Kérdezz itt!

Ebben a bejegyzésben tudsz kérdezni Vida Ágitól 2024. április 26 – án 13-14 óráig. Ha még soha nem szóltál hozzá itt a blogon, a hozzászólásod elsőként moderációs sorba kerül és csak akkor jelenik meg, amikor Ági válaszolt rá. Az érkező kérdésekre legkésőbb 2 napon belül kapsz választ.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

3 456 Comments

  • Tolcsvai Nárcisz

    2015. január 23. péntek

    Szia Ági!

    Kislányom alvásproblémája miatt szeretném kérni a tanácsodat. 17 hónapos, nagyon nyugodott, kiegyensúlyozott baba. 2 hónapos korától 6 hónapos koráig egy hang nélkül végigaludta az éjszakákat, aztán jöttek a fogak, mozgásfejlődés. Ebben az időszakban 2-3 alkalommal kelt éjjel. Kiságyban alszik és csak megsimogattam, esetleg adtam gyógyszert a fogfájásra és aludt is tovább. 13 hónaposan elindult. Jelenleg 16 foga van. Az éjszakai ébredések annyiban változtak, hogy vannak éjszakák, amikor fel sem ébred, de sokszor 4-5 alkalommal is felébred, felsír és „anyát” hívja. Már nagyon fárasztó az állandó éjszakai felkelés és nem tudom, mit tegyek. Anyatejes baba, jó étvágya van, éjjel régóta nem eszik, nem iszik. Nagyon anyás mostanában, lehet hogy szeparációs szorongás okozza a gyakori ébredéseket?

    Köszönöm válaszodat!
    Nárcisz

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Valószínűleg a szeparációs szorongás az ok. Sok mindent nem tudsz tenni ellene, mint, hogy kivárod, amíg elmúlik ez az időszak. Esetleg az segíthet, ha néhány éjszaka apa megy be helyetted. Első alkalommal nehezen szokott menni, de utána a kicsi rájön, hogy anya tényleg nem jön, apa meg nem olyan érdekes és elkezdi elhagyni az ébredéseket.

  • Zsuzsa

    2015. január 23. péntek

    Szia Ági!

    Kisfiam egyházi oviba jár mert csak itt lehet egész napos, amíg otthon vagyok a testvérével gyesen. Állami oviban csak félnapos lehet ez idő alatt. Áprilisban a kicsi is három éves lesz és szeretném átiratni állami oviba egyszerre őket. A régi ovival nem vagyunk megelégedve, viszont kisfiam szereti és ragaszkodik az ovónénihez.Kérdésem, Nem akarok nagyobb bajt okozni, nem tudom mennyire viselné meg az új környezet, viszont a régi oviban nem tanulnak semmit 29 en vannak egy csoportba és az óvónők bevallása szerint sem tudnak kellően foglalkozni a gyerekekkel. Mit tegyek?

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Ha az állami ovi jobb, akkor nyugodtan vidd át a nagyot, könnyebben elfogadja majd, ha látja, hogy a tesó is oda megy.

  • Timea

    2015. január 23. péntek

    Kedves Agi!
    4 hetes kismama vagyok, a terhessegem elott derult ki , hogy epe homokom van (mindig is lassan mukodott az epem) mit javasolna epe serkentesere, ami nem art a babanak?

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Ez nem orvosi blog, így ebben nem tudok neked segíteni, beszélj az orvosoddal!

  • SzBarbi

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági,

    Ismét a segítségét szeretném kérni!
    Kisfiam most múlt 4hónapos és két hete már csak tápszert kap, nem volt elég sajnos a tejem.
    Kb fél 9kor fürdik 9körül már alszik és legközelebb kb 2-3körül ébred enni.
    Ami nagyon zavaró most, hogy úgy tűnik jön az alsó foga (emiatt is valószínű nyugtalan) sőt már látunk is egy kicsi fehér pontot az ínyén lent.
    Nem lázas, nem forró a pofija, a széklete bűzösebb, de itt gondoltam a tápszerre is, folyton rág mindent, nyáladzik, a popsija érdes, nem tudjuk, hogy a foga miatt ébred meg és vergődik az ágyban vagy a pocakja miatt. Ha felveszem alszik tovább.
    Olvastam, hogy a fogzás miatt puffadhat is. Úgy tapasztaljuk hogy még mindig érzékeny a bélgázokra, ezek miatt rendszerint megébred éjjel.
    Mit javasol erre?
    Illetve ami még furcsa nekünk hogy általában 120-150ml eszik minimum 4óra el is telik két etetés között mégsem eszi meg egyszerre az egészet kb két részletben 5-10perc szünettel eszi meg, pedig büfiztetjük is közben. Itt is zavarhatja a foga esetleg?
    Van hogy a hüvelykujját is bedugja a cumisüveg mellé, evés közben.
    Azt lehet körülbelül tudni mikor lesz neki egy egész éjszakára elég az esti evés?

    Előre is köszönöm a választ!
    Barbara

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Valószínűleg a fogzás zavarja, ezért dugja oda a kis ujját is, mert az érzékeny ínyét masszírozza. Etetés előtt kend be az ínyét fogzáskönnyítő géllel, és éjszakára is bekenheted.
      A legtöbb baba 1 éves korig igényel még legalább egy hajnali evést.

  • Á. Beáta

    2015. január 23. péntek

    Szia Ági!

    A következőkben szeretném a segítséged kérni: 6 hetes a kisfiam, s anyatejjel táplálkozik. A napirendje a következő: egy nap kétszer választott magának egy-egy hosszú alvást: 10:00-14:00 és 22:00-02:00 + 03:00-05:30. Ezek körülbelüli idők, ettől vannak eltérések, pl. Egyik este 22:00-tól – 04:00 ig aludt, s ma aludt még pluszba egy órát. A napszakból fennmaradó időt evéssel tölti, egy kevés kommunikációval, gügyörészéssel, de mindenféleképpen ölben levéssel töltené, tölti. Próbáltam a 3 óra alvás, evés, stb napirendet kialakítani, de az csak egy pár napig ment, s rengeteg sírássla járt, mikor letettem aludni. Hasfájós korszakában ölben altattuk, így ehhez hozzá is szokott, s mostanában ha leteszem, sír, s elaludni is csak mellen alszik el, egyébként szívfakasztó ordításba kezd, ami tart egy órát is, de egy idő után oly keserves, hogy nem bírom. Így, amikor felébred délután, megetetem (ez egy óra kb.), ezt követően elvan egy darabig, aztán megint etetés, fürdetés, s innen csak mellen levés kisebb nagyobb megszakítással, míg el nem alszik. A kérdésem, hogy lehet, kell e ezt korrigálni, s szabályosabb rendszerbe terelni? Ha igen, hogyan? Másik kérdésem, hogy mikor alszik, mostanában kicsit nyögdécsel közben, erőlködik, néha felsír, de aztán alszik tovább. Ez mitől lehet? Köszönöm szépen előre is. Üdvözlettel, Beáta

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      A naprendje a korához képest tökéletes. Valószínűleg álmában az emésztése zavarja.

  • Adrienn

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 9 hónapos múlt, jó evő, csupa mosoly gyerek. A kérdésem az alvására vonatkozik: 6 hónapos kora óta kétszer alszik nappal, 10-11 között teszem le délelőtt és 16-17 között délután, attól függ, mikor fárad el. Mindkét alkalommal 1-2 órát alszik. Ha felébredt délután akkor vacsi, játszunk még kicsit, aztán fürdés és alvás. Fél 9 körül alszik el könnyen. Azonban hajnalban 5-6 között mindig felébred. Eleinte ilyenkor áthoztuk magunkhoz és még rajtunk aludt fel 7-ig. Pár hete azonban nem akar elaludni es játszik, csapkod, ugrál rajtunk. Mit lehetne tenni, hogy húzzuk kicsit a reggeli ébresztőt? Próbáltam később fektetni, de nem működött. Köszönöm előre is a segítő választ!

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      A később fektetés a megoldás, de egy próba nem próba, ugyanis a bioritmusnak kb. 3-4 nap kell mire átáll az új rendszerre, tehát mire a babád rájön, hogy később kéne kelnie, hiszen később is feküdt.

  • Zsuzsa

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!

    Márciusban lesz 3 éves a kisfiam.
    Nagy aggodalmat vált ki belőlem hogy a néhány hónapja igen intenzíven rágja a körmeit. Nem néha rágja hanem szinte állandóan a szájában van a keze.
    Vagy ha nem ott, akkor az orrát piszkálja. Vagy a fütyijét(ez nem olyan intenziv).
    Próbálok figyelem elterelni, a kezének elfoglaltságot adni de nagyon hamar visszavándorol a szájába.
    Próbálok nem rászólni,-ez nehezen megy mert önkéntelenül is kicsuszik a számon. Finoman mindig elhúzom a kezét.

    Olvastam hogy szorongás lehet a kiváltó, de nem találom az okát.
    Bölcsödébe nem jár, kisebb testvére nincs. Apja is én is otthon vagyunk, 20 éves bátyja szintén, igy mindig van aki foglalkozzon vele.
    Szeretgetést testközelséget mindannyiunktól bőven kap.
    Egy héten jarok vele ringatóra, babauszásra, meg bábos mesekuckóba. Utána mindig játszóterezünk. Más napokon apukájával mennek sétálni, játszóterezni.
    Majdnem mindennap le van mozgatva. Tvt többet néz mint en szeretném mert megy a háttér tévézés.

    Nagyon értelmes,érdeklődő,barátságos (nem introvertált) mindenhol megdicsérik.Koránál érettebb, mivel magas is, sokszor azt hiszik már javában óvodás.
    Hamar járt, hamar egész mondatokban beszélt.Látszólag kifejezetten kiegyensúlyozott, együttműködő.
    Persze neha dacoskodik, a többségét azonban sikerül kezelni.( Hála a „Békés dackorszak”utmutatásainak! ).

    Nincs túlkorlátozva, és szerintem a határok is megvannak. Próbálok vele legtöbbször ugy kommunikálni hogy legyen döntési lehetősége.

    Figyeltem, de nem vettem észre hogy valami befolyásolná ezt a viselkedést. Nem hagy alább semmikor.Próbáljuk hogy megöleljük, szeretgetjük mikor ezt a viselkedést
    latjuk, de egyenlőre nem hozott eredményt. A családi konfliktusok hevét is takarékra tettük a cél érdekében.

    Egyedül akkor láttam határozottan, hogy egyáltalán nem csinálta, amikor a barátnőméknél voltunk és egész nap a gyerekeivel játszott.

    Tanácsodat kérem hogy mi tévő legyek, nagyon aggódom és értetlenül állok a jelenség elött.

    Köszönettel
    Zsusza

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      A pótcselekvés oka valószínűleg az, hogy nagyon érett komoly kisfiú és egy kicsit hiányzik neki a gyerektársaság. A közösség valószínűleg megoldja majd ezt a problémát.

  • Irén

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági,
    Először is köszönöm az előző fogadóórai kérdésemre adott gyors válaszodat – a fájdalomcsillapító adása alvás előtt bevált. Napközben nem folyik a nyála, mint az előző fogaknál, de szinte mindig van valami a szájában, az ujjacskáját is egy helyen tartja az ínyén, szóval mégiscsak a foga jön.
    Így már nem ébred fel a kisfiam fél óránként, viszont visszatért egy régi rossz „szokása”, amelyben szeretném most a segítségedet kérni. Kisfiam szinte minden hajnalban felébred sírva 3 és 5 között valamikor és másfél-két óra mire visszaalszik . Addig ott kell lennem, különben sír szegény. Úgy ébred, mintha már kialudta volna magát, aztán egy fél óra múlva kb elálmosodik, majd nehezen de visszaalszik. Nem éhes (már próbálkoztam vele), és nem kezdünk el ilyenkor játszani sem, próbálom benne tudatosítani, h aludni kellene ilyenkor. Korábban is volt ilyen, de az pár nap alatt elmúlt, most viszont már jó ideje tart. Mi okozza ezt? Mit tehetnék ellene?
    A másik kérdésem szintén az alvással kapcsolatos. 16,5 hónapos kisfiam még mindig ölben alszik el. Hogyan kezdjem el ilyen „idősen” átszoktatni arra, hogy a saját ágyában aludjon el? Próbáltam már, h lefektetem, simogatom a hátát (hason alszik csak), de gyakorlatilag azonnal feláll, nem marad fekve.
    A másfél-két órás ébrenléteket is az ölemben tölti, a szoptatós székben ülünk, ringatózunk. Egyébként szerintem az altatásához nem is lenne szüksége már a ringatózásra, a testközelséghez ragaszkodik leginkább.
    Elnézést, h ilyen hosszúra nyúlt. Segítségedet köszönöm előre is

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Amikor felébred, annyira éber lesz, hogy egyszerűen nem tud ellazulni és visszaaludni megint. Ezen segíthet este lefekvés előtt egy csésze Rooibos tea.

      Az altatást próbáld meg úgy, hogy ne a kiságyat erőltesd, inkább feküdj le vele a nagyágyra és hadd aludjon el ott, mellédbújva és akár ott is aludhat végig.

  • Kindet Andi

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!
    Én altatással kapcsolatban szeretném a segítségedet kérni.
    Kislányom 16 hónapos. Éjszaka, mikor felébred, mindig sírva ébred és csak Én tudom megnyugtatni, a férjem nem. Ha nála van, nagyon sír, és ahogy átveszem, szinte azonnal megnyugszik. Próbáltuk, hogy a férjem kezében van a gyerek, és Én is ott vagyok. Így nem lovalja bele magát a sírásba, tehát nem lesz belőle zokogás, de meg nem nyugszik. Gondolom ez lehet a szeparációs szorongás, ahogy olvastam az írásaidban. A férjemmel egyébként jó a gyerek kapcsolata, sokat foglalkozik vele. Néhány hónappal ezelőttig elaltatni sem tudta, csak Én, de az úgy látszik mostanra megoldódott, de ez az éjszakai visszaaltatás nem. Kislányom egyébként mások által is jókedvűnek, kiegyensúlyozottnak mondott gyermek.
    Egy hónap múlva elutazom, és két éjszakát is a férjem lesz vele, és már előre izgul, hogy mit fog a kislánnyal csinálni… és persze Én is aggódom. Az utat csak valószínű, hogy anyagi következményekkel tudnám visszamondani. Vagy tegyem inkább azt?
    Mit tegyünk?
    Válaszodat előre is köszönöm:
    Üdvözlettel:
    Kindert Andrea

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Egészen már az azért, ha te is ott vagy, vagy ott vagy a közelben, vagy, ha a baba tudja, hogy egyáltalán nem vagy ott. Lehet, hogy az első alkalommal nehezebben fog menni, de szerintem össze fognak csiszolódni.

  • Nóri82

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!
    A kislányom 2014 december 03-án született 2008gramm sulyal.10 nap korházi tartozkodás után hoztuk haza.Nagyon sokat sirt mire rájöttünk,fázik.Most 7 hetesen ott tartunk,hogy éjjel 3-3 és fél óránként eszik,de miután nappal 9 körül megetetm,játszok vele (kb.1-1 és fél órát van fent),elaltatom,kb fél óra után fent van.Aztán megint elaltatom és igy tovább.Aztán eszik,játék.Gyerünk a baba kocsi a levegőre.Ezek után akár 5 órát is tudna aludni a baba kocsiban,ha hagynám.Fel szoktam ébreszteni úgy 3 és fél 4 óra mulva.Aztán evés,játék és a du. ugyan úgy folytatódik fürdésig.Vagy még rosszabb.Estére már nem birunk vele mert úgy sir.Az altatás úgy van ahogy írtad.Elringatom kicsit félálomba,leteszem és éjjel általában müködik is.Van hogy egyszer még fel kell venni nyugtatni,de általában reggelig ok.
    Mindig ugyan az a rutin,minden altatásnál.Nappal szopi,pelenka csere ha kell,játék alvás.Éjjel ugyan ez játék nélkül.
    Ha van valami ötleted megköszönném mert napközben szinte semmire nincs időm.
    Előre is köszi.

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Az ilyen kicsi babák általában mélyebben alszanak sötétben, szűkebb ágyban (pl. bölcső, mózeskosár) és hason. Ezeket próbáld végig.

  • Dorka

    2015. január 23. péntek

    Szia Ági,
    Van egy 17 hónapos kisfiam, vele kapcsolatban lenne néhány kérdésem.
    1. Amikor az apukájával megöleljük, megpusziljuk egymást, ijedten próbálja tölem az apukáját ellökni és sir, hogy „Mama, Mama” Mintha féltékeny lenne 🙂 Mit lehet ilyenkor tenni, vagy el fog ez mulni magátol?
    2. Sajnos pár hete elkezdte azt a forma hisztit,mikor a fejét a falba, padlóba veri. Megölelni nyugtatni nagyon nehéz és ugy vettem észre az a legjobb ha ilyenkor egyedül hagyom és magátol igy gyorsabban lenyugszik mintha „üldözöm” mert probálom megölelni. Jó ez igy? szabad ilyenkor egyedül hagyni egy kisgyereket?
    Nagyon köszönöm a válaszokat és szeretnék Neked gratulálni az Év Példaképe jelöléshez! Üdvözlettel: Dorka.

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      1. Ezt kinövi majd.
      2. Ha könnyebben megnyugszik úgy, akkor ne ölelgesd ilyenkor.

  • Angi

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!

    25 hónapos kisfiam táplálkozásával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Eléggé válogatós, nem szívesen fogad el új ételeket. Mindenből 5-10 falatot eszik és közli, hogy végzett az evéssel, jóllakott. Hiába mondom neki, hogy éhes lesz, nem érdekli, inkább nem eszik a következő evésig. A védőnő szerint azért van mert „nem ér rá enni”, fontosabb a játék. Majd kinövi. Engem viszont már kezd nagyon aggasztani a dolog, főleg az, hogy nem akar változatosan enni.Gyümölcsből is csak alma, banán, de abból is kevés, zöldségfélékből is minimális. Húst meg aztán hetente jó ha egyszer, de akkor is csak néhány falatot. Egyébként 13,6 kg, 90 cm, de engem aggaszt ez a kevés ételfogyasztás. Egy hete beteg, azóta még ennyit sem eszik, de gondolom az a betegség miatt van, még a pépeset sem eszi meg.

    A másik kérdésem pedig azzal kapcsolatos, hogy ha játszik és nem sikerül neki valami,akkor kitör a sírás (jó esetbe), vagy pedig elkezd szétdobálni mindent.Megpróbálom lenyugtatni, de minél inkább nyugtatom, annál inkább behergeli magát. Ha úgy csinálok, mintha nem látnám, akkor hamarabb abbahagyja. Mit tegyek, hogy ne bosszantsa fel magát ilyen könnyen a kudarcon. Hiába segítek neki pl egy tornyot felépíteni, ő akarja, de nem sikerül, anya ne segítsen.És már kezdődik is a sírás….
    Előre is köszönöm a tanácsod.
    Angi

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Tényleg ki fogja nőni ezt. Mivel jó húsban van és összességében minden főbb ételcsoportból eszik ételeket, ezért nincs ok az aggodalomra.
      Sajnos ezen az időszakon minden kisgyereknek át kell esnie, amikor a saját korlátaival szembesül, azzal, mire nem képes. Próbálj meg egyáltalán nem tudomást venni róla, esetleg tereld el a figyelmét valami mással.

  • Szabó Erika

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!
    Lányom 14 hónapos és az a rossz szokása hogy az etetőszékben csak akkor hajlandó enni ha valami játékkal vagy érdekességgel elterelem a figyelmét. Hogyan lehet erről leszoktatni?
    Másik kérdésem hogy meddig kell raadni magas szárú cipőt vagy szandit? 1 hónapja tanult meg járni és otthon most csak tapadós zoknit adok rá.
    Köszönöm a válaszokat.

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Kezdjetek el fokozatosan önállóan enni, saját kis kézzel felcsipegethető ételeket pl. uzsonnára. Te is teríts meg magadnak és egyél vele, de ő önállóan egyen. Ahogy egyre többet eszik önállóan elhagyja a szórakoztatva etetetést.
      Bentre elég a zokni, nem kell a kiscipő.

  • Nikoletta

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!
    A kislányom hamarosan 3 hónapos lesz. Olyan 2 hete már átalussza az éjszakát. Van egy esti rutinunk: 8-kor fürdetjük, fél 9kor eszik, 9-kor pedig beteszem az ágyába kaja után rögtön (sajnos tápszeres) és mindenféle sírás, nyöszörgés nélkül elalszik kb. 5 perc alatt. Reggel 7-kor kel, peluscsere, stb. fél 8-kor vissza a kiságyába kaja után rögtön és 5 perc alatt szintén elalszik és olyan 1-2 órát alszik, míg én pont meg tudok főzni. És innentől kezdve csak szenvedünk édesemmel. Csak akkor alszik, ha lemegyünk sétálni, vagy ha jó időben kiteszem az erkélyre aludni. Amúgy sehol nem alszik el. Se a kiságyba, (ami számomra érthetetlen hiszen, éjszaka, délelőtt minden gond nélkül elalszik ugye) se a nappaliban, se mózeskosárban, se sehol. Egyedül a kezemben, vagy kendőben, de ott meg 20 perc után felkel, a kis fejét belefúrja a mellkasomba, vagy a kezembe, és sír. Látom rajta hogy még álmos, de nem tud vissza aludni rajtam sem. Ami nekem nagy lelki fájdalmat okoz, hisz amikor kisebb volt mindig jókat aludt rajtam, igaz, nem lehetett letenni, de nem bántam. Azóta ez sincs. Kanapén is aludt régebben, kiságyában is, most meg sehol nem hajlandó, még rajtam is csak 20 percet max. És sajnos délután 3-tól csak sír, mert álmos, de nem tud elaludni és én nem tudok rajta segíteni. Nem tudom miért kel fel 20 perc után, se a hasa nem fáj se semmi. Mostanában nagyon rágja az öklét, sokat nyáladzik, arra is gondoltam, hogy a kis foga jön? De levegőn meg jól alszik. Nem tudom, mit csinálok rosszul tényleg. Sajnálom, mert picit több az alvásigénye, mint másnak ilyen hónapos korban, még sem tud aludni, pedig látom rajta hogy nagyon fáradt. Próbáltam fél álomba letenni, de olyan keservesen sír, hogy az valami hihetetlen. Próbáltam kis zajt csinálni, kizárni mindent, de egyik sem vált be. Lehet, hogy az a baj, hogy nincs délután rutinunk csak délelőtt és este? De mindig ugyanúgy próbálom elaltatni ringatás, kis popsiveregetés, de nem jön be. A lakásban nagyon meleg van, hatalmas haja van a kislányomnak és azt veszem észre mindig, hogy miután felkel a kezemben, tiszta víz a haja, piros a kis tarkója, nagyon melege van. Lehet ez kelti fel, de már tényleg nem tudom. Ma is nagyon nagyon keservesen sírt, borzasztó álmos de nem megy. Tanácstalan vagyok. Mit tehetnék?
    Nagyon köszönöm a tanácsát előre is!

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Próbáld meg, hogy alaposan kiszellőzteted a lakást, mert oxigéndús levegőben tényleg könnyebben megy az alvás, azért alszanak kint is olyan jókat a babák.

  • Brigeszter

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!

    Köszönöm eddigi segítségeidet, sok erőt merítek a blogon olvasható tanácsokból!

    10 és fél hónapos kislányom alvásával kapcsolatban szeretnék kérdezni. 7 hónapos kora óta ébredezik éjszakánként fél óra-óránként, pedig addig átaludta az éjjeleket. Kérdeztelek már ezzel kapcsolatban, a fogzásra gyanakodtunk. Sajnos semmilyen homeopátiás szer nem vált be (két félét próbáltunk, a többi, tünet alapján, nem az ő szere), sem kúp, sem sedatif pc, sem más praktikák nem segítettek, így inkább elfogadtuk, hogy ilyenek az éjszakák és igyekszünk a lányunknak minél pihentetőbbé tenni az ébredések ellenére (egyébként már 4 foga van, és szerintem most jönnek felül az oldalsó metszők). De az ébredései sem egyformák és ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni. A férjem, munkájából adódóan, sajnos nem tölt itthon minden éjszakát. Amikor Apa nincs itthon, akkor elalvás után fél óra múlva ébred, aztán óránként, kb. hajnali 4-ig, utána alszik egy hosszabbat és reggel fél 9-től ismét óránként ébred, míg fel nem kel rendesen (ezt onnan tudom, hogy amikor csak felriad, de még aludna, akkor sír, ha már felkelt, akkor nevetéssel, hangoskodással jelzi, de nem sír). Sőt, nekem általában 2-3 óránál nem alszik többet egyszerre, nagyon ritka, ha sikerül. Viszont, ha Apa itthon van, akkor Apa altat, olyankor nincs ébredés, csak 1 óra múlva (de ez mindig, mint nálam a fél óra) és utána talán még egyszer megébred, ekkor kap tápszert (én is meg szoktam etetni), de ezen kívül átalussza a teljes éjszakát gond nélkül. Azt szeretném megkérdezni, hogy miért lehet ez? Rossz anya vagyok, mert nem tudom rendesen elaltatni a babámat, nem nyújtom azt a biztonságot, nyugalmat, védelmet, amit Apa 🙁 Nagyon rossz érzés ez, mert mindent szeretnék neki megadni, mégis a nyugodt, pihentető alvást nem tudom és nem tudom a miértjét sem 🙁 Ha Apának felriad éjjel, az is elég, ha bemegy és megsimizi a hátát, békésen alszik tovább, ha én megyek, akkor kéreckedik az ölembe, sehogy nem bírom megnyugtatni, csak ha felveszem és ringatom, de a karomban azonnal visszaalszik, viszont van, hogy le sem tudom tenni, mert azonnal felébred rá. Nem értem ezt, mivel vagyok kevesebb, mint Apa, mit nem adok meg neki, amit Apa, mit rontok el?! Vádolom magam emiatt. Pedig mindent ugyan úgy csinálunk Apával, nincs különbség a napi rutin, az esti rutin, etetés, altatás között, minden ugyan úgy zajlik (este 10-kor fürdés, vacsi és 11-kor alvás, gond nélkül elszokott aludni, reggel pedig 10-11 között ébred, vidáman, kipihenve. Napközben már csak egyszer alszik, mindig fél 4-től 5-ig. Nekünk tökéletes ez a napirend, Apával szeretünk sokáig aludni és későig fent lenni, és a babánknak sem megterhelő a késői fekvés-ébredés, szinte mióta megszületett, azóta ilyen a napirend és mindig a lányunk változtat, ha szüksége van rá).
    Másik kérdésem az lenne, hogy miután elaludt, a kis izmai tovább dolgoznak, ránganak, folyton mocorog, ez normális? Illetve gyakran előfordul, hogy álmában nyöszörög, hangtalanul sír, csak rázkódik és aztán hangosan is felsír, de nem mindig ébred fel rá. Rossz élmények érik napközben (vidám, kacagós baba, nem sírós egyáltalán, nem nyűgösködik szinte sosem)? Mitől lehetnek ezek a felsírások? Mozgásfejlődését tekintve 3 hónaposan már megfordult mind a két irányba, 5 hónaposan felállt, 6 hónaposan ült és ekkor már kapaszkodva lépegetett is, valamint mászott, elindulni azóta sem indult el, nem is erőltetjük. Néhány szót utánozva szinte teljesen értelmesen kimond, puszit ad, integetve pápázik és puszit dob. Reggel ébredés után, délután alvás előtt, este lefekvés előtt és éjjel, ha felébred 180 ml tápszert kap, ezen kívül tejpépet, gyümölcsöt, főzeléket, pudingot és néha pár falat darabos ételt is eszik (ha mi eszünk, abból mindig kér, adunk is neki pici falatokat, ez lehet probléma?).
    Harmadik és egyben utolsó kérdésem Sokáig hasfájós volt a babánk, így hozzászoktattuk ahhoz, hogy ölben ringatva, járkálunk vele és így alszik csak el. Soha nem bírtam elviselni, ha sír, egyszerűen megszakad a szívem, így éjjel is, ha felsír, szintén csak ölben, ringatva alszik vissza, és van, hogy fél órát is járkálok vele, mire le tudom tenni. Milyen kíméletes módszerrel tudnánk erről leszoktatni? Próbáltam azt, hogy beteszem a kiságyba és simizem, de semmi eredménye, feláll és jön az ölembe. Ha mellettem alszik és úgy ébred fel, akkor is eredménytelen a simi, kéreckedik ölbe és járkálás, ringatás. Szeretném leszoktatni erről, de nem tudom, hogy sírás nélkül megoldható e?
    Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikerült és válaszaidat, segítségedet előre is köszönöm szépen! 🙂
    Brigi

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Valószínűleg te feszültebb vagy kicsit, apa meg nyugodt, ezért alszik el vele könnyebben, ettől még nem vagy rossz anya.
      Igen, normális, ha álmában sokat mocorog. Ez is és a felsírások is azért vannak, mert álmában is „gyakorolja” a nappal elsajátított új mozgásokat.
      Ha ezen változtatni akarsz, az mindenképpen sírással jár majd, mert már hozzászokott, hogy így alszik el.

  • Nikcsi

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!

    A következő kérdéseim lennének 1 éves kisfiammal kapcsolatban:
    Mostanában állandóan kézben akar lenni. (kb 1-2 hete). Nem tudok elmozdulni sem mellőle, mert torka szakadtából üvölt! Még akkor is, ha lát, vagy ha beszélek hozzá! Miért lehet ez? De amint felveszem, mint akit elvágtak, abban a percben csendben marad! Egész nap azért csak nem lehet a kezemben! De olyan is van, hogy evés közben kezd el sírni, és csak akkor hagyja abba, ha kiveszem, és úgy etetem. Ezt okozhatja esetleg a fogzás? Az ínyén nem látok semmit, viszont jól alszik éjszaka. A nappali alvás az változó, de pl. ma de. fél órát aludt, és sírva kelt fel, de még a kezemben sem nyugodott meg… 

    A másik kérdés: Születésétől nagyon száraz volt a bőre, mindig véresre kaparta, annyira viszketett szegénynek, még a szteroidos krémtől sem javult, amit a kórházban írtak fel… Aztán saját elhatározásból elkezdtem adni neki a normál tápszer helyett a Milumil Pregomint. (persze a gyerekorvos véleményét kikérve). Olvastam, hogy esetleg „tejallergia” is állhat a száraz bőr hátterében. De nem volt sem hasmenés, és semmi ráutaló egyéb jel. Nem adtam neki eddig sem joghurtot, sem semmilyen tejterméket. Most egy hete kipróbáltam, hogy adtam neki pl. vajaskenyeret, vagy főzeléket, amit tejjel, vagy tejföllel készítettem. A bőrén nem látok változást, hasmenése nincsen… Ha allergiás lenne a tejtermékekre, mindenképpen lenne hasonló tünet, vagy az is lehet, hogy csak a hasa fájna tőle, minden egyéb tünet nélkül?! (bőrszárazság, hasmenés…)
    A rizstej, vagy szójatejjel tudom helyettesíteni a normál tejet? Azzal főzhetek/süthetek neki szerinted?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Niki

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Ez átmeneti jelenség, hogy ennyire anyás. 1-2 hét és kinövi majd.
      Sokféle tünete lehet a tejallergiának a bőrszárazságon túl, de mivel születése óta jelen van, nem gondolom, hogy ezzel függ össze. A Manna termékeit javaslom a bőrére.

  • Kriszti

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági,
    a kislányom 3 hónapos és két hetes (3 héttel korábban született). Mostanra már sikerült beállítanunk napirendet – pelusozás, szoptatás, önnálló elfoglaltság, közös tevékenység, általában pelusozás, alvás, ez az egész kb 2 óra, amiböl 1 óra alvás. Éjszaka nincsen gondja az alvással, néha megtörténik, hogy este 8-tól reggel 6-ig alszik, de ebben még nagyon nincs rendszer, viszont képes 4-5 órát aludni egyhuzamban. Napközben akkor teszem a kiságyba, amikor látom, hogy dörzsöli a szemét, orrát, ásít, általában nyugodtan lefekszik, még kb 10-15 percet bámészkodik és aztán elalszik. Vannak viszont olyan napok, amikor elkezd hisztizni, amint a kiságyba ér, ilyenkor odaülök mellé, énekelek neki és kb. a harmadik ének után megnyugszik, viszont ilyenkor nagy valoszinüséggel zaklatottan kel. Két kérdésem lenne: Ugye jól gondolom, hogy ez a nagy alvásigénye átmeneti és idövel hosszabban fogja bírni az ébrenlétet? Mikor kezdjek aggódni? Nem nagyon szeretném gyakrabban mint 2 óránként szoptatni, ez kissé gond az esti fürdetésnél. A másik meg az lenne, milyen játékkal tudom megnyugtatni, hogy ne kerüljön fölpörögve a kiságyba (most is igyekszem nyugodtabb játékokkal lefoglalni, amikor már sejtem, hogy kezd fáradt lenni)? Vagy esetleg mi lehet az oka, hogy ilyen sírós? Nem jöttem rá nagyon semmire. A hasfájós korszaka már nagyjából utánunk van, mert már majdnem a feje mögé dobálja a lábát, de néha így is az az érzésem, hogy a pocakja csikarja, tornáztatom, igyekszem maszírozni, de általában így is sokáig tart, míg végre kakil. Elöre köszönöm válaszodat,
    Kriszti

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Igen, később többet lesz majd ébren.
      Esetleg a zenélő forgó vagy más lágyabban zenélős játék jó lehet.

  • Erika

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom 2,5 éves, és egy ideje nagyon fél mindenfélétől. A lámpától, a tévétől, a hűtőtől stb., mindig talál valami aktuális „horrort” az életében, amiről mindenkinek beszél, akivel találkozik. Főleg este nehéz eltéríteni a témától, és vannak rémálmai is. Hogyan tudnám oldani benne a feszültséget? Mit tehetek, hogy boldog, magabiztos és kiegyensúlyozott legyen? Válaszkész elvek alapján nevelem, sokat vagyunk vele a férjemmel, beszélgetünk is mindenféléről. Már bölcsibe jár, ahol kevés gyermek van, és nagyon odafigyelnek a gyerekekre, igazán jó dolga van ott is, szeret is járni, persze sokszor mondja, hogy hiányzom. Köszönöm a segítséget 🙂

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Ez az életkor tele van megmagyarázhatatlan félelmekkel, a kicsinek most jelenik meg ugyanis a fantáziája, de még nem tud mit kezdeni vele, ezért sok mindentől félni kezd, ami nem valós. Ez átmeneti jelenség, amit ki fog majd nőni. A legjobb, amit tehettek, hogy megnyugtatjátok, hagyjátok, hogy kibeszélje magától a „horror-történeteit”.

  • Hajni

    2015. január 23. péntek

    Kedves Agi!
    Eloszor is szeretnem megkoszonni az eddigi segitsegedet es tanacsaidat!
    Most is jol jonne a tanacsod ☺
    1. 10 honapos a kislanyom es ejszakankent sokszor felsir gondolom a fogzas miatt. Viszont ami aggaszt, hogy negykezlabra all a fejet a kezeibe es a lepedobe turja es elkezd himbalozni es veri a fejet a kisagyba. Altalaban ebren vagy felebren csinalja ezt de elofordul hogy napkozben is csinalja ezt vagy ugy hogy csucsul es ugy ringatozik elore hatra. Oszinten szolva kisse ijeszto nekem. Van otleted esetleg miert csinalja?
    2. Valoszinu most jon a 8. foga de fehernek latom a ragofogak helyen is az inyet. Mikor lehetseges a ragofogak novese?
    3. Az alvasa a felebredeseket eltekintve rendben van. De meg mindig keson alszik el. Este 10 fel 11 fele alszik el. Reggel felebred olyan 9 fel 10 fele. Majd delben vagy fel 1kor elalszik kb masfel 2 orara, viszont utana mar nem akar aludni. Pedig faradt es nyugos is de nem tudom ravenni az alvasra. Ha igen alszik egy fel oracskat de akkor este nehezebben es kesobb alszik el. Van hogy 11kor. Mit tehetnek hogy hamarabb aludjon el. Faradnak faradt. Mar 2 honapja felallt. Kapaszkodva setal mindig pakol jatszik negykezlab is maszkal. Nincs korlatozva jarokaban az egesz lakasban maszkalhat.  Maximalisan kifarad de megse alszik el.
    Valaszodat elore is koszonom.
    Szep napot!
    Hajni

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      1. Általában unalomból szokták ezt csinálni a gyerekek. Tereld el a figyelmét!
      2. 21-24 hónapos kor körül jönnek, de a helyük már jóval korábban fehér.
      3. Tökéletes a napirendje. Mivel délelőtt is sokáig alszik, este is csak később álmosodik el. Ha ezen változtatni szeretnél, el kell kezdeni reggel hamarabb felébreszteni.

  • Melinda

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági!

    Én több problémával is küzdök. Van egy 27 hós kislányom, a kisfiam pedig 4 és fél hónapos. Sajnos egyedül vagyok a két kicsivel, mivel a férjem külföldön dolgozik, és segítségem se nagyon van. Az az igazság, hogy nagyon stresszes vagyok, főleg az utóbbi időben, mivel ez az egyedüllét, illetve állandó éjszakázás is kikészít. alapból egy aggódós típus vagyok, és mindig azon idegeskedtem, hogy nincs elég tejem.
    Kisfiam 3150 grammal és 49 cm-rel született, jelenleg 6200 gramm és 67 cm. Az első 2 hónapban szépen hízott, de azóta folyamatosan stagnál, és az elmúlt hetekben össz 50 grammot hízott. Napok óta azzal küzdök, hogy nem működik a tejleadó reflexem, a kicsi ordít, hiába akarom többször mellre tenni, van hogy fél, háromnegyed órát is küzdünk. És ez még jobban stresszel. C fogás, mellszívózás, stb… nem segít. Tápszerezni nem szeretném, de nem tudom meddig fog ez így menni. Ez egy ördögi kör, amiből nem tudok kilépni. A gyerekekkel is egyre türelmetlenebb vagyok, szörnyen élem meg ezt az egészet.
    A másik dolog, hogy a kicsi az esti altatás után fél, háromnegyed órával felébred és nem akar visszaaludni. Ez idő alatt pedig a nagylányt nem tudom elaltatni, így kölcsönösen ébren tartják egymást éjfélig is akár (tegnap előtt negyed 2-ig). Napirendje kialakult, a tesóhoz próbáltuk igazítani.
    8 körül ébre, cici, játék, cici.
    10-11 között elaltatom, kb. 1, 5 órát alszik. Ébredés után cici, játék, cici.
    14.30 körül altatom, ekkor alszik kb. 2-2,5 órát, de többször megébred. Így 17-18 között ébred.
    Cici, játék, 8 körül fürdik, aztán cici és egy fél-1 óra múlva elaltatom. De aztán ébred. és kezdődik a kálvária.
    Ráadásul pár hete észrevettem, hogy elég deformált a kicsi koponyája, jobb homloka előre ugróbb, bal oldalt laposabb. Elvittem fejlődésneurológushoz. Dg.: fokozott jobboldali aszimmetrikus tónusos reflex, enyhe dyscrania, tónuseloszlási zavar. Jövő héten kezdjük heti egyszer a DSGM terápiát, plusz javaslat, hogy minden inger balról érje, és állandó hason fekvés. Ez megint nehéz, mert azt utálja. Próbálom sokszor hasra tenni, egyre ügyesebb, de mindig ordítás a vége, ezért megfordítom.
    A nagylány is egyre jobban igényli a vele való foglalkozást, de sokszor nem jut szegénykére idő, és nagyon sajnálom őt is.
    Tudom, velem van a baj, mert magamban kellene rendet tenni, de úgy érzem darabokra hullok, nem tudok ennyi problémával megküzdeni egyedül, nem tudok megfelelni. Nagyon várom válaszodat és tanácsidat.
    Köszönettel: egy kétségbeesett anyuka.

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Nyugi! Két kisgyerekkel nehéz az élet. A kicsis azért hízik már lassabban, mert megduplázta a születési súlyát és utána a hízás üteme lassul. De ha nem megy a szoptatás, semmi baj nincs, ha pótolnod kell néha. Próbáld meg a két kicsit külön altatni egymástól (a kicsi aludhat veletek, a nagy a gyerekszobában), így nem lesz gond abból, ha felébred valamelyik.

  • Klári

    2015. január 23. péntek

    Kedves Ági,
    a tanácsodat szeretném kérni: kisfiam hó végén lesz 9 hónapos és kúszáskor csak a jobb lábát használja, a balt szinte csak húzza, olykor hajlítja be. Jobb karját nyújtva, balt könyökölve használja kúszáskor. Gyorsan közlekedik, az egész lakást bejárja. Kb.másfél hónapja kúszik és két hete felállt, guggol, mindkét lábát használja egyformán, ülni is stabilan ül. A járókában körbetotyog. Mászásnak nem látom jeleit, olykor ugyan négykézláb van, de nem marad úgy, nem hintázik. Egyébként értelmes, figyelmes, egész nap „beszélget”, sokat nevet.
    Szükséges felkeresünk szakembert (orvost, tornát) a „féloldalas” kúszás miatt? Nagyon hasznosak az írásaid :), a FB bejegyzések elgondolkodtatóak…, köszönöm! 🙂

    • Vida Ágnes

      2015. január 25. vasárnap

      Mivel más mozgásoknál megvan a kétoldalasság, ezért valószínűleg csak ez vált be neki.

  • Kovács Ildikó

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Àgi!

    Egy kicsit reményvesztetten, hogy ennek egyszer vége lesz, és hogy nem tudok segiteni a kisbabánknak, és nagyon fáradtan és nyúzottan írok Neked.
    Már nagyon sok hozzászólást és választ elolvastam a blogon, megvettem az Àlomba ringató praktikák online megrendelhetö változatát (mi Svédországban élünk), kipróbáltam mindent, amit úgy gondoltam, hogy ezekböl segithet, de most a segítséged szeretném kérni.
    6 hónapos a kisfiunk, és kb 1 hónapja minden éjszaka szinte percre pontosan óránként felébred. Már az esti lefektetés után 1 órával felsír, és aztán egész éjszaka ez van. Az éjszaka több részében pedig 1-2 órán keresztül 10-15 percenként ébred. Aztán néha van hogy alszik 1-2 órát, aztán kezdödik minden elölröl. Ùgyhogy kb 2×1 1/2 – 2 órát tudunk mellette nyugodtan, egyhuzamban aludni 🙁
    Soha nem volt igazán jól alvó baba, de azért 2-3 órákat tudtunk aludni egyhuzamban, és kb 2 hónapos kora körül, volt egy pár olyan éjszaka, amikor 5-6 órát is aludt egyhuzamban.
    Gondoltunk a fogára, (nagyon nyálzik, és nagyon szorítja az ínyét) bár reméltük, hogy nem tart ilyen hosszú ideig. Itt nem ismerik a homeopátiás szereket, úgyhogy amikor azt láttuk, hogy tényleg nagyon fáj neki, akkor adtunk neki az itteni fájdalomcsillapító szirupból. (Ezt ajánlotta csak az itteni védönö.)
    Amikor felsír, nem kell kivenni a kiságyból, elég, ha kap egy kis tápszert, visszakapja a cumiját, betakargatjuk, és alszik. Nem is igazán van ébren ilyenkor, mert ahogy egy kicsit sír, mi már megyünk hozzá, hogy ne sírja fel jobban magát.
    Már megpróbáltuk azt is, hogy nem tápot kap, hanem csak vizet, és akkor talán majd emiatt nem fog felkelni, de ez sem jött be, és úgy tünik, hogy ha elöbb nem is, de hajnal felé még éhes, mert ha csak vizet kapott elötte, akkor utána már nem csak pár korty tápot iszik, hanem többet.
    Amikor kicsi volt, velünk aludt egy szobában, de olvastam azt is töled, hogy meg lehet próbálni a külön szobát, és mivel nemrégen elköltöztünk, ahol van lehetöség külön szobára, már ezt is megcsináltuk, de ez sem jött be 🙁
    Amikor már nagyon sürün felébred, akkor magunk mellé szoktuk venni, de ettöl sem ébred kevesebbet, és nem alszik nyugodtabban 🙁
    Most még itthon van Apa is a költözés miatt szabin, úgyhogy most ö is segít éjszaka, és elfelezzük az éjszakákat. Az elején én vagyok az ügyeletes, aztán ö, de nemsokár visszamegy dolgozni, (reggel 6-tól este 8-ig minden nap), és akkor már nem szeretném, hogy még éjszakázzon is (bár ö akar mindig :-)), ezért nagyon jó lenne, ha legalább 3-4 órákat tudnánk aludni egyhuzamban. Tudom, hogy nem arról szól a dolog, hogy lerakom este a kicsit, és reggel ébred, (bár biztos vannak ilyen csodababák), de ez az óránkénti kelés már nagyon fárasztó, és szerintem picurkánk sem tudja kialudni magát rendesen.
    Egyébként az altatással nincs gond, nappal is többször van úgy, hogy amikor látom, hogy fáradt, csak lerakom az ágyába, és elgagyarászik még egy kicsit, aztán pedig elalszik, vagy csak ott vagyok vele egy kicsit, amikor már nagyon álmos, simogatom, nagyon szereti fogni a kezünket, amikor altatjuk, szól neki az altató zenéje, és szépen elalszik.

    Amikor ébred, reggel is és napközben is jókedvüen kel, nem nyügösen, néha még tudom is hagyni egy kicsit ébredés után, ha éppen valami dolgom van. Bár mostanában a nappalok is elég húzósak, mert többször ébred úgy, hogy látom, hogy nem aludta ki magát, és mégsem tudom visszaaltatni sehogy sem. Ilyenkor már utána sem igazán jókedvü, és sajnos enni sem úgy eszik, mint elötte.
    Nagyon tanácstalan vagyok, most már nemcsak az éjszakák, a nappalok is egyre nehezebbek, és még az evés sem megy rendesen. Lehet mindez a foga miatt ilyen hosszú ideig?

    Az evésnél most ráadásul az a legújabb, hogy a fözeléket csak akkor eszi meg, ha keverek bele neki grötöt, ami olyan, mint Magyarországon a tejpép. Tudok ezzel valami rosszat tenni a késöbbi evésekre vonatkozóan?
    Ne haragudj, ha túl hosszúra sikeredett, de próbáltam mindent leírni, és nagyon remélem, hogy tudsz valami biztatót mondani nekünk 🙂
    Nagyon köszönöm,
    Ildi

    • Vida Ágnes

      2015. január 13. kedd

      Ezt egyértelműen a fogzás okozza. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
      Ha nappal nyálzik és mindent a szájába vesz, mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert. A Boiron homeopátiás termékei Svédországban itt tudod megvásárolni: http://www.biovea.com/se/manufacturer.aspx?MID=494 (de egyébként érdemes megnézni a Boiron.com honlapján is, mert ott fel van tüntetve országonként minden patika, ahol elérhetőek a termékek)

      Nem gond, ha a főzelékeket még mindig inkább édesen szereti, ez fél éves korban még normális, idővel próbáld csökkenteni a főzelékben a tejpép arányát, aztán teljesen leszokik majd róla.

  • Etelka

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Àgi!
    Szoptatással kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni, eléggé el vagyok már keseredve.
    A 38. héten sürgősségi császárral született a kisfiam 2160g-mal és 46cm-rel, nem vajúdtam, fàjásaim nem voltak.
    A kisfiam teljesen egészséges. 8 hetes 3880g.

    Az első napokban nem sokat volt cicin, külön épületben voltunk a kórházban,és mikor átmentem hozzá a szopikra, nem is mindig tehettem cicire, és ha igen akkor is csak rövid ideig, hogy a szopik ne csússzanak össze. Az első 8 napig 8szor evett (szabályosan 3 óránként).Ott is mindig mértünk, szopi előtt, után, majd jött a női tej pótlásként.

    A problémám az, hogy kevés a tejem, változó, olyan fele-háromnegyede annak,amire szükség lenne. 4 hete begyulladt az egyik mellem, làzas is voltam, azóta abban kevesebb tej termelődik, mint előtte. Hordok női tejet, azzal pótolom cumisüvegből. Szeretném nagyon szoptatni, sok mindennel próbàlkoztam már, hogy növeljem a tej mennyiségét, de nem volt igazán hatásos semmi (tejszaporító tea, malàta ital, homeopátia, tejszaporító ételek).
    6-szor eszik naponta, napközben 3, 3,5 órànként ébred. Próbáltam a két mellből szoptatást, de nem termelődött több tejcsi. Most egy mellből szoptatok. Sokszor az egy cicit sem üríti ki, van,hogy 10-20g-ot is ki tudok még fejni, pedig van hogy egy órát is cicin van. El is alszik rajta,közben pedig szopizik is.
    Véleményed szerint gyarapodhatna a tejem, ha 2-3 napig igény szerint szoptatnék pótlàs nélkül? Vagy ez drasztikus, és pótoljam csak kevesebbel, hogy sűrűbben kérje?
    Még annyi, hogy bimbókiemelővel szoptatok, mert nélküle bekapja ugyan, de nem tudja úgy, hogy szopizni tudjon belőle.
    Jól tudom, hogy 150g*kg a napi adagja? Valahol csak 120g-mal számolnak. A fiam most 90-100g-ot eszik naponta, sokszor van széklete, ami mindig „túrós”. A védőnő szerint nem baj, de már mondták, hogy túl sokat eszik.

    A kórházban azt súlykolták belém, hogy meg kell ennie az adagját, különben elkezd fogyni majd. És hogy nálunk ez különösen fontos, mert kis súllyal született.
    Vàrom válaszod! Fontos a véleményed!
    Munkádhoz további sok szerencsét kívánok!
    Üdvözlettel: Etelka

    • Vida Ágnes

      2015. január 13. kedd

      5 kilós testsúly alatt valóban 150gramm x testsúlykigramm/nap a napi adag, efölött 120 gramm, de természetesen lehetnek egyéni eltérések. Mivel bimbókiemelővel szoptatsz, valószínűleg kicsit kevesebb ingert kap a melled, de ha pár napig igény szerint szoptatsz, napközben akár 1-2 óránként, meg fog emelkedni a tejmennyiség így is.

  • Annamari80

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Ági,

    20,5 hónapos a kisfiam, az alvással kapcsolatban most tanácstalan vagyok…

    Előzmények:
    – 4 hónapos kora óta éjjel és nappal is a kiságyában aludt a saját szobájában. Nappal a rutin után egyedül aludt el, este szopin aludt be.
    – Ha kirándultunk bárhol, akkor is ez így működött utazóággyal, kivéve ha a kisőrlői jöttek.
    – 13 foga van, a szemfogak a sorosak most.
    – Minden nagymozgást az utolsó pillanatban kezdett el, de egyis sem zavarta meg az alvásban… eddig… ??
    – Kb 2 hónapja kezdett lépegetni, mostanra ügyesen jár.
    – Szerencsére az étvágya rendben.
    – Mikor a kisőrlői jöttek, nyugtalanabbul aludt éjjel, de időnkénti fájdalomcsillapítással szinte akkor is végig aludt éjjelente. 3 hó alatt nőtt ki 4 fog, ezidő alatt párszor vele kellett aludnom, mert több óra fentlét után nem akart másképp visszaaludni.
    – Napközben végülis el vagyunk, többször levegőzünk is.

    A kisőrlők után 1 hónap nyugi jött, fájdalom és éjjeli kelés nélkü.

    Kb 1 hónapja sokat fent van éjjel, van hogy 3 órán keresztül sem tudok kijönni tőle. Kínomban időnként vele aludtam (van egy felnőtt ágy a szobájában). Oda jutottunk, hogy ha esti szopi után beteszem a kiságyba, akkor alszik pár órát és utána felkel és órákig nem tudom rendesen visszaaltatni, hogy ki tudjak jönni. Nem sír a fájdalomtól, egyszerűen csak észleli, hogy kimentem, vagy kimennék és már fenn is van és emiatt sír sztrem, hogy kimentem. Pedig úgy tűnt a szuszogásából, hogy visszaaludt rendesen. Ha mellettem alszik, akkor nincs gond.
    Mindez az ébredés független attól, hogy kapott e fájdalomcsillapítót vagy nem, ill ha kapott akkor milyet kapott. A kisőrlőknél bevált a kúp, most a dupla hatóanyagos (amúgy 2 éves kortól adható elvileg) sem elég, azzal is felkel. Szopin sem alszik úgy vissza, hogy le lehessen tenni a kiságyba, csak ha együtt alszunk az a jó.
    Apukája is próbálta altatni éjjel, már ő is csődöt mondott.

    Ami fura, hogy a nappali alvás is kb ezzel egyidőben változott meg. Az eddig egyedül elalvó kicsim most csak úgy hajlandó elaludni 1 hónapja, hogy ott vagyok a kiságy mellett, simizem. Gyorsan elalszik, de egyedül nem.

    Nem értem mi történt.
    Ok tudom, jönnek a metszőfogak. No de miért nem hat a gyógyszer most? Vagy ez sokkal rosszabb, mint egy őrlőfog? Vagy elrontottam végleg, amikor 1 hónapja melléfeküdtem és ez mostmár másképp nem megy?
    Vagy bekavarhat neki a járás is és szeparációs szorongása is van? Tudom most önállósodik igazán. Apára és nagyszülőkre szerencsére rá tudom néha hagyni, de ha itthon vagyunk ketten és elmozdulok mellőle sírva követ, vagy inkább nyavajogva. Akkor is ha jót játszik, én meg csak a szoba másik sarkába megyek.

    Jó hosszú lett…

    Azt nem tudom megítélni, hogy ez most sok így egyszerre neki és igenis rám van szüksége éjjelente (meg már a nappali elalvásnál is), vagy ez már vmi „manipuláció” kezd lenni részéről?
    Egyáltalán hogy lesz ennek vége? Mármint mit csináljak és mikor, hogy megint a saját ágyában aludjon éjjel? Mit rontottam el? Hogy hozzan hejre?

    Elég talácstalan vagyok…kérlek szépen segíts!

    Nagyon köszönöm előre is!

    Annamari

    • Vida Ágnes

      2015. január 13. kedd

      Ennek sokkal inkább a szeparációs szorongás az oka, mint a fogzás. Alvásnál is ellenőrzi, megvan-e még anya és éjszaka is.
      Ilyenkor vagy azt lehet csinálni, hogy amikor éjjel ébred, magad mellé fekteted és alszotok tovább. Aztán majd később, ha már nem ébred fel éjszaka, akkor marad a saját ágyában, ahova este lefektetted.

      Vagy, ha ezt nem szeretnéd, segíthet, ha pár éjszaka apa megy be hozzá éjjel és ő fekteti le este is, mert apával kevésbé ismeri még a határokat a kicsi, ezért ha rájön, hogy anya úgyse jön, inkább visszaalszik önállóan.

  • Ágica

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Ági!

    Három kérdéssel is fordulnék hozzád:

    1. 32 hetes kismama vagyok és van egy 22 hónapos kislányom. Mivel már csak 2 hónap van vissza a kistesó érkezéséig, egyre többet agyalok, vajon hogy is fogom tudni csinálni a mindennapokat 2 picivel. Ami különösképpen aggaszt, az az altatási procedúra. Kislányom mindig is rendkívül figyelemigényes baba volt, az altatás terén is. Elég hosszú utat jártunk be, mire idáig eljutottunk, ahol most tartunk: kb. 2 hónapja már a nagyágyban velem együtt fekve alszik el (régebben csak cicizés, ringatás, járkálás közben aludt el), és délután végig vele alszom, este átviszem a kiságyba. Viszont így nagyon időigényes az altatás, kb. másfél óra kell, amíg le tud teljesen lazulni, pedig már álmos, amikor viszem aludni. Először mesét olvasunk, aztán jön a vita, hogy ő még akarna, de már nincs több (próbáltam már, meddig bírná, 3/4 óra meseolvasás után is ez van), pedig mindig mondom neki, hogy ez az utolsó, ezután már alszunk… Ki kell vinnem a könyvet a szobából, mert addig esélytelen a nyugalom. Aztán még ezután is mindig talál vmit, amin pörgetheti magát, pl. feláll az ágyban, táncikál, rajtam ugrál, elkezdi lecincálni a zokniját,kimászkál az ágyból stb. Szóval teljesen mindegy, csak aludni ne kelljen. A szoba be van sötétítve, kislámpánál olvasunk, a mese végén lekapcsolom. Én alvást imitálok végig (van, hogy túl jól sikerül, és tényleg el is alszom :)). A testi közelséget nagyon igényli, de csak úgy, és akkor, amikor ő közelít. Ha én húzom magamhoz, vagy bújok hozzá, azt nem viseli el, csak amikor ő jön, viszont akkor nagyon szorosan. És végül 1-másfél óra huza-vona után elalszik. Mindezzel eddig együtt tudtam élni (annak ellenére, hogy sokszor nagyon idegtépő), és reménykedtem, hogy idővel javulni fog a helyzet, de mostmár érzem, hogy a kistesó miatt ezen változtatnom kell, mert a pici mellett ezt nem valószínű, hogy tudom majd kivitelezni. Kérlek segíts, hogyan tudnám lerövidíteni a megnyugvási szakaszt, vagy hogyan tudom ezt majd egy pici baba mellett csinálni napközben, amikor nincs segítségem?

    2. Javaslod-e jelen helyzetben a heverőre való átszoktatást? Ha igen, hogyan?

    3. Illetve még egy kérdés: kb. 3 hónapja hagytuk el a cicit, mert nagyon kellemetlen volt már a számomra. De mi a helyes reakció, ha majd meglátja a kistesót cicizni, és ő is kér? Nem akarom tetézni a tesvérféltékenységet, de az elválasztást sem szeretném újrakezdeni. Nagyon örülnék a tanácsodnak!

    Válaszod előre is köszönöm!
    Ági

    • Vida Ágnes

      2015. január 13. kedd

      1. Ezt úgy érdemes csinálni két kicsivel, hogy először lefekteted a könnyebben elalvó gyereket (általában ez a kicsi), aztán kicsit foglalkozol a naggyal, játszol vele (ez azért fontos, mert így kielégíted a figyelemigényét), fürdik, mesét olvasol neki, utána ő lekapcsolhatja a lámpát (ez azért jó, mert így ő is részese a lefekvésnek) a sötétben fejből mesélsz neki mesét, ettől önmagában is el szoktak aludni, de ha mégsem, akkor a mese végén búcsú és kimész.

      Segíthet az is, ha a kicsit te fekteted esténként, a nagyot apa, tőle könnyebb elválni 🙂

      2. 3 éves kor alatt semmiképpen nem javaslom a heverőt, rengeteg elalvási problémát okoz (a kicsi lemászik róla, kijön a szobából, éjszaka is mászkál…)

      3. Valószínűleg ennyi idő után már nem fogja megint kérni a cicit, de ha mégis eszébe jut, akkor elég, ha csak megölelgeted, hozzádbújhat ilyenkor, de elmondod, hogy a tejecske a kisbabának van benne.
      Ha mégis nagyon szeretné, akkor általában csak 1-1 alkalommal szokták kérni, csak azért, hogy megélje, hogy megkaphatja tőled, nem csak a testvérnek tartogatod, nem jellemző, hogy az elválasztás után már sokat szeretne szopizni a kicsi.

  • Szabina

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam 5,5 hónapos és az étkezésével kapcsolatban lennének kérdéseim. Reggel 7-1/2 8 körül tápszert kap, majd 10 óra körül főzeléket (alvás 11 órától kb 1,5-2 óra), ébredés után 1kor vagy fél 2kor tejpépet (második alvás 4től vagy fél 5től max egy óra), ébredés után fél6kor szintén tápszer és este fürdés előtt jó éjszakát tejpép, majd fürdés és egy kis tápszer, amin „bekómál”.
    1) Azt szeretném kérdezni, hogy szerinted az baj-e, hogy reggel ébredés után kb 90 ml-t tápszert eszik csak meg a baba (éjszaka egyszer etetem – bár többször is megébred – olyan fél 3 körül, ekkor kb 120 ml csúszik le). Lehet, hogy reggel még nem annyira éhes? Elég lehet neki ennyi?
    2) A másik kérdésem, hogy nem tudom eldönteni, hogy délután/estefelé az alvása előtt vagyis kb. 4 vagy fél5 fele adjak-e neki enni, vagy pedig alvás után (ébredés kb fél6kor)? Ha alvás előtt adok neki, akkor a fél 2kor adott tejpéphez képest csak 2,5 óra telik el. Ha viszont utána, akkor a vacsoráig (jó éjszakát tejpép) fél 6tól szintén csak 3 óra telik el. Melyik lenne a jobb megoldás?
    3) Szerinted mikortól érdemes már vacsorára is főzeléket adni a babának?
    4) Mivel most nincs szezonja egyik gyümölcsnek sem, így gondban vagyok a hozzátáplálás során. Almát és banánt a boltban veszek neki? Nem teszek ezzel rosszat? Gondolok itt arra, hogy ezek a gyümölcsök valószínűleg permetezettek/vegyszerrel kezeltek…. Meggyet és szilvát raktam el mélyhűtőbe, tehát azzal nincs gond, de ugye már ehetne körtét és barackokat is, viszont ezeket csak befőttként tettünk el, és ha jól tudom ezt sem adhatom neki a tartósítószer miatt? Vegyem meg ezeket is boltban? Vagy várjak vele, mikor szezonja lesz, és csak akkor adjam? Vagy ezeket próbáljam meg üveges bébiételből adni (bár nem nagyon eszi meg az üveges kajákat, csak amit én készítek)?

    És lenne egy teljesen más kérdésem. Barnabás cumival alszik el. Éjszaka is mikor megébred, a cumit vissza kell adnom neki. Sajnos mostanában félálomban mindig kiveszi a szájából a cumit, amire persze felébred. Így minden ébredésénél kb negyed órát ott kell lennem mellette, és fogni a kezét, míg visszaalszik, hogy „ne férjen hozzá” a cumihoz. Mi lehetne ebben az esetben a megoldás? Egyáltalán van-e? Vagy majd akkor lesz jobb, ha már vissza is tudja tenni a cumit?

    Írtad, hogy a china vagy a silicea lesz az ő szere a fogzásban. Honnan tudom eldönteni, hogy melyik, ha semmi egyéb tünete nincsen? Úgy értem napközben nem nyűgös (csak ha már fárad), kicsit rágcsál, de nem kimondottan, inkább az alvására van hatással, vagyis sokszor ébred éjszaka. Először próbáljam ki az egyiket, majd ha az nem hatásos, akkor a másikat? Kb hány napig adjam neki a szert, hogy tudjam hatásos-e? Ha jól tudom legalább egy hétig kell, ugye? Illetve, ha kezdetben felerősíti a tüneteket, akkor valószínűleg hatásos lesz?

    Előre is köszönöm a válaszaidat.

    Üdv.
    Szabina

    • Vida Ágnes

      2015. január 13. kedd

      1) Ha ő így jókedvű, elégedett, akkor elég.

      2) Inkább fél6-kor adj neki, mert az előző evés óta valószínűleg még nem éhes korábban, viszont a vacsoráig még hátravan 3 óra.

      3) Amikor a tízórait, uzsonnát és ebédet már kiváltottátok, de 8-9 hónapos korig lehet várni ezzel.

      4) Nem gond a boltban vásárolt gyümölcs, elkészítés előtt alaposan mosd meg őket.
      Barackot és más szezonális gyümölcsöket most adhatsz bébiételként vagy megveheted mirelitként is, aztán amikor szezonja lesz, majd úgyis adod frissen. Az üveges gyümölcsöt keverheted a frissel, pl. sárgabarack-alma

      Nem gond, ha még így alszik el, idővel ki fogja nőni. 6-7 hónaposan már vissza szokták tenni maguknak a babák a cumit.

      A China jellegzetessége, hogy a baba nagyon élesen, hangosan sír. A Siliceánál halk a sírás, de folyamatos és kitartó.

      Kb. 4 napig lehet adni egy szert, mire hat. Ha kezdetben felerősíti a tüneteket, utána hatásos lesz. Ha mégsem hatásos, abba lehet hagyni és már rögtön utána elkezdeni a másikat.

  • Nora

    2015. január 12. hétfő

    Elnezest, valami elszaladt az elozoben! Elore is koszonom a valaszod! N.

  • Tóth-Horváth Adrienn

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Ági!

    Kislányom 4 és fél hónapos. Az utóbbi egy hónapban 3szor kel fel éjszaka, amivel nem is lenne gondom. Viszont a nap hajnali 4-5 között kezdődik. Akkor felébred megetetem és nem alszik vissza. Egy hónappal ezelőttig teljesen jól ment este 8-9 körül feküdt és reggel7ig nem kelt fel csak enni. Hogy tudnám kicsit tovább húzni a reggeli alvást?
    Előre is köszönöm válaszod.

    Adri

    • Vida Ágnes

      2015. január 13. kedd

      Vagy csak arról van szó, hogy túl éber lesz ilyenkor és nem tud már ellazulni, ezen az segít, hogy fektesd ilyenkor magad mellé egy kicsit és úgy könnyebben visszaalszik majd.

      Vagy pedig az a probléma, hogy nappal túlalussza magát, ezért reggel már nem akar olyan hosszan aludni. Ha nappal 3 alkalomnál többet alszik, ha nem magától alszik kiságyban, hanem pl. babakocsiban nagyokat sétálsz vele és ilyenkor 2-3 órákat alszik, ha nappal van olyan alvása, amikor nagyon hosszan akár 3 órát is alszik, akkor ez okozhatja, hogy hajnalban már ébredni szeretne.

  • Varga Melinda

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Ági!

    A fiam 2 éves volt, mikor húga született. Most 3 éves lesz, bölcsibe jár, vannak barátai.
    Addig nem volt vele félelem probléma, nyugodtan aludt éjszaka, gond nélkül mentünk el bárhova. A kistesó után nem sokkal kezdett kialakulni, hogy megijed vagy fél dolgoktól. Nem szereti a tömeget, és olyan dolgoktól fél, amelyek más gyerekeknek öröm források, pl a lufi az ugrálóvár, játszóház, trombita. A trombita és a lufi (mikor kidurran) hangos, ezt megértem, de az ugrálóvárra is ezt mondja. A múltkor majdnem lemaradtunk egy szülinapi buliról, mert nem akart bemenni a helyre. A bölcsiben fél a bábszínháztól, a fotóstól, nem is megy a közelébe ezeknek az eseményeknek. Nem erőltetjük, de azért furcsa. Szilveszter óta a tűzijátékot emlegeti, és ott kell ülni az ágya mellett, míg elalszik. Hát én ülök 🙂 közös a szobájuk, a kicsit még szoptatom.

    A másik gond, h 3 hónapja szobatiszta lenne, ha a nagy dolog nem a kisgatyába menne, hanem a wcbe. Magától lett szobatiszta, egyik napról a másikra, és a pisiléssel nincs is semmi gondja , hiba nélkül megy, éjszaka is. Türelmesek vagyunk a nagy dologgal is, de elég hosszú idő telt már el, és még mindig látványosan visszatartja, és nyafogva kakil, mikor már nem tudja tovább tartani, ez esetenként 7-8 nap is megvan. Volt szorulásos gondunk a tej miatt és gondolom a tesó miatt is, de ez hónapok óta nincs már, könnyen jön, ha jönnie kell.

    Tartok tőle, h összefüggés van a problémák között, esetleg vmit rosszul csináltunk a kicsi érkezésekor. Minden délután a fiammal vagyok vagy az apja vagy a nagyszülők, igyekszünk neki való programot csinálni, játszóterezünk, rajzolunk, autózunk, sütit sütünk, de mióta a kicsi mozgékonyabb, azóta nehezebb.

    Mi tegyünk, h biztonságban érezze magát, és a szobatisztaság is teljes legyen végre?

    Köszönöm a segítséged!

    • Vida Ágnes

      2015. január 13. kedd

      Az az életkor az ún. irreális félelmek kora, amikor a kicsinek már van fantáziavilága is és nem tudja megkülönböztetni egymástól a mesét és a valóságot. Olyan dolgokat képzel oda, amik nincsenek ott. Ezt ki fogja nőni majd.

      A kakilás bizalmi kérdés, a kicsik ebben a korban gyakran tartogatják, nem akarnak bilibe kakilni, ez sokszor valamilyen szorongással is összefügg (pl. bölcsőde, óvoda miatt) vagy a figyelemfelkeltés eszköze is lehet. Ne foglalkozz vele különösebben, ne erőltesd a bilit, de dicsérd meg, ha mégis oda sikeredik. Javaslom a kakivonat módszert: ezt úgy kell csinálni, hogy azt mondod a kisgyereknek, hogy ha kakilni kell, az olyan érzés, mintha a pocakjában jönne egy vonat és még tülkölne is (ez a puki ), a végállomása pedig a bili. Játékos módszer és oldja a feszültséget az elengedés körül.

  • Nora

    2015. január 12. hétfő

    Raadasul verekszik is. Durva, utoget engem, a fejem, vagy rugdos. Attol teljesen elborul az agyam (gyermekkori traumaim…) tajekozattaam, hogy ez nekem faj. sajnos elofordult, hogy en is racsaptam Ilyenkor valaszkent, es megkerdeztem tole, hogy neki faj-e, mert nekem igen.

    Ha nem fogad szot, vagy valami mas tortenik, akkor altalaban 3 ig szamolok. Utana bekuldom a szobajaba vagy a lepcsore ultetem. Tudja, higy ilyenkor bocsanatot „kell” kernie, megigeri, higy nem tesz tobbet ilyet, jo lesz, szot fogad, lehozza a csillagot az egrol..stb…ez mar megy neki, de utana semmi nem tortenik.

    Mar probaltam vele leulni, az olembe ultetve beszelgetni, hogy hogyan kell beszelgetni, hozzaszolni valakihez. Probalok megerto anya lenni legtobbszor. Elmondom neki – a szembe nezve – hogy amit csinal, ugy nem helyes, mi az amit szeretnek tole. Tobb tizen alkalommal megtortent, de sajnos az aranyok a turelem es mergelodesim kozott kezdenek megcserelodni.

    Kedves Ági,
    Utolso remenyemkent irok Neked. Mar minden cikked elolvastam a temaban, de nem lelem a megoldast.
    Kislanyom 3 eves. 2 eves kora ota bolcsibe jar. Eleg konnyen beszokott, beilleszkedett az oviba is.
    A gondom a kovetkezo: egyre tavolabb erzem magam tole. Nagyon szeretem, de gyakorlatilag olyan a szemelyisege, hogy nem csak a tetteivel, de a szavaival is ellok magatol.
    Nagyon okosnak tartom, az oviban is ezt hallom. Azonban eros jellemnek nevezik, ami szerintem a bolcsiben kezdett kialakulni. Nagyon sok butasagot felszedett, s nem tudja levetkozni: orditva beszel. Egyszeruen nem tud normal hangerovel kommunikalni, csak ha raszolunk. Mindenre nagy impulzusokkal reagal, ha barmi nem tetszik neki, s ez gyakran elofordul, mert nem vagyok gondolatolvaso – ilyenkor tajtekzik. Sokszor mar eleve sirva ker, szol hozzank. Egyik pillanatban azert sir mert nem ugy volt, ahogy o elkepzelte, de a siras vegen akar mar az ellenkezoje miatt. Tehat meg a kedveben sem tudok jarni, bar en nem tamogatom, hogy mindig a gyerek akarata ervenyesuljon a beke kedveert. Probalok kovetkezetes lenni, s nem elcsabulni, hogy vegre csend legyen itthon.
    De arra is probalok figyelni, hogy ne tiltsak mindent neki.

    Lelkileg megvisel. 3 eve minden nap megy a siras itthon. Miota erti, mit mondunk sem teszi azt, ha kerunk valamit. Nem nagy dolgokrol beszelek, csak annyi pl. hogy gyere ide – mert en vagyom arra, hogy megoleljem, megpusziljam, s ezt o elutasitja. Mas alkalmakkor sem kerek megerolteto dolgokat, de gyakran meg sem hallja. Nem fogad szot szinte soha. Kerem 1x,2x, 3 x..Hiaba kerem szepen, hiaba emelem fel a hangom. Sajnos elofordul, hogy olyan frusztralt vagyok a tehetetlensegtol, hogy hangosan beszelek vele, de ilyenkor persze siras a vege es en vagyok a rossz anya, mert hangoskodok. Rossz, hogy sirni latom, es rossz, hogy nem ertunk szot, valamint rossz, mert remenyvesztett vagyok, s gyermekvaras idejen nem ez a kep motivalt..
    Maskulonben nagyon segitokesz es o jon ide puszilkozni. Mostanra ott tartunk, hogy nekem nem enged semmit, mindent az apjaval akar csinalni. O is probal szigorubb lenni, de neki sem fogad szot.

    aadasul verekszik is. Durva, utoget engem, a fejem, vagy rugdos. Attol teljesen elborul az agyam (gyermekkori traumaim…) tajekozattaam, hogy ez nekem faj. sajnos elofordult, hogy en is racsaptam Ilyenkor valaszkent, es megkerdeztem tole, hogy neki faj-e, mert nekem igen.

    Ha nem fogad szot, vagy valami mas tortenik, akkor altalaban 3 ig szamolok. Utana bekuldom a szobajaba vagy a lepcsore ultetem. Tudja, higy ilyenkor bocsanatot „kell” kernie, megigeri, higy nem tesz tobbet ilyet, jo lesz, szot fogad, lehozza a csillagot az egrol..stb…ez mar megy neki, de utana semmi nem tortenik.

    Mar probaltam vele leulni, az olembe ultetve beszelgetni, hogy hogyan kell beszelgetni, hozzaszolni valakihez. Probalok megerto anya lenni legtobbszor. Elmondom neki – a szembe nezve – hogy amit csinal, ugy nem helyes, mi az amit szeretnek tole. Tobb tizen alkalommal megtortent, de sajnos az aranyok a turelem es mergelodesim kozott kezdenek megcserelodni

    Az esti rutinnal nincs kulonosebb gond. Iletve nem lenne. Par hete/ honapja raszokott, hogy o szeretne meg inni, pisilni, valami van az agy alatt, fel a sotetben, kapcsoljuk fel/ le az ablakaban a diszvilagitast. A nagyszulei mindenre ugranak neki, de mi nem ertjuk,hogy mi ez az idohuzas, amikor mi is mar pihenni szeretnenk. (8-kor agyban van, 7-kor keltjuk, de hetvegen o kelt minket 7 elott)

    Azt mondjak, a gyerek tudja, kivel mit es hol mit lehet tennie. Ezt az en lanyom kihasznalja. Mamaeknal ezt es azt is lehet, itt mert nem. Apaval azt lehet, veled mert nem?? Es persze ilyenkor megint kezdodik a hiszti, ha nem az tortenik, amit o akar ( sajnos az apai nagyszuleinel szo szerint azt csinal, amit akar – ennek nem orulok, de ok nem tudnak valtozni-, tudja is es ezert mindig ott akar lenni)

    Nagyon szeretem a lanyom, mar nekem hianyzik az, hogy olelgessem, puszilgassam, de el is utasit.

    Nem hinnem, hogy hiperaktiv, s a hallasaval sincs gond. Kedves Agi, kaphatnek nemi utbaigazitast a nevelessel kapcsolatban plusz egy kis lelkifroccsot eleterohoz?

    • Vida Ágnes

      2015. január 13. kedd

      Semmi baja nincs a kislányodnak. Mivel ő kislány, az anya-lánya kapcsolat természetőből adódóan, rád már kevésbé van szüksége, a lányok ebben a korban már inkább apát szokták favorizálni, nem olyan anyásak, mint a fiúk. Fontosabb kérdés az, miért akarod te odahívni, hogy dédelgesd, amikor máskor magától is jön? Hiszen tudod, hogy jönni fog majd, miért akarod te kikényszeríteni tőle a puszit? Talán azért, mert te akarod irányítani kettőtök kapcsolatát, miközben ő ugyanezt teszi: irányítani akar. Valószínűleg te vagy a minta erre, tőled látja, hogy az élet dolgait kézben kell tartani, és ő ugyanezt teszi csak még a maga éretlen kisgyerek módján.

      Nincs vele semmi baj, mint ahogyan veled sincs. Szimplán csak elbeszéltek egymás mellett. Nyilván az óvoda is felerősíti nála ezt az akaratos viselkedést, mert ott másként nem tud érvényt szerezni az igényeinek, ezt később kinövi majd. Próbáld meg egy pár napig, hogy nem akarsz mindent te megmondani neki. Terelgesd a mindennapok eseményei között, ajánlj fel neki közös tennivalókat, játsszál vele, de néha 1-2 dolgot hagyj rá, hagyj figyelmen kívül! Nem kell mindent megmagyarázni, hegyibeszédet tartani minden kis hibánál. Szimplán csak mondd azt, hibáztál, semmi gond, tudod mit kéne tenni legközelebb, oké?
      Az ilyen alkudozós gyerekeknél még az is be szokott válni, ha nem állsz le vele alkudozni, hanem rövidre zárod a vitát. Igen, a mamánál lehet, de itthon nem. Nem kell megmagyarázni miért.
      Esti lefektetésnél kapjon inni, vidd el pisilni, nézzetek be együtt az ágy alá, aztán sorold el: ittál, pisiltél, megnéztük mi van az ágy alatt, akkor most lehet aludni.

  • Kata

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Ági!
    Kislányom 3 hónapos múlt, és azzal a problémával kellett szembesülnünk, hogy napközben csak minimálisakat alszik, fél-max. egy órát. Délelőtt még el is tud aludni magától, de gyorsan fel is ébred, délután viszont már csak segítséggel tud elaludni de akkor is nagyon rövid ideig, mikor felébred látom rajta hogy nincs kipihenve, de visszaaltatni már nem tudom, így estére már nagyon nyűgös. Hosszabb időt csak kocsiban vagy babakocsiban tud aludni, így sikerül neki 2-3 órát aludni, viszont ezt nem tudjuk mindig megoldani. Napirendünk már aránylag kialakult csak az alvás a probléma. A másik probléma az éjszaka. Szépen el tudom altatni, azzal nincs is probléma, hanem azzal hogy nagyon sokat felébred az éjszaka folyamán, és csak cumival tud visszaaludni, van amikor ez 5-10-20 percenként megismétlődik. Általában még kétszer szokott enni. Mit tehetnék a nappali alváshiánnyal, és az éjjeli sok felébredéssel.
    Válaszodat előre is köszönöm!
    Kata

    • Vida Ágnes

      2015. január 13. kedd

      Ahhoz, hogy a baba el tudjon aludni 2 dologra van szüksége:
      1. elég fáradt legyen
      2. el tudjon lazulni elalvás előtt

      Ebben a korban a babák általában 1,5-2 órát tudnak gond nélkül ébren lenni két alvás között nappal, este lefekvés előtt kicsit hosszabban is, utána már álmosak, ilyenkor le kell őket fektetni. Soha ne tedd le az álmosság első jeleire aludni, mindig csak akkor, amikor már nagyon álmos (te sem tudod már lekötni, kézben is nyűgösködik).

      Éjszaka általában az szokott lenni a gond, hogy a baba éhes, de nem eteted meg, hanem cumit kap, ezért hamarosan megint felébred, mert még mindig éhes. Próbáld meg, hogy az első ébredésnél rögtön enni kap és nem cumit. Az is lehet, hogy ez nála a 3 hónapos növekedési ugrással van összefüggésben, ezért kérne most gyakrabban éjjel enni, mint eddig, de az is lehet, hogy ha rögtön az első ébredésnél eszik, akkor utána már nem fog olyan gyakran felébredni.

  • Zsófi

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Vida Ági!

    Nagyobbik fiam 4 éves lesz, agresszivitása napról napra rosszabb.
    Először úgy voltam vele, hogy hiszti, dacol, próbálgatja a határokat…..
    Ma már eljutottunk addig, hogy a szüleivel, nagyszüleivel állandóan csúnyán viselkedik, amint valami nem úgy történik, ahogy ő akarja.
    Nem engedtem anno sem hogy állandóan az legyen amit ő akar, most sem teszem, ezért meg is kapom a magamét. 🙁
    Ha nem ehet valamit, ha nem kap meg valamit, ha el kell pakolnia, fel kell öltözni, nem nézheti a tv-t, stb. rögtön jön a hiszti, a dühroham. De elég, ha csak meg akarom mutatni neki hogy hogyan kell a kanalat fogni vagy az ollót. Rögtön elutasít.
    Boltba földhöz vágja magát, itthon bevágja az ajtókat, eldobálja a játékokat, fazekakat, bármit… nem simán, hanem méregből, jó erősen földhöz vágva, hogy minden a darabjaira törik. Közbe csúnyán néz! És kiabál! Engem vagy ököllel elkezd verni, vagy rugdos, harap. Ha a testvére van a közelbe őt löki fel.
    Ezt a viselkedést bármi kiváltja: például nem ehetett kekszet, ezért a testvére kapott. Előtte nem hagytam, hogy kiborítsa az ötödik adag építőkockát, amíg össze nem szedi a többit….ajtócsapkodás lett belőle. Első szóra már ez a reakciója. Ha én állok neki már 3 nap után hogy na akkor összeszedem a játékokat …nekem esett, megharapott és tépte a hajam. Tegnap nem engedtem hogy bevigye az ennivalót a szobába…bokán rúgott.
    Szólok, hogy jöjjön vacsorázni…ő nem, de senki nem fog enni! És indul az asztal felé, hogy ledobálja a tányérokat.
    Nem tudok mit kezdeni vele, ha berakom a szobájába, kitöri az ajtón lévő ablakot is, magamhoz szorítanám, megharap…
    Ha az apja beküldi a szobájába, 2 perc múlva úgy jön ki mintha semmi nem történt volna…. De rá 20 percre ugyanazért a dologért ismét megy a „hiszti”.
    Megkérdezem, hogy mi a baj…a válasz hogy: mérges vagyok. De nem mondom meg miért!

    Anno megvettem az ezzel kapcsolatos dupla cd-t is (gyógyító játékok) , de sajnos nem ismertem a helyzetünkre egyik „szituációban” sem.
    Mit javasol? Mit tudunk tenni?
    ( Jelenleg ovis. Van egy 1 éves kistestvére, akit amúgy imád.)
    Segítségét, válaszát, tanácsát előre is köszönöm.
    Zsófi

    • Vida Ágnes

      2015. január 12. hétfő

      Jellemzően hét közben vagy hét végén fordulnak elő ilyen esetek? Az óvodában is van vele ilyen probléma? Nagyon gyakran az okozza az ilyen viselkedést, hogy hét közben a kicsi egyszerűen túlfárad az oviban pszichésen, viszont kimozogni, szabadon játszani nincs elég ideje. Az is előfordul, hogy az oviban jó gyerek, de otthon kiereszti a fáradt gőzt. Mindkettőn sokat segít, ha ovi után mozoghat még kicsit a szabad levegőn (pl. séta, kismotorozás, játszótér stb.)

      Ha emellett más esetekben is tapasztalsz agresszivitást (pl. az oviban is sok gond van vele), nem tudja jól kifejezni magát, érdemes nevelési tanácsadóhoz fordulni mert már probléma is állhat a háttérben.

  • Brigi

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Ági!

    Eloszor is szeretnek egy nagy koszonomot mondani, az elmult 5 hetben rengeteg erot adott a blogod!
    5 hetes gyonyoru kislany edesanyja vagyok. Nagyon nehez szules volt, es nem is dolgoztam meg fel teljesen, es ugy erzem, az osszehangolodas sem teljes meg, de elfogadtam h az ido mindenre megoldast ad majd.
    Alapvetoen nincsen nagy baj nalunk, bar az utobbi napokban keservesen tud hisztizni szoptatas elott, vagy alatt, de turelemmel ez is orvosolhato.
    Azt kerdeznem, h kezdetektol szeretnenk az onallo alvasra szoktatni, de erdekes modon apa vallan hamar elszunnyad, mig mikor asitozni kezd, lerakom a kisagyaba, akar 1,5 ora is eltelik mig elalszik. Nezelodik, cumizik, nyugoskodik, kiejti. Kerdes az, jo-e ez igy, vagy kicsit kesobb tegyem le, jobban farasszam le, ne mikor asitozni kezd, hanem amikor felalomban van?
    Illetve nekunk sosem eves alatt/utan kakil, hanem mar alvas kozben erre ebred fel sokszor, es utana nehez kitalalnom h ehes, vagy almos vagy mi lehet vele. Anyatejes, ket mellbol szoptatom, marha nem kezd hisztizni (akkor is probalkozom, de neha sikertelenul) szerintem jol gyarapszik. Ez normalis, hogy igy emeszt?

    Koszonom elore is valaszod;
    Brigitta

    • Vida Ágnes

      2015. január 12. hétfő

      Valószínű ez az evés előtti-alatti sírás inkább türelmetlenség, de ezt kinövi majd.

      Az nem gond, ha evés után nem alszik el rögtön. Evés után alapos büfi, legyen még ott veletek, ahol ti is vagytok, játsszon. Amikor álmosodni kezd, akkor kis dédelgetés után tedd le a kiságyba, de ne altasd el. Ezzel elkerülheted, hogy pont akkor jöjjön meg a kaki, amikor elalszik, mert még az ébrenléti időszak alatt túllesz rajta és jobban fog aludni is.

  • Viki

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Ági!

    Szobatisztasággal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Kisfiam 3 és fél éves, eddig nem sikerült leszoktatni a pelenkáról, ami nem is lenne nagy gond. Szeptember óta szépen szólt ha pisilni kell, ha kakilni akkor kapott pelust. Avval van a gond, hogy pár hete nem szól ha pisilni kell, hisztik árán tudunk kimenni, illetve nem szól ha kakilni kell, hanem akár fél óránként is becsusszanik vmi a bugyiba. Ami így nagyon kicsípi a fenekét, mert nem szól, hacsak észre nem vesszük. Júliusban született meg a kistestvére, én arra gondolok hogy esetleg evvel is összefüggésben lehet. Hogyan tudnék neki segíteni, mert lassan az ovit is szeretnénk kezdeni.
    Válaszodat előre is köszönöm:
    Viki

    • Vida Ágnes

      2015. január 12. hétfő

      Valószínűleg a te figyelmedet szeretné megszerezni ilyen módon, amit valóban a testvér érkezése válthatott ki. Próbáld meg, hogy megelőzöd őt és félóránként-óránként te kérdezel rá, kell-e pelus vagy bili, megdicséred, ha bilibe megy, viszont nem veszel róla tudomást (azon kívü persze, hogy lecseréled a bugyit stb.), ha mégsem. Emellett pedig kezdj el bevezetni minden napba egy rövid időszakot, amikor csak vele foglalkozol, ami csak az övé teljesen, mert ezt igényli ő most nagyon.

  • bbutterfly

    2015. január 12. hétfő

    Kedves Ági,

    Kislányom 14 hónapos lesz, most kezdett önállóan járni és jönnek a kis örlői.
    2 hónapja külön szobában alszok mellette egy heverőn és mostanában már hiába is szeretném betenni a kiságyba egyszerűen nem hajlandó megmaradni ott. Se apával nem alszik vissza csak én kellek éjjel is. Jó dolog ez de mégsem mert nincs még este sem magamra egy kis időm. Eddig is rossz alvó volt de be lehetett tenni a kiságyba egy fél órácskára. Sajnos a nappali alvása is rosszabbodott, ott is fél óra és felsír, bemegyek, melléfekszem a heverőre és velem elalszik még picit. Ennyire erős a szorongása? Mit tegyek?

    Másik a szopi. Amióta elkezdett menni 2 hete egyfolytában nyúz a ciciért. Napközben is rángatja a ruhám és mondja hogy „ci”. Legalább 6-7-szer. Rendes kaját meg sokszor alig akar enni. Mi ez és mit tehetek?

    Amikor eszik az etetőszékben akkor mindig kell valami érdekeset keresnem amivel játszik különben nem hajlandó enni. Hogyan tudom erről leszoktatni?

    Apa mindig engem korhol, hogy miért nem hagytuk anno sírni éjjel ha felsírt, mert akkor most jobban vissza tudná magát altatni és nem kelne 6-7-szer egy éjjel. Én nagyon ellene vagyok, de érdekelne, hogy ez a ronda módszer segíthetett volna? Most már ennyi idősen ez nem hatásos, igaz? Nagyon érzékeny kislány és ragaszkodó, nem tudom a családnak megmagyarázni, hogy a sírni hagyás jó módszer és tuti tipp az alvásra. Folyamatosan engem bántanak pedig én vagyok a szenvedő alany a legjobban, aki éjjelente nem alszik, hanem folyamatosan szinte szoptat. Kezdem elfogadni, hogy a lányom ilyen és talán egyszer majd jobb lesz de a párom erősködik a sírni hagyással. Kérlek segíts!

    Köszönettel: Erika

    • Irén

      2015. január 12. hétfő

      Kedves Ági,

      A következő problémában kérném a segítségedet. 16 hónapos kisfiam pár hónapja nagyon rosszul alszik éjjel. Volt olyan időszak, amikor éjjel fent volt órákon keresztül; erről olvastam is a Kismamablogon. Mostanában pedig többször felkel, ugyan rövidebb időre, de sírva. Akár óránként / félóránként is. Amikor sír, mindig átmegyek hozzá, nem hagyom sírni; ilyenkor csak ölben alszik vissza. Enni nem kér, max iszik egy kicsit (vizet); illetve egyszer szopizik éjjel, de az megvolt már korábban is, amikor nyugodtabban teltek az éjszakák. Külön szobában alszik kezdetektől fogva. Nappal is ott pihen; azokkal az alvásokkal nincs gond. Próbáltam áthozni hozzánk, hátha velünk nyugodtabban aludna, de számára a „nagyágy” a játszás helye, nem alszik ott, csak még jobban felébresztem. Ilyenkor van, hogy másnap sem kipihenten ébred, nappal hamarabb elfárad és/vagy nyűgösebb.
      Hogyan tudnám elérni, hogy nyugodtabban aludjon éjszaka?
      Válaszodat köszönöm szépen előre is

      • Vida Ágnes

        2015. január 13. kedd

        Valószínűleg a hátsó fogai jönnek és emiatt ébred fel. Ha azt látod, hogy nappal is nyálzik és mindent a szájába töm, lefekvés előtt adj neki egy kiskanál Nurofent.

    • Vida Ágnes

      2015. január 12. hétfő

      A járástanulás időszakában eleve nyűgösebbek, anyásabbak a babák, többet szopiznak. Nagy változás ez neki is, de pár hét és jobb lesz majd. Nem azért kel fel éjszaka, mert nem tanítottad meg korábban neki, hogy aludjon végig, hanem azért, mert valami baja van. Valószínűleg ez a fogzás miatt van, hiszen mint írtad, nappal meg nem igazán akar rendes ételeket enni (hiszen csípik az ínyét). Próbáld meg, hogy etetés előtt fogzáskönnyítő géllel bekened az ínyét, így talán szívesebben eszik majd, ha pedig nappal azt látod, hogy nyűgös, nyálzik, mindent a szájába vesz, lefekvés előtt adj neki egy kiskanál Nurofent vagy Panadol Babyt a fogzásra.

  • Deák Eszter

    2014. december 12. péntek

    KEdves ÁGi!

    Most a 16 hónapos kislányom alvási problémáival fordulnék Hozzád. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor aludta át az éjszakát. Bár sokan csodálkoznak rajta
    de ez engem nem zavar, illetve persze örülnék, hogyha át aludná, de csak a miértekre nem jöttem rá még pontosan. Múltkor írtam Neked azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán nem eszik szilárd ételt, kanállal sem hajlandó, csak cumisüveg, ezért vízzel higítva, leturmixolva kapja az ennivalót.
    Szerintem ezért nem kapja meg a megfelelő kalóriabevitelt, de azt írtad, nem ezért ébred éjszaka, hanem a fogzás miatt (12 foga kinnt van).
    De az a gondom, hogy ha felébred, akkor csak tápszerrel tud visszaaludni. Nem nyitja ki a szemét, csak morzsolja az alvósnyusziját, cumizik és nyekereg megállás nélkül. Ha érzi, hogy már ott vagyok, kiköpi a cumit és tátja a száját. És ha azonnal nincs a szájában a cumisüveg, akkor keserves zokogásba kezd, ha viszont
    megkapja, akkor jól meghúzza, befordul és alszik tovább.Ha trükközni próbáltam és mondjuk vizet adtam neki, akkor hamar kiköpte és nyekergett tovább (bocsánat, de tényleg a nyekereg a legjobb szó:) ugyanez, ha nem csinálok neki eleget és még éhes, akkor is. Sokan azt mondták a 3 napos leszoktató technikával hagyjuk sírni és szoktassuk le az éjszakai evésről, de én ezt nem akarom. 1 hónappal ezelőttig lactogen harmonyt kapott, de aztán áttértünk a 12 hó + junior italokra és azóta mintha nem ébredne olyan gyakran.
    Persze nem biztos hogy van összefüggés…Ami miatt szerintm ébredhet még: 120X60-as ágy, ő már 86 cm és sokszor ha meg akart fordulni, beleakadt az ágy szélébe.
    Most pár napja úgy van, hogy délutáni egy alvása után ebédel olyan 200-at fél 4 körül, majd 6-fél 7 körül séta után eszik olyan 230-at, majd elalvás előtt 270-300-at(ez vegyesen főzelék és junior ital).(egy kicsit mindegyik fel van dúsítva 7 gabonapép porral) Ezek után ébred éjfél-2 óra között (teljesen változó) és adok neki 4 adag( 140 ml junior italt) amivel visszaalszik 5-fél 7-ig és akkor azt már reggelinek tekintem, amit akkor adok neki: 6 adag (200 ml) junior italt.
    Le kellene szoktatnom? Baj van ezzel az 1 vagy 2 ébredéssel?
    A másik kérdésem: a délutáni elalvását csak az etetőszékben hajlandó megtenni. Be kell tennem, én mosogatok, miközben engem néz majd jön a hétmérföldes tekintet és egyszer csak lecsukja a szemét…rá kellene szoktatnom, hogy a kiságyban aludjon el, ha ez így jól működik?

    Köszönöm szépen!

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Másfél éves korig sok baba kér éjjel még 1-2 alkalommal enni, ez normális, nem kell leszopktatni róla, ki fogja nőni, ahogy egyre több darabos ételt eszik. Ha úgy látod az ágy mérete is zavarja, érdemes átköltöztetni nagyobb ágyba. A legjobb az 1×1 méteres járóka, heverőt még semmiképpen nem ajánlok, rengeteg alvásproblémát okoz ilyen kis korban a korai heverőre szoktatás. Nem gond, ha az etetőszékben alszik el, ha neki is jó így, neked is, baja nem lesz tőle, idővel kinövi majd.

  • Balla Kata

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági!
    Köszönöm korábbi válaszaidat!
    Kicsi Gergő nemsokára 15 hónapos.
    Nem igazán beszél még, baba, mama, papa, dada, tete a stb. a szókincse. Mostanában mondogatja, hogy Gegőke, a játéktelefonja láttán annyit mond, hogy ha (hallo első szótagjaként gondolom).
    Brümmög,mint az autó. 🙂 ha mondani akar valamit, hümmög, megfogja a kezemet, értésemre adja, hogy mit szeretne.
    Elég ennyi idősen, ha így beszél? Kell vagy tudom ösztönözni?
    Imádja a mesekönyveket, kedvenc időtöltése, ha mesélünk, énekelünk neki.
    Köszönöm válaszod!

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Ez ebben a korban tökéletes, nem kell ennél többet tudnia még. Ha ennyit foglalkoztok vele, egyre ügyesebben fog majd beszélni.

  • Adrienn

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági,
    Szobatisztasággal kapcsolatos kérdéssel fordulok hozzád. Kislányom most 3 éves (dec. 2.) és a nyár folyamán viszonylag könnyen elértük a szobatisztaságot. Azonban szeptember-októberben volt egy visszaesés, ami azóta is tart: éjszaka újra pelenkát igényel, ami reggelre minden alkalmommal tele is van pisivel. Nyáron a kakilás is simán ment a bilibe/vécébe, de ezzel a visszaeséssel együtt megnőtt a napközbeni bugyiba kakilások száma – itthon és a bölcsiben is. Nagyon gyakori, hogy nem szól, ha kakilni kell, csak amikor már bent van a bugyiban, és nem tudja megmagyarázni, hogy miért nem szólt időben. (Pedig gyönyörűen beszél, nagy szókinccsel fejezi ki magát.) Gondolkodtam, mi lehet a visszaesés mögött, és felmerült bennem, hogy az októberi költözés (új lakás) zavarhatta meg esetleg, amit amúgy látszólag teljesen jól viselt, és szeret is az új lakásban lakni. Ami a kérdésem: kell-e aggódnom emiatt a visszaesés miatt? Hogyan tudom őt segíteni abban, hogy újra teljesen szobatiszta legyen? Ha bekakil, mit tudok neki mondani? Tudom, hogy a szidás nem jó módszer ilyenkor, de kicsit tanácstalan vagyok. Kell aggódnom? Visszaáll magától? Mit tudok én tenni?
    Szíves tanácsodat előre is nagyon szépen köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      A költözés nagy változás a gyerekek számára, természetes, ha utána a szobatisztaságban visszaesés tapasztalható, mivel ebben a korban a kisgyerekek a szorongást leggyakrabban a szobatisztaságban fejezik ki. Ha bekakil, egyáltalán ne is mondj semmit róla, ne is említsd, ez a legjobb taktika most. És esetleg meg lehet próbálkozni azzal, hogy készítetek egy kis táblázatot, amit feltesztek mondjuk a hűtőre és minden alkalommal, amikor bilibe kakil, egy szép matricát ráragaszthat, ez szokott segíteni, hogy a kicsik tudatosítsák magukban, amikor jön a kaki és ne feledkezzenek el róla.

  • Kriszti

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági!

    Szeretném a segítséged kérni!

    1. Kislányunk 13 hónapos és az utóbbi pár hétben megváltozott a nappali alvása.
    Este 21 és 21.30 között alszik el. Reggel fél 7-kor kel, reggelizik aztán visszaalszik kb.9-ig. Eddig 13 körül aludt el újra az ebéd után, most van úgy, hogy estig már nem is akar aludni. Persze olyan 17 körül már nagyon álmos, de ilyenkor már nem teszem le, mert az esti alvás nagyon kitolódna. Okozhat ilyen panaszokat a fogzás ( még nincs foga, de egész nap csak rágna mindegy hogy mit), vagy kezd megváltozni a napirendje?

    2. Valamiért az utóbbi pár hétben már nem akar főzeléket enni.
    Reggel fél 7-kor eszik 200 ml tápszert, 3/4 10-10 között gyümölcsöt vagy gyümölcspürét, 15.30 körül tejterméket, 19-kor velünk vacsorát ( kenyeret különféle módon, ezt imádja) és lefekvés előtt 21 körül 200-230 ml tápszert.
    Eddig ebédre 12.30-12.45 körül evett főzeléket, most szinte harcolnom kell, hogy 1-2 kanállal megegyen.
    Miért van ez?
    Már nem ízlik neki a pépes főzelék husival vagy esetleg nem éhes még ekkor?
    Vagy a fogzás miatt nem esik neki jól a meleg pépes étel? Volt, amikor előtte bekentem Dentinox-szal az ínyét, így sem ette meg.
    Mást megeszik, még a gyümölcsöt is, ami elvileg fogzáskor csípné az ínyét.

    Válaszod előre is köszönöm!

    Kriszti

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      1. Ebben a korban már előfordulhat ilyesmi. Az is okozhatja, hogy a kicsi nagyon éber, nem tud elalvás előtt ellazulni. Ilyenkor, amikor nem tud elaludni nappal, érdemes lehet délután együtt lefeküdni a nagyágyra, mesét olvasni, összebújni, hátha úgy elalszik, vagy legalább pihen egy kicsit, így este jobban bírja majd.

      2. Nem kötelező mindenáron főzeléket adni már, hiszen a cél az, hogy megtanuljon felnőtt módra felnőtt ételeket enni. Kapjon inkább darabos ételeket, amiket kézzel-villával meg tud enni saját maga, ezzel jobban leköti magát és türelmesebben is fog enni. A zöldségeket megcsinálhatod párolt zöldségnek, felfújtnak (felkockázva jól ehető kézzel-villával is), rakott zöldségnek, tésztához, husihoz szósznak, nagyon változatosan el lehet őket készíteni, felesleges a főzeléket erőltetni, ha már nem szereti.

  • B Niki

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági!
    A kislányom 1 hét múlva lesz 9 hónapos, már 2 hete önállóan is meg tud tenni 5-6 lépést. 6,5 hónapos korábab húzódzkodott először fel. Nem maradt ki semmilyen lépés a mozgásfejlődésben, csak mindent hamarabb csinál, pedig meg sem mutattuk neki. A gond, hogy emiatt a sétáknál 15-20 perc után már ordít, mert ki akar szállni és járni. Nem korai ez még? Ha nem, milyen lábbelit kell ráadni ilyen időben, amiben járhat is?
    Válaszodat előre is köszönöm!
    U.i.: Nagyon jó a blog, köszönöm a sok hasznos tanácsot, már eddig is nagyon sokat segített! 🙂

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Ha magától elkezdett járni, akkor nyugodtan mehet már gyalog kicsit sétáknál, ha élvezi, ez nem gond.
      Mivel már magától jár, kintre kaphat rendes korának megfelelő téli kiscipőt, ami tartja a bokáját.

  • Dia

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 20 hónapos. Kb. 3 hónapja szorulása van. Elôtte sohasem volt ilyen probléma. Mindig ugyanakkor és ugyanazon a helyen kakilt. Nyár végén másik lakásba költöztünk. Kb. azóta van a szorulás. Már két orvosnál voltunk, egyszer beöntést is kapott. Illetve Laevolacot adtam neki mindennap. De mivel ennyi idô után attól sem lett jobb a helyzet, most már nem kapja. Minden anp kakil valamennyit, de csak piciket és többször is. Ettôl viszont szegénynek kipirosodik a popsija. Néha nem is tud szegény ráülni.
    Minden nap kap gyümölcsöt, reggel és este tejet iszik. Napközben édesköményteátvagy kamillateát adok neki (ízesítés nélkül). Viszont sajnos elég keveset iszik. Nem tudom, hogyan tudnék többet itatni vele.
    Válaszodat elôre is köszönöm!
    Üdv Dia

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Elsősorban arra kéne odafigyelni, hogy csak minimális fehér lisztes ételt egyen (kenyér, tészták, péksütemények stb.) és minél kevesebb cukrot, viszont minél több rostos ételt (teljes kiőrlésű termékek, szilva, sárgabarack mindenféle formában, zöldségek) Valószínűleg a költözés okozta szorongás váltotta ki a szorulást, most viszont már annyi kellemetlen élménye volt miatta, hogy amiatt tartogatja. Elsősorban vizet igyon, abból lehet többet is elfogad, de nem kell erőltetni ebben a korban a gyerekek még ösztönösen sokat isznak. Ha most egy kicsit lazább az étrendje, könnyebben jön majd a kaki is, elmúlik a rossz élmény és a szorulás is.

  • Szabina

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 5 hónapos lesz és több kérdéssel fordulnék Hozzád.
    1) Naponta 3x alszik. Délelőtt és késő délután csak fél-fél órát, fél egykor kb 1,5 órát. Szerintem a délelőtti fél óra kevés neki, mert ha megpróbálom visszaaltatni, általában sikerül is (bár csak maximum 15-20 percre). Nem is ez a lényeg, hanem: mivel csak fél órát alszik, így nem tudom tartani a napirendet, vagyis az ALVÁS-EVÉS-JÁTÉK sorrendet, mivel ha felkel, akkor még messze az evésidő (3,5 óránként eszik), így alvás után a játék következik, majd később az evés a szokásos időben. Ezzel nem zavarom meg? Sajnos nem tudom az ébrenlétet tovább húzni (max 2-2,5 órát tud fent lenni), hogy a fél óra alvás után az evés jöhessen rögtön. Ha előbb etetem, akkor meg alig eszik, még nem éhes.
    2) A másik kérdésem is ehhez kapcsolódna. Lassan váltanunk kell majd a napi 2 alvásra (persze majd ha igényli). Hogy tudom eldönteni, hogy ez mikor következik be? Mik lesznek a jelei? Akkor is megmarad ez a szokása és várhatóan délelőtt csak egy fél órát fog aludni? Vagy változhat a helyzet? A késő délutáni (kb 5 óra) alvást fogja majd elhagyni? Ebben a korban fürdés és esti elalvás előtt mennyit tudnak maximum fent lenni a babák? Mi most max. 3 órát.
    3) Sajnos nagyon nyugtalanul alszik éjszaka a kisfiam. Talán most már elhagyja azt a rossz szokását, hogy fektetés után percre pontosan 3 órával felébred, viszont éjszaka többször megébred, és az éjszakai evés után (kb fél 2), még nyugtalanabbul alszik. Este és éjszaka kap Gripe Watert. Hajnalban már alig tudom visszaaltatni. Hason alszik és a fejét ide-oda forgatja, amitől a cumi kiesik a szájából, persze erre felébred teljesen. Az sem segít, ha magunk közé veszem a nagy ágyba. Ugyanúgy nyugtalan és forgatja a fejét. Vajon ez mitől lehet? Olvastam a blogodon, hogy van aki Sedatif PC-t ad a babájának, hogy jobban aludjon. Sokaknak ez be is vált. Te ajánlanád a kipróbálását? Mennyi idős kortól és hogyan/mennyit adjak neki? Illetve ajánlottad másnak a coffea tosta-t? Ennek is ez a hatása? Ez is jó lehet a nyugtalan alvásra?
    4) Fogzásra Chamomillát használunk, de nem vagyok biztos benne, hogy ez az alkati szere. Nem nagyon találtam a kisfiamra illő leírást az összefoglalódban. Barnus általában délután kezd el nyűgösködni, ekkor már mindent a szájába vesz. Arca nem piros, nem lázas. Nincs hasmenése (ráadásul a hozzátáplálás következtében inkább keményebb – 2 hete kóstolgatjuk a zöldségeket, gyümölcsöket). Mostanában nagyon szeret ölben lenni, pedig ez régebben nem volt rá jellemző. Inkább szeretett egyedül játszani. Most teljesen megváltozott. Szerinted jó a chamomilla? Vagy próbáljunk ki valami mást?
    5) Elkezdtük a hozzátáplálást. Eddig almát, burgonyát, répát evett már, és most jön a sütőtök. Ezeket délelőtt kóstoltattam vele, vagyis így alakult az evés: reggel 7kor tápszer, 10:30kor zöldség/gyümi, 14:30kor tejpép, 17:30 körül tápszer és este fürdés után kb fél9-9 körül tápszer. Jó ez így, vagy a főzelékeket inkább délután egye, és a tejpépet rakjuk át másik időpontra? Esetleg ezt adjam neki este vacsira, hátha jobban aludna? Bár szerintem nem az éhség miatt ébred éjjel/hajnalban annyiszor…. Ezt abból is gondolom, hogy reggel 7kor is alig eszik 90 ml-t.

    Válaszodat előre is köszönöm.

    Szabina

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      1) ezzel nem zavarod meg, a lényeg, hogy valamilyen rendszer legyen benne.

      2) Onnan fogod tudni, hogy a megszokott időpontban már nem akar elaludni, hanem tovább tud ébren lenni, ettől elcsúszik az egész napirend és nem fér már be a 3. alvás.

      3) Ezek a szerek későbbi korra valók, de neki nem is ez a baja, szimplán csak éhes. Ebben a korban még teljesen érthető ez az igénye. Az első ébredésnél etesd meg és utána nyugodtabban alszik majd, de valószínűleg a fogzás is közrejátszik már a nyűgösségben.

      4) Ha nem piros az arca és nem zöldes a széklete, akkor nem a Chamomilla az ő szere. Ha nagyon nyűgösen és élesen sír, akkor a Cina az ő szere, ha halkabban, de kitartóan, akkor a Silicea, az adagolás megnézheted itt: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf

      5) Jó ez így, de megpróbálhatod a tejpépet vacsorára adni, hátha az első ébredése ettől későbbre kerül.

  • Katona Vivien

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági!

    Úgy tudom viselkedéssel kapcsolatosan lehet kérdezni, nem tudom az alvás ide tartozik e. Lányom most 7 hónapos, mozgásfejlődése 5 hónaposan indult be intenzíven, most már kapaszkodva lépeget tárgyak mellett. Azóta óránként kétóránként kel éjszaka. Sosem aludta át az éjszakát, 3 órànként mindig szopizott, de utana aludt tovább. Odáig jutottunk, hogy mostmár köztünk alszik, de itt is ugyanilyen sűrűn kel, sőt hajnali két óra körül megébred és nem akar visszaaludni és akár 2-3 órán át nyüglődik. Meddig tarthat ez az állapot? Tudok rajta változtatni? Aggódom, hogy megszokja ezt és sosem fog már kiságyban aludni. Köszönöm a segítségedet.

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Ha neki is, nektek is jó így, akkor semmi gond nincs az együttalvással, idővel a gyerekek maguk ki szoktak szokni a családi ágyból és semmi baja nem lesz tőle, viszont nektek is kényelmesebb és ő is biztonságban érzi így magát.
      Ha viszont ő sem alszik így jól és ti sem, akkor a fogzást kéne kezelni nála, mert ez lehet a nyugtalan alvás legvalószínűbb oka. Homeopátiás alkati szerekkel tudsz segíteni rajta, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz.

  • Zazali

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági,

    Két kicsi lányunk van egy 6 hós és egy 22 hónapos. Mindketten alapvetően nyugodt jó babák, de vannak dolgok amikkel jelenleg nem tudok mit kezdeni. A „nagylány” pár hónapja elég nyitottan fordul mások felé. pl voltunk két napot kórházban (agyrázkódás..:( ), és az idegen anyukát is meg a nővért is ölelgette, legszívesebben a másik anyuka és a kislányánál időzött az ő ágyuknál. Nem is foglalkozott velem, nem bírtam rá hatással lenni. Itthon is ezt műveli, előbb ad szeretetet a dédinek és a nagyiknak de ahhoz is szívesebben megy amelyik nagyiját ritkán látja. Borzasztóan bánt. Nem vagyok vele durva, nem bántom, játszunk is (már amennyi belefér két ilyen picivel és a házi teendők mellett. Igy is áll a mosatlan és a kupi.) Ha a fejem tetejére állok is se változik a helyzet. Aztán nem eszik normálisan. Eddig jó evő volt, de szintén pár hónapja a nasin kívül (dédi, és nagyi) nem eszik nagyon mást, rendes főtt éetlt é reggelit nagyon keveset eszik. Talán már nem is érdekel sajnos (borzasztóan kezdek elfáradni) adok neki kekszet aztán kész, még akkor is ha tudom h nem jó ez a hozzáállás. De bármit főzök bármit adok neki reggelire nem jó. A nagyszülőkkel és a dédivel meg nem tudom megértetni hogy gondok vannak ezzel. Hát ez lenne a szülői segítség? Tényleg úgy lehet a legjobban szertni egy majdnem két évest ha mindenféle vacak csokit tejszínhabot nápolyit adnak neki? Aztán csodálkoznak hogy nem kell neki sem a gyümölcs sem a tápanyagban gazdag étel?
    A pici hat hónapost próbálom hozzátáplálni, már lassan másfél hónapja de a nagy mellett még mindig csak ott tartok hogy olykor sikerül neki adni gyümölcs pürét. Elég náthás most mindkettő (iszonyúan folyik az orruk a nagy köhög, de a gyerekorvos szerint nem kell nekik semmit adni). Már pár napja akartam adni második adag szilár ételt is a picinek mert úgy nézett ki hogy az gyümölcspürével sikerült egy étkezést kiváltani. Amióta ilyen náthás (jön afoga, vagy elkapott valami bacit nem tudni… fogzselével kenem akkor se jobb neki, igazából sehogy se jó csak kiabál, a nővérével sose voltak ilyen gondok ezért is vagyok tanácstalan). Szóval nemhogy második adag szilárd étel nincs a nap folyamán hanem már a gyümölcspürét se fogadja el. Teljesen visszaesik anyatejes és tápszeres szintre. A kakija nincs rendben, soha nem is volt ezért gyümölcsből se tudok bármit adni. Egyáltalán hogy kéne lennie ennek a hozzátáplálásnak, az első és a második adag milyen időközbe essen a nap folyamán , emrt már kezdek mindenben tanácstalan lenni. Mi a véleményed ?

    Köszönettel, Zazali

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      A lányodnak nincs semmi baja. Nyitott, barátkozós kislány. A te jelenléted természetes a számára, ezért nem örül neked látványosan, ráadásul most itt a testvér is, akivel szintén sokat kell foglalkoznod, a társaságigényét másokon éli most ki. Attól még szeret téged 🙂
      Az evéssel az van, hogy ebben a korban a gyerekek nagyon szeretik átvenni az irányítást az élet különféle területein és ahol úgy érzi, hogy engedsz, ott elkezd ő parancsolni. Semmi nem történik, ha nemet mondasz és esetleg kihagy 1-1 étkezést. Majd eszik a következőn, ha megéhezik. Muszáj következetesnek lenni, különben teljesen átveszi az irányítást.

      A kicsinél nem kell még a hozzátáplálást erőltetni, ha beteg. Semmi nem történik, ha főként csak anyatejet/tápszert kap és mellette csak 1-2 kanál egyéb ételt eszik. Ha majd jobban lesz, meg fog jönni az étvágya magától is.

  • Laura

    2014. december 12. péntek

    Szia Ági! Kisfiam 15 hónapos, és még nem indult el, nem baj ugye? ha jól tudom 18 hón.koráig kell elinduljon. a másik kérdésem hogy teszek elé apró falatokat, és fel se veszi a kistányérból nem eszegeti, csak mindig h én etessem….mert kiskanállal etetjük még, nem baj h nem eszik még magától? hogyan érjem el h csipegessen egyedül?
    Játszótéren voltunk és indulni akartam, de nem akart a baba kocsiba beülni, visitott feszitette magát, és hisztizett..ilyenkor mit tegyek? Kezdődik a hiszti kor? Karácsonykor ehet dió,mákos bejglit? Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Nem gond, ha még nem megy önállóan. A lényeg, hogy folyamatos legyen a mozgásfejlődése, mindig tanuljon valami újat. Ha 18 hónaposan se indul még el, forduljatok szakemberhez.

      Ha még nem fogadja el a darabos ételeket nem baj. Próbálkozzatok minden héten 1-2 alkalommal és egyetek együtt minél gyakrabban, mert a jó példa a legjobb ösztönző, hogy elkezdje.

      A dackorszak lassan beköszönt már, ez természetes.

      Ehet, de lassan vezessétek be, főként a dióval kell óvatosnak lenni. Először csak 1 falat, aztán ha nincs semmi tünet, másnap megint 2-3 falat, harmadnap pedig már lehet kicsit többet.

  • Mészáros Anikó

    2014. december 12. péntek

    10 hónapos kislányommal kapcsolatban lenne kérdésem. Két részből áll a problémánk, ebből az egyik jobban zavar, a másik kevésbé. Ami igazán aggaszt és egyben rettenetesen ki is merít, hogy nagyon gyakran fennt van éjszaka. Tudom, hogy normális ebben a korban az éjszakai ébredés, DE … fél éves koráig nem aludt rosszul. Ébredt 1-2 alkalommal szopizni és rögtön vissza is aludt. Az első ébredés 9 órás fekvés mellett általában éjfél után volt és szépen tolódott kifelé. Aztán kb. fél évesen felfordult a világ. Elkezdtem hozzátáplálni, és a mozgása is beindult. Könnyen lehet, hogy a fogai is elindultak, bár az első 9 hósan bújt ki, a második pedig a napokban. Nagyon korán, fél évesen felállt és mászni is elkezdett. Azóta szinte minden éjjel 4-5 ször fennt van (vagy többször), sokszor már 10-11 óra körül „kezdi”, sír, fel kell vennem, ráadásul a tesóval is egy szobában vannak. Először általában cicizik, de fél óránként, óránként nem szeretném már cicire rakni, úgyhogy van, hogy ringatom, vagy én vagy az apja. Ettől hol megynyugszik, hol ugyanúgy ordít. (Azért használom ezt a szót, mert tényleg torkaszakadtából csinálja) Néha van egy-egy jobb éjszakánk, kb. kéthetente egy alkalom. Ilyenkor kétszer ébred, 5 perc szopi és visszaalszik. Képes egyébként visszaaltatni magát, mert van hogy éjjel 3-4 óráig nyűglődés van, utána alszik reggel 9-10 ig egyben. Csak ugye ezzel én nem sokra megyek, mert közben kel a másik, aki egyébként fél éves kora óta átalussza az éjszakát és két kezemen meg tudom számolni, hogy 3 év alatt a szoptatáson kívül hányszor kellett felkelnem hozzá. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, az emésztése zavarná még ilyen idős korban? Sokszor pukizik, mikor megébred. Vagy ennyire feszült lenne az őt ért ingerek miatt? Elég izgága kislány, székre mászik, fel a kanapéra,lépcsőzik, sajtkukac, nem egy átlag 10 hós a mozgása. Egyébként semmi alvássegítőt nem hajlandó elfogadni, cumi nem kell neki, a plüssállatokat szétdobálja. Elég sok nálad olvasott praktikát kipróbáltam már. A gond másik fele, ami sokak szerint összefüggésben van az elsővel, hogy cicin alszik el. Én ebben nem vagyok biztos ezért sem aggaszt annyira, de azért kíváncsi vagyok a te véleményedre is. Babakocsiban is elalszik és néha cicizés után még nem teljesen alvó állapotban teszem le és így is sokszor van, hogy elalszik. Hozzáteszem nem mindig. Mit tehetnék még? Meddig tarthat ez az állapot?

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      A fogzás kezdetével 6 hónapos kor táján a legtöbb baba alvása „elromlik”. Ennek a fő oka a fogzás okozta nyűgösség, ami általában a 6. fog áttöréséig hónapokon át folyamatosan tart, aztán kis szünet után még 2 metszőfog törik át. Ezt követően a kisőrlő és a szemfogak okozhatnak még nyűgösséget, de az általában már csak azokban a napokban okoz rossz alvást, amikor a fog éppen áttöri az ínyt. Homeopátiás alkati szerekkel tudsz segíteni rajta, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz.

      A cicin elalvás nem okoz alvászavarokat, nem emiatt ébred gyakran, emiatt nem kell aggódnod.

  • Agnes

    2014. december 12. péntek

    SZia Agi!

    Azert irok, mert az elmult napokban az 1 eves kislanyom teljesen elutasitoan viselkedik velem. Eleteben eloszor belazasodott, es az apja maradt itthon vele. Mar az elso naptol kezdve csak az apukaja kell neki. Ha en veszem fel, visit es az apja iranyaba kivankozik. Ha az apja oleben van, elhesseget a kis karjaval. Az apukajara nevet, amikor en kozeledem fele, egyertelmuen kifejezesemre juttatja, hogy engem nem akar, elkomolyodik, es a karjaval hesseget. Eddig is nagyon onallo kislany volt, barki felvehettte, tarsasagban, uj helyen rogton otthon erzi magat. Ha o otthon van a nagymamaval/apaval, es en hazaerek, mintha mi sem tortent volna, jatszik tovabb. Az utobbi napok viselkedeset viszont nem ertem. Remelem, nem csinaltam vmit, amivel eltavolitottam magamtol, es hogy ez csak egy atmeneti idoszak. Orulok, hogy ragaszkodik az apjahoz, de nem ertem, hogy miert sir, amikor velem van. Varom kedves tanacsod.
    Elore is koszonettel;
    Agi

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Nem csináltál semmi rosszat. Egyszerűen csak beteg, nyűgös, apa vigyázott rá, ezért most nála érzi magát biztonságban. Egyébként is ebben a korban kezdenek a babák nyitni a többi családtag felé igazán és ilyenkor előfordul, hogy egy darabig van egy „kedvenc” családtag, akivel szívesen vannak.

  • Happ Éva

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági!

    Szobatisztasággal kapcsolatos kérdésem van. A kisfiam január közepén lesz 3 éves. Beíratnám óvodába, csak délelőttre. De azt mondták, nem lehet rajta pelenka. Pedig ő még nem tudja visszatartani. Nálad olvastam, hogy ez idegrendszeri érettségtől függ. Vécére eljárunk, reggel és délután is, szűkítővel ráül, semmi gondja ezzel. De amikor néha-néha kipróbáltuk pelus nélkül, akkor befolyt neki, még akkor is előfordult, amikor gyakran elvittem. Az oviban is azt mondták, ezt csinálják, s inkább átöltöztetik a gyerekeket. Van még más kisgyerek is, akinek néha befolyik. De én kicsit aggódom emiatt. A kisfiam eléggé érzékeny, nagyon okos, már megkérdezte, hogy miért nem tesszük föl a pelust, ha még befolyik. Mit tegyek? Az oviban azt mondták, „gyakoroljunk”, ne adjak rá pelust. Ettől előbb szobatiszta lesz? Vagy vigyem kicsit később az oviba? Bár a munkahely miatt csak 1 hónapot tudok halasztani. Vagy addig nem megyek dolgozni… Ha ez fontos, akkor úgy lesz. Okozhat neki ez szorongást, ha az oviban befolyik neki? Köszönöm a válaszodat!

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Az nem okoz szorongást, ha az oviban bepisil néha, de én még nem erőltetném, ha ennyire nem figyel még oda rá. Okos kisfiú és ebben a korban általában 1-2 nap alatt maguktól megérnek a gyerekek a szobatisztaságra, de ha erőltetik, akkor viszont szorongani kezd a gyerek és ez késleteti a spontán fejlődést.

  • Vajda Peterne

    2014. december 12. péntek

    Kedves Agi!

    Ma nekem egy olyan kerdesem van hogy iker gyermekeim (20 honaposak elmultak) kozul eddig a kislany de most egy jo 2 hete mar a kisfiu nagyon nekialltunk hisztizni minden azonnal kene persze csak neki es ha nem ugy tortenik valami nagyon nekiall hisztizni sirni ez addig fajul mar hogy 5 nap is volt most olyan hogy hanyt a siras miatt, eddig ilyen nem volt most meg arra is gondoltam hogy betegek kicsit mindketten natha stb es hogy nem e a sok slejm ami esetleg a gyomraba kerult a siras miatt jobban felingerli es azert hanyt csak.de ha nem es tovabbra is folytatodik hiszti miatt mit tegyek ilyenkor?nagyon koszonom a valaszod es segitseged!

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Van olyan gyerek, akinél a hiszti mindig hányással ér véget, gyakorlatilag így adja ki magából a feszültséget. Amikor azt látod, hogy hisztizik, öklendezik, öleld át szorosan és lélegezz mélyeket, ez segít neki is kezelni a hisztit és lenyugodni, így elkerülhető a hányás.

  • Évi

    2014. december 12. péntek

    Kedves Ági!

    Kislányom két éves és egy hónapos, nagyjából két hete szenvedünk a délutáni alvással ami eddig gond nélkül zajlott ( sötétítés, összebújás, mese, egy – két ének, aludt )
    Egy náthán vagyunk túl és a vége felé találta ki hogy nem tud aludni, egyetlen egyszer megengedtem, hogy félóra csendespihenő után felkeljen. Közben egy hete bölcsibe is beszokunk napi 1-2 órát, jól érzi magát, semmi jele pszichés tehernek. De már bölcsi előtti héten is ellenállt az alvásnak.Evése, lelke, játszás rendben látszik. Elvárom tőle, hogy csendesen legyen el alvásidőben 1-3-ig, ez úgy ahogy működik, feküdni nem hajlandó, ülve csendben motyog és énekelget, de nagyon aggódom, hogy mi lesz bölcsiben. Ott nem fogják ezt jó szemmel nézni. Fáradtnak fáradt, ha kimegyünk babakocsival azonnal beájul odakinn két- három órára. Mit rontottunk el vajon két hete?

    Előre is köszönöm a tanácsod.
    Évi

    • Vida Ágnes

      2014. december 14. vasárnap

      Ebben a korban már előfordulhat, hogy el-elmarad a nappali alvás, ez nem gond, legyen egy kis csendespihenő. A bölcsiben majd győz a fáradtság (ott sokkal jobban elfárad majd, mint az otthoni ingerszegényebb környezetben) és a napirend és szépen elalszik majd.