Anyai kételyek, rágódások: Önző vagyok?

Kedves Ági!

Babánk egy éves múlt. Mosolygós, kiegyensúlyozott, nagyon tanulékony,és energikus baba. 10ónapos kora óta jár, mindenféle ételt szeret, és még cicil is. Sohasem aludta át az ájszakát, sőt, számtalanszor kelt, és csak cicin aludt vissza. Mi már az egy év alatt végképp kimerültünk, fizikálisan főleg, de már sajnos a türelmesség is egyre nehezebben ment a rengeteg ébredés, és nemalvás miatt. Nappal sem volt soha nagy alvásigényű a Manónk. Elkezdtük megtanítani egyedül aludni, mert eddig csak cicin, vagy babakocsiban ment. Pár napja csináljuk, és ügyesen halad, tegnap éjjel csak egyszer kelt, és már az első estétől sokkal jobb a helyzet. Esténként nem is sír, éjszaka sem, picit nyekereg, de alszik is, mint bemegyünk megsimogatni. De napközben nehezebben alszik el,bár csak pár percet sír,és ügyesen mutatja, hogy hol fog aludni. Viszont önzőnek érzem magam, hogy hagyom sírni. Vagy egyedül hagyom, hiszen egy évig mindig mellette voltam, mikor elaludt. Engem is megvisel, megszakad a szívem, hiányzik a karomból olyankor…De félek, hogy őt még inkább!Szerinted ő mit érezhet? Ártok neki ezzel? Lenne még egy olyan kérdésem is, hogyan szoktassam egy nappali rutinra alvás terán, vagy egy alvásra inkább?Mert az egyedül altatás előtt délelőtt éés délután is aludt kb egy-egy órát még, de most, hogy este jobban alszik, kevsebbet alszik napközben is, de olyan össze-vissza időpontokban, ami megint nem jó se neki, se nekünk. HOgyan szoktassam rá egy bizonyos időpontra? Mindig máskor álmos:S És hogyan szoktassam egy alvásra? Este 8kor tesszük le, alszik is ügyesen. Előtte négy órát ébren kellene lennie. Viszont háromkor mág nem álmos annyira, hogy elaldujon,és négyre fenn legyen. Délelőtt 10-10:30körül alszik el, de szeretném későbbre tolni, és így hátha du nem igényelné az alvást..de félek, hogy ezzel is felbolygatom a kis lelkét, mert mióta egyedül alszik, nyugtalanabbnak, kicsit nyűgösködőbbnek, akaratosabbnak érzem,pedig rengeteget vagyunk vele. Ez lehet az egyedül alvástól? Illetve enni sem akar. Se szilárdat, se pépeset. Pedig nagyon jó étvágyú volt. Sehol, sehogy sem eszik szinte…HOgyan tudnám rendszeres, nyugodt, sírás nélküli evésre szoktatni? Vagy ez is a alvás miatt van? Nem kellett volna még elkezdenünk egyedül altatni? Előre is köszi.

Kedves Ági!

Sokat küzdök az „önző” jelzővel magammal szemben sajnos. Kezdődött azzal, hogy 18 hónaposan elkezdtük a bolcsit, mert sajnos muszáj volt visszamennem dolgozni. Sokan néztek rosszallóan, amit nehezen viseltem, de csak pozitívan tudok nyilatkozni a fiam fejlődéséről. Közben voltak kisebb esteket (mozi, beülős este barátokkal) amikor megint csak lelkiismeret furdalást éreztem. A nagyobb feladat azonban csak most jön. 1 hete munkahelyet váltottam, mert kaptam egy nagyon kedvező ajánlatot. Nem vagyok egy karrierista nő, de végre a szakmámban kaptam egy esélyt és végre társadalmilag hasznos munkát végezhetek. A lényeg, hogy a projekt felelőseként részt kell vennem továbbképzéseken, konferenciákon. Ezek maximum 5 naposak, minimum 1 naposak és a nyáron szünetelnek. Valószínű havonta lesz egy ilyen alkalom, de már most nagyon félek tőle. Még soha nem voltunk távol egymástól ilyen hosszú időre. Az apja sokat van távol, kicsit olyan ügyetlen is, tehát végig fogom aggódni ezt az időt. Vannak ugyan nagymamák, de igazán tudom, hogy ez nem ugyanaz, mintha együtt ébrednénk. Abban kérném a segítséged, hogy van e arra esetleg valamilyen tanács, hogy szoktassam őt is és magamat is a jövőbeni helyzethez, illetve mik a tanácsaid arra az időre, mikor nem leszek itthon – persze a fiam részére, én valahogy kibírom. Most 21 hónapos. Sajnos a munkahelyem is zárt. Szigorú rendszer és szabályok szerint dolgozom, jellegéből adódóan. (büntetés-végrehajtás)Így a napok vége is rohanás, valamint egy hete már nem én viszem a bölcsibe, hanem az apja. Félek, hogy maradandó nyomot hagyok a kis lelkében egy hosszabb távolléttel, de lehet, hogy rosszul gondolom. Mindenesetre elég ambivalens érzésekkel élek, mert imádom a munkám, végre sikerült ezen a területen elhelyezkednem, másrészt iszonyú lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy „átkapcsoltam” önzőbe, még ha muszáj is 🙁
köszön válaszod előre is!

Anita

Kedves Ági!
Az önzés tényleg relatív, én inkább ahhoz viszonyítok, hogy a gyerek előnyére, vagy hátrányára válik-e, amit teszek? Például én nem szívesen választanám le kisfiamat, pedig elmúlt 2 éves és tudom, hogy szeret szopni, úgy alszik el, fontos neki és éjjel is igényli. Én ezt nem akadályozom, én is igénylem lelkileg, mert ebben az egy dologban érzem, hogy szüksége van rám. Más is öltöztetheti, pelenkázhatja, játszhat vele, de szoptatni csak én szoptathatom. Mindenki körülöttem, szakemberek is javasolják, nyomatékosan is, hogy a gyerek fejlődését akadályozom ezzel, ugyanis részben emiatt nem eszik darabos ételeket, nem is érdeklik és nem is fogadja el a kekszeket, pogácsát, kenyeret. Bébiételen, tápszeren, főzeléken él. Ráadásul autista, ez még fokozza az étkezési nehézségeket. Önzőség az is, hogy a normál bölcsiből nem szándékozom átvinni speciális bölcsibe, mivel ott vegyes problémájú, kis beteg csoport van és kisfiam mégsem az a kategória. Inkább viszem külön foglalkozásokra, bár szeptembertől át kell vinnem a speciális csoportba, mert a normál bölcsi a papírok miatt nem vállalja a gondozását. Nekem egyszerűbb lenne a másik intézmény, mivel ott helyben, napi szinten vannak foglalkozások, szakemberek vannak és a munkahelyemhez is közelebb van, de a gyerek állapota miatt aggaszt az a csoport és ameddig lehet, maradnánk a normál bölcsiben. A csapda az, hogy onnan meg oviba kell menni jövőre és ott nem maradhat tovább kisfiam, a másik intézményben jövőre meg már nem lesz hely. Kérdésem az, tegyem-e félre személyes érzéseimet és csak a gyerek érdekét nézzem, akkor is, ha az neki nehezebb lesz (elválasztás, másik bölcsi)? Az eddig tapasztaltak azt mutatják, hogy sok mindent rosszul csináltam és most jönnek ki a problémák 🙁