(x) Te kire tudod bízni a babádat?

Az anyukák szívesen mozdulnának ki otthonról néha , de sajnos ez gyakran szinte lehetetlen. A Sudocrem® nemrégiben arról készített reprezentatív felmérést mennyire tudnak a magyar szülők kikapcsolódni a baba mellett, mikor érezték először úgy, hogy jó lenne néhány órára elmenni otthonról és vajon van-e lehetőségük erre, hogyan oldják meg. Az eredmények megdöbbentőek voltak.

A felmérésben megkérdezett anyukák 38%-a már a szülés utáni első fél évben szívesen mozdulna ki otthonról néhány órára, 28 százalékuk pedig a baba fél és egy éves kora között érezte elsőként úgy, hogy jó lenne kicsit kikapcsolódni. Az apukák ezzel szemben az első félévben csak 27, a másodikban 13 százalékos arányban számoltak be ugyanerről, ami annak tulajdonítható, hogy ők kevésbé szakadnak ki a baba születése után a mindennapokból, mint az anyukák.
A baba 2 éves koráig az anyukák 81, az apukáknak pedig 55 százaléka igényelné a szórakozást.
A szülők szívesen mozdulnának ki kettesben is, azonban az anyukáknak jóval korábban lenne igényük a közös kikapcsolódásra, mint az apukáknak.

infografika_v3

Annak ellenére, hogy lenne rá igényük a szülők mégis csak nehezen jutnak el pihenni. A pihenés legnagyobb gátja, hogy nincs kire hagyni a babát – derült ki a felmérésből. Leggyakrabban a nagyszülők segítségét kérik, ha közösen szeretnének elmenni otthonról, ha pedig csak az egyikük szeretne eljutni egyedül valamilyen programra 60 százalékban vagy a másik szülőre vagy a nagyszülőre bízza a babát, az anyukák 40%-ának azonban erre nincs lehetősége, így nem tud elmenni otthonról.
Még nehezebb, ha a szülők együtt szeretnének elmenni otthonról: az esetek felében egyáltalán nem tudják ezt megoldani, a másik felében a nagyszülők vigyáznak ilyenkor a babára.
Külső segítséget (például babysittert) a magyar szülők többsége nem szívesen vesz igénybe.

Ahhoz, hogy anyaként jól érezzük magunkat a bőrünkben, hozzátartozik, hogy törődünk a saját pihenésünkkel is. Ez nem csak a saját érdekünkben szükséges, hanem a babának is jót tesz, ha nem egy fáradt, feszült anyukával találkozik nap, mint nap, hanem kiegyensúlyozottak és jókedvűek a szülei. A párkapcsolatnak is jót tesz, ha a szülők rendszeresen töltenek időt kettesben is.

Sokat könnyíthetünk a helyzeten olyan kreatív megoldásokkal, amikkel mégiscsak szabadidőt teremthetünk magunknak:

– például összejárunk más kisgyerekes családokkal és velük együtt szórakozunk, miközben a gyerekek is jól érzik magukat,
– eljárunk kismama klubokba, baba-mama foglalkozásra, ahol a babával együtt kapcsolódhatunk ki,
– kölcsönösen kisegítjük egymást más kisgyerekes szülőkkel, például vigyázunk egymás gyerekeire,
– a szülők egymás között kijelölnek 1-2 heti rendszeres időpontot, amikor elmehetnek otthonról (pl. sportolni, vásárolni stb.) és addig a másik vigyáz a gyerekekre.

Sudocrem_250A Sudocrem® védi, nyugtatja a bőrt, támogatja a bőr regeneráló funkcióit. A Sudocrem® hipoallergén formulája védi és nyugtatja a kipirosodott és sérült bőrfelületet.
Hatékony egyéb bőrproblémák ápolásában is, beleértve a repedezett és irritált bőrt. Alkalmazható minden bőrtípusra, minden korosztálynak. Javasolt alkalmazása pelenkával fedett területre naponta 3-5 alkalommal, vagy szükség szerint. Szobahőmérsékleten tárolandó. Kozmetikai termék.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Comments are closed.