A baba lelki fejlődése 3 éves korig 2. Fél éves korig

6 hetes korban a kicsi már tudja, hogy ő és a világ nem egy és ugyanaz a dolog, és megismeri az édesanyját is már. Ezt a kort nevezik szimbiotikus korszaknak: azt gondolja ő és az édesanyja egy és ugyanaz a személy.

A baba lelki fejlődése 3 éves korig 2. Fél éves korigFelismeri, hogy anya mindig ott van vele, ő ad enni, inni, ő altatja, ő dédelgeti, ezért gyorsan rájön, hogy ha valami gond van, akkor csak hívni kell anyát… Fokozatosan megtanulja azt is a hónapok múlásával, hogy a tárgyak tőle különböző dolgok, bár itt is vannak érdekes részfolyamatok: nagyjából 3 hónaposan felfedezi a saját kezét, erről azonban még azt hiszi, tőle különálló tárgy, és éppen úgy játszik vele, mint a játékokkal.

Érdekli már a külvilág, a játékok, de temperamentumától függően csak legfeljebb 15-20 percig köti le magát és ha bármire szüksége van, akkor azonnal anyát hívja. Sokan ezt tévesen úgy értelmezik, hogy ilyenkor a fizikai szükségleteit kell kielégíteni vagy testközelségre vágyik, holott általában arról van szó, hogy felismeri: anya nincs ott és hívja, hogy jöjjön (gyakorlatilag csak leellenőrzi, megvagy-e még :)) Ilyenkor, ha új helyre tesszük át, más játékokat adunk, vagy a közelünkbe helyezzük, ahol minket látva-hallva játszhat, akkor megint elfoglalja magát egy darabig.

Gyakori ebben a korban, hogy a kicsi még nagyon vágyik a testközelségre, nem érzi jól magát idegen helyen, vagy a babakocsiban, ezért ha hosszasan sétálunk, idegen emberek közé, új helyre megyünk, vigyünk magunkkal kengurut vagy hordozókendőt is.

Kb. 6 hónapos korig tart az a rendkívül nyugodt állapot, amikor a kicsi teljes mértékben megbízik az anyában és tudja, hogy rá mindig számíthat, ekkor azonban megbomlik valami, de erről majd csak a sorozat következő részében írok.

Miért sír a baba? Megtanulhatsz-e az ő „nyelvén” beszélni, vagy várnod kell egymás teljes megértésére addig, amíg meg nem tanul beszélni? Katt ide a válaszért! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

1 Comment

  • Timi

    2009. június 23. kedd

    Sziasztok
    Azt szeretném kérdezni, hogy egy három hónapos 5130 grammos babának mennyit kell ennie egy nap ha már átalussza az éjszakát így csak 5-ször 6-szor eszik??

    Válasz:Testsúlykilogrammonként kb. 150 grammot, tehát kb. 800 grammot kell ennie egy nap, és igen: ha átalussza az éjszakát, akkor ez 5-6 evést jelent.