Túl gyorsan vagyunk betegek?

Gyakran tapasztalom mostanában, hogy ahogyan a világ felgyorsult, mintha nekünk felnőtteknek se lenne időnk a betegségekre. Ez természetesen normális is, azonban amellett, hogy magunktól elvárjuk, hogy egy lábon kihordott lázzal járó influenza 1-2 nap alatt elmúljon, úgy a gyermekektől, sőt még a csecsemőktől is elvárjuk, hogy hamar meggyógyuljanak, és meglepődünk, ha még 2 hét után is folyik az orra vagy piros a torka, esetleg még nyűgösebben alszik egy betegség után.

beteg babaPedig a valóság az, hogy egy lázas betegségből teljesen kigyógyulni hetekbe telhet, ezért a kicsinek is kell hagyni időt a gyógyulásra. Nem szabad, hogy teljesítményként fogd fel a gyógyulást („ha lenyomom a lázát, akkor majd meggyógyul”, „miért ilyen sápadt még mindig, pedig már 1 hete nem lázas”), nem szabad gondolatban határidőket szabni a gyógyulásnak (pl. „szerdán már nem lesz lázas, akkor tudunk kirándulni menni”), hanem türelmesen várnod kell, kezelned a kicsit és hagynod neki bőven időt a teljes gyógyulásra. Komolyabb, 1 hétig vagy azon túl tartó baktériumos fertőzések, szövődmények esetén (pl. középfülgyulladás) pedig akár egy hónapot is kell hagyni a kicsinek a teljes regenerálódásra.

Egy néhány napos lázas, vírusos fertőzés után az étvágytalanság, alvászavarok akár még 2 hétig is eltarthatnak, és gyakori az is, hogy a betegség alatt összeszedett új szokások tovább élnek még a tünetek megszűnése után is. Például, ha megengedted neki, hogy betegen veletek aludjon, akkor bizony követelni fogja akkor is, ha meggyógyult, ha állandóan kézben volt, akkor egészségesen is többet akar majd kézben lenni, vagy ha fájt a torka, és emiatt nehezen nyelt, akkor még hetek múlva is étvágytalanabb lehet. A hozzátáplálás kezdetekor, amikor még a kanalas ételek mellett anyatejet vagy tápszert is kap a baba és a betegség ideje alatt csak az anyatejet/cumisüveget fogadta el, a betegség után sok baba nem áll vissza a „megszokott” kanalas étkezésekhez, hanem gyakorlatilag újra kell kezdeni a hozzátáplálást az elejétől kezdve.

Számítani kell arra is, hogy a kapott gyógyszereknek is lehetnek mellékhatásai, amik a gyógyszer abbahagyása után jelentkezhetnek, pl. az antibiotikumok tönkreteszik a bélflórát, ezért antibiotikum szedése után emésztési problémák, étvágygondok jelentkezhetnek, ezeket bélflóra helyreállító tablettákkal lehet orvosolni.

Sok anyukától hallottam már azt is, hogy a betegség alatt próbálták meg a kicsi szokásait megváltoztatni: „most végre jobban alszik,” (mert lázas) „ezért most beszoktatom a kiságyába”. Ezek a próbálkozások általában kudarcot szoktak vallani, hiszen a baba átmeneti „jó szokása” később rendeződik és ismét nem akar majd olyan könnyen elaludni, ismét ellenáll majd.

Arra kell számítanod, hogy a betegség után még néhány hétig eltart, mire vissza tudtok térni minden téren a rendes kerékvágásba, és a megszokott módon eszik, alszik, játszik a baba, ehhez azonban időt kell hagynod neki, nem szabad siettetni, ezzel csak összezavarod.

Napirend, Szervezés és Időmenedzsment kismamáknak Ismered azt a néhány alapszabályt, amelynek révén a napirend számodra és a baba számára is tökéletesen átlátható és követhető lesz? Katt ide a válaszért! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

10 Comments

  • Gasparovits Hajnalka

    2011. december 05. hétfő

    Kedves Ági!3hetes a kislányom,és nagyon szörcsög,azt tudni kell,hogy a nagyobbik lányom beteg lett,aztán az apuka is,és most én is!!Láza szerencsére nincs,hogy segíthetnék rajta,hogy mielőbb meggyógyuljon?

    • Vida Agi

      2011. december 10. szombat

      Ilyen kis korban mindenképpen forduljatok a gyerekorvoshoz. Amit addig tehetsz, ha szörcsög: csepegtess anyatejet az orrába és amikor fellazult a váladék szívd ki orrszívóval.

  • Haranginé Éva

    2011. január 24. hétfő

    Kedves Ági!
    Kis babám 14-én volt 7 hónapos. Kb. két hete éjjel többször is sírva felébred, és csak ringatással alszik vissza. Még éjjel és reggel szopizik. Születése óta nem alussza át az éjszakát, még mindig kell neki éjfél- 1 óra között és 1/2 4 – 4 óra között a cici. Vajon normális ez? Visszatérve a sírós éjszakázásra, még nincs kint egy foga sem, viszont hónapok óta meg van duzzadva az ínye. Melyik homeopátiás készítményt ajánlod, nincs láza sem hőemelkedése, normális a széklete, szerintem szépen fejlődik, de mostanában nyűgös. Én a fogzásra gondolok, hogy az kínozza. Válaszod előre is köszönöm. Hné Éva

    • Vida Agi

      2011. január 29. szombat

      Az teljesen normális, ha 7 hónaposan még kétszer eszik éjszaka, ezen nem kell változtatni. A köztes felsírást valóban a fogzás okozhatja. Az általad leírt tünetek alapján az ő szere a Chamomilla D30, amiből óránként 1 golyót kaphat naponta 8 alkalommal.

  • Moncsi

    2011. január 24. hétfő

    Kedves Ági,

    Kérdésem nem kapcsolódik szorosan a fenti cikkhez de nem találok a problémámhoz közelebb álló cikket az oldalon.
    Kislányom 17 hónapos és mostanában azt vettem észre, hogy nagyon töredeznek a körmei a kézujjain. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy retegekben válik fel. Szinte minden ujjan. Ez gondolom valamilyen vitaminhiany következménye lehet, tudna segiteni mit tehetek ellene?
    Előre is köszönöm.

    • Molnár Andi

      2011. január 24. hétfő

      Szia Moncsi,

      A köröm ha oldalról törik be tényleg vitaminhiány, de ha lepedőként rétegekben válik le, akkor valamilyen gomba van a szervezetben. A háziorvosodtól kérj gombákra vérvételt. Ezt külön kell kérni, mert az alapvérvételben nincs benne.

      Remélem minél hamarabb kiderül mi a gond a picurnál és találtok valamilyen természetes gombaölő gyógynövényt is.

      Andi

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      Ezt A-vitamin és vashiány is okozhatja. A gyermekek számára kapható multivitamin készítmények többségében van A-vitamin (pl. Cebion multivitamin), de répával, sütőtökkel is lehet pótolni, arra azonban vigyázni kell, hogy az A-vitamin túladagolható!

  • Enikő

    2011. január 16. vasárnap

    Szia Ági!

    Kislányom jövő hónapban lesz 1 éves és az lenne a problémám, hogy egy ideje azt vettem észre, hogy időnként a felső ajka lilás árnyalatú. Nem tudtam egy rendszerességet megfigyelni, vagyis, hogy milyen időközönként és milyen okból, de aggaszt a dolog. Amúgy egészségesen és időre szuletett, tehát semmi egészségi problémánk nem volt eddig (természetesen megfázáspn kivül).Mi miatt lehet ez?
    Előre is köszi a választ.
    Egy aggodó anyuka.

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      Lila esetleg attól lehet az ajka, hogy fázik, vagy ha nagyon erőlködik. A gyerekorvosnak említsétek meg mindenképpen, de ha nincs már kísérőtünete, akkor valószínűleg ártalmatlan dologról van szó.

  • Másik Viki

    2011. január 13. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kösz ezt a cikket pont most. Nagyon hálás vagyok. A majdnem két éves kicsi lányom aki rendre szépen 2x alszik naponta egy hete taknyos, hol van hőemelkedése hozzá, hol nincs. Orvoshoz nem is vittem, majd kikúráljuk alapon. Tegnap viszont összesen 20 percet aludt napközben, ma is most aludt el, csak reménykedem, hogy alszik egy órácskát. De igyekszem türelmesebb lenni, ha nem sikerül, akkor kicsit rábízom inkább valakire és megpróbálok kikapcsolódni és újra feltöltve anya lenni. Köszi még egyszer.
    Viki