A csecsemő széklete

A csecsemő széklete olyan kérdés, ami minden anyukát foglalkoztat. Eleget kakil-e a baba? Nem túl híg-e? Nem túl kemény-e? Miért ilyen a színe? Összeszedtük a leggyakoribb problémákat.

 A csecsemő székleteAz újszülött széklete közvetlenül a születés utáni néhány napban sötét színű és sűrű, ez az úgynevezett magzatszurok, amit naponta 2-3 alkalommal vagy akár minden szopizás után is ürít a baba.

Ahogy a baba egyre többet szopizik, kiürül a beleiből a magzatszurok és felváltja az aranysárga színű anyatejes széklet. Ez kezdetben akár minden étkezés után, de még gyakrabban közben jelentkezik, majd egyre ritkul. Ha a baba csak anyatejet kap 3-4 hónapos korban már nem ritka és teljesen normális jelenség a heti egy kaki. Ennek az az oka, hogy az anyatejet eddigre már szinte teljesen feldolgozza a kicsi szervezete.

Ha a baba tápszeres, akkor napi egy kakinak mindenképpen kell lennie, náluk nem érvényes az mint az anyatejes babáknál, hogy heti egy is elég. Ha nem tud eleget kakilni a baba, vagy nagyon erőlködik közben és mégsem sikerül neki, akkor érdemes kevés kamillateával lazítani a székletet, ha gyakran előfordul ilyesmi, akkor át lehet térni bifiduszos tápszerre, ami elősegíti az emésztést.

Szoptatott babáknál néha előfordul zöld színű széklet, ez semmi rosszat nem jelent, nem kell megijedni tőle. Nem igaz az a tévhit, hogy a túletetéstől alakul ki, a hátterében az áll, hogy a tej zsírosabb, de okozhatja fogzás, vagy betegségek kísérőjelensége is lehet.

Ijesztő jelenség a véres széklet is. Ennek az oka nagyon gyakran csak az, hogy a baba szoptatás közben megsebesítette a mellbimbót, azonban ha ilyesmi nem áll fenn, akkor azonnal forduljunk orvoshoz!

A hozzátáplálás kezdetén előfordulhat, hogy a megevett étel szinte teljes egészében „visszaköszön” a pelusban, ez azt jelzi, hogy a kicsi emésztőrendszere még nem érett meg a szilárd táplálékra, nem tudja feldolgozni azt. Ebben az esetben hagyjuk abba a kanalzást és 1-2 hét múlva próbálkozzunk újra vele.

A hozzátáplálás egyéb kakilási zavarokat is okozhat a picinél: nehezen nyom, erőlködik, a hasa felpuffad. Ilyenkor édesköményteával segíthetünk a kicsinek, a panaszokat okozó gyümölcsöt pedig egy darabig ne adjuk neki, néhány hét múlva kóstoltassuk meg újra.

A vizes széklet mindig gyanús! Különösen, ha gyakran van ilyen, és kicsípi a kicsi popsiját. Ebben az esetben hasmenésről van szó. Ha a baba eleget iszik, akkor nincs gond, ha nem, akkor próbáljuk minél többet itatni a kiszáradás elkerülése végett. Ha a hasmenéshez láz és hányás is társul: irány az orvos! Ha csak magában jelentkezik és 1-2 napon belül megszűnik, és a gyerek eleget iszik, akkor valószínűleg csak futó gyomorrontásról van szó – a kicsik mindent a szájukba vesznek, hajlamosak titokban belenyalni a kutyakajába, a játszótéri homokba, a virágföldbe…

A nyúlbogyónyi széklet csak akkor gond, ha nehezen jön ki, és ez fáj a babának. Ha ilyet tapasztalunk, az annak a jele, hogy a kicsi nem evett elég rostot, gyümölccsel, teljes kiőrlésű gabonával, kölesgolyóval segíthetsz a helyzeten.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

275 Comments

  • Molnárné Lukács Adrienn

    2011. május 05. csütörtök

    Kedves Ági! Kisbabám 4hetes tápszeres és nagyon nehezen kakil,az is zőldes színű,védőnőm szerint túl van etetve és azért ilyen.Lázmérővel segítek neki a székelésben ami elég nehézkes még így is.kap kömény teát ami segít hogy ne fályon a pocakja,kipróbáltuk a kamillát is mert azt javasolták székrekedésre az meg kiverte a kis arcát.4 óránként eszik a pici 110-120ml ezt kéri is.Beba ha starrtot kap.Mit javasolnál székrekedésre?

    • Vida Agi

      2011. május 18. szerda

      A zöldes színű kaki valóban lehet attól, ha többet eszik a baba, de ezzel önmagában nem kell foglalkozni. A nehéz kakiláson segíthet a Gripe Water, valamint amikor nyom, a két térdét húzd fel a pocakjához és lassan kifelé köröztesd a combjait, ez segít neki a kakilásban. Ha ezek nem segítenek, forduljatok vele orvoshoz.

  • Fricska Béla

    2011. április 29. péntek

    Olyan kérdésem volna, hogy a kislányunk most 18 napos 3 óránként eszik közel 100ml tápszert (+ 1-2-szer anyatejet is) egy 24 órába.Kb 2 naponta van széklet kis segítséggel laevolac-cal, és olyan zöldes-sárgás színű krém állagú a kakija.
    Ezzel ugye semmiféle gond nincs ?

    • Vida Agi

      2011. május 11. szerda

      Nem kell aggódnod, a vegyesen táplált babáknál előfordulhat ilyen ritkább széklet, de ha nagyon nehézzé válik a kakilás, puffad a baba hasa, erőlködik, fordulj orvoshoz.

  • Zoja

    2011. április 28. csütörtök

    Kedves Agi!

    A kisfiam 7 honapos, 1 honapja kezdtuk a hozzataplalast. Mellette csak anyatejet kap. 6 honapig nem is volt gond a szekletevel, naponta tobbszor is kakilt, de azota csak kuppal.

    Eloszor almat kapott, majd miutan nem volt szeklete csak oszibarackot, szilvat, meggyet, krumplit, es zabpelyhet is keverek bele a rostok miatt. A Laevolac es az edeskomeny tea sem segit. Fel deci vizet is megiszik naponta. Kupot 7 nap nemszekeles utan kapott eddig.

    Az a fura, hogy egyaltalan nem szenved, pukizik rendszeresen, csak nem kakil. Ami pedig tavozik, kremes, sargas, semmi darabos nincs benne.

    Valoban szekrekedese van vagy csak renyhe lett a belmukodese? Adjunk neki egyaltalan kupot (nem akarom, hogy raszokjon a szervezete)? Mennyit szabad varni vele?

    Mivel etessem ezutan? Folytassam a 7 honaposaknak valo zoldsegekkel es hussal?

    Koszonettel: Zoja

    • Vida Agi

      2011. május 02. hétfő

      Ha nem fáj a hasa, akkor lehet várni nyugodtan pár napot és csak akkor segíteni neki kúppal, ha már nagyon kell kakilnia. Ezenkívül segíthet, ha sárgabarackot vagy őszibarackot naponta legalább 1 étkezésnél kap, illetve segíthet még a gyümölccsel kevert 7 gabonás pehely is. A korának megfelelő főzelékeket már nyugodtan adhatod neki, a hús is segíthet a gondok megoldásában.

  • Bogi

    2011. április 22. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom elmúlt 7 hónapos. 3 hónapja nehezen kakil, általában mindig keményebb a széklete a normálisnál.Van mikor fájdalmasan nyomja ki. Az elmúlt 1 hónapban már minden nap van valamennyi széklete, de sajnos elég szorulásos. Pedig csak olyan dolgokat adok neki ami székletlazító. Paradicsomot, tököt, sárgabarackot, őszibarackot. Minden főzelékébe teszek valamennyi olivaolajat is, és mégis szorulásos. Lehetséges, hogy ő ilyen típus? Kinővi ezt valamikor?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      Lehet, hogy ő alkatilag ilyen típus, de azért mindenképpen számolj be majd az orvosnak is erről a problémáról.

  • Szalkainé Ágnes

    2011. április 13. szerda

    Szia Ágnes!Én azt szeretném kérdezni, hogy most 9 hónapos a babám és napi háromszor van széklete ez nem gond? A széklet állaga pépes, színe mustár sárga. Ha mondjuk répa pürét eszik akkor narancssárga. Súlya pedig ingadozik április 5-én 8810g, április 12-én pedig 8760g volt. Válaszod előre is köszi!

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      Egyáltalán nem gond a napi 3 széklet.

  • Zsófi

    2011. április 11. hétfő

    Kedves Ágnes!

    Kisfiam most 3 hetes, a kezdetek óta hasfájós. Naponta sokszor, kb 7-8x kakil, széklete vizes, híg, fehér pöttyökkel tele. A szülés előtt közvetlenül nagyon beteg voltam, Aktil Duo-t kaptam, lehet, hogy azóta is ez okoz nála panaszokat? Ez már hasmenés? Nagyon nagy fájdalmai is vannak, szinte egész nap csak sír, nem alszik csak kb 2 órát napközben, felváltva dajkáljuk. A doktornő nem akarja megnézni, azt üzente telefonon, hogy hasfájós baba, majd kinövi. Valóban ez lehet a helyzet, vagy más baja is van esetleg? Köszönöm a válaszát!

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      Mivel még csak 3 hetes, szerintem mindenképpen vidd el az orvoshoz. Az anyatejes baba széklete híg, a fehér pöttyök lehetnek a zsírosabb vagy az emésztetlen anyatejtől és a napi 7-8 széklet sem jelent különösebb problémát, de jobb lenne, ha orvos is látná (telefonon ugye nem látja, milyen a széklet…) A hasfájással mindenképpen foglalkozni kell, van rá többféle szer, ezek közül az Infacol az, ami már most is adható neki, ez általában gyakran segíteni szokott. Mindenképpen próbáld meg ezenkívül, hogy evés után mindig alaposan megbüfizteted, és ezután tedd le nézelődni, de sose aludni (kivéve, ha ilyenkor mélyen alszik), így még az ébrenléti idejében távoznak a szelek, és nem a hasfájás ébreszti fel az álmából. Amikor már fentvolt egy darabig és azt látod rajta, hogy álmos (szemét, orrát, fülét dörzsöli, ásítozik, semmi sem köti le már), akkor kis dédelgetés után tedd le az ágyába aludni.

  • koszta eva

    2011. április 08. péntek

    Üdvözlöm doktornö!
    A kisfiam 5 honapos.Három honapos koráig rendesen volt naponta egyszer széklete.Azota kinlodunk minden nap hol kuppal szikerul hol lázmerövel.Amugy nagy fiu 3600g-mal születt és most 8600g anyatejet eszik.Éjszaka oránket felébred és nyugtalanul alszik.Én ugy gondolom a pocija miatt? Mit tegyek hogy tudjon magátol kakilni?

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      Anyatejes babánál előfordulhat, hogy akár 7-10 napig kimarad a kaki, tehát nem kell mindennap erőltetni. Ha erőlködik, a két térdét a hasához felhúzva lassan kifelé köröztesd. Ha ez nem segít, akkor forduljatok orvoshoz a problémával.

  • Vicus

    2011. április 08. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 11 hónapos. Reggel tápszert iszik, délben a korának megfelelő húsos bébiételt, ami persze darabos, délután pedig vagy gyümölcsöt(bébiétel formájában)vagy babajoghurtot, és este pedig szintén tápszert iszik.
    A gondom az, hogy egy nap kétszer kakál, de az első széklete, ami általában reggel szokott lenni, az mindig olyan, hogy van benne bogyós széklet is, meg rendes széklet is. Nem tudok rájönni, hogy mi okozza ezt nála.
    Talán nem jól etetem?
    A másik dolog pedig az lenne, hogy hipoallergén tápszert iszik, mert mindkét részről van allergiás a családban (igaz nem ételallergiás). A kérdésem az lenne, hogy mikor lehet neki adni tej alapú készítményeket, gondolok itt túrórudi, sajt, vaj, illetve mikor eheti azt az ételt amit már mi is, felnőttek eszünk?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      Nem kell aggódnod, ha maga a kakilás nem okoz gondot a számára (nem fájdalmas), akkor nem gond a bogyós széklet, ezt egyébként okozhatja a tápszer is vagy pedig az, hogy éjjel nem iszik annyit, ezért kisebb a széklet nedvességtartalma.
      Ha allergiaveszély van a családban, akkor a tejtermékeket 1 éves kor után lehet bevezetni, de konzultálj erről mindenképpen az orvosoddal.

  • Hajni

    2011. március 29. kedd

    Kedves Ágnes!

    Azzal a problémával fordulnék Önhöz, hogy a nővérem kisfia 3 hetes és nagyon nehezen kakil. Tápszert kap nagyobb részt, mert nővéremnek kevés a teje. A kicsinek viszont nagy az étvágya. Tegnap egésznap szenvedett aludni sem bír látni rajta, hogy erölködik. A védönő az espumisan cseppeket ajánlotta. Pukizni pukizik is tőle, de széklete nincs. Hiába tornáztatjuk nem segít. De így meg csak szenved, ha nem jön ki neki. Ön mit ajánlana?

    • Vida Agi

      2011. április 08. péntek

      Vegyesen (azaz anyatejjel és tápszerrel) táplált babánál is előfordulhat, hogy 2-3 napig kimarad a kaki. Próbáljátok ki, hogy amikor nyom, a két térdét a pocakjához felhúzva lassan kifelé köröztetitek, ez segít a kakilásban és enyhíti a fájdalmat is. Ha ez és az Espumisan nem segít, akkor lehet segíteni szélcsővel, illetve érdemes orvos segítségét kérni, lehet, hogy tápszerváltásra van szükség.

  • Adrienn

    2011. március 26. szombat

    Kedves Ági!

    Kislányom 1 hónapos, alig van anyatejem, így főleg tápszert kap (nincs olyan alkalom, hogy csak anyatejet egyen), és nagyon nehezen kakil. Van-e valamilyen házi praktika a lázmérőzésen kívül, amivel segíteni lehetne? A Mecsek Baby teával próbálkoztunk.

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      Hasmasszázzsal (a két térdét a pocakjához felhúzva lassan kifelé körözteted) vagy glicerines kúppal vagy szélcsővel (patikában kapható) tudtok segíteni neki. Segíthet a Gripe Water vagy az édesköménytea is.

  • Ritus

    2011. március 24. csütörtök

    Kedves Ági!

    5-én lesz 4 hónapos a lányom. Szépen fejlődő anyatejes baba. Sajnos néha nagyon fáj a hasa. Erőlködik, néha jön egy-két puki is. Széklete rendesen van. Régebben volt, hogy egy nap többször is. Az elmúlt két hétben fordult elő, hogy egy-egy nap kimaradt, de legrosszabb esetben is a második nap volt kaki. Állagát tekintve sárgás-barnás. Két héttel ez előttig világosabb volt, fehér pöttyökkel, most inkább barnás és eltűntek a fehér pöttyök. Egy ismerős szerint sokat eszik (120-130 g) és ettől fáj a hasa, illetve már kétszer előfordult, hogy lázmérővel segítettünk neki, mert nagyon erőlködött. Mindkétszer zöld nyálkás kaki szerű valamit nyomott ki a pici, ami elég büdös is volt. Szeretném meg kérdezni, hogy valóban sok-e a napi 5*120-130 g, illetve normális-e ez a zöldes-nyálkás valami? Még érdekelne az is, hogy Ön szerint tényleg szükséges a lázmérőzés, ha nagyon feszeng, vagy úgy, hogy 1-2 naponta van széklete, nem kell ezzel foglalkozni? Segítségét előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      Az 5×120-130 egyáltalán nem sok, 5 kg testsúly felett testsúlykilogrammonként 120 grammot kell ennie a babának/nap, azaz, ha ő pl. 7 kg, akkor 7*120 grammot, tehát 840 grammot, ez 5 étkezésre elosztva 168 gramm/étkezés.
      Ha nem fáj a hasa, akkor nem gond, ha csak 3-4 naponta kakil (anyatejes babánál akár 7-10 napot is kimaradhat a kaki, ez is normálisnak számít), ha viszont erőlködik, akkor hasmasszázzsal (a két térdét a pocakjához felhúzva lassan kifelé körözteted) vagy glicerines kúppal vagy szélcsővel (patikában kapható) tudtok segíteni neki. Segíthet a Gripe Water vagy az édesköménytea is.

  • Adrienn

    2011. március 18. péntek

    Kedves Ági!

    5 és fél hónapos anyatejes kislányom születésétől fogva csak nagyon nehezen tud önállóan kakilni. A nappalok és az éjszakák is borzalmasak, gyakorlatilag fél éve kézben van a baba. Pár hónapos korában sokszor görcsbe rándult a fájdalomtól és megnyugtathatalanul sírt. Ez mostanra már elmúlt, de változatlanul naponta hőmérőzzük, hogy kijöjjön a szél és a kaki, mert különben éjszaka senki sem tud aludni a családban. Általában napi 3 széklete van, ha naponta egyszer meghőmérőzöm, a másik kettő már kijön magától. Ha nem segítek neki, akkor végignyüglődjük a napot és este fürdés előtt kiszedem. Ami nagyon furcsa, hogy nem székrekedése van, a kaki sárgás színű, krémszerű, mostanra kicsit sűrűbb állagú. A baba összességében szépen fejlődik, súlya normális, már tanulgatja a kúszást, szóval látszólag rendben van, „csak” kakilni nem tud önállóan. Mit javasolsz, hogyan tudnánk segíteni neki? Köszönettel: Adrienn

    • Vida Agi

      2011. március 25. péntek

      Néha előfordul ilyesmi anyatejes babáknál és ilyenkor sokszor csak a hozzátáplálás megkezdése hoz megoldást, az anyatej rosttartalma ugyanis kicsi és emiatt nincs igazán erős ingere a kicsinek. Segíthet a glükóz szirup a könnyebb kakilásban, de mivel ő már 5 és fél hónapos és hamarosan úgyis megkezditek a hozzátáplálást, a szilárd ételek és a gyümölcsök segíteni fognak a helyzeten.

  • Xbyna

    2011. március 12. szombat

    Kisfiam 3 hónapos és újabban nagyon nehezen kakil. Most megint 4 napja nincs széklete, de pukizni pukizik. Ez jó így!? Anyatejes, de kétszer már evett sütőtökpürét, bár nem sokat és higítva. Mit tehetünk vele!?

    • Vida Agi

      2011. március 21. hétfő

      Anyatejes babánál teljesen normális jelenség, ha csak 7-10 naponta van széklete. Ha nem fáj a hasa, közben pukizik, nem puffadt, nem erőlködik, akkor nem kell foglalkozni vele, idővel magától kakilni fog. Ha 10 nap után mégsem kakil, vagy fáj a hasa, akkor szélcsővel, glicerines kúppal vagy glükózsziruppal lehet segíteni neki.

  • László

    2011. március 08. kedd

    Kedves Ági! Kislányom 1 hónapos és anyatejet eszik de gyakran fáj a pocija és sokat pukizik ami büdös a széklete néha zöld de inkább sárgás szokott neki lenni de a pukizás aggaszt inkább ön szerint ez normális válaszát előre is köszönöm

    • Vida Agi

      2011. március 13. vasárnap

      A pukizás normális, azért van, mert evés közben levegőt nyel a baba.

  • Szilvi

    2011. március 08. kedd

    Kedves Ági!
    Kislányom 5 hónapos és úgy érzem illetve tapasztalom, hogy keveset gagyog korához képest. kb. napjában 3-4 alkalommal, ami intenzív 5-10percet jelent.Mind e mellett, ami még nyomaszt bennünket a férjemmel, hogy észrevettük, olykor furcsán veszi a levegőt, mint ha vissza felé szívná..gondolhatunk asztmás problémára is?
    December óta folyamatosan szortyog..több orvos látta, szakmailag elismert orvos is és csak nyugtattak bennünket, hogy ha vége a fűtési szezonnak már nem fog szortyogni. Párologtatunk folyamatosan, mindennap levegőzik és mégis továbbra is szortyog! Őszintén, nagyon el vagyok keseredve..nem tudom hogyan segíthetnék neki..hisz nekem is kellemetlen lenne a szortyogás!Akár komoly problémákat is okozhat a beszédfejlődésében?
    Egyébként jól alszik, átalussza az éjszakát, a súly gyarapodásával sincs gond, eszik rendesen, már főzelékeket is! Igazából a szortyogáson, a furcsa levegővételen és a kevés gagyogáson kívül más problémát nem tapasztalok!
    Próbáltam összeszedni minden gondolatomat, hogy mi aggaszt engem nagyon, remélem nem sok ez így egyszerre és tudsz segíteni! Válaszodat előre is köszönöm!
    Feliratkoztam a hírleveledre is, nagyon sokat segít:)
    Szilvi

    • Vida Agi

      2011. március 13. vasárnap

      A kislányodnak láthatóan semmi baja nincs: gagyog, játszik a hangjával (korának megfelelő mértékben), a lélegzetével (arra is rá kell jönnie, hogy a lélegzetvételét tudatosan is tudja szabályozni, ez normális dolog). A száraz levegő miatt kicsit szortyog (ezen segíthet a párásítás, de tényleg teljesen ártalmatlan dolog, a kisebbik fiam 4 éves és minden télen hónapokon át szortyog, közben meg be nem áll a szája, tehát a beszédfejlődéshez ennek semmi köze)

  • barbi

    2011. március 08. kedd

    Kedves Ági köszönöm a válaszod nagyon aranyos vagy puszika barbi

  • Csaba

    2011. március 06. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kisfiunk most lesz 3 hónapos és csak anyatejet kap. Általában naponta 1-szer van széklete, de egyre gyakrabban van „dugulása”, ilyenkor kúpot és lázmérőt használunk. Ha dugulás után sikerül ürítenie a kakija aranysárga és tele van fehér darabkával( gondolom ez a meg nem emésztett anyatej), amik a belében összeálnak 1-2 cm-esre, amivel nagyon sokat köszködik. Mit tudunk tenni ez ellen?
    Segítségedet köszönjük.

    • Vida Agi

      2011. március 12. szombat

      Igazából ez ártalmatlan jelenség, nem kell különösebben foglalkozni vele. Segíthet, ha nem kúppal segítetek neki, hanem pocakmasszázzsal, mert a „rásegítéshez” hozzászokhat a kicsi. Ehelyett Gripe Watert, édeskömény teát, vagy az orvos által felírt szirupot kaphat, hogy könnyebben legyen széklete.

  • Zsuzsa

    2011. március 04. péntek

    Szia!
    A problémám hogy napok ota nem kakil egyedül a 3 hetes kislányom csak lázmérövel de akkor sem valami sokat pedig érzem a pocakján és ö is nagyon keservesen sokat erőlködik,tehát jelzi felém a kakilás késztetést.Anyatejes de mellett kap mecsekteát.a széklete pisiszeru darabos aranysárga.Mit adhatok neki,mit adjak neki hogy beinduljon a széklete.

    • Vida Agi

      2011. március 11. péntek

      Amikor kakilni próbál, a két térdét húzd fel a pocakjához és lassan kifelé köröztesd úgy, hogy a térde mindig a pocakját masszírozza, ez segíteni szokott. Nem javaslom a lázmérőt, mert hozzászokik a baba. Inkább kérjetek a gyerekorvostól szert a kakilás elősegítésére, ha a masszázs nem használ.

  • Anita

    2011. március 04. péntek

    Kedves Ági!

    A kislányom 13 hónapos, és kb. 1 hónapja napi 1-2-szer van széklete, ami híg, olykor nyálkás és nagyon bűzös. Most még rájött egy felső légúti fertőzés, ami nem segít. Nem rossz a közérzete, jó az étvágya, próbáltuk már a diétát is, most pro-Kid-del próbálkozunk. Az orvosunk szerint a napi 1-2 hasmenés nem hasmenés, én mégis nyugtalan vagyok. Köszönöm, Anita

    • Vida Agi

      2011. március 11. péntek

      Napi 1-2 lazább széklet tényleg nem hasmenés még, ezt a fogzás is okozhatja, de a betegség vagy a gyógyszerek miatt is lehet.

  • Andrea

    2011. február 28. hétfő

    Kedves Ági!
    Az előbb elfelejtettem említeni,hogy anyatejes baba,tejem van elég.

  • Andrea

    2011. február 28. hétfő

    Kedves Ági!
    A kislányunk 6 és fél hónapos,amióta hozzátápláljuk eléggé kemény a kakija és sokat erőlködik és sajnos csak három naponta kakál,akkor is általában segítséggel(lázmérővel)Sütőtököt,almát,céklát,sárgarépát és burgonyát eszik már(kb.egy hónapja kezdtem hozzátáplálni)Mi a teendő?

    • Vida Agi

      2011. március 05. szombat

      Adjatok neki minden nap valami olyan gyümölcsöt is (vagy a levét), ami rostos és nem fogja a székletet (mert amiket most kap, az mindegyik fogja), pl. sárgabarackot vagy őszibarackot.

  • barbi

    2011. február 28. hétfő

    kedves Ági kis fiam 2 honapos anyatejet kap és milupa milumil ha start optimát hozzápotlásként második alkalommal 2 3 naponta van széklete ez baj vagy normális¨¨egyépként 2 alkalommal iszik tápszert előre is koszonom válaszát

    • Vida Agi

      2011. március 05. szombat

      Ha a köztes időben nem fáj a hasa, nem puffadt, nem erőlködik és gond nélkül tud kakilni, akkor nem gond. Ellenkező esetben forduljatok orvoshoz.

  • Ági

    2011. február 23. szerda

    Kedves Ági!

    A kisfiam 4 hónapos eddig kizárólag anyatejet kapott, a széklete igen gyakran zöld színű és kicsit híg. Az utóbbi időben azonban észrevettem a székletében apró fehér „darabkákat” Ez normális? (A védőnőm szerint nem kell aggódnom, mert ez a megemésztetlen anyatej miatt van.) Vidám, jó kedvű baba és szépen gyarapszik. Láza nincs, gyakran szopizik.

    Köszönettel:
    Ági

    • Vida Agi

      2011. március 04. péntek

      Igen, ez tényleg lehet a megemésztetlen anyatej miatt, ha más tünete nincs (hasmenés, hányás, láz stb.), akkor ez a helyzet, nem kell különösebben foglalkozni vele.

  • Judit

    2011. február 22. kedd

    Kedves Ági!
    6 hetes a kisfiam anyatejet kap,nagyon szépen fejlődik.A probléma a kakilással van.Nincs szorulása,de nagyon nehezen kakil,erölködik,nyom,sír mire sikerül.Éjszaka is többször felébred gondolom emiatt nem alszik nyugodtan,tekereg,mászik,nyög álmában is.
    Tornáztatom és kapja a Gripe Water-is amitől a kezdeti hasfájása megszűnt ugyan,de most a kakilással szenved.Napjában többször(4-5 Alkalommal)is van széklete és még éjszaka is legalább egyszer.Az eredmény általában zöldes színü.Nem tetszik,hogy kínlódva teszi mindezt.
    Tanácsodat előre is köszönöm!Judit

    • Vida Agi

      2011. február 26. szombat

      Ez nagyon gyakori jelenség ebben a korban. Az segít, ha amikor nyom, a két térdét felhúzod a pocakjához és lassan kifelé körözteted. Ezt pár héten belül kinövi majd.

  • Ágnes

    2011. február 16. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam 3 hónapos, naponta 6 alkalommal eszik, ebből 3szor anyatejet kap, 3szor pedig tápszert. Emellett mostanában kb. két hete csak 2-3 naponta van széklete, ami sűrűbb mint eddig. Ez jó így?
    Válaszodat köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      Igen, ez így teljesen jó emellett az étrend mellett.

  • Horváth Csenge

    2011. február 16. szerda

    Kedves Ági,
    Kisfiam jelenleg 10 hetes. A gondok 6 hetesen kezdödtek. Akkor találtam a székletében egy nagyon picike véres váladékot. Szóltam a gyerekorvosnak, Ő 2 külön kakiból is küldött mintát kivizsgálásra, hogy nem-e valami fertőzés okozza, de az negatív lett. Attól függetlenül azóta tejmentes diétát tartok, mert azt mondta az az elsődleges gyanú. Az után az eset után még egyszer láttam a széletében egy 20 forintos nagyságú rózsaszín nyálkás váladékot, és most, a tejmentes diéta 3 hete után volt egy picike vérnyom a pelusában. Amit még érdemes megemlíteni, mindegyik ilyen kaki vagy az éjszakai kakiban vagy a reggeliben volt, de a reggeli esetében egész éjszaka nem kakilt.
    Ez esetben is biztos tejallergiás, nem lehetséges hogy a hosszú kimaradás miatt vagy nagy adag kaki miatt lett az a pici vérzés a kakijában? Vagy ez mindenképpen tejallergia gyanú.
    Válaszát előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      Ezt sajnos így nem tudom megmondani, a véres széklet mindenképpen komoly dolog, az orvos utasításait kell betartani.

  • Kriszta

    2011. február 15. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányom most 7 hónapos. A hozzátáplálást már 2 hónapja elkezdtük, de nagyon nehezen fogadja el a szilárd ételt, elég keveset eszik (olyan 40-70 grammokat egy alkalommal) és utána mindig szopizik még. Ez nem is aggasztana, csakhogy a széklete már egy ideje zöld. Amíg csak anyatejet kapott, akkor szép sárga, mustárszerű volt, de amióta már nemcsak egyféle szilárd ételt kap, azóta zöld. Az állaga szerintem normális, már van „formája” és nem kemény, és napi egyszer meg is jelenik a pelusban egy szép mennyiséggel.
    A baba szépen fejlődött, az elején 1-1 kilókkal havonta, de az utóbbi egy hónapban csak kb 230 grammot hízott.
    Doktornőnk azt mondta, hogy a zöld széklet lehet a túltápláltságtól is, de lehet, hogy éhezik.
    Hogyan döntsem el, hogy melyik verzió a helyes, félek attól, hogy nehogy tényleg éhezzen…
    Válaszát előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. február 20. vasárnap

      Ha evés után még anyatejet is kap, és naponta legalább 5-6 pisis kakis pelusa van, akkor biztosan nem éhezik. A zöld széklet a gyümölcsöktől, a túlevéstől és a kicsit zsírosabb anyatejtől is lehet, de egyikkel sem kell foglalkozni. 6 hónapos kor után a baba hízása lelassul, akár hetekre meg is állhat, mivel a kicsi lemozogja, amit megeszik, emiatt sem kell aggódni.

  • Viki

    2011. február 15. kedd

    Kedves Ági!

    Kisfiam 4 és fél hónapos csak anyatejet eszik három óránként, és szépen gyarapszik. Kb. 2 hónapos koráig volt hasfájós, de az mára már elmúlt. A széklete aggaszt egy kicsit (naponta van, de van hogy egy nap többször is), ami nem igazán tetszik, hogy nyálkás-zöld-kicsit híg és büdös (nem olyan a szaga, mint amit a tesójától megszoktam igaz neki mindig aranysárga volt). Egy nap többször is szokott pukizni, és az is büdösebb, nem olyan mint a megszokott. Ez lehet azért, mert Ő kisfiú a tesója meg kislány, vagy az aggodalmamnak van oka, és járjak utána a dolognak. Mit javasol? Konzultáljak a gyermekorvossal?

    • Vida Agi

      2011. február 20. vasárnap

      Nem kell aggódni, jó étvágyú babáknál szokott ilyesmi előfordulni. Az is lehet az oka, ha esetleg zsírosabb a tejed, de ez sem gond.

  • Betty

    2011. február 10. csütörtök

    Hello az a problémám hogy a 3 hetes kisfiam 4 napja mustársárga székletet ürít ami nagyon folyékony és azt is csak keveset ,azt szeretném tudni mi az oka es baj e ? válaszát várom és előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. február 13. vasárnap

      Nem kell aggódni, ez a tej állagának változása miatt van.

  • Alacker-Schmidt Judit

    2011. február 09. szerda

    KEdves Ági!

    Kisfiam 10 hetes.
    Kakilásunk 1 időben teljesen jól beállt, reggel ébredéskor és kb még egyszer a nap folyamán.
    Ekkor használtuk az Espumisant, mert a pukik eléggé meggyötrik éjjel.
    Aztán olvastam az Aloe Activatorrol, hogy az jó a baba pocijának, és a kaki is könnyebben jön ki, és váltottam arra, mégiscsak természetes anyag.
    Azóta minden evés után kakil, sőt éjjel is.

    Legjobban az éjjeli kaki zavar, mert őt is megdolgoztatja.

    Most már úgy döntöttem hogy kevesebbet Aloet adok neki, és visszatérek az Espumisanra.

    Jól gondolom? Te mit javasolsz?

    Köszönöm előre is!
    Judit

    • Vida Agi

      2011. február 11. péntek

      Meg lehet próbálni visszatérni, illetve ha elsősorban a puki a probléma, akkor érdemes lenne kipróbálni a Gripe Watert, hátha az hatékonyabb, mint az Espumisan volt.

  • Anita

    2011. február 07. hétfő

    Kedves Ági!
    Kislányom 1 hét múlva lesz 4 hónapos! Már 2 hónapos kora óta tápszert is kap, mert nagyon kevés tejem van! Kb 3 hete már csak tápszert kap! A széklete régóta sötétzöld színű és sűrű! Általában napi 1xer de van amikor csak 2 naponta! A gyermekorvos szerint ez normális! Én mégis aggódom! A hozzátáplálást a gyermekorvos 4hónapos kor előtt nem engedélyezi, pedig szívesen adnék új ízeket számra! Tényleg normális ez a szín és mennyiség? Többen javasolták, hogy vigyem el UH-ra! Szerinted is ezt kéne tennem?

    • Vida Agi

      2011. február 12. szombat

      Igen, ez tényleg normális, mind a szín, mind a mennyiség. Hozzátáplálni nem szabad 6 hónapos kor előtt, mert az emésztőrendszer csak ezután kezdi el termelni azokat az enzimeket, amiknek a segítségével a baba képes megemészteni az anyatejtől (tápszertől) eltérő ételeket.

  • Viki

    2011. február 06. vasárnap

    Kedves Ágnes!
    Van egy 3 hónapos kislányom,amikor haza mentünk a kórházból 14 napig nem volt széklete.Elmentünk az orvoshoz azt mondta ez egy anyatejes babánál normális.Csak szopik.Elvittem egy másik gyerekorvoshoz ő azt mondta,hogy(Dyschaesia gyanúja merült fel)azaz hogy a végbélzáró izma akkor is zár amikor kakilnia kell.Mondta hogy adjak neki Levolac-széklet lazítót,és hogy glicerines kúppal segítsek kakilni,de aggaszt hogy még mindig nehezen megy ez a dolog.Mi a Véleménye?Előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. február 11. péntek

      Anyatejes babánál valóban gyakori, hogy akár 7-10 napig nincs széklet, szélsőséges esetben csak segítséggel tud kakilni a baba, mert az anyatejnek kicsi a rosttartalma, ezért nincs, ami ingerelné a végbelet, ilyenkor tényleg jó lehet, ha sziruppal, kúppal vagy szélcsővel segítesz a kicsinek, ez később a hozzátáplálás megkezdésével rendeződhet majd.

  • MANDULA

    2011. február 02. szerda

    KEDVES ÁGI !

    AZ ÉN KISLÁNYOM 3 HÓNAPOS ÉS 4 NAPJA KAP ESTÉRE 90 ML TÁPSZERES PÓTLÁST. SAJNOS MÁR MÁSFÉL HÓNAPJA KÜZDÜNK A KAKIVAL , 3-7 NAPONTA VAN SEGÍTSÉGGEL. HOL ÍGY-HOL ÚGY , DE MÁR NEM HAT A MECSEK BABY TEA, SEM A KAMILLA ( HIDEGEN SE LANGYOSAN ) , SEM A TORNA- POCI MASSZÍROZÁS , CSAK A KÚP DE AZT MEG NEM SZERETNÉM MINDIG SEGÍTSÉGNEK. MÁR KAR.CUKROT IS TETTÜNK A TEÁBA, DE SEMMI. EDDIG NEM AGGÓDTAM ANNYIRA , MERT SZOPIZOTT , DE HOGY MOST MÁR KAPJA A PÓTLÁST ÚGY GONDOLOM JÓ LENNE NAPI 1 KAKI.
    MOST IS 3 NAPJA NEM VOLT KAKI , PISIS PELUS VAN MINDEN ALKALOMMAL.
    VAN ESETLEG VALAMI HATÁSOS MÓDSZER EZEKEN KÍVÜL ?
    KÖSZÖNÖM A SEGÍTSÉGET !
    SZÉP NAPOT !

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Anyatejes babánál teljesen normális, ha 7-10 naponta van csak kaki. Nem kell és nem szabad erőltetni, kivéve, ha erőlködik, fáj a hasa, puffad, nem tud pukizni, ebben az esetben azonban nem házi módszerekkel kell próbálkozni, hanem orvossal konzultálni. Mivel nála a pótlás csak egy alkalom naponta, ugyanaz vonatkozik rá, mint a teljes anyatejes babákra, napi egy pótlás nem változtatja meg annyira az emésztést, hogy gyakrabban kéne kakilnia.

    • niki

      2011. február 15. kedd

      Kedves Ági!
      Ha már tényleg el vagytok keseredve a pici szenvedésétől és semmi nem használt probáld ki,a hipermarketben található de,akár gyógyszertárban is kapható SALVUS vizet. Mi amikor már nagyon nem tudtunk segíteni a picink fájdalmán adtunk neki 3-4 kortyot max. és 2-3 percen belül megkönnyebbült a drágánk.Bár nem kimondottan babáknak van,de ha semmi más nem jön be,akkor 1 keves szerintem nem árthat.
      kitartás!

  • Tüsi

    2011. január 28. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom 11 hónapos lesz. Reggel és este kap anyatejet, délelőtt gyümölcs, délben és kora este főzelék, délután tejpép. Eddig napi 2 kaki volt, viszont újabban napi 4. Nem lehet, h túletetjük? Ha „házi” ételt kap, abból addig eszik, amíg van. Amikor csak anyatejes volt, nem volt túl jó az étvágya, lassan hízott, de nagyon mozgékony volt már akkor is. Most is az, és kicsit pocakosodik is. Mekkora adagokat adjak neki? Nem szeretném megterhelni a gyomrát!

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      A leírásod alapján nincs semmi gond a kislányoddal, eleget és megfelelő ételeket eszik. A széklet sok mindentől lehet gyakrabb, pl. fogzás is okozhatja, ez önmagában nem gond. Nyugodtan egyen annyit, amennyit elfogad (ebben a korban 200-300 grammokat szoktak enni 1-1 étkezésnél, de ettől felfelé és lefelé is el lehet térni)

  • Éva

    2011. január 25. kedd

    Kedves Ági!

    köszönöm a válaszod . valószínű akkor a folyadék lesz az ok .
    a mennyit igyon a baba blognál is feltettem egy kérdést:) ,mert nem igazán akar inni a kislányom .
    Üdv:Éva

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      Annyit igyon, amennyit elfogad, ebben a korban ez max. 1-2 korty szokott lenni.

  • Éva

    2011. január 23. vasárnap

    Kedves Ági!
    kislányom 8 és fél hónapos.naponta kb. 5 étkezése van. reggel este tápszer,tízórai általában gyümölcs ,joghurt esetleg tejpép,ebéd főzelék ,uzsonna tejpép.2-3 hete naponta 4-5 alkalommal van széklete ami bogyós ,de a babám jókedvű nem erőlködik közben .próbáltam lazítani a székletét joghurttal.szilvával, barackkal gabonapehellyel de semmi változás.a kérdésem az lenne
    normális ez ebben a korban ?
    előre is köszönöm :Éva

    • Vida Agi

      2011. január 25. kedd

      Ha őt nem zavarja, hogy bogyós a széklet, akkor nincs gond. Ami okozhatja, hogy keveset iszik, minden étkezés után kínáld meg innivalóval és két étkezés között is félidőben, igyon amennyit elfogad, de nem kell erőltetni.

  • Németh László

    2011. január 23. vasárnap

    Kedves Ági,

    Gyermekünk tápszeres, ráadásul Pepti 1-et eszik, ugyanis tejfehérje allergiás (2. héten véres székletből derült ki).

    Nem teljesen igaz, hogy minden nap van széklete, ritkábban sárgás, többnyire zöldesebb tónusú. Egyébként nagyon szépen fejlődik, most 2.5 hónapos, 5kg-n átléptünk, nagyon jókedvű, de székletürítés közben fájhat neki, mert időnként sír (különösen, ha egy nap kimaradt).

    Érdeklődni szeretnék, hogy ez mennyire természetes, ill. érdemes lenne-e kivizsgálni, ha igen, milyen jellegű vizsgálatok szükségesek?

    Köszönettel,
    László

    • Vida Agi

      2011. január 29. szombat

      Ez önmagában normális jelenség, az orvosnak lehet említeni és szükség esetén ad olyan szirupot, ami megkönnyíti a székletürítést, de segíthet az is, ha Gripe Watert kap, illetve nehéz székeléskor a glicerines kúp is segíthet.

  • Bea

    2011. január 20. csütörtök

    Kedves Ági,

    A kifiam 6 hetes, tápszeres, és az a problémánk, hogy kb 5 naponta kakil. A kakija zöld és iszonyatosan büdös. Kamilla teát és vizet is adun neki folyamatosan, de semmi nem változik. Az orvos azt mondta, hogy a zöld szín azért van mert most bontja le a szervezete a vérsejtjeimt,illetve a mázga színezi zöldre, a ritkasaága pedig természetes. Aggódom a kisfiam miatt, mit tegyek? Szerinted normális ez a széklet?

    • Vida Agi

      2011. január 27. csütörtök

      Ha nem fáj a hasa, nem puffadt, nem erőlködik és pukizik két kakilás között többször is, akkor nincs ok az aggodalomra, normális lehet az ilyen ritka széklet.

  • Egri Linda

    2011. január 17. hétfő

    Kedves Ági,

    köszönöm a válaszodat, a széklet eredménye negatív lett. Azóta a hígabb széklet egyszer van egy nap, viszont egy nap többször kakil.(5-6). Ez normális? (tápszeres baba)

    Köszönöm előre válaszodat!
    Egri Linda

  • Sebestyén Andrea

    2011. január 16. vasárnap

    Kedves Ági!

    Köszönöm az előző kérdésemre a választ.most azzal a kérdéssel fordulok hozzád, hogy kislányom 5 hónapos tápszeres pár hete kezdtük a hozzátáplálást főzelékkel. Pár napja már ebédre csak főzeléket eszik,de azóta nem nagyon tud kakilni.Második napja hogy nem kakilt csak erőlködik és néha sír közben. De nem jön semmi. Próbáltam a kamillateát és a lázmérőzést de nem segített. Mit tanácsolsz? Várom válaszod! Köszönettel!
    Üdv Andi

    • Vida Agi

      2011. január 18. kedd

      Sajnos az első ételek foghatják a székletet. Érdemes mellette olyan gyümölcsöket adni, amik pedig lágyítják a székletet és rostosak (pl. őszibarack, sárgabarack), de segíthet a Gripe Water is.

  • st

    2011. január 15. szombat

    szia! Gyermekem 5 hetes pár napja hüvelyböl fehér folyása van. Kicsit korábban jött34+6napra 2570g-al gyuladás volt a szervezetében,ezért 1 hétig antibiotikumot kapott (én lázas voltam valamiért mikor beindult a szülés. antibiotikumot én is kaptam 4 napig).
    Tudom,hogy kérdésem nem ezzel a témával kapcsolatos-de nem találtam ezzel kapcsolatba semmit.Kérdésem az lenne mitöl van ilyen csöppségnek fehérfolyása. Aggódom nagyon érte!Születése után be sárgult 10 napig voltun korházba kék fényt kapott de labor ki mutatta,hogy még (multhéten) mindig sárga…Nagyon várom a válaszát!
    Előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Menjetek el ezzel a problémával orvoshoz.

  • Zsuzsi

    2011. január 11. kedd

    Kedves Agi,
    a kislanyom 18 honapos, naponta 1-2X van nagyon hig szeklete. Ugyanazt eszi, amit mi,es sok gyumolcsot is eszik. Nem faj a hasa, rendesen atalussza az ejszakat is.Eszik joghurtot, illetve Milupa tapszert adok neki napota 2-3X.

    Most kb 10.5 kg, az elmult idoben nem sokat hizott (max 0,5 kilot/honap), de sokat mozog, ezert nem foglalkoztam ezzel.

    Soha nem volt nagyon mas a szeklete, de az elmult 2-3 hetben csak ilyen nagyon hig van.

    Kene emiatt aggodnom, vagy ez teljesen normalis es minden gyereknel mas?

    Elore koszonom a valaszod,

    Zsuzsi

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Ha nincs mellette más tünet, étvágytalanság, hányás, láz stb. és egyébként a megszokott ütemben (napi 1-2) kakil, akkor ártalmatlan dologról lehet szó (pl. fogzás)
      Ha viszont gyakran van és esetleg más tünet (kiütés stb.) jelentkezik, akkor menjetek el orvoshoz.

  • Egri Linda

    2011. január 10. hétfő

    Kedves Ági,

    tanácsot szeretnék kérni. Kislányom, aki 5 hónapos lesz holnap, tápszert eszik elég rég, illetve délelőttönként már gyümölcsöt vagy bébiételt kap. Eddig is kb.háromszor kakilt, de pár napja ennél sokkal többet és néha nagyon híg a széklete. Nagyon folyik a nyála egy ideje, ami a fogzásra utalhat és lehet, hogy ezzel van összegfüggésben, a széklete is? Láza nincsen, folyadékot próbálok Neki adni. Szerinted kell adnom neki valamilyen szert, ami a bélflóra egyensúlyt rendbe rakja?

    Előre is köszönöm válaszodat,
    Linda

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Ha gyakran kakil és híg a széklet, akkor ez lehet fertőzés is, nem csak fogzás. Ha már napok óta tart, érdemes orvoshoz fordulni.

  • Viki

    2011. január 03. hétfő

    Kedves Ági!
    Az én kisfiam 8 hónapos, anyatejes, még csak nemrég kezdtük a hozzátáplálást. A kakija születése óta zöld, talán csak pár napig volt a nyolc hónap alatt sárgás krémszerű, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon. A hozzátáplálás megkezdése óta sem változott a helyzet, csak sűrűbb lett, de ugyanolyan zöld. Lehet, hogy valami emésztési probléma?
    Előre is köszönöm a választ!
    Viki

    • Vida Agi

      2011. január 12. szerda

      Nem kell aggódnod, ez teljesen normális, hiszen az első ételek, zöldségek, gyümölcsök még nem változtatnak annyit a széklet állagán, egyébként pont ez a normális, ami neki van, ha gond lenne, akkor kemény, fájdalmas, vagy nagyon nyálkás lenne a széklete.

  • Éva

    2010. december 28. kedd

    Az én babám 2 hónapos és naponta 3-or kakil ami híg mustárszínű.Korábban hasfájós volt kapott Grape watert ami kicsit enyhítette a hasfájását aztán ezt lecseréltem neki vitacolanra amitől a hasfájás megszűnt teljesen.Amit nem tudok,hogy normási ilyenkor a híd széklet vagy már kissé szilárdabbnak kéne lennie?Humana babyfitt 1-es tápszert használunk.

    • Vida Agi

      2010. december 28. kedd

      Tápszeres babánál teljesen normális a híg széklet.

  • Vaya

    2010. december 28. kedd

    Kedves Ági!

    Kislányomnak eddig szinte minden pelenkájában volt széklet, néhány napja azonban nem tud kakilni már kétszer adtam neki kúpot, de nem akarom rendszeresen, mert állitólag hozzászokhat a baba. lehetséges, hogy már jobban meg tudja emészteni az anyatejet? vagy ez nem természetes, hogy ilyen hirtelen megritkul? hasfájás is van, a pukik is nehezen jönnek ki. forduljunk orvoshoz?

    • Vida Agi

      2011. január 02. vasárnap

      Anyatejes babánál akár 7-10 nap is eltelhet széklet nélkül, mert már szinte teljesen meg tudja emészteni az anyatejet. Ilyenkor a széklet nélküli időszakban széklet helyett szelek távoznak, ami teljesen normális. Kúpot csak akkor kell adni, ha 1 hét után sincs kaki vagy ha nagyon fáj a hasa, erőlködik. De ilyenkor először kúp helyett inkább próbáld ki, hogy a két térdét felhúzod a pocakjához és lassan kifelé körözteted, majd vissza, ez ugyanis beindítja a bélmozgásokat.

  • Márti

    2010. december 26. vasárnap

    Szia Ági!
    5 hónapos kislányomnak a széklete,nagyon csúnya zöld színű és sűrű.
    4 hónaposan az orvosunk tanácsára elkezdtük a sinlacot adni neki,mert egyre többször kelt éjszaka enni,gondolom nem volt elég neki a tejcsi.
    Délelőtt kevertem bele neki egy kis őszibarackot,néha egy kis meggyet.Az almát nem eszi meg!
    De a széklete nagyon megváltozott.Mitől lehet?Gyomra nem bírná a sinlacot?
    Mit tegyek?
    Előre is köszönöm a válaszod:Márti

    • Vida Agi

      2010. december 26. vasárnap

      Az őszibarack és a meggy is okozhat hasmenést, és az új ételektől természetes, hogy megváltozik a széklete. Ha nem szereti az almát, akkor sütőtökkel, párolt almával (így édesebb), körtével, répával lehet próbálkozni és csak utána sárgabarackkal, majd őszibarackkal.

  • Györgyi

    2010. december 23. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kisfiam 6 hetes és pocakfájós. Tápszert kap csak (Milupa HA Start optima), kb. napi 600-650 millit eszik meg. Súlya 4200 g (2550 g-mal születtünk 36. hétre).
    Az Általad írtak alapján adtuk Neki a gripewatert 4. hét óta. A széklete nagyon híg és zöld lett, majdnem minden étkezésnél volt.
    Mivel, már aggasztónak találtam a széklet állagát, ezért 2 napja abbahagytuk a GW-t, viszont most meg nagyon nyüglődik a pocijával.
    Kérdésem, hogy gond-e a híg széklet és hogy adhatom-e Neki továbbra is a GW-t.

    Kellemes Ünnepeket!
    Köszönöm,
    Györgyi

    • Vida Agi

      2010. december 26. vasárnap

      A híg széklet nem gond önmagában, ha a baba mellette jó étvágyú és rendesen hízik.

      • Györgyi

        2011. január 01. szombat

        Kedves Ági!

        Visszatértünk a GW-hez. Széklet problémánk is megszűnt. Napjában kb. 2x van kaki. Kicsit nehézkesen, de egy kis tornával, pocakmasszázzsal sikerül.
        Étvágya szerintem jó, 23-a óta kb. 330 g-t híztunk. Gondolom, ez jónak mondható.

        Köszönöm a segítséget és boldog új évet kívánok!

  • Zsuzsa

    2010. december 21. kedd

    Szia Ági, nem teljesen a széklettel kapcsolatos a kérdésem, de talán ebbe a témába vág. Kislányom 5,5 hónapos, éjjel nagyon sűrűn ébred, fogzás, mozgás fejlődés és talán minden hatására, de nagyon-nagyon sokat is evett éjjel, úgy látszik már nem elég neki az anyatej. (hatalmas baba egyébként, 4 kg-val született, most 7,65, szépen fejlődő és csak anyatejes). Elkezdtem neki esténként tejpépet adni, ami úgy néz ki meg is szűntette a problémát, ritkábban kel, akkor talán csak megnyugtatásra cicizik pár percet, vagy szomjas (?), nem tudom, viszont nagyon nagyokat pukkant és a tejpép elfogyasztása után este, kb. fél órával keservesen sírdogál 5-10 percig, még szoptatás alatt-közben is. Elképzelhető, hogy tejérzékeny? vagy annak mások a tünetei? Vagy csak hozzá kell szoknia ehhez az új táplálékoz? Köszönöm előre is a segítségedet!

    • Vida Agi

      2010. december 30. csütörtök

      Lehet, hogy a tejpéptől pukizik, de a tejérzékenységnek más tünetei lennének, az viszont biztos, hogy utána adj neki vizet inni, mert szomjas lehet tőle.

  • Eni

    2010. december 20. hétfő

    Kedves Ági!

    A probléma,hogy a kisbabámnak 2napja véres a széklete,és eddig sosem volt,itt pedig nem találtam még ilyen témát,igy kérlek mihamarabb válaszolj. Normálisan eszik 4hónapos kisbabám,jó kedvű igaz a fogacskája nemsoká kibujik ettől kicsit piros a popsija,de szó sincs erőlködésről,nagyon könnyen bakakil.
    régebben hasfájós volt espumisant kapott rá. mostmár elég napi 1-er 2er adni 10 cseppet. Tejdiétán vagyok. A baba dr nője normaflort ajánl ami egy vagyon. Tem it javasolsz?

    • Vida Agi

      2010. december 26. vasárnap

      A véres széklet nem gyerekjáték. Ha csak 1-1 alkalommal fordult elő, akkor azt okozhatja az is, hogy esetleg szopizáskor megsérült a mellbimbód s így vért nyelt a baba, de ha folyamatosan jelentkezik, akkor annak más oka van. Mivel orvosnál már voltatok, ezért javaslom, tartsd be az ő utasításait.