Iszik a baba, de miből?

Miből kapjon inni a csecsemő? Cumisüvegből? Itatópohárból? Mikor kapjon először poharat? A hozzátáplálás kezdetén számos kérdés felmerül ebben a témában, ezeket próbáljuk most megválaszolni.

Iszik a baba, de miből?A tápszeres babáknál egyértelműnek tűnik, hogy továbbra is cumisüveget kapjanak, de azért nálunk is érdemes az egyéb italokat fél éves kor után inkább csőrös pohárból vagy pohárból adni. Amelyik csecsemő korábban nem kapott cumisüveget, azt ne szoktassuk rá a hozzátáplálás kezdetén, nála kapásból kezdhetünk itatóval vagy pohárral.

Kezdetben a csecsemő idegenkedhet az újfajta itatási módtól, de legyünk kitartóak. Amikor már néhány kanál gyümölcsöt elfogyaszt, megkínálhatjuk utána innivalóval is. Elsőre érdemes vizet tenni a pohárba és nem teát vagy gyümölcslevet, mert ha azt szokja meg, hogy az innivaló, valami édes, ízes dolog, akkor később is könnyebben rászokik majd az egészségtelen, cukros üdítőitalokra a víz helyett, és a szomját is jobban oltja a víz.

Ha szelepes itatóból itatjuk elsőre, akkor nem biztos, hogy azonnal rájön, mire való az itatópohár, ezért érdemes kivenni az első néhány alkalommal a szelepet, hogy rájöjjön a pici, mi van az üvegben.
Megtehetjük azt is, hogy amikor játszik, odaadjuk neki szelepestől az üveget játszani, így nem önti a nyakába az egész innivalót, viszont magától felfedezi majd az ivás módját.

A csőrös pohár (itatópohár) előnye, hogy a baba foga nem ázik a cukros lében ivás közben, valamint hogy utána könnyebben szokja meg a baba a „rendes” pohár használatát. Praktikus akkor is, ha valahova megyünk, hiszen el tudjuk vinni benne a kicsi innivalóját. Léteznek szelepes itatók, ezekből nem folyik ki az ital.

Csőrös poharak egyenes és hajlított csőrrel kaphatóak. A hajlítottakat már féléves kortól adhatjuk. Az egyenes csőrű itatóknál nem mindegy, hogy puha a csőr vagy kemény műanyag. A félévesek inkább a puhát szokták szeretni, a keményeket inkább csak akkor érdemes adni, amikor már tud inni a baba a puhából is, illetve 10 hónapos kortól.

Itatópoharak többféle csőrrel kaphatóak, elképesztően széles a kínálat. Néhány példa:

MAM itatópohár kemény csőrrel
Ez az itatópohár hajlított csőrű. Hátránya, hogy ugyan van benne szelep, de ennek ellenére sok kicsöpög belőle.

Avent keménycsőrű itató
Ez a fajta itatópohár azért jó, mert az átlagnál több ital fér el benne, ezért inkább az 1 év körüli és feletti babáknak való, akik már többet isznak pár kortynál. A csőre kemény, ezért kezdőknek kevésbé ajánlott. Szinte 100%-ig csöpögésmentes.

Avent puhacsőrű itatópohár
Ez a típusú pohár puha, kemény gumiból készített csőrrel rendelkezik, ezért az egészen kicsik is szívesen isznak belőle. Szinte teljesen csöpögésmentes.

Szívószállal is megtaníthatjuk inni. 10 hónapos kor környékén már próbálkozhatunk vele. szívjuk fel az innivalót a szívószálba, fogjuk be a végét, hogy ne folyjon ki, és úgy tartsuk oda a szájához, hamar rá fog érezni a technikára.

Pohár Nem kell itatóval bajlódni, ha már eleve pohárból kezdjük itatni a babát. Némi maszatolás után hamar rájön, hogyan szabályozhatja nyelvével az innivalót, így nem fog a nyakába borulni az ital.

Kulacsok, üvegek Ha korábban már ivott itatópohárból a baba, nagyjából 10-12 hónapos korban már szívesen iszik szűk szájú üditőitalos üvegből vagy kulacsból is. Ilyenkor már eleve nagyobb a folyadékigény, ezért a szelepes itatókat nem szokták kedvelni a picik, mert ebből túlságosan lassan jön az ital. Ha szelepes itatót használunk, ebben a korban már nyugodtan kivehetjük a szelepet.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

46 Comments

  • Emese

    2011. augusztus 02. kedd

    Kedves Agi!
    Kislanyom 8 nap mulva 1 eves, kizarolagosan anyatejet ivott eddig, de sajnos tejem apad el, nincs elegendo szamara mar. Probaltam tehentejjel potolni, de nem issza meg. Ha etelebe loptam(gondolva megszereti) nem ette meg az etelt. Probalkoztam kecsketejjel is, de ugyanigy tortetnt. Mit tehetek? ne adjam fel, tovabbrais probalkozzak, hatha megszereti, megszokja? vagy milyen modszerrel probalkozzak? Koszonom valaszod!
    Emese.

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ameddig szopik, nincs szükség tejre, kapjon tejtermékeket, joghurtot, sajtot, valamint kalcium tartalmú zöldségeket (pl. spenót, hüvelyesek), ezzel is meg tudja kapni a szükséges kalciummennyiséget.

  • Emese

    2011. július 28. csütörtök

    Kedves Ági!

    kislányom már 13 hónapos, itt a meleg, de gyakorlatilag semmiből sem iszik megfelelő (?) mennyiséget. 1x szopik még naponta, reggelire 1 dl teát kb megiszik és napközben szinte semmit. Gyümölcsből ugyan viszonylag sokat eszik (napi kétszer, átlag 1 banán + 3 őszibarack) ezen kívül még 2x kap szilárdat.
    Kizárólag anyatejes volt, cumisüvege sosem volt, egyből pohárból szerettem volna itatni, de nem ment. Végül most csőrösből próbálkozunk. A problémát hatványozza, hogy tejfehérje allergiás, tápszert kellene innia az anyatej mellé, de az sem megy 🙁

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Nem kell aggódni. Kínáld meg mindenétkezés után egy kis vízzel (akár kiskanálból is adhatod) és két étkezés között is egy alkalommal, hidd el, ha tényleg szomjas, akkor fog majd inni.

  • Csenge

    2011. július 25. hétfő

    Kedves Ági!

    Teljesen el vagyok már kenődve, mert az én lányom egyszerűen nem iszik. Mindegy mit adok neki. Reggel és este kap még tápszert a többi étkezése már rendes étel. Mindenhol azt hallom, hogy muszáj itatni a gyereket, amivel egyet is értek, de nálunk semmi nem vált be. Születése óta nem iszik gyakorlatilag, pedig tápszeres baba sajnos. Most lesz 10 hónapos és már az idegeim kivannak attól, hogy bármit adok neki semmit nem fogad el. Nem iszik meg sem vizet, teát, gyümölcslét, gyümölcslét higítva. Se cumisüvegből szilikon vagy latex fejjel, pohárból vagy csőrös pohárból. Sosem szomjas:( A védőnő szerint nem vízhiányos, de már tulajdonképpen ő is passzolja, hogy mi lehet a baj. Most már ott tartunk, ha erőltetem totál bepörög és kiveri a kezemből az innivalót. Úszik a konyha, de nem érdekel az viszont már igen, hogy mi lesz így vele? Miért nem iszik? A napi mennyiség amit átlagban mondhatok kb. 30ml amit bele tudok szó szerint erőltetni! Lehet ebből valami gondja a későbbiekben? És mégis mit csináljak, hogy igyon???? Még ebéd után sem kér inni. Szeretnék valami megoldást, de egyedül már nem tudom kitalálni mi a gond.
    Segítségedet és válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. augusztus 06. szombat

      Nem „muszáj” itatni a gyereket, hanem meg kell kínálni innivalóval minden étkezés után és két étkezés között félidőben, de nem kell erőltetni az ivást, a baba ösztönei még jól működnek, ha szomjas, akkor iszik. Nem szabad beleerőltetni, ez felesleges is, idővel magától többet fog inni majd. Próbáljátok ki a hagyományos poharat egyébként, ebben a korban már szépen szoktak inni belőle és elég, ha vizet kap, nem kell más. A tápszer és az ételei is sok folyadékot tartalmaznak, tehát emiatt nem fog kiszáradni.

  • Gaitz Ági

    2011. július 17. vasárnap

    Szia Ági!

    Én szinte csak csipkebogyó teát adok (édesítés nélkül) a picimnek (7 hónapos) és nagyon szereti. Nem baj?
    Elalvásnál(napközben is) mindig igényli, hogy itassam, egyébként nagyon sír! Sehogy nem tudom megvigasztalni, csak ha adok neki inni.( Már nem szopizik, és napközben is figyelek, hogy eleget igyon.) Így befektetem az ágyába énekelek neki, és amikor elkezd nyüglődi megitatom. Próbálok olyan 5-6 kortynál nem többet adni neki egyszerre, de mire elalszik ezt jó párszor meg kell ismételni!Nem terheli ez meg a veséjét? Főleg éjszaka?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    G.Ági

    • Vida Agi

      2011. július 30. szombat

      Nem gond a csipketea, ha édesítés nélkül kapja. Az itatással alvás egy szokás, amivel igazából nincs gond, csak akkor, ha már így sem tud rendesen elaludni a kicsi és huzavona az altatás. A veséjét ez nem terheli meg, hiszen ebben a korban sok baba még eszik (anyatejet, tápszert) éjszaka és/vagy lefekvés előtt, nem lesz tőle baja.

  • Rena

    2011. június 02. csütörtök

    Szia Ági!
    8 és fél hónapos a kislányom! A cumisüveget születése után rögtön tudta használni, egyből rájött a technikájára, most viszont úgy gondoltam ideje megpróbálkozni a csőrös pohárral, de ennek a használata már nem volt olyan egyértelmű számára…, lehet mert annyira megszokta a cumisüveget, de azért próbálkoztunk az utóbbi 3 napban, és már elég jól belejött. A kérdésem az, hogy lassanként a tápszer adása is ilyen csőrös pohárból történjen, vagy az maradjon továbbra is cumisüvegből? ( reggel, este csak tápszert kap, és a napközbeni kanalasok után is általában megkínálom még tápszerrel.. ezért kérdezem hogy a baba nem zavarodik- e össze attól, ha minden tápszer etetésnél cumisüveget, és minden vízivásnál csőröset használok?!)
    A másik, hogy még mindig nincs fogunk :), és ezért ha fele/ fele arányban turmixolom és töröm az ételt neki, öklendezik, csak a krémesre turmixoltat fogadja el, viszont…. és itt jön a ravaszság(!) a kenyérhéját imádja csócsálni, babakekszet is szopogatott már, meg sült husit ( amit anya tányérjából kikapott)… érdekes ezektől nem öklendezett… akkor ez most hogy van? Gondolom, hogy az a csábító, amit megfoghat a kezébe, de a félig összeturmixolt kaját csak nem teszem elé, hogy fogdossa.. 🙂
    Válaszais előre is köszönöm mind2 ügyben!
    Rena

  • Simon anita

    2011. május 23. hétfő

    szeretném megkérdezni hogy az baj ha három hónapos babám nem isza meg se a teát se a vízet?

    • Vida Agi

      2011. június 01. szerda

      Egyáltalán nem baj, az anyatej mellett nincs szüksége innivalóra a babának.

  • Nikola

    2011. május 09. hétfő

    Kedves Ági!

    1 éves a kisfiam és abban kérném a segítségedet, hogy milyen szerrel tudom a vízkőtől megtisztítani, a lábost, amiben a vizet forralom kisfiamnak, mert tartok az általam ismert szerektől.
    Szintén kérdezném, hogy 4-5 óra után is iható-e a felforralt víz?
    Segítségedet előre is köszönöm!
    Nikola

    • Duli Boglárka

      2011. május 20. péntek

      Egy kevés citromlevet önts a lábosba, néhány perc után pedig öblítsd el. 🙂 Nekem bevált és ez tuti vegyszermentes.

      • Nikola

        2011. május 22. vasárnap

        Kedves Boglárka!

        Köszönöm válaszod, kipróbálom mindenképpen!
        üdv,Nikola

    • Vida Agi

      2011. május 22. vasárnap

      Ecettel, vagy citromlével.
      Igen, több óra múltán is iható a forralt víz, ha lefeded, de 1 évesen már nem kell forralt vizet adni a kicsinek, ihatja akár a csapvizet is.

    • Ági

      2011. május 23. hétfő

      Szia! A legjobb és legtermészetesebb az ecet.

  • Niki

    2011. május 05. csütörtök

    Szia Ági,
    Kislányom 9 hónapos, egészen múlt hétig még naponta 3-4x szopizott (reggel, este, esetleg délben, illetve éjszaka ha felébredt). Egyik este viszont úgy döntött, hogy nem hajlandó többet szopizni, azóta is többször próbáltam, de be sem kapja a cicit, elfordul, ellöki.
    Tápszert sosem kapott, cumisüvegből semmiféle folyadékot nem fogadott el, cumija sem volt soha. Az utóbbi időben próbálkoztunk már az itatós poharakkal, kanállal, normál pohárral, se sajnos semmi eredmény, nem hajlandó inni. Egyáltalán nem is engedi betenni a szájába a cumisüveget/itatós poharat, becsukja a száját, elfordítja a fejét, 2 kézzel hadonászik.
    Eddig nem aggódtam, mert szopott, így elég folyadékhoz jutott. Most viszont aggódom, hogy így már nem elég a folyadék.
    A védőnőm tanácsára vettem neki tápszert is, de azt sem hajlandó meginni semmiből (pohárral, kanállal is próbálkoztam).
    Eszik már mindenféle zöldséget, gyümölcsöt, úgyhogy most az ételeit próbálom jó hígra csinálni, azokba csempészni több folyadékot.
    Van valami ötleted, hogy mivel próbálkozzak, mit tegyek?
    Köszi!

    • Vida Agi

      2011. május 18. szerda

      Szerencsére az ebben a korban adható pépeknek nagy a nedvességtartama, így önmagában ez is elég lehet, emellett, ha a poharat nem fogadja el, kiskanállal lehet próbálkozni, de a szívószálat is meg lehet próbálni (a Nagy Babaszakácskönyvben le van írva, hogyan kell megtanítani neki). Ivás terén a babáknál maximálisan jól működnek az ösztönök, ha több folyadékra van szükségük, akkor isznak, tehát hidd el, ha szomjas lesz (a nagy nyári meleget idején pl.) akkor fog majd inni.

  • Kupczak Barbara

    2011. február 08. kedd

    Kedves Ági!

    Szeretném a segítséged kérni itatóügyben, mert most Aventes csőröst használunk, már az elejétől szelep nélkül, de utazni rémálom vele, mert ha felborul a kupak nem zárja a csőrt, így kifolyik – de még magából a kupakból is – az ital. Ezért olyan itatót keresek, aminek szintén kivehető a szelep, vagy eleve nem csepegésmentes, de ha rajta van a kupak, akkor nem folyik. Sehol nem találok 🙁 Létezik ilyen? Melyik márkának van?

    Köszönöm előre is a segítséged!

    Üdv.
    Barbi

    • Vida Agi

      2011. február 13. vasárnap

      Szerintem ilyen nem létezik, mert a csepegésmentességet a szelep biztosítja, ha kiveszed, akkor mindenképpen bele fog folyni a kupakba.

      • Kupczak Barbara

        2011. február 13. vasárnap

        Köszönöm! Közben találtunk, szerencsére létezik. Ha mást is érdekel, ez az üveg ilyen:
        http://www.bebibolt.hu/index.php?main_page=product_info&products_id=3043
        nincs szelep benne, így lehet simán inni belőle, de a kupakja rányomódik a csőrre, így nem folyik ki utazás közben.

      • Nora

        2011. április 03. vasárnap

        Mi a MAM szelepes itatojat hasznaljuk. Kiveheto belole a szelep es a kupakja tokeletesen ranyomodik, igy bar a kupakba belefolyik a viz, de a kupakbol nem folyik ki.

    • Umbika

      2011. március 22. kedd

      Szia. Én a chicco rolly itatót használom, ugyan 12 hónaposaknak ajánlják, de a fiam megtanuilt belőle inni 7 hónaposan. ennek kivehető a szelepe, és van kupakja, eléggé rácuppanós, így nagyon kevés folyik ki a kupakba. most kipróbáltam neked, elég jól zár, de ha leveszed, pár csepp kifolyik. A fiam szeleppel iszik belőle. Az xxxlutz üzletben vettem, de szerintem a honlapról is rendelhető. próbáld ki!

      • Kupczak Barbara

        2011. április 11. hétfő

        Köszönöm mindenkinek!

  • Ácsné Bittner Márta

    2011. február 06. vasárnap

    Kedves Ági,

    most értesültem, hogy betiltják a BPA-t tartalmazó cumisüvegeket. 9 hónapos a kislányom, tápszeresek vagyunk, így cumisüvegből eszünk és iszunk is. Philips Avent-os termékeket használunk. A cumisüvegek dobozán nem szerepel, hogy BPA mentes lenne, viszont az üvegeken sem szerepel, a háromszög jelzés 7 kóddal. Az üvegekt alján egy kör alakú mélyedés van. Kérdésem, hogy a cumisüveg, amiket használunk tartalmaznak BPA-t és ha igen, milyenre cseréljem le őket? És mi az a kör alakú mélyedés?

    Köszönöm!
    Márti

    • Vida Agi

      2011. február 06. vasárnap

      A BPA-t tartalmazó cumisüvegeken szerepel a PC, vagy a háromszögben 3-as vagy 7-es jelzés. Ha egyik sincs rajta, akkor nincs benne BPA.

  • b.nora

    2010. november 16. kedd

    Szia Agi!
    Kislanyom 1 eves.Kezdetektol fogva tapszeres volt, tehat egyertelmu volt, hogy a vizet is cumibol kapta.Nemreg tertunk at az itatasnal a kemeny,szelepes csoros poharra.Iszik belole, de nem igazan szereti.Viszont szivoszallal ugyesen iszik.Poharbol inni meg egyaltalan nem tud.Az a baj, ahogy en eszrevettem, hogy ulve vagy fuggoleges helyzetben nem is igazan iszik egyedul.Megszokta, hogy a napi 2 adag tejet fekve issza cumibol.Ulve csak szivogatja a semmit, nem emeli fel sem a csoros poharat, sem a cumis uveget, hogy a lotty elerje a szajat.Mivel tudnam osztonozni? Vagy hagyjam szivoszallal inni? Ennel is en tartom a poharat, o csak iszik belole.

    • Vida Agi

      2010. november 17. szerda

      Nem kell ösztönözni. Ha tud szívószállal inni, igyon úgy, a többire rájön majd szépen magától. Egyre többet kapjon másként inni (pl. sima pohárból) és egyre kevesebbet cumisüvegből és szépen leszokik majd róla.

  • Zita

    2010. november 16. kedd

    Kedves Ági,

    nekünk 100%bpa free cimke volt az aventos cumisüveg dobozra írva…így is tartalmazhatja a káros biszfenol-A-t?
    Cseréljem le a cumisüvegeket ( 3 hónapja ebből etetem a gyereket:(( pl. MAM cumisüvegekre?
    Várom a válaszod!
    Előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2010. november 17. szerda

      Azóta az Avent már orvosolta ezt a problémát, ezért van a címke az üvegeken, nem kell lecserélni őket.

  • Mónika

    2010. október 26. kedd

    Hello Ági!
    6 hónapos a kisfiam,3 hónapos korától kezdve cumisüvegből iszik!
    Váltsak csőrös vagy sima pohárra?Melyik lenne a jobb választás?
    Ha eddig cukros teát ivott,le tudom még szoktatni róla?hogyan?Csak vizet szeretnék neki adni folyadékpótlásra!
    Előre is köszönöm a választ!

    Válasz: A teát úgy kell elhagyni, hogy csak vizet adsz. Ebből elsőre kevesebbet fog inni, mert a tea édes és itatja magát, viszont a szomjat nem oltja, míg a víz igen, de aztán már pont annyit fog meginni belőle, amennyi a szomját oltja. Először a teát hagyjátok el. Aztán ha már elfogadja a vizet gond nélkül, akkor a cumisüveget hagyd el, puha csőrű itatópohárra lehet cserélni, az áll a legközelebb hozzá, de lehet azonnal pohárral is indítani, az itató csak azért praktikusabb, mert nem folyik mellé a víz.

  • Ági

    2010. október 08. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 10 hónapos lesz, soha nem látott cumisüveget, és a hozzátáplálás óta próbálom pohárból itatni, de mindig csak 1-2 kortyot iszik evés után, a többit általában annyira félrenyeli, hogy vörös lesz a feje a köhögéstől. Mivel még napi 5x szopizik, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a plussz folyadékpótlásnak. Nemrég egy ismerős mondta, hogy gyermekemnek már napi 1 litert minimum meg kell innia. Igaz ez a szoptatás mellett is?
    Köszönöm válaszod:
    Ági


    Válasz:
    Nem. Szoptatás mellett nem kell még plusz 1 litert innia. A babának tökéletesek az ösztönei: ha szomjas, akkor kér inni, és pont annyit iszik, amennyire szüksége van.

  • Kapitányné Kovács Gabriella

    2010. október 06. szerda

    Kedves Ági!

    Nem tudom találkoztál e már ezzel a problémával, de az én fiam (15 hónapos) nyakig eláztatja magát a csöpögésmentesnek kikiáltott Aventes csőrös pohárral. Van a pohár felső részén egy ici-pici lyuk, melyet a szilikonos szelep hivatott zárva tartani, de az én fiam előszeretettel forgatja a poharat, így nem mindig rendeltetés-szerűen használja. Ilyenkor a lyuk alulra kerül, és folyik belőle a víz. Egyébként ivás után volt, hogy normálisan tartva is bugyogott ki belőle. Nem sok, de ahhoz elég, hogy az egész felsője nedves legyen. Melyik márka az, ami TÉNYLEG csöpögésmentes?
    Köszi
    Gabi

    Válasz: Valószínűleg hibás a pohár vagy a szelep, mert nálunk soha egy csepp sem csöpögött ki a pohárból. A MAM poharak sem csöpögtek soha, esetleg meg lehet azzal próbálni.

    • bebimanó

      2011. január 21. péntek

      sziasztok!
      nekem is hasonló problémám van az aventos itatós poharakkal. Az én fiam is ugyanezt csinálja,csak dupla csavar kakaóval képzeld el,reggel:(
      akkor mindegyik avent rossz? vagy a kifőzés tönkretette? heti 1x.
      most a nuk itatós magicet vettem,az bevált de nagyon rá kell szorítani a tetejét máskülönben mindenhol folyik,viszont a szelepnél vigyázni kell ,olyan mint a nesquik csokiszósz teteje,csak vékonyabb,sajnos elmosásnál kilukadt,így is tud inni,de ha rázza folyik.veszek olyan mam-ot próba cseresznye

  • Hegedüs Zsuzsa

    2010. szeptember 16. csütörtök

    Kislányom 9,5 hónapos, nappal már szilárd táplálékot eszik, reggel, este és éjszaka szopizik.
    Mivel éjszaka még mindig többször felkel (van, hogy 6-8szor)ezért a gyerekorvos azt javasolta, hogy adjak neki tápszert is este. Szerinted ez segíthet a dolgon? Ill. ha adok neki, akkor miből adjam? Cumisüveget nem használtunk, vizet ált. pohárből iszik, a csőrös poharak eddig nem nagyon jöttek be…

    Válasz: Szoptatott babát cumisüvegre szoktatni teljesen felesleges, bőven elég a pohár vagy a csőrös pohár. Mivel ő nappal szilárdat eszik, ezért felesleges tápszert adni neki, hiszen a főzelék laktatóbb, mint a tápszer. Be lehet vezetni azt, hogy este fürdés előtt megvacsorázik, szilárd ételt eszik, és utána fekszik le, de ilyen sok ébredés biztosan nem azért van, mert éhes (ha így lenne, akkor az anyatej is elég lenne neki), hanem pl. azért, mert fogzik, vagy mert intenzív mozgásfejlődési szakaszban van.

  • ANdrea

    2010. augusztus 06. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 9,5 hónapos és sajnos instant teát iszik vagy néha gyümölcslevet (ugyanaz a márka). Cumisüvegből iszik, napi kb 1,5 dl-rel. Szeretném ha inkább csak tiszta vizet esetleg ásványvizet inna és persze leginkább pohárból (idővel). Mit javasolnál, hogy kezdjem el?
    Köszönöm a válaszodat.
    Andrea

    Válasz: Ne adj neki édes teát, hanem add helyette a vizet. Elsőre nem fog talán tetszeni neki, de idővel elfogadja.

  • Győri Magdolna

    2010. május 12. szerda

    Kedves Ági!

    Azt szeretném megtudni, milyen stratégia válna be egy nagyon kis makacs kisfiúnál, aki amikor van kedve engedi, hogy pohárból itassam, és azért itatom, mert ő maga inkább játszani szeret a pohárral, amikor meg úgy gondolja, akkor habár szomjas, akkor is, csak a cumisüvegből hajlandó inni. Kiskorától a Nuk cumikat használjuk, jelenleg a főzelékes méretből iszunk, mert az a legnagyobb és már napi egy litert iszik, így gondolom ebből a legkönnyebb, ha már a poharat vétózza.

    Köszönettel: Magdolna!

    Válasz: A babák többsége 1 éves korban már tud pohárból inni, ha ennél fiatalabb a fiad, akkor még ráér, nem kell erőltetni. Ha ennél idősebb, akkor először kapjon a cumisüveg helyett itatópoharat, mert abból úgy kell inni, mint a sima pohrából, de azért mégis hasonlít a cumisüvegre. Ha ebből már rutinosan iszik, akkor próbálkozzatok a pohárral.

  • Moór-Czepek Kornélia

    2010. május 06. csütörtök

    Kedves Ági!
    10 hónapos a kisfiam és az a gondom, hogy tápszeren kívül szinte semmit nem hajlandó meginni. Próbáltam már csőrös poharat, adtam a cumisüvegéből. Folyadékként próbáltam vizet, teát, gyümölcslevet, de semmi. A fogantyús üvebggel játszik, szájába veszi és rágja, ha meg is szívja max. egy korty… Tápszerből kb. 5-6 dl iszik egy nap. Kicsit már kezdek aggódni, mert jön a nyári idő és a tápszert nem olyan könnyű mindenhova vinni, sokkal jobb lenne, ha vizet is elfogadná. Mit tanácsolsz? Mit tegyek?

    Válasz: A babák nagyon okosak abból a szempontból, hogy ha szomjasak, akkor isznak, és annyit, amennyi kell. Mivel ő még iszik tápszert is, ezért 1-1 korty neki most elég a vízből ahhoz, hogy ne legyen szomjas (plusz a többi ételnek is van folyadéktartalma). Meglátod, minél melegebb lesz, annál több vizet fog elfogadni. Legyen neki mindig elérhető helyen az itató, ne csak evésnél add oda, hanem legyen a közelében játéknál, sétánál stb is, olyankor is kínáld fel a vizet (ne teát vagy gyümölcslevet, mert az nem oltja olyan jól a szomjat, hanem vizet adj neki)

  • Antal Klára

    2010. március 24. szerda

    Kedves Ági!

    Az én fiam majdnem tíz hónapos és már hat hónapos kora óta csőrös pohárból iszik(fél évig kizárólag csak szopizott).Én a Babylove márkájú puha csőrű csőrös poharat vettem neki. A kérdésem a fentiekkel kapcsolatos: nem láttam megemlítve a Babylove márkát, ez is tartalmaz biszfenol a-t? és a hazug cumija Nuc? mi van ezzel? nem szeretném lemérgezni a saját gyerekemet, és egyáltalán, hogy árusítanak ilyeneket és ráadásul még drága is. Pedig az volt a tervem, hogy veszek neki egy Avent szelepes csőrös poharat mert a mostanit szétrágja…:)

    Válasz: Pár hete olvastam, hogy az európai piacról teljesen kivontak minden gyanús terméket, ezért ilyenek már nem kaphatóak, tehát nem kell már aggódnod miatta.

  • Ági

    2010. január 08. péntek

    Szia Ági!

    Az én kisfiam 10 hónapos, és naponta csak 5-ször pár korty vizet hajlandó inni. Elég lehet neki? Még háromszor szopik, de nem tudom mennyit.
    A csőrös itatót csak rágja. Ettől függetlenül van értelme, hogy odaadjam neki?

    Előre is köszönöm: Ági

    Válasz: Ha még szopik, akkor elég ennyi innivaló, mert a többit az anyatejjel pótolja.

  • Aliz

    2009. október 08. csütörtök

    Kedves Agi!
    Kerdesem a kovetkezo lenne: 9 honapos kisfiam eleg ugyesen iszik poharbol is es csoros poharbol is,nem is ezzel van gond, hanem szerintem nem iszik eleget. Sokszor van gond a bufizessel, nehezen jon ki es altalaban nem is egyet bufizik, hanem 8-10-et. Viszont mire mind kijon, eltelik masfel ora is es tudom, ha inna, megkonnyitene a folyamatot, de hiaba kinalom eves kozben, utan, jatszas kozben, stb, nem hajlando elfogadni, csak ritkan. Gripe watert szoktam neki adni segitsegkepp, de jo lenne, ha inna is melle. Van valami modja annak, hogy ravegyem, hogy tobbet igyon? Gyumolcslevel is probalkoztam, annak se volt nagyobb sikere….Ha tudsz valami tippet irni, azt megkoszonnem!
    Aliz

    Válasz: Ne aggódj, eleget iszik. Ennyi idősen még nem szoktak néhány kortynál többet inni egyszerre, viszont jól működnek az ösztöneik, ha szomjasak isznak és pont annyit, amennyit kell. Direkt nem maradnak szomjasak. A büfi oka az, hogy levegőt nyel evés közben. Ennek mi lehet oka? Talán túl gyorsan eszik? Az ivás egyáltalán nem könnyíti meg, hogy a levegő távozzon a pocakból még tovább ronthat a helyzeten, mert így további levegőt nyelhet. A csőrös pohár legyen mindig azonos helyen, idővel magától fog odajárni érte 🙂

  • Laura

    2009. augusztus 23. vasárnap

    En nem tudom hogy hogy van otthon, Kanadaban elek es itt szinte minden mar BPA free az Avent is, Born Free stb. amugy az Avent itt is nepszeru,Szoval ezek a gyartok mind bevontak a regi muanyag cumis vagy itato poharukat itt legalabb is meg a cumiknak is BPA freenek kell lennie. Na es persze a gyerek talak kiskanalak sem tartalmazzhatjak ezt az nayagot.Gondolom Europaban is hasonloan jarthattak el a gyartok.Itt amugy lehet kapni mar fembol vagy aluminiumbol keszult cumis uveget es itato poharat is ha itt van akkor otthon is gondolom. En azert cumisuvegbol az uvegre eskuszom.:)Itato poharbol mi a Heinz illetve a Born Freet hasznaljuk de legalabb 3-4 fajta itato poharunk van mar ahogy no a gyerek ugy erdemes cserelni hiszen a kezdo poharak kisebbek fulel rendelkeznek stb a nagyobbak mar kemeny csorosen kisebb a csoruk, itt nepszeru a nagyobb gyerekeknel ( 1 ev felett) a szivoszalas itato pohar is. Szoval sok szerencset a vasarlashoz.

  • Mónika

    2009. augusztus 04. kedd

    Kedves Ági!

    Ijedten olvasom a következő sorokat,miszerint az avent cumisüvegek mérgező anyagot tartalmaznak.Nekünk csak ilyen üvegünk van,és mivel a kislányom 2 hónapos kora óta tápszert kap,sokat használjuk.Mostmár csak kétszer kap tápszert reggel és este,és az egyszerűség kedvéért, az aventos üvegben forraltam(mikróban)a vizet.A kérdésem az lenne hogy mennyire ártalmas ez a mérgező anyag a kislányom szervezetére és oldja-e ezt a mérgező anyagot a forró víz?

    Válasz: Ezt nehéz megmondani. Ezekre a termékekre szigorú szabályok vonatkoznak, tehát elvileg nem tartalmazhat semmi károsat, a magyar hatóságok engedélyezték, szerintem normál használat mellett nem lehet tőle semmi baja a babának (az anyagot nem az üveg, hanem a cumi rész tartalmazza, tehát ha az üvegben forralsz az biztos nem lehet gond)

  • Orsy

    2009. június 04. csütörtök

    A kérdésem a következő lenne: Nagyon elbizonytalanodtam, amikor meghallottam, hogy mérgezőek a Magyarországon kapható műanyag cumisüvegek, mert mindegyik, még a legdrágább Avent is tartalmaz Biszfenol A nevű kisbabákra mérgező hatású anyagot. Ettől lesz törhetetlen a műanyag.

    Egyedül a MAM cumisüvegekre mondják, hogy polipropilénből készülnek és ezek biztonságosak, meg persze a hagyományos üvegből készült cumisüvegek. Mi lecseréltük az összes Avent üvegünket valódi üveg cumisüvegekre a biztonság kedvéért. A kérdésem az lenne, hogy csőrös pohárból viszont nem árulnak üvegből készültet és egy 1 éves babánál, aki bármikor földhöz vághatja már nem is praktikus.

    Van-e olyan Magyarországon forgalomban lévő csőrös pohár, ami polipropilénből készül, nem tartalmaz Biszfenol A-t és biztonsággal adhatom majd kisebbik gyermekemnek? Hol tudok ezután érdeklődni?

    Előrei is köszönöm a választ.

    Válasz: Én úgy tudom, az Európában kapható cumisüvegek közül az ADIRI, BORN-FREE, DODIE Initiation et Evolution, EVENFLO, GREEN TO GROW, MAM Care, MEDELA és THINKBABY cumisüvegek nem tartalmaznak biszfenol-a-t. A Magyarországon kapható Avent termékek sajnos tartalmazzák, viszont a nyugat-európai országokban kaphatóak már nem. A MAM sem tartalmazza, és ebből van itatópohár is, mi is azt használjuk.

  • Ágnes

    2009. február 12. csütörtök

    Kedves Ági!
    Nekem kérdésem lenne a témában…
    Kislányom 8,5 hónapos, még soha nem látott cumisüveget, cumit sem használtunk. A mai napig szopik, de mivel már ezsik gyümölcsöket, főzelékeket is (általában napi 2x kb. fél-fél üveggel, 2 szopi között), arra gondoltam, jó lenne némi plussz folyadék is. Eddig pohárból próbáltuk párszor, illetve a vizet is kanalaztam neki… A kérdésem az lenne, hogy mivel sose cumizott, az ilyen csőrös poharak nem zavarnák meg? Esetleg rögtön a kemény csőrössel kezdjük? Vagy teljesen hagyjuk ki és próbáljuk a sima poharat?
    Köszönöm
    Ágnes

    Válasz: A csőrös pohár nem zavarja meg a szopizó babát, mert azt nem szopizni kell, hanem majdnem olyan technikával iszik belőle, mint a pohárnál, csak itt a szelep miatt szívnia kell a vizet. Akár azonnal kezdhettek a rendes pohárral is, de számolj vele, hogy az első pár hónapban több víz folyik majd ki, mint amennyit megiszik a kicsi. Én úgy csináltam mindkét gyereknél, hogy odaadtam nekik a szelepes csőrös poharat játszani, és hagytam, hogy barátkozzanak egymással, amikor abból már ügyesen ittak, akkor vettük elő a poharat.

  • Némethné Fazekas Zsuzsanna

    2008. december 06. szombat

    Igazából csak annyit írnék, hogy ezeknél a fajta csörös poharaknál én találtam sokkal jobbat. A másik két gyermekemnél még ilyen fajtából ittak,de a legkisebb olyanból iszik aminek mát az egész szívó része szilikonos és nincs benne szelep. Szerintem ezek a szilikonos szelep nélküliek nagyon jók, de a legjobb ha pohárból iszik.