Kérdezz itt!

Ebben a bejegyzésben tudsz kérdezni Vida Ágitól 2024. április 26 – án 13-14 óráig. Ha még soha nem szóltál hozzá itt a blogon, a hozzászólásod elsőként moderációs sorba kerül és csak akkor jelenik meg, amikor Ági válaszolt rá. Az érkező kérdésekre legkésőbb 2 napon belül kapsz választ.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 456 Comments

  • Bujdosó Genovéva

    2022. szeptember 23. péntek

    Kedves Ági!
    10 hónapos kislányom táplálásával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Egy hónapja minden evésnél fújja, köpködi az ételt, szétkeni mindenhol, ledobálja a földre a darabkákat. Én etetem, mert hiába próbálkozunk egy ideje, nem sok hajlandóságot mutat az önálló evésre, egyedül a babakekszet veszi a szájába, néha egy-egy kenyér katonát. Egyébként nem az étellel van gondja, átlag 200-250 grammot eszik és nem válogat, jó étvágya van. Csak játéknak tekinti az ételt. Ha rászólok hogy nem szabad, visít, ha letörlöm a tálcát vagy őt, visít. Így maradt a disznóólban evés, ami engem kicsit megvisel… Kell-e ez ellen tenni valamit, vagy várjak türelmesen és egyszer csak megunja?
    Előre is nagyon köszönöm a választ!
    Üdvözlettel: Genovéva

    • Vida Ágnes

      2022. október 09. vasárnap

      Türelem. Engedd minél többet enni egyedül és ne is nagyon pótold pépekkel! Ha nincs ellenállás, hamarabb hagyja abba a maszatolást, ha emellett rájön, hogyan egyen rendesen, egyre többet fog egyedül is enni hatékonyan. Ha nincs utánpótlás, akkor pedig nem fog mindent szétdobálni mert akkor nem lakik jól. Átmenetileg ezt csinálhatjátok úgy is, hogy a főétkezéseknél te eteted és csak a tízórai és uzsonna a kézzel evős, így biztosan nem „hal éhen”, mégis tud gyakorolni 🙂

  • C. K. Nikolett

    2022. szeptember 09. péntek

    Kedves Ági!
    Lehet egy kicsit buta kérdéssel jövök, de egy ideje eléggé aggaszt egy dolog. Szerinted lehet azzal gond, ha egy 2,5 éves gyermek ritkán pisil, de akkor sokat? Általában reggel ébredéskor pisil sokat, aztán egész délelőtt nem hajlandó, hiába kérdezgetem, csak az a válasz mindig hogy „nem kell”. Aztán elalszik, amikor felkel a délutáni alvásból, nagy nehezen ráveszem hogy elmenjünk a wc-re, pisil is sokat. Aztán megint estig nem. Este megiszik 2,5 dl tápszert lefekvés előtt nemsokkal, de pisilni nem pisil utána, éjszaka sem, csak reggel. Egyébként napközben is igyekszem odafigyelni a folyadékbevitelre, rendszeresen itatom,ennek ellenére ez a 3-4 pisilés jellemző.Lehetséges, hogy azért van ez, mert amikor szobatiszta lett (júniusban), sűrűn kérdezgettem és idegesítettem vele, már automatikus a „nem kell” válasz? A férjem többször rámszólt, mikor megkérdeztem, hogy „hagyjam már békén, nem kell neki, majd szól, ha kell”, de én sokszor láttam rajta, hogy kell, azért kérdeztem, és ezek után persze ő is azt mondta hogy „anya nem kell”. Egyébként amikor kell neki, szólni szokott,hogy pisilni kell,de ha kérdezzük, ideges lesz.
    Pár hibát egyébként elkövettünk, mikor szobatisztaságra szoktattuk. Eleve úgy indult a dolog, hogy anyósom sokszor emlegette, hogy az ő idejében ülni tudástól biliztek a babák, és semmi probléma nem volt a szobatisztasággal. Nekem a kisfiam nem igazán az a bilin üldögélős típus, így ezt nem csináltam, hanem amikor betöltötte a 2-t,kisgatyáztunk kint a kertben és gyakoroltuk a fánál pisilést. Volt egy ominózus eset, amikor kint sokáig kisgatyában volt, amikor meg bejöttünk, elfelejtettem visszaadni rá a pelust, és a férjemnek pont rossz napja volt, amikor meglátta hogy pisis lett a kanapé, nagyon kiakadt, kiabált, hogy miért nem adtam rá pelust, itt mindent azonnal le kell fertőtleníteni, trágár szavakat is használt (pedig egyébként türelmes típus, kisfiam nagyon apás), a gyerek megijedt, sírt, erre én is ideges lettem, kiabáltam, egy nagy családi perpatvar lett belőle. Az esetet követően nem sokkal szobatiszta lett, úgy, hogy nem is nagyon volt több pisi baleset, szinte egyik napról a másikra, eleinte a fánál pisiltünk,ez nagyon tetszett neki, hogy apával együtt pisilhet, később a wc-be.Éjszakára sincs pelusa, mivel felkel és sír, ha pisilnie kell, akkor is nehéz rávenni a pisilésre, de aztán pisil, megnyugszik, visszaalszik, vagy alszik egész éjjel, és nem pisil. (Még egy ideig ráadtuk a pelust, de nem pisilt bele, így lekerült éjszakára is).
    Szerinted kérdezgessem, hogy kell-e pisilni, vagy hagyjam rá, fogadjam el, hogy tartogatja? Mások szerint ezzel nem kell foglalkozni, mivel bepisilni nem szokott, bent meg úgysem marad, csak én ezt nem tartom természetesnek, hogy ilyen kicsi szinte egész nap tartogatja. Neked mi a véleményed erről? Előre is köszönöm a segítséget.

    • Vida Ágnes

      2022. szeptember 11. vasárnap

      Szerintem ezt az okozhatja, hogy ő akarja irányítani a dolgokat, de önmagában nem okoz ez gondot (az egészségre sem káros). Hagyd rá, ne kérdezgesd, mert ez erősíti benne az önállóság vágyát. Ha nem mondod neki, idővel elkezd majd feloldódni, megtapasztalja, hogy bízol benne és már rutinosabb is lesz, nem kell annyira tudatosan figyelnie a szobatisztaságra és akkor gyakrabban el fog menni.

  • Szabó Zita

    2022. augusztus 26. péntek

    Kedves Ági!
    4.5 hónapos kisbabám 3 hónapos korában megtalálta a hüvelykujját, amit elég aktívan szopizik is. Olyankor szokta, amikor a babakocsiban / éjjel a kiságyban altatja magát, ha nappal megunja a játékait (30 perc után), de van hogy éhségjelként tekintek a “cumizásra”. Ezeket sem mindig csinálja, inkább össze vissza, ha nincs rendben valami sír és akkor az ölünkben nyugszik meg, nem gondol az ujjára (vagy előbb vigasztaljuk mi).
    Őszintén megmondom, hogy próbáltam túltenni magam ezen, de nem megy. Anyukám 40 évig a Heim Pál Kórház gyermekfogászatán dolgozott, nagyon sok rossz példát hallottam az ujjszopizás miatt. Van a családban óvónő és logopédus is, mindenki azt mondja, hogy nem szabad megengedni, később nem fogjuk tudni leszoktatni, nagyon küzdelmes harc lesz (ha egyáltalán sikerül). Cumit próbáltam helyette adni, öklendezett tőle.
    Kérdésem, hogyan tereljem őt már most, hogy ne legyen ez általános és ennyire természetes? Nem szeretném ha sérülne a lelke. Kivehetem a szájából a kezét, adhatok neki utána egy puszit a kezére, vagy egy játékot a kezébe? Nem szeretném kommentálni, hogy ezt ne csinálja, inkább csak úgy kezelni, mint amikor félrecsúszik a zokni és megigazítjuk. Teljesen természetesen, hogy az ujjának nem ott a “helye”.
    Tényleg mindig ott vagyunk neki, iszsz baba (sok tejem van, az zavarhatja), a születési súlyát 4 hónapos korára megduplázta. Nagyrészt cicin alszik el és van hogy vele is maradok. Velünk van egy szobában, van hogy az ágyban is alszik velünk, de egy kis öbölben van a hivatalos helye.
    Mi történhet abban az esetben, ha mégsem sikerül / tényleg több ok miatt nem ajánlott a leszoktatás? Mikor kell erre akkor már figyelni és olyankor mit lehet tenni (trükkök)? Köszönöm a segítséget előre is.

    • Vida Ágnes

      2022. augusztus 26. péntek

      A babák ujjszopása természetes és ösztönös dolog, a legtöbb baba elhagyja, amikor kúszni-mászni kezd, mert akkor másra kell majd a kezük. Későbbre elhúzódó rossz szokás akkor lesz belőle, ha a kicsi nem kap elég figyelmet, segítséget az elalváshoz, amikor kérné és (különösen a totyogókorban) nem kap segítséget az érzelmei feldolgozásához, hisztikezeléshez. Persze ha szeretnéd lehet finoman terelgetni, kivenni a kezét a szájából, megölelgetni, puszilgatni stb. ettől nem lesz semmi baja.

  • Zs. Alexa

    2022. augusztus 26. péntek

    Jó napot!

    Baj-e ha nem hisztizik, dacol a gyermek?
    Nem lesz erős akaratú vagy nem lesz saját akarata vagy függhet a nevelési eszközeimtől?
    Nálam mindent szabad amíg az épít, s nem árt senkinek. Mindenre van választási lehetősége. Pl: nem kell rögtön felöltöznie, megvárhatja míg fázik s maga kéri, vagy nem kell végig ülnie az étkezést teljesen ha ő befejezete de mi nem. Viszont addig keresnie kell más elfoglaltságot. Baj-e ha mindenre van másik megoldás a sírás helyett? Az emberek szerint így elkényeztetem, míg szerintem csak nem várok el tőle semmit amire még nem képes. Pl: miért öltöztessem fel rögtön fürdés után ha kiszállt a kádból ha akkor sír, de ha 4 perc múlva meseolvasás közben öltözik már magától veszi inkább fel a ruháját..
    Valóban elkényeztetés avagy jól teszem hogy van választási lehetőség minden mögött?

    Másik: mostanában csak a földön hajlandó elaludni a gyermekem, s ha reggel felébred az ágyban melletünk akkoris rögtön lemászik a szőnyegre és ott folytatná a pihenést.
    Miért lehet ez? Minden szobát, minden fekvő felületet kipróbál. Sőt van hogy kint a lépcsőn aludt el cicin.
    Találkozott már ilyennel?
    A gyermek 20 hónapos fiú.

    Köszönöm hálásan előre is a válaszát.

    • Vida Ágnes

      2022. augusztus 26. péntek

      Nem kényezteted el ezzel, sőt még igazából jó is, ha nem feszültök feleslegesen egymásnak olyan dolgokban, amikben nem muszáj. Ez békésebb és jobb megoldás mindkettőtök számára.
      Sok kisgyerek szeret a földön aludni, nincsen rajta rács, mint a kiságyon, sem keret és nem lehet róla leesni, szabadabb a mozgás. Ki lehet próbálni egy vékony matracot tenni az ágyatok mellé vagy sokszor szokták szeretni a szobasátrat is pl. nappali alváshoz.

  • Bianka

    2022. augusztus 26. péntek

    Kedves Ági!
    Két gyerkőcöm van, egy 8 éves lány és egy 4,5 éves fiú. Kislányom születése óta olvasgatom a blogodat, nézem a videóidat. Rengeteg módszert, tanácsot hasznosítottam már tőled. Ezeket mind mind nagyon köszönöm.
    A kisfiammal kapcsolatban most viszont ismét a segítségedet kérném. Ausztriában élünk, eddig 1,5 évet járt óvodába. A beszokás lassan és nehezen ment. Nem szeret ott lenni, nem igazán sikerült beilleszkednie. Alapból kicsit zárkózottabb és a német nyelv nehezíti ezt. Az óvodában leginkább egyedül játszik, a gyerekekkel nem szívesen. Ahogy hazaér rögtön velünk szeretne játszani. Ezt persze megértem, várja, hogy velünk legyen és mi is szívesen töltünk együtt időt. Viszont ebből adódnak gondjaink, az otthoni feladatainkat nem tudjuk elvégezni, állandóan igényli a figyelmet, együttlétet. Sem WC-re, sem kezet mosni nem megy el egyedül, kísérni kell. Ez az állapot kB. azóta tart ahogy elkezdte az ovit. A kérdésem az lenne, hogy tudnék segíteni ezen a helyzeten? Okozok azzal kárt ha kérése ellenére sem kísérem pl kezet mosni? Ez sajnos így egyikőnknek sem jó. Ha éppen mindenkinek dolga lenne, a fiam csak sétálgat a lakásban valamelyikünk után és kérleli, hogy vele foglalkozzunk. Próbáltam felajánlani neki egyszemélyes játékokat (puzzle, színezés, memória stb) de nem hajlandó azzal foglalkozni. Az sem működött, amikor tevékenységhez kötöttem, pl. hogy ha elindítottam a mosogatógépet utána tudunk játszani. Addig ott álldogál és kérlel, amíg nem végzek. Sajnos nem tudom mit tudnék még tenni. Válaszodat előre is köszönöm, további szép napot kívánok. Bianka

    • Vida Ágnes

      2022. augusztus 26. péntek

      A gond túlmutat azon, hogy folyton együtt akar veletek lenni, fontosabb megérteni a hátteret, azt, hogy másfél év után se sikerült igazán megszeretnie az óvodát és ez valószínűleg szorongást okoz nála. Ha van rá mód, érdemes lenne az óvodapszichológussal beszélni vagy gyermekpszichológushoz fordulni vele, illetve beszélni az óvónénikkel, hogyan látják ők a gyereket, hogyan lehetne segíteni neki a beilleszkedést.
      Értem, hogy nehéz, hogy mindenhova utánatok megy, de most nem az a jó megoldás neki, hogy ellentmondotok neki, inkább átmenetileg pont az ellenkezőjét csinálnám, sok extra figyelmet adnék neki. Végezzétek együtt a házimunkát, találj ki olyan játékokat, amiket közben játszhattok (mondókázás, mutogatós versikék, szójátékok stb.). Ölelgessétek sokat, ti kezdeményezzétek a közös játékot, sok ölelgetés, extra figyelem, hogy oldódjon a szorongása. És segíteni lehet neki feldolgozni az ovis élményeket pl. ovis mesékkel, ovis szerepjátékkal, bábozással.

  • Zsófi

    2022. augusztus 26. péntek

    Kedves Ágnes!

    7 hónapos babám kb 1 hónapja átállt a nappali 2 alvásra (kb 2x másfél órát aludt eddig), viszont most 1 hete neki állt kúszni és teljes mértékben megborult az alvása, máshoz nem tudom kötni mi lehet az oka. 35 perc után mint akit kirúgnak az ágyból felébred, esélytelen visszaaltatni, sokszor fáradt még, nagy sírások utána, pedig egyébként nagyon jókedvű baba. Összeteszem a két kezem, ha összesen megvan neki a napi 14 óra alvás. Visszaállt a rövidebb alvások miatt a nappali 3 alvásra, de érzem hogy nem jó neki így, a 3. végképp egy kínszenvedés általában, de 2×35 perccel meg nem bírja ki a napot. Érdekes, hogy eddig kiságyban aludt hosszabban, most ha sikerül hosszabat aludni, akkor az vagy hordozóban vagy babakocsiban történik, viszont erre meg nem szeretném rászoktatni, de jelenleg örülök, ha kicsit többet alszik.
    Napközben bőven van lehetősége a szabad mozgásra, sokat van a földön és tud gyakorolni.
    7 körül szoktuk fürdetni, fél 8 körül alvás, de mostanában este is cicizés után felpörög és még kúszik össze-vissza.
    Remélhetem, hogy ez csak egy átmeneti állapot és ha „kigyakorolta” magát akkor visszaáll a napi ritmusunk? Erőltessem a kiságyat, akkor is ha most ott rövidebbeket alszik, hogy ne szokjon át más alvási módszerre?
    Mindent ugyanúgy csinálok mint eddig, nem fix időpontban fektetem, hanem mikor már elég fáradt, de elég túlélősek a napjaink 1 hete ezekkel a rövid alvásokkal és nyűgös napokkal.

    Előre is köszönöm a választ!

    • Vida Ágnes

      2022. augusztus 26. péntek

      Igen, ez egy átmeneti állapot, most éjjel-nappal gyakorol. Mivel ez csak átmeneti, ezért ne változtass a korábbi szokásokon, ragaszkodj a megszokott alvási körülményekhez, hogy amikor alábbhagy az újdonság varázsa, akkor újra jobban aludjon majd. Inkább aludjon egy harmadik rövidebbet egyelőre, hogy ne legyen olyan nyűgös, itt esetleg nem akkora baj, ha ez a harmadik alvás pl. hordozóban van, de a másik kettő maradjon a kiságyban.

  • Kata

    2022. augusztus 26. péntek

    Kedves Ági,

    2 éves kisfiú anyukája vagyok.
    Röviden annyi, hogy hirtelen betegség miatt egyik napról a másikra kórházba kerültem, 1 hetet ott voltam, most meg otthon, de külön szobába kell lennem még pár hétig. Kórházba remélhetőleg nem kerülök vissza, viszont ha metörténik, erre is jó lenne felkészíteni? Szeretnénk vele megértetni, hogy anya nem hagyta el, jön hamarosan. Apát szuperül elfogadta. Minden nap elmondjuk neki, hogy anya kicsit beteg, külön kell legyen, de hamarosan együtt játszunk. Viszont van, hogy integetek az ablakból, vagy a folyosóról mikor mennek le sétálni, olyankor örül; vagy videózunk, akkor is jó a kedve, mintha megértette volna, hogy mi van. Mégis nem akarnám nagyon elszédíteni, hogy itt vagyok, de mégsem. Miket csináljunk, illetve miket kerüljünk ebben az esetben? Mit ismételgessünk neki többször is?

    Köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2022. augusztus 26. péntek

      Ő még nagyon pici és ebben a korban nem igazán jó a hosszútávú memória, ezért különösebben nem tudod felkészíteni még arra, hogy talán el fogsz menni, ezért fontosabb, hogy inkább azt erősítsd, hogy anya beteg, de itt van, hamarosan meggyógyul, szeretgesse sokat Apa, beszélgessetek amennyit csak tudtok, érezze, hogy szereted. És jobbulást kívánok, remélem, hamar újra együtt lehettek.

  • Alapfi-Horváth Krisztina

    2022. augusztus 26. péntek

    Kedves Ági!
    Szeretném a véleményét kérni kisfiammal kapcsolatban, mi tévő legyek.
    3,5 éves, tavasszal járt már oviba de nagyon keveset mert beteges volt, a beszokás így nagyon nehezen ment. A nyáron oviba nem járt összevont csoportok valamint betegség miatt.
    Itthon felerősödött,lelkileg is kirgyensúlyozott, rendezett családban élünk. Pár hete néha említés szinten beszélünk az oviról. 2 hete kezdődött, hogy sűrűn jár pisilni, orvosnál voltunk alap vizsgálatok rendben vannak.
    Volt pár nap hogy teljesen el is múltak a panaszok. Most megint rendszeresen pisilni akar menni, van hogy semmi nem is jön, ha mondom, hogy igyon akkor nem akar inni, mert megint pisilni kell és már megy is megint WC re.
    Hogyha elfeledkezik,játszik szinte teljesen megszűnik a pisilési inger.
    Amikor volt vizsgálat vagy kicsit többet beszéltünk róla akkor nagyon sokszor ment pisilni. Ebből arra következtet,hogy szinte teljesen pszichés dolog.Éjszaka sem megy ki egyszer sem pisilni.
    Nyár elején volt egy bakteriális fertőzése,amire még annyit mondott az orvos egy kicsit túl dolgozhat a vese, De ezekre az alkalmakra már nem magyarázat..
    Aggódom,hogy ez rögzül nála nem tudom hogy kezelhetném jól a szituációt, illetve szeretném a valós okot is felfedni.
    Mit tehetnék?
    Előre is nagyon szépen köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2022. augusztus 26. péntek

      Valószínűleg a közeledő óvodakezdés miatt kialakult egy kis szorongás nála, erre reakció a vizelési inger (ami felnőtteknél is erősebb, ha szoronganak, izgulnak valami miatt), amire ráerősíthet egy kicsit a korábbi fertőzés emléke (ha hasfájós betegsége lett volna, akkor a stressztől talán a hasa fájna, gyerekeknél gyakori, hogy az érzelmeiket testi tünetekkel próbálják magyarázni). A legjobb, ha a pisi témáról nem beszéltek egy darabig, hogy ne erősítsetek rá a meglevő félelmeire. Az ovi témát se „reklámozzátok”, inkább olvassatok oviról, ovisokról szóló meséket, mert a mesélés révén nem csak „elméletben”, hanem érzelmi szinten is elkezdi feldolgozni az óvodával kapcsolatos érzelmeit, félelmeit.

  • D. Anda

    2022. július 29. péntek

    Kedves Ági,

    Segítségedet szeretném kérni a következő helyzet miatt:
    Kisfiam szeptemberben lesz 3 éves, Ő egy rendkívül kiegyensúlyozott, kedves gyermek, különösebb viselkedésbeni problémák nincsenek vele, leszámítva a dackorszakkal járó hisztiket 🙂
    Sajnos azonban a családunkban felmerült egy kellemetlen helyzet.. Kisfiam egyik mamája (férjem édesanyja) egyre furcsább lett. Szeretném leszögezni, hogy nagyon kedvelem, támogató, kedves és igyekszik segíteni nekünk ahogy tud. Pont emiatt érzem még nehezebbnek az egészet. Férjemnek nagyon jó a kapcsolata vele, sokkal közelebb áll hozzá, mint édesapjához. Viszont az elmúlt időszakban fokozatosan egyre rosszabbá kezd válni a helyzet. Egy egészségügyi probléma miatt úgy döntött férjem anyukája, hogy Ő nem/vagy épp alig valamit eszik. Ez most már legalább másfél éve megy, nagyon lefogyott, szerintem önmagában ez a tény már nem jó, de nem tudtunk vele beszélni, hiába volt minden próbálkozás. A tápanyag hiány miatt természetesen jelentkeznek már egészségógyi gondok, de a levelem nem a Mamáról szól igazán.. Mindemellett sajnos egyre gyakrabban kezdett el iszogatni. (az alkohol probléma a férjem apukájánál is nagyon súlyos formában fenn áll) Nem sokat – tudtommal, de, mivel nem eszik, emiatt az alkohol elég gyorsan megárt neki. Nem tesz jót neki, rendkívül nem! Nagyon furcsa lesz tőle, zavart, picit agresszívebb, gyakran vállalhatatlan a viselkedése. Szombati napokon Ő szokott vigyázni kisfiamra, délelőtt visszük/viszi férjem és délután megyünk érte. (levelezős tanulmányokat folytatok egyetemen, munka mellett, emiatt alakultak így a szombatok) egyre többször van, hogy mire megyünk a kisfiunkkért már ittas. Csak remélni tudom, hogy kisfiam délutáni alvása alatt kezd inni és nem előbb. Általában mikor felkel a gyermek nagyjából oda is érünk és hozzuk el. Vasárnap nagyon gyakran szoktunk átmenni hozzájuk délután, mire odaérünk már ittas mostanában.
    Ez az egyik komoly probléma. Így nem érzem azt, hogy tudna vigyázni 100%-ban a kisfiamra. De ami még ennél is rosszabb – szerintem- az a következő: sajnos nem tudom megmondani mikor kezdődhetett, eleinte csak annyit vettem észre, hogy bíztatja kisfiamat arra, hogy apróbb játékokat dobáljon a ruhájába,majd nyúljon utána, ezt könnyítve a felsője nyakát is kihuzza, hogy egyértelmű legyen. Vagy a hasánál kell kivennie, ha lepotyog odáig, vagy fentről benyúlni, ha elakad a mellénél. Közben nagyokat nevetgél a mama, és közben vidáman közli, hogy igen, ott a cici. Ez később már abba csapott át, hogy direktbe mondta neki, hogy ott a cici, nézd..stb egyre gyakrabban terelte fiamat a fürdőbe lefürdeni (csak, hogy pancsizzon, mert azt úgy szeret – indokkal) közben azt kérdezgette hol a kuki, mutasd meg, jajj ott a kuki és bökdöste neki.. ezeknél én szoktam jelezni nagyon finoman, senkit nem megbátva, hogy ne játszuk ezt, nem kell ez. Általában süket fülekre talált.. A most vasárnap nagyon kiverte nálam a biztosítékot, ez volt az a pont, ahol borítottam a bilit a férjemnél. Mikor megérkeztünk már ittas volt a Mama. Egyből leült a sámlira fiammal szemben, és adott a kezébe kicsi játékokat. Elkedzte a szokásos játékot. Ahogy Ő fogalmazott a cicis-kukis játékot. Azt gondolta mi ezt nem látjuk, nem halljuk, nem előttünk történt, de, mivel ittas volt végig igyekeztem figyelni. Ennél a jelenetnél jeleztem férjemnek, hogy valami nagyon nem stimmel. Sajnos az Ő részéről nem történt reakció. Majd arra lettem figyelmes, hogy a szobában a Mama nyakig felhúzta a ruháját, a melltartóját és bugyiját tökéletesen láttam, szólt a fiamnak, hogy nézze, itt a cici, nagyokat nevetett, teljesen zavartul viselkedett, rázta magát, és kérte a fiam, hogy mutassa meg, neki hol a kuki, vegye elő, fiam megtette és elkedzte bökdösni neki. Ez volt az a pont amikor iszonyatosan mérges lettem és kijelentettem férjemnek most megyünk. Elmondtam neki mi történt, sajnos ott nem történt semmilyen lépés akkor, azon kívül, hogy hamar eljöttünk. Én úgy érzem ez beteg dolog, mindenféle határt átlépett ezzel, és ami még ennél is rosszabb, kisfiam elkezdte ezt játszani a másik nagyszülőkkel is, akik próbálják mondani finoman, hogy ez nem jó, nem játszunk ilyet, és jelezték felém, hogy ez történik, plusz a bölcsiben is csinálta ezt a gondozókkal.
    Én arra kértem a férjem ezentúl csak úgy menjünk, hogy végig ott vagyunk, nem hagyhatjuk ott felügyelet nélkül őket egyrészt az alkohol, másrészt emiatt a dolog miatt, de a férjem rám mérges. Természetesen Ő is úgy látja, hogy ez beteg és nem jó dolog, de nem mer konfrontálódni, azt gondolja eltávolodtam anyukájától és emiatt csinálom ezt, azt mondta ebből óriási családi cirkusz lenne, ha erről beszélne vele, engem pedig minimum gyűlölne az anyukája onnantól. Nem is igazán akar erről beszélni, ha szóba hozom ingerült lesz.
    Én úgy érzem ez nagyon nem normális, egyszerűen minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy a fiamat elvigyük és úgy gondolom számtalan oka van annak, hogy anyukájának ezt az utat abba kell hagyni, rossz irányba halad és egyre komolyabb baj lehet ebből. Nem feltételezem, hogy pedofil hajlama lenne, bár magyarázatom nincs arra, hogy miért csinálja ezt.
    Azt szeretném kérdezni ez bármilyen szinten is elfogadható viselkedés és én reagálom túl, vagy ez teljességgel rossz? Amennyiben nagyon nem helyén való, úgy ez mit okoz/okozhat a fiamban? Esetleg már okozott is? Sajnos, ahogy írtam nem tudom pontosan mióta tartanak ezek a beteg játékok és csak remélni tudom, hogy amíg vigyázott rá, azalatt józan volt. Mit tehetünk? Mi a jó megoldás külső szakértői szemmel? Mert így, hogy benne vagyok nagyon nehéz az egész helyzet. Nem szeretnék családi veszekedést, ugyanakkor azt sem szeretném, hogy fiam felnőtt korára maradandó személyiségbeni károsodást szenvedjen és akkor gondoljak arra, hogy elrontottam, a férjem iránti tiszteletből nem léptem fel a fiam mellett.
    Válaszod előre is hálásan köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2022. július 30. szombat

      Egyáltalán nem reagálod túl, ez nem elfogadható viselkedés és veszélyes is lehet a kisfiadra! Egyáltalán ne hagyjátok most rá a gyereket! Önmagában az, hogy iszik rengeteg veszélyt rejt magában, de ez a játék meg kifejezetten káros lehet a kicsi fejlődésére. Most még ártatlan a dolog, de sajnos a gyerekre maradandó hatással lehet, ha így folytatódik. (az oka a nagymama részéről az lehet, hogy idős korban, a változókoron túl az alkohol és a kezdődő alzheimer, korai demencia vagy egyéb időskori mentális problémák is előhozhatnak egyféle szexuális természetű viselkedést, gondolatokat, jó lenne, ha ő is szakemberhez fordulna ezekkel, neurológus és pszichiáter, a férjed próbáljon segíteni neki ebben). A férjed felé ezt ne sértésként fogd fel, hanem a közös gyermeketek és a közös családotok védelmének. Mondd el neki bátran, hogy természetesen a továbbiakban is meg lehet látogatni a nagymamát, de amíg nincs jól, beteg, addig nem lehet rábízni az unokát.

  • Harmathné Nagy Edina

    2022. július 29. péntek

    Kedves Ági!

    Az lenne a kérdésem, hogy kislányom már jó néhány hete szobatiszta, azaz szól, hogy pisilnie kell, és szépen bele is megy a bilibe. Viszont a kakilás az már más téma: szintén szól, hogy érzi, hogy jön a kaki, viszont ahhoz még mindig pelust kér, majd utána, ha végzett, akkor újra szól és levhetjük. Tehát magyarul most már csak a kakiláshoz kéri a pelenkát, és a „művelet” után újfent nem igényli tovább. Hogyan/mivel tudnék neki segíteni, hogy azt is a bilibe akarja csinálni, mint ahogyan a pisilést is? Előre is köszönöm a válaszodat!

    Edina

  • C. K. Nikolett

    2022. július 15. péntek

    Szia Ági!
    Az lenne a kérdésem, hogy mi a véleményed a 2,5 éves ovikezdésről? A nagyobbik kisfiam augusztus végén lesz 2,5 éves, tehát mehetne oviba szeptembertől. Be is írattam, ugyanis az ovi rugalmas ilyen téren, megengedik azt is, hogy csak januártól menjen, akkor végülis már majdnem 3 éves lesz, azt nem gondolnám korainak. Én most itthon vagyok a kistesóval, aki 3 hónapos, tehát nem feltétlen akarnám sürgetni a dolgot, amiatt nem vinném hamarabb, hogy nekem könnyebb legyen, mert szeretek itthon lenni velük, szívesen foglalkozok egyszerre a kettővel, sőt, így nyugodtabb is volnék, ha itthon maradna még. Olvastam könyvben meg fórumokon is, hogy 3 éves kor alatt a legjobb a gyereknek ha otthon lehet. Viszont bizonytalan vagyok, nem marad-e le, ha nem szeptemberben kezdi ő is, mint a többiek? Egyébként olyan téren érett rá, hogy szobatiszta (bár néha a kakit későn jelzi, van hogy nem érünk oda a wc-hez), és beszél, de a beszéde még elég nehezen érthető, mondatokban beszél, ragoz, csak nem tisztán ejti ki a szavakat, mi értjük a férjemmel, de mások csak nehezen. Szeret gyerek társaságban lenni, csak a gyerekek se nagyon értik amit mond, de úgy vettem észre hogy ennek ellenére szívesen játszanak vele. Más ismerőseim hasonló korú gyerekei mennek szeptembertől, de én kicsit tartok ettől, hogy még nem érett meg rá teljesen így 2,5 évesen, és nem leszek ott hogy segítsek neki ha gondja van, bántják vagy ő bánt valakit, vagy nem értik amit mond. Viszont attól is félek, ha januártól vinném, nagy lesz a különbség, hogy a többiek már mindent tudnak és ő lesz egyedül aki még csak akkor kezdi szokni a közösséget. Szerinted hogy lenne a jobb neki?

    • C. K. Nikolett

      2022. július 15. péntek

      Azt elfelejtettem leírni, hogy homogén lesz a csoport, nem vegyes, tehát csak ugyanolyan korosztályú gyerekek lesznek.
      Előre is köszönöm a válaszod!

    • Vida Ágnes

      2022. július 15. péntek

      A gyerekek nem kereken 3 évesen lesznek óvodaérettek, van, aki hamarabb, van, aki később, tehát önmagában a 2,5 éves kor nem jelent semmit. Ha szeret gyerektársaságban lenni, ha otthon már nehezebb lekötni, ha önálló gyerek, aki szívesen van másokkal, gond nélkül ott marad pl. a nagymamánál stb., akkor nem gond, ha pár hónappal korábban kezdi az ovit. Gondolkodhatsz olyan megoldásban is, hogy januárig csak fél napra jár, így talán kevésbé lesz megterhelő a számára.

  • Gér Virág

    2022. július 15. péntek

    Kedves Ági!
    Anna lányom lassan 23 hónapos, élénk, vidám kisgyermek, de nagyon nehéz dolgunk van az evéssel. Gyakorlatilag néhány dolog kivételével semmit nem eszik meg és nem is hajlandó megkóstolni.
    Már sok mindent próbáltam, a hozzátáplálás is nehezem kezdődött, nagyon kevés féle üveges ételt evett csak meg szívesen (amiben gyümölcs van), de ha én főztem ugyanazt, azt sosem ette meg, meg sem tudtam kóstoltatni vele. Mostanában az üveges ételt sem eszi, kedvence a húsleves csiga tésztával, de csak a tészta és a lé, a zöldségeket sem eszi meg. A nassolás persze menne neki, (ropi, keksz) de azzal azért óvatosan bánunk. Pl. ebéd helyett nem kap édességet, vagy ropit, ha nem akarja megenni. (Egyébként pedig imádja az edényeket, a sütőbe mindig bele kell nézni, minden fazékba, lábasba, ami a konyhában van, mindig ott van az asztalnál, ha eszünk, és neki is van kiskonyája, amit szeret)
    Van esetleg javaslata, hogy mi lehet ennek az oka és mivel lehetne meggyőzni, hogy kóstoljon meg valamit? Korát tekintve a rábeszélés még nem megy. Amit nem akar megkóstolni azt visszaadja vagy ledobja a földre.
    Szeptembertől megy bölcsibe, abban bízom, hogy talán ott majd látja a többi gyerektől, hogy mást is lehet enni…
    A másik dolog, hogy ha nem tetszik neki valami, mert nem az van, amit ő akar, akkor hisztizik (eldobja magát a földön) és verekszik (csapkod minket). Ezeket a helyzeteket nehezen tudjuk kezelni, letesszük kézből, (de van, hogy nem hajlandó letenni a lábát, akkor a földre fektetjük) és próbáljuk megvárni amíg elmúlik, de sokszor nem lehet elterelni a figyelmét erről és mondjuk egy egész pelenkázás alatt rugdos, ami elég kellemetlen de azért próbálok róla nem tudomást venni, meg mondom neki, hogy ez nekem fáj…. Nem tudom, hogy mit lehet tenni? Vagy csak meg kell várni, hogy elmúljon a dackorszak?

    Köszönettel: Virág

    • Vida Ágnes

      2022. július 15. péntek

      Ez a jelenség az ún. neofóbia, ami nagyon gyakori ebben a korban. Az üveges ételeket felejtsétek el, add neki, amit szeret, főzzetek és egyetek együtt minél többet, ha egy-egy falatot kóstol csak meg, az se gond. Érdemes kipróbálni, mi van, ha a kedvenc ételeibe keversz bele zöldségeket-gyümölcsöket kis mennyiségben (muffinba, szószba, krémlevesbe sok mindent bele lehet rejteni :))

      Az általad leírt állapok a distressz hiszti. Fontos, hogy ilyenkor ő nem tud magáról, nem direkt verekszik, nem képes kontrollálni magát. Amit lehet tenni, hogy mellette maradtok, csendes hangon lehet hozzá beszélni, nyugtatni, ebből megtanulja, hogyan kell higgadtnak maradni. Ennek a hisztinek idegrendszeri alapja is van, tehát ahogy fejlődik ki fogja nőni majd, de ez hamarabb történik meg, ha higgadtan kezelitek.

  • Boglárka

    2022. július 15. péntek

    Kedves Ágnes!

    Ikerfiaimmal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni, óvodakezdés előtt állunk.

    A fiúk 2022 januárjában kezdték a bölcsit, s bár „ott voltak egymásnak” azonos csoportban, Dani kezdettől nehezebben viselte az ottlétet, sokat sírt, Ádi már a második napon érdeklődve ment játszani. Az elmúlt 6 hónapban a bölcsibe járást rengeteg betegség és hiányzás szakította meg, az újrakezdés mindig nehéz volt.

    Az utóbbi napokban a gondozónők arról számoltak be, hogy Dani teljesen elnyomja Ádit, meghatározza, hogy „mikor fejezze be az evést, ivást, mit érezzen”. Konkrét példával élve: ha Ádi elindul játszani, felül a kismotorra, Dani sírva fakad. Ezt kérdésemre elmondta otthon is: „Ha Ádi elmegy motorozni, én sírni fogok.” Ezt érthették a gondozónők érzelmi zsarolás alatt. Tehát, Dani elvárja, hogy Ádi vele játsszon, vagy pedig, uzsonna után, már ne is játsszon, hanem csak vele üljön a padon és várja anyát. A gondozónők szerint Ádi mindig szót fogad Daninak, és nem tud kibontakozni a személyisége. Azt otthon is észrevettem, hogy Dani próbál dominálni, de ott Ádi megvédi magát, szembeszáll a testvérével, visszaszerzi a játékát.

    A gondozónők szerint már az oviban érdemes lenne külön csoportba járniuk. Ugyanakkor egyszer volt rá példa, hogy Ádi 3 órát egyedül töltött a bölcsiben, amit előre tudott, mert Danit gipszcserére vittük, mégis egy idő után vigasztalhatatlan lett, és nagyon sírt, nagyon várta vissza a testvérét.

    Így aztán nagy dilemma ez számomra, mivel ártok kevésbé? Ha azonos csoportba járatom őket, és legalább egymás támaszai lehetnek, ugyanakkor párosan elszigetelődnek, vagy ha külön csoportba járatom őket, és mindenki megtalálja a saját útját, barátait, de vajon nem traumatizálom-e őket ezzel (azon túl, hogy már az is egy trauma, hogy nincs jelen a szülő).

    Az interneten kevés szakirodalmat, és sok eltérő magánvéleményt találtam. Valószínűleg nincs egy minden ikerpárra kiváló recept, de vajon mi lesz a mi receptünk?

    Nagyon köszönöm a válaszát!

    Boglárka

    • Vida Ágnes

      2022. július 15. péntek

      A legtöbb esetben nem szokott problémát jelenteni, ha együtt járnak a csoportba, adott esetben még meg is könnyítheti a beszokást és a szocializációban sem okoz gondot, nem szigetelődnek el az ikrek. Ugyanakkor, mivel náluk úgy tűnik, párban szoktak be, egymás nélkül nem tudnak megbirkózni még a közösséggel és nem tudott kibontakozni igazán a személyiségük, ezért elképzelhető, hogy jót tenne, ha külön csoportba járnának. Ez nem trauma számukra, a legjobb az lenne, ha külön-külön szoknának be a csoportokba a maguk tempójában, mindketten annyi idő alatt, amennyire szükségük van ahhoz, hogy kialakuljon a biztonságos kötődés.
      Hozzáteszem, hogy a helyzetbe az is belejátszhatott, hogy sokat hiányoztak, így nem tudott kialakulni a biztonságérzetük a közösségben és visszakerülve mindig azt tanulták meg, hogy leginkább csak egymásra számíthatnak, talán a későbbiekben ez majd csökkenni fog bennük, de mivel az óvoda első évében is előfordulhat, hogy hiányosan járnak be, ezért ilyen szempontból is jobb, ha külön csoportban szocializálódnak és fejődik az éntudatuk, személyiségük.

  • Annamária

    2022. július 15. péntek

    Kedves Ági!
    Abban kérném a tanácsod, hogy a kislányom szeptember végén lesz két éves, de még mindig kétszer alszik napközben. Igaz, összességében nem több, mint másfél – max 2 óra. A nagyobb lányom 1 éves kora körül magától állt át egy alvásra. Hogyan térjünk át az egy alvásra? Illetve az még a gondom, hogy minden ébredés alkalmával sír, régebben is, most is. Ez mitől lehet? Éjszakai alvása változó, de általában kétszer kell átmenni hozzá, mert sír torka szakadtából.
    Köszönöm a válaszod. Annamária

    • Vida Ágnes

      2022. július 15. péntek

      Úgy lehet átállni, hogy az első alvása előtt húzod még kicsit az időt, amíg ébren marad és később fekszik le, valamint délután is húzod az időt, hogy a második alvás elmaradjon, de hamarabb feküdjön. Pár nap próbálkozás után általában elkezd hosszabbá válni a délutáni alvás és már elég lesz az egy alvás is. Az egyetlen hátránya az lehet ennek, hogy nem lesz hosszabb az az egy alvás és így estére túlfáradt lesz a kicsi, ezért, ha úgy látod, ő még ezt igényli és kipihent így, akkor nem kell mindenáron átállni, meg kell várni, míg magától változtatni kezd.

      A sírva ébredés oka, hogy rögtön a mélyalvás után felriad, nincs átmeneti felszínes alvási időszak, ennek idegrendszeri okai vannak, ki fogja nőni majd.

  • Zsófi

    2022. július 01. péntek

    Kedves Ágnes!

    Kislányom 5 hónapos és pár hete intenzíven neki állt forogni az egyik irányba hátáról a hasára és hasáról a hátára is. Az alvásokba ez úgy zavar be, hogy hason alszik és amikor a felszíni alvási szakaszba lép, hirtelen átfordul a hátára, de a kiságyban nincs helye továbbfordulni a hasára ezért felébred és neki áll játszani, sokszor észre sem veszem hogy felébredt, mert nem sír. Van, hogy elég ha visszafordítom és visszaalszik, de sokszor nem alszik már vissza, ezért nappal sokszor csak 40-50 perceket alszik. Éjszaka is többször ébred ez miatt és általában hajnalban odarakom magam mellé, mert könnyebb félálomban visszafordítanom, mint mindig felkelni.
    A kérdésem az volna, hogy ez majd alább hagy-e később, ha már eléggé megtanulta és nem akarja még alvás közben is ezt gyakorolni, illetve ha már megy neki másik irányba és vissza tud majd fordulni? A másik kérdésem pedig hogy nem fogja megszokni hogy oda rakom magam mellé? Máshogy sajnos nem bírom végigcsinálni az éjszakát.

    Köszönettel:

    Zsófi

    • Vida Ágnes

      2022. július 02. szombat

      Ez általában csak átmeneti probléma, amint rutinosan tud forogni a másik irányba is, meg fog szűnni. Nem gond, ha melléd teszed, ha az éjjel nagy részében a saját ágyában van, amint megszűnik a hajnali ébredés, ott alszik majd tovább a sajátjában.

      • Zsolnai Alexa

        2022. július 15. péntek

        Kedves Ágnes,
        Az én gyermekem 13.-án lesz 19. hónapos és 17 hónaposan lett teljesen szoba és ágytiszta.
        Egyszerre történt a kettő, nem eröltettük, pelust sem akartuk levenni még róla éjszaka (éjszaka főleg nem) de amikor elhagyta a nappali pelust egyböl kikéredzkedett este is ha pisiline kellet.
        Nagyon gyorsan fejlődő, 90cm 13kg-os kisgyermek. A testi fejlettsége összefügésbe hozható, hogy ennyire korán lett szobatiszta, avagy figyeljünk rá kicsit kiemelkedőbben mert az agyi érettsége mutathatja, hogy „tehetségesebb” gyermek lesz. ( Ezt most így nagyon egyszerűen kellet leírni, de remélem érthető a kérdés komplexsége.)
        Köszönöm előre is a választ,
        Tisztelettel: Zsolnai Alexandra

        • Vida Ágnes

          2022. július 15. péntek

          A gyors szobatisztaság kialakulása általában a szociális érettség magasabb fokára utal. Jobb megfigyelőképesség és alkalmazkodóképesség lehet a háttérben, jobb szociális érzék (kifigyelni, mit csinálnak mások, utánozni, tanulni tőlük), illetve az ilyen gyerekek általában a beszédfejlődésben is kicsit előrébb járnak (ha még nem is beszélnek annyit, de a szövegértésben pl. erősebbek lehetnek)

    • Annamária

      2022. július 15. péntek

      Kedves Ági!
      Abban kérném a tanácsod, hogy a kislányom szeptember végén lesz két éves, de még mindig kétszer alszik napközben. Igaz, összességében nem több, mint másfél – max 2 óra. A nagyobb lányom 1 éves kora körül magától állt át egy alvásra. Hogyan térjünk át az egy alvásra? Illetve az még a gondom, hogy minden ébredés alkalmával sír, régebben is, most is. Ez mitől lehet? Éjszakai alvása változó, de általában kétszer kell átmenni hozzá, mert sír torka szakadtából.
      Köszönöm a válaszod. Annamária

      • Annamária

        2022. július 15. péntek

        Még azt elfelejtettem, hogy volt pár alkalommal, hogy egyszer aludt, de benne volt a pakliba, hogy éjjel sokszor felébred, illetve az egy alvás alkalmval is csak 1 óra 15percet alszik kb.

  • Harmathné Nagy Edina

    2022. július 01. péntek

    Kedves Ági!

    Egyszer már segítettél nekem, most újra a tanácsodat kérem. Kislányom februárban lett 3 és fél éves (azaz augusztusban lsz 4). Szól pisi,kaki előtt, rá is tud ülni a bilire, de vagy pelusban szeretne rácsücsülni, vagy pedig azt kéri, hogy legyen a bili pelussal „kipárnázva”. Tehát olyan, mintha a szobatisztaság utolsó előtti lépcsőfokán megakadtunk volna, mert a simi bilire, ha nincs „kipárnázva”, akkor elsírja magát vagy inkább nem is akarja csinálni. Mit tehetnék, hogy megbarátkozzon ezzel a folyamattal? Védőnőnk szerint csak későn érő típus, és még itt van előttünk 2 hosszú hónap a nyárból, így én is bízom az előrelépésben, de közben félek, hogy mi van, ha ezt csak orvosi segítséggel érhetem el? Segítenél kérlek, hogy mivel próbálkozhatnék a gyermekemnél a sikerélmény érdekében? Előre is köszönöm megtisztelő válaszod!

    Edina

    • Zsuzsanna

      2022. július 01. péntek

      Kedves Ágnes!

      Lehetne egyszer videós téma a „pletykás” gyetek? Amit hall itthon vagy történik mindent tovább ad.
      Illetve kisiskolás korban szexuális felvilágosítást is szeretném ajánlani téma javaslatnak.

      Kérdésem az lenne: 3,5 éves kislány hirtelen elkezdett mindentől félni. Ez lehet az oka annak, hogy kistesója született?

      Köszönettel 🥰

      • Vida Ágnes

        2022. július 02. szombat

        Köszi a témajavaslatokat! Nagyobb változások kiválthatnak ilyen viselkedést, talán azt kommunikálja felétek ezzel, hogy több figyelmet szeretne tőletek.

  • Heni M

    2022. június 03. péntek

    Szia Ági!
    Gyerekkori mániával kapcsolatban érdeklődnék, a helyzet a következő. Ikreim vannak, két 2 éves kislány. Az egyikük nagyon Minnie egér mániás. Meglatja a Minnie egeres ruhát, es hiszti rohamot kap, mert mindent fel akar venni, ami olyan. Kiszedi a fiokbol őket és az ágyban fetreng ölelgetve őket. Ez természetes? A másik lányt nem érdekli ennyire semmi sem. Nagy hisztik szoktak lenni belőle, ha már az 5. Pólót nem akarom raadni vagy a tiszta ruhákat nem viheti el magával. Arra is gondoltam, hogy mi csináltunk valamit rosszul, mert ennyire ragaszkodik ehhez az egérkéhez? Előre is köszönöm a választ.

    • Vida Ágnes

      2022. június 04. szombat

      Ebben a korban ennek a nagy rajongásnak az oka, hogy az adott figura biztonságérzetet ad neki, ez olyan mint ahogyan más gyerek a cumijához ragaszkodik vagy az alvósrongyihoz. Most fura szokásnak tűnik, de ki fogja nőni.

  • Henriett

    2022. június 03. péntek

    Jó napot Kívánok!
    Szeretnék tanácsot kérni , hogy van egy 25 hónapos kisfiam. Nem rég kezdte el a nagy (distressz) hisztiket , olyan szinten csinálja hogy a haját tépi és kaparja a bőrét , sok mindent próbáltam már(Hisztimanó a vállán ül dobjuk el onnan, csendben ülök mellette hátha elmúlik,könyv olvasás ) de idáig nem sok sikerrel jártam . Akkor fordul elő ha nem tudom felvenni az utcán vagy idebent a házban, nem viszem fel az emeletünkre (16 lépcsőfok) vagy ha nagyon nem sikerül neki valami.
    Hogy tudnék segíteni neki , könnyebben átvészelje ezeket a problémákat és több türelemre tanítani ? Illetve anyukának/nekem is van valami ötlete hogy legyek ennél is türelmesebb ?
    Nagyon szépen köszönöm a segítségét !
    Üdv Henriett

    • Vida Ágnes

      2022. június 04. szombat

      Ezek a módszerek jók amiket próbáltál, pl. a könyvolvasás, de folyamatosan kell csinálni. Legyél ott mellette, nyugtasd, beszélj hozzá vagy olvass neki, ez téged is megnyugtat, mert a szövegre figyelsz és ő is megtanulja majd, hogyan nyugodjon meg. Ezenkívül azért tudsz még tenni, hogy amikor lehet elkerüljétek azokat a helyzeteket, amik kiváltják a hisztit, pl. meg lehet beszélni, hogy 5 lépcsőfokot lép fel, azt megszámoljátok és utána a többin te viszed, ha ez már megy, akkor legközelebb hatot jön ő és a többin te viszed, így ellenkezésből együttműködéssé és játékká alakítjátok a lépcsőzést. De ki lehet találni lépcsőzős vagy utcán menős mondókát is, amire együtt lépkedtek. Illetve lehet törekedni arra is, hogy ne fáradjon túl, mert olyankor könnyebben alakul ki distressz hiszti.

  • Lorena

    2022. június 03. péntek

    Kedves Ágnes!

    Kisfiam 2 hét múlva 1 éves lesz és még nem tapsol, integet. Mutogatni már elkezdett de ránk nem igazán néz amikor mutat valamire. Nem hoz játékot mutatni, ha kérem se. Nagyon érdeklődő baba, mozgásfejlődése rendbe van. Szemembe néz, nevet ha játszunk és viccesnek találja. Szeret sikongatni, kukocsosat és csip csip csókáznj. Járni még nem jár de már próbálkozik. Sokat halandzsázik is együttműködik öltözködésnél.
    Szeret négykézláb előre- hátra hintázni legtöbbször amikor fáradt vagy unatkozik.
    Az lenne a kérdésem, normális e hogy még nem tapsol s integet, játékok mutogatása, hozása kérésre nem, sikongatÁs, hintázás előre- hátra, nevére se hallgat 100% -ban.
    Ha pl mondom hogy hol a tiktok vagy a madár az ablakon ki és a falra néz ahol az óra van de nem mutatja.
    Sajnos beleestem abba a hibába, hogy elkezdtem Googlézni és sajnos csak az autizmusról jött fel cikk. Nagyon megvagyok ijedve, hogy ezek esetleg korai jelek lehetnek autizmusra?!
    Tudom ilyen hamar meg nem lehet diagnosztizálni de lehetnek korai jelek az olvasottak alapján.

    Válaszát köszönöm

    • Vida Ágnes

      2022. június 04. szombat

      Nem minden baba tapsol meg integet még ebben a korban, vannak babák, akiknek ez nem annyira érdekes, nem érdekli őket. A többi jelenség sem jelent önmagában problémát. Különösen úgy, hogy egyébként nevetős, kommunikatív babáról van szó.

  • Bernáth-Horváth Annamária

    2022. június 03. péntek

    Kedves Ági!
    Kutyáinkkal való bánásmóddal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Első gyermekünk Olivér most 2 éves. Már születésétől fogva itt volt velünk benti kutyusunk egy nagyon kedves nyugodt agár. Szereti Olit mint családtagot, ugyanakkor sajnos mára már retteg tőle. Azért, mert bár folyamatosan, a kezdetektől tanítjuk rá Olit, hogy szépen simogassa (vezetjük a kezét, mondjuk és mutatjuk is) mégis mióta csak képes rá, azóta bántja, marja, csípi, tépi szerencsétlen kutyát. 1 évvel ezelőtt hoztunk a családba egy agár kölyköt társnak, ő úgy jött hozzánk hogy imádja a gyerekeket, tényleg nagyon cukin bátran ment folyton Oli után, mára már viszont ő is menekül mert megtanulta hogy sok jóra nem számíthat. Hiába vagyok ott és fogom a kezét, akkor is néhány kedves simogatás után (néha egyből is) jön a vigyorogva kutyába marás és csak izomból tudom kifejteni az ujjait. Hiába szidom le ilyenkor, hiába nézek nagyon csúnyán a szemébe vagy fogom le a kezeit, hiába mondogatom neki hogy ez fáj neki (már tudja mi az a fáj, mert mikor elesik kérdezem hol fáj és mutatja) semmi de semmi hatása nincs, nevet tovább és egyáltalán nem érti, érzi, bezsong. Volt hogy kivontam a szituból, arrébb tettem, semmi, ment tovább vigyorogva. Volt hogy nem engedtem a kutyák közelébe utána, azt sem fogta fel, amint tudott visszaférkőzött hogy üldözze őket vagy megtépje valamelyik testrészüket újra és újra. Sosem látott ilyet tőlünk, mindig simogatva szeretettel fordulunk a kutyákhoz mégis minden próbálkozás ellenére olyan mintha Oli abban lelné örömét hogy fájdalmat okoz nekik. Ez megrémít minket a férjemmel, mindketten úgy érezzük megbuktunk nevelésből. Várjunk türelemmel hátha egyszer csak megérti már, vagy küzdjünk továbbra is? Már odáig fajul, hogy a kutyák kennelben vannak a házon belül mert ott be tudja őket szorítani egyébként és nem hagy nekik nyugtot. Kint az udvaron szerencsére minden más érdekesebb, de ott is van hogy gondol egyet, odamegy a fekvő kutyákhoz, simogatja őket majd a következő pillanatban hallom a nevetést és a kutyánk sírását. Kérlek adj tanácsot, hogyan tudnám megértetni vele hogy ne bántsa a kutyákat. Már velünk is elkezdte egy pár hete hogy üt, és ott sem ér a határozott nem, a lefogás, ott is nevet. Nem érti, de a kutyáknál ez veszélyes mert félelemből vissza is kaphatnak, bár nem teszik egyelőre de nem tudom mikor telik be a pohár… Lehet hogy féltékeny rájuk amiért velük is foglalkozunk? Lehet hogy élvezi hogy sírnak, mint egy csipogós játék? Fogalmam sincs. 🙁 Gyerekekkel, mindenkivel aki ember nagyon kedves barátságos, senkit nem bánt a játszótéren sem, sőt, öleli simogatja puszilja a gyerekeket. Csak az állatokkal megy ez a terror, amiről nem tudjuk meggyőzni hogy szokjon le.
    Előre is köszönöm a segítséget!
    Annamari

    • Vida Ágnes

      2022. június 04. szombat

      Ez nem féltékenység, hanem sajnos életkori jelenség, sok kisgyerekkel előfordul ebben a korban, hogy durvábban nyúl oda, mar stb. Ezt súlyosbítja, ha leszidod utána, mert így az akaratlan durva mozdulatához elkezdi a feszültség és agresszió érzését társítani. Ahelyett, hogy le akarjátok szoktatni MINDIG legyen felügyelet mellett, amikor a kutyákhoz megy és tiltás, rászólás helyett azt tanítsátok neki, minek örül a kutyus, hogyan lehet megetetni, szépen játszani vele stb. Ha durvulni kezd, akkor mondd el neki, hogy emiatt most a kutyus szomorú és vidd el onnan, ne tudja tovább bántani. Ha megtanulja mire „való” a kutyus, nem fogja többet bántani.

  • Borbáth Szabina

    2022. június 03. péntek

    Kedves Ági,
    Kisfiam 10 hónapos, éjszaka mindig is problémás volt az alvás.
    1-2 óránál nem alszik többet egyszerre es cicin alszik vissza. Minden éjszaka van egy hosszabb időszak amikor nem engedi el a cicit, nyugtalan, folyton felebred.
    Mi lehet az ok a nyugtalan alvásnak? Eddig fogzasra is bezavarhatott, de mar ki bújt az első kettő. Meleg/hideg kilőve és az orra sincs bedugulva. Mellette alszom, hozza bújok folyamatosan de így is a ciciért sír folyton.
    Érdemes lenne orvoshoz fordulni a problémával?
    Válaszodat köszönöm előre is.
    Üdv, Szabina

    • Vida Ágnes

      2022. június 04. szombat

      Nehéz megmondani, mi lehet a pontos oka az ébredésnek, de az igaz, hogy az együttalvós babák kicsit éberebben alszanak, gyakrabban szopizhatnak és te is jobban észreveszed, mikor van félálomban, mint ha nem lenne veled. Ez persze nem azt jelenti, hogy a külön ágyban alvás megoldaná a gondot, ha nem lenne semmi egyéb baja, akkor egy ágyban aludva jól aludna. Mivel ezek nagyon rövid kis szakaszok, amiket átalszik, ha tényleg egész éjjel ilyen gyakran kel, érdemes lehet kivizsgálást kérni alváslaborban, hogy kiderüljön a felszínes alvás valódi oka.

  • Alexandra

    2022. május 06. péntek

    Kedves Ági!
    Több kérdésem is lenne, amik nagy fejtörést okoznak. Hosszú leszek, előre is elnézést.
    8 hónaposs kislányom 4 hós kora óta rettentő rossz alvó. (2,5-4 hóig aludt 8-9 órákat egyben vagy néha ébredt éjjel enni.) Volt olyan időszak, hogy amint letettem az ágyába, felsírt és kezdtük elölről az altatást. Volt olyan időszak, hogy 1 óra volt minden visszaaltatás, úgy tűnt alszik, de ha megmozdultam, felébredt. Volt olyan, hogy óránként felsírt vagy akár 5 percenként. És ezek végtelen permutációja is. Jelenleg 2 óránál többet nem alszik egyhuzamban. Cicivel altatom el és azzal is alszik vissza. Egy alvásszakértőtől azt a tanácsot kaptam, hogy az éjjeli ébredések oka az, hogy cicivel altatom vissza és ez ébreszti meg. Ezért most ringatom és csak akkor van cici, ha „idő” van, de ettől még ugyanúgy felsír 600x egy éjjel tök más időpontokban.
    A tej nem elég, de éjjel nem fogad el tápszert és sokszor úgy is érzem, hogy nem is eszik, csak nyammog.
    Nappal ölben alszik vagy cicin. Igen, tudom. Ez gáz, de inkább fejen állva, cigánykerekezve, szaltót hányva szoptatok, csak aludjon. Éjjel nekünk nem vált be se az együttalvás, se a fekveszoptatás.
    Valóban a cici a hibás mindenért? Mit rontok el?
    A felvesz-letesz alvástréning elvégzésére gondoltam, de nagyon szepaszoris. Nem tudom, hogy ha hirtelen közlöm vele, hogy „akkor mától aludj magadtól és nincs se cici, se kaja”, akkor nem traumatizálom-e őt?

    A másik a rettentő rossz alvás miatt most már nem tudok egyszerűen nyugodt maradni, tegnap éjjel 20-22 között 6x ébredt fel, az utolsónál ahányszor vissza tettem az ágyba, annyiszor sírt fel újra. Kivártam a 20 percet elalvás után, úgy tűnt mélyen alszik és mégis.. ezért mikor ringattam és még közben is újra és újra felsírt és rugdosott, akkor rászóltam hangosan, hogy „na most már aztán elég legyen”. Ettől nagyon megijedt és felriadt és bár megnyugodott, ahogy megöleltem, én egyszerűen nem tudtam visszanyugodni.. odaadtam a férjemnek. De amióta tart a szepaszori, azóta vele nem alszik el. Rettentő bűntudatom lett persze.. máskor is előfordul, hogy türelmetlen vagyok és rászólok vagy egyszerűen csak dühöngök, ami nem ellene irányul, de mégis ott van velem.. ez mennyire károsítja a kötődést?

    A harmadik az étkezés. A rutinunk az volt, hogy evés-alvás-játék-evés. Amíg 3 alvás volt, addig ez nagyjából 4 óránként működött is. De aztán mióta csak 2-t alszik, nem hajlandó máskor enni, csak az alvások előtt. Ha hordozóban alszik és emiatt előtte nincs cici, akkor képes 6-7 óra hosszat nem enni, de akkor se fogadja el.
    Blw-s baba (pürével kezdtünk 5 hósan, de 1 hónap múlva abszolút nem akarta elfogadni, ekkor váltottunk), így bár pozitívan fogadja a rendes ételt, nem mindig eszik mennyiséget.
    A napi étkezés így néz ki:
    (Ébredés után nem hajlandó enni)
    8 óra körül reggeli, amiből vagy eszik vagy nem.
    9-fél10 első alvás előtt cici+60-90 ml tápszer
    12 körül ebéd szintén vagy kerül a pocakba vagy nem
    14 körül második alvás előtt cici+tápszer
    16 uzsira gyümi
    19:30 körül esti altatás előtt cici+120-150 ml tápszer
    Hogyan tudnám ebből a rutinból kimozdítani őt?

    A választ előre is köszönöm.

    • Vida Ágnes

      2022. május 07. szombat

      Ebben a korban teljesen természetes, hogy éjjel néha még megéhezik és ennie kell. Tévedés, hogy a cici miatt kel fel éjszaka ilyen sűrűn. Ha csak éhes lenne, akkor 2-3x kelne fel, enne és visszaaludna, de neki más baja van, ez kelti fel, a cicit azért kéri, mert ezt szokta meg. Az se gond, ha este még cicin alszik el (neki ez a vacsora, nincs ezzel semmi gond).
      A problémát szerintem az okozza a napirendeteket elnézve, hogy ő még 3x alszik, nem 2x. Nála az esti 19:30-as fekvés utáni alvás a 3. alvás, ebből felkel és ezért nem akar utána sokáig visszaaludni (folyton felkel). Szóval ahelyett, hogy este egymással küzdötök, próbáld meg, hogy esetleg 18-18:30 felé nem álmos-e és esetleg ott lehetne egy harmadik rövidebb alvás. Utána ébrenlét, játék és az esti rutin pedig 21-21:30 felé (nyilván ez csak ajánlás, érdemes kifigyelned, hogy ő mikor is álmosodik el igazán). Semmi nem történik, ha végül 10-kor fekszik le, előtte nappal nem fárad annyira túl és legalább az esti altatós stressz elmarad. Mivel később fekszik le, várhatóan legalább az éjszaka első felében jobban is fog aludni.

      A felvesz-letesz módszert meg lehet próbálni, de mivel ő még az evéshez is igényli a cicit, ezért az etetős szopikat meg kell tartani (lefekvés előtt és 3-4 óránként éjjel). Ez nem zavarja őt össze, de nagy kitartás kell hozzá, mert az biztos, hogy nem fog könnyen menni. Ha hirtelen változtatsz, az mindenképpen nagy sírással fog járni. Ha megnyugtatod őt, ott vagy, de cicit akkor sem adsz, az nem traumatizálja, mert nem hagyod magára.

      Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a felvesz-letesz nem oldja meg az ébredések okát (ami ebben a korban leggyakrabban a fogzás), ezért azon is segíteni kell (fogzáskönnyítő szerekkel) és a problémát sem mindig oldja meg 100%-ban (ha valami újra zavarja a kicsit, újra ébredni kezd és kezdhetitek elölről). Esetleg segíthet (a felvesz-letesz helyett) – mivel ő tápszert is kap – ha éjjel az ébredéseknél, amikor nem cicit kap, akkor vizet adtok neki.

      AZ evési rutinnal nincs semmi gond. Az evés-alvás-játék-evés csak 3 alvásig tartható, 2 alvásnál már nem, de eddigre már a baba is többet tud a világról, ezért ez nem okoz akkora problémát. Mivel ő még sok anyatejet és tápszert eszik, ezért pár falatnál többet nem kell ennie más ételekből. Később érdemes lenne elkezdeni csökkenteni a tápszert és akkor több fogy majd a szilárd ételekből is.

    • Dénes Dóra

      2022. május 20. péntek

      Kedves Ági!
      22 hetes kismama vagyok, második gyermekemet várjuk a férjemmel. Sajnos szorongást okoz bennem ez a mostani babavárás. Túl hirtelen jött, nagy meglepetésként ért. Kényszergondolataim vannak a babával kapcsolatban, szégyellem magam miattuk, és nem értem, miért. Hogyan lehetne ezektől szabadulni? Félek az előttem álló feladatoktól, és azt tudni kell, h eddig a szüleimnél laktunk, most tervezünk különköltözni. Úgy érzem, nem állok készen, bizonytalan vagyok. Mit tehetek, hogy a fennmaradó időt élvezhessem jobban a terhességem során?
      Köszönöm a válaszát!

      • Vida Ágnes

        2022. május 26. csütörtök

        Az érzelmeid tisztázásában segít, ha leírod mitől félsz pontosan, milyen helyzetektől tartasz – ez segít racionalizálni és tisztábban látni a helyzetet. Másodszor érdemes összeírnod, mi az, amit szerettél az első gyermeked nevelésében, mi okozott örömet, sokszor jót tesz, megnézni a régi fotókat, felidézni a vele kapcsolatos emlékeket. Harmadszor segít, ha elkezdesz minden nap beszélgetni a babával: a hasadra teszed a kezed és elmondod neki, mennyire várod, miket fogtok együtt csinálni, ki kicsoda a családban, mivel készülsz a születésére stb. Ez elmélyíti a kötődést kettőtök között.

  • Eszter

    2022. április 01. péntek

    Kedves Ági!

    Örülök, hogy rátaláltam az oldaladra, nagy segítséget jelentenek nekem a cikkeid és a tréningeid. Az altatás és a dackorszak tréningen is részt vettem/veszek. Minkettőben említetted röviden, hogy a cumisüveges altatást nem tartod jó módszernek. Erről szeretném kérni bővebben a véleményedet.

    A kisfiam másfél éves és 8 hónaposan kellett átszoktatni a cumisüvegre. Azóta minden alváshoz kap (kéri), az éjszakai visszaaltatásoknál is.

    Azt olvastam, hogy ausztrál fogorvosok azért tartják károsnak a cumisüveges altatást, mert ha belealszik a baba, a szájában maradó tej fogszuvasodást okoz. (origo) Azonban a kisfiam jellemzően nem alszik bele a tejivásba, utána cumit kér, bújik, forgolódik és elalszik. (Legalábbis éjszaka.) Így azt gondolom így saját kútfőből, hogy minket nem veszélyeztet a dolog.
    Az már jobban zavar, hogy napi 7 deci tejet iszik, miközben a védőnő 4-et ajánlott…

    Az biztos, hogy neki a cumisüveg egyfajta megnyugtatás, akkor is kéri, ha kicsit fáradt, nyűgös, fáj valami, stb. Ilyenkor ölelést, bújást, fotelben mesét, cumit kap, cumisüveget csak altatásnál adok neki.

    Az alvással egyébként voltak és vannak problémáink. Egy pár hete még másfél-két óránként ébredt éjszaka, de ez már 2-3 ébredésre redukálódott, anélkül, hogy bármit változtattunk volna. Sőt, legjobb esetben csak hajnalban ébred egyszer, eszik tejet és visszaalszik még egy-két órára. Gondolom ilyenkorra éhezik meg.
    Most a nappali altatások nehezek. Napi két alvásra lenne szüksége, de csak egyszer tudom elaltatni, amikor már teljesen kidől, hiába tartok be mindent, amit a tréningen hallottam.

    Engem azóta aggaszt igazán a cumisüvegezés, mióta a véleményedet hallottam. Egészségügyi vagy lelki okokból nem ajánlod ezt a módszert? Szerinted itt az ideje leszoktatni róla? Ha igen, melyik napszakkal kezdjük? A tréningen az esti altatást ajánlottad, ha változtatni szeretnénk, de ebben az esetben ugye akkor tankolja fel magát estére és így bírja evés nélkül hajnalig.

    Válaszodat előre is köszönöm.
    Eszter

    • Vida Ágnes

      2022. április 04. hétfő

      A cumisüveges altatással az első számú gond valóban fogászati. Sajnos, ha utána cumit kap, az se oldja ezt meg teljesen, mert a kettő között nem mos fogat. Ez azonban nem annyira markáns probléma, inkább az arra hajlamos gyerekeknél okoz szuvasodást.
      A másik gond az vele, hogy nagyon rá tud szokni a gyerek, nehéz később elhagyni. További probléma szokott lenni, ha nem csak tápszert kap belőle a gyerek, hanem teát, kakaót, édes italokat, mert arra nagyon rászoknak és az valóban rontja a fogakat, de ha ti csak tápszert vagy vizet adtok, akkor ez nem lehet gond.
      Azonban, ha csak altatáshoz kapja a cumisüveget, illetve elalvás előtt eszik, aztán cumival alszik el, akkor ez másfél éves korban még egyáltalán nem probléma és nem is szükséges elhagyni, később magától elhagyja majd, ha már nem lesz lefekvés előtt éhes. Mivel számára a cumi is megnyugvást tud nyújtani, hosszú távon ez is elég lesz majd. Csak arra kell ügyelned, hogy megnyugtatásra nap közben ne a cumisüveget használjátok csak evéshez és elalváshoz.

  • Stammel Szilvia

    2022. április 01. péntek

    Kedves Ági!
    A segítsegedet szeretném kérni.
    A kislányom 6 hónapos 100% anyatejes, külön szobában alszik éjszaka.
    Nagyon sokszor felébred éjszaka (6×-10×). Legtöbbször vissza tudom úgy altatni, hogy csak simogatom a hátát, de van hogy csak cicin alszik vissza. Fáradt vagyok, így mikor 13:00 körül adok neki cicit, az ölemben alszik el cicin és én is alszom vele. (szoptatós fotelben) Ilyenkor 3 órát alszik, de ha megpróbálom berakni a kiságyba azonnal felébred vagy maximum aludt egy 40 percet de utána meg úgy felébredt, hogy visszaaltatni nem tudtam már és borult az egész nap.
    Ez a nagy alvása van, meg tízórai utáni séta alatt a babakocsiba egy 30-40 perc.
    Mostanába kicsit matrica lett és így nincs semmi időm az itthoni teendőkre. (nincs semmi segítségem) Akkor tudnám csinálni mikor alszik, de így ez nem opció.
    Tudnál nekem kérlek segíteni. Bármi olyan megoldás ami neki is és nekem is jó lenne.
    Le kell e egyáltalán szoktatnom erröl az ölben alvásról vagy majd megváltozik idővel? Baj lenne e ha csak 40 percet aludna, de azt legalább az ágyába? Ha ezt tanácsolnád, akkor úgy alakulna ki magától új napirend?
    Ez az ölben alvása összefügghet az éjszakai felébredésekkel?

    Előre is nagyon köszönöm a válaszod és a segítséged.

    • Vida Ágnes

      2022. április 04. hétfő

      Nem annyira jó, ha végig ölben alszik. Inkább aludjon többször 40 perceket, de a saját tempójában, önállóan. Nem baj, ha borul a nap és inkább többször alszik rövidebben, csak alakuljon ki a saját ritmusa, amiben önállóan alszik és kel fel.

      • T.Szilvia

        2022. május 06. péntek

        Kedves Ágnes!

        Kisfiam még csak 2 hetes múlt. 4250 grammal született. A problémám, hogy nehezen bírom letenni aludni. Felkel, eszik de bele is akar aludni a szopiba. Ha el is alszik, megbüfiztetem, megkínálom újra hátha éhes maradt. Majd pelusozom, aztán megyünk nézelődni. Ez olyan másfél, két óra időtartam. Ezt követően nyűgösködik, keresi a cicit, álmos. Megkapja a cicit, eszik egy keveset, látszólag el is alszik. Mire letenném a kiságyba, úgy 20-30 perc várakozás után, fel is kel.  (Ha ölben elalszik, ugyanúgy felkel) Újra keresi a cicit, megint eszik, majd sikerül jó esetben letennem az ágyba, de nem mindig sikerül elsőre. Ez a procedúra 3-4 óra hossza, és szinte úgy érzem, hogy végig szoptatok. A kiságyban 3 órákat alszik. Az éjszakával többnyire nincsen gond. A kétségbeesésem oka, hogy a 3 évesem ugyenezt csinálta hónapokon keresztül, csak akkor még megengedhettem, hogy órákig feküdjek mellette. Jelenleg már nehezen. 😞 Mi az amit rosszul csinálok?

        • Vida Ágnes

          2022. május 07. szombat

          Még csak 2 hetes, ezért még nagyon felszínes és rövid az alvása, ezért a szopi közben ő ki is piheni magát, ez normális. Nem kell órákat mellette feküdni, erre ne szoktasd rá. Szopi után, ha elaludt, kiságy, ha felriad, amikor leteszed, simizd kicsit, hagyd, hogy maga találjon rá a visszaalvás módjára. Szokott segíteni, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen, illetve ha besötétítesz kicsit a szobájában. Nem baj, ha ilyenkor rövidebben alszik, nem kell visszaaltatni, a lényeg, hogy szokja meg, hogy az altatás után a kiságy következik, 2-3 héten belül megszokja már és egyre hosszabban, mélyebben tud aludni majd így is. Ha nagyon álmos és nem megy kiságyban, segíthet a kendőben altatás is, de ez csak 1-1 alvási ciklusra vonatkozzon, hogy elsősorban a kiságy kapcsolódjon az alváshoz, ne a kendő.

  • Horváth Fanni

    2022. április 01. péntek

    Kedves Ági!
    Sajnos teljesen el vagyok keseredve a 3 éves fiam miatt….kicsi kora óta sokszor volt felriadása éjjel,ami az utóbbi időben lecsökkent,havonta,vagy kéthavonta egyszer-kétszer fordul elő.-utóbbi két hónapban háromszor is volt olyan,hogy akár egy órán keresztül is képes volt ordítani éjjel és nem tudtuk meg mi a kiváltó oka,de biztosan nem a felriadás,mert,ha kértem tőle valamit (pl.:búj oda apához,hátha segít),azt megcsinálta. Mindig hajnal fél1 és f2között zajlottak ezek.
    Videó felvételt is készítettem erről,hátha esetleg,ha szükséges szakembernek megmutatni,akkor lássák,hogy miről is beszélek.Olyan,mint egy distressz hiszti,csak épp nem tudom a kiváltó okot,mert éjjel egyik pillanatban nyugodtan alszik a következőben pedig felül/feláll és ordít sírva.
    Ilyenkor próbáljuk csak azt mondogatni,hogy biztos megijedtél,rosszat álmodtál,de sajnos eddig nem vált be…csapkodja-ütögeti az apját,engem teljesen el is lök magától…nem igazán tudjuk mi lenne a helyen viselkedési/kezelési mód ebben a helyzetben.
    Nagyon figyelek a napirendre,mindig is meg volt neki a rendszeresség,nincs neki semmi kütyü,tv nézegetés,rengeteget vagyok kint vele a szabadban,hogy levezesse az energiáit,rengeteg meseolvasás van,azt imádja.
    Nagyon tanácstalanok vagyunk,hogyan tudnánk segíteni,mi lehet ez?!
    Ráadásul folyamatosan küzdök azzal is,hogyha valaki elveszi a játékát vagy neki nem tetsző dolgot mond,ahelyett,hogy beszélne (pl.;ne vedd még azt el!/ezzel én játszom..)mindig csak morog-üvölt-csíp-üt a másikra!-ezt persze felnőttként tudom kezelni,de a másfél éves öccse nagyon a szivére veszi….meg más gyerekek…
    Lehet,hogy az érzelmi intelligenciáját kellene még fejlesztenem?-vagy az idegrendszer fejlődése ragadt meg valahol??!!!! Tavaly voltam vele egy tsmt felmérésen,ahol akkor mindet rendben találtak.
    Nagyon elkeserít ez a helyzet,főleg,hogy lassan kezdenem kell az óvodát és rettegek már most a közösségtől!
    Segítségedet és tanácsodat előre is köszönjük!
    Fanni

    • Vida Ágnes

      2022. április 04. hétfő

      Ez az ún. pavor nocturnus jelenség. Elsősorban idegrendszeri oka van, gyakran az is okozza, ha még nem tud eleget beszélni, de a szellemi fejlődésben már előrébb tart és ez belső feszültséget okoz (ilyenkor a beszéd fejlődésével elmúlik a dolog), de a túlfáradás is gyakran okoz ilyet.

  • Sári

    2022. április 01. péntek

    Kedves Ági!

    Születése óta élénk, eleven alkatú, ingerkereső 22 hónapos kislányom alvási és evési nehézségeivel fordulok hozzád. (Egyébként sosem volt egy nagy alvó és az evésre is sajnálja az időt, de ennyire még sosem volt drasztikus a helyzet.)
    Ami az alvását illeti, körülbelül tavaly nyár vége óta (amióta áttértünk a napi 1 alvásra), a napközbeni alvása sosem haladta meg az 1 órát, az utóbbi fél évben pedig jellemzően 30 perc (elvétve 15 vagy 40). Eddig az vigasztalt, hogy éjjel viszont általában összefüggően 12 órát aludt, azonban most ez lecsökkent 10-10,5 órára. Napközben szinte mindig sírva és zaklatottan ébred, és reggel is most már ritkán kipihent. 1 óra minimum kell neki, hogy magához térjen alvás után, addig nemigen lehet vele mit kezdeni. Nyűgös, szopizza az ujját, próbál visszaaludni a kiságyában, de sikertelenül, aztán pedig ellentmondást nem tűrő hangon közli: kijössz. 🙂 Próbáltam újra napi kétszer letenni, visszaaltatni is több napon keresztül, de nem ment. Összebújva a nagyágyban meseolvasás közben nem alszik el, ragaszkodik a kiságyához. Egyébként az altatással nincs baj, a Suttogó-módszer bevált: egészen fél évvel ezelőttig csak beraktam a kiságyába, kijöttem, ő pedig az ujját szopizva elaltatta magát. Ez akkor változott meg, amikor bejött az életünkbe a szeparációs szorongás; azóta ott kell vele maradni az ágya mellett a sötét szobában, amíg elalszik (általában kb. 20 perc). Először azt hittem, az lehet a gond a napközbeni alvásnál, hogy amikor megébred, már nem talál ott a kiságya mellett, ezért bent maradtam vele, de az sem segített. A szeparációs szorongása azóta enyhült, viszont a beszédfejlődése nagyon berobbant (összefüggő mondatokban beszél, és persze altatás közben csak úgy ömlik belőle a szó), plusz szerintem a nagyőrlői is jöhetnek. Jelenleg a napirendünk így néz ki: 6 körül kel, déltől fél 1-ig alszik, este pedig 7-8 körül alszik el. Egy időben működött, ha még ennél is korábban tettem le aludni, de amióta nem alussza meg a 12 órát éjjel, már nem (pedig 4-5 körül már használhatatlan). Ha később teszem le, az kontraproduktív, úgy vettem észre (5 körül kel). Úgy érzem, a kulcs a napközbeni alvása meghosszabbítása lenne. Ebben hogy tudnék neki segíteni? Mindenhol azt olvasom, hogy legkésőbb 2 éves korra a legtöbb gyerek alvási ciklusa 1,5 órára hosszabbodik a felnőttekéhez hasonlóan. Lehet, hogy ez még nála nem történt meg? Szükség van szerinted alváslabori vagy neurológiai vizsgálatra? Aggaszt, hogy a kislányom sosem piheni ki magát rendesen. Egyébként ha fent van, egy nagyon talpraesett, erős akaratú, barátkozós, humoros, szószátyár, aktív, csupa energia gyerek. Csak szegénykém közben sokszor ásítozik, meg dörgöli a szemét.Ráadásul a legtöbb kis barátjával sem igazán tudunk összejárni, amiatt, hogy napközben ennyire keveset alszik, mert legtöbbjük 4 körül ébred a délutáni alvásból, amikor ő meg már leszállóágban van. Plusz itt a nyár is, jó lenne, ha picit hosszabbak tudnának lenni a délutánjai.
    Ami az étkezést illeti, kb. 2 hete nem igazán valósul meg egyik főétkezés sem, inkább csak csipeget ezt-azt napközben. Szinte mindenre azt mondja, nem kell, még a kedvenceire is. Van, hogy csak egy banánt és pár szelet sajtot eszik egész nap egy kis kiflicsücsökkel, plusz reggel-este kb. 2 deci junior tejitallal készült kakaót. Fogzás lehet a háttérben vagy valamilyen pszichés dolog?
    Jelenleg 22 hetes terhes vagyok. Gondolod, hogy ez közrejátszhat a problémákban? A kistesó érkezését egyébként megbeszéltük a kislányunkkal, ő is nagyon várja, örül neki, sokat beszélgetünk róla napközben.

    Válaszodat előre is köszönöm!

    Sári

    • Vida Ágnes

      2022. április 04. hétfő

      Neurológiai kivizsgálásra nincs szükség. Egyszerűen a fejlődésével függ össze a dolog: ingerkereső időszakában van, ráadásul a szeparációs szorongás is erősebb, ezért nehezebben nyugszik le. A kevés nappali alvás sajnos kihatással van az éjszakára is, mert túlfárad a gyerek és ez ebben a korban nem több alváshoz vezet, hanem több nyűgös ébrenléthez. Lehetséges, hogy emellett még a fogzás is zavarja. Arra kéne törekedni, hogy nappal kipihenje magát. Amit tehettek ennek érdekében:
      – fogzáskönnyítő gél vagy más fogzásra való szer a déli alváshoz,
      – a Mesélő Hold nevű illóolaj-keverék párologtatása alváshoz (DM-ben is kapható),
      – más alváskörnyezet a nappali alváshoz (pl. a ti ágyatokban aludhat, sokszor mélyebben alszanak ott) vagy lehet egy kis alvóshelyet kialakítani,
      – ha ezek nem működnek, meg lehet próbálni segíteni neki visszaaludni, amikor felriad,
      – ha ez se működik, akkor meg lehet próbálni délután egy csendespihenőt beiktatni akkorra, amikor leszállóágba kerül, ilyenkor nem kötelező aludni, de ha sikerül, akkor lehet egy kicsit (pl. meseolvasás félhomályos szobában, diavetítés, összebújás és mesélés a ti ágyatokon)

      Ha a nappali alvás javul, akkor jó eséllyel az éjszakai is fog.

      A válogatósság normális ebben a korban, fogzás valóban lehet a háttérben, evés előtt fogzáskönnyítő gél néha szokott segíteni a dolgon.

      Még egy észrevétel: a kakaóban koffein van, ez is kihatással lehet az alvására, ezt el kéne hagyni.

  • Bebe

    2022. április 01. péntek

    Szia Ági! Kisfiam 9,5 hónapos. Mozgásfejlődése rendben mindent időben csinált. Mielőtt elkezdett mászni állandóan előre hátra rugózott és végül be is indult neki a mászás. Viszont az előre hátra négykézláb hintáztatás megmaradt nála és napközben és este alvás előtt hintaztatja magát és közbe morog is ameddig el nem alszik maximum 5-10 percet vesz igénybe attól függően mennyire van elfáradva de előfordult már éjszaka, hogy kb 1 órán keresztül csinálta. Valamikor előszeretettel a fejét is veregeti az ágy fejtámlájához ( a férjem kiskorába ugyan így altatta el magát ) öröklődhet ez ?
    Nemrég pedig elkezdte napközben is játszás közben/után ezt a hintázást addig ameddig nem talál magának valami másik elfoglaltságot.
    A másik dolog ami még aggaszt, hogy nem hallgat nagyon nevére ( minden más zajt meghall a lakásban ) ha mutatok valamire nem néz oda nem tapsol és nem is integet ( igaz még nem is nagyon mutogattuk neki a mutatást és az integetést ) hangokat sem nagyon utánozza mindig amiket mondok neki pl baba mama dada attól függ milyen a kedve de legtöbbszőr a sikítást utánozza. Mosolyogni visszamosolyog ránk ha a szoba ajtajában állok és hívom, hogy jöjjön akkor jön.
    Mindig nevet ha a konnektorra néz ami a falon van.
    Nem szereti ha ölelgetve van mindig menne le a földre játszani.
    Olvastam, hogy ezek a jelek amik aggasztanak utalhatnak az autizmus első jeleire.
    Az ökle is nagyon sokszor össze van szorítva, de nyúl tárgyakért használja az újjait. Evés után is általában össze van szorítva.
    Mennyire normális ez amiket leírtam és kell e aggódnom az autizmus miatt ?
    Hogyan tudnám leszoktatni a hintázásról vagy inkább hagynom kéne ?
    Miképp tudnám elérni, hogy jobban hallgasson a nevére ?
    Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2022. április 04. hétfő

      Ez egyfajta önnyugtatás, teljesen ártalmatlan. Baja nem lesz tőle. Maga ez a szokás nem öröklődhet, de az idegrendszeri fejlődés ritmusa igen, ezért lehetnek családon belül hasonló önnyugtatási módok.

      Sok baba nem hallgat még ebben a korban a nevére, ez önmagában nem probléma. Ebben a korban még nem lehet az autizmust diagnosztizálni, de ezek a jelek nem is feltétlenül utalnak erre. A hangutánzásnál pl. sokszor még nem elég fejlett a figyelem és a gondolkodás ahhoz, hogy le tudja utánozni a hangokat, ez nem probléma. Amit esetleg meg lehet nézetni a leírtak alapján, hogy a hallása rendben van-e.
      A nevére hallgatás majd kialakul. Beszélgess vele sokat, illetve ami még segít, ha állatokat utánzol neki mimikával, hanggal, ezt szívesen szokták utánozni és jó játék, fejleszti az utánzási és a beszédkészséget egyaránt.

  • Némethy Zsófia

    2022. április 01. péntek

    Kedves Ágnes!

    A babám jelenleg 9 hetes és próbálom követni a 4É elvet viszont néha problémába ütközöm. Ahogy megfigyeltem a kislányom max 1 óra 10 percet tud jókedvűen éber lenni, viszont a nappali 4 alvásának mennyisége egyáltalán nem egyenletesen oszlik el. Az első alvása általában kb 40-50 perc és olyankor ébredés után nem mindig éhes. Jelenleg 2,5-3 óránként eszik körülbelül (igény szerint szoptatom). Ilyen esetben hogy tudom tartani a a 4É elvet? A 2. és 3. alvása általában hosszabb, másfél, de akár 2,5 óra is szokott lenni és a 4. alvása délután 5 óra körül megint egy rövidebb kb 40 perces szokott lenni.
    A másik kérdésem az lenne, hogy alvás előtt besötétítek, bebugyolálom egy plédbe, van a kiságyába rakva szűkítő, hogy kuckósabb legyen, kapcsolok fehérzajt és utána pár perc sétálás után az ölembe elálmosodik, leülök vele a fotelbe, várok 15 percet és utána teszem le a kiságyba. Próbálkoztam azzal, hogy a sétálás után félálomban lerakom a kiságyába hasra és simagatom,paskolom, illetve csss hangot adok ki, mert arra is megnyugszik, viszont úgy elkezd sírni, hogy utána alig tudom megnyugtatni. Van esetleg valami tippje hogyan tudnám hamarabb betenni a kiságyba, hogy megtanuljon magától elaludni? Régebben 20 percet vártam mielőtt beraktam a kiságyba. Esetleg működhet, hogy lassan egyre csökkentem ezt az időt?
    Olyan is elő szokott fordulni, hogy 10 percig alszik rajtam a fotelban nyugodtan, majd mint akit kicseréltek felélénkül, neki áll forgolódni, nyüglődni, sírni és megint kezdhetem előről. Van, hogy egymás után többször is és nem tudom letenni a kiságyba. Ennek mi lehet az oka?

    Előre is köszönöm a segítséget!

    • Vida Ágnes

      2022. április 04. hétfő

      Ilyen esetben nem muszáj tartani a 4é elvet. Ha nem éhes ébredés után, akkor játsszatok és akkor egyen, amikor éhes, ennyi rugalmasság belefér, a baba is megszokja.

      A babáknak ebben a korban 15-20 perc kell mire mélyalvásba kerülnek, fokozatosan csökkentve lehet kicsit visszavenni ebből az időből, de egy pici segítség még így is kellhet majd.

      A gyors felébredésnek az az oka, hogy ebben a korban még nem elég mély az alvás, könnyen el tudnak aludni, de egy-egy rövid felszínes alvásból is hamar fel tudnak ébredni, ez később magától meg fog szűnni majd.

  • Beata Plevová

    2022. április 01. péntek

    Kedves Ági,Bettivel felvettem a kapcsolatot skype konzultácio ügyében és hamarosan látjuk egymást, de most lenne egy gyors kérdésem. Lányom szuperérzékeny szeptemberi születésü,most pont benne vagyunk a félidöben. Lehetséges,hogy emiatt teljesen felborult az idegrendszere? Egy hete minden huzavona vagy inkább pontosítva dühroham az öltözködés, fürdés, ha csak legugolok hozzá mint eddig, hogy megbeszéljük a szabályokat vagy hogy most milyen tevékenység következik ordít,hogy ne nézzek rá.Az oviba érkezésröl inkább nem is írok,ott is tehetetlenül állnak a hisztije felett ami csak addig tart még én ott vagyok.Eddig ez se volt a beszoktatás alatt se. Egyértelmüen rám dühös és befeszül minden eddig használt fegyelmezéstöl. Változás nem történt sem az életünkben sem a fegyelmezési stílusban,mindig a te pozitív módjaidat használtam. Keresem mi válthatta ki ezt a viselkedést de nem jövök rá….Létezik tényleg ilyen félidös dolog? Köszönöm válaszod

    • Vida Ágnes

      2022. április 04. hétfő

      A testvér érkezése ezt még nem igazán válthatta ki. Inkább valamilyen olyan élményre gondolok, ami nem volt olyan jelentős, mégis hatással volt rá. Esetleg egy mese, amit látott vagy hallott. A leírtakból nekem úgy tűnik, hogy a veled való kapcsolattal kapcsolatos a problémája, önállósodni szeretne, de még nem tud igazán leválni, ami életkori jelenség is egyben, de valamilyen más élmény is felerősíthette. Segíthet, ha sok olyan mesét meséltek, amiben anyuka és kislánya van, illetve ha előveszitek a babakori képeit, mesélsz neki arról, milyen baba volt, miket csinált stb. Ez segíthet neki feldolgozni a csecsemőkorral kapcsolatos érzéseit és továbblépni a gyermekkorba.

  • Terjánszki Marianna

    2022. április 01. péntek

    Kedves Ági!
    2 éves fiam miatt aggódom,mert szófogadatlan,akaratos és elég önfejű. Még nem beszél,bár mindent tökéletesen megért és meg is értet. Ha tiltok valamit zsiványkodva néz rám,mosolyog és folytatja azt,amit nem engedek neki. Ha elveszem tőle,vagy nem engedem az akaratát érvényesíteni, akkor hisztizik. Szobájába szoktam ilyenkor kísérni,hogy tudjon gondolkodni és mindig mondom akkor jöhet ki,ha abbahagyja. Általában működik,de minden folytatódik tovább a szófogadatlansággal. Bölcsödében pont úgyan olyan zsivány mint itthon és már a kisgyermeknevelők unják,hogy sok foglalkozást igényel és nekik sem fogad szót. Ha feladatot adok neki,akkor jól elvan,de egyedül nem szeret játszani,a játékai nem érdeklik,inkább a lakás bármely más tárgya. Ha valami nem sikerül neki 2-3alkalommal elkezdi dobálni,de könnyen lenyugtatható ebből a dührohamból.3 hós korától dévény-,majd 1 éves korától Tsmt tornára jár.Mióta bólogat és a nemet kimondja sokat beszélgetek vele és hagyom,hogy bizonyos dolgokban ő döntsön. Kicsit jobb,de még nem érzem az áttörést. Amúgy egy szeretetgombóc és igényli is a fizikai kontaktust. Volna javaslatod mit csinálhatnék,hogy a bölcsiben és itthon is kezelhetőbb legyen?
    Köszönöm.

    • Vida Ágnes

      2022. április 04. hétfő

      2 éves korban még felesleges a szobájába zárni, mert magától nem tanulja meg az önuralmat, csak tőled képes megtanulni, tehát az segít, ha te nyugtatod meg és nem hagyod magára. A mosolygás nem a zsiványság jele, szimplán csak meggyőzni szeretne vele, hiszen még nem tud beszélni. Éppen ezért erre nem az a jó reakció, ha erőlteted, amit akarsz tőle. Inkább gondold végig, mi az, ami nagyon tilos és veszélyes, ezeket tiltsd. Minden mást inkább taníts meg neki, engedd, hogy a felügyeleted mellett megnézhesse. Így kevesebb lesz a konfliktus és jobban betartja azokat a szabályokat is, amik igazán fontosak. Ajánlom ezt a cikkemet a témában: https://www.kismamablog.hu/gyermekneveles/hogyan-tanitsam-meg-hogy-ne-nyuljon-a-konnektorba-es-meg-sok-tovabbi-otlet-amit-tiltas-helyett-hasznalhatsz

  • Geni

    2022. április 01. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom 4 és fél hónapos. Sajnos nem tudtam szoptatni, kb. 2 hétig próbálkoztunk de nem sikerült. Így viszont masszív cumifüggő a babám. Szinte egész nap kéri, most már játék közben is, nagyon nehéz úgy lefoglalni, hogy ne sírjon a cumi után. Én nem szeretném, hogy ennyire függjön tőle, félek hogy később nagyon nehéz lesz leszoktatni. Bár a legjobb minőséget vesszük neki, de attól is tartok, hogy később a fognövekedésnél és majd a beszédnél problémát okoz. Ez tényleg gond lehet, vagy csak én reagálom túl? Mikor és főképp hogyan lenne érdemes leszoktatni róla? Előre is nagyon szépen köszönöm a választ!

    Üdvözlettel: Genovéva

    • Vida Ágnes

      2022. április 04. hétfő

      Ebben a korban még nagyon erős a szopási ösztön, ezért nem kell megijedni attól, ha sokat kéri. Amit tehetsz annak érdekében, hogy később ne legyen tartósan rossz szokás a cumizásból, hogy elsősorban csak elalváshoz adod és olyan esetekben, amikor valami nagy bánata van, aminél a megnyugtatásban segít. Egyébként meg, ha valami más baja van, elsőként te nyugtasd meg, vigasztald őt cumi nélkül. Lehetséges az is, hogy fogzásra is inkább a cumit kéri, érdemes figyelni, ha nyálzik, inkább csak rágja a cumit, akkor próbálkozzatok rágókával a fogzás enyhítésére.

  • Szimóna

    2022. március 18. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 15 hónapos és kissebb korátol kezdve ha valami frusztrálja vagy sikertelenség éri elkezdi csapkodni a buksiját utána pedig keres valamit amit gyorsan lefejelhet. Ez lehet akára kanapé vagy rosszabb esetben a fal,padló is. Olyan hirtelen történik, hogy esélyem sincs kivédeni.Úgy gondoljuk a férjemmel, hogy nem korlátozzuk túlságosan. Tényleg csak a veszélyes dolgokat nem engedjük neki. Sajnos akkor is előfordul ha játék közben nem úgy sikerül valami ahogy szeretné. Félek , hogy kárt okoz magában, nagyon szeretnenk neki segíteni, hogy másképp dolgozza fel a frusztráltságát.Utalhat ez valamilyen mentális betegségre?
    Igazából rengeteg kérdésem lenne még hozzád(pedig szinte az összes videódat megnéztem már, nagyon felnézek rád). Privát tanácsadással még foglalkozol? Hol tudnék ezután érdeklődni?
    Előre is nagyon szépen köszönöm a valaszod.
    Üdvözlettel
    Szimóna

    • Vida Ágnes

      2022. március 18. péntek

      Ez az ún. distressz hiszti. Az okozza, hogy nem tudja feldolgozni, ha valami nem úgy működik, ahogyan szerinte kéne. Ez nem mentális probléma, hanem életkori jellemző, szerencsére nem okoznak nagy kárt magukban, de ha lehet, akkor igyekezz megelőzni és mihamarabb megvigasztani ilyenkor, mert ezzel tanulja meg, hogyan lehet másként feldolgozni a csalódását.
      Privát tanácsadásom is van. Ha konzultációt szeretnél kérni, írj Haklik Bettinek a beatrix@gazdagmami.hu email címre, vele tudod egyeztetni a lehetőségeket és az időpontokat.

  • Hajni

    2022. március 18. péntek

    Kedves Ági! Van egy 14,5 és egy 3 hónapos kisfiúnk. A nagyobbik gyerkőc ha mindketten jelen vagyunk a férjemmel, szinte kizárólagosan az ő társaságát keresi, ha valami felzaklatja csak nála hajlandó megnyugodni. Engem el is tol, ha szeretnék segíteni. Úgy érzem, mintha nem bízna bennem. Hogyan tudnék ezen javítani? Mindezek mellett a legtöbbször sírva kel fel és nagyon nehezen is altatható el, éjszaka többször felriad, olyankor csak köztünk alszik vissza. Napközben szinte alig alszik. Hogyan tudnánk egy békés altatásra átállni, illetve mitől lehet a sírva ébredés? A harmadik dolog, hogy társaságban más gyerekeket gyakran megharap. Minket és az öccsét, felnőtteket nem harapdál. Hogyan szokathatnánk le erről? Vagy magától elmúlik?
    Köszönöm válaszát!

    • Vida Ágnes

      2022. március 18. péntek

      Ez nem a bizalomról szól, hanem az önállósodásról. Szeretne már önállóbb lenni, de még nem képes egyedül feldolgozni az érzéseit, ezért keresi Apa segítségét.

      A nappali rossz alvás és az éjszakai ébredés összefügghet egymással, mert ha nappal túlfárad a kicsi, éjjel is nyugtalanabb (ennek idegrendszeri oka van ebben a korban). Törekedj arra, hogy nappal eleget aludjon, ha nem megy a kiságyban, akkor altassátok el a ti ágyatokban melléfekve, így könnyebben szokott menni és jobban is alszanak itt a gyerekek.

      A harapás ősi ösztön. Még nem tudja kifejezni magát, ezért ezzel védi meg magát a többi gyerektől. Érdemes kifigyelni, mi váltja ki és megmutatni neki, hogyan reagáljon az adott helyzetben a harapás helyett.

  • Vanda

    2022. március 18. péntek

    Kedves Ági!

    A kislányom bölcsibe jár 6 hónapja. Van neki egy kis szundikendője,amit itthon mindig megbeszéltünk,hogy csak alváshoz használja,és nem is volt belőle eddig semmi gond. Aztán most kb. 2 hete a gondozónőink úgy döntöttek a megkérdezesem nélkül,hogy elkezdik erről leszokatni. Nem arról van szó,hogy ha kéri a kicsi,nem adják oda,hanem azt mondják,hogy nem igényli,nem szokta keresni,simán elalszik nélküle és így nem tuszkolják neki oda. Viszont azóta itthon teljesen megváltozott ez,és napközben nagyon sokszor kéri,hogy adjam oda neki,és keservesen sír,amíg meg nem kapja. Hiába próbálom neki elmagyarázni,mint eddig is,hogy azt csak lefekvéskor vegyük elő,vagy bármilyen játékkal próbálnám elterelni a figyelmét,de anélkül nem nyugszik meg. Szóval én arra tippelek,hogy nem arról van szó,hogy bent nem igényli,hanem hogy nem meri elkérni a gondozónőktől,mert a szekrényében tartjuk. Megemlítettem ezt a gondozónőnknek,aki azt mondta,ő nem tartja helyesnek,hogy amit eddig elértek eredményt,hogy most visszafele haladjunk,és szerinte most már ne adjunk neki oda a bölcsiben,ha eddig sem kérte. A gondozónő arra is hivatkozott,hogy lassan 3 éves lesz és az oviban sem biztos,hogy megengedik majd,hogy ezt vigyük magunkkal. De én még magamtól nem szerettem volna ezt elvenni tőle. Az lenne a kérdésem,hogy szerinted hallgassak a gondozónőkre,vagy inkább kérjem meg őket,hogy mégis adják oda neki a kis rongyiját? Azt mondták,ha nekem az a kérésem,akkor természetesen odaadják neki akkor is,ha kéri,akkor is,ha nem. Csak most már nem tudom mennyit ártanék vele.

    Köszönöm a választ!

    • Vida Ágnes

      2022. március 18. péntek

      Ez hibás döntés volt a részükről és teljesen felesleges is. Egyébként az oviban meg szokták engedni az alvós tárgyak használatát, tehát ez nem reális hivatkozási alap. 2 lehetőséged van:
      1. Megbeszéled velük, hogy adják oda neki mégis.
      2. A bölcsiben nem használja, de otthon megkaphatja akárhányszor, nem csak alváskor.

      Fontos, hogy számára a kendő a megnyugvás eszköze és fontos érzelmi igény, ezért ragaszkodik hozzá ennyire, ez nem rossz szokás vagy hóbort, később magától is el fogja hagyni majd, ezért felesleges leszoktatni róla.

  • Klarissza

    2022. március 04. péntek

    Kedves Ágnes!
    Az 5 hónapos kisbabam nagyon hasfajós. Nagyon gyakran ébred éjszaka .Megvasaroltam az alvas tréning tanfolyamot, de így hogy nagyon gyakori az éjszakai ébredés sajnos nem tudom hogy alkalmazzam. Mindent megpróbáltam már, pocak torna, pocak masszázs,nem eszem semmi puffasztót és tejterméket sem.Próbálom megszüntetni az egészségügyi okokat, talán pár napig jobb de utána visszajön és a jobb napokon is sűrűn ébred éjszaka . Napirend: általában 7:30kor ébred 9:30kor visszaalszik.Itt alszik 1 órát .Második alvasa 12:30kor van,ott kb 30,45 percet alszik.A harmadik alvasa 15:00 óra, ami kb 45 perc hordozóban. Délelőtti hordozasnal, akar két órát is alszik , de azért időzítettem a délutáni alvasra mert otthon lehetetlen az utolsó nappali alvasanal elaltatni és nem akartam egesznap hordozni.Így legalább két nappali alvasa az ágyban van.Fürdés 18:00 Alvas: 18:45, két óra múlva megebred, és kezdi az óránkénti, félóránkénti ébredését. Igény szerint szoptatom.Eddig szépen elaludt cicin, felalomba lerakva, de most ez is felborult. Illetve egész éjszaka cicin alszik vissza, már nagyon kimerültem, nem tudok hozza félóránként kelni a kiságyban. Hol hibázhat a dolog? Nem kellene éjszaka cicin visszaaktatni? Lehetséges ezért is ébred ennyire gyakran ? Próbálkoztam a felvesz letesz módszerrel de sajnos nagyon hamar felhergeli magat es nehezen nyugtatható baba es csak cicin nyugszik meg.Ilyenkor nagyon sok levegőt nyel es mégrosszabb lesz a hasa:/Illetve próbáljuk megtalálni az önmegnyugtatas módszerét, sírva rugdosódva szokott elaludni, de több hét elteltével sem megy egyszerűen a dolog. A cumit sok próbálkozás ellenére sem fogadja el.Válaszát előre is nagyon köszönöm! További szép napot !Klarissza

    • Vida Ágnes

      2022. március 06. vasárnap

      A cicizéstől önmagában nem kel gyakran a baba, a cicin altatás sem probléma, nem rossz szokás. A sok ébredésnek valamilyen oka van, ami felébreszti őt, ezt kéne megtalálni és megszüntetni addig nem szabad (és nem is lehet) az önálló visszaalvásra szoktatni. A napirendje teljesen jó így és az alvásmennyiséggel sincs probléma. A hasfájás valóban lehet oka a sok ébredésnek, de a kezdődő fogzás szintúgy. Az éjszakai hasfájás megszüntetésére általában jó a Gripe Water. Ebben a korban a levegőképződéses hasfájás már nem zavarja a babákat, a belek renyheségéből adódó viszont még igen (ez akkor lesz majd jobb, ha a baba már egész nap kúszik-mászik), plusz, ha elkezdtétek a hozzátáplálást az is lehet gond, itt érdemes ételtípusonként kitapasztalni, melyiktől lesz rosszabb a hasfájás.

  • Nóra

    2022. március 04. péntek

    Kedves Ágnes,

    A kislányom áprilisban lesz 1 éves, este cicin alszik el és 2-szer kel fel enni hajnalban. Tápszert nem kapott egyáltalán.
    Április közepén 1 éjszakára el kell utaznom, és emiatt nem szeretnék felhagyni a szoptatással, de sajnos nem tudom, hogy oldhatná meg a férjem az éjszakát (eddig csak én altattam este).
    Esetleg előtte próbálja meg többször elaltatni ő esténként más módszerrel? Illetve az éjszakai etetést hogyan oldhatná meg (tápszerre már nem szeretnék rászoktatni)?

    A másik kérdésem a nappali alvással kapcsolatos lenne, ennyi idősen 3 óránál ne hagyjuk többet aludni, kihatással lehet az éjszakai alvására? Nem gond, hogy ébresztjük ilyenkor és nem magától kel?

    Nagyon köszönöm a választ!

    • Vida Ágnes

      2022. március 06. vasárnap

      Igen, párszor érdemes előtte kipróbálni, hogyan tudja Apa visszaaltatni (pl. kis vízzel, ringatással, esetleg maga mellé fektetéssel), de nem kell megijedni akkor sem, ha a próba nem sikerül, mert sok baba, ha tudja, hogy Anya a közelben van, kitartóbban sír, amíg elő nem kerül Anya. Sokat segíthet az, ha nappal többet vannak együtt Apával addig is, hogy erősödjön a kötődés és jobban elfogadja majd tőle az éjszakai megnyugtatást. Általában, ha más nem működik, azt el szokták fogadni a babák, ha Apa mellé fekve aludhatnak vissza. Egy éjszaka miatt nem kell elhagynod a szoptatást, utána folytathatod tovább.

      Ha már csak egyet alszik napközben, az lehet hosszabb 3 óránál, nem kell ébreszteni.

  • Ábrahám Dóra

    2022. január 21. péntek

    Kedves Ági!

    Segítséget szeretnék kérni. Van egy 4 és fél hónapos kislányom és egy 2 és fel éves kisfiam. Kisfiam nagyon aktív és harsány hangos gyermek így a tesó altatását kint oldottuk meg babakocsiban mert bent mindig fel ébredt a hangoskodásra. Próbáltuk a tesót lefoglalni vagy épp elvinni sétálni amikor a kicsi aludt de ugye ez napján 4x vagy 3x nehezen volt kivitelezhető meg ugye tel is van. Inkább úgy döntöttünk a kicsi alszik babakocsiban kint. Este szépen alszik az agyaban, napirendje és rutinja van mar. De aggódom hogy lassan 5 hónapos és napközben nem alszik bent. Szeretném az ágyába szoktatni de nem tudom hol kezdjem. Volt hogy megpróbáltuk de sírt és láthatóan nem tudta mit “ várunk “ el tőle vagy mit is kéne most ott neki csinálni. Aztán amint kivittem aludt mint a bunda egyből. Általában 1-1:30 percet alszik 3x egy nap. Éjszaka 1x kel egész jó alvó baba. Olvastam nálad hogy egyre nehezebb lesz új szokásokat kiállítani így meg most mindképp szeretném ha az át szokás megtörténne fel éves korára. Tudnál tanácsot adni hogyan kezdjünk hozzá? Köszönöm szépen

    Ábrahám Dóra

    • Vida Ágnes

      2022. január 31. hétfő

      A babakocsit általában azért szeretik a babák, mert kuckósabb, mint a kiságy és a szabad levegőn eleve könnyebb elaludni és mélyebben alszanak ott a babák. Kétféleképpen kezdhetsz neki a dolognak:

      1. Leteszed a babakocsiba, de amikor elaludt, átteszed a kiságyba, amíg meg nem szokja. Ha ez már megy 2-3 hete, akkor lehet elkezdeni a kiságyba letenni.
      2. Kihagyod a babakocsit, a kiságyat „kuckósabbá” teszed (babaszigetet teszel bele vagy egy nagy stabil szivacsdarabot, amitől szűkebb lesz a hely, bebugyolálod elalvás előtt a babát pólya-szerűen), alaposak kiszellőzteted lefekvés előtt a szobát, akár bukón is maradhat az ablak, lefektetés előtt karban tartod a babát (nem kell sétálni vagy ringatni), csak karban tartani, amíg el nem lazul és utána leteszed. Ha ez nem működik, akkor lehet olyat is, hogy leteszed, susogsz neki, simized és így várod meg amíg el nem alszik. A lényeg, hogy eddig a babakocsi segített neki az ellazulásban, most viszont neked kell segítened, amíg el nem lazul, csak úgy magától nem fog menni. Ehhez idő kell és kitartás, míg meg nem tanulja a dolgot.

  • Pavlovits-Csontos Andi

    2022. január 07. péntek

    Kedves Ági!

    A kérdésem az lenne, hogy 3hónapos korában sajnos le kellett választanom a kisfiamat, mert elment a tejem, így kb egy hét alatt a 2 tápszeres 4 cicis étkezésből lett 3-3, majd 1-5 és hét végére 0-6, tehát teljesen elhagytuk a cicit. Egyelőre úgy látom, hogy nem viseli meg nagyon, bár az esti és nappali altatásoknál néha cumival segítünk mert igényli. Okozhat ez a gyors leválás később gondot, vagy az már jelentkezett volna ennyi idő alatt? Ha a cumi “használ” és megnyugtatja, mellette pedig sokat szeretgetem akkor lehet, hogy ez ilyen “könnyen” ment és mivel még pici, nem is fogja hiányolni a cicit mert nem nagyon volt ideje “rászokni”?

    Köszönöm a választ!

    • Vida Ágnes

      2022. január 08. szombat

      Ennyi idős korban ez nem okoz különösebb gondot, a cumira szükség lehet nyugtatócumiként, mert a szopizásra való ösztön még nagyon nagy, nem feltétlenül tudja a cumisüveges etetés kielégíteni. Hiányolni nem fogja a cicit, mert korán hagyta el.

  • Resze Gabriella

    2022. január 07. péntek

    Kedves Ágnes!
    14 hónapos a kisfiam, 8 hónapos koráig jól fejlődött az éjszakai alvása, több hét volt, amikor át is aludta. 8 hónapos kora óta azonban feléred éjjel és minimum 1, de 2-3 órán át nem tud visszaaludni. Nem sír, hanem ha ringatjuk csak mocorog, ide-oda teszi a fejét, felhúzza a lábát, majd kinyújtja, ha az ágyában altatjuk, dörzsöli a matracot. Ennek ellenére reggel simán felébred 6-kor. Ilyenkor még a reggeli szopi után van, hogy visszaalszik, de ekkor meg már én nem tudok, így már eléggé kimerültem/tünk. Születése óta van napi rutinunk. Este 7-kor fürdik és 8-kor már cicin el is alszik. Most próbáljuk elhúzni az esti elalvást, de nem sokat segít. Az elmúlt 1 hónpban volt, hogy átaludt összesen 6-7 éjszakát, de végleges javulás nem mutatkozik. Külön szobában alszik, próbáltam magma mellé tenni, de nem szereti, sír, gondolom ismeretlen neki a helyzet. Már azt gondolom elrontottam, hogy külön szobában altattam, de a lakás elrendezése miatt nem fért el nálunk az ágya. Nagyon szívesen elmegyek Önhöz konzultációra, hátha csak apróságon múlik a dolog, csak kérem a segítségedet, mert a kialvatlanságtól már azt érzem, hogy nehezen élvezem ezt a csodás kort, amikor annyi jó dolog történik vele. Nagyon köszönöm! Gabi

    • Vida Ágnes

      2022. január 08. szombat

      Elsőként érdemes azt megnézni, nem éhezik-e meg éjszaka, gyakori helyzet, hogy a korábban éjjel már nem evő baba újra megéhezik, de mivel nem etetik meg, ezért nem alszik vissza, mert még éhes. Tehát elsőként próbáld meg, hogy ébredéskor megeteted és úgy teszed vissza az ágyába.

      Ha nem az az ok, akkor másodikként a napirendet érdemes megnézni:
      – Nappal kipiheni-e magát? (rendszeres alvások a saját tempójában)
      – Nem alszik-e túl sokat nappal? (nem altatod vissza, nem alszik 3-4 órán keresztül)
      – Este időben fekszik-e le? (akkor, amikor már álmos, de még nincs túlpörögve, túlfáradva)
      – Nem éri-e túl sok mesterséges inger (tablet, telefon, háttérben bekapcsolt tévé is okozhat ilyet)

      Harmadrészt meg lehet nézni azt, hogy nem a fogzás miatt éberebb-e, ezesetben segíthet a visszaalvásban pl. a fogzáskönnyítő gél.

      Egyébként, ha éjjel nem sír, csak forgolódik, akkor nem kell foglalkozni vele, nem kell kivenni, ringatni stb. Hagyni kell, hogy magától visszaaludjon, amikor tud. Lehet, hogy ő ilyenkor nem is éber teljesen, hanem félálomban van, éberebben alszik, ami ebben a korban teljesen normális jelenség.

  • Kunné Szilágyi Anita

    2022. január 07. péntek

    Kedves Ági!

    A kisfiam 20 hónapos, pici kora óta Adamo hintában altatjuk el, onnan tesszük át a kiságyába, amikor már mélyen alszik. A délutáni alvásánál a kézben ringatás szokott még működni. Nagyon aktív, nagyon érdeklődő kisfiú, esténként még a hintában is időbe telik álomba ringatni, ebéd után viszont általában könnyen el szokott aludni.

    Szeretnénk áttérni a kiságyban való altatásra, mert már láthatóan nem érzi jól magát a hintában, hangot is ad neki, hogy inkább az ágyában szeretne lenni. Pár napja próbálkozunk, egyelőre nem túl sok sikerrel. Számítottam rá, hogy nem lesz egyszerű, de sajnos azt sem tudom, hogy jó úton haladunk-e egyáltalán.

    Fürdetés után tejitalt kap, ezután kézben ringatom, majd leteszem az ágyába, ahol simogatással, paskolgatással próbálom segíteni az elalvásban. Néha úgy tűnik, haladunk, de aztán felül, majd feláll. Újra ringatni próbálom, de sírni kezd amiért kiveszem az ágyából. Visszafeküdni persze nem akar, vagy ha le is fekszik egy pillanatra, azonnal újra felpattan. Kb. 1,5-2 óráig próbálkozom türelemmel, de ha már ezek után nem bírom tovább, sajnos végül mégis a hintában köt ki (továbbra is ellenkezik), ahol pár perc alatt el is alszik.
    Cumit használunk, rongyija nincs, egy zenélős plüsst szoktunk még bekapcsolni, ami a hintáztatás alatt is menni szokott. Bár néha azt érzem, hogy csak a mi idegeinknek van rá szüksége.:)

    Tudom, hogy korábban kellett volna ezt meglépni és gyanítom, hogy az sem helyes, hogy végső elkeseredésemben végül mégis beteszem a hintába. Mit tudunk tenni ebben az esetben? Csak több kitartásra lenne szükség vagy teljesen rossz irányban próbálkozom? Lassan tervezünk leesésgátlós ágyat venni neki. Ez vajon segítene?

    Nagyon köszönöm, ha tudsz bármilyen tanácsot adni!

    Üdvözlettel:
    Kunné Szilágyi Anita

    • Vida Ágnes

      2022. január 08. szombat

      A leesésgátlós ágy annyiban segíthetne, hogy ott melléd feküdve, odabújva tudna elaludni. Addig is, amíg meglesz, érdemes kipróbálni, hogy nem a saját ágyában altatod hinta helyett, hanem a ti ágyatokban meseolvasással, összebújva (és nagyon jó tud lenni a diavetítés is) és amikor már elaludt, akkor kerülhet be a saját ágyába.

  • Cseh Andrea

    2022. január 07. péntek

    Kedves Ági!
    Van egy 2,5éves és egy 7 hónapos kislányom. A múlt nyáron mikor még 5 hetes volt a kicsi, az apjuk elhagyott minket. A nagyobbik lányom sajnos a mai napig nem tudja összerakni miért nincs velünk az apja. Nagyon röviden szoktam elmondani neki miért ment el és mikor lesz a legközelebbi láthatása. Két hetente fél nap elég az apjuknak, többre nincs igénye. Volt már, hogy kiborult a nagy lányom a láthatás végével, mivel tudta mindjárt el fog menni. Ilyenkor félrevonultam vele és elmagyaráztam neki milyen érzések lehetnek benne és bennem. Tavasszal mikor két éves lett megkezdtem a bilire szoktatást is, amiben egészen ügyes. Közben megszületett a húga is. Majd kiderült, hogy ha a kicsi betölti a fél évet nem maradhat tovább a bölcsiben. Bíztam benne, hogy addigra elhagyhatjuk a délutáni alvásnál a pelust és kezdheti az ovit. Sajnos ez nem valósult meg és mivel csak fél napra maradhatott az oviban, plusz az elején minden nap más ember vette át, nagyon kiborult minden nap már ha csak az ovit emlegettem, így kivettem onnan. Közben kiderült, hogy mint egyedülállóként nevelő anyuka mégiscsak jogosult lett volna maradni a bölcsiben, így visszairattam oda két hónappal késöbb, addig itthon volt velem. A bölcsiben viszont úgy érzem, úgy kezelnek mintha rossz döntést hoztam volna. Nem akarom visszahúzni a lányom a fejlődéstől, de annyi minden változás történt az életében, hogy azt láttam az ovival nem fog tudni megbarátkozni. Fontsabb most neki, hogy olyan emberekkel legyen akikben eddig is megbízott és szereti őket, mint a nevelőnőit. Ugyanakkor a szobatisztaságában is történt komoly visszaesés. Októberben a délutáni alvásnál már nem adtam rá pelust, viszont az elmúlt hetekeben visszaadtam rá mivel az esetek 99százalékában bepisilt, így nem láttam értelmét annak, hogy tovább feküdjön alváskor a pisijében. Tudom normális a visszaesés intézmény váltáskor illetve ilyen családi traumák, változások esetében, viszont a bölcsiben azt mondják nem adnak rá pelust mert ő okos és tudja tartani csak ezzel akarja felhívni a figyelmet magára. Én azt látom mikor velem van nem ilyenekkel hívja fel magára a figyelmet, egyszerűen még nem érett rá. Rosszul tettem, hogy visszaírattam a bölcsibe? Mi lenne jó a lányomnak, pelussal vagy anélkül? Illetve azt is mondták, hogy menjek hamarabb érte, hogy ne érezze lepasszolva magát a nagyobb. Ezzel nem értek egyet, hiszen fél évig semmi gond nem volt amíg oda járt. Egyébként mindent együtt csinálunk nagyon odafigyelek erre, pl. szoptatás közben a nagynak mesét olvasok, együtt játszunk stb. Szüksége lehet a jövőben a lányom számára bevonni egy pszichológust? Mi tanácsolsz? Válaszodat előre is nagyon köszönöm.

    • Vida Ágnes

      2022. január 08. szombat

      Ha szerette a bölcsit, akkor jól tetted, hogy visszairattad. Ebben a korban még nincs olyan, hogy „lepasszolva érzi magát”, az csak 3 éves kor után jelenik meg, hogy összefüggésbe tudja hozni a kicsi a kettőt. Ha egyébként szereti a bölcsit, akkor maradhat addig, amíg jónak látod. Abban nincs igazuk, hogy csak a figyelmet szeretné magára felhívni a bepisiléssel. 2-3 éves kor között sok kisgyereknél lehetnek visszaesések még a szobatisztaságban, mert az idegrendszer éretlensége miatt még fárasztó nekik folyamatosan odafigyelni rá, ezért ha sok új inger, élmény, változás éri őket, akkor átmenetileg visszaesnek. Ezen túllendül majd magától is. Addig is kaphat pelust, amikor kell.

  • Nikolett Berényi

    2021. december 10. péntek

    Kedves Ági,

    Kislányom lassan 9 hónapos lesz.
    Szépen halad a hozzátáplálás, de még szopizik is. 2 foga már kibújt, nincs jele annak, hogy jönne a többi. Már kb 6.5 hós kora óta áll, szépen sétápgat a berendezések mellett és elkezdte gyakorolni azt is, hogy önállóan álljon (ezvmég csak pár másodpercig megy).

    Az alvással kapcsolatban vannak problémáink.
    Kb 1 hóbapja szoktattak le a cicin elalvásról. Este semmi gond, picit dünnyög, de viszonylag gyorsan elalszik 7-8 óra körül. Ezután viszont van, hogy 2x-3x megébred, sír. Kis ringatás után alszik tovább, majd éjfél-1 órakor újra felsír, ekkor már csak cicivel tudom megnyugtatni, eszik és alszik is tovább. Ezután viszont 1-2-3 óránként kel, nem tudok rájönni, hogy mitől függ. Ha 3 óránként kel, az még nen is vészes, de amikor 1-2 óra után újra sír, az elég fárasztó. Természetesen minden alkalommal cici kell a visszaalváshoz. Általában 6-7 körül van kelés.
    Napközben minden alvás előtt kb közelharc megy. Babakocsiban viszonylag gyorsan elalszik, de újabban 10-30 perc után sírva ébred. Ha a szobájában altatom, akkor éneklés, ringatás, letesz…ez a kör megy vagy 30 percig, amíg ő persze sír. Majd kidől, de mostanában pár perc után olyan, mintha megijedne valamitől és felsír, feláll. Nehezen alszik vissza, ha sikerül is elaludjon, akkor fél óra után kel, ilyenkor cicin néha még alszik tovább.

    Mit tudok tenni azért, hogy jobban aludjon? Mi lehet ezeknek a megijedéseknek az oka?

    Nappal 2x alszik, 9-10 körül és 2-3 körül, majd este 7-8 kor van alvás. Akkor szoktam aludni vinni, ha már látom, hogy fáadt (dörzsöli a szemét, fülét, ásít, pufik a szemei).

    • Vida Ágnes

      2021. december 12. vasárnap

      Szinte biztos, hogy a következő 4 fogacska is készülődik már kibújni, ezért alszik nyugtalanabbul, sajnos a fogak egymás után jönnek és nem csak akkor kellemetlen, amikor már látszik a csík az ínyén. Ha nappal néha nyálzik és/vagy sok mindent a szájába vesz, az biztos jele a fogzásnak (emellett még lehet fül-, orr- vagy szemdörzsölés is)

  • C. K. Nikolett

    2021. december 10. péntek

    Szia Ági!
    Kisfiam 21 hónapos, és van egy problémám, amire nem tudom a megoldást. Amikor más gyerekekkel van egy társaságban, van, hogy elég durván viselkedik, meghúzza a lányok haját (ki is tépi), belekap az arcukba, karmol, harap, tép, és nem csak kicsit. Olvasom rendszeresen az írásaidat, így igyekszem sokat gyerek társaságba vinni. Bizonyos szituációkban nincs probléma, baba-mama klubban, zömmel idegen gyerekek közt van egy órát, akkor jól elvan közöttük, a játszótéren se durvul be, nagy a tér és nincs sok gyerek ott, figyeli őket, szaladgál velük. Viszont ha vendégség van (ami hosszabb idő, kb 4-5 óra, és délután van), egy idő után mintha besokkalna, és elkezdi ezt a durva viselkedést. Próbálom megakadályozni, hogy bántson másokat, de nagyon nehéz, még ha nagyon figyelek is előfordul, hogy nem reagálok időben, és többször egymás után előfordul „baleset”. Ilyenkor talán az lenne a megoldás, hogy amikor észreveszem, elviszem kicsit máshova, de egy családi ebédről vagy vendégségből ahol vendéglátó vagyok, nem tudom ezt megtenni. Igyekszem terelgetni, mindig mondom hogy „nem szabad”, megállítom a kezét, védőnő tanácsára egyszer-egyszer én is kicsit meghúztam a haját, hogy érezze, ez fáj, de nem nagyon használ, szerintem tudja, hogy nem helyes amit csinál (már fél éve tart ez a probléma),csak nem tudja kezelni az indulatait. Már elég sok konfliktus volt más szülőkkel emiatt, akik „agresszívnek” titulálják, meg mondják, hogy csapjak oda már végre, hogy ne bántsa a kisfiam többet a gyerekeiket. Az unokatestvérével is fenáll ez a probléma, aki nagyobb nála, és még kicsit alá is tesz a dolgoknak, elveszi a játékait, amivel épp játszik (kisfiam bele tud merülni a játékba) vagy a kedvenc alvós állatát, bosszantja, ilyenkor jogosnak érzem a kisfiam reakcióját,de mégis mit tudnék tenni, hogy inkább valahogy máshogy vezesse le a fusztrációját? Olyan is van, hogy látszólag ok nélkül „támad”.
    Előre is köszönöm a válaszod!

    • Vida Ágnes

      2021. december 12. vasárnap

      Sem az ismerősöknek, sem a védőnőnek sincs igaza. A kisfiad nem agresszív, hanem amikor már fáradt, túlingerelt, akkor elveszíti a még kialakulófélben levő önkontrollját. Amikor kipihent, jókedvű, akkor pontosan tudja mit szabad és mit nem, amikor már fáradtabb, akkor viszont még nem tudja kezelni, ennek idegrendszeri oka van elsősorban. Ilyenkor azt tudod tenni, hogy amikor már látod, hogy kezd fáradni, akkor nyugodtabb helyre viszed, ahol kicsit pihenhet (pl. a vendégségben egy külön szobában magában játszhat kicsit).

  • Németh Zsanett

    2021. december 10. péntek

    Kedves Vida Ágnes!
    14 hónapos múlt a kisfiam, még sosem aludta végig az éjszakát, ami nem is lenne gond,de 1-2 ébredés helyett 6-7x de akár 10x is ébred éjjel. Egy jobb éjszaka 3x-4x ébred.Alvás közben rengeteget mocorog. Van hogy elég egy kis simogatás mikor felsír, vagy ringatás. Van hogy hatalmas sírás van,látszik hogy aludna mert borzasztó álmos,de valami ébreszti. De az utóbb hetekben amikor több inger érte,előfordult olyan is, az éjszaka közepén felébredt,és 3 óra hosszát teljesen éberen fent volt,mintha reggel lenne. Van alvás előtti rutinunk, amit már annyira megszokott ha esetleg magamtól nem megyek a mesekönyvért,ő hozza oda.
    Első pillanattól kezdve külön alszik a szobájában. Van bent egy heverő amikor már nem bírom odaveszem magam mellé. Semmivel sem kel kevesebbszer,emiatt úgy gondolom biztos nem az én hiányom okozza az ébredéseket.
    Védőnő és gyermekorvos tanácsa csak annyi volt hogy hagyjam sírni,” 4-5 éjszaka és megtanulja megnyugtatni magát,még egy gyereknek se lett baja a sírástól”. Minden idegszálam ellenkezik a sírva hagyással kapcsolatban.
    Kisfiam már mindent eszik, vacsi után este még anyatej van. És éjjel 1x,akkor mondja is hogy cici. Esti alvás, elődordul hogy szopi közben dől ki,de igyekszem az ágyában altatni. Napközben 1x alszik 1,5-2 órát minden segédeszköz nélkül a saját helyén. Napközben is igyekszem a rendszerességre figyelni.
    Úgy érzem valamit nem jól csinálok. Nem értem a jelzéseit. Nemtudok rájönni mi zavarhatja éjszaka. Kicsinek hasfájós volt. Már 12 foga van.
    Már sétál,szalad, ügyesen eszik, néhány szót már tud mondani.
    Napközben nagyrészben jó kedvű,bár 1-2 hiszti van amikor valamit nem szabad,de játszik, mesélünk,mondókázunk. Sokat vagyunk kint. Nem néz tv-t.
    Bármit hajlandó vagyok kipróbálni,a sírva hagyáson kívűl,már nagyon kimerültünk. Tanácsait előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2021. december 12. vasárnap

      Mivel már régóta tartó problémáról van szó, előfordulhat, hogy egészségügyi oka van a nemalvásnak. Pl. túl nagy az orrmandulája (ennek általában az a jele, hogy mélyalvásban gyakran nyitott szájjal veszi a levegőt) Érdemes lenne esetleg kivizsgáltatni alváslaborban.
      Amit még meg lehet nézni, hogy nem túlfáradás, túlpörgés okozza-e, mivel írtad, hogy ha nagyon túlfárad, akkor hosszabban van ébren, ezért lehet, hogy még az eddiginél jobban is vissza kéne venni az ingereket, pl. nagyobb bevásárlásra, ingergazdagabb helyekre (pl. hipermarket) ne vidd magaddal, estefelé csak kevés lámpát kapcsolni a lakásban (főként az elalvás előtti 1 órában), ne menjen a közelében tv-rádió-számítógép, a szobájában ne legyen semmi, ami világíthat, bekapcsolhat (pl. mobil, tablet, tévé világító kis fénye), jó szokott még lenni estefelé egy kis séta kint, az extra oxigén segít jobban aludni.
      Addig is, amíg ezek segítenek, talán könnyebb, ha teljesen együtt alszotok, pár nap alatt ritkítani szokta az ébredéseket kicsit, ha pedig mégsem, akkor legalább nem kell annyit jönni-menni éjszaka.

  • Nagy Anett

    2021. november 26. péntek

    Kedves Ági!
    Glutén bevezetésével kapcsolatban szeretnék kérdezni. Kisfiam 7,5 hónapos, 7 hete adok Neki glutén tartalmú élelmiszert. Mindenhol azt lehet olvasni, hogy a mostani ajánlás szerint a bevezetésnél 6-8 héten keresztül, minden nap 200 mg glutént tartalmazó élelmiszert kapjon a baba. Utána pedig még 2 éves korig ne kapjon nagyobb mennyiségben. A kérdésem az lenne, hogy mennyit jelent ez a nagyobb mennyiség? Tudom, hogy pontosan ezt nem lehet meghatározni, de nagyjából naponta kb. mennyi glutén tartalmú élelmiszert adhatok Neki? A családban nincs ételallergiás.
    Köszönöm: Anett

    • Vida Ágnes

      2021. november 28. vasárnap

      A nagyobb mennyiséget inkább olyanokra értik, hogy ne tésztából, kenyérből, péksütiből álljon a tápláléka lehetőség szerint. Sajnos sok szülő elköveti azt a hibát, hogy a kicsinek ízlik a tészta, a tejbegríz és idővel szinte már csak ilyeneket kap a gyerek. Most 7,5 hónaposan bőven elég, ha max. napi 1-1 babakekszet vagy kiskanálnyi egyéb glutén tartalmú ételt kap a kicsi és később is figyelni kell, hogy a változatos egyéb ételek mellett ne kerüljön túlsúlyba a glutén.

  • Fruzsi

    2021. november 26. péntek

    Kedves Ágnes.

    Egy olyan kérdéssel fordulnék hozzád hogy letezik olyan hogy egyik pillanatról a masikra elapadt a tejem? 22 honapos gyermekem még szopizott. Ilyenkor mi a teendő kell valamivel pótolnom ezt?Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2021. november 28. vasárnap

      Ilyen nagyon ritkán fordulhat elő, egyes gyógyszerek, betegségek szokták kiváltani. De olyan van, hogy nagyon lecsökken a mennyiség pl. hormonális változás miatt. 22 hónaposan pótolni különösebben már nem kell az anyatejet, ha elválasztódik a kicsi.

  • Horváth Fanni

    2021. november 26. péntek

    Kedves Ági!

    Nagyon sokszor segítettek már a tanácsaid, most is elakadtunk a férjemmel és a segítségedet szeretnénk kérni.
    A nagyobbik fiam (2,5 éves) egy éves koráig sokat küzdött az éjszakai felriadással, majd szépen elmaradoztak, pedig mindig is nagyon figyeltem a rendszerességre, nyugalomra…az elmúlt fél évben újra előjött és sajnos egyre ijesztőbb számunkra. Az egyik kérdés, hogy a remegés, mikor keze-lába-teste remeg és nincs magánál ugyanúgy ebbe az éjszakai felriadásba sorolható-e?-vagy esetleg más állhat a háttérben?
    Nagyon nehezen alszik el este, reggel korán kel…nagyon apás, ennek több okai van:
    – egyrészt sokat foglalkozott mindig is vele
    – kis tesóval (1éves) veszélyeztetett terhes lettem a 7.hónapról, így minden anyai feladatot apa látott el (fürdetés, alvás)
    Az elmúlt egy évben sokat fejlődött a kapcsolatom a fiammal,de újra kezd kötődni, már a délutáni alvásoknál nem cirkuszol, de az este mindig az apáé.
    Sajnos a férjemnek a munkájából fakadóan sokszor korán kel mennie, ezért nincs mód arra, hogy reggel ő menjen, ha szól a fiúnk…ekkor jönnek a nagy sírások…
    Egy ideig próbálkoztunk azzal, hogy apa miden este elmondta, hogy megy dolgozni, de nagyon jó lesz neki itthon anyával…aztán próbáljuk már három hónapja, hogy nem emlegetjük esténként a munkába menetelt-ez az elején bevált, de most újra kezdődtek a problémák.
    Nekem nem maga a korán kelésével van a gond, hanem azzal, hogy két-három nem jól aludt éjszaka után jelentkezik a felriadás.
    Hogyan tudnék ezen változtatni???mit csináljunk másként? egyszerűen csak legyünk türelemmel??
    Aggódom, mert tartok, hogy mi lesz, ha elkezdi az óvodát,ami megint egy nagy váltás lesz…ami megint okozhat rossz alvást….
    Segítségedet előre is köszönöm!
    Fanni

    • Vida Ágnes

      2021. november 28. vasárnap

      A remegés nem tipikus tünet, érdemes lenne kivizsgáltatni (neurológia), nincs-e valamilyen más oka.

      Nekem úgy tűnik a problémának köze lehet a kialvatlansághoz. Ebben a korban, ha nem piheni ki magát egy kisgyerek, az idegrendszeri tüneteket okoz, mert még nem elég érett az idegrendszer, ezt később kinövi majd, az óvodában nem feltétlenül fog már gondot okozni. Ha az segített, hogy apa elmondta neki, mi lesz, térjetek vissza erre a szokásra és ügyelj rá, hogy kipihenje magát.

  • Bernadett

    2021. november 26. péntek

    Kedves Ági!

    A 10 hónapos babám alvasaval kapcsolatban szeretnék kérdezni.
    Szuletesetol fogva az jellemző az alvásara, hogy fel ora utan mindig felebred, általában cicin alszik vissza.
    Napkozben kétszer alszik, az egyik alkalommal mindig visszaaltatom, ilyenkor alszik kb másfél órát, délután pedig már csak fel orat alszik.
    Az esti altatás is hónapokig úgy zajlott, hogy elalvas után fel órával felebredt. Mostanában viszont nehanyszor elofordul, hogy alszik egyhuzamban 2-3 órát.
    Ez egy rossz szokása lehet? Hogyan tudnám elerni, hogy ne ébredjem fel? Jól teszem, hogy visszaaltatom?

    • Vida Ágnes

      2021. november 28. vasárnap

      Ez nem rossz szokás. Ebben a korban a mélyalvási szakasz kb. 30 perc, utána, ha valami megzavarja a kicsit, könnyen felébred. Amikor tovább alszik, akkor a mélyalvást követő felszínes alvási szakaszban képes magát visszaaltatni, ezért nem riad fel, de ez nem tudatos. Általában a fogzás szokott lenni az egyik oka a felriadásnak, de a külső zajok vagy fény is lehet, ami megzavarhatja, megijesztheti, ezeket érdemes kizárni, gyakran segít elkerülni a teljes ébredést a fehér zaj is, illetve, ha a szobájában besötétítesz.

  • Korek-Pócsik Tímea

    2021. november 12. péntek

    Kedves Ágnes!

    3 hónapos kislányom éjjel jól alszik, egyszer vagy kétszer van fent, evés után visszaalszik. Saját kiságyban alszik születésétől. Napközben viszont csak fél órákat alszik, utána mindig nagyon nyűgösen ébred, és gyakran az utána következő evés alatt el is szundikál, gondolom ott pótolja be az alvást. Nézem az életkorának megfelelő ajánlást, mennyit tud ébren lenni, általában ébredés után kb. 2 órával látom, hogy álmosodik, akkor fektetem le aludni. A szobájában besötétítek. Tudok valamit tenni, hogy ez hosszabb legyen, vagy hosszabbodhat ez a nappali alvása, ahogy nő? Babakocsiban, hordozóban tud többet aludni. Csak anyatejes, arra is gondoltam már, hogy éhes, de cicin meg nem szeretném altatni, szeretném, ha beállna neki az alvás, evés, ébrenlét, újabb alvás rutin, de így nehéz, hogy nappal csak fél órákat alszik. Egyébként napközben nem nyűgösködik, csak estefelé, hangulata többnyire jó.
    Köszönöm, üdvözlettel Korek-Pócsik Tímea

    • Korek-Pócsik Tímea

      2021. november 12. péntek

      Még annyit kiegészítésként, hogy napközben a vállamon szokott elaludni, sétálás, rázogatás után, aztán teszem a kiságyba. Lehet, hogy emiatt ébred ilyen hamar? A kiságyban hiába simogatom, csak a pelust gyűrködi, és próbálja megenni, hason alszik egyébként.

      • Vida Ágnes

        2021. november 14. vasárnap

        Nem, az altatás módja nem befolyásolja az alvás hosszát.

    • Vida Ágnes

      2021. november 14. vasárnap

      Akkor fog hosszabbodni az alvása, ha már ritkábban alszik nappal, mert tovább tud fentlenni és többet mozog, ezért fizikailag is elfárad. Hagyni kell, hogy a maga ütemében aludjon, ha 30 perc után ébred, akkor annyi elég neki, ha hamarabb álmosodik el emiatt, akkor hadd aludjon el hamarabb, ez nem gond. Sokszor segít egyébként ebben a korban ha ölbéli játékoztok, babatornásztok hosszabban, mert a mozgástól jobban elfárad és tovább alszik, ha van rá mód, érdemes babaúszásra is menni, utána sokkal hosszabban alszanak a babák a sok mozgás miatt.

  • Ábrahám Dóra

    2021. november 12. péntek

    Kedves Ági!

    Egy elég összetett problémával keresnélek meg. Van egy kisfiam aki két éves. Nagyjából 15 hónapos kora óta el utasítja az apukákját altatásnál és együtt alvásnál pedig előtte mindig felváltva csináltuk. Ez eddig nem is okozott igazából gondot át vettem én az altatásokat és az éjszakai ébredését ( ami csak 1x volt most már sokszor 1 x sem), viszont 2 hónapja megszületett a kis húga.

    Minden este elmondja hogy apa nem altat apa nem hoz tápit… próbáltuk hogy apa altatja de egyszerűen annyira sír és olyan hevesen hogy nem bírom és inkább el altatom én. Ebéd utáni alvás sem megy apával, volt hogy a kicsi sétáltatásából kellett haza jönnöm mert annyira sírt. Éjszaka így apa van a kicsivel mert nem tudok elszakadni tőle, ha észre veszi hogy nem vagyok mellette és a kicsivel vagyok üvölt, sír teljesen kikel magából önkívületi állapotban. Már nagyon nehéz ez a helyzet így mert nem tudok a kislányommal lenni éjszaka és így sajnos a szoptatás sem megy. Nagyon dacos mindenre hevesen reagál. A bölcsiben is észrevették a változást, sokszor nem hallgat a nevelőkre, van hogy ki önti a vizet a pohárjából fel áll az asztaltól pedig előtte ezek nem voltak rá jellemzőek.

    Amit még érdemes tudni, 4 hónapos korától a nagymamánál laktunk egészen 22 hónapos koráig mert építkeztünk. Július végén költöztünk az új házba és áprilisban kezdte a bölcsit. A beszoktatás eleinte jól ment aztán betegség után nagyon nehéz lett így kb augusztusra szokott be. Most már szeret járni szívesen meséli miket csinált bent ( összetett mondatokat háznál már nagyon szépen beszél)
    A költözést is nehezebben vette kb 1-2 hónap volt mire megszokta. Nehezen szokja meg az új dolgokat, idő kell neki mindig. A napirendjére mindig oda figyelünk mert ha változás volt benne nagyon rosszul fogadta. Kb 13 – 14 hónapos koráig borzasztó rossz alvó volt akar 9-10x is kelt éjjel. Külön szobába 7-8 hónaposan került és 15 hónapos kora óta alszom vele újra mikor el kezdte apukát el utasítani.

    Amúgy szívesen játszik apukájával, közösen mennek sétálni játszó térre mesét olvasnak. Én is töltök vele kettesben időt ilyenkor csak ra koncentrálok, a bölcsibe én viszem én megyek érte plusz vannak napok amikor anya fia délután van. Mesét a tv-ben nem nagyon néz mert nem köti le, kinti gyerek nagyon szeret kint lenni rengeteg energiája van. Minden este 8 kor ágyban van és alszik 1-2 mese olvasása után és alszik délután általában 12-14:30 ig.

    Igazából amiért írok neked ez az apuka el utasítás és hogy nem engedi hogy a kicsivel legyek. Mindig mondja anya leteszi Nillát anya nem fogja Nillát. Mindenki más kezében elviseli illetve a mamáéban akinél laktunk szinten nem. Egyszer próbáltuk hogy ott aldujon apukáméknál akivel nagyon jó kapcsolatot ápolnak imádja a papát, de ott is érdekes volt hogy éjszaka csak a mama mehetett be hozza a papa nem.

    Bocsánat ha kicsit csapongó lett.
    Előre is nagyon köszönöm a válaszod.
    Ábrahám Dóra

    • Vida Ágnes

      2021. november 14. vasárnap

      Nem apát utasítja el, hanem hozzád ragaszkodik. Ebben a korban gyakori reakció a változásra, hogy mereven ragaszkodnak bizonyos szokásokhoz, mert ez jelent nekik biztonságot. Nála ez az, hogy csak anya altathatja el. Az elalváshoz extra nagy bizalom kell és ő ezt most csak veled tudja átélni. Próbáld meg azt, hogy együtt alszotok továbbra is, de tedd a magad közelébe a kicsit is, hogy kölcsönösen szokják egymást, így a nagy biztonságérzete is egyre erősebb lesz, ahogy megtapasztalja, hogy nem tűnsz el mellőle. Napközben is, amikor lehet, akkor együtt szeretgesd őket, érezze, hogy Anya őt is szereti, de a kicsit is. Mivel nagyon sok változás volt ez neki, ezért most ne szervezzetek túl szoros programokat (pl. hétvégén délelőtt és délután is van valami, ahova menni kell, bölcsi után még ide megyünk-oda megyünk), most fontos az állandóság, a napirend és hogy legyen idő egymásra hangolódni. „Babázz” vele sokat, dédelgesd, babusgasd, szervezd úgy, hogy altatáskor mindig ott legyél vele. Bölcsi után jó, ha még sétáltok egyet, szaladgálhat, játszóterezhet, hogy kiadja magából a napi frusztrációt.