Kérdezz itt!

Ebben a bejegyzésben tudsz kérdezni Vida Ágitól 2024. március 29 – én 13-14 óráig. Ha még soha nem szóltál hozzá itt a blogon, a hozzászólásod elsőként moderációs sorba kerül és csak akkor jelenik meg, amikor Ági válaszolt rá. Az érkező kérdésekre legkésőbb 2 napon belül kapsz választ.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 452 Comments

  • Abigél

    2016. április 22. péntek

    Kedves Ági!

    Nyáron 5 éves lesz a kislányom. Érzékeny, nyíltszívű, könnyen barátkozó típus. Rendkívül élénk a fantáziája, a mesékre nagyon fogékony, megállás nélkül „játssza a mesét”. Ehhez kapcsolódik a kérdésem is. Mindent nagyon-nagyon lassan csinál, legtöbbször oda sem figyelve. Már 2,5 évesen teljesen egyedül felöltözött, ügyes mindenben és önálló is, mindent hagyok neki, amit már biztonsággal megold egyedül. De képtelenség kivárni mire megeszi a vacsorát pl. Van, hogy 45 percig ül, csipeget, beszélget, gondolkozik közben, de végig eszik.
    Öltözés ugyanez, fogmosás ugyanez, és kb. minden. Egyébként nem lusta, mert sokat mozog, táncol, a meséket is „végigjátssza” a tv-ben például. Az oviban a kézműveskedései mindig félig készek, befejezetlenek. Tudom, hogy ezt el kell fogadnom, de mégis az állandó sürgetés helyett hogyan vehetném rá, hogy egy kicsit gyorsítson? Ha rászólok, akkor siet ő, de úgy utálom magam, hogy sürgetem. Viszont képtelenség pl. az evést így elhúzni. Az is motoszkál bennem, hogy hiába okos és ügyes, szorgalmas, nem fogja tudni később tartani a tempót az iskolában. Mit tehetnék?

    • Vida Ágnes

      2016. április 25. hétfő

      Nem kell emiatt aggódnod. Még csak 5 éves, most még hadd egyen a saját tempójában 🙂 Közösségben majd idővel felveszi az ottani tempót, de egy iskolai ebédnél nem is lehet úgy csacsogni, mint otthon, ahol apa-anya meghallgat 🙂 Otthon hadd legyen önmaga, az iskolában meg majd megtanul alkalmazkodni a többiekhez.

  • Dóra

    2016. április 22. péntek

    Kedves Ági!

    11 hónapos kisfiam étkezésével kapcsolatban írok. Kb. 3 héttel ezelőttig csak püré állagú ételeket fogadott el. Gyakran kínálgattam darabossal is, de nem kellett. Most viszont már csak darabosan fogadja el az ételeket. Ami a probléma, hogy csak azt eszi meg amit felcsipegethet. Villával összetört ételt nem eszi meg nem is tudja felcsipegetni 🙂 Így maradtak a főtt zöldségek, rizs.
    Húst adhatok neki kis darabokra vágva? Most bújnak az őrlőfogai, de még nincsenek kint. Darált húsos ételeket nem eszi meg (túrót sem) szerintem szemcsék miatt.

    Köszönöm előre is válaszát!
    Dóri

    • Vida Ágnes

      2016. április 25. hétfő

      Ez egyáltalán nem probléma. Készíts neki minél több olyan ételt, ami csipegethető, aztán, ha már abban profi, 1 éves kora után majd megpróbálkozhattok a villával való evéssel is. Nyugodtan adhatod a húst is darabokra vágva (inkább csirkét, halat, a többit őrlőfogak nélkül nehezebb megrágni, vagy ha mégis más husi van, akkor nagyon picikre kell vágni)

  • Andi

    2016. április 22. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 11,5 hónapos, most kezd álldogálni, még nem jár.
    Még szopizik, már csak elalváshoz szokta kapni a tejcit, napközben is csak 1x. Sajnos ha éjszaka felkel, akkor is csak szopival tud visszaaludni. Elég gyakran kel, van, hogy 3-4 alkalommal is.
    Mostanában nap közben is egyre gyakrabban kéri újra, nem csak alváshoz. Egyébként az étvágya jó, mindent megeszik.
    Próbáltam tápszerrel kiváltani a tejet, de nem ízlett neki, ha többet ivott belőle, fel is fújta, mert nincs hozzászokva. Tejet is kóstoltunk már, az jobban ízlett neki, de eldobja a cumisüveget, és kéri a cicit. Még van tejem, bár már csökkent a mennyisége. Túl sokáig nem akartam szoptatni, 1 éves kora körül szerettem volna leszoktatni, de nem tudom, hogyan kezdjek hozzá. Sokszor csak azért igényli, hogy jobb kedve legyen, mi már csak úgy emlegetjük, hogy „bedob egy Snickers-t”. Félek, hogy nagyon megviselné, ha egyszer csak nem kapna többet.

    Köszönöm a válaszodat: Andi

    • Vida Ágnes

      2016. április 25. hétfő

      A szopi nem csak táplálék, hanem lelki igény is, ő most ért abba a korba, hogy egyre önállósodik és ilyenkor jólesik neki az odabújás, a testközelség, a szopi, ezért kéri gyakrabban. Neki ez megnyugvás, bizalom, jól érzi így magát. Ha megadod neki, magabiztosabb lesz, egyre önállóbb és később ritkábban kéri majd.

  • Yoggi

    2016. április 22. péntek

    Kedves Ági!
    Mozgásfejlődéssel kapcsolatban szeretném a véleményedet kérni. Kislányom most lett 10 hónapos, igaz 3 héttel korábban született a kiírt dátumnál. Testileg szépen fejlődik, kb 75 cm es 10 kg, értelmes, nagyon figyelmes és mozgékony baba, viszont még mindig nem tud se kúszni, mászni, se felállni. Külföldön élünk, az itteni védőnő szerint még nincs lemaradva, de én szeretném hallani a te véleményed is.
    Mint írtam, nagyon mozgékony, állandóan forog, pörög, a saját tengelye körül körbe-körbe megy, de sem előre, sem hátra nem tud kúszni. Fenekét emelgeti, de nem tud haladni. A finom motorikus mozgása jó, a csipeszfogást már 5 hónapos korában kezdte gyakorolni.
    A hason fekvés az elején nagyon nehezen ment, igazából 6,5 hónapos koráig állandóan sírt, ha hasra fordítottam, majd a védőnő tanácsra felkerestünk egy csontkovácsot (itt „divat” kiropraktőrhöz járni), és az nagyon sokat segített, már az első kezelés után elkezdett hasra fordulni, és azóta is főleg hason játszik. A kiropraktőr szerint gond volt a nyak- és váll izmokkal/izületekkel, ami valószínűleg azért volt, mert szülésnél vákuummal segítettek rá az utolsó szakaszban.
    Szerinted is normális, hogy még nem tud kúszni, mászni, vagy most már szakemberhez kellene fordulni.
    Válaszod előre is köszönöm.
    Üdv, Yoggi

    • Vida Ágnes

      2016. április 25. hétfő

      Ha körbe-körbe forog a hasán, hamarosan rájön a kúszás egyéb módjaira is. Ha sokat van hason, esetleg elviszed még egyszer-kétszer kiropraktőrhöz, az segíthet, hogy hamarabb elkezdje.

  • Dr. Kovács Krisztina

    2016. április 08. péntek

    Kedves Ági! Kislányom 9 hónapos korában kértem tőled segítséget a hozzátáplálásával kapcsolatban, mivel semmit nem akart megenni. A helyzet akkor odáig fajult, hogy 10 hónapos korában – gyermekorvosi, illetve védőnői tanácsra – leálltunk a kínálgatással, mert mindenre teljes szájzár volt a válasz. Akkortájt fogzott is, de szerintük, és szerintem is ez csak hiszti volt a részéről. 11 hónaposan újra elkezdtük, de 5 napig evett pár falatot, utána megint szájzár mindenre, még csak meg sem kóstolt semmit. Most lassan 14 hónapos, de csak ebédre hajlandó pár falatot (kb. 2 darabka zöldség, illetve hús) megenni, utána bekapja az ujját (szopja), és vár addig míg tápszert készítek neki. Hetente kb. 4 alkalommal vacsorára hajlandó pár falat kenyeret/kiflit, sonkát, sajtot enni. Tízóraira gyümölcsöt próbálnék neki adni, nem kell neki, kínálom kenyérrel, az sem kell. Utána kb. 1 órával (a reggeli tápszer után 4,5-5 órával!) megkínálom tápszerrel, abból sem eszik. Most délben is úgy feküdt le, hogy semmit nem evett. Sokszor 3-szor eszik egy nap, persze éjfélkor teljesen felébred, mert éhes, és akkor belakmározik tápszerből. A pürés ételeket már meg sem próbálom, mert a kanáltól rosszul van, a darabost (a cikkedben ajánlott felfújtak formájában általában) is csak úgy hajlandó enni, ha ő szúrhatja fel a villájára. (8 foga van egyébként.) Lassan 8 hónapja tart ez az állapot,és engem lelkileg teljesen megvisel. Nagyon sokat sírok, mert tehetetlennek érzem magam. A férjem és én is szeretünk enni, ha tehetjük együtt is eszünk, és imádok főzni is.
    Mit főzzek a kislányomnak, mivel kínáljam, hogy egyen végre valamit? Hogyan etessem? 6 hónapos kora óta nem tudom megetetni, semmilyen gyümölcs, zöldség, joghurt, túró, tejpép, sinlac, gabonapehely stb…. Próbálták a nagyszülők is, velük sem evett.
    Jó lenne, ha erről többet lehetne olvasni, mert minden cikk csak arról szól, hogy milyen gyümölcsöt, zöldséget mikortól adhatunk a babának, de arról nem beszélnek, hogy ilyen esetben mit lehet tenni. Még annyit, hogy eddig a súlya rendben volt a kislányomnak, továbbá – nem tudom van-e jelentősége de – a mozgásfejlődése nagyon gyors volt, 11 hónaposan már teljesen stabilan járt. Elnézést, ha hosszú voltam, de szívesen vennék bármi segítséget, tanácsot, esetleg más kismamáktól is. Köszönettel: Krisztina

    • Vida Ágnes

      2016. április 08. péntek

      Te feszült vagy, aggódsz, nyilván ezt ő is érzi, ezért még inkább ellenáll. Pedig valójában jó húsban van, egészséges – egyszerűen csak nincs szüksége egyelőre ennél több szilárd ételre, mint amit most megeszik. A kanalas ételekkel, pürékkel már ne is próbálkozzatok, ha megeszi a darabost, ha szívesen eszik villával, hadd egye azt annyit, amennyit elfogad. A babák ösztönei jól működnek, ha szüksége van valamire kéri, ha nincs szüksége, nem kéri, elutasítja. Ha ti jó étvágyúak vagytok, idővel ő is elkezd majd jó étvággyal enni. Ha viszont feszült vagy, idegeskedsz, akkor kialakul benne egyfajta rossz érzés az evéstől.

  • H-K Judit

    2016. április 08. péntek

    Kedves Ági!

    Több hasznos tippet adtál már a 19hónapos kisfiam alvásával kapcsolatban,de mindig újabb kérdések merülnek fel bennem.

    Matracon alszik 1éves kora óta.Ott tudom hagyni,nem esik le.Probléma ez,vissza kéne szoktatni az ágyába (és persze hogyan) vagy érdemesebb kiságyat venni neki leesésgátlóval.

    Sokáig szopizott,azóta is csak vizet iszik meg kapja a tejitalt.Kaphat már teát esetleg?Milyet?(ami mondjuk segíti az alvását)
    Gyümölcsöt szoktam neki préselni még.

    Éjszaka sajnos kel még.Nem nagyon van magánál,sokszor elég a cumi is el is dől.De ha kicsit magához tér,iszik.Hajnalra általában tiszta pisi,át kell öltöztetnem,amit utál,de a nedvességtől csak forgolódik.Ha felkel,rögtön nyúl a pohár után.(a matrac szélén van).Próbáltam hogy nem adok neki hátha csak pótcselekvés,de elkezdett sírni.Van hogy a poharát újra kell töltenem hajnalban,mert megissza.Normális hogy ilyen sokat iszik?

    Jó ideje elég későn,21után/körül alszik el.Nem tufom ez gond e de próbálnám rászoktatni hogy 20kor már ágyban legyünk.(hátha jobban is aludna éjjel)A jelenlegi napirendje alapján akkor van a fürdés.19körül vacsora,20körül fürdés,20.30körül a tejital,fogmosás és alvás.
    Mindent toljak korábbra hogy korábban tudjam lefektetni?

    A késői fekvés és/vagy az éjjeli kelések miatt 9ig is képes aludni.Ez probléma?Olyankor már ébresztgetem mert csúszik az egész napunk.Általában 7-8között szokott ébredni egyébként.

    15hósan kezdett el járni.Magas gyerek is,többen mondják.De még most is elég sokat csetlik-botlik.Normális ez az ő korában még vagy érdemes mondjuk egy ortopédusnak megmutatni?Én eddig a magasságára fogtam meg hogy fáradt,és biztos „kinövi”majd.De egyelőre nem úgy tűnik.

    Tanácsaidat előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2016. április 08. péntek

      Ha szereti a matracot és szívesen alszik ott, akkor lehet már neki venni rendes ágyat leesésgátlóval, nem kell a kiságy, de egyébként sok kisgyerek jobban szereti a matracot, tehát nem feltétlenül szükséges az ágy, ha a matracon egyébként jól alszik.
      Normális, ha sokat iszik, a fogínyének is jót tesz, csillapítja a fájdalmat, és valószínűleg nála a megnyugvás eszköze is ez.
      Nem amiatt kel gyakran, mert későn fekszik le (hozzáteszem a 9 óra körüli fekvés nem számít későinek). Most ezen nem változtatnék, mert ahogy jön a nyár, egyre tovább lesz világos, zavarni fogja, ha még világosban fekteted. Az sem gond, hogy reggel 9-kor kel, így pont 12 órát alszik éjjel, ami ebben a korban ideális.
      Ha azt szeretnéd, hogy jobban aludjon éjjel, akkor nem ezen kell változtatnod, inkább azt nézd meg, nem mutatja-e a fogzás jeleit (nappal masszírozgatja az ínyét, a szájába vesz játékokat és rágja őket stb.) és ha ezt látod rajta, nyugodtan adj neki éjszakára egy kiskanál Nurofent.

      Ha úgy érzed, szükséges, jobb, ha látja egy szakember, legfeljebb azt mondja, hogy nincs semmi gond a csetlés-botlással, ha pedig mégis szükséges valamin változtatni, akkor ott kiderül.

  • Andrea

    2016. április 08. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 3 hónap múlva 3 éves lesz és az a gondom, hogy nem akar önállóan evőeszközzel enni és pohárból inni. Pedig együtt étkezünk és látja tőlünk az evőeszköz használatát. Úgy látom attól fél,hogy ha nagy mennyiségű folyadék kerül a szájába nem tud vele mit kezdeni és megijed. Korábban próbálkoztunk különböző csőrös és itató poharakból, de nem fogad el semmit minden új dologtól idegenkedik csak megszokott cumis üvegből akar inni. Ha erőltetjük a pohárból ivást annál jobban tiltakozik. Mit lehet ebben az esetben tenni? Nagyon aggódom, hogy mi lesz szeptembertől az oviban.

    Van egy problémám a székleteléssel, hogy vissza tartja. Ezért adtunk neki laevolac szirupot. Mennyi ideig lehet alkalmazni?
    A szoba tisztasággal kapcsolatban is lenne kérdésem. Jelzi a székelési szándékát és akkor egy bizonyos megszokott helyre elvonul és nem enged magához közel senkit és ha elvégezte a dolgát akkor szól. A bilire,wc-re nem akar ráülni.

    Válaszodat előre is köszönöm!!!

    • Vida Ágnes

      2016. április 08. péntek

      Ne erőltessetek semmit, inkább játékos módon tanítgasd neki! Játsszatok vendégséget: terítsetek meg a mackóknak, adjatok nekik enni és inni, kanállal, villával etessétek őket! Pohárból itassátok meg őket, utána (játékból) kínáljátok meg egymást is!
      Főzzetek rendszeresen közösen és engedd, hogy közben kóstolgasson!
      Játsszatok éttermeset: te legyél a pincér és hozd ki neki az étlapot, válassza ki az ételt, italt, játszd el neki, hogyan esznek az elegáns urak az étteremben (vagy a királyok, lovagok – ami jobban megfogja a fantáziáját), kérd meg, hogy ő is legyen király/lovag és utánozzon téged!
      Eljátszhattok ilyen játékokat bábokkal is!

      Ő valószínűleg az átlagnál kicsit óvatosabb kisgyerek, ragaszkodik a szokásaihoz, ezért ragaszkodik a pelushoz és a cumisüveghez. Ő még kicsinek érzi magát, és végülis még az is 🙂 Csak úgy tudjátok meghozni a kedvét ezekhez, ha nem erőltetitek, hanem lazán álltok hozzá, játékos módszerekkel próbálkoztok, hagyjátok, hogy ő diktálja a tempót és hidd el, 3 éves korára a szobatisztasághoz is megjön majd a kedve és az evés is egyre ügyesebben fog majd menni.

      A laveolacot nem jó huzamos ideig adni, mert hozzászokik és ha elhagyjátok székrekedés jelentkezhet. Ha kemény a széklete, oda kell rá figyelni, hogy ne nagyon egyen édességet, eleget igyon (vizet), elég rostos ételt egyen (gyümölcsök, zöldségek). Ha még emellett is visszatartja, annak pszichés oka van, valószínűleg az, hogy még nem érett a szobatisztaságra, de érzi a nyomást, hogy már meg kéne felelnie az elvárásoknak, ezért inkább visszatartja. Ezen segít, ha egy darabig egyáltalán nem téma otthon a kakilás, ha mennie kell, hadd bújjon el és kakiljon úgy, ahogyan ő szeretné, és amikor eljön az ideje, megérik majd.

  • Vivien

    2016. április 08. péntek

    Kedves Agi,

    Marcius 11-en irtam, koszi a valaszodat. Erre is szeretnek reagalni! Napkozben tovabbra sem alszik otthon kislanyom. Gond ez? Ha nagyon faradt akkor sem! Juliusban lesz 3, a bolcsiben azt mondjak alszik… Viszont mostanaban nehezkes az elalvas este is, akarja hogy tovabb maradjak a szobaban, simogassam amig el nem alszik. Kezdetben megtettem mivel nagy agyba koltozott cumi nelkul, es nem akartam visszautasitani. Most viszont akar 1,5 oraig is elhuzodik a szertartas, ami senkinek sem jo. Bekemenyitettem, par nap utan elfogadta es ugy latszik hogy talan minden a regi kerekvagasba jon. Jol tettem ezt? Ugy erzem mintha a szeretetemet limitalni kellene, mert ha megint le mernek ulni az agyaba akkor megint kovetelozik hogy maradjak… Neha ugy erzem hogy ugy szeretnem meg olelgetni vagy melle fekudni kicsit, de amint ezt megteszem kezdodne a hiszti elorol hogy maradjak. Csak nalam teszi ezt, apjanal nem, szoval sejtem hogy erzelmileg manipulal, de rossz erzes hogy vissza kell utasitom, olyan mintha hatart szabnek a szeretetnek…Jobban elfogadja ha elmegyek, ha mar az elejen tisztazom a dolgokat es nem engedek. De gondolom jol van ez igy, csak van hogy lelkiismeret furdalasom van. Tegnap este sirt hajnalban, kivetelesen az apja ment be hozza. Reggel puszinal azzal fogadott hogy: sirtam de Anya nem jott! Nagyon lelkis a dragam! Koszi elore is a valaszodat ujra!

    Udv,

    Vivi

    • Vida Ágnes

      2016. április 08. péntek

      Vannak olyan kisgyerekek, akik otthon már nem fáradnak el annyira, hogy aludjanak, a bölcsiben viszont, ahol több az inger, ott alszanak. Nem kell erőltetni, de egy kis délutáni csendespihenő, meseolvasás, pihengetés mindenképpen legyen.

      Nem manipulál, egyszerűen csak nehezen válik meg tőled. Nem rontottál el semmit, hogy határt húztál ebben, semmi baja nem lesz tőle, hiszen kap tőled gondoskodást, éjjel is bement Apa, tehát nem hagytátok magára. Nem okoztál semmi kárt ezzel!

  • Szilvi

    2016. április 08. péntek

    Kedves Ági!
    Tegnap meglátogatott a barátnőm a gyerekeivel és a szomszéd kislány is átjött „bulizni” hozzánk. A 4 éves fiam és az 5 éves szomszéd lány összevesztek a kismotoron. Mindketten húzták, de végül a kislánynak sikerült elvennie. Erre a fiam el kezdett sírni és mondogatta, hogy ő nem erős. Megsértődve, csalódva elszaladt, én utána mentem és elmondta, hogy ő nem erős pedig ő erős szeretne lenni, hogy többet senki ne tudja elvenni a játékait. Próbáltam megnyugtatni azzal, hogy nem attól erős valaki, hogy el tudja venni a játékot, de hiába, csak hajtogatta a magáét. Köpni nyelni nem tudtam. Fogalmam sincs, hogy ilyen dologra mit reagáljak. A legtöbb esetben az ilyen „viták” során alul marad a fiam a társaival szemben, amitől csalódott lesz és sír. Mintha már most önbizalom hiányos lenne, pedig rengeteget dicsérem és biztatom. Mit tehetnék ilyen helyzetben?
    Köszönöm válaszod: Szilvi

    • Vida Ágnes

      2016. április 08. péntek

      Nem kell ettől megijedni. Ebben a korban a gyerekek ismerkednek a saját képességeikkel, azzal, kik ők a világban, mire képesek és mire nem. Az, hogy ő most úgy érzi, mások erősebbek nála, nem azt jelenti, hogy önbizalomhiányos, hanem csak a tapasztalatát írja le ezen a módon.
      Mivel ebben a korban a racionális magyarázat ilyen kérdésekben még nem segít, a mágikus, varázslatos megoldások azok, amikkel könnyebben erőt önthetsz belé. Segíthetnek azok a mesék, amikben a legkisebb királyfi, a legszegényebb fiú elindul és végül diadalmaskodik, legyőzi a sárkányt stb. Segíthet, ha megtanítasz neki egy varázsigét (egy bátorság mondókát vagy dalocskát), amit magában elmondhat, amikor olyan helyzettel néz szembe, amitől fél. Ezek által megtanulja kezelni a félelmét.

  • Dóra

    2016. március 11. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 2 hét múlva lesz 10 hónapos. Reggelire és vacsorára anyatejet kap a többi étkezést kiváltottuk. Mikortól váltható ki a reggeli és vacsora? Meddig várjak vele? Melyik legyen amit először váltok ki e két étkezés közül?

    Valamint éjszaka is szopizik még egyszer legalább. Több helyről hallottam, hogy ne szopiztassam ilyenkor hanem itassam teával vagy csak altassam vissza. Pár alkalom után már nem ébred fel. Próbáltam mindkettő lehetőséget, de hangos sírás lett a vége amíg a meg nem szopiztattam. Mit tegyek?

    Köszönöm. Dóri

    • Vida Ágnes

      2016. március 11. péntek

      Először a reggelit érdemes kiváltani, az esti anyatejhez jobban ragaszkodnak a kicsik. Ha a többi étkezést már kiváltottátok elkezdhetitek a reggelit is. Nyugodtan szoptathatsz éjszaka, nem azhért ébred fel, mert anyatejet kap, ráadásul ebben a korban még lehet éhes is éjszaka.

  • Vivien

    2016. március 11. péntek

    Szia Agi!

    Kislanyom 2,5 eves es nemreg koltoztunk nagyagyba! A cumijat elragta, Apa meg kidobta es azota nincs cumi! Neha meg emlegeti, de nem sir erte! Csak amiota nagy agyba es cumi nelkul vagyunk azota nem akar napkozben aludni, pedig faradt! Este elalszik siman, neha meg cumizos mozdulatokat tesz vagy cuppog, de nem sir erte! A napkozben valo alvas miatt fontolgatom a cumit visszaadni, csak mar 3 hete cumi nelkul vagyunk es nem akarnek igazan ujra visszokni ra! Mi a tanacsod?

    Koszi!

    Vivien!

    • Vida Ágnes

      2016. március 11. péntek

      A kicsi számára a cumi a megnyugtatás eszköze, ahhoz, hogy el tudjon aludni szüksége van valami más eszközre, amivel meg tudja magát nyugtatni és el tud lazulni. Ez lehet egy kis plüss, egy rongyi vagy egy kis segítség tőled az alvási szokások változtatásával (pl. ezentúl mesét olvasol neki alvás előtt, vagy nappal a nagyágyon aludhat el mellédfeküdve)

  • H-K Judit

    2016. március 11. péntek

    Kedves Ági!

    Másfél éves kisfiam alvása (ill nem alvása) miatt szeretnék tanácsot kérni.Előre is elnézést ha kicsit hosszú leszek.

    4hónapos kora óta nem alszik éjjel.Jó ideje az a szokása h felül és nyöszörög.Magánál sincs szerintem olyankor,csukva a szeme.
    Jobbik esetben odaadom a cumiját és el is dől,alszik tovább.Sajnos mivel nincs magánál nem tudja megkeresni a cumit.Kicsit szoktam várni ha hallom, mert előfordul h csak fészkelődik.De alapból inkább egyre hangosabb és muszáj menni vagy fogja magát és átszalad hozzánk.Olyankor visszaviszem,víz,cumi és alvás.
    A rosszabbik ha úgy felkel h mutogat ki a szobából és teljesen éber,nehezen alszik vissza.Egy éjjel a 3szori kelés alap.Nem tudom mennyire normális hogy ilyenek az éjszakák,mert alapvetően teljesen kiegyensúlyozott,nyugodt és nagyon huncut gyerek,és nem az a fajta aki az anyukája szoknyája nellől el sem mozdul.
    Egyébként egy matracon alszik(1éves kora óta),ezen is gondolkodtam hogy nem biztos hogy jó de nem hiszem h vissza tudnám szokatni az ágyába.Mi a véleményed erről?Vissza kéne szokatnom (és hogyan???)az ágyába?
    Napközben egyszer alszik,ebéd után.Ritkán előfordul h ez kimarad mert valamiért elképesztően pörög.Olyankor amikor leteszem este,el is alszik,de ekkor sem marad el a kelés.
    Nem tudom ez egy rossz szokás nála vagy esetleg a fogzás miatt van.Azt hogy szervi baja lenne én nem gondolnám.
    Közben maga az altatása is katasztrófa az utóbbi időben.Valószínűleg hozzájárul hogy szoktatom le a hajamról (úgy aludt el hogy babrálta),sapkában altatom egy plüssel a tanácsodra.Kb 2hete. (Vele alszik de úgy látszik még nem „fogadta el”helyettem,mert csak keresi a hajam,fogja a sapkát,a tarkómra teszi a kezét.Olyankor elveszem a kezét,simogatom,ráteszem a plüssre.Gondolom ez nem pár hetes folyamat úgyhogy folytatom tovább.)Mikor azt hinném h elaludt,felpattan és menne ki.Mindig visszateszem vízszintesbe,vagy az ölemben ülve próbálom kicsit ringatni mert dörzsöli a szemét,csetlik botlik az álmosságtól,mégsem alszik.Van hogy fél óráig szenvedünk,de volt már 1óra is.Mitől lehet ez?Hogy nem adom a hajam?Mit tehetek hogy könnyebben elaludjon?Vagy egyszerűen hagyjam hogy kimenjen és később próbáljam altatni?
    Visszatérve a sapkás altatásra,napközben nincs rajtam,így meg szokta fogni a hajam,de mondom neki hogy nagyfiú és nincs neki szüksége rá,és mindig elengedi.Jól csinálom ezt vagy amikor felveszem is vegyek sapkát?
    És végül abban szeretnék még tanácsot kérni hogyan szoktassam rá hogy apával is elaludjon.Tervezzük a tesót,nekem (is) könnyebbség lenne.De csak én kellek.Jöjjön be velünk apa is altatáskor?Vagy rögtön csak ő menjen és „küzdjön”meg a feladattal?Arra is gondoltam lehet várni kéne vele,elég a gyereknek egyszerre egy dolog,jelen esetben hogy nem kapja a hajamat.

    Köszönöm a válaszod és elnézést a bővebb terjedelemért!!

    • Vida Ágnes

      2016. március 12. szombat

      A két dolog független egymástól. Van egyfajta életkori élénkség nagyjából 2 éves korig, addig a kicsik nem tudnak igazán mélyen aludni, 1-2 éves kor között ehhez még hozzájön a sok élmény, a belső feszültségek és a gyors fejlődés okozta nyugtalanság, ami miatt nyugtalanul ébrednek a kicsik. Erről itt írtam is. Segít rajta, ha este, a lefekvés előtti időszakban már csak nyugodtabb programok vannak, nincs nagy pörgés, nincs tévézés, ha az altatás maga is lassan történik, nem siettetitek: kis meseolvasás, beszélgetés, simizés, lámpaoltás, a sötétben fejből meseolvasás. Ha ti is szántok rá időt, ő is nyugodtabb lesz majd és ez az éjszakára is jó hatással lehet. Általában az első néhány nap hosszabb ideig tart, mint a megszokott, de aztán egyre gyorsabban fog menni, mert a kicsiben már nem lesz ott az ellenállás, a félelem az elválástól.

      Jól csinálod, hogy olyankor nincs rajtad sapka.

      Az altatási gondot az okozza, hogy a korábbi szokást, amivel megnyugtatta magát, megváltoztattad, ezért most hozzád ragaszkodik, nem mer elengedni és az új szokás, amit bevezettél még nem lépett a helyébe teljesen. Erre jó megoldás lehet, ha apa átveszi az esti elaltatást. Nyugodtan menjen be ő és oldja meg. Te pedig addig tűnj el teljesen és ne kerülj elő bármi is történik 🙂 Az első alkalommal talán még nehezebben fog menni, de napról napra egyre könnyebben megy majd (apa is belejön és a kisfiad is)

  • Csarba Patrícia

    2016. március 11. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 8 hónapos. Sajnos korábban, 34. hétre született, szerencsére szervi baja nem volt és nincs is, szépen összeszedte magát súlyban is, az izomfeszessége is mára szinte teljesen elmúlt( hordom tornára és masszázs ra) kúszik-mászik-ül-térdel, szóval teljesen megfelel a korának. Az egyetlen nagy problémánk, hogy nagyon sírós, hisztis mindenért. Főleg akkor ha fáradt, de hisztizik a kajáért, ha megun egy játékot, mindenért. Tudom én hogy ő csak így tudja kifejezni magát, de már néha ijesztő, hogy annyira bele lovalja magát, hogy magánkívűl ordít, remegés ig. Eddig nagyon higgadtan, türelmesen kezeltem, próbáltam öleléssel, szeretettel megnyugtatni, hiába. Aztán próbáltam magára hagyni , hátha abbahagyja, hiába, végtelenségig bírja, próbálom elterelni a figyelmét valamivel, ez néha sikerül néha nem. Mostanában már én is elkezdtem a sírást, annyira ki vagyok , na erre megszeppent de nyilván nem ennek kellene megoldásnak lennie. Az lenne a kérdésem tudok e valamit tenni még, ( chamomillát adom neki ) vagy orvoshoz forduljak vele, ha igen milyen orvoshoz? Ez a hiszti a természetéből fakad vagy a koraszülöttségre vezethető vissza?
    Nagyon köszönöm válaszát, segítségét!

    • Vida Ágnes

      2016. március 12. szombat

      Az természetes, ha ilyen kis korban még rosszul viseli, ha fáradt, ha éhes, ilyenkor nem megnyugtatni kell, hanem segíteni rajta.
      A játéknál az a tapasztalat, hogy ebben a korban, ha valami nem megy, nehezen viselik a kicsik, főként a csökönyös kisfiúk 🙂 De ez általában javul, ahogy ügyesednek és egyre több mindent tudnak. Ilyenkor segíts neki megcsinálni, ami nem megy.
      Nem kell orvoshoz fordulnod vele, viszont mivel te elég fáradt vagy és néha elsírod magad, neked érdemes lenne pszichológushoz fordulnod, mert gyakran ez a fajta feszültség a szülés utáni depresszió első jele.

  • Dóra

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 9 hónapos. Első gyermek, ezért még erősen tanuljuk hogy mit hogyan kell tenni.
    Első kérdésem az lenne, hogy hogyan lehet leszoktatni a harapásról. 8 foga van és az első kettő kibújása után a cici harapásról sikerült 2 alkalom után leszoktatni, de most ha játszuk rendre belém harap, akkor is ha rászólok, rákiabálok. Sír, megbeszéljük, szépen elmagyarázom és akkor is újra megteszi.
    Második problémánk, hogy nehéz eltalálni hogy mikor éhes (tízórai és ebéd kiváltva, uzsi felesben gyümölcs+ anyatej). Vagy nagyon éhes és nem eszi meg csak szopi után a kaját, vagy nem éhes. Mindkét esetben hangosan sír.
    Harmadik kérdés, hogy mit lehet tenni hogy a fürdés előtt és után az öltöztetés ne közelharc és sírás legyen?
    Köszönöm: Dóri

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Még csak 9 hónapos, nem érti, miért szólsz rá, nem is kell rákiabálni. 9 hónaposan a baba még nincs tisztában teljesen a saját testhatáraival, nem tudja, hol ér véget ő és hol kezdődsz te, ezért azt sem tudja, hogy ha megharap, akkor az a te kezed és neked fáj. Azért harapdál, mert most tanulja ezt, tesztelgeti a világot, hol ér véget az ő teste és hol kezdődik minden más. Egyszerűen csak nyugtasd meg ilyenkor őt és mutasd meg, hogy az a te arcod, a te ujjad stb. amit megharapott, mondd neki, hogy „ez fáj”, így idővel megtanulja, hogy mit nem szabad.

      Nem kell erőltetni, ha nem éhes. Vannak olyan babák, akik nem igénylik ebben a korban az 5-6 étkezést, csak 4-et, és az is normális, ha néha meg többet mocorog, jobban megéhezik és utána mohóbb, türelmetlenebb. Ha olyan a program, hogy többet mozog, adhatsz neki hamarabb is enni, mint a megszokott, de egyébként mást nem kell ezzel csinálni, egyetek úgy, mint eddig, aztán idővel, ahogy egyre több táplálóbb és darabos ételt eszik majd, magától kialakul majd ez.

      Az esti közelharc oka az szokott lenni, hogy a kicsi már nagyon fáradt, ezért a feszültségét sírással vezeti le, ráadásul néhány alkalom után kialakul nála, hogy „ez így szokott lenni”, tehát már rutinszerűen sírni kezd, akkor is, ha nem olyan fáradt. Ezen úgy lehet segíteni, hogy megváltoztatjátok kicsit az esti rutint. Másként mentek fürdeni, másként készülődtök, valami érdekessel elterelitek a figyelmét, így kizökken a megszokott játszmából és nem kezd el sírni.

  • Gido

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!Kislányom 15honapos,fogzik éjszaka sokszor felsir(nem minden ejszaka),cicin alszik vissza.Milyen homeopátiás szert javasolnàl?Napkozben is ki van cserélve 1 ideje ha valami nem úgy történik ahogy ő akarja hisztizik.Ez is lehet a fogzastol vagy mar dackorszak?10napja este amikor leteszem aludni szepen szopizik de kb 5perc utan ideges lesz kezd forgolodni sírni es elutasitja a cicit utanna lenyugszik cici es alszik.Ez mitől lehet?Egy masik problemam az,hogy ha reggel fel9 vagy 9ig alszik akkor napkozben mar csak 1x alszik ami max 80perc.Aggódom,hogy ez az ő koràban nem elèg…?Volt mar olyan is,hogy 40 percet aludt egesz nap.Köszönöm a válaszokat és ezer hàlàm a múltkori segítsègedèrt!!Szép napot:-)

  • Gyöngyi

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági,

    Szobatisztasággal kapcsolatban szeretnék kérdezni.
    A kislányom 2,5 éves volt januárban.
    Volt már a bilibe kis és nagy dolog. Volt olyan, hogy szólt és volt olyan, hogy üldögélt és játszott közben és sikerült Neki. Ilyenkor mindenki nagyon boldog volt.Oktobertől bölcsis. Ott is volt eleinte, hogy ráült a WC-re és sikerült pisilni.Most viszont azt mondja, hogy Ő még kicsi a bilizéshez. Nem is szól, ha kaki vagy pisi van a pelenkában. Tudom mikor kakil ilyenkor mindig elküld. Kérdezem, hogy üljünk WC -re vagy bilire de azt mondja, hogy nem vagy el kezd sîrni. Nem akarom erőltetni. Amikor bugyit veszünk fel akkor vissza tudja tartani és mindig mondja, hogy nem pisilt be. De nem szól, hogy kell neki és akkor bepisil. Szerintem visszafejlödtünk ebben. Mindenki mondja, hogy ha eljön az idő akkor egy hét alatt szobatiszta lesz. Szeretném kérni a véleményedet.
    Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Tényleg eljön majd az az idő. A gyerekek 3 éves korra érnek meg a szobatisztaságra függetlenül attól, hogy tanítgatod vagy sem. Most a bölcsi miatt szorong kicsit (ez normális bölcsikezdéskor) és emiatt kicsit visszaesett, de ez majd magától rendeződik a következő pár hónapban.

  • H-K Judit

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági,

    az előző hozzászólásomhoz/segítség kérésemhez írnék még pár információt,hátha fontos. 4hónapos kora óta felkel éjjel,igazából ez is egy probléma,de már eléggé hozzászoktam az eltelt 14hónap alatt.Én a fogzásnak tulajdonítom ezeket,most is jönnek a szemfogai.13 foga kint van,az összes rágó.A jobbik eset hogy felkel,de a szeme csukva,nyöszörög,nincs magánál,odaadom a cumit,és eldől azonnal,alszik tovább.Ilyenkor nem is matat a hajammal.A rosszabbik hogy nyitva a szeme,iszik,cumi és kell a hajam, és változó mennyi idő után alszik vissza.Általában én is elalszom mellette.Merthogy nem kiságyban alszik,hanem mellette egy nagy matracon,augusztus óta.Ez sem feltétlenül jó,tudom,de rajta marad,szerintem ezt tekinti ágyának.Éjjel általában 2-3szor kel.Ha van ötleted,mi.okozza ezt,és hogyan tidnék neki segíteni hogy átaludja az éjszakát,nagyon jó lenne,bár elfogadtam,hogy ő ilyen.
    Nem tudom van e a hajam birizgálása és e között összefüggés.
    Egyébként mostanában ha felkel,ki szokott jönni a szobájából,és szinte szalad.Ha nem hallom hogy felkelt. De ez éjjel csak 1szer volt eddig.
    Nagyon köszönöm újra a segítséged!!Judit

  • Szilvi

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom két hét múlva 1 éves lesz. Már többször kérdeztelek a második nappali alvás elhagyásáról. Azt tanácsoltad, hogy várjam meg, amíg ő magától elhagyja, amíg tud aludni kétszer, aludjon. Úgy tűnik ezt ő úgy „oldotta meg”, hogy egyre korábban kel.  Este 3/4 9-9 fele alszik el, eddig többnyire ½ 8 körül ébredt, most meg már ½ 7-kor fent van. Utána meg majd elalszik a reggeli szopi közben, tehát gondolom álmos marad. ½ 11-kor már le kell tennem aludni, mert majd leragad a szeme, egy hang nélkül elalszik jó két órát. Így a délutáni alvás ½ 5 felé sem olyan macerás. Viszont ebből a második alvásból szinte mindig sírva kel, akár ébresztem, akár magától ébred. Nem értem a sírva ébredés okát. Elvileg nem éhes, mert előtte eszik egy kis gyümölcsöt elő uzsonnaként, viszont tény, hogy ébredés után csak egy kis figyelemelterelés, majd a szokásos (kb. 120 ml) tápszer után nyugszik meg, de mintha akkor sem értené egy darabig, hogy neki most miért is kellett felkelni/felébredni, ha már egyszer elaludt.
    1.) Van valami ötleted, miért kel ennyivel korábban reggel? És délután mi lehet a sírva ébredés oka? Tehetek valamit, hogy ezt elkerüljük, vagy nem gond? Egyébként reggel és a délelőtti alvásból is vidáman kel, akár magától, akár néha ébresztésre.

    Reggel még csak szopizik és tápszert kap (kb. 150-170 ml), tízóraira szokott gyümölcsös, gabonás joghurtot enni. Úgy érzem itt az ideje, hogy reggelire is szilárdat egyen, mert néha a tápszer után úgy tűnik, éhes marad. De attól tartok, hogyha elhagyom a tápszert és szopi után egyből pl. kis katonákkal kínálom, akkor nem fog elég folyadékot inni. Most még kétszer szopizik, reggel és elalvás előtt, de csak jelképes mennyiséget, a lényeg a szopizáson van, úgy érzem. Mindkét szopi után mohón issza tápszert, mint aki semmit sem szopizott, csak nyugtatta magát a cicivel. A fő folyadék tehát a tápszer, napi háromszor, reggeli ébredés után, második alvás után és lefekvés előtt, kb. 400 ml, ezen kívül evések után és között megiszik egy-egy korty vizet, napi szinten maximum 1 decit. A reggeli szopi+táp után szoktam átöltöztetni és kezdődhet a nap, tehát amellett, hogy a tápszer folyadék és táplálék, nyilván megszokás is, a szopi után már szabályosan várja, hogy megihassa, szinte sírva fakad, ha pár perc késéssel adom neki oda….
    2.) Abban kérném a segítséged, hogy váltsam ki a reggeli tápszert, hogy se mint folyadék, se mint megszokás ne hiányozzon neki?

    Mindkét szopinál reggel és lefekvés előtt is folyton matat a kezével. Régebben karmolt, most húzza a fülem, hajam, orrom, arcom piszkálja. Egy fárasztóbb nap után este nagyon idegpróbáló. Próbáltam kedvesen rászólni, adni valamit a kezébe (ahogy a karmolásnál tanácsoltad), de úgy tűnik semmi nem használ. A kezét kiszabadítja, ha finoman megfogom, megsimogatom, szinte elkezd ütögetni, csak akkor szopizik, ha matathat.
    3.) Van valami ötleted, hogy ezen hogy változtathatok?

    Segítséged előre is köszönöm: Szilvi

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Egy átlagos egy éves baba éjjel 10-11 órát alszik, mert az éjszakai alvásmennyiség csökken, ezért alszik rövidebben éjjel. Nem kell ezzel foglalkozni. Lehet, hogy délután meg a fogzás miatt ébred nyűgösebben vagy az is lehet, hogy tényleg éhes már addigra.
      Ha el akarod hagyni a tápszert azoknál az étkezéseknél, szopi után kapjon kiskatonát, aztán meg kínáld meg vízzel és ha tényleg szomjas, inni fog.
      Ezzel a reggeli tápszert is ki tudod váltani, ebben a korban az anyatej mellett egyébként sem szükséges már.

      A matatást azért csinálja, mert nincs türelme a szopihoz. Azon kívül, amit csináltál, sok mindent nem lehet csinálni. Mindig a kezébe adni valamit, besötétíteni, hogy esetleg nyugodtabban szopizzon, ez az, amit tehetsz.

  • ovisanyuka

    2016. február 19. péntek

    Próbáltuk az itthoni tányérjât bevinni, abból sem evett.
    Ha érvelek, miért fontos, hogy egyen /beteges lesz, nem nõ meg, nem mehet nagyobb csoportba/ a legmegdöbbentõbb válaszokat adja: majd itthon eszek, úgyis fõzöl…. Nem baj, majd a kistesómmal járhatok egy csoportba…..

    Egy dolgot megjegyeznék, rendkívül érzékeny az orra, minden szagot megérez, amit mi sem. Kèrdeztem, hogy nem ez zavarja-e az oviban, hátha tipikus menza-szag van, de azt mondta, nem.

  • H-K Judit

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    1,5 éves kisfiam miatt kérnék segítséget tőled.A probléma hogy a hajamtól nyugszik meg elalvásnál.Cumija van,csak alváskor kapja meg,amint felkelt,a cumi „megy aludni”.Augusztusban 2éves,tervezzük szeptembertől a bölcsit,és a tesót is,de nem tudom hogy szokassam le a hajamról,mert így csak én tudom elaltatni.Jó lenne ha a férjemnek is sikerülne,a bölcsi és persze a tesó miatt is.Van neki rongyija,plüsse,de nem nagyon kelletz neki.Ahogy ebéd/vacsi után megkapja a cumit,rögtön nyúl a hajamhoz.Lefekszem mellé,dúdolok,énekelek neki,ő meg közben a hajamat birizgálja,míg el nem alszik.Érdekes,hogy a ciciről úgy vált le,hogy észre se vette kb.Engem viselt meg inkább.
    Kérlek adj valami ötletet,mit csináljak,hogy leszoktassam a hajamról.
    Köszönöm a válaszod!

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Ezen csak úgy tudsz segíteni, hogy nem adod neki a hajad. Az első időkben a legjobb, ha felveszel valami sapkát vagy kendőt, hogy ne legyen kísértés. Helyette simizd, kapja meg a cumit, fogd az ujját, esetleg a hajad helyett kaphat valami puha plüsst, amit birizgálhat, de a hajadat következetesen ne add. Az első pár alkalommal talán nehezebb lesz így az elalvás, de idővel megszokja majd.

  • PSKRISZ

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    Az utóbbi hetekben egyre türelmetlenebbnek érzem magam, pedig semmi olyan nem történt/történik, ami ezt indokolná… Kisfiam nemrég múlt egy éves, vidám, kiegyensúlyozott, jó alvó kisfiú. Az utóbbi hetekben napközben többet sírdogál, mint szokott, valószínűleg érzi rajtam a hangulatváltozást. 🙁 Nagyon szeretem őt, nem akarom, hogy miattam érezze rosszul magát. 🙁 Még mindig szoptatom, a menstruációm csak nemrég tért vissza. Lehet az ezzel járó hormonváltozás az oka a hangulatingadozásomnak? Továbbá úgy tűnik, a kistestvér is útban van már, és már most azon gondolkodom, hogy ha egy gyereknél ennyire véges a türelmem, mi lesz, amikor kettő lesz?! Tudom, hogy butaság már most ezen aggódni, de sokat vagyunk kettesben itthon, férjem csak este hat-hét körül ér haza és a nagyszülők nem jönnek át szinte soha. Mit tudok tenni? Hogyan tudom „kezelni magam”? Vagy várjak türelmesen? Ahogy visszaemlékszem az első hat hétre, mikor megszületett a kisfiam, akkor éreztem magam ilyen „üresnek”, de aztán szerencsére el is múlt.
    Nagyon köszönöm előre is a tanácsodat!

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Mivel várandós is vagy, természetes, hogy vannak hangulatingadozásaid. Sokat segít, ha tavasszal, amikor beáll a jóidő, rendszeresen mentek a szabadba (akár egész nap kintlehettek), ez a te hangulatodnak is jót tesz majd és a kicsi is jobban lefárad. Ilyen kis korkülönbségnél egyébként nem lesz olyan vészes kettővel, mert a kicsinek kezdetben még nincsenek olyan nagy igényei (evés, alvás, peluscsere), a nagynak pedig még nincsenek extra lelki igényei, ha van módja eleget mozogni, játszani, minden rendben lesz majd 🙂 Ha úgy érzed, nagyon nem megy, érdemes lehet pszichológus segítségét kérni.

  • ovisanyuka

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági! 3 éves kislányommal kapcsolatban lenne gondom. Szeptember óta ovis, viszonylag hamar beszokott, szeret járni, gyakran hétvègén is menne. Azonban enni nem hajlandó odabent. Kezdetben semmit, aztán 1-2 hónap után a tízórai gyümölcsöt megeszi, illetve ha ünneplés van, süteményt, ropit. Inni iszik. Azonban se reggelit, se ebédet. Kérdeztem az okát, válasza: nem tudom, nem akarok. Mindezidáig jó evõ, ételek iránt érdeklõdõ, fõzni is szeretõ volt. Ha hazajövünk, annyit eszik, hogy utána nem tud elaludni. Emiatt csak félnapos egyelõre, éhesen nem lehet egész nap, meg nem tud úgy elaludni. Az óvónõk próbàlkoztak, de hajthatatlan, még akkor is, ha ezért nem kaphat desszertet, ha éppen van.
    Tanácstalan vagyok.

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Nem bízik az óvodában ez okozza ezt a problémát. Ebben a korban a kicsik számára nem az ovi a lényeges, hanem az óvónénihez kötődnek, ha ez nem alakul ki megfelelően, arra ilyen szorongásos tünetekkel reagálnak. Az óvónéni tudna segíteni ezen egy kicsit azzal, ha délelőttönként kicsit a szárnyai alá venné őt, segítene neki (nem az evésben, úgy általában a játékban). A gyerekek 3 évesen még nagyon igénylik, hogy egy felnőtthöz kapcsolódhassanak az oviban.

  • Szarka-Bogya Beáta

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    20 hónapos kisfiammal kapcsolatban szeretnék kérdezni.
    Reggel 6-kor kellünk. Reggelire max 5-10 falatot eszik. Mindegy hogy mi a reggeli akkor sem eszik ennél többet, inkább iszik.
    8kor már kicsit csipeget. ( műzli, kifli, szalámi). De csak pár falatot.
    9-fél 10 kor eszik zöldség vagy gyümölcslevest, főzeléket. (borsóleves, karfiolleves, tojásleves, tarhonyaleves, almaleves, kelkáposzta főzelék)
    Ezekből van, hogy megeszik egy tányér levest is. Tojásból pl. megeszik egyet.
    10:00- 12:00 alszik.
    Ébredés után van az ebéd másik fele. Ilyenkor már kevésbé éhes. Azt eszi amit mi. (palacsinta, gombóc, tésztafélék, stb.)
    Ebéd után délután nem igényli az uzsonnát. De azért szoktam próbálkozni. Gyümölcsöt szoktam adni. De csak a szőlőt szereti.
    Vagy hetente kétszer tejberizs van. Azt szereti. De ha ezt kap délután akkor vacsorára minimálist eszik.
    Édességet nem eszik.
    De ha nem eszik délután akkor már 5kor éhes. Ilyenkor eszik. (husi, kenyér, lecsó, virsli, rizs, krumpli).
    Fél 8kor fürdés és utána alvás.

    Keveslem a mennyiséget amit megeszik. Mindenből eszik valamennyit. De ha nem kér többet kiköpi és nem fogad el többet. Mi az a mennyiség kb amivel biztos jól lakik? Naponta van hogy 2-3 szor is van széklete. Ebből arra következtetnék hogy csak eleget eszik. Jól gondolom?
    Egyébként jó kedvű, eleven gyerek.

    Baj hogy reggel csak pár falatot eszik? Gyümölcsök közül csak a szőlőt és az almát eszi meg. Tejterméket se sokat eszik. Nem fogad el semmit. Mit csináljak?

    Jó ez a napirend? Nem baj hogy délelőtt alszik és délután 8óra hosszát is fent van? De ha később alszik akkor este 10kor se lenne álmos. Vagy hamar van a vacsora a fürdéshez képest? Hogy csináljam?

    Másik hogy kisfiam még szopizik alváshoz. Ez probléma hogy így alszik el? Olvastam hogy maguktól elszokták hagyni a szopizást. Ha ez így van akkor én nem választanám le.

    Még egy kérdésem a szobatisztasággal kapcsolatban lenne. Kisfiam mondja hogy ha kakált de csak azután hogy a pelusba ment. Hogyan szoktassam rá hogy a bilibe sikerüljön? Pisilésnél nem szól.

    Köszönöm a választ és a segítséget. Üdv Bea

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Tökéletes amit és amennyit eszik, ha nem lenne elég neki, kérne még és a napi 2-3 széklet is erre utal, nem kell erőltetni semmit. Kínálgasd sokfélével, rendszeresen vásároljatok együtt, főzzetek együtt, mert minél többfélét lát, annál többfélét fogad majd el hosszútávon. Nem az a lényeg most még, hogy mindent elfogadjon, hanem az, hogy minden tápanyagcsoportból egyen minden nap (tejtermék, hús, gabonafélék, zöldségek, gyümölcsök).

      Ha neki jó így, nem álmos napközben, nem gond, hogy délután hosszabban van ébren.
      Az elalvás előtti szopi sem gond, azt kinövi majd magától.

      A szobatisztaságra még nem érett. Érdekli már, de még nem képes előtte szólni. A szobatisztaságra 3 éves korra érnek meg teljesen a gyerekek, addig csak részben képesek szólni, jelezni.

  • Emese

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    17 hónapos kisfiam először látta magát állva pisilni. Azóta nem akar levetkőzni, mutogatja a kukiját, nem akar fürödni ….Mit tehetnék a beszélgetésen kívül, hogy segítsek neki? Nemsoká akartuk a bilizést elkezdeni, lehet várni kellene vele?
    Válaszodat előre is megköszönve: Emese

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      A szobatisztaságra szoktatás még egyébként is korai, de most semmiképpen nem kezdeném el, mert úgy tűnik, megijedt egy kicsit. Ebben a korban kezdődnek a gyerekeknél az irreális félelmek, hirtelen teljesen szokványos dolgoktól is meg tudnak ijedni a gyerekek, de ezt kinövi majd. Most egyelőre ne is emlegessétek neki a dolgot, néhány hét alatt elfelejti majd.

  • Ágica

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    3 éves kislányom miatt fordulok hozzád, már egy hónapja elég aggasztó jelenséget produkál. Amikor a délutáni alvásból felébred, vigasztalhatatlan sírásba kezd. Hiába kérdezgetem miért, nem mond semmit. Nagyon nehezen nyugszik meg, eltart 20-30 percig is. Ha hozzászólok, csak még rosszabb. Van, hogy a vége felé vissza is bóbiskolna, ha hagyná a húga… Az éjszakai alvásoknál nincs ilyen, pedig akkor is felébred, és átjön hozzánk a nagyágyba, de ott szó nélkül alszik tovább. Nappal is jókedvű.
    A délutáni alvás is a nagyágyban zajlik, 1 éves kishúgával együtt hárman vagyunk az ágyban, együtt alszunk, és végig ott vagyunk együtt.
    Ez az egész sírás dolog egyébként akkor kezdődött, amikor lebetegedtünk (megfázás), de már hetek óta meggyógyultunk, teljesen jól vagyunk. Nem tudom, ennek lehet-e köze hozzá…
    Apa szerint csak „hiszti”, és azért csinálja, hogy vele foglalkozzunk, de máskor nem csinál ilyet, sokat foglalkozok vele, ami a kistesó mellett belefér. Kiegyensúlyozott kislány. Szerintem tényleg valami baja van. Csak nem jövök rá, hogy micsoda.
    Létezik olyan, hogy a pavor nocturnus csak nappal jelentkezik? Vagy mi lehet ez? Mit lehet vele csinálni? És meddig tarthat ez még?
    Lehet, hogy rosszat álmodik? De már egy hónapja minden alkalommal??? Kivéve mikor kimarad a délutáni alvás, ugyanis sajnos mostanában ez is megtörténik jónéhányszor…
    Előre is köszönöm!
    Ági

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Ez az ún. pavor nocturnus jelenség. Semmi köze nincs a hisztihez, ilyenkor a kicsi félálomban van és nem lehet felébreszteni. Kicsit hasonlít ez az alvajáráshoz, 8 éves korig gyakran előfordul. Valószínűleg az okozza, hogy fáradtan fekszik le és valami megzavarja álmában (fogzás? valami zaj a lakásban? az élményeit dolgozza fel? – ezt nem lehet biztosan tudni) Esetleg megpróbálhatjátok a Rooibos teát nappal elalvás előtt, ez néha szokott segíteni.

  • Timi

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom 8 hónapos. Születésétől átaludta az éjszakát, de kb 2 hónapja ez megváltozott, eleinte pár naponta, most már viszont minden éjszaka felkel 4 vagy 5 órakor és 1,5-2 órán keresztül fent van. Ha visszateszem az ágyába sír, hiába altatom, nem alszik vissza, ha megetetem sem alszik vissza. Mit lehet tenni, milyen módszerekkel próbálkozzam? Este 8kor teszem le, mikor már álmos, napközbeni alvással nincs probléma.
    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Ezt egyfajta életkori éberség okozza: ebben a korban a kicsik hajlamosak rá, hogy ha felébrednek, annyira éberek lesznek, hogy nem tudnak visszaaludni. Próbáld meg azt, hogy ilyenkor nem kapcsolsz villanyt, nem beszélsz hozzá, csak magad mellé fekteted és alszotok tovább együtt.

  • bbutterfly

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!
    Kislányom 27 hónapos, bölcsibe jár és kint van minden foga.Több kérdéssel fordulok hozzád.
    1.Éjjel külön ágyban alszik ami az enyém mellé van tolva. Már nem szopizik, több mint egy hónapja választottam el. Este nem tudom elaltani fél 10 előtt, hiába is próbálkoztam bármivel. Éjjel többszr felébred és „nem, ne, ne” felkiáltások mellett sír vagy nyafog. Többé-kevésbé ha szólok hozzá visszaalszik, de nem mindig sikerül rögtön. Van olyan is, hogy csak sír iszonyatosan és nem tudom megvigasztalni sem. Ilyenkor felveszem az ölembe és hozzám bújtatom, míg észhez tér és fél óra is kell, hogy megnyugodjon. Mi ez? Éjszakai félelmek vagy mi?

    2.Reggel pedig álmos, fáradt és nagy kínszenvedéssel mennek a reggelek, mire fel tudom kelteni és öltöztetni, hogy induljunk a bölcsibe. 7-kor keltem, innen 2 perc a bölcsi. Min változtassak?

    3. Nagyon anyás, ami nem baj. Apa kevesebbet van vele, mert sokat dolgozik de kb.2 hónapja reggelente még puszit sem akar neki adni nduláskor. Este sem engedi, hogy elbúcsúzzon tőle, elfordul és ellenkezik. A mamát is szereti, sokat vagyunk náluk, többször aludt már ott. De amint a mama lakásának ajtajához érünk, nem akar bemenni, közeledni, nem engedi, hogy a mama hozzáérjen, levetkőztesse vagy bármi. Fél órát csüng a nyakamon mire kicsit feloldódik.A mama ezért szomorú és engem kérdez, mit tettem a gyerekkel vagy mit mondtam neki. Persze én nem tettem semmit.Nem értem ezt a viselkedést, mert ugyanez van a játszóházban is ahova szintén szeret a kislányom járni és ott is együtt vagyunk. Megáll az ajtóban és nem akar bemenni.
    Kérlek segíts, mit tegyek?

    Köszönöm: Erika

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      1. Ennek az az oka, hogy így dolgozza fel a nappali élményeit, ebben a korban gyakran előfordul, kinövi majd. Amikor olyan nagyon sír és nem lehet felébreszteni, az az ún. pavor nocturnus jelenség. 8 éves korig gyakran előfordul. Olyasmi, mint egy alvajárás, csak ezt kinövik a gyerekek. Ilyenkor nincs is ébren, csak félálomban beszél, sír, aztán visszaalszik. Felébreszteni általában nem lehet. A pontos okát nem lehet tudni, de többnyire akkor jelentkezik, amikor nagyon túlfárad napközben a gyerek. Ijesztő, de ártalmatlan. Néha segít ezen este lefekvés előtt egy csész Rooibos tea, valamint, ha este nem tévézik a gyerek és időben fekszik le, akkor, amikor már nagyon álmos.

      2. Az előbbiekben leírt tanács a reggeleken is segítene.

      3. Ez normális viselkedés ebben a korban: új helyen tart a többiektől, beléd kapaszkodik. Nem kell erőltetni semmit, ha ilyenkor türelmesen vársz, az öledbe veszed, feloldódik és idővel a mamánál, a játszóházban is bátran indul barátkozni majd.

  • Kedves Vivien

    2016. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom vasárnap lesz 27 hónapos. Körülbelül 6 hónapos kora óta egyedül alszik el. Mostanában nagyon sokszor előfordul, hogy bent kell nála maradnom az esti lefekvésnél. Már a plüss macija is ott van az ágya mellett.Ezzel pár napig elvolt, de utána megint bent kellett maradnom.Hiába kérdezem mi a baj még nem tud elég jól beszélni ahhoz, hogy elmondja.Néha azt mondja, hogy a maci a baj, de ha ilyenkor el akarom venni az ágya mellől, akkor majdnem csak sírva fakad.Utána jön azzal, hogy a kutya a gond. A szomszéd kutyájának a helye a kislányom fala mellett van.De sosem ugat lefekvésnél. Amit végképp nem értek, hogy néha simán elalszik, nem hív vissza, aztán utána napokig megint bent kell lennem.
    Tudsz valami tanácsot adni?

    Köszönöm
    Vivien

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Ezt a szeparációs szorongás okozza, néha fél este, nem akarja, hogy elmenj. Segít, ha ilyenkor mesét olvasol neki elalvás előtt, aztán villanyoltás után fejből mondasz még mesét, nem mész ki rögtön. Átmeneti probléma ez, ki fogja nőni.

  • Szilvi

    2016. február 05. péntek

    Kedves Ági!

    Köszönöm az eddigi tanácsaidat, nagyon sokszor segítettél velük első babás kétségeimen. Úgy tűnik eljött az idő, amikor 11 hónapos kislányom lassan át szeretne térni a napi egy alvásra, úgyhogy most van igazán szükség valamennyi jó tanácsodra. :)Előre elnézést, hogy (megint :)) hosszú lesz a levél, de ez az átállás az egész eddig nagyon jó kis napirendünket érinti.
    Eddigi napirend már hónapok óta, kisebb eltérésekkel így nézett ki
    – 7:00-8:00 között ébredés, ébredés után szopi+ 120 ml tápszer
    – 9:30-10:00: körül tízóraira gyümölcsös/gabonapépes joghurt 150-200 ml
    – 10:30-13:00 között valamikor (reggeli ébredéstől függően) 1,5-2 órát alvás kiságyban
    – 13:00 körül, ébredés után kb. ¼ órával ebédre darabos főzelék husival/sajttal 150-200 gramm
    – 15:00-15:30 körül uzsonnára egy kis gyümölcs, pár szem köles golyó
    – 16:00-17:00 között egy rövidebb (kb. 40 perc) alvás, ébredés után tápszer 120 ml
    – 19 körül vacsorára főzelék kb. 200 gramm, néha csipeget kenyeret, vagy párolt zöldséget
    – 20 körül fürdés, utána szopi és még 100 ml tápszer
    – 20.45-21.00 között egy kis dédelgetés, mese után elalszik egyedül
    És akkor a változások:
    Eddig kb. 2,5 óra ébrenlét után álmosodott el először, majd kb. 3,5 óra ébrenlét után – egy kis könyvnézegetés, dédelgetés közben – szemdörzsi, fülhuzigálás, ásítozás jött, így ilyenkor délelőtt és délután is közös redőnylehúzás, ölelgetés után gond nélkül le tudtam tenni és elaludt egyedül a kiságyban. Kb. másfél hete először délután, aztán már délelőtt is egyre nehezebben alszik el. Eleinte letettem a megszokott ébrenléti idő után, és bár ásítozott, álmosnak tűnt, de még hosszú percekig „beszélgetett” magában a kiságyban mire elaludt. Délután még nehezebben aludt el, egyszer 15 perc gagyarászás után sírva fakadt, így nem is erőltettem az alvást, megdédelgettem, megkapta a kis tápiját és minden ment úgy, mintha aludt volna. Nem tűnt sokkal fáradtabbnak, és kb. 20 perccel aludt el előbb este, mint szokott.
    Most ott tartunk, hogy délelőtt és délután is elalszik kb. 4 óra ébrenlét után (délelőtt talán icipicit előbb), de továbbra sem egyből, hanem egy kis gagyarászás, néha kis tiltakozás után. Délután, úgy érzem, hogy inkább csak megszokásból, nem a fáradtság miatt. A délelőtti alvás során gyakran felnyög, vagy fel is sír kb. 40 perc után, de aztán visszaalszik. (Ezt a fogzás rovására írom, most bújt ki az ötödik fogacska és készülődik a hatodik.) A délutáni alvása elég későre csúszott, 16:30 körül alszik el, és vagy magától ébred egy rövidebb szundi után (kb. 40 perc) vagy én szoktam kelteni, mert ha tovább aludna, az már az esti alvás rovására menne. Egyelőre még este viszonylag könnyen elalszik, a szopizás ellazítja, de azért néha még esti alvás előtt is beszélget kicsit, régen ilyen nem nagyon volt.
    Kislányom elég aktív, érdeklődő baba, már hónapok óta kapaszkodva bár, de stabilan lépeget, egyedül áll, a napokban pár tétova lépést is tett. Mond pár szót, sok szónak az első szótagját, utánoz állathangokat, és szinte mindent megért, megmutatja, odahozza, amit kérek stb. A lényeg, hogy úgy érzem, már nem igényelné a két alvást, annyira kinyílt neki a világ. A „gondom” csak azzal van, hogy nem nagyon tudom, hogy kezdjünk el áttérni az egy alvásra úgy, hogy ne boruljon fel teljesen az napirendje. Sétálni délután szoktunk, délelőtt otthon játszunk, teszünk-veszünk. Se a babakocsiban, se cicin nem alszik már el nap közben, tehát ezek a módszerek nálunk nem válnak be. Ahogy látod az ebéd pl. a délelőtti/dél körüli nagy alvás után van. Az uzsonna is két részletben alvás előtt gyümi, utána táp. És a kérdésem: Tudom, hogy minden baba más, de nagyon örülnék neki, ha látva az eddigi napirendünket, tudnál javasolni valamit, hogy fogjak hozzá, persze figyelve a kislányom igényeit, az egy alvásra való áttérésre? Mi legyen az étkezésekkel? Próbáljam az ebédet alvás előtt adni? De hogy, ha olyan korán még meg sem éhezik? Egyből próbáljunk meg átállni (evéssel, alvással) és tegyem le max. este korábban, ha nagyon elfáradna, vagy lassacskán toljam ki az ébrenléti időt, és csak ha sikerült, akkor legyen az ebéd is alvás előtt? Mi legyen a két részletben adott uzsonnával? Tudom, hogy Hozzá kell igazodni, de valahol el kell kezdeni, és szeretném, ha a neki a legjobb lenne egy ilyen kiegyensúlyozott napirend után. Nagyon örülnék egy esetleges MINTA napirendnek, amit te jónak gondolsz.
    MÁS: kicsit köhög, enyhén hurutosan. A közérzete nem rosszabb, talán icipicit anyásabb, rendesen eszik, alszik. Erre kaphat ennyi idősen Strodal szirupot? Vagy mit javasolsz? A háziorvos általában egyből mindenféle gyógyszert (Mucopront, Fenistil csepp, stb.) javasol, de a többségét nem is ajánlják 1-2 éves kor alatt.
    Válaszod előre is köszönöm: Szilvi

    • Vida Ágnes

      2016. február 07. vasárnap

      Ez egy átmeneti időszak. Néha még igényli a két alvást és el tud aludni, néha nem. Egyelőre ne térjetek át az egyszeri alvásra, kövessétek a kicsi igényeit. Amikor elfárad és el tud aludni, aludjon kétszer, ha nem, akkor csak egyszer. Aztán magától eljön az a nap, amikor már csak egyszer fog aludni.
      Az egy alvásos napirend egyébként kb. úgy néz ki, hogy reggel ébredés után reggeli, 2-3 óra múlva tízórai, 2-3 óra múlva ebéd és utána jön a délutáni alvás, tehát így kb. 5-6 órát van ébren a baba. Vannak babák, akik korábban alszanak el, kb. 4 óra után, a tízórai után valamivel, nálunk az ebéd lehet az ébredés után is.

      Igen, a Stodalt lehet már ennyi idős korban adni.

  • Skr

    2016. február 05. péntek

    Kedves Ági!

    Napirenddel, vagyis inkább napi szintű nyafogással kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Kisfiam egy éves, általában jó kedélyű, vidám, mindenkivel barátságos. Most kezd átállni a két alvásról az egyre, emiatt néha vannak változások a megszokott napirendben, de valószínűleg nem ez a probléma. Sokat megyünk el itthonról, mivel hétköznap reggeltől estig ketten vagyunk itthon, inkább viszem mindenféle programra, ahol találkozhat más gyerekekkel és láthat más felnőttet a szülein kívül. De azért persze nem minden nap… Az utóbbi hetekben délelőtt sokszor nyűgös, csak áll, belém kapaszkodik és nyafog. Ha felveszem, le akar menni; ha leteszem, sír; ha játszani próbálok vele, ott hagy, de ha felállok a szőnyegről azonnal sír megint. Hétvégén itthon volt apa is, hiába játszott vele a szőnyegen, akkor is mindig hozzám jött és kapaszkodott belém és sírt. Ha megyünk valahova, egyáltalán nem viselkedik így, vidáman játszik. Otthon a nappali egyben van a konyhával, tehát egy légtérben vagyunk, oda is jöhet hozzám, van egy polca a konyhaszekrényben, ahonnan pakolhat, de néha semmi nem jó… Így elég nehéz a délelőtt, főznék, de sokkal tovább tart, ez mondjuk nem is érdekes, inkább az, hogy közben sokat sír. Egyrészt nem jó, ha sír, valami oka biztosan van és eléggé megterhelő is, délutánra sokszor úgy érzem, hogy elfogy a türelmem. Próbálom bevonni, ha kimegyek valamiért a kamrába, viszem oda is és ő hozhat ki valamit, ami kell a főzéshez, de ez addig jó, amíg fogom. (Még kicsit bizonytalanul jár önállóan.) Délután egyébként nem csinálja ezt (legalábbis nem ilyen mértékben), de tény, hogy délután többet próbálok foglalkozni vele. Néha már reggel azt érzem, bárcsak délután lenne, bárcsak túl lennénk a délelőtti hiszti-főzésen, valószínűleg ezt is érzi és ettől csak még jobban nyafog. Sír evés közben, sír, ha kicserélem a pelenkáját és sír, ha öltöztetem… Nem tudom, hogyan lehetne visszaállítani a régi „békét”… Valószínűleg a foga is zavarja, de hát tarthat ez két hónapig?! Viburcol kúpot adok neki fogzásra és éjszakára be is vált. Nappal még nem adtam neki, ilyenkor is lehet? Nem akarok mindent a fogzásra fogni… Mondjuk szegény nagyon nyálzik, úh végülis lehet.

    A mosdóba se mehetek ki anélkül, hogy ne kezdene el azonnal sírni. Mindig mondom neki, ha kimegyek valamiért a konyhából, de úgy tűnik, teljesen mindegy… Jön velem, de vmikor csak ül a konyhakövön és sír. A szeparációs szorongást hogy tudom enyhíteni?

    Ha másokkal játszik, például nagymamával, nagyon jól érzi magát, vidám, sokat nevet és nem viselkedik úgy, mint a fentiek, de ha meghallja a hangom, vagy meglát, már keres és jön oda azonnal hozzám sírva és csak kapaszkodik belém. Szegényt olyan rossz így látni, jó lenne rájönni, hogy mi baja lehet.

    Ma annyi történt még, hogy délelőtt nem csinálta ezt (sétálni voltunk), de az alvás után délután egy darabig játszottunk és megint elkezdett nyűgösködni. Aztán elmentünk ismét sétálni, onnan már nem volt semmi baj. Létezik, hogy így jelzi, hogy ki akar menni?!

    Továbbá evéssel kapcsolatos kérdésem is lenne: most már nem főzök neki külön, azt eszi, amit mi, legfeljebb összetöröm kicsit villával, hogy meg tudja enni. A főzelékeket gond nélkül megeszi, de a szárazabb darabos ételekkel még kicsit nehezebben boldogul, legalábbis sokkal kevesebbet eszik belőle, de szépen halad. Még én etetem, úgy, hogy egy másik kanalat is adok a kezébe. Az utóbbi időben már nem annyira érdekli a második kanál, leszórja a földre (egy evés közben hatszázhuszonhatszor J), pedig volt egy időszak, amikor úgy evett, hogy az üres kanállal engem etetett. Szeretném megtanítani az önálló evésre, de nem tudom, hogyan álljak neki. Szoktam falatkákat letenni az etetőszék tálcájára, ezeket felszedegeti és megeszi, de csak akkor, ha egyesével adom neki. Ha többet leteszek, akkor játszik vele és/vagy betömi az összeset a szájába. Hogyan tudunk innen továbblépni? Ivás: pohárból iszik, de nem fogja meg, nekem kell tartani. Hogyan tudom megtanítani neki, hogy hogyan kell tartani?

    Kicsit hosszú lett… Nagyon köszönöm előre is a tanácsokat!

    • Vida Ágnes

      2016. február 07. vasárnap

      Ebben az életkorban gyakori ez a fajta viselkedés: egyre önállóbb, de ettől megijed, ezért jobban őrzi anyát, mint valaha 🙂 Ez a szeparációs szorongás időszaka, amit ki fog majd nőni. Segíthet, ha nem csak úgy kimész, hanem mindig elmondod, hova mész, mit fogsz csinálni és ő mit csináljon addig, ha pedig mégis jön utánad, hadd jöjjön veled!

      Igen, már jelezheti mit szeretne.

      Teljesen jól csinálod a önálló evésre szoktatást. Most még kísérletezik is az ételekkel, ismerkedik velük, de minél többet gyakorol, annál ügyesebb lesz majd. Addig egy darabig még fog pakolni és dobálni is. A darabkáknál próbáld meg, hogy ketten együtt esztek és egyszerre csak 2-3 falatkát teszel elé, közben mutatod neki, hogyan tegyen egyet a szájába.

      A pohárral is kísérletezzetek rendszeresen. Valószínűleg ő jól akarja csinálni és tudja, hogy egyedül még nem megy, ezért akarja, hogy te tartsd. Játsszatok olyat a fürdőkádban, hogy műanyag pohárból öntözheti a vizet egy kisvödörbe, vagy egyik pohárból a másikba, de adhattok játékból inni játékbabáknak, plüssöknek is ezzel magabiztosabbá válik a pohártartása.

  • Szilvi

    2016. január 22. péntek

    Kedves Ági!

    10 hónapos 3 hetes kislányom alvásával és étkezésével kapcsolatban szeretnék kérdezni. Nagyon aktív baba, 8,5 kg, már 7 hós kora óta áll, és egy-két hónapja bútorok mellett kapaszkodva körbejárja a nappalit, stabilan megáll kapaszkodás nélkül.
    Jelenleg a napunk kb. így néz ki:
    – 7-8 között ébredés, ébredés után szopizik és megiszik cumisüvegből kb. 120 ml tápszert.
    – ½ 10-10 körül tízóraira gyümölcsös/vagy gabonás joghurtot kap, amiből kb. 100-150 gramm fogy
    – 10:30-13:00 között alszik kiságyban 1,5-2 órát, reggeli ébredéstől függően
    – ébredés után kb. ¼ órával ebédre főzeléket kap husival vagy sajttal, már kicsit darabosabban (kb. 150-180 gramm)
    – 15-15:30 körül uzsonnára eszik egy kis gyümölcsöt (100 gramm)
    – 16-17 között egy rövidebb (kb. 40 perc) alvás (szintén kiságyban) után megiszik kb. 120 ml tápszert
    – 19 körül vacsorára 150-200 gramm főzelék
    – 20 körül fürdés után szopi és még 100 ml tápszer
    – 20.45-21.00 között egy kis dédelgetés mese után elalszik egyedül.
    1. A kérdésem alvással összefüggésben:
    Nagyon régóta már csak kétszer alszik nap közben és szinte az időintervallum is változatlan kis eltéréssel. Az ébrenlét hossza úgy nyúlt, hogy reggel egyre korábban kelt, illetve az első alvásnál már nem aludt 2-3 órát mint régen. Néha előfordul ugyan, hogy egy-egy alvásból keltem, mert attól tartok, hogy a második alvás olyan későre csúszik, hogy este nem tudom időben letenni, de ez csak abból áll, hogy nagyjából már ismerem az alvásciklusát, és amikor tudom, hogy egy ciklus lejárt, nagyon halkan benyitok, és ilyenkor vagy azonnal, vagy néhány perc múlva felkel magától, kimondottan ébresztgetni soha nem szoktam. Többnyire vidáman, mosolygósan kel.
    Gondolkodtam már azon, hogyha nem kelteném, talán el lehetne hagyni a második rövidebb alvást, de úgy tapasztalom, hogy még 2 óra alvás után is (akkor is, ha magától ébred), már 3,5 óra ébrenlét után fáradt, álmos, mindenféle tiltakozás nélkül, egy kis könyvnézegetés, dédelgetés után le tudom tenni aludni. Mit gondolsz, mikor lesz itt az ideje az egy alvásra való áttérésnek, és azt hogy oldjam meg? Már csak reggel ébredés után, és este lefekvés előtt szopizik (nem is igényli többször, furán méregeti a cicimet ha nap közben megpróbálom megkínálni) és a babakocsiban sem alszik el már 4-5 hónapos kora óta, sőt örülök, hogyha egy fél órára megmarad benne míg levegőzünk. 🙂 Tehát ezek a „trükkök” a két alvásról egy alvásra való áttérésre nálunk nem hinném, hogy bevállnának. Ha megpróbálom, hogy nap közben később teszem le, sokkal nehezebb elaltatnom és bár lehet, hogy tovább alszik, akkor sem alszik olyan sokáig, hogy kibírja estig.
    2. Az étkezésével kapcsolatban:
    Amint látod a napirendünkből, elég sokszor eszik. A védőnő javasolta,hogy reggel a szopi után már kínálgassam a kenyérkockákkal, amit el is fogadna, mert vacsinál szoktam csippenteni neki és örömmel eszi… Viszont így a napunk egy végeláthatatlan evés/etetés lenne. Véleményed szeirnt is itt lenne az ideje a szilárd reggelinek? Ha igen, hogy vezessem be, hogy ne legyen még ennél is több étkezés? Illetve hogy csökkentsem kicsit az étekések számát, hogy a napirendünk se boruljon nagyon?
    A vacsorára adott főzeléket mivel tudnám kiváltani?
    Előre is köszönöm a válaszod: Szilvi

    • Vida Ágnes

      2016. január 24. vasárnap

      1. Ha ez ilyen jól bevált, ne változtass rajta, majd fogod látni, mikor igényli magától is (nem tud már a megszokott időpontban elaludni, kitolódik az alvása) és akkor magától elmarad majd a második alvás.

      2. Tökéletes most az étrendetek. Amíg van kóstolgatás és anyatej/tápszer is, valóban úgy tűnhet, hogy az egész nap egy nagy etetés, mert 2-3-4 óránként esztek valamit, viszont a gyümölcspépek nem olyan laktatóak. Reggel a tápszert lecserélheted már szilárd ételre, ha szereti, de a reggeli szopi még nyugodtan megmaradhat 1 éves koráig vagy azon túl is (ez lelki okokból is jó a babának, nem is annyira étkezés már). A vacsorát kiválthatod már sok mindennel: kiskatonák, főtt vagy sült husi darabkák, sajtkockák, zöldségek párolva, vagy amit meg tud enni már, nyersen, zöldségekből készült felfújtak…

  • Georgina

    2016. január 22. péntek

    Kedves Ági!

    A 11 hónapos kislányommal kapcsolatban lenne néhány kérdésem Hozzád.
    4 hónapos kora óta tápszeres baba, nagyon könnyű volt elaltatni, mindig a cumisüvegen aludt el, de könnyen elvettük tőle, volt hogy bekapta az ujját és elaludt. Éjjel is maximum háromszor kelt.
    Kb 4-5 hónapja csak úgy alszik ha nála marad a cumisüveg, egyszerűen nem lehet tőle elvenni. Van, hogy éjjel azért ébred fel mert elveszíti, így sokkal többször kel, mint régebben és sajnos elég sok ki is folyik az ágyába. Cumizni két hónapos kora óta nem cumizik most is próbáltuk neki kicserélni de nem kell neki.
    Az elalvással is probléma van, megyünk délután sétálni 2-3k körül alszik de este 9-nél előbb nem lehet elaltatni akármennyire fáradt is és az ágyában sem akar befeküdni kapaszkodik a ruhámba ha le akarom tenni. Beszéltem már erről gyerekorvossal, védőnővel azt mondták, hogy nem baj ha sír simogassam meg és ne vegyem ki, de ez nem működik sajnos. Amíg nem veszem ki nem kapja be a cumisüveget és nincs alvás sem…
    Az lenne a kérdésem, hogy mit tudnál javasolni hogy könnyebben elaludjon és le tudjam szoktatni arról, hogy cumisüveggel aludjon.

    Előre is köszönöm a válaszod!

    Üdv:
    Gina

    • Vida Ágnes

      2016. január 24. vasárnap

      Az elalvásával nincs gond, hiszen ebben a korban a délutáni alvás után már 5-6 órát ébren tudnak lenni a babák, egyszerűen nem fárad el este 9-nél előbb, ezt nem is kell erőltetni.

      A cumisüvegről való leszoktatásra az egyik mód, ha következetesen csak cumit adsz neki, akkor is, ha sír, ha nem akarja elfogadni, addig adogatod vissza, míg elfogadja. Ez az első alkalommal 1-másfél óra huzavona is lehet, de utána minden egyes alkalommal egyre könnyebb lesz, amikor rájön, hogy nem kap cumisüveget.

      A másik, ha több lépcsőben szoktatod le róla:
      1. Először cseréld le a cumisüveget szelepes itatópohárra. Olyanra, aminek puha a csőre, de a szelep nem engedi kifolyni az italt. Néhányszor próbáljátok ki nappal is, hogy tudja-e használni, a legjobb, ha nappal is eltűnik a cumisüveg, miután megtanulta használni (a fogainak is jobb, ha nem cumisüvegezik már).
      2. Utána, ha az itatópoharat már elfogadja, kezdd el higítani benne a tápszert éjszakára, minden nap kicsit hígabbra, míg a végén 1-2 hét után már csak víz lesz benne. Általában mire ide ér a dolog, a kicsi ritkábban ébred fel, mert csak víz van éjszaka, nincs tápszer.

  • Vivien

    2016. január 22. péntek

    Szia Agi,

    Kislanyom most 2,5 eves, es mostanaban picit megvaltozott: nagyon anyas, pedig eddig apas is volt. De most nagyon rajtam log, nincs kedve enni, inni pedig nem beteg. Jokedvu amugy, szepen jatszik. Csak enni inni egerfalatokat eszik pedig imad enni amugy. Alvasnal is szeretne ha tovabb maradok. Most en erre ugy reagalok hogy szuksege van ram, tehat jobban szeretgetem, de emiatt meg kevesbe akar apaval lenni, anyat most jobban kedveli 🙂 kell ez ellen tenni vmit? Meg a bilivel kapcs egy kerdes, 2-3 honapig erdekelte, neha sikerult is pisi vagy kaki bele. Most viszont egy ideje nem erdekli, pedig latom hogy kakilni fog, kerdezem uljunk e a bilire, es nem nem. Szoval nem forszirozom, de mitol van ez a visszafogas? Koszi a segitseget
    Udv, vivien

    • Vida Ágnes

      2016. január 24. vasárnap

      Lehet, hogy jön a foga hátul és emiatt étvágytalanabb, anyásabb kicsit, de nagyobb fejlődési ugrásoknál is előfordulhat ilyesmi (pl. ha még csak kicsit beszél, akkor lehet, hogy egy csomó olyan gondolata van már, amit szeretne elmondani, de még nem tudja és emiatt anyásabb, aztán hamarosan elkezd majd jobban beszélni és túlesik ezen a korszakon).

      A szobatisztaságra még nem érett meg. Már érdekli, de még nem érett minden szinten. Amikor megérik, magától, minden különösebb szoktatás nélkül elkezd vécére járni. Itt tudod megnézni, hány téren kéne érettnek lennie a babának a szobatisztaságra: http://www.kismamablog.hu/szobatisztasag/miert-nem-szobatiszta-mar

  • Judit

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági! Sajnos nekem van egy beszèdhibám, raccsolok. Van egy 1 èves kislányom. Kèrdèsem, hogy hogyan befojásolhatja ez az ő beszèdfejlődèsèt? Hogyan előzzem meg, azt, hogy ő ne legyen beszèdhibás. Válaszod előre is köszönöm!
    Üdv. Judit

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Ha másokat hall tisztán beszélni, akkor nem okoz ez gondot, megtanulja majd a hangzókat tisztán mondani. Ne ijedj majd meg, az első időkben kb. 3-4 éves korig sok kisgyerek selypít kicsit, de ezt az óvodában általában elhagyják. Az óvodákban most már kötelező a logopédus, ha szüksége lesz rá, kap majd segítséget.

  • Gido

    2015. december 11. péntek

    Kedves Agi,kislanyom 13honapos,sokat ebreszt ejszaka,sokszor felsir,csak cicin alszik vissza.Ez van 7 hónapos kortól.Hogy tudnam leszoktatni az ejszakai evesrol es kulon tenni a szobajaba?Apa nem tud segiteni a munkaja miatt…Koszonom valaszodat.Szep napot.

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      A 13 hónapos kor nem a legjobb időszak erre, ilyenkor viselik ezt a legnehezebben a babák és másfél éves korra magától is javulni szokott a helyzet. Ha azonban erre nincs módod, akkor kezdd el a szobájában altatni. Ha még szeretnél szoptatni, továbbra is altathatod este cicin, de amikor éjjel felsír, már ne add neki, nyugtasd meg, esetleg adj vizet következetesen. Az első pár éjjel nagy sírás lehet belőle, de ha ott vagy vele, nyugtatod, nem hagyod magára, pár nap alatt megszokja majd.

  • LM

    2015. december 11. péntek

    Szia Ági!

    Két apró kérdésem is lenne:
    – tudjuk, hogy a gyerekek tudnak dacolni, hisztizni, stb. Én úgy érzem a kisfiam, most 5 éves, és nincs meg köztünk a szülő-gyerek közti tisztelet (mint generációkkal ezelőtt). Semmibe veszi a kéréseimet, úgy szemtelenkedik mint egy kiskamasz (szerintem fel sem fogja mit is akarok én épp az adott szituban) és úgy érzem nincs a kezemben a megfelelő módszer, hogy mivel hozhatom helyre ezeket a helyzeteket. Szerinted mi lehet a megoldás: mély beszélgetések? Vagy gondolkodó sarok (=bünti)? Vagy vizsgáljam meg mi a kedvence és azt nélkülözzem nála (csoki, mese) ?

    – másik: valószínűleg több mesét engedek neki a tv-ben mint kéne. Tehetek-e rosszat azzal, ha úgymondva ‘lányos’ meséket néz egy kisfiú, mert épp tetszik neki? (pl Jégvarázs, Mia, lovas mese mely természetesen inkább lányokról szól …) – persze a szívem mélyén tudom, hogy inkább a Népmesékhez kéne visszakanyarodni 🙂

    Köszönöm előre is 🙂 Szép napot !

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Generációkkal ezelőtt valóban volt ez a tisztelet dolog, de már a mi generációnkban sem volt meg olyan erősen. Ráadásul ez a tisztelet részben a félelemre alapult, arra, hogy a gyerekek tartottak a büntetéstől, a veréstől, a megszégyenítéstől. Ha visszaemlékszel, talán voltak olyan felnőttek gyerekkorodban, akiket nem ezért tisztelted, inkább szeretetből. Pl. pedagógusok, akik jó fejek voltak, mindenki felnézett rájuk, szívesen fordult hozzájuk, vagy egy nagymama, akihez bármivel lehetett fordulni. Ők általában következetesek voltak, de nem parancsolgattak, nem tiltottak meg mindent, sőt, gyakran engedékenyebbek voltak, mint más felnőttek, mégis minden gyerek rendesen viselkedett náluk. Ez a fajta tisztelet szereteten és őszinteségen alapul.
      Most az a problémátok, ami sok családban gond mostanában, hogy szeretnél jó szűlő is lenni, engedni is neki sok mindenben, ugyanakkor elvárnád, hogy ő értékelje ezt és cserébe viselkedjen rendesen.
      Ezen segíteni szokott, ha nagyfiúként kezded el kezelni őt és elkezditek rendszeresen átbeszélni, hogy pl. mit csináltok egy adott nap, kap kis feladatokat, amiket rendszeresen neki kell megcsinálnia és egy kis táblázaton kiszíneznie egy kockát, ha megcsinálta. És ugyanígy a te feladataidat is vezetitek itt (pl. este , amikor hazaértek, te vacsorát készítesz, ő segít teríteni, aztán kezet mos, vacsora után segít leszedni az asztalt, elpakolni stb. vásárlásnál is kaphat kis dolgokat, amiket neki kell megjegyeznie és megkeresnie a boltban). Azáltal, hogy felelőssége lesz, elkezdi majd jobban becsülni a munkát, a kapcsolatotok is javul, mert nem csak úgy történnek a dolgok, hanem elkezditek előre megbeszélni. Fontos, hogy ez ne abból álljon, hogy te elmondod mi fog történni, hanem „gyűlés” legyen, ahol átbeszélitek, mi történik, esetleg ő is dönthet néhány dologban, elmondhatja a véleményét (pl. milyen köret legyen vasárnap az ebédhez). Ha valami hibát követ el, azt is hasonló módon átbeszélhetitek és ne büntetést kapjon, hanem azt beszéljétek meg, hogyan tegye jóvá (pl. ha valamit kiöntött, fel kell törölnie, nem büntetésből, hanem, mert így szoktuk)

      Nyugodtan nézhet lányos meséket, ha ezt szereti, semmi baja nem lesz tőle. Volt egy fiú osztálytársam, aki még felsőben is inkább a lányokkal babázott, mint a fiúkkal focizott, ma sikeres divattervező 🙂

  • Ágnes

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 5 és fél hónapos, a téma a nappali alvás és a problémám, hogy nem tud túllendülni fél óra után és tovább aludni. Pedig látszik rajta, hogy nem elég neki mindig a fél óra, mert van, hogy utána még nyűgös, sírdogál, álmos.

    Nappal az első 3 hónapban 3x fél órát aludt és kora délután egy hosszabbat, majd lett belőle 4x fél óra egy rövid ideig és kb. 2 hónapja már csak 2x fél órát aludna és egy hosszabbat. De ezt a hosszabbat nem sikerül és mindig felébred. Van, hogy fél óra után normálisan és csak evés közben alszik vissza. Van, hogy sírva kel és akkor semmi nem nyugtatja meg csak a cici, ekkor elalszik, de letenni nem tudom, felébred, sír. Ha visszaalszik is, még többször ébred úgy, hogy sír. Végül nem segít már semmi, csak ha a kedvenc dolgaival elterelem a figyelmét és akkor abbahagyja a sírást. Mindez eltart 2-3 órán keresztül, de így sem lesz kipihent. Általában a délutáni alvásnál történik mindez, de ha rosszul aludt éjszaka vagy korán kelt, akkor már délelőtt is.

    Olvastam nagyon sok kérdés-választ már a blogon, így a lehetséges okokat is próbáltam már mind kiszűrni. Éjszaka alszik kb. fél 9-től 6-ig, legfeljebb 1-2-szer ébred közben (mostanában talán a fogzás miatt többször). Önállóan (ujj szopizva) alszik el a kiságyában. Nappal mindig ugyanazzal a szertartással megy aludni (más mint az esti, de mindig önállóan alszik el). A szobájában félhomály/sötét van. A hangokat minimalizálom, főleg a fél óra felé közeledve. Akkor teszem le aludni mikor már elég álmosnak tűnik és ennek a jeleit is látni (szemdörzsölés, ásítás, fülhúzkodás, gyakori ujjszopi). Van, hogy ébren van 3 órát ebből fél óra babaúszás, ezután mindig nagyon kiüti magát, mégis ugyanaz játszódik le. A napirendünk szerint mindig felkelés után eszik, így a hasa sem keltheti fel. Azt sem gondolom, hogy éhes, mert máskor simán bír többet is evés nélkül, és ha éhes sem ilyen keserves sírással szokta jelezni. Egyelőre anyatejen él. Az egész akkor kezdődött amikor egy nagyszülőknél töltött hosszabb időszak után hazajöttünk és kb. egyidőben egy náthás időszakkal és a fogak megindulásával. Gondoltam átmeneti, majd kinövi, de már 2 hónapja tart.

    Szerinted mi lehet az oka ennek a viselkedésnek? Hogy tudnánk rajta változtatni? Előre is köszönöm a válaszod!

    Ági

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Nappal egy kicsit nehezebb visszaaludni, ha felriadt (valószínűleg a fogzás miatt riad fel). Esetleg segíthet, ha besötétíted nappalra is a szobáját, ha hálózsákban altatod, vagy egy takaróban pólyaszerűen becsomagolva, de ha van szopipárnátok, akkor az is segíthet, ha azzal beszűkíted kicsit az ágyát, hogy kuckósabb legyen. És esetleg, ha még így is ébred, segíthet, ha bekened az ínyét fogzáskönnyítő géllel ilyenkor, hátha utána könnyebben visszaalszik majd. Néha az is segít, ha ilyenkor melléfeküdve a nagyágyon altatod vissza.

  • Awa

    2015. december 11. péntek

    Draga Agi! Kisfiam jovo honapban lesz 2eves. Most kb.: 2honapja este nagyon nem akar elaludni vagy nem tud ellazulni es bizony mar szenvedunk vagyis en :). Szerintem eleg faradt mar ahhoz, hogy vigyem aludni, mivel a delutani alvasbol 2 max. fel 3 utan kel. Az esti furdes mindig attol is fugg, hogy mikor kelt fel es hogy eleg almos e mar. Szoval ez kb olyan fel 9-9 korul van. Utana nincs semmi jatek, se villany. Es ezutan kezdodik minden. Lefektetem, akkor kezdodik, hogy keri a poharat, felall az agyra, ugral, le az agyrol fel az agyra. Velem alszik amugy. En ez alatt a ido alatt fekszem az agyon es mondom neki, hogy legy szives gyere probalj meg lefekudni es csukd be a szemed, de semmi. Szoval ez igy megy 1oran at. Probaltam meset magamtol mondani, de nem erdekli. Plussallat, szeretgetes, de semmi. Van olyan, hogy meg nem erett meg a mesere egy gyerek, mert szeretnek neki meset mondani vagy olvasni? Kerlek adj valami tanacsot, hogy mitol aludhatna el konnyebben, mert sajnos maskor nincs idom magamra csak este, mivel kulfoldon elunk nincs semmi segitseg, egesz nap csak vele vagyok! Olvastam a roiboos tearol, de az nalunk itt nincs. Valami otlet, tanacs?

    Meg volna egy kerdesem. Jovo honapban megyunk haza es ugye mar emlitettem, hogy csak velem alszik a kisfiam, apukaja az ebedloben. De otthon apukaja is velunk fog aludni egy agyban, mivel mashol nem lesz hely. Nem fogja ez megzavarni a kisfiut? Fog tudni tole aludni?
    Valaszodat elore is koszonom! Awa

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Ha még ennyire élénk ilyenkor, akkor szerintem egyszerűen nem elég álmos. Próbáld meg később altatni fél-1 órával, amikor már tényleg nagyon álmos. Ne égjen már ilyenkor a villany, ne legyen zaj a lakásban. Legyél nagyon határozott, én is alszom, te is alszol, jó éjszakát és ne beszélj vele többet.

      Az együttalvás nem fog gondot okozni neki már ebben a korban.

  • Horváth Andrea

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányunknak kistestvére fog születni jövő júliusban, ő akkor lesz 33 hónapos.
    Abban kérnék tanácsot, hogy hogy kezdjem el a kiságyról való leszoktatást?
    Abba a szobába szeretném a kistesót majd altatni, öltöztetni stb amiben eddig a kislányunk aludt. Kössem egybe az új ágyat az új szobával? Vagy előbb a régi szobájába rakjuk az új ágyat és csak ha megszokta utána vigyük át abba a szobába amelyik majd az ő végleges szobája lenne?
    Nem szeretném, ha azt érezné, hogy jön a tesó, akkor neki el kell kötöznie egy új helyre…
    Köszönöm a választ.Üdv, Andrea

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Kaphat rögtön új szobát és új ágyat egyszerre és mivel még jó sok idő van a testvér érkezésééig, ráér ez valamikor március-áprilisban, így lesz ideje megszokni az új helyet, mire jön a tesó és elég nagy is lesz addigra.

  • Henrietta

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági!

    A tanácsát szeretném kérni,hogyan tudnám rászoktatni a kisfiamat a bilibe wc-be pisilésre,kakilásra!
    Kisfiam Áprilisban lesz 3 éves de a bilire való rászoktatásra nem hajlandó!2 éves korban kezdtük mondogatni neki,hogy a pisinek kakinak hol a helye,érdeklődött a dolgokra,mindig jött velünk,hogyan is zajlik ez az egész!!Egyszer sikerült is neki bele pisilni,és kakilni is egyszerre a bilibe,nagyon örültünk neki,és ezt ki is mutattuk,lehet túlzottan is,mert hatalmas sírásba kezdett,és onnantól kezdve jött,hogy félek a bilitől,félek a kakitól!Utána hanyagoltuk is az egész dolgot!Majd nyáron ismét próbálkoztunk vele,kis bugyi meg ilyenek!Megint sikerült az udvaron kakilnia,és ismét megijedt,mert sírt!A mai napig ha nincs rajta pelus,mindig könyörög,hogy adjuk rá,mert kaki lesz!Úgy el is végzi a dolgát!2 és fél éves kora óta jár oviba fél napra a szobatisztaság miatt!Amíg ott van,nem jár wc-re,de nem is pisil be!Gondolom,visszatartja mert mikor haza érünk vagy bepisil a kis bugyiba,vagy pedig adom rá a pelust,és egyszerre pisil is!Szóval tudja,és érzi is,hogy kell neki!De egyszerűen nem ül rá!Próbáltuk már jutalmazással,játék megvonással hogy rá üljön,de a mai napig nem mutat rá hajlandóságot!A kérdésem az lenne,hogy most mit tegyünk,mi lenne a helyes,hogyan reagáljunk ezekre a dolgokra!Nagyon köszönöm a tanácsát!

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Még nem érett teljesen a szobatisztaságra. Már vissza tudja tartani, de az ún. szociális érettsége még nincs meg. Nem kell erőltetni, mert csak tele lesz szorongással tőle és még később fog rászokni. 3 éves korra a gyerekek maguktól is szobatiszták lesznek, addigra alakul ki a szükséges érettség. Itt írtam, milyen területeken kell megérnie, hogy bilibe tudjon pisilni: http://www.kismamablog.hu/szobatisztasag/miert-nem-szobatiszta-mar

  • Renáta

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági,

    2,5 éves kisfiam rendkívül „szertartásos”. Ezt úgy értem, hogy vannak olyan dolgok /elég sok/ ami az ő maga által kialakított rituálé szerint kell hogy történjen, és ettől a legkisebb mértékű változtatásra sem hajlandó. Ezt egyébként nem is várjuk el tőle, de még így is sok a hiszti. Egy példa: este itató pohárból kapja a tejet.mielőtt kimegyünk behozni a tejet a kedvenc parókáját a hasa alá kell gyűrni /de ki ne látszódjon egy kicsit se!!/ utána be kell őt takarni, de úgy hogy teljesen elbújjon a takaró alatt. kimegyünk, hozzuk a tejet. nagyon meg kell lepődni hogy ő elbújt, majd örülni hogy előjött. a tejet le kell tenni az ágy egy bizonyos sarkába.ő a hátára fekszik, a parókákat a hasára kell tenni, de nem akárhogy, csak sokszor mi sem tudjuk mi a szisztéma. ezután betakarni és ő veszi el fektében a tejet a sarokból. És még napjában több ilyen rituálé van.
    Azt szeretném tudni, mi lehet ennek az oka. Türelemmel de következetesen neveljük őt. Sok dolog van amiben dönthet de természetesen vannak dolgok amikhez ragaszkodunk.És persze az ő kis életének is megvan a maga ritmusa, amit mi alakítottunk ki. Több biztonságot igyekszik biztosítani magának? Másik jellemvonása hogy nem viseli el hogy hibázik. pl.ha nem néz szét az úttestnél mielőtt átmegy és erre felhívjuk a figyelmét, frusztrált lesz, sír és vissza kell menni a túloldalra hogy kijavítsa a hibát. ez a fajta ismétlés, hiba kijavítása is rendszeres.
    Egyébként érdeklődő, gyorsan tanul, nagyon fejlett mozgású,erős akaratú, két nyelven felnövő gyerek.

    Válaszodat előre is köszönöm, Renáta

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Valószínűleg a biztonságérzetét akarja így biztosítani. Ennek az életkornak egyébként is sajátja, hogy a gyerekek ragaszkodnak bizonyos szokásokhoz, ő úgy érzi, akkor van biztonságban, ha minden ugyanúgy történik. Ez nem baj, ki fogja nőni majd, de valószínűleg a maximalista, alapos jelleme megmarad (ami egyébként nagyon hasznos dolog)

  • Szabó Nikolett

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági!
    10.5 hós kisfiam már áll, ül, mászik, kb 9.5kg. Nagyon jó kedélyű, kis huncut, akaratos, de ért a szóból legtöbbször. Alapjában véve nyugodt baba.
    Áprilisban készülünk elutazni párommal 4 napra és addig anyukámnál lenne. Akkor már 15 hónapos lesz. Kérdésem: Itthon hagyhatjuk és hogyan készüljünk fel rá? Pl. előtte is hagyjuk ’magára’ 1 éjszakára vagy kell-e egyáltalán tennünk valamit, hogy jól viselje a változást és az anya nélküli helyzetet anyukámék házában?

    2.kérdés: A reggeli tápszer helyett mikor kezdjem a szilárd reggeli bevezetését? Meddig elég neki a tápszer? kb 240ml_t eszik és jól lakik tőle mert pár kanál tízórai mellett is kb 13:00-ra éhezik meg annyira, hogy egyen pl 220ml főzeléket max. Vacsira is főzeléket kap, majd fekvést előtt szintén 160-230ml tápit. Uzsira tejpépet kap vagy joghurtot kb 5 óra körül. Vacsi kb 19:15-19:30.Ez így rendben van?

    3.kérdés: Még legtöbbször alszik délelőtt is 10:30-tól kb 12:30-ig (8-kor kel) és délután 15:30-tól 16:30-ig kb vagy még tovább. Ez mikortól mehet az éjszaka rovására? Mikor érdemes elhagynom a délelőtti alvást?(Volt pár nap amikor délelőtt nem akart aludni, de aztán visszaállt)

    4.kérdés: Már darabosabban kapja a főzeléket legtöbbször, nem fuldoklik már, csak van, hogy nyeli mint a kacsa, de nincs vele gond. Mikortól érdemes jobban darabosan adni neki? Még úgy látom, hogy hamar megunja úgy az evést, ha többet kell rágnia.

    5.kérdés:
    Általánosságban beszélve mikor adjak kezébe kanalat, mert most még dobálja, bár nagyon szépen a szájába teszi, de nem látok arra jelet, hogy szeretne önállóan enni. Tudom ezt ‘siettetni’ vagy majd ő eldönti?

    Elnézést, hogy ilyen hosszú lett, de már 3_szor lemaradtam a blogról.

    Köszönöm

    Niki

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      1. Igen, mindenképpen próbáljátok ki előtte, hogy először csak rövidebb időkra van a mamával, aztán hosszabban is, és végül 1-1 éjszakát ott is alszik. Ti is nyugodtabbak lesztek majd és ő is könnyebben viseli, ha olyannal marad ott, akihez már hozzászokott.

      2. A reggeli tápszer még jó sokáig maradhat (2-3 éves korig is akár), de mellette elkezdheted reggelivel is kínálni, aztán 1 éves kor után (ha nincs allergiája, a tápszer helyett kaphat már tejet is). Az étkezése amúgy rendben van.

      3. Ha éjjel elkezd gyakrabban kelni, este nem akar már elaludni vagy elkezd hajnalban kelni, akkor megy az éjszaka rovására. De mivel összességében a két alvás alatt annyit alszik, amennyit az életkorához mérten kellene, ezért nincs okod az aggodalomra.

      4. A főzeléket nem kell még sokkal darabosabban adni neki, inkább az egyéb ételeket kell darabosan adni (pl. pennetészta, husi feladarabolva kicsire, párolt zöldség, krumpli feldarabolva, gyümölcs kicsi darabokban, kenyérkockák, sajtkockák, és ő eheti kézzel felcsipegetve). Ebből általában kevesebbet szoktak enni, de ez nehezebben is emészthető, mint a főzelékek

      5. A legtöbb baba először ügyesebben eszik csipegetve és csak másfél-2 éves korra tudnak ügyesen kanalazni. Viszont a villát már tanítgathatod neki 1 éves kor után, lehet kapni babáknak való biztonsági változatot is.

  • CsMelinda23

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági!

    A kislányunk 2,5 éves most. A tavasszal már segített a „Segítség! Maszturbál a gyerekem?” cikked. Akkor szereltük át a leesés gátlót a kis ágyra. Az összebújás egy kis matracon, a kis ágy mellett alakítottuk ki. Ha elaludt, átteszem a kis ágyba.
    Szeptemberben a délutáni alvás elkezdett kimaradni, akármilyen álmos is volt. Kijelentette hogy ő nem álmos, és hiába próbálkoztunk mesével, versekkel, énekkel, simogatással nem aludt el. Ha én úgy tettem, mint aki alszik, akkor lökdösött, ütögetett és kiabálta hogy –Anya nem álmos. 12 óra ébrenlét, 12 óra alvásra állt be. De az esti elalvásra is nehéz rávenni.
    Megvacsorázunk, megfürdünk, pizsit veszünk, félhomályban olvasunk. A gond akkor kezdődik, mikor megbeszéljük hogy ez az utolsó mese vagy vers, utána felvesszük a zsákot, és aludni kell. Ha vége a mesének, hisztizni kezd hogy még egy utolsó mesét (kipróbáltam és 4 utolsó rövid mese sem volt elég) és a hálózsákot úgy kell rá erőszakolni, vagy lefogni, hogy rá tudjam adni. Lámpaoltás után jó 10 perc és alszik is. De ha elfajul az este vége, akkor nyugtalanul alszik éjszaka. (A takarót még ébren sem bírja. A hálózsákot szereti, reggel 10-15 percig is szeret benne lustálkodni, nem lehet levenni.)
    A déli alvást olvasásra, vagy mesenézésre váltottuk. De ebben az időszakban, illetve, ahogy közeledik a délután és az este, elkezdte, hogy a kedvenc plüssét a combja közé szorítja és mozog rajta. Most már kérdezi is hogy: Anya megmasszírozhatom Hápit? Ha más is otthon van, akkor sem zavartatja magát. Próbálkoztam a simogatással, bújással; de ilyenkor eltolja a kezem, és rám szól, hogy ne csináljam. És ez az esti elalvásnál is megismétlődik. Mintha haragudna rám, hogy aludni kell, de 10 perc és szundít is.
    Szeptember óta a 17-20. foga is jön. Ha nagyon fáradt, van hogy emlegeti hogy: Anya ringass. (8 hónapos korától 22 hónaposig ringatva- sétálva aludt el a kezemben, csak ez vált be a fogzási időszakra.) De ehhez már kezd nehéz lenni és nagy is.
    Szeretném, ha nyugodt és kipihent lenne, illetve hogyan lehetne szépen lassan átszoktatni a kiságyban való alvásra? Szeretnénk kistesót is, és jó lenne, ha gördülékenyen menne az esti elalvás, és az oviban is ez vár rá hamarosan.
    Előre is köszönöm a tanácsát!

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Nem haragszik rád, hanem nehezen tud elválni elalvás előtt. Segíthet az elválásban, ha megszeretgeted, esetleg „megkérsz” egy plüssállatot ott előtte, hogy üljön az ágy mellé és vigyázzon rá egész éjszaka, reggel pedig mesélje el, mi történt. A kiságyra most már nem kéne visszaszoktatni. Ha szeret matracon aludni, aludhat ott (sok kisgyerek szereti), idővel pedig kaphat rendes leesésgátlós heverőt. Egyelőre most ne tereld el a figyelmét, ha így tud megnyugodni elalvás előtt, most elsőként a nehéz elválásra koncentráljatok, hogy könnyebb legyen, aztán, ha az már megoldódott, akkor lehet megpróbálni elterelni a figyelmét a „masszírozásról”, valami mást tenni a helyébe. Az oviban egyébként nem szokott gond lenni az elalvással, ott a sok inger miatt nagyon fáradtak a gyerekek és a falkaszellem is működik, szépen alszanak a többiekkel, ha tényleg álmosak.

  • Nikcsi

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági,
    A kis/nagylányom étvágyával kapcsolatban vannak problémáim… 4 éves lesz, és kb. másfél éve nagyon válogatós lett. Ő, aki mindent megevett, a spenóttól, a tökön keresztül mindent, már csak a sima tésztát kéri ill. a sima rizst. Eleinte még hajlandó volt megenni a pörkölt husit is, aztán már csak a szaftot, de most már azt sem. A levesből is csak a tésztát eszi ki. Nem is „idegesíteném” magam, majd elmúlik alapon, de emiatt székrekedése is van kb. egy éve. (ez sem folyamatosan, van, hogy naponta van kaka, de van, hogy több nap is kimarad, és csak a kúppal sikerül). Legutóbb a kúppal sem sikerült, és már kórházban voltunk, ahol ugye a változatos étrendet javasolták. Ezt én is tudom, hogy mit kellene adnom neki, de hiába, ha nem eszi meg. A joghurtot nagyon szereti, ebbe már a körtét beleturmixolom, zabpelyhet, kukorica pelyhet is megeszi benne. De pl. a szilvalekvárral már nem ette meg. Mit tehetnék? Már mindenféle étrend kiegészítőket ajánlottak neki, mert ennyire „rosszul eszik”. (magnerot, béres csepp, halolaj –ami elég rossz ízű, általában kiszúrja, h valami van a joghurtban). Ráadásul inni is nagyon minimálisat iszik, és rendszerint egy fél órás ordítás van, mert azt mondom, hogy ovi előtt igyon meg másfél deci vizet. Vettem már neki 100% -os rostos leveket is, facsarok is neki, mégsincs semmi változás. (kb napi 5 decit ihat, 15,5 kg). Ajánlották a Lenkei szirupot is, ami étvágygerjesztő (talán ha a megevett mennyiség nőne, hátha attól jobban menne a kakilás, viszont azt is hallottam, hogy volt valami botrány a Lenkei féle vitaminokkal, hogy nagyon nagy dózisú benne a vitamin arány, és az sem egészséges.) Mit ajánlasz, mit tehetnék?
    A másik problémám vele kapcsolatban, hogy semmiféle gyógyszert nem hajlandó bevenni. Még a jó ízű fájdalomcsillapítókat, lázcsillapítókat sem (nurofen, algoflex sirup pl.). Ami meg nem ízesített, azzal meg még nagyobb a probléma. Eddig működött az, hogy lefogtuk, és beletettük a szájába (ügyelve, hogy ne nyelje félre), mert muszáj bevenni, de mostmár kiköpi. Lázcsillapításra csak a kúp maradt, amit szintén nem szeret (nem csodálom). Most is inkább egész éjszaka sírt, mert fáj a torka, minthogy lenyelte volna az algoflex baby-t. Hiába mondom neki szépen, nyugodtan, hiába kiabálva, semmi eredmény!
    Nagyon el vagyok keseredve. Segíts!

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Nem étrendkiegészítőkre van szüksége, hiszen nem étvágytalan, hanem válogatós. A szénhidrátokat preferálja és mivel evés után egy pár órával leesik a vércukra, ilyenkor újra szénhidrátot kér, ami megint felnyomja a vércukrát. Ez nem egészségügyi probléma, hanem rossz szokás. Valószínűleg az okozza ezt, hogy érzi benned az aggódást az evése és az ivása miatt (ami természetes), ezért juszt is ellenáll és mostanra már kialakult nála, hogy ebben a témában ő irányít, anya úgyis enged. Ez viszont ilyen formában az egészségére is káros, ezért változtatni kell rajta mindenképpen.
      Ez nem fog egyik napról a másikra menni.
      Első lépésként kezdd el lecserélgetni az ételeit olyanokra, amiket szeret, de nincs benne fehér liszt, fehér rizs és burgonya. Nem gond, ha az oviban ezt nem tudod megtenni, elég otthon odafigyelni rá. A tészta inkább teljes kiőrlésű legyen és a kenyér is. Ez azért jó, mert nem fog akkorát ingadozni a vércukra és nem fogja annyira kívánni a szénhidrátot néhány nap után. Ha szereti a joghurtot, kapja azt is, benne gyümölcsökkel. Édességet egyáltalán ne kapjon!
      Néhány nap után meg lehet próbálni a tésztához készíteni egy kis szószt, esetleg teljes kiőrlésű lisztből egy kis nokedlit pörköltszafttal, picike husival. Jó, ha rendszeresen együtt vásároltok és ő is segíthet elkészíteni az ételeket, ez meghozza a kíváncsiságát. Ne említsd neki az evés problémát, ne tegyél szemrehányást, a vizet sem kell erőltetni. Készíts oda neki egy kis üvegben vizet, mondd el, hol találja meg, ha szomjas. És persze evésnél mindig legyen ott az innivaló (inkább víz, mint gyümölcslé). Ha nem eszi az ételt, ne kapjon mást! Nem gond, ha 1-2 étkezés kimarad, mert nem kellett neki az, amit kapott. Ha nem kéri, bíztasd, hogy tudod, ki fogja bírni a következő étkezésig. Nem kell belőle nagy hűhót csapni, ha nem kérted, akkor nem kapsz. Majd a következőre eszel. Tudom ez kicsit kegyetlennek tűnhet, de meg kell tanulnia, hogy ezt nem ő irányítja és te jót akarsz neki.
      A lényeg, hogy türelmesen, néhány hét alatt lehet ezen változtatni lassanként haladva.

      A gyógyszereknél néha beválik, ha beleteszed valami olyan italba, amit szeret, a kisebbik fiamnak a rosszízű gyógyszereket, mindig Vitatigrisbe kellett beletenni, mert csak úgy fogadta el.

  • Ildiko

    2015. december 11. péntek

    Kedves Agi,

    Ujbol hozzad fordulok segitsegert.
    Kisfiam 2 es fel eves, nyar ota probalkozunk hogy szodatisztasagra tanitsuk de sajnos keves sikerrel. Volt hogy szolt mikor kell es sikerul akkor a bilibe pisilni vagy kakilni, de ez csak nehanyszor torteneik meg nem rendszeressegel. Mikor pelus nelkul hagyom akkor szol de mikor mar bent van a pisis, kaki a nadragba.
    Oviba meg ne jarunk.
    Varom tanacsodat mit tegyek.
    Elore is koszonom

    Ildiko

  • Szilvi

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági!

    9 hónapos és 1 hetes kislányom étkezésével kapcsolatban kérdeznélek, mert úgy érzem, hogy talán túl sokszor, sokat eszik, és ez megterheli a kis pocakját. Az étkezések száma a kóstolgatás miatt alakult így, mert eleinte két szoptatás között kóstolgatott, és valahogy megmaradtak a köztes étkezések is, mert úgy láttam, hogy igényli. De ahogy az elfogyasztott mennyiség nő, már elbizonytalanodtam, hogy kell-e ennyiszer ennie. Szopizik még naponta háromszor és mellé tápszert is kap (már 5 hetes kora óta kell sajnos kiegészítés), a szopi mennyiségét már rég nem mérem.
    Jelenleg a napunk kb. így néz ki:
    – 7:30-8:00 között ébredés után szopizik és megiszik cumisüvegből kb. 120 ml tápszert.
    – 10 körül tízóraira gyümölcsös joghurtot kap, amiből kb. 100-150 gramm fogy
    – 11-13 között alszik 1,5 órát, ébredés után kb. ¼ órával ebédre főzelék husival (kb. 150-180 gramm)
    – 15-15:30 körül uzsonnára eszik egy kis gyümölcsöt (100 gramm)
    – 16-17 között egy rövidebb (kb. 40 perc) alvás után szopizik és még elfogad kb 100 ml tápszert
    – 19 körül vacsorára 150-200 gramm lightosabb főzelék
    – 20 körül fürdés után szopi és még 100 ml tápszer
    Tehát összesen 7!- szer eszik. A fürdetés utáni szopizásnál úgy érzem már nem igazán van tejem, nem is hallom/látom, hogy annyira kortyolna, csak cumizik megnyugvás céljából, tehát itt inkább csak a tápszer, ami plusz.
    Nem igazán tudom melyik étkezést hagyjam el, vagy hogyan csökkentsem a számát. Amit látok, hogy ebédnél ébredésé után elég izgága, minden jobban érdekli mint az evés, ezért általában valamivel matat, miközben eszik, de ekkor is elfogy a 150 gramm, gondolom, ha nem lenne éhes, nem fogadná el. (Vagy rosszul gondolom?)
    1. Mit javasolsz? Csökkentsem, egyáltalán kell csökkentenem az étkezések számát? Hogyan?
    2. Cumisüveg helyett miből adhatnám a tápszert? Már ügyesen iszik szinte mindenből (pohár, itatópohár), csak a tápszert, főleg az alvás előttit, már kicsit amolyan szertartás is, hogy cumisüvegből kapja.
    Válaszod előre is köszönöm: Szilvi

    • Vida Ágnes

      2015. december 13. vasárnap

      Ha ő így elégedett, kiegyensúlyozott, akor nem kell csökkenteni az evések számát. Ráadásul reggel és este nem eszik meg egy teljes adag tápszert még szopival együtt sem, ezért igazából ez a 7 étkezés csak 6, amiből az uzsonna inkább csak egy fél adagnyi.

      A tápszer egyelőre maradhat cumisüvegből (a szopizás miatt sok baba igényli ezt), de 1 éves kor után már át lehet térni arra, hogy pohárból kapja.

  • Csilla

    2015. november 27. péntek

    Kedves Agi,

    Tobb kerdesem is lenne. Eloszor is a kislanyunk, harom eves, nem hajlando fott etelt enni egy ideje. Allandoan kenyer es edesseg koti le.
    A kisfiunk most szuletett, ma 13 hetes, a nagylany imadja, ezzel nincs gond,viszont a kicsi a cicin nem igazan alszik el, vagyis feluletes, a kisagyban sir, kozben mar almos es most ujabban rakapott a 30 perces alvasra. EJszaka meg szopizik, de ott meg sokszor egy oran keresztul is a cicin van, azon cumizik. Napkozben nem csinalja,csak ha faradt,viszont cumit nem fogad el. Akkor most hogy altassam? Mar volt ra pelda, hogy letettem az agyba es elaludt, arra is hogy nem. Van ugy hogy ringatom egy kicsit, van hogy nagyon.
    Nincsen egyedul, es amikor a novere hazajon az ovibol,vele is foglalkozni kell.
    A valaszt elore is koszonom.

    • Vida Ágnes

      2015. november 29. vasárnap

      Ezen csak úgy tudsz változtatni, ha nem engedsz az akaratának. Beszéljétek meg előre, mi legyen ebédre, ajánlj fel kétfélét, amiből választhat, és miután kiválasztotta, étkezéskor azt kell megenni, nincs más választási lehetőség. Mondd el neki előre, hogy ha nem eszi meg az ebédet, nem kap mást és aztán tartsd is magad ehhez. Legyél ebben nagyon határozott! Két étkezés között sincs nasi és evés után nincs desszert néhány napig. Ha nem eszi meg, amit kapott, semmi nem történik, ne adj neki mást, majd a következő étkezésre megéhezik.

      Vannak olyan babák, akik csak ilyen rövideket alszanak, mert egyszerűen nem igényelnek többet. Ha utána kipihent, jókedvű, hosszan ébren van, akkor nem kell erőltetni az ennél hosszabbat. Az is előfordulhat, hogy már nem akkor álmosodik el, amikor eddig lefektetted, hanem ennél tovább tud ébren maradni és a megszokott időpontokban ugyan elalszik, de aztán hamarabb ébred. Próbáld meg kifigyelni, mikor álmosodik el úgy igazán és akkor fektesd le. Egy kis ellazulásra minden babának szüksége van, mielőtt elalszik, az nem gond, ha neked segítened kell ebben. Segíthet, ha besötétíted elalvás előtt a szobáját, egy takaróba csomagolod őt pólya-szerűen, dédelgeted és utána teszed le, de nem kell ringatni, mászkálni vele stb. Ha sír, simogasd, maradj ott mellette, de ne vedd ki! Ha mindig ugyanúgy csinálod, idővel egyre könnyebben tud majd magától elaludni a kiságyában.

  • Dr. Kovács Krisztina

    2015. november 27. péntek

    Kedves Ágnes! Hozzátáplálással kapcsolatosan lenne kérdésem. Kislányom 9 hónapos. Védőnői tanácsra 5 hónaposan kezdtük a hozzátáplálást, illetve kezdtük volna, mert beindult a fogzás, és természetesen semmit nem fogadott el. Nem is erőltettük. A fogzás miatti étvágytalanság következménye lett, hogy a tejem is elapadt (nem akart cicizni), azóta tápszeres. 6 hónaposan bújt ki két foga, utána újrakezdtük a kóstolgatást, de sajnos nem igazán érdeklik az új ízek. Gyümölcsből pár kanállal fogadott el, főzelékből egyáltalán semmit. 8 hónapos korában a felső négy metszőfoga is elkezdett kinőni. Jelenleg az egyiknek a hegye van kint. Azóta semmilyen kanalas ételt nem fogad el, tápszerből is kb. 700 ml-t eszik egy nap. Sosem volt jó evő, bár a súlya eddig rendben volt. (3050 grammal született, 8 hónaposan mértek 8000 grammot). Kérdéseim a következők:
    1. Elegendő táplálékhoz, vitaminhoz, stb. jut-e ebben a korban ha csak tápszert eszik?
    2. Már a darabos ételek bevezetése kellene hogy következzen, de még püréset sem evett. Mi a megoldás ilyenkor? Ha kijön a foga, továbbra is a pürés ételekkel kell próbálkozni?
    3. Gondban vagyok a kóstolgatás időpontjával is. Kislányom ugyanis reggel 6-7 között kel fel, akkor iszik tápszert. (120-200 ml)Az ébredéstől számítva kb. 2,5 óra múlva elálmosodik, így nem tudok neki tízórait adni. Nem is fogad el semmit. Sajnos emiatt a következő étkezést az ébredés időpontja határozza meg. Akkor eszik, majd onnantól számítva kb. 3, 3,5 óra múlva alszik újra délután. Alvás után sokszor éhesen ébred. Az utolsó (4.)evés kb. este 7-8 között – lefekvés előtt – van, illetve 23 óra – éjfél körül még felkel enni. Hogyan tudnék neki jó napirendet kialakítani, úgy hogy 5 étkezés férjen bele a napba, illetve hogy ne az alváshoz igazodjanak az evések? Mikor kell gyümölcsöt, illetve főzeléket kínálni?
    4. Volt hogy felkelés után próbáltam a kóstolgatást, tápszer előtt. Evett kb. 4-5 babakanállal, majd nem volt hajlandó tápszert inni. (pedig gondolom éhes volt, mert előtte 4-5 órával evett). Két étkezés között nem kell neki (szerintem nem éhes), illetve úgy gondolom, így nem lehet étkezést kiváltani. A fentiek ismeretében mikor próbáljam a kóstolgatást? (Éhségét egyébként nem jelzi.)
    Köszönettel: Dr. Kovács Krisztina

    • Vida Ágnes

      2015. november 29. vasárnap

      1. Nem kell emiatt aggódnod. A legjobb, ha a baba a saját tempójában barátkozik meg az új ízekkel, ha még csak kicsit fogad el, nem gond, add neki minden nap, egyen amennyit elfogad, ha csak 1-1 kanállal, az sem gond. A baba ösztönei tökéletesen működnek: ha szüksége lenne rá, többet fogadna el belőle. Itt írtam erről bővebben: http://www.kismamablog.hu/hozzataplalas/hozzataplalnek-de-nem-megy

      2. Nem kötelező betartani ezt a sorrendet, nem kell mindenáron püréset enni. Sok babának a darabos ételeknél jön meg igazán az étvágya, tehát nyugodtan elkezdhettek darabosat kóstolgatni, pl. kölesgolyót, bulátát, kiflicsücsköt és utána a kézzel megfogható egyéb ételeket.

      3. Tápszeres babáknál előfordul, hogy ritkábban esznek csak, ezért nem jön ki a napi 5x evés. Ha éhes lenne kérné, vagy hamarabb felébredne.

      4. Amikor egyáltalán nem kéri, nem kell erőltetni. Jobb egyébként tápszer előtt kóstolgatni. Ha nem eszik meg egy teljes adagot (legalább 150 gramm) és utána rögtön nem fogadja el a tápszert, várj egy kicsit és fél óra múlva próbáld megint megkínálni a tápszerrel!

  • Sára

    2015. november 27. péntek

    Kedves Ági! 1,5 éves kisfiammal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Ő igazi többemberes baba volt, az első 4 hónapban extra hasfájós is. Éppen ezért sokat volt kézben, sosem hagytuk sírni. Hordoztam, 10 hónapos koráig szoptattam, még most is itthon vagyok vele. Imádom őt! Úgy gondolom, hogy mindent megtettem, hogy jó legyen a kapcsolatunk, ő mégis inkább apás. Ne érts félre, nem bánom, hogy jól elvan vele is, sőt…! 🙂 Már pici korában is egyedül hagytam őket 1-2 órára, aztán fokozatosan haladtunk, most heti 3 napot van mamáknál, és volt, hogy elutaztam egy hétre, de a férjemmel egyszerre még sosem hagytuk itt. Ha elmegyek, utána általában „büntetésben vagyok”, olyankor még jobban kijön rajta ez az apásság.
    Nem kell vészes dologra gondolni egyébként, mert tisztában vagyok vele, hogy szeret. Szokott bújni hozzám is, megölel, megpuszil. De pl ha én érte megyek, azt tudomásul veszi, a férjem elé szalad. Előfordul, hogy nálam nem akar lenni, csak apa apa kell. Még éjjel is előfordult, hogy átmentem hozzá, mert sírt, és az nem volt jó. Nagyon rosszul esik és félek, elrontottam valamit, de hiába gondolkozom, nem jövök rá, hogy mit… Te mit gondolsz?
    Válaszod előre is köszönöm, üdv, Sára

    • Vida Ágnes

      2015. november 29. vasárnap

      Nem rontottál el semmit. Mivel kiskorától rendszeresen együtt volt apával is, ezért mindkettőtökhöz kötődik, és mivel most a dackorszakban van, irányítani próbálja a kapcsolatait, ezért kéri néha inkább apát, ezért hívja őt inkább, ez természetes reakció. Amikor elutazol és hazatérsz, nem vagy „büntetésben”, hanem egyszerűen csak a kisfiad nem tudja kezelni még, hogy egyszerre két ember is ott van, akihez kötődik és mivel előtte hosszabban Apával volt, utána nehezebben tud alkalmazkodni ahhoz, hogy most meg mindketten ott vagytok.

  • Kris

    2015. november 27. péntek

    Kedves Ági!

    Alvással kapcsolatos kérdésem lenne. Kisfiam 10 hónapos, éjszaka ½ 10 – ¾ 10 –től reggel ½ 8 -8-ig alszik, nappal pedig általában 3 órát két részletben. Azt vettem észre, hogy legkésőbb ½ 6 körül ideális, ha felébred a második alvásból, akkor nyűgösködés nélkül fent van fürdésig és nem is gond az elalvás este. A délelőttinél pedig az az ideális, ha ½ 1, maximum 1 körül ébred fel, ekkor még „időben” elalszik másodszorra is. Néha úgy kell ébresztenem, mert simán alszik egyben is három órát nappal is. Se a négy, se a három alvása nem állt be soha igazán, állandóan ébreszteni kellett, hogy ne az legyen, hogy a fürdés előtt kell magához képest sokat egyben ébren lennie. Próbáltam azt is, hogy nem ébresztem fel, abból az lett, hogy csak hatkor aludt el, és este nehezen aludt el, sokkal később, mint a megszokott alvásidő.
    Újszülött korától kezdve jól alszik, pár hetesen is aludt 3-4 órát egyben (persze nappal, éjjel nem ), akkor is kellett ébresztgetni, hogy azért ne teljen el két evés között 4-4,5 óránál több nappal.
    A védőnő a fülembe ültette a bogarat, hogy aluszékony és vashiányos, és azért alszik ennyit, de a gyerekorvos szerint nincs ilyen gond. Létezik ilyen egyáltalán, hogy túl sokat alszik egy kisbaba?! Gondolom annyit alszik, amennyire szüksége van… Egyszer kipróbáltam, hogy délután mennyit bír ki: elaludt a hordozóban egy fél órára kicsit korábban, mint ahogy szokott és akkor 5 órát tudott ébren lenni nyűgösködés nélkül, és végül a fürdés előtt fél órával aludt be.
    Mit javasolsz, hogyan érdemes kezelnem az alvását? Kell egyáltalán? Kicsit tanácstalan vagyok, a védőnő és a gyerekorvos tanácsai sokszor inkább elbizonytalanítanak, nemhogy segítenének. Úgyhogy ezúton is köszönöm, már sok hasznos tanácsot kaptam Tőled. 🙂

    • Vida Ágnes

      2015. november 29. vasárnap

      Ne aggódj, nem gond, ha aluszékony a babád, van ilyen, örülj neki, hogy ilyen jó alvó 🙂 Összességében egyébként korának megfelelő mennyiséget alszik és jól kezeled az alvását, tartod a napirendet is, nincs miért aggódnod. A vashiánynak más tünetei is lennének, de ha aggódsz miatta, beiktathatsz az étrendjébe néhány magasabb vastartalmú zöldséget.