Category Archives: A baba fejlődése

Cipelés

Amíg a baba nem tud a saját lábán menni, sokat kell vinnünk őt egyik helyről a másikra, néha még teregetni is fél kézzel a babát tartva tudsz, és még később is lehetnek olyan helyzetek, amikor vinni kell. Hogyan vigyük, amikor még kicsi? És miért viteti magát, amikor már tud a saját lábán is menni? Összeszedtem…

Tovább →

7 Hétköznapi beszédfejlesztési tipp

A szavaknak ereje van – különösen egy kisgyermek életében, aki még csak most tanulja őket. Normális esetben, ha sokat beszélgetsz a kicsivel születésétől fogva, szépen megtanul magától is beszélni, mégis egyre több anyuka szeretne tudatosan is odafigyelni a beszédfejlesztésre. Ehhez adok most néhány a hétköznapokban használható tippet.

Tovább →

Visszafejlődik a gyerek?

„A kislányom nemrég fordult át, néhányszor csinálta, aztán abbahagyta, mikor fog végre rendesen forogni?” „A kisfiamat a múlt héten már mondta, hogy „autó”, de azóta egyszer sem mondja, hiába kérem tőle, elfelejtette volna?” Néha úgy tűnhet, a kicsi visszafejlődik: tegnap még tudott valamit, aztán egyszercsak nem csinálja. Miért van ez?

Tovább →

Enyém! avagy: Hogyan osztozkodnak a gyerekek?

Verekedések, hisztik a játszótéren, mosolygós babából agresszív fenevaddá változó totyogók, akik ölre mennek egy homokozólapátért – anya pedig nem érti, miért nem akar a kicsi végre nyugton maradni és felfogni, hogy nem szabad elvenni mások játékát, és nem kell rögtön kiborulni, ha elveszik az övét, hiszen visszaadják majd. Minden anyukának fejtörést okoz ez a helyzet.…

Tovább →

Rögtön tökéletesen?

Mindenki pontosan tudja, hogy ha valamit meg szeretnénk tanulni, akkor az fokozatosan szokott csak menni. Egy-egy új tudás elsajátítása csak lépésenként megy: először csak próbálkozunk, gyűjtjük az adott területről az információkat, de nem sikerül még megvalósítani, aztán elkezdjük, de csak kis lépésekben megy, még nem az igazi, végül sok gyakorlás hatására, egyre profibbak leszünk az…

Tovább →

Bebizonyították: A vérmérséklet genetikailag öröklődik

A gyermekek temperamentumáról eddig is úgy tartották, hogy öröklött dolog, most azonban egy kanadai kutatócsoport bebizonyította, hogy valóban az.

Tovább →

A Jó, a Rossz és a Fegyelmezés

Amilyen jó élmény nézni, ahogyan a tegnap még magatehetetlen újszülöttből néhány hónap alatt önállóan mozgó, gondolkodó, játszó, kommunikáló kis emberpalánta lesz, olyan sok nehézséggel találkozhat szembe az újdonsült szülő. A baba ugyanis még ugyan baba, de nagyjából 9-10 hónapos kortól kezdve egyre több bajba keveredik, egyre több galibát csinál. Hol ő maga kerül veszélybe, hol…

Tovább →

A számok bűvöletében

Számos indokot tudok mondani arra, miért nem érdemes túlságosan komolyan venni a szakkönyvekben írott számokat és nyilván a blogolvasók között is vannak jópáran, akik megijedtek már néhányszor, amikor az interneten vagy egy babás könyvben olyasmit olvastak, hogy „a csecsemő az első élethónapban átlagosan 1200 grammot hízik” és ettől megijedtek, mert az ő csemetéjük bizony nem…

Tovább →

Valami baj van a gyerekkel…

Minden anyukában van egy egészséges aggódás-szint: „Vajon jól fejlődik-e a gyermekem? Nincs-e vele valami baj?” Gyakran úgy érezheted, mintha a gyerek fejlődését, minden egyes mozdulatát, egy felső kritikus éned kívülről figyelné és elemezné, és folyton azon gondolkodna, vajon normális-e, amit most a kicsi csinál, vagy valami probléma van a kicsivel. De mi van, ha ez…

Tovább →

Apával más

Miért van az, hogy már a 8-9 hónapos baba másként viselkedik apával, mint anyával? Miért van az, hogy a nagymamánál gond nélkül elalszik délután, míg otthon órákig tart az altatás? Miért van, hogy másnak jobban szót fogad a gyerek, mint anyának? „Biztosan én rontottam el.” – gondolhatod ilyenkor magadban. Pedig egészen másról van szó.

Tovább →

Babák – Az első év

Lassan egy éve, hogy , hamarosan érkezik a Babies, Thomas Balmés legújabb, 4 baba első évét bemutató dokumentumfilmje. A filmet idén Anyák napján mutatták be, a hazai mozikban november közepétől látható és most végre én is végig tudtam nézni.

Tovább →

A kedvenc közös játékotok (JÁTÉK)

Mit szeretsz a legjobban közösen játszani a gyermekeddel? Írd le a kedvenc közös játékotokat november 23.-án déli 12 óráig ide a hozzászólások közé és nyerd meg Vida Ági legújabb Gyógyító játékok című multimédiás oktatóanyagát 8900 Ft értékben!

Tovább →

Mire emlékszik a baba?

Életünk első éveinek élményeire egyáltalán nem emlékszünk, a legkorábbi emlékek általában 3-4 éves korból valóak. de vajon mit jelent ez gyermekeink számára? Ők mire képesek visszaemlékezni az első 3 év során? És miért felejtik el?

Tovább →

Kutatások hete: A tévétől nem tanul meg beszélni a gyerek

Nem csak a szakemberek tanácsa, hanem friss kutatások is bizonyítják, hogy túl sokat tévéznek a gyermekek már egészen kis korban és a szülők által jótékonynak hitt hatások sem érvényesülnek, például nem tanul meg a tévénézéstől beszélni a gyerek és nem javul a szókincse sem.

Tovább →

Kutatások hete: Stresszes anya – beteg baba

Már régen volt itt a blogon olyan hét, amikor friss gyermekneveléssel, anya-gyermek kapcsolattal kapcsolatos kutatásokat mutatok be, tehát ismét itt az ideje 🙂 Elsőként egy olyan kutatásról számolok be, amely az anya stressz szintje és a gyermek egészsége közti kapcsolatot vizsgálta.

Tovább →

„Nagyobb az akaratereje, mint az enyém”

Onnantól kezdve, hogy megtanul a baba járni, nagyon akaratos lesz. A szülők ezt nehezen viselik, hiszen addig ők pátyolgatták, emelték, vitték, etették stb. most pedig hirtelen mindent egyedül akar csinálni. Jól van ez így?

Tovább →

Játszmák

A kis Anna nem engedi az anyukáját reggelizni, sem mosogatni, ha nem vele foglalkozik rögtön hisztiben tör ki. A 14 hónapos kis Bálint mindenhova követi az anyukáját, még a mellékhelyiségben is vele akar lenni, és nem bírja elviselni, ha Anyának főznie kell és nem tud azonnal rohanni, amikor ő úgy kívánja. Anya pedig egyre ingerültebb,…

Tovább →

Játékok új köntösben

A legtöbb baba és kisgyermek idővel megunja a játékait. A szülők ennek nem örülnek, mert a játék drága dolog, ezért próbálják újra meg újra ugyanazokat a játékokat adni a gyereknek, hátha egyszercsak megint játszik vele. Csakhogy a kisgyermekeket arra programozták, hogy szüntelen új élményeket keressenek, felfedezzenek, ezért aztán eszük ágában sincs ugyanazzal a játékkal játszani…

Tovább →

A hasfájás okai

Talán nincs más olyan egészségügyi probléma a baba körül, amit akkora homály övezne, mint a hasfájást. Néhány baba 1-2 hét alatt túlesik az egészen, de vannak anyukák, akik még 6-7 hónaposan is a hasfájásra fognak minden nyűgösséget. Mi is az a hasfájás és hogyan szabaduljunk meg tőle?

Tovább →

Sokat mozog, tehát hiperaktív?

„Másfél éves kisfiam egész nap csak jön-megy, meg nem áll, folyton csinál valamit és legfeljebb 5 percig játszik el bármivel is, akkor most hiperaktív?” – kérdezte tőlem egy anyuka a minap. De már gyakran 3-4 hónapos babák szülei is gondolnak a hiperaktivitásra, ha nem a kicsi örökmozgónak tűnik. Jól gondolják?

Tovább →

Page 3 of 8