Miért ne hagyjuk sírni a babát? (és mit tegyünk, ha a sírás már hiszti)

Sok helyen olvasni arról, hogy nem szabad a babát sírni hagyni, ezért a tapasztalatlan anyuka megijed, amikor a csecsemője minden egyes alvás előtt álomba sírja magát bármit is tesz, bármennyire is igyekszik megnyugtatni őt. Vajon, ha a baba a karjainkban sír az is „sírni hagyásnak” számít? És vajon, ha csendben van és nem sír, akkor biztosan jól van?

A babák ránk vannak utalva. Önmagukban életképtelenek lennének és ahhoz, hogy életben maradjanak a természettől kaptak egy nagyon hatásos eszközt: a sírást, hogy fel tudják hívni magukra a figyelmünket. Mi felnőttek pedig olyan érzékelőrendszerekkel vagyunk ellátva, amik a babasírás hallatán azonnal riadót fújnak. Nem tudjuk huzamos ideig hallgatni a baba sírását, még az idegen babákét sem, idegesít és tettekre ösztönöz.

Vannak olyan babák, akiket a természet az átlagosnál erősebb „szirénával” áldott meg (a szomszédok nagy örömére :)) és olyan felnőttek, akiknek a befogadórendszere az átlagosnál érzékenyebb (ezért már az első kis nyekkenésre felriadnak éjjel és fülelnek a sötétben, vajon mi történik).

Az a tanács, hogy hagyjuk sírni a babát, a természet ellen hat. Valójában a tanácsot a tehetetlenség szüli: már minden logikus megoldást kilőttünk, tehát nyilván csak megszokásból sír a baba, nem kell törődni vele.

A baba sírását kétféle síkon is vizsgálhatjuk:

1. Hormonális oldalról nézve az történik, amikor a baba sírni kezd, a kortizol nevű stresszhormon szintje emelkedik a szervezetében. Amikor felveszik, babusgatják, a baba fokozatosan megnyugszik és a kortizolszint csökken. Ha viszont nem kap segítséget a megnyugváshoz, hanem „kisírja” magát, bár a baba csendes marad és már nem sír, a kortizolszint nem csökken.
Kutatások kimutatták, hogy a rendszeresen sírni hagyott baba szervezetében a kortizolszint még napokkal később is magas volt, ha pedig a kicsit rendszeresen sírni hagyják, nem nyugtatják meg, a megemelkedett stresszhormon szint még 6 éves korban is kimutatható volt.

Az átlagosnál magasabb kortizolszint ingerlékennyé teszi a kisgyereket, könnyebben válik agresszívvé, nehezebben viseli a változásokat, kisebb stressztől is nyugtalanná válik, azaz csökken a tűrőképessége.

2. Szociális oldalról nézve az történik, hogy ha a baba sorozatosan azt tapasztalja meg, hogy nem kap segítséget, amikor segítséget kér, vagy nem kiszámíthatóan kapja a segítséget (néha érkezik, néha nem), kevésbé fog bízni a világban és az emberekben. Ő maga is kiszámíthatatlanná válik a kapcsolataiban, nem tud majd megfelelően kötődni.

Az anyában is változások indulnak el olyankor, amikor úgy dönt, tudatosan sírni hagyja a gyermekét: felmérések kimutatták, hogy ha a „sírni hagyás” bevált, egyre gyakrabban alkalmazzák azt, képessé válnak rutinszerűen kizárni, ignorálni a baba sírását, csak később sietnek a segítségére, hiszen látszólag előzőleg sem lett tőle semmi baja. A sírni hagyás tehát ritkán korlátozódik csupán egyetlen esetre, gyakran bekerül a szülői eszköztárba és újra meg újra alkalmazza a szülő.

Ráadásul a sírni hagyással alvásra szoktatott babák később egy-egy változás hatására ugyanúgy felébredhetnek, mint előtte, tehát nem oldódik meg ezzel véglegesen a probléma.

Akkor most végzetes hibát követ el az, akinek 1-1 alkalommal sír a babája?

Természetesen nem. Mindenkivel előfordulhat, hogy nem hallja meg azonnal a baba sírását, vagy ahol több testvér van, az egyikkel kell foglalkozni, miközben a másik felébred és sír. Ha a baba segítségére sietünk, amikor csak tudunk, akkor választ kap a kérésére és ezzel megtapasztalja azt a szülői gondoskodást, amire szüksége van.
Azt is tudni kell, hogy a baba hamar megtanulja felismerni a szülő hangját, tehát olyan esetekben, amikor nem tudunk azonnal odaszaladni, elkezdhetjük őt hanggal is nyugtatni.

A cél nem az, hogy mindig azonnal elhallgattassuk a síró babát, hanem, hogy válaszoljunk az igényeire, érezze, hogy törődünk vele, ne hagyjuk magára.

De mi van akkor, ha kézbe veszem, és ott sem nyugszik meg?

Van olyan, hogy a baba annyira belelovallja magát a sírásba, hogy nehezen tud kikeveredni belőle. Ilyenkor a szülők gyakran akár fejenállni is képesek lennének csak, hogy megnyugodjon a baba. A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy mindenfélével próbáljuk elterelni a figyelmét, csak hallgasson el végre. Játékok, tévé, mobil, hinta, bohóckodás… Ezzel ugyanis túlingereljük a babát és bár egy rövid időre talán elhallgat, később újra kezdheti a sírást. Valójában az segít a legtöbbet, ha csökkentjük ilyenkor az ingereket: kendőbe kötjük, ahol hallhatja a szívverésünket, magunkhoz öleljük és lassan, mélyeket lélegzünk, miközben átsétálunk egy kevésbé ingergazdag helyiségbe a lakásban, bebugyoláljuk egy takaróba pólyaszerűen (sokszor a baba ilyenkor a saját kontrollálatlan mozgása miatt nem tud megnyugodni) és úgy tartjuk a karunkban. Az egyenletes „fehér zajok”, mint a susogás, zúgás (pl. ventillátor) is sokat segíthetnek ilyenkor megnyugvásban.

Mennyi idős korig érvényes a „nem szabad sírni hagyni”-szabály? Mi van később, amikor a gyerek már manipulatív szándékkal is alkalmazza a sírást?

Rossz hír azoknak, akik szerint a hisztiző gyerekre már nem vonatkozik ez a szabály: a sírástól minden életkorban megemelkedik a kortizolszint. A síró felnőttnek is jólesik a vigasztalás és nehezebben nyugszik meg, ha magára van hagyva a fájdalmával, mint ha a szerettei segítenek neki. 1-6 éves kor között a kisgyerek az érzelmek világában él, amikor valami fáj neki, az nagyon fáj, akkor is, ha számunkra lényegtelen apróságokról van szó vagy, ha nem értjük, mi is a sírás, a hiszti oka.

Mindegy, hogy kontrollálatlan distressz hisztiről van szó vagy Kis-Néró hisztiről, a hisztinek mindig oka van.

A hiszti két típusa:

Distressz hiszti esetén meg kell nyugtatnunk a kicsit, mellette maradnunk, nem szabad magára hagyva sírni, mert itt pont az lenne a cél, hogy a mi higgadtságunk, nyugodt vigasztalásunk révén a gyermek megtanulja, hogyan kell megnyugtatni magát.

Kis-Néró hiszti esetén először meg kell nézni, valóban arról van-e szó (ha igen, akkor azt tapasztaljuk, hogy ha beszélni kezdünk a gyerekhez, alkudozni vele, ő képes teljesen abbahagyni a hisztit és megnyugodni, majd, ha nem kapott olyan ajánlatot, ami számára megfelelő lenne, akkor újra kezdi).
Ilyenkor, bár a hisztinek úgy tudjuk elejét venni, hogy nem engedünk neki, érdemes azon elgondolkodnunk, vajon MIÉRT alkalmazza a gyermekünk ezt a módszert. A Kis-Néró hiszti minden esetben valamilyen érzelmi szükséglet kielégítésének hiányát jelzi. Talán több figyelmet igényelne a gyermekünk, túl sokszor kell alkalmazkodnia (túl sok a program, a rohanás), ezért keresi a módot arra, hogyan kontrollálhatná a környezetét, az életét. És, bár a sírás ilyenkor talán már nem az életbenmaradásról szól, azért még fontos érzelmi szükségletet és problémát jelez, amit nem elég csupán „nevelési célzattal” figyelmen kívül hagynunk, foglalkoznunk kell vele.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Comments are closed.