A 3 hónapos baba

3 hónaposan a babák egy része megduplázza születési súlyát, de ez inkább csak a gyorsan gyarapodó csecsemőkre érvényes, a többiek 3-6 hónapos kor között dupláznak (koraszülöttek nem ritkán tripláznak).

A 3 hónapos babaA duplázás után általában lelassul a hízás üteme és gyakran akár hetekre is megállhat a hízás. Ennek hátterében nem az áll, hogy kevesebb az anyatej (vagy tápszeres babánál több tápszerre van szükség), hanem az egyre tökéletesebb emésztés okozza. Ugyanez az oka annak is, hogy a csecsemők egy részének egyre ritkábban van széklete ebben a korban. Gyakran akár csak hetente egyszer sikeredik. Ameddig a kicsi naponta pukizik, nem puffadt és nem esik nehezére a ritkábban való ürítés. Vannak olyan babák, akiket viszont zavar, mindennap egy darabig erőlködnek, nyűgösek, nehezen és fájdalmasan kakilnak, náluk szükséges, hogy segítsünk néhány naponta az ürítésben.

A 3. hónap elején általában van egy növekedési ugrás, amikor a kicsi hirtelen több tejet követel. Ez általában jobban megviseli az anyát, mint a 6 hetes növekedési ugrás, hiszen ilyenkor már kialakult napirendje van a babának, de a megnövekedett tejigény általában csak néhány napig tart, és ha ilyenkor igény szerint szoptatsz, 3-4 nap alatt visszaáll a napirend.

Nappali alvás, evés 3 hónapos korra a legtöbb baba napközben háromszor alszik 30-90 perc közti időtartamot és 1-1 alvás között 2-3 órát van ébren.

Az átlagos csecsemő mostanra már a játékok után nyúl, a fölé lógatott játékokat megfogja, a mellé letett játékokat maga mellé nyúlva próbálja megfogni.

Átalussza az éjszakát? Sokan úgy tartják, 3 hónaposan már kötelező átaludnia a babának az éjszakát. Nos, a közhiedelemmel ellentétben nincs ilyen szabály. Az igaz, hogy ennyi idősen már jobban alszik a gyerekek többsége és gyakran egy éjszakai étkezés kimarad, azaz egyben 5-6 órát átalszik a kicsi. Ennél többet ne is várjunk el tőle, ha pedig gyakrabban ébred, az is normálisnak mondható, mivel -különösen a kisebb súlyú babák- még éjszaka is megéhezhet a kicsi (de a jól gyarapodó babáktól se vitassuk el az éjszakai étkezés fontosságát).

Néhány baba már tud hangosan kacagni is:

A szerzőről

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti.

92 hozzászólás

Comment navigation

  • Katalin

    2011. április 22. péntek

    Kedves Ági!
    Nem tudom mi lehet az oka,hogy a kérdésemre a választ nem találom?!
    Eddig ilyen nem volt.

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      Tényleg nem volt még ilyen: 2 hét alatt 600 kérdést kaptam, ezért akárhogyan is igyekeztem megválaszolni őket, elmaradtam a válaszokkal. Elnézést 🙂

  • Katalin

    2011. április 15. péntek

    Kedves Ági!

    Kértem a segítségedet 2 dologgal kapcsolatban de még nem kaptam választ,vagy nem találom.

  • Adri

    2011. április 10. vasárnap

    Kedves Ági!

    Több helyen is olvastam, hogy 3 hónapos korukban a babák már kezükbe fogják a játékukat. A kislányomnak – igaz, hogy csak pár apja töltötte be 3 hónapot- esze ágában sincs még megfogni dolgokat,nem hogy utánanyúlni. Ha valamit a kezébe teszek,akkor sem figyel rá. Mennyire probléma ez? Vagy legyek kicsit türelmesebb?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      Legyél türelemmel, általában a lassabban érő babák is elkezdik 3-4 hónapos kor között. Ha mégsem fog meg még semmit 4 hónaposan, de nem is nyúl utána, akkor fordulj orvoshoz.

      • Adri

        2011. április 23. szombat

        Köszönöm a válaszodat. Csak türelmetlen voltam. Eltelt pár nap, és a problémám meg is oldódott. Most már megfogja a játékát, a szájába veszi, nézegeti.

  • Hajduné Dr. Kovács Mónika

    2011. április 08. péntek

    Kedves Ági!

    A kislányom 32. hétre született 1200 grammal, jelenleg 11 hetes, és 3200 gramm. Eddig csak anyatejet kapott. Érdeklődni, hogy ha nem lesz elég az anyatej, és nem szeretnék tápszert adni neki, akkor szabad-e már hozzátáplálnom annak ellenére, hogy korababa.

    Köszönöm válaszod!

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      Nem javaslom, hogy hozzátápláld ilyen kis korban, különösen azért nem, mert korababa, ezért sokkal érzékenyebb, fejletlenebb az emésztőrendszere. A korrigált kora jelenleg 3 hetes, tehát még biztosan nem érett meg az emésztőrendszere az anyatejen kívül más táplálékra. Ráadásul nála kiemelten fontos, hogy minél többet szopizzon, ez védi meg a fertőzésektől. Ha úgy érzed, kevesebb a tej, szoptasd pár napig gyakrabban, akár óránként napközben, ettől megnő a tejmennyiség.

  • Katalin

    2011. április 06. szerda

    Kedves Ági!

    Azt véletlenül lehagytam ami eléggé aggaszt engem és a páromat is.
    Egy ilyen “kis” babánál az hogy karikás a szeme normális?
    Én arra gondolok hogy amiatt van,hogy nagyon keveset alszik.
    Nappal 2x fél órát és éjjel kb.10-11-től reggel 6-7-ig.Szerintem ez nagyon kevés.
    Lehet emiatt szerinted?
    Meg elég sápadt pedig kap minden nap húst elég változatosan eszik ,csak félek nehogy vas hiányos vagy vérszegény legyen,bár én is elég fehér vagyok.Örökölhette ezt?

    Köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      Nekik még vékonyabb a bőrük, ezért a karikás szem is jobban látszik. Az alvási mennyiségével nincs semmi gond. Viszont vashiányos valóban lehet, ebben a korban ez elég gyakori, mert a magzati vasraktárak 6 hónapos korra ürülnek ki és eddigre sok baba kicsit vashiányos lesz, kérd ki ezügyben az orvos segítségét.

  • Katalin

    2011. április 06. szerda

    Kedves Ági!

    Azt szeretném megkérdezni,hogy nem utal e valami gondra,normális ,hogy a 2.án múlt 8 hónapos kisfiamnak még 1 foga sincs,de még az ínye se púpos,viszont minden fogzási tünetet produkál?
    Már minden nap nézem mint egy megszállott,de sehol semmi!
    A másik kérdésem az lenne,mivel ő még éjjel 1x kel enni így a tápszerét előre elszoktam készíteni és a hűtőbe rakom így csak meg kell melegíteni.Ez nem baj?

    Köszönettel: Katalin

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      A fogzás nem akkor kezdődik, amikor az íny pirosodik és púpososik, ezek csak közvetlenül a fog áttörését megelőző napokban jelennek meg, a tünetek azonban már akár 2-3 hónappal korábban megjelenhetnek.

      A tápszer melegítés nem baj.

  • Petra

    2011. március 19. szombat

    Kedves Ági!

    3 hónapos kislányom nagyon frontérzékeny,főleg erős szél esetén nyűgös,fáj a pocija és alvás problémái vannak.Van esetleg erre a problémára valami megoldás? A másik problémám az lenne,hogy ébredés után szopizik(nappal 3-4 óránként,éjszaka 4.5 óránként),utána maximum 20-30 percet játszik egyedül vagy velem,és azután a következő alvásig nagyon nyűgös,gyakorlatilag 1-1.5 órát végig sírdogál.Állandóan kézben kell tartani.Mit tehetnék szerinted,hogy tovább tudjunk játszani,vagy mivel köthetném le a figyelmét?Érdekli a világ,figyeli a játékait,”beszélgetünk” ,de hamar megunja a dolgokat.Így nem sok időm jut másra.Segítségedet előre is köszönöm!
    Üdv: Petra

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      Frontérzékenységre kétféle homeopátiás szer adható: Ha puffad, fáj a hasa, akkor a Nux vomica 9CH-ból 2×5 golyó adható, ha csak nyugtalan, rosszul alszik, akkor az Arsenicum album 9CH 2×5 golyós adagolásban.

      Unatkozás: Ebben a korban max. 10-20 percet tudják elfoglalni magukat a babák, nem várhatsz el tőle ennél többet. Bevált módszer, hogy a lakás minden helyiségében legyen neki egy játszósarka és mindegyiknél legyen el 10-10 percet, ha megunja, vidd át máshova. Házimunkánál hordozóban vidd magaddal, beszélgess vele, adj játékokat, tárgyakat a kezébe. Max. 10 percet szoktak ebben a korban kibírni egy helyben, utána elunják. Váltogasd a 10 perc önálló játékot és a 10 perc közös játékot, vond be őt is a “házimunkába”, mutasd meg neki mit főzöl, mit csinálsz éppen, mesélj róla.

Comment navigation