Programok a babával – és az alvás

    Ha már van egy kialakult napirend, a baba jókat alszik a kiságyában, akkor már csak az a kérdés, mennyire zavarja meg, ha elmegyünk valahová közösen, hogyan aludjon, milyen szabályokat érdemes betartani, hogy ne okozzon alvászavart a közös program

.

 Programok a babával – és az alvásEzzel kapcsolatban tudni kell, hogy nem az a gond, ha néha a babakocsiban alszik vagy az autóban, hanem az, ha máshol nem hajlandó, tehát soha nem alszik el az ágyában.

Lehetnek olyan helyzetek, hogy az egyik nappali alvás idejében mindig sétálni mentek. Ez önmagában nem gond. Ameddig 3x alszik, addig praktikus, ha az utolsó nappali alvás ez az alvás, ezt ugyanis 5-7 hónapos kor között el szokták hagyni, ily módon, amikor későbbre kerül a 2. napi alvás ideje, és a 3. alvás elmarad, a babakocsiban alvás is elmarad egyben.

Ha autóval mentek valahová, és ő mindig el szokott aludni a kocsiban, akkor induljatok el alvásidőben. Ha ez nem jön össze, akkor vigyetek játékokat, amivel út közben szórakoztatni tudja magát, amíg el nem alszik.

Ha olyan helyre mentek, ahol tud aludni (pl. vendégségbe), akkor ott keressetek neki egy nyugodt helyet, ahova le lehet fektetni, ahol senki nem zavarja. Lehetőleg ne a zajos vendégsereg közepén altassátok, ez fél éves kor után úgysem fog menni. Amikor már csak kétszer alszik, akkor nem baj, ha 1-1 alkalommal a programok miatt későbbre kerül az alvás, vagy az egyik kimarad a kettőből, de ez csak 1-1 alkalom legyen, ne csináljatok rendszert belőle.

Ha nagyon nem megoldható, hogy vendégségben egy külön szobát találjatok neki, ahol lehet altatni, akkor vigyetek babakocsit és altassátok arra az egy alkalomra kint.

Idegen helyen, vendégségben, kiránduláson is ragaszkodjatok nagyjából a megszokott alvásidőkhöz, akkor is, ha a rokonok még gyömöszölnék a babát egy kicsit. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne fél-1 órával később az alvás, ha a kicsi egyébként nem nyűgös és jól érzi magát, de utána már aztán tényleg pihenjen egy kicsit.

Különösen fontos ez, ha már csak 1x alszik napközben, innentől kezdve az az egy alvás legyen szent és sérthetetlen, mert nincs rosszabb a túlpörgött, nyűgös, kezelhetetlen totyogónál, aki már sír a fáradtságtól. Az altatásban ilyenkor lehet engedékenyebbnek lenni, hiszen nem biztos, hogy idegen helyen, idegen ágyban a csatazaj közepén szó nélkül elalszik a baba, ezért ilyenkor mellé lehet feküdni, vagy be lehet vetni bármilyen egyébként nem megengedett trükköt is az elalvás érdekében, ami mindig beválik (pl. cici, babakocsi stb.), a lényeg, hogy tudjon aludni.

Hosszú úton is igyekezzünk a megszokott napirendet tartani, mert egy 1-2 hetes utazás és az ezzel kapcsolatos lazaság, „úgyis nyaralunk, hadd aludjon később” azt eredményezheti, hogy hazatérve is megmaradnak a rossz alvási szokások.

És ha még így sem alszik a baba: nézd meg mit tanácsol a baba alvásszakértő Katt ide! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

18 Comments

  • Judit

    2011. március 22. kedd

    Kedves Ági! Kisfiam 1 hónappal a kiírt időpont előtt érkezett. Húsvétkor 11 hetes lesz. Tervezünk 3 éjszakát a nagymamánál tölteni, de nem tudom belevághatok-e úgy, hogy nincs fix napirendje még. Most 6,5 hetes. 3-3,5 óránként eszik, éjjel van, hogy kivárja a 4 órát is. Emiatt az etetések mindig más időpontra esnek.
    Bevállalhatom az utat és az ott töltött hosszú hétvégét?
    Tanácsodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. április 01. péntek

      Nyugodtan elutazhattok, ebben a korban még nem viseli meg a babát az ilyesmi, és 5 hét alatt még nagyon sokat változik a baba, valamint a napirendje ebben a korban.

  • Juli

    2011. január 29. szombat

    Szia Ági!

    Egy olyan problémával fordulok hozzád segítségért, hogy 11 hónapos kisfiammal vagyok itthon és dolgoznék egy kicsit mellette, de csak akkor tudom ezt megtenni ha alszik. Napközben viszont ha elviszem sétálni akkor tuti elalszik a babakocsiban és akkor borul minden. Általában úgy csinálom, hogy 7-kor kell, délben szokott aludni egy jó 2 órát. Ezután szoktam elvinni sétálni, mert így legalább aludt is, és a levegőn is voltunk. Viszont mostanában sokszor nem hajlandó délben elaludni, hanem kitolódik ez az idő 1, fél 2 felé. Így viszont mire felkell, etetés, pelus, öltözés stb addigra sötét van és már nem olyan kellemes akkor sétálni indulni. Próbáltam már, hogy délelőtt 8-9 felé mentünk el sétálni, hogy később aludjon szépen az ágyikójában és én is tudjam a dolgomat csináli, de ebből az lett, hogy ő elalszik a levegőn, délben pedig nem hajlandó aludni, sőt kora délután sem, max 4-5 óra felé elájul és így meg az esti altatásnál vannak gondok. Nem tudom mi lenne a jó megoldás. Ha van vmi jó ötleted szívesen veszem. Köszi: Juli

    • Vida Agi

      2011. február 05. szombat

      Ebben a korban már sok baba áttér az egyszeri alvásra, valószínűleg nála is az a gond, hogy már nem délben szeretne aludni, hanem kicsit később fáradna el, a délutáni alvás pedig már lassan elmaradna. Próbáld meg, hogy később altatod el délben (mondjuk csak 1 körül) és nincs délutáni alvás, így az az egy alvás is hosszabb lesz és biztosabb az időpontja.
      (én is itthon dolgoztam a gyerekek mellett, érdemes kihasználni a reggelt, amikor még nem ébrednek fel, mert ez sokkal biztosabb, mint a délutáni alvás, ami egyre rövidebb lesz, ahogy nő a gyerek)

      • Juli

        2011. február 05. szombat

        Szia Ági! Köszi a válaszodat, de szerintem félreértettük egymást.
        Kisfiam reggel 7 óra felé ébred, délig ébren van és akkor szokott aludni 2 órát kb. Azután este alszik el 8 felé és alszik reggelig. Ami most az én gondom, hogy ha elviszem babakocsival sétálni akkor bármi is történt addig szinte tuti, hogy elalszik a babakocsiban, kivéve, ha pont előtte aludt. Fontosnak tartom a napi sétát, így probléma lett, hogy mostanában sokszor kitolódik a délben történő alvás, fél 2 felé is akár, így viszont mire felkel és indulnánk már szinte sötét van. Így sokszor elmaradt a séta mostanában. Megpróbáltam úgy megoldani, hogy reggel vittem sétálni, de akkor tuti elaludt a kocsiban és a déli alvás végképp kútba esett és lett belőle késő délutáni alvás, ami meg az esti alvásra lett negatív hatással. Viszont valahogy meg kell oldani, hogy séta is legyen, itthoni alvás is legyen, hogy dolgozni tudjak, és az esti rutin se boruljon fel, későbbi alvás időpont miatt.
        Nagyon szépen köszönöm a segítségedet!!!

  • Judit

    2010. június 08. kedd

    Szia Ági!
    Régóta olvasgatom a hozzászólásokat és gondoltam én is kérdezek.
    Kisfiam 5 hónapos és ő sem aludta még át soha az éjszakát. Már kezdek beletörődni a nem-alvásba, inkább csak az érdekelne, hogy ez mennyire „normális”, vagy min kellene változtnom?
    Első perctől kezdve napirendre törekedtünk: kb. 3-4 óránként eszik (csak anyatejet), aztán játszik, majd alvás napközben 3x; általában az első alvása egy-másfél óra, a 2., 3. alvása fél-háromnegyed óra (valamelyik kint, babakocsiban). Este fél 7-7 körül fürdés és fél 8-8 között tesszük le (még ébren) aludni és rendszerint rövid időn belül elalszik a kiságyában. Eddig minden jó, sajnos azonban az éjszaka folyamán teljesen rendszertelenül, sokszor felébred. Már nem etetem, csak egyszer; ha felébred próbálom a kiságyban megnyugtatni cumival, simogatással. Általában ez sikerül is, de aztán 1-2-3 óra (teljesen változó, hogy mikor mennyi) és újból felébred. Ráadásul néhány napja, hajnalban virrasztunk is egy-két órát, ami eddig nem volt; így a reggeli ébredés is kitolódott. A fogzás biztos, hogy problémát jelent (nyálzik, mindent a szájába vesz, rágja az öklét), erre Dentinox gélt javasolt a védőnő, ill. most próbálkozunk homeopátiával. Egyébként kiegyensúlyozott, szépen fejlődő baba. Mi a véleményed?
    A másik kérdésem: július végén lesz a keresztelő, amire 200 km-t kell utaznunk, mivel a rokonság nagy része ott lakik. Nagyon félek az egésztől, mert ha nem tudjuk tartani a napirendet és az alvásidőket, akkor nagyon túlfárasztja magát és szinte lehetetlenség megnyugtatni. Egy nap oldjuk meg az oda-vissza utat (kocsiban tud aludni), vagy inkább aludjunk ott egy éjszakát, anyósomnál? Persze, mivel a rokonság csak ritkán látja, mindenki „őt akarja majd”…
    A szertartás és utána ebéd az étteremben biztos, hogy több, mint amit ébren tud tölteni (ez most kb. másfél-két óra). Én babakocsis altatásra gondoltam, legalább azt ismeri. Mit tanácsolsz? Eddig sosem utaztunk vele hosszú útra, pláne több napra, nagyon izgulok.
    Előre is köszönöm válaszod!
    Judit

    Válasz: Ezeknek a tüneteknek két oka lehet. Az első a fogzás. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
    Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

    A másik lehetséges ok, hogy nappal nem lakik jól. Ebben a korban gyakori,hogy annyira érdekli a babát a külvilág, hogy nappal nem eszik eleget és éjszaka pótolja be, ami nappal kimaradt. Próbáld meg estefelé gyakrabban szoptatni, akár fél óránként is megkínálhatod, így biztosan teli pocakkal fekszik le majd (ne csak egyszer próbáld ki, lehetőleg többször, mert elsőre minden próba hatástalan szokott lenni)

    A napközbeni alvása pont elég, ebben a korban a legtöbb baba 3×30-60 percet alszik, vagy 2x 1-1 órát. Ilyenkor alszanak nappal a legkevesebbet, mert nem tudnak még annyit mozogni, hogy elfáradjanak, a játék pedig már önmagában nem fárasztja el őket. 7-8 hósan növekedni szokott ennek a mértéke, amikor mászni kezdenek, mert akkor már fizikailag lefárasztják magukat.

    Addig ne alkalmazz felvesz-letesz módszert, amíg az okokat ki nem szűrted, mert ha fáj a foga vagy éhes, akkor hiába küzdesz az önálló alvásra szoktatással.

    Utazás: ilyenkor mindenképpen felborul a napirend, de ezzel nem kell foglalkozni. Aludjon, amikor elálmosodik. Az étterembe vigyetek babakocsit, ez a legpraktikusabb, ha alvásidő jön és játszani is tud benne.

  • Mimi

    2010. május 19. szerda

    Kedves Ági!
    Tanácsaid nagyon jók, most is khasználom a lehetőséget és irok neked.
    Kisfiam aki, 9 és fél hónapos, szeret sétálni a babakocsiban, csak egy gond van, ha aludnia kellene nem tud ott elaludni, én gondolom amiatt mert mindig cicin és a kiságyában alszik. Nappal 2x egy és fél órákat. De van úgy hogy a délutáni alvása későbbre húzódik, ilyenkor, ha kint vagyunk a babakocsiban, nem tud elaludni, már látom hogy pillanatok kérdése lehet, de sirásban kezd ha eljön az álom a szemére.

    Mit tehetek???, mert néha mikor valahova megyünk jót tenne, ha el tudna aludni a babakocsiban is.

    Köszönöm válaszodat!

    Válasz: Amikor elmentek, vigyél magaddal hordozókendőt vagy kengurut, esetleg hátihordót és tedd abba, amikor álmosodik, ott könnyebben el tud aludni, és utána visszateheted a babakocsiba, ha elaludt, nem muszáj cipelni.

  • Szvetek Ivett

    2010. március 17. szerda

    Kedves Ági,

    nálunk az októberi születés miatt a napirend úgy alakult, hogy a 2. alvás történt séta közben, mivel a védő néni azt tanácsolta, hogy hideg őszi/téli napokon délben vigyük ki az utcára. Ezen a héten kezdtem el Lujzi lányomnál, aki 5 és fél hónapos, hogy 2x alszunk itthon és a 3. alvás a séta. Gondolod, hogy így jól csinálom? ha következetes vagyok nem zavar be nála nagyon a napirendbe? ez segít majd neki a 2x alvás átállására?

    nagyon köszönöm,
    üdvözlettel
    Szvétek Ivett

    Válasz: Ez jó megoldás, később, ahogy egyre később fekszik le a másik két alvásnál, a 3. alvás, ami most a séta, az elmarad.

  • Márta

    2009. november 30. hétfő

    Kedves Ági!

    Nagyon köszönöm a segítséget, nagyon sok hasznos tanácsot adtál. Örülök hogy van egy olyan oldal ahol szakértőtől lehet kérdezni és tanácsokat kapni. További sok sikert kívánok Neked!.

    Szia,

    Márti

  • Márta

    2009. november 23. hétfő

    Kedves Ági!

    Nagyon köszönöm a segítséget!!! :):):)
    A legutóbbi levelem óta az változott, hogy a cumit egyre inkább elfogadja, sőt most már azt veszem észre hogy szüksége is van rá, mert csak azzal tud ellazulni. Hogyha nem kap cumit, akkor az öklét teszi a szájába. A cumival az elő szokott fordulni, hogyha elfogadja, akkor szépen elalszik vele, majd ha kiesik a szájából, akkor gyakran felébred és sírni kezd. Ilyenkor mi a jó ha visszateszem a szájába a cumit vagy ha megpróbálom egyéb módszerekkel elaltatni. A másik kérdésem az lenne, hogy nem gond-e az hogyha úgy hozzászokik a cumihoz, hogy csak azzal tud majd elaludni? Nem akadályozza őt a hozzászokás a cumihoz abban hogy megtanuljon önállóan elaludni?

    Elnézést hogy ennyit kérdezek… 🙁

    Nagyon köszönöm! 🙂

    Márti

    Válasz: Igen, ilyenkor tedd vissza a szájába, idővel magától is rájön majd, hogyan kell betenni.
    Nem gond, ha csak alváshoz kapja meg a cumit, akkor nem fog rászokni, később magától leszokik majd róla, attól még önállóan alszik el, hogy cumi van a szájában.

  • Márta

    2009. november 20. péntek

    Kedves Ági!

    Nagyon köszönöm a válaszod. Elég sok mindent már úgy csinálunk ahogyan írod:

    -A napirendünk olyan már mint amit javasolsz, tehát bőven meg van az 1-1,5 órás ébrenlét, sőt több is, mert úgy láttam hogy ő többet igényel.
    -A bebugyolálást nem igazán szereti, próbálkozunk már pólyával, takaróval mindennel, de folyamatosan csak sírt.
    -Az ágyban soha nem játszik.
    -Minden szoptatás után alaposan büfiztetem.
    -Ezen kívül szoptatás és tisztába tétel után először a hátára fektetjük hogy nézelődjön, és nem dajkáljuk folyamatosan, majd ha megunja akkor játszani szoktunk vele.
    -Maga az altatási folyamat úgy szokott menni, hogy magamhoz ölelem, várom hogy ellazuljon, becsukja a szemét és amikor leteszem, símogatom, susogok neki, na akkor kezd sírni. A cumit nem mindig fogadja el, hasonfekvés ellen is csak akkor nem tiltakozik, hogyha egyszer már elaludt háton és felébredés után átfordítom hasra.

    Ma a reggeli szoptatás után például szoptatással együtt 2 órát volt fent (nagyon vidáman), letettem aludni, elbóbiskolt, majd sírni kezdett, majd megnyugodott és fél óra alvás után újra felébredt és csak sírt. Ezek szerint 2 óra „játék” sem volt neki elég? Úgy érzem hogyha rajta múlna akkor a 2 szoptatás között csak játszana.

    Írtad hogy: A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad és akkor kezdődik megint a 20 perc előlről. Kb. 20 perc után viszont már nem riad fel, mert akkor már mélyen alszik, ezt kéne kivárni – Ez azt jelenti hogy ez alatt a 20 perc alatt nem szabad kimenni a szobájából és ha közben felriad akkor meg kell símogatni, meg kell nyugtatni? Csak mert ezt is így csináljuk és mégis felébred fél óra után.

    Lehetséges hogy valamit korábban elrontottunk és negatív képzetek társulnak neki az alváshoz? Vagy ő ehhez még túl pici és nem emlékszik a korábbiakra?

    Elnézést hogy ilyen címszavas voltam, de csak azt akartam érzékeltetni, hogy mi már tényleg mindent kipróbáltunk és mindent úgy csinálunk ahogyan te írtad és valamiért mégsem megy a dolog.

    Nagyon örülnék hogyha tudnál még segíteni.

    Előre is köszönöm 🙂

    Márti

    Válasz: Ennyi idősen még nagyon felszínesen alszanak a babák, sok minden felriaszthatja őket, az alvási ciklusuk is még nagyon rövid, mindössze 45 perces, amiből kb. 20 perc, amíg elalszanak és utána van kb. 25 perc mélyalvás, majd megint felszínes alvás jön, amikor, ha valami megzavarja őket, felriadnak. Általában az emésztés szokta zavarni őket, pl. pont addigra kakilnia kell, vagy szelek távoznak. Ha az evés utáni időszakban kakil, akkor nem ez a gond, de ha akkor nem kakil, akkor ez ébresztheti fel 20 perc után.

    Nem azért ébred fel 20 perc múlva, mert többet is fenn tudna lenni, hanem azért, mert valami zavarja, de azért még álmos és szeretne visszaaludni.

    Próbáld meg, hogy ugynúgy fekteted le, mint eddig, de amikor sírni kezd, nem veszed ki, hanem simogatod tovább, susogsz neki finoman. Ezt hason könnyebb, mert akkor szépen álomba forgolódja magát a baba, háton nehezebb, mert úgy nézelődik, és csapkod, nehezebben tud ellazulni.

  • Márta

    2009. november 18. szerda

    Kedves Ági!

    6 hetes a kisbabám (kisfiú) és sajnos gondok vannak az altatásával. Van napirendje (evés játék alvás), de egyszerűen nem lehet rajta észrevenni a klasszikus álmosság jeleit. Így hogyha túl hamar teszem le a kiságyába aludni akkor azért kezd el sírni, ha túl későn akkor meg azért. Belevaló típusnak gondolom őt, minden leköti, nagyon érdeklődő gyerek. Próbálkoztam már sok féle módszerrel, többek között a hagyom sírni-val is, dehát ő nem az a típus aki belealszik a sírásba. Ha meg felveszem és megnyugtatom akkor megnyugszik, elbóbiskol, de amint és beleteszem az ágyába (még félálomban hogy az ágyában aludjon el, hogy megtanulja) abban a pillanatban felébred és sírni kezd. Valamint rendszerint ha elalszik akkor gyakran ébred a saját kezének a mozgására, kalimpálására is (sokat jár a keze meg a lába, szinte megállás nélkül). Nappal félhomályban alszik és igyekszem ingerszegény környezetet teremteni neki, de sajnos az sem segít. Az esti alvással csak azért nincsen gond, mert akkor megszoptatom, ott elbóbiskol és utána lerakom és általában alszik tovább. Félek hogy nem szereti a kiságyát. Ebben a korban ez már előfordulhat? Mit csináljak hogy megoldódjon a probléma?

    Nagyon köszönöm a tanácsaidat előre is!

    Válasz: 6 hetesen nem szabad sírni hagyni a babát (és később sem). Egy alapszabály: a kiságyba játszani ne tedd soha. Kapjon járókát, vagy teríts le a földre egy vastag takarót vagy babaszőnyeget és ott játsszon. A kiságy csak alvásra legyen. Amikor ébren van, legyen mindig veletek és ne mindig ölben.
    A megoldás a napirendben keresendő. Az újszülöttek többsége az első pár hétben csak eszik és alszik, de 3-6 hetes korban a többség elkezd kevesebbet aludni, és ilyenkor a szülők nem tudják, mitévők legyenek. Az ébrenléti idő egyre hosszabb lesz – ez természetes. 1 hónaposan 1-1,5 órát van fent két alvás között a baba ébren és mivel 3 óránként eszik, két evés között általában 1-1,5 órát alszik. Ha csak fél órát alszik az azért van, mert nem magától aludt el, hanem elaltattátok, illetve gyakori hiba, hogy evés után elalszik a baba azonnal, lefektetik, aztán 20-30 perc múlva a saját emésztése ébreszti fel. A szopizás ugyanis kiváltja a kicsiből az emésztési ingert is.

    Ebben a korban a babák alvás után kb. 1-1,5 órát tudnak egyhuzamban ébren lenni. Onnan tudod, hogy álmos, hogy már kézben is nyűgösködik, nem lehet letenni. Próbáld meg, hogy szopi után ezentúl alaposan büfizteted (10 perc legalább), aztán tisztába teszed és leteszed hanyattfekve nézelődni, ha már kezdi unni, szórakoztasd egy kicsit, játszál vele. Ne tedd le aludni az álmosság első jeleire. Ha már nagyon álmos (kb. 1-1,5 óra ébrenlét után), tedd le (hason) a kiságyba, adjál neki cumit az elalváshoz, de ne altasd el, hagyd hogy magától aludjon el. Így a következő etetésig biztosan aludni fog.
    Amíg elalszik, mellette lehetsz, simogathatod a hátát, ha nagyon sír, ez is megnyugtatja majd.

    A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, valószínűleg nálatok az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad és akkor kezdődik megint a 20 perc előlről. Kb. 20 perc után viszont már nem riad fel, mert akkor már mélyen alszik, ezt kéne kivárni.

    Próbáld meg, hogy ringatás után leteszed a kiságyba félálomban és ha sír, akkor a hátát simogatod, susoghatsz neki, vagy dúdolhatsz, ezek is szoktak segíteni, mert a monoton zajra kezd figyelni a kicsi és ez eltereli a figyelmét a külső ingerekről. Segíthet, ha egy takaróba csomagolod pólya-szerűen elalvás előtt, ez megnyugtatja, valamint ha bölcsőben vagy mózesben altatod (a szűk hely a kicsiknek nagyon fontos, a testközelséget idézi), ha ez nincs, akkor a kiságyába betehetsz egy nagy párnát, amitől szűkebb lesz a hely. Nappal is félig sötétítsd be a szobáját az alváshoz, mert a fény is zavarhatja.

  • Tike

    2009. november 16. hétfő

    Kedves Ági!

    23 hetes terhes vagyok. Eddig hanyatt aludtam, mert soha életemben nem bírtam máshogy.
    Hallottam, h ez nem ajánlott egy idő után. Meddig alhatok még a hátamon?
    Üdv
    Tike

    Válasz: Amíg kényelmesnek érzed, aludhatsz, de valóban, ha már nagyobb a baba, akkor nagyon kicsi lesz neki a helye és a derekadnak se lesz úgy jó, de ezt majd úgyis érzed, ha már nagyon kényelmetlen.

  • Ami

    2009. november 03. kedd

    Kedves Ági,

    Nálunk az alvás probléma már nagyon régóta terítéken van…pár hónapos korától (akkor úgy tűnt hasfájós).Kezdünk kimerülni:(mind a ketten. A közel 10 hónap alatt 2 éjszakánk volt amikor lefekvéstől este 8-9-től reggel 5-ig aludt akkor evett és visszaaludt 7-ig. Mostanában a fogzás miatt egyre dúrvább minden éjszakánk síkításos ébredésekkel tarkított kb 5-ig számoljuk aztán feladom.Volt már hogy bekentem az ínyét kapott chamomillát most viburcol kúpot de egyszerűen semmi. Napközben is hisztizik állandó mozgásban van már jár. Semmi más nem érdekli nem köti le csak a menés ami rendben is van gyakorol de hogy sosem fárad el.Eddig hagytam úgy gondoltam legalább elfárad és alszik…..nem sok sikerrel. Az a baj, hogy ha fel is ébred sikítva és kap is valami fájdalomcsillapítót és mondjuk átviszem a nagyágyba ott sem marad meg csak fecereg , tekereg, nyögdécsel, le akar mászni. Tanácstalan vagyok mit csináljunk?Mit adjunk neki?Ja igen napközben alszik 1-1 órákat van hogy 2- van hogy 3- de az is nehezen megy mármint az elaltatás…aztán sírva ébred. Szilárd ételt nem nagyon akar enni. Volt ugyan talán egy hét amikor evett rendesen de állandóan csak kiköpi, játszik vele stb….kimászik az etetőből.Lehet hogy a tápszer nem elegendő neki és mivel nem eszik rendesen éjszaka nagyon éhes lesz +a fogzás?

    Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • simon nikoletta

    2009. október 21. szerda

    jó az oldal!kisfiam 5hónapos múlt, újszülött korától velünk alszik van kiságya de ha benne alszik sokszor felébred.8óra környékén szokott este elaludni éjfélig töbször felkell cici és alszik tovább,utána márcsak jóha egyszer eszik éjszaka van amikor nem!napközben már elvan a játékokkal de ha megunja kézbe akar lenni egésznap ez miatt semmit nemtudok csinálnii itthon.Hogyan szoktasam le eről?van hordozoja is 4 korájig elvolt benne most habele rakom 2perc se telik el már üvölt felveszem nyugszik mit csináljak?Első gyermekem

    Válasz: Egyszerűen: ne vedd fel. Nem az a baja ugyanis, hogy kézben akar lenni, hanem hogy az eddigi tevékenységei már untatják, már programra vágyik, unatkozik. Bevált módszer, hogy a lakás minden helyiségében legyen neki egy játszósarka és mindegyiknél legyen el 10-10 percet, ha megunja vidd át máshova. Házimunkánál hordozóban vidd magaddal, beszélgess vele, adj játékokat, tárgyakat a kezébe. Max. 10 percet szoktak ebben a korban kibírni egy helyben, utána elunják. Váltogasd a 10 perc önálló játékot és a 10 perc közös játékot, vond be őt is a „házimunkába”, mutasd meg neki mit főzöl, mit csinálsz éppen, mesélj róla. Mivel már 5 hónapos, kaphat etetőszéket is, amiben megtámasztva ülhet, ebbe is teheted a hordozó helyett, mert itt magasabban van és többet lát.

  • kata

    2009. október 19. hétfő

    Szia Ági!
    13 hónapos a kisfiam. Igazából alvásproblémák 9-10 hó körül kezdődtek, szep. szorongás. Előtte újszülött korától csodásan aludt a szobájában saját ágyban. Most viszont valószínű jön a 9. foga és megviselte (most először volt nagy jele a fogzásnak, öklendezett, sírt és jött a könnye, nincs étvágya,de csak az első nap.Eddig csak napközbeni nyafi volt).Este nálunk aludt, és másnap is napközben ott aludt el és este is ott aludt. Persze megpróbáltuk az ő ágyában, de üvőlt nagyon. Tegnap este is nálunk aludt el, éjszaka átvittük és reggel 6-ig szépen aludt. Aztán felkelt, átvittem magunkhoz és még 7.15-ig visszaaludt. Most délelőtt megint nem akart aludni magánál, de nem vittem át, így 20 perc után elaludt. Nem szeretném hogy mindig így üvöltve aludjon el, hisz eddig szépen aludt. Mit tegyek? Miért van az hogy a szobájában mostanság fél6-negyed7 körül ébred és ha átviszem még ráhúz? Kérlek segíts, mert így egyrészt egy pillanatom nincs egyedül v a férjemmel másrészt nem vagyok híve annak hogy ennyi ideig üvölteni hagyjam.
    Köszönöm

    Válasz: Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

    1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

    2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

    3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

    Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

    Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

    Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
    Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

    Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

    Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • d.

    2009. október 15. csütörtök

    alvas.. az en 3,5 honapos kisfiam meg mindig tobbet alszik mint 3x. es a kialakult napirenddel is gondok vannak.. az elso fiamnal (most 3 eves) sikerult a napirend kialakitasa, betartasa, de a kicsivel nehezebb.. kb. 20-30 perceket alszik, kb. 1,5 – 2 orankent. es kizarolag babakocsiban vagy a babaslingben, rajtam. este szoptatas kozben alszik el, de kb. 40 perc utan fent van, ismet cici, majd alszik. (ejjel egyutt alszunk.) hogyan tudok egy tarthato napirendet kialakitani szerinted, a 3 eves oviba epp beszoktatas alatt levo teso mellett? koszi,d.

    Válasz: 3 hónaposan nagyjából ez szokott lenni a napirend: 1,5-2 órát fentvan a baba, aztán alszik. A gond az, hogy ő nem magától alszik el, hanem elaltatod, amikor szerinted már álmos, de ilyenkor még nem elég fáradt, ezért alszik ilyen rövideket. Ha ez nem elég neki, annak az a jele, hogy sírva ébred, de ha ő jókedvűen ébred, akkor ez elég neki.

    Mivel nálatok másik gyerkőc is van, ezért most először szoktasd be a nagyot és amikor már csak ketten vagy otthon a kicsivel, akkor foglalkozz az alvásra szoktatással. Ezen ugyanis csak úgy tudsz változtatni, ha önálló alvásra szoktatod a saját ágyában. Ne fektesd le az álmosság első jeleire, hanem várj még egy kicsit, játssz vele, amíg tényleg nagyon ki nem fárad (ebben a korban 2 órát már fent szoktak lenni)

    A babának kb. 20 perc kell az elalváshoz, ha nem megy az önállóan elalvás, ott általában az a baj, hogy néhány perc után ő elbóbiskol, de ilyenkor még a zajokra, mozgásra könnyen felriad, pl. ha leteszed, arra is, és akkor kezdődik megint a 20 perc elölről.

    Ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld.

  • Anita

    2009. október 14. szerda

    Kedves Ági!

    Örülök a témának.
    Nekünk rendszeres problémánk, hogy a kisfiúnk 4 hónapos nem tud egyszerűen elaludni az autóban, hiába megyünk alvásidőben, nem alvás időben, mindig üvölt, soha semmiért nem sír annyira, mint amikor bekötjük a hordozóba és kb. 10 perc múlva megún minden játékot amit vittünk és csak sír.
    Sajnos a nagyszülők messze laknak, így elkerülhetetlen az utazás egyikük fél órára a másik kb. 2 órára, de ezek az idők duplázódnak mert mindig meg kell állni még a fél órás utat sem bírja ki, nem tud elaludni, csak ha már álomba ordította magát.
    Mit javasolsz, mivel próbálkozzunk mert olyan helyen lakunk ahol semmi nincs és én már kezdek bekattani, hogy sehova nem tudok elmenni autóval a babával.Egyébként minden gond nélkül alszik máshol, a babakocsiban, idegen helyen, ha már ott vagyunk az nem gond, de az autóba ez nem működik.
    Köszönöm segítséged!

    Válasz: Próbálkozzatok kitartóan és majd megszokja.
    Ismerek néhány gyereket, aki ugyanezt csinálta. Ahol úgy álltak hozzá, hogy inkább nem autóztatták, ott még 2-3 évesen sem lehetett autózni a gyerekkel, mert nem szokta meg. Akik hagyták, hogy hozzászokjon, azoknál idővel megszerette a baba a kocsikázást.

    Néhány tipp, hogy könnyebben menjen:

      – a hordozóra szerelj ilyen lelógathatós játékokat, az lekötheti a figyelmét,
      – a nagyobbik fiam nem cumizott, de a kocsiban elfogadta és meg lehetett nyugtatni vele, ezért csak ott megkapta (aztán 3-4 hét után már soha többé nem kellett neki cumi a kocsiban sem, és nem is sírt a kocsiban többé)
      – néhány baba a hordozót nem szereti különösebben, a fiam 5 hónapos volt, amikor vettünk neki olyan gyerekülést, ami magasan van és újszülött kortól használható, ebből kilátott valamennyire a kocsiból, innentől kezdve szeretett autókázni 🙂