A baba lelki fejlődése 3 éves korig 5. Másfél éves kis pukkancs :)

A baba másfél éves koráig azt hiszi magáról, hogy mindenható és ez a viselkedésében is megnyilvánul: készpénznek veszi, hogy ha kér valamit azt azonnal megkapja, ha oda akar menni valahova, akkor azt szabad neki. Fokozatosan azonban rádöbben a saját korlátaira, amiben neked is szereped van, hiszen te vagy az, aki megmondja neki, mi veszélyes és mi nem, távoltartod őt a veszélyes helyzetektől.

A baba lelki fejlődése 3 éves korig 5. Másfél éves kis pukkancs :)Másfél éves korig a kicsi afféle nagy felfedező módjára járja útját a világban és tulajdonképpen nincs más dolgod, mint a határokat megmutatni neki. Erre szüksége van: a világ nagy és ijesztő számára, ezért fontos, hogy megmutasd neki a határokat, mi az, amit szabad és mi az, amit nem, mi az, ami veszélyes őrá nézve és mi az, ami nem.

Az általad felállított tilalmak és a saját korlátainak megismerése révén felismeri, hogy nem képes mindenre, nem tud mindent megtenni és ettől kettős érzés alakul ki benne. Egyrészt tudja, hogy függ tőled és nálad találja meg a biztonságot, másrészt a tilalmak, a korlátok egy részét te állítod fel és ez őt zavarja. Ennek folytán egyre erőteljesebben ellenkezik minden ellen, kedvenc szava pedig a “nem!” lesz.

Nemcsak a saját korlátaival szembesül ilyenkor, más ok is van rá, hogy megváltozzon a veled való kapcsolata: míg korábban azt hitte, “anya mindig ottvan, anyára mindig lehet számítani, anya mindenre képes – tehát anya mindenható”, most rájön, hogy “anyának néha más dolga van, anya néha türelmetlen, anya sem tud mindent megcsinálni” (ugyanez a felismerés egyébként kamaszkorban is végbemegy a gyerekben, csak akkor más szinten, de a lényege ugyanaz)

A kicsi nem képes még kezelni az indulatait, hiszen nem tudja hogyan kell és nem képes kezelni ezt a dependens helyzetet sem, amibe került, éppen ezért tör ki néha hisztiben, ami tulajdonképpen a tehetetlenség jele. A legfontosabb, amit ebben a korban tehetünk, hogy segítünk neki kezelni az érzelmeit, jó példát mutatunk neki. Ha mi magunk türelmesek vagyunk, higgadtan elmagyarázzuk neki a helyzetet (“tudom, hogy most haragszol, mert szerettél volna még a játszótéren maradni, de most már késő van, haza kell menni.”), akkor a mi példánkon tanulja meg, hogyan is kell viselkedni a hasonló helyzetekben.

Ha viszont te magad is kiborulsz, türelmetlen vagy, kiabálsz vele, kellemetlenül érzed magad a hiszti miatt és ezért feszült leszel, azzal rossz viselkedésmintát mutatsz a kicsinek.

Most van abban a korszakban, amikor mindent erőteljesen utánoz: a házimunkába besegít, számára ez játék, és minden mozdulatodat leutánozza, lesi, de a fogmosást, az evést vagy a napi rutinteendőket is éppúgy kifigyeli és leutánozza, mint ahogyan a különféle helyzetekre adott reakcióidat is. Ez azt jelenti, hogy ha te magad sosem eszel ülve, akkor ő sem akar majd, ha soha nem eszel zöldséget, akkor neki se lesz kedve hozzá, ha egyes helyzetekre kiabálással reagálsz, akkor ő is úgy fog…

A másfél-2 éves kor közti időszak másik nagy nehézsége a szeparációs szorongásból adódik: egyre nehezebben megy a tőled való elválás. Az anyák többsége éppen most kezdi azt érezni, hogy néha jó lenne elmenni pár órára valahova gyerek nélkül – a totyogó pedig most kezdi el őrizni az anyukáját (különösen első gyerekeknél szokott ez igen erőteljes lenni). Ha most kezdi el a bölcsit, akkor különösen nehezen mehet a beszoktatás, de gondot okozhat az is, ha ebben az időszakban születik testvére. Az anyához való ragaszkodás annyira erőteljes lehet, hogy a korábban a nagymamához odaszoktatott, szívesen járó gyermek egyik napról a másikra nem akar már ottmaradni.

A megoldás az, ha higgadtan kezeljük a helyzetet és segítünk neki megtanulni, hogy ha elmegyünk, akkor vissza is fogunk jönni. El kell magyaráznunk neki, hogy “Anya most elmegy a doktor bácsihoz, de vissza fog jönni hamar.” Fontos tudni, hogy a kicsinek még nincs időérzéke, ezért mindig mondjunk neki egy viszonyítási pontot, amihez képest tudja majd, mikor fogunk visszaérkezni, pl. “Megebédeltek a mamával, alszol egyet és mire felébredsz, megérkezem.”

2 éves kor táján nyugalmasabb időszak érkezik, de a dackorszak azért még nem ér teljesen véget – de erről már csak a következő részben írok.

Hogyan fejlődik a gyermek lépésről lépésre 4 éves korig? Hogyan alakul a beszédfejlődés, a mozgásfejlődés, a kézügyesség és a szellemi képességek fejlődése, a társas kapcsolatok fejlődése? Honnan tudhatom, hogy a helyes irányban fejlődik és mikor kell szakemberhez fordulnom? Válaszok itt!

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

28 Comments

  • nmlss

    2011. május 20. péntek

    Kedves Ági,

    Kicsi lányom 16 hónapos lesz hamarosan, nagyon aranyos, kedves, nyugodt kisgyerek, minimális hisztivel (szerencsére az itt leírt helyzeteket meg sem közelíti, amikor mégis akaratoskodik..). Nagyon sokat vagyok vele, szinte csak én, amiről úgy gondolom, hogy nem is kellene másképp lennie. Viszont eléggé anyás (de azt hiszem, hogy ez is teljesen normális ebben a korban). Még szopizik (4x), amit nem kívánok megszüntetni, még az apukája is egész türelmes ezzel kapcsolatban, viszont már nagyon hiányolja a kettesben eltöltött, legalább 2-3 napos utazgatásainkat. A baba előtt sokszor utaztunk hosszabb időre is. Így bombáz az ilyen programlehetőségekkel, és végül is jó ötletnek tartom, de úgy félek, hogy ezzel rosszat teszek a kislányunknak. Egyszer már megtettünk egy két és fél napos utat (háromszor kellett bogyókámnak elaludnia nélkülem este), amikor is nem búcsúztam el tőle (tudom, hiba volt, de aludt, és nem akartam felkelteni), úgy mentem el. Anyukám vigyázott rá, és két napig még okés is volt minden (bár emlegetett gyakran, főleg este), de a harmadik napon nagyon kiborult, egész nap engem keresett mindenhol, nem evett, nem aludt, nem volt jó semmi. Amikor megjöttünk, másnap én mentem be hozzá elsőnek, de csak a cicit kereste, és utána még 5-7 napig nagyon nyűgös volt, sokáig cicizett (és sokszor kérte ‘alkalmon’ kívül is), és egyre ritkulón bár, de ‘nem!’-ezett mindenre (ami azelőtt nem jellemezte egyáltalán). Nagyon nagyot ártottam neki ezzel? Hogyan szoktathatnám rá, hogy pár napot boldogan bírjon ki nélkülem, hogy ne viselje meg, hogy ne zavarja össze, hogy ne gyötörjem meg? Nagyon szeretném, ha sikerülne ezt jól kezelni, megértem a párom is, őt sem szeretném elhanyagolni, de nem áldoznám be a kapcsolatunkért a kicsikém nyugalmát, kiegyensúlyozottságát…

    • nmlss

      2011. május 20. péntek

      Köszönöm előre is!!

    • Vida Agi

      2011. június 03. péntek

      Ne aggódj, nem ártottál nagyot neki ezzel. Ebben a korban még normális, ha nélküled nehezebben van el és miután hazaérsz egy pár napig még bújósabb, nyűgösebb, ezt később kinövi majd. Ebben a korban egyébként is anyásabbak a gyerekek, ezért inkább próbáld meg azt, hogy csak pár órákra mentek el, ha ez megy, akkor lehet 1-1 éjszakát a mamánál és utána jöhetnek a néhány napos kiruccanások. Ebben a korban fontos, hogy megtanulja, hogy ha elmész, akkor vissza is fogsz jönni, ezért mindig búcsúzz el, mondd meg hova mész és mikor jössz, mi fog vele addig történni, aztán búcsúzz el és menj el (nem kell megvárni mi történik, visszaszaladni, drámát csinálni a dologból stb, ez csak árt)

  • Bea

    2011. február 24. csütörtök

    Kedves Ági!
    Másfél éves fiam érzékeny temperamentumú, óvatos, megfontolt gyermek (Ranscburg Jenő találó jelzőivel élek), de mondhatnám félénk, visszahúzódó, aki társaságban nagyon nehezen oldódik. Ezt a tényt (még ha nehezen is) de már elfogadtam, az én fiam ilyen, sok előnyös tulajdonsággal rendelkeznek ezek a gyerekek ha megnőnek.
    Ám nagy bajban vagyok, hogy mit kezdjek azon szituációkkal, amikor a gyerekek (legyen az lány vagy fiú, idősebb vagy fiatalabb) kitépik a kezéből a játékot, lelökik a kismotorról, ráütnek, haját húzzák, fellökik stb. és ő mindezt tétován hagyja, arrébb áll, olykor elszontyolodik, már majnem sír, de küzdésnek vagy hogy visszaszerezzen valamit is, nyoma sincs nála. Szörnyű ezt nekem anyának látnom, ahogy a fiamat a nálánál kisebb gyerekek vagy lányok is “megalázzák”.
    Nem tudom mi a helyes magatartás ilyen helyzetekben, ebben kérném a segítséged!
    A másik pedig, hogy ő sokkal felszabadultabban és elmélyültebben játszik egyedül, lehet nem érdemes gyerektársaságot erőltetni? Van egy elég vagány 15 hónapos kisfiú, akivel rendszeresen összejárunk, de a fiam nem igazán élvezi a társaságát, meg már én sem, mert rossz látni, ahogy kikezdi a kisebb a fiam.
    Válaszod előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Ebben a korban a gyerekek még inkább “tárgyként” tekintenek a többiekre, egymás mellett játszanak, de nem egymással, viszont éppen ilyenkor tanulják meg az “enyém” fogalmát, ami általában minden feszültség forrása. Ezeket a veszekedéseket egy darabig lehet hagyni, hiszen a gyerekeknek maguknak is meg kell tanulni megoldani az ilyen helyzeteket, de közbe is lehet avatkozni (annak a szülőnek, akinek a gyereke kezdte a vitát), ugyanis türelmes és következetes tanítgatással meg lehet tanítani a gyerekeknek, hogy ne vegyenek el egymástól mindent. Mivel te a másik oldalon állsz (tehát nem a te fiad a kezdeményező), ilyenkor azt tudod tenni, hogy megnyugtatod, elmondod, hogy “a másik kisfiú kipróbálja a motorodat, de aztán megyünk és visszakérjük tőle”, és ezt is teszitek. Illetve, azt is lehet, hogy ha valaki elvesz tőle egy játékot, akkor azonnal visszakéritek együtt. Ezáltal a helyes viselkedésre tanítod: nem elvesszük, hanem elkérjük, békésen oldjuk meg a helyzetet, viszont nem is hagyjuk magunkat.

      Erőltetni nem kell a gyerektársaságot, de heti 1-2 alkalommal legalább legyen lehetősége találkozni gyerekekkel, pont azért, hogy szokja az ilyen helyzeteket, megtanulja, hogyan kell reagálnia a különféle helyzetekben.

  • Amel

    2011. február 05. szombat

    Kedves Ági!

    A tanácsodat szeretném kérni.Kisfiam 19 hónapos,imádni való teremtmény.a gondom csak annyi, hogy játékból szeret arcon csapni engem és másokat is.Nem tudom hogy szoktassam le erről a rossz beidegződéstől.próbáltam már orvos javaslatára megfogni a kezét és mondni hogy nem szabad ütni,mert fáj,rákiabálni,kis székre büntibe ültetni,figyelmen kívül hagyni, kezére csapni, de nem érdekli….csak néz és következő alkalommal amikor az ember gyanútlan akkor pafff,csap egyet.Mit kezdejek?mert már elégé erős a kis keze 🙂

    Válaszodat előre is köszönöm

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Teljesen jó megoldás megfogni a kezét és azt mondani, hogy nem szabad, de ne gondold, hogy attól, hogy egyszer ezt csinálod, az máris hat és a kicsi megérti, mi a gond. A helyzet az, hogy mindig ugyanúgy kell csinálni, ugyanolyan határozottan kell rászólni ahhoz, hogy 1-2 hét alatt megértse, mit kéne csinálnia és mit nem szabad csinálnia ezekben a helyzetekben.

  • Z. Károlyi Dóra

    2011. január 04. kedd

    Kedves Ági!
    A tudásodra lenne szükségem…Leírok pár dolgot,amiket a kisfiam csinál és azt szeretném kérni Tőled, hogy mondd meg, ezeket hány évesen szokták általában a gyerekek csinálni…
    -Állatokról szóló dalokat szeretünk hallgatni, és mielőtt még elkezdődne az adott dal, rámutat arra a plüssállatra,amelyikről a dal szólni fog
    -Egy szórólapot nézett a múltkor, és meglátott egy icipici képet, amin az ő egyik autója volt látható, és mutatta, hogy neki olyan van.
    -Bármilyen betűt meglát (szöveget), vezeti az ujját és úgy tesz, mintha olvasna:motyog magában, azokat a szavakat mondogatja,amiket ki tud mondani
    -Megkérem, hogy a Bibliában mutassa meg Sámson képét: kinyitja a könyvét és addig lapozgat,amíg meg nem látja és megmutatja
    Segítségedet előre is nagyon köszönöm!
    Dóra

    • Vida Agi

      2011. január 13. csütörtök

      Ezek nagyjából egy másfél éves gyerek szokásai.

  • Gulyás Szilvi

    2010. november 23. kedd

    Kedves Ági!

    A fiam 16 hónapos, mozgásban, beszédben igen jól fejlődik- épp ezek vezetnek nehézségekhez..
    Közel 100 szó az aktív szókincse, igen jól el tudja mondani mit szeretne és mit nem. 10 hónapos kora óta jár, tehát most már vígan szalad, lépcsőzik le-fel..
    Alapvető gondunk az altatás körülről indul. Napközben cicin alszik el legtöbbször, este is cici aztán összebújás, majd mikor elaludt tettem át a kiságyába. Épp ezen igyekszem változtatni, és a kiságyba elaltatni valahogy, de én nem tudom, amióta ezt a módszert alkalmazom azóta napközben mintha bosszú hadjáratot indítana ellenem.Az amúgy kedves, vidám, szófogadó gyermekemből egyszeriben kis “gonosztevő” vált, direkt a képembe mosolyogva megteszi az ellenkezőjét, mint amit mondok és elszalad, nyafog, hisztizik.
    lehetséges, hogy így “bosszulja” meg hogy figyelmen kívül hagyom a “cicit akarsz” felszólításait este?

    Köszönöm válaszod előre is!

    • Vida Agi

      2010. november 30. kedd

      Igen, az lehetséges, hogy amiatt, mert megpróbálod részben elválasztani, nyugtalanabb, kiegyensúlyozatlanabb lehet nappal.

  • Edina

    2010. május 28. péntek

    Kedves Agi!
    Nagyon erdekes a cikked, de sajnos a mi problemankra nem talatam benne megoldast. A kisfiam 20 honapos, szuletesetol kezdve onallo, akaratos, babusgatast nem turo gyerek. Nem lehet simogatni, olelgetni, eppen ezert igen nehezen nyugtathato meg. Mar sok veszes korszakot eltunk tul, de a mostanival nem tudok mit kezdeni. Kb. egy honapja ugy telnek a napjaink, hogy reggeltol estig nyafog a szo legszorosabb ertelmeben. A hiszti csak nekem szol, az edesapjaval kedves, mosolygos, ahogyan mindenki massal is. Sokat jarunk kozossegbe, baratkozik, nincsenek egetvero problemak az irigyseggel sem. Mivel harom kulonbozo nyelvet hall folyamatosan, sajnos meg egyaltalan nem tudja elmondani, hogy mit akar, helyette csak a nye-nye-nye-nye megy egesz nap. Teljesen kikeszultem lelkileg, es sajnos segitseget sem negyon kerhetek senkitol, nincsenek itt sem a nagyszulok, sem a baratok, akik par orara mentesitenenek. A kerdesem az lenne, hogy a folyamatos nyafogasra mi lenne a megfelelo reakcio? Tegyek ugy, mintha nem is hallanam, vagy menjek ki a szobabol, szoljak ra erelyesen? A babusgatas-atoleles-halkan magyarazas sajnos nalunk a fentiek miatt nem mukodik. Kiprobaltam tobb modszert is (allando egyuttlet napkozben jatszassal-olvasassal-enekkel, viszonylagos nyugtonhagyas, reggeltol-estig utonleves), de egyik sem hozott sikert.
    Segitsegedet elore is nagyon koszonom!

    Udv: Edina

    Válasz: A legjobb, ha nem reagálsz rá. Tudom, nehéz megállni és elviselni, de ha rászólsz, az nem segít, csak ront a helyzeten.

  • Lánczos Beáta

    2010. május 21. péntek

    Szia Ági!
    Olvasom a kérdések-válaszokat és sajnos nem találok olyat, ami az én kisfiam viselkedésére választ adhat :-(( Ő 23 hónapos és nem csak akkor sikít és csinál botrányt, ha vmit nem szabad, hanem sokszor “csak úgyból”. Nagyon szépen beszél, már ő maga rak össze értelmes mondatokat, de ha dühkitörése van, az istenért nem akar beszélni- csak visít -hiába kérdezem. Már próbáltam sok mindent ennek megoldása érdekében (suttogva beszélni hozzá, ha hallani akarja kénytelen legyen abbahagyni, próbáltam nem lereagálni, próbáltam rákiáltani, már odáig is eljutottam, hogy rácsaptam a szájára, vagy egyszerűen csak bekísértem a szobájába, utána meg magamban sírtam a tehetetlenségtől. Már psichológushoz is elvittem, ott azt mondták, hogy ők nem látnak semmi szokatlant a viselkedésében. Sajnos erre már kezd rámenni “apával” a kapcsolatunk is. Kérlek mondd meg a “tutit”.
    Segítségedet nagyon köszönöm.
    Bea

    Válasz: Tényleg nincs semmi szokatlan a viselkedésében: 2 évesen pont így kell ordítani 🙂 Az ordítás, a hiszti nem feltétlenül értelmes célokért történik, gyakorlatilag arról szól, hogy a kicsi nem tudja levezetni az indulatait, de meg akarja mutatni az akaratát és ezt még csak ilyen módon tudja megtenni. A legjobb reakció, ha nem reagálsz. Először számolj tízig lassan magadban, aztán türelmesen és higgadtan várj. Arra viszont ne számíts, hogy ez önmagában azonnal hat majd, ennek hosszú távon, pár hét alatt lesz hatása, kell neki idő, amíg megtanulja kezelni az indulatait, erre pedig a legjobb mód, ha te magad sem vagy ilyenkor indulatos, hanem türelmes maradsz.

  • Marsi Erika

    2009. december 18. péntek

    Kedves Ági!
    Igazából nem tudom melyik cikkedhez passzol ez a kérdés. Azért írok ide mert korban ide tartozunk 14 hónapos. Tanácsot kérnék. Egy 78m2-es lakásban élünk : kislányom, férjem, anyósom , és én. A baj az hogy anyósom iszik. Ez 30napból kb: 10-14 napot jelent.Többször K.O ra. Ez hogyan hat a kislányom fejlődésére? mit tehetek hogy ne legyen negatív hatása? mit mondjak a lányomnak, mama miért ilyen fura? mert beteg?!
    köszönöm.
    Erika.

    Válasz: Igen, mondhatod azt, hogy beteg. Egyébként, ettől nem lesz semmi baja a kislányodnak.

  • kovkat

    2009. október 29. csütörtök

    Kedves ÁGi!

    Van egy gyönyörű és értelmes 24 hónapos kisfiam. A problémánk az, hogy iszonyúan félti a játékait más gyerekekkel szemben, rettentően irigy. Kész dührohamot kap, ha eljönnek hozzánk ismerős babák és megfogják valamelyik játékát. Hiába próbálom neki elmagyarázni, hogy nem bántják és hogy csak megnézik, játszanak egy kicsit vele és visszaadják neked, mert tudják hogy a tiéd. Nem érdekli. Határozottan rávágja, hogy NEM, és elveszi tőlük, és legtöbbször visít ha nem kapja vissza azonnal. Nem tudom mit tehetnék, azt hittem a magyarázat segít, mert egyébkétn meg mindent megért amit mondok neki, értelmes és okos. De ezen a téren hajthatatlan. REttenetesen aggódom emiatt, mert mostanában már nemcsak a saját játékaival cisnálja ezt hanem ha elmegyünk mi másokhoz, akkor is van hogy kisajátít valami játékot és azt nem hajlandó odaadni a tulajdonosának. Pedig tudja, hogy nem az övé, hisz mikor eljövünk szó nélkül lerakja.
    Most vároma második babánkat és félek hogy esetleg a kistesóval is hasonló szitukat produkál. És azért is bánt, mert én úgy érzem hogy tőlünk nem ezt látta, mi mindig megpróbáltuk önzetlenségre nevelni, persze amennyire ilyen idős korban lehetséges. Szóval nem tudom mit rontottam el, de nagyon aggaszt. Nem beszélve róla hogy elég kínos szitu amikor más gyerekekkel így viselkedik.
    Erről le tudom valahogy szoktatni? Vagy ki növi? Mit tanácsolsz?

    Üdv Kata

    Válasz: A tesóval már ritkábbak lesznek az ilyen jellegű konfliktusok, addigra rég kinövi ezt az időszakot. Egyébként most írtam pont erről a problémáról itt: http://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/konfliktusok

  • Márti

    2009. október 20. kedd

    Hűűű mintha magunkat olvasnám….
    Ági,
    lenne egy kérdésem, a 18 hónapos fiammal kapcsolatban. Ő mindig is bújós baba volt, úgy alszik el, hogy átdugom neki a kezem az ágyába és azt gyűrögeti, míg el nem alszik. Ez eddig bevált, hiszen el lehetett lógni mellőle, ha elaludt, a nyűgös napjain magunk mellé vettük és összebújva aludtunk el ketten, hárman. De újabban egyre nyűgösebb, nem bír elaludni még csípkedve sem. Jönne még közelebb, mászna be a pólómba szinte 🙂 amit én nem hagyok, na emiatt is tiszta nyűgös. Még rosszabb: nem vehetek fel pulcsit (!!!) mert úgy nem tudja a karomat csípkedni napközben, ha épp vigasztalásra vágyik. Az neki nem jó, ha akkor felhúzom a pulcsim ujját, szabályosan őrjöng, mikor felhúzok egy pulóvert, toporzékol, sikít. mit csináljak ilyenkor? És hogyan tudnám valahogy máshogy elaltatni? (próbáltam megszeretttetni vele egy macit, rongyot, egyéb csücskölős dologkat, de csak a karom kell neki)

    Válasz: Ne hagyd magad!!! Sok babának vannak ilyen szokásai, de nem lehet neki mindent megengedni, ez olyan dolog, amiben a sarkadra kell állnod. Lehet, hogy hiszti lesz belőle átmenetileg és nem fog 1-2x rendesen aludni, vagy sokáig tart, amíg elalszik, de akkor sem szabad hagyni. Kínálj fel valami mást a karod helyett, állatkát, pelust, bármit (akár a pólódat is, annak anya-szaga van), és bírd ki, hogy nem adod be fél óra hiszti miatt a derekadat. A gyerek ebben a korban teszteli, mit érhet el egy kis sírással, amit tetéz, hogy ilyenkor már álmos is, de ha nem adod be a derekad, pár nap alatt megszokja.

  • Ancsi

    2009. szeptember 04. péntek

    Kedves Ági!

    Nagyon kétségbe vagyok esve. 14 hónapos a kislányom, és olyan dühkitöréseket produkál, hogy néha azon gondolkozom talán meg kellene mutatnom valamilyen orvosnak. Ha csak kettesben vagyunk általában nincs vele gond, csak a normálisnak mondható hiszti jelentkezik. Többnyire ez megy a játszótéren is. De ha meglátogatjuk a nagyszülőket, ahol gyakran találkozik az unokatestvérével, aki hat éves, akkor kezdődik az igazi dühkitörések sorozata. Ha valamit nem ad neki oda, vagy elvesz tőle az unokatestvére, mert félti a játékait, akkor a kislányom feje azonnal elvörösödik, megfeszül a teste, és remegni kezd az idegességtől. Ilyenkor képes ütni, marni, karmolni is. Pedig máskor eddig tényleg nem csinált ilyet. Én igyekszem higgadtan kezelni a helyzetet, még akkor is ha engem megüt, de mikor a másik kislányt akarja megütni, muszáj vagyok felkapni és elvinni onnan, vagy rákiáltani. Ilyenkor még jobban felhergeli magát, és sikítani kezd.
    Normális ez 14 hónaposan? Természetesen a “nem” a kedvenc szava már most. Mit lehet ilyenkor csinálni? Mi lehet a baj? Vagy mit csinálok rosszul?

    Üdv!
    Ancsi

    Válasz: Semmit nem csinálsz rosszul, ez természetes. A dühkitöréseknek sokféle formája lehet, gyakran elég ijesztőek. Ő még nem tudja uralni az érzelmeit, ha dühös, akkor egész testébe dühös, sok gyerek még kárt is tesz magában ilyenkor (pl. csapkodja a fejét, vagy a földre veti magát), ezt ki fogja nőni, addig is kerüljétek azokat a helyzeteket, amikor ez előjön, illetve igyekezzetek ezeket türelmesen megoldani, megmutatni neki, hogy nyugodtan is lehet kezelni őket.

  • Zsu

    2009. július 11. szombat

    Szia Ági!
    A 18 hónapos kisfiam nagyjából egy hónapja, minden látható ok nélkül felrúgta az elalvási szokásait. Ügyesen elaludt délután is és este is egyedül, betettem a kiságyba, és pár perc múlva már aludt is a hálószobánk melletti kisszobában. Ezzel szemben most ordítva követel (apukáját is, nemcsak engem), ha ki merek menni a szobából, mielőtt ő még elaludna, van, hogy éjszaka is rosszul alszik, ilyenkor is mellette kell, hogy legyek, míg visszaalszik. Szereti, ha elsimogatom, de mostanában ezt is kitolja, mindent igyekszik kitalálni, csakhogy még maga mellett tartson. Hajnalban, ha ébred, adok neki cumisüvegből tápszert, de már ennek elfogyasztása után sem mehetek vissza az ágyamba aludni, hanem sír, hogy legyek mellette, sőt, simogassam. Mindezzel nem is lenne nagy gondom, egyszer úgyis elhagyná, csak az a gond, hogy 6 hónapos kismama vagyok, akinek szüksége lenne alvásra (ami meg is volt eddig, mert nem kellett félórákat töltenem a kiságy mellett), fizikai fájdalmai vannak deréktájon a sokszor fél-háromnegyed órás simogatástól, amit a kiságy fölé görnyedve kell megtennem. Azzal sincs megbékélve, hogy a kiságya melletti heverőre fekszek le, sír, mintha ezt mondaná: ne feküdj le, hiszen én nem alszok! Megpróbáltam, hátha beválik a “hagyom, hadd sírjon, majd elalszik” módszer, el is aludt, de azóta mintha még inkább nem akarná, hogy kijöjjek a szobájából, sőt, még a kiságyba sem akart bemenni. Ezt sikerült végül vele megbeszélnem, lefekszik az ágyába. Érezné a változást a családi életben, ami szinte még nem is következett be? Nem igazán beszélek neki a testvéréről, azt tudja, hogy vigyázni kell anyu pocijára, mert baba van benne, de látom rajta, hogy nem tudja igazából hova tenni a dolgot. Igyekszem következetes lenni, de nem szeretem, ha nagyon sír. Régebben jobban elviseltem, de mióta igazán tudatosult bennem a másik élet ismét, szeretném őt megkímélni az elutasítástól, csalódástól, egyedülléttől.
    És még valami: mit gondolsz az önkívületi hiszti közben a gyerek arcába loccsantott kortynyi víz hatásáról? Azt szeretném megtudni, hogy “csak” magához tér a gyerek, és semmi más, vagy netán a későbbiekre is hatással lehet. Ld. dadogás, érzelmi fejlődésbeli eltérés stb.
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz: Ennek a viselkedésnek több oka van. Egyrészt a szeparációs szorongás, ami másfél éves korban felerősödik ismét. Másrészt pont ilyenkor kezdődik az éjszakai “félek a sötétben” korszak. A harmadik, hogy jön a tesó és a változást ő is érzi.
    Ebben a korban már képtelenség sírni hagyni, ennek nincs hatása, mert már erős akarata van és addig sír, ameddig csak a torkán kifér. Próbáld meg, hogy most együtt fekszetek le és amikor már alszik, akkor teszed át az ágyába, vagy kaphat a szobájába egy matracot, azon együtt elaludhattok és utána kiosonhatsz. Ha azt látja, hogy te is akkor alszol el, amikor ő, hogy nem az van, hogy ő elalszik és kimarad valamiből, mert utána ti még fentvagytok, ég a lámpa, zajok vannak, akkor könnyebben tudod elaltatni majd.
    Az is segíthet, ha Apa fekteti le és ő megy be hozzá éjjel, mert tőle jobban elfogadja, hogy most kötelezően aludni kell. Ez az első alkalommal nehézkes, aztán egyre jobban megy majd.
    Napközben a ti ágyatokon altasd, melléfeküdve, az sokkal könnyebben szokott menni.

    Az arcba locsolt víznek semmi értelme nincs, sőt kifejezetten káros. Persze meglepődik tőle a gyerek, de ebben a korban csak azt éred el vele, hogy még jobban fog sírni. A hiszti egyetlen megoldása, ha jó példát mutatsz neki és te higgadt maradsz, mert a hiszti semmi másról nem szól, mint arról, hogy ő még nem tudja kezelni az indulatait, és ezt neked kell megtanítanod neki. Ha te nem idegeskedsz, türelmes vagy és higgadt, akkor ezt fogja megtanulni tőled.

  • Anna

    2009. július 09. csütörtök

    Szia Ági! Nagyon tetszik az oldal, igazan hasznos mas probalemait is elolvasni. Nekem egy 16 hónapos kisfiam van es bar altalaban nagyon jokedvu, bator, vidam fiu, mostanaban nagyon megvaltozott es kutakodom h mi lehet az oka.
    Mindig azt akarja, h vegyem fel, mar az sem jo neki, ha leulok vele es olbe veszem, pedig korabban igy is meg lehetett nyugtatni, igaz emelett eleg sokszor felvettem es hurcibaltam mindenhova, mert latszott h ezt szereti es ettol megnyugszik, de ha letettem, jatszott tovabb, vagy segitett nekem, fogocskaztunk stb. de most nem jo neki ha leteszem es mar 12 kilo egyre nehezebben megy a hurcibalas. Ha nem veszem fel, csak leulok hozza, hisztizik, van h ellok magatol es mutatja h vegyem fel. Sajnos ejjel is koveteli tobbszor, raadasul keveset alszik es nappal is nehezen megy az alvas, akkor is leginkabb rajtam szeret elaludni, de ha beteszem az agyba sir.
    Tudom ez nagyon komplex, lehet sok oka, de kerdesem: lehet most ujra egy szeparacios krizist el at (ez volt 8 ho korul is) vagy okozhat-e gondot, h mivel mi kulfoldon elunk, 2 havonta utazgatok vele, tehat sokat van mas kornyezetben tavol az otthonatol, legutobb 5 hetig voltunk otthon es bar latszolag elegge szorakoztatja az utazas, lehet h megis sok neki? Meg fogja szokni a sok utazast vagy vmi mas miatt lehet? Raadasul eddig imadta a gyerekeket a jatszoteren, bator volt, aktiv es mindig vigyorgott, most meg mintha felenkebb lenne kicsit, elsirja magat sokszor. Ez is aggaszt. Remelem van vmi otleted, koszonom elore is. Szep napot. Anna

    Válasz: Az utazás általában összezavarja a gyereket, ilyenkor mindig a biztos pontokat keresi, ami általában Anya, mert ő mindig állandó. Az, hogy néha kellesz neki, néha nem, életkori jelenség, más önállósodik, nem mindig akarja, hogy ott legyél vele, de amikor rád van szüksége, akkor nem tudod meggyőzni róla, hogy most neked nem alkalmas.
    Mivel sokat utaztok, segíthet az alvásán, ha egymás mellett alszotok, vagy úgy altatod el, hogy melléfekszel, nem kiságyban és ha elaludt, sem teszed át a kiságyba, így tovább és jobban fog aludni. Ha nem akarsz mellette aludni, akkor egy matracon aludhat a földön kiságy helyett vagy kaphat gyerekheverőt, és oda mellé tudsz feküdni, ha kell.

    A félénkség átmeneti, életkori dolog, el fog múlni, ha továbbra is jártok közösségbe.

  • Barbara

    2009. július 05. vasárnap

    Kedves Ági!
    Nem írnál valamikor a közeljövőben a bölcsőde kérédéséről?
    Szeptemberben lesz két éves a kislányom, és nagyon úgy tűnik, őssze bölcsődébe kell adjam, pedig nem igazán szeretném.Tudsz tippet adni, hogyan lehetne ezt megkönnyíteni mindkettőnk számára? Vagy csak pár vigasztaló szót: nem lesz ettől lelkibeteg?Mire számítsak, hogyan változik ettől a viszinyunk? Hogyan lehet kompenzálni?
    Vagy gyorsan egy távmunka-otthoni munka szerződést, amit aláírhatnék és maradhatnék otthon?:)))
    Szerintem ez a téma sokakat foglalakoztatna.
    Üdvözlettel: Barbara

    Válasz: Kérésed számomra parancs, már tervben volt egy ilyen bejegyzés, holnap megírom.

  • Ivett

    2009. július 05. vasárnap

    Szia Ági!

    Biztosan bennem van a baj csak most olvastam a cikked de az én lányom már 39 hónapos és sajnos mostanában hirtelen elkezd hisztizni, egyik pillanatról a másikra sírni, sajnos ilyenkor nem mindig tudok türelmes lenni bár próbálok. Déltán nem hajlandó aludni pedig szüksége lenne rá mert ha fárdt még hisztisebb.
    Ilyenkor is sokszor elküld, hogy hagyjam békén, “menj innem” .
    Úgy érzem nem vagyok jó anya mert nem tudom kezelni a gyerekem problémáját kérlek segíts nekem?
    A kisfiam 9 hónapos és nála még csak most jön majd a dackorszak, de a lányommal nagyon nehéz bár nála kétévesen kezdődött el.

    Válasz: Ez életkori jelenség, a legjobb taktika, hogy nem foglalkozol vele és csak akkor tárgyalsz vele, ha megnyugodott. Az alvást sok gyerek ilyenkor már elhagyja, az óvoda jó hatással van erre, mert ott muszáj aludni, a többiek is alszanak, ezért olyankor visszatérnek rá.

  • Andrea

    2009. május 15. péntek

    Szia Ági!

    Megint lenne egy problémám.
    13 hónapos a lányom és a NEM szót már nagyon ismeri és ha meghallja akkor elkezdi a fejét vagy az állát beleütni a padlóba vagy a szekrénybe.Rosszabbik eset mikor a haját is tépi mikor ordit. Ha rászólok akkor még jobban csinálja azt amit nem lehet és közben rám is nevet mintha mondaná,hogy mondjad csak nem érdekel.:-)
    Tanácstalan vagyok mit csináljak vele,hogy erről leszokjon?:-(
    Amugy tündéri kislány imádom nagyon sokat játszunk együtt csak ez a dackorszak borzalmas.
    Várom válaszodat.
    Üdv:Andrea

    Válasz: A legjobb, amit tehetsz, hogy nem reagálsz rá. Ha ugyanis rászólsz, akkor annál érdekesebb neki. Igazából ő ilyenkor arra is kíváncsi, mit szólsz a mutatványához. Ha reagálsz, akkor tudja, hogy érdemes csinálnia, mert lesz rá reakció.

  • Erika

    2009. május 08. péntek

    Szia Agi!
    Megint egy problemaval fordulok hozzad.
    A 22 honapos kisfiam hasonlokat csinal mint azIrcso kislanya csak annyi kulombseggel ,hogy oda is vagja magat a foldhoz ha valami nem ugy van ahogy elkepzelte.Volt ra pelda,hogy ram jott a nevetes ahogy latom ,hogy eroskodik mindenert mert meg akkor sem tudok ra haragudni csak az o erdekeben szeretnem ha tanacsolnal valamit mert hiaba ajanlok fell neki masegyebet nem keri csak vergodik tovabb.Elore is koszonom a valaszod.
    UDV Erika.

    Válasz: Nem kell vele alkudozni. Ha nyilvános helyen történik ilyen, akkor kell csak közbeavatkozni, egyébként hagyni kell, le fog szokni róla, ha következetesen nem borulsz ki ilyenkor, hanem azt látja, hogy higgadt maradsz.

  • ircsó

    2009. április 21. kedd

    Sziasztok!

    Ági , nagyon-nagyon szépen köszönöm. megteszek mindent , hogy türelmesebb legyek és helyesen cselekedjek.

    Üdv.

  • Vida Agi

    2009. április 21. kedd

    Timi, régebben 2 éves kortól mondták, de most már mindenhol másfél éves kortól olvasom, a kezdeményei pedig már 10-12 hónaposan elkezdődhetnek, főként fiúknál.

    ircsó, az első szabály, amit be kell tartani, hogy először is számolj tízig és csak utána cselekedj. A lényeg az, hogy jó példát kell neki mutatni, így tanulja meg kezelni az érzelmeit, az indulatait. Ha azt látja, hogy ilyenkor dühös leszel, kiborulsz, akkor ő is csak dühösebb lesz. Ha ehelyett tízig számolsz (hogy lehiggadj :)) aztán pedig türelmesen elmagyarázod neki, miért nem lehet, majd határozottan abba az irányba terelgeted, amit te szeretnél (akkor is, ha ő közben üvölt), akkor hamarabb képes lesz kezelni ezt a dühkitöréseit, mint ha mindig vitatkozol vele miatta.
    A kisebbik fiam akkora kis pukkancs volt 1 éves kora óta, hogy olyat még nem láttatok, az első szavai között volt a “nem”, ha nem kapott meg valamit, vagy nem sikerült neki, akkor először kiabált, aztán öklendezett, végül hányt. Először én is megijedtem tőle, de aztán vettem egy nagy levegőt és kb. 3 hét alatt teljesen megszabadultunk ettől a problémától, most már intelligensen megvitatunk mindent (2 éves), elmagyarázza, ha akar valamit, megérti, ha valamire várni kell és nem kap idegbajt a “mindjárt” szótól sem 🙂

  • bettibea

    2009. április 21. kedd

    Amit “ircsó” írt az engem is érdekelne, bár nálunk még nem annyira súlyos a helyzet!

  • ircsó

    2009. április 20. hétfő

    Szia Ági!

    nagyon örülök ennek a témának, már napok óta szerettem volna írni neked , kikérni a véleményedet. Kérlek a hisztiről írj bővebben, mert 13 hónapos kislányom katasztrófa amit művel, ha valamit nem kap meg, vagy nem az van amit ő szeretne. nem csak ordít, hanem üti a kis hasát is vagy a kezemben feszengve kapálózik. Hogy kezeljem ezt, mert sokszor elszakad a cérnám és “bevágom” a kiságyába, ahol még jobban ordít? Hogy reagáljam le? Nem szeretném , hogy nagyobb korában egy bevásáróközpontban földhöz vágja magát. Erről le lehet szoktatni?

    köszönöm.

    üdv

  • Szamosi Tímea

    2009. április 20. hétfő

    Szia Ági!

    Nagyon tetszik ez a cikk, nálunk most aktuális, és kb. így van minden ahogy leírtad. De a dackorszak nem két éves kor után kezdődik? Vagy a szaknyelvben már ez a szabálytanulós időszak is annak számít?

    Üdv!

    Timi