Nincs kategorizálva

01
okt

Mire van szüksége a babának?

Vida Agi

A többgyermekes anyák pontosan tudják, mire van szüksége a babának, amibe az első gyermekesek még bizonytalanok: anyára. Kezdőként az ember még bedől annak a propagandának, hogy az a normális, ha a gyerek csendben fekszik az ágyában, ha pedig sír, akkor vagy éhes, álmos, fáj valamije vagy kakilnia kell, valamint hogy az a jó, ha a gyereket játékok veszik körül, szabadon jöhet-mehet a lakásban, különben nem fog megfelelően fejlődni. Nos, ez egy tévhit. (tovább…)

05
márc

Határok

Vida Agi

Bármily furcsának is tűnhet a baba, a kisgyermek számára nagyon fontosak a szabályok és a határok. No, nem arra gondolok, ahogyan régebben csinálták, hogy csak 3 óránként lehetett enni és még a 2 éves gyerekek is járókában voltak „a biztonság kedvéért”, hanem arra, hogy manapság gyakran átesünk a ló túloldalára. A „mindent a gyerek igényei szerint” mozgalom jegyében szinte mindent ráhagyunk a gyerekre, nem állítunk korlátokat, és ezzel bizony nehéz helyzetbe hozzuk a kicsit is. (tovább…)

26
feb

Harmóniában magunkkal

Vida Agi

Viva la Vita Produkció néven tartanak fesztivált március 22.-én Budapesten azoknak a nőknek, akik szeretnének harmóniában élni önmagukkal, gyermekeikkel. A fesztivál szervezői vallják, hogy a boldogsághoz nem sok pénzre van szükség, hanem harmonikus kapcsolatra önmagunkkal és környezetünkkel. (tovább…)

24
feb

Elhúzódó terhességi hányás

Vida Agi

A legtöbb kismamánál a hányós korszak általában már a 10-12. héten abbamarad, néha azonban megmarad az intenzív, napi rendszerességű hányás. Mi a teendő? (tovább…)

09
jan

Változik az ízlésük

Vida Agi

A gyerekeknek 6 éves korig folyamatosan változik az ízlésük. Ennek megfelelően kisgyermekkorban meglehetősen hektikus a gyerkőc ízlése, egyes ételeket hetekig eszik, aztán meg egyáltalán nem. Ezalatt a mi célunk ne az legyen, hogy mindent megetessünk vele, hanem, hogy a nagy szélsőségektől tartsuk távol, egyen minél változatosabban, egészségesebben és helyes szokásokat alakítson ki. Mindezt a dackorszak kellős közepén megvalósítani nagy kihívás, de nem lehetetlen :) (tovább…)

10
dec

Az elszállt varázs és a depresszió esete

Vida Agi

Amikor kiderül, hogy várandós vagy, még rózsaszín felhők lebegnek a szemed előtt a boldogságtól, aztán fokozatosan elkezd megváltozni a család életritmusa, az anyukát egyre inkább a baba érdekli és minden olyan más lesz. Apának sem egyszerű a helyzete, hiszen hirtelen nagy felelősség terhe kezdni nyomni a vállát. Mostanában egyre több kérdést kapok a család megváltozott életével kapcsolatban, ezekre szeretnék most válaszolni. (tovább…)

02
dec

Baba receptek hete: A baba reggelije

Vida Agi

Az étkezések közül utolsóként a reggelit szoktuk kiváltani. Persze lehetnek egyéni eltérések, de a legtöbb baba eleve ragaszkodik a reggeli szopihoz-tápszerhez. Éppen ezért reggelire sokféle finomságot adhatunk a kicsinek, hiszen mire ez bevezetésre kerül már legalább 9-10 hónapos és sokféle ételt ehet. (tovább…)

30
nov

Baba receptek hete: Mit adjak vacsorára?

Vida Agi

A régi (kissé már megporosodott :) ) csecsemőápolási könyvek szerint a legjobb (legpraktikusabb) vacsora a babának, ha a déli főzelék maradékát kapja. A babának azonban nem mindig van kedve megenni az ebédmaradékot, és mi, anyukák sem érezzük jónak, hogy ugyanazt a pempőt adjuk megint, hiszen mi magunk sem szoktunk már ilyesmit enni esténként. De akkor mégis mit kapjon a baba vacsorára? (tovább…)

27
okt

Egyen-e felvágottat a baba?

Vida Agi

Nagy a kísértés, hogy amikor a kicsi már eszik húst, akkor felvágottat is adjunk neki, hiszen ez így sokkal praktikusabb megoldás. A gond csak az, hogy a húskészítmények többségében nem csak hús van, hanem rengeteg ízanyag, mesterséges ízesítő és sok só is. (tovább…)

16
okt

Gyermekbetegség és babalélek

Vida Agi

Érdekes elméletet hallottam a minap egy gyermekorvostól, ezt szeretném most veletek megosztani. Arról mesélt, hogy a betegségek egy része a gyerekeknél is pszichoszomatikus alapokon nyugszik, érdemes tehát megnézni, hogy a folyton betegeskedő, egyik fertőzésből a másikba eső kisgyermek milyen természet, és mi történik a környezetében. (tovább…)

20
feb

Babamasszázs

Vida gi

A babamasszázs áldásos hatásairól nem lehet eleget írni. Egyrészt a baba nagyon élvezi, másrészt jótékony hatásai vannak, megelőzhetőek és megoldhatóak vele olyan kellemetlen problémák, mint a hasfájás, a fogzási fájdalom, az éjszakai alvászavarok. (tovább…)