Két új babaaltatási módszer (ezekről eddig nem írtam még)

Most olvastam két új babaaltatási (éjszaka ébredéseket-elkerülési) módszerről, mind a kettő érdekes lehet azok számára, akik már „mindent” próbáltak.

Két új babaaltatási módszer (ezekről eddig nem írtam még)Az első módszer azon alapul, hogy a baba idegrendszere még fejletlen és emiatt ébred fel éjjel. A tudósok azt mondják, hogy ez az idegrendszeri éretlenség ébreszti fel megadott időközönként a babát, és ha ezt a folyamatot megszakítjuk, akkor nem fog felkelni.

A módszer lényege hogy éjféltájban (vagy mielőtt mi lefeküdnénk) felébresztjük a babát, majd néhány perc ébrenlét után visszaaltatjuk. Ez a kicsi alvásszünet, segít abban, hogy ne ébressze fel az idegrendszere a megszokott időpontban.
Ha belegondolunk az ún. „álometetés” valami hasonlóról szól, bár ott az indok az, hogy jóllakatjuk a babát, hogy ne ébredjen fel éjjel, de tulajdonképpen ott is felébresztjük az álmából és pár percig ébren van, mielőtt megint visszaalszik.

A másik módszer az ún. fehér zajon alapszik. A kicsik könnyen visszaalszanak, ha valamilyen ütemes zúgást vagy zajt hallanak maguk mellett. Egy régifajta ketyegős vekkeróra a gyerekszobában segítheti a babának a visszaalvást. Fontos, hogy a zaj halk legyen (nehogy új járjatok, mint az az anyuka, akinek a gyereke csak porszívó mellett tudott elaludni), de ütemes. Ne folyamatosan legyen ott a szobában, hanem az első ébredés után kapcsoljátok be. Több esetben segített már ez a módszer.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

26 Comments

  • H

    2010. július 14. szerda

    Kedves Ági,

    Korábban fogzás témában már váltottunk levelet, most viszont alvás problémánk van. Kisbabám 6 hónapos és eddig nem volt különösebb gond az alvásával. Jó ideje este és nappal is egy kis ringatás után egyedül alszik el a kiságyában. Éjjel 3-4 hétig 10-12 órákat aludt egyben, ez most megváltozott. Gondolom a foga is (kap rá homeopátiát) meg a meleg is közrejátszik…viszont újabban állandóan hasra fordul, de utál hason lenni. 4 hónapos sem volt még mikor először hasra fordult, de mostanában percenként megfordul és így elaludni sem tud. Eddig letettem és mindig oldalra fordulva aludt, de most leteszem, 2 percen belül hason van és sír. Vissza tud már fordulni a hátára, de ilyenkor sosem fordul vissza. Van olyan is, hogy elalszik szépen, aztán éjjel arra kelünk, hogy megint hason van és sír. A nappali és éjjeli alvása is kezd így lassan abból állni, hogy 5 percenként fordítom vissza a hátára. Most például aludt fél órát hason, de utána felébredt, pedig ilyenkor 2 órát alszik általában. Egyébként egy nagyon erős, vidám, jól evő kisbaba (1,5 hete eszik almát és barackot), szerencsére nem volt eddig túl sok gondunk vele. Letenni aludni mindig akkor teszem csak, ha már eléggé fáradt, eddig jól el is találtam, mert mindig jókat aludt. De most ez, hogy se éjjel se nappal nem alszik egy kicsit fárasztó. Kérdésem az lenne, hogy lehet valamit tenni? Vagy majd kinövi ezt a hasra fordulós időszakot? Vagy egyszer csak megérjük, hogy nem fog sírni/üvölteni hason? Hogy tud megtanulni kúszni-mászni, ha ennyire nem szeret hason lenni? (most már előfordul, hogy egy nap 15-20 percet hason van, ez már nagy szó) Látok már kúszásos mozdulatokat, oldalra és hátrafelé néha elmozdul hason, előre nem. Az is kérdésem lenne, hogy nem gond-e, ha mindig csak bal oldalról fordul hasra? Oldalra szépen fordul jobbra is, de nem fordul át. Köszönöm!

    Válasz: Ez egy ilyen korszak. 3-4 hétig tart maximum, utána megszokja.

  • Orsolya

    2010. június 02. szerda

    Szia Ági!
    Kisfiam egy hét múlva lesz 5 hónapos. Kb. 4 hónapos koráig nagyon jól aludt éjszaka, 6-8 órát is egyfolytában. 1-szer vagy 2-szer kelt fel enni, szopi után egyből elaludt és vissza tudtam tenni a kiságyába.
    Három hete azonban 3 óra alvás után felkel, szopizik, és 3-4-szer ébred még reggelig. Nyugtalanul alszik, dobálja magát. Csak mellettem hajlandó aludni. A kiságyban ébredéskor egyből hasra fordul és nem tud visszaaludni.
    Nem is az a problémám, hogy cicivel a szájában tud csak elaludni, hanem az lenne a kérdésem, hogy mi okozhatja a gyakori éjjeli ébredéseket? Nem kevés a tejem, mert 2 hét alatt 40 dkg-ot is hízik. Napközben is jól és sokat eszik, nem hiszem hogy az éhség miatt ébred éjjel óránként.

    Válasz: Ezeket a tüneteket a fogzás okozza. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
    Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

  • Ancsi

    2009. augusztus 01. szombat

    Kedves Ági!
    Egy óriási kérdéssel fordulok hozzád! Kisfiam, most 14 hónapos, de az alvási gondjaink csak nem akarnak szűnni. Biztosan én lehetek a hibás, de nem tudom, hogyan oldjam meg. Azt tudni kell, hogy a kisfiam vagy ölben, vagy a mellkasomon akar csak elaludni, és éjjelente még mindig jobb esetben 1*, de van hogy 2*-3* is felkel. Ha éjjel felébred, akkor mindig behozom hozzánk a nagyágyba és rajtam, vagy mellettem viszonylag hamar visszaalszik. De ez sem mindig igaz, mert van hogy 1,5 óra nyüglődés után sikerül csak álomba szenderülnie.
    A nappali alvások is nagyon nehezen jönnek össze, van, hogy egész nap 1 óra alvással kihúzza, délután már nem lehet letenni, mert óriási üvöltésbe kezd, ha a szobájába viszem.
    A kérdésem, ill. kérésem az volna, hogy hogyan tudnám leszoktatni arról, hogy ne az ölemben aludjon el, vagy rajtam, hanem a kiságyában? És éjjel ne keljen fel?
    Azt még hozzátenném, hogy az esti elalvás előtt megkapja a tápját, de sokszor 100gr-nál többet nem eszik, és 1-2 óra felé ébred először amikor megissza a maradékot. Vagy lehet nem tápot kellene adnom neki, hanem valami mást, hogy igazán jóllakjon, és ne keljen fel? De ha nem tápot, akkor mit? És reggel sem akarja meginni a tápszert. Nem tudom mit tegyek, vagy éppen mivel tudnám helyettesíteni a tápot, hogy a megfelelő mennyiségű vitamint, és tápanyagot megkapja ugyan úgy?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    Válasz: Ebben a korban már nem egyszerű a helyzeted. Amit megpróbálhatsz:
    1. dédelgetés után beteszed a kiságyába félálomban és ha sír nem veszed ki csak a hátát simogatod (van olyan gyerek akinél ez beválik, de az is lehet, hogy másfél órát fog sírni első alkalommal, amíg el nem alszik)
    2. 1-2 napig Apa fekteti le este és ő megy be hozzá éjjel, ez szinte azonnali eredményt szokott hozni, de a legelső alkalommal még nehezen fogadja el, ezen túl kell esni, utána már tökéletesen működik a dolog, mert Apát könnyebben engedi el, mint téged
    3. egy matracot teszel le a szobájába és ott altatod el melléfeküdve, ez kényelmesebb, illetve aludhattok együtt is ezentúl, amíg ki nem növi.

  • Andrea

    2009. július 26. vasárnap

    Sziasztok! Az én babám, Noémi 7 hónapos, éppen ma. Egyetlen fogacskája van, amivel született. Szerintem már legalább két hónapja nyálzik, rág, mostanában már nyűgösködik is, de nem bújik ki neki egy sem.
    Nem tudom miért van ez, rendben van ez így?
    Az alvásunk egészen jól alakult, próbáltam hamar rendszerhez szoktatni, hogy az ágyában aludjon el. Olyan jól sikerült, hogy máshol nem is tud már elaludni.
    Amióta felerősödtek a fogzás miatti gondjai (gondolom én), azóta a napközbeni alvás kicsit nehezebb. Ő is szopizik még, de azzal csak megnyugtatni lehet. Kicsit dédelgetem, szeretgetem, aztán megy a kiságyba. Néha sír, de inkább csak „hangicsál” egy kicsit az ágyban, közben bejárja oda-vissza az egészet, aztán elalszik. Rendszerint hason.
    A napirendünk kialakult, bár van amikor a reggeli ébredés nem ugyanakkor van. Viszont már nem 3-4 óránként eszik, hanem óra szerint. Tehát hiába kel később, mint 10 óra, amikor cicit kap, akkor is 13kor legkésőbb ebédet „kér”. 16,30kor uzsonnát.
    Reggel alszik kb 1 órát, délután akár 3-at is és még este 6 után is szundít egy kicsit. 1/2 8kor fürdik, szopizik, alszik.
    Mióta nagyon aktív nappal, azóta sokkal fáradtabb. Sokat jön-megy a földön, a játszószőnyegen. Éjjel van,h ogy kel enni, van hogy nem. Megszoptatom, alszik tovább. Nincs vele gond. Mivel nem csinálja rendszeresen, ezért nem akarom leszoktatni róla.
    Csak a foga aggaszt most már nagyon. Várjak türelemmel, vagy tenni kellene valamit?

    Válasz: A fogzás nem úgy néz ki, hogy néhány nap nyálzás, aztán egyszercsak kibújik a fogacska és kész. Gyakorlatilag folyamatosan, hónapokig eltarthat a nyálzás, és hetek-hónapok telhetnek el két fog között is. Tehát nincs semmi tennivalód, mint várni, hogy kibújjon a következő fogacska.

  • Nicky

    2009. június 30. kedd

    Sok hasznos dolgot olvasok ezen az oldalon,és úgy gondoltam itt az ideje hogy én is írjak,ill. segítséget kérjek.
    Kisfiam 4 és fél hónapos és nagyon szépen alakult eddig a napirendünk,beválik az evés-játék-alvás ritmus.Már 2 hónapos kora körül,szépen emelte az adagját étkezéseknél /csak szopott/és mondhatni átaludta már az éjszakát mert este 19 felé elaludt és reggel 04-05 ig bírta.
    Ez már nagyon jó volt,de aztán jött az elsö oltás és felborult minden…mire kezdett helyrejönni,jött a köv. oltás,és így tovább….
    Most 5 hónaposan jön a következő oltása,egyben az utolsó is,de már előre félek,hogy amit eddig elértem megint felborul…
    A gondom az hogy az első oltás óta nem eszik rendesen,és így éjjel is 2x felkel enni.
    Már 6x evett és 130 gr-okat,erre most 4 hónaposan eszik 7x-8x és sokszor csak 100 gr-ot,szóval a 7 étkezésből 3 ami megfelelő….
    Már elkezdtem a hozzátáplálást is,mert nem volt annyi tejem,de csak rosszabb lett,mert a c.üveget nem fogadja el,és egyből a kanalas ételekkel kellett kezdeni.
    Most már lassan de haladunk,de minden után cici kell még neki,mivel teljes adagot nem eszik meg sem a tápszerből,sem a főzelékből.
    4 hó-osan pont megfordult a hátára,azóta egyfolytában ha ébredezik rögtön megfordul és így nem tud már aludni…..mivel eddig hason aludt és ez jól bevált…
    Most akkor hagyjam hogy forduljon ahogy ő akar?Mert eddig hasra fordítottam ha megfordult,de lassan 2 percenként ezt játszhatom mert egyből a hátán van.
    Néha felriad és sír így,néha elnézelődik,de így felborul a ritmus is amit jól besikerült állítani.Szóval nem tudom mennyire avatkozzam az alvási szokásaiba és az étkezéseibe sem,mert ha este rendesen eszik akkor nem ébred fel csak kora hajnalban,de ha alig szopik vmit akkor 2x is felkel…
    Éjjel is nagyon keveset szopizik,szinte csak iszik….
    A másik kérdésem hogy van egy nagyobb testvére,5 éves a nagyobbik fiam,és szeretném ha közös szobába lennének,úgy olvastam ennek most lenne lassan itt az ideje….de ha kissé féltékeny a tesó akkor is?És ha éjjel felkel a kicsi akkor ezzel nem akarom felkelteni a nagyot is….
    Válaszát előre is köszönöm.
    NICKY

    Válasz:
    Nem javaslom, hogy most még összeköltöztesd őket, mert a kicsinél most lesz alvás szempontól a legkritikusabb időszak és folyton fel fogja ébreszteni a nagyot.

    Az a helyzet, hogy az oltásnál gyakorlatilag beteg lesz a gyerek néhány napra, emiatt felébred, és mivel ébredéskor cicit kap, ezért megtanulja, hogy amikor megébred, akkor a cici a visszaalvás módja. Az a helyzet, hogy 4 hónaposan még teljesen normális, ha 3-4 óránként, tehát akár éjjel 2x is ébred enni, ráadásul most nagyon meleg van, ezért az is lehet, hogy egész egyszerűen szomjas. Tehát ezzel egyelőre semmit nem kell csinálnod, adj neki enni éjjel, ha éhes. Gond akkor van, ha elkezd ennél gyakrabban ébredni, akkor mindenképpen a fogzásra is kell gondolnod, különösen, ha nyálzik és mindent a szájába vesz nappal, mert ebben a korban ez általában már megkezdődik. Ha ezt tapasztalod, homeopátiás szerekkel tudsz neki segíteni, erről bővebb leírást itt találsz: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf

  • Szilvi

    2009. május 29. péntek

    Kellene segitseg a „cicin-elalvas” leszoktatasahoz.
    6 honapos a fiam es kell neki a cici az ellazulashoz, ami aztan elaltatja. Szep fokozatosan szeretnem leszoktatni rola. Sok cikket olvastam itt, ami nagyon hasznos volt. Addig eljutottunk mar, h nem rajta alszik el, de elotte meg mindig kell neki a cici. Most az a menete, hogy szopizik, es amikor mar eleget evett, leteszem a hasara es elalszik. Teljesen cici nelkul szeretnem megtanitani aludni, mert ugy nez ki, h 1 eves koraban sajnos vissza kell mennem dolgozni, es nem szeretnem, h a bolcsibe ez miatt kialvatlan legyen. Egyebkent nem zavar, h cicin alszik el, nagyon szerettem igy altatni, kizarolag ez miatt szeretnem megtanitani neki, h egyedul aludjon el. Csak nem tudom, hogyan tovabb.

    Válasz: Csak azért, mert bölcsibe megy, teljesen felesleges lenne leszoktatnod erről már fél évvel korábban, ha egyébként téged nem zavar ez a rendszer! A bölcsiben ugyanis hamar megtanulja, hogy ott nincs anya, aki segítene az elalvásban, ráadásul a többiek is mennek aludni, és ezért ő is gond nélkül el fog aludni majd velük, legfeljebb az első 1-2 alkalom lesz nehezebb, de ebben a korban már tökéletesen értik, hogy ha nincs ott anya, akkor nincs cici. Ezért kár lenne megfosztanod őt a közös összebújásoktól, ez neki lelkileg is sokat jelent.

    Ha szeretnéd róla mégis leszoktatni, akkor próbáld meg cici helyett dédelgetni, ringatni és amikor már félálomban van, akkor letenni az ágyába. Ha sír, akkor simizd a hátát, amíg el nem alszik.

  • Éva

    2009. május 26. kedd

    Kedves Ági, 10 hónapos kisfiam eddig „álomelalvó” volt. Nem álomalvó mert éjszakánként gyakran felébredt (mostmár ritkábban) még 7 hónaposan is éjszaka 2X szopizott…… mind1 túléltük valahogy. 🙂 Elaludni viszont mindig egyedül aludt. Csak a kiságyában hajlandó, mikor látom rajta hogy álmos (következik az alvásidő) délelőtt tizórai után és ebéd után alszik, akkor elkezdi rázni a kis fejét én szépen beviszem a kiságyba leteszem és pár perc múlva alszik. Dünnyög „énekel” és fejét rázva elaltatja magát. Ez volt idáig. Az utóbbi 1-2 hétben viszont eleinte csak az éjszakai elalvások előtt, de mostmár a napközbenieknél is egyszerűen nem hajlandó elaludni. Látom rajta hogy nagyon álmos, esik bukik dörzsöli a szemét sirdogál nyügös, de mihelyst leteszem a kiságyba felül, feltérdel feláll, aztán persze elesik, és sír…. onnantól kezdve rémálom az alatatás. Bármit csinálok nem jó. Hátrafeszíti magát, ordit azt hiszem fáj valamilye pl hasa vagy a foga de igazán nem tudom mi baja lehet. A foga miatt chamomilla c15 golyót adok neki de ugyanigy reagál az alvásra. Hozzá kell tennem hogy eddig szoptatttam de mivel születése óta allergiás, (atópiás dermatitis) ezért a szoptatást pár hete abbahagytuk. Az anyatej lényegesen rontotta a tüneteit és mivel már szinte állandó szteroidos kenőcsöt igénylet ezér tinkább elhagytam a szopit. Azóta szebb a bőre. A tehéntejre nem allergiás a hipoallergén tápszertől és tejpépektől hamarabb kiütéses lesz mint a tejtől…. kipróbáltam…. szóval lehet hogy az elválasztásra reagál igy? most is levágta a „hisztit” beadtam a cicit a szájába igaz már pár cseppen kivül semmi sincs benne de azon elaludt… szerinted mit tegyek? Üdvözlettel ÉVa

    Válasz: Valószínűleg az elválasztás az ok. Ha elválasztod, mindig kell adni valamilyen „pótlékot” a kicsinek, ami pótolja a cici elvesztését. Cumi, alvós mackó vagy pelus, vagy csak összebújás elalvás előtt, dédelgetés, ami segít neki ellazulni, mielőtt lefekszik, ezeket lehet megpróbálni.

  • Vali

    2009. március 02. hétfő

    Kedves Ági!

    Köszönöm a válaszodat! Megpróbálom…
    Bár a mai nap sem volt egyszerű: fél 8-kor kelt és még fél 2-kor nem aludt. Reggeli után szépen eljátszott, felöltöztünk, játszottunk együtt, majd fél 11-kor már nyüglődött, evett pürét és jött a cici, most még el sem aludt rajta. Beraktam a kiságyába játszott, gagyarászott, majd volt egy hisztisebb időszak, de nem aludt. 13.00 után már a cumisüvegen beájult néhány percre, gondoltam alvás lesz, de nem, megette a tápszert, tisztábatettem, majd a kiságyában elvolt, egyszer csend… gondoltam alszik, megnéztem, vigyorog rám nagy szemekkel… 🙂 14.30 után kimentünk sétálni, levegőzni, kb. 15.00 órakor aludt el, 1,5 órát. Normális dolog 6 hónaposan???

    Más: nem tudom írtál-e már az ujjszopiról, én szívesen olvasnám, mivel érintettek vagyunk…

  • Vali

    2009. március 01. vasárnap

    Kedves Ági!

    Múlt hét pénteken elolvastam az összes alvással kapcsolatos hozzászólásokat, és úgy határoztam, szombattól belevágok és megváltoztatom, jobban mondva helyrehozom az elrontott nappali alvásunkat. A fiam 6 hónapos és az éjszakai elalvást ügyesen csináltuk, hiszen az első itthon töltött estén fürdés-evés után leraktam a kiságyába és aludt, ez azóta is így van. A nappali alvás nem így sikerült, sokat sírt, nem aludt és egyszer rájöttünk odakint a levegőn megnyugszik és elalszik. Ez lett a gond, ennek isszuk most a levét…
    Szóval szombaton belevágtam. Általában 7-8 között keltünk, reggeli, majd játszik egyedül, felöltöztetem és játék (már közös). 10 után kezd nyűgös lenni, jön a tízórai püré formájában + cici, ezen elszunyókál legtöbbször és itt jön a gond.
    Leírom, miként alakult a hetünk:
    -Szo.: 1 óra ordítás, kiveszem a kiságyból-beteszem a kiságyba, nagynehezen elaludt 40 percig (azt mondtam kemény volt, de túl vagyunk az első napon! 🙂 )
    -V.-H.: cicin bealudt, áttettem a kiságyba és láss csodát nem ébredt fel, aludt egy 30 percet (örültem nagyon)
    -K.: hajnalba felébredt, így a reggeli kelés eltolódott, nem is aludt semmit délelőtt, csak miután kimentünk sétálni
    -Sze.: 1,5 órás ordítás, vigasztalás, ének, mese, mondóka után sem volt hajlandó aludni
    -Cs.: cicin szunyókált, át akartam rakni a kiságyba, mivel egy kis keskeny ágyon szoptatom, és eléggé mozgékony, félek, hogy leesik, meg a cél, hogy a kiságyába aludjon, hogy tudjam a dolgomat csinálni
    -P.: cicin bealudt, kiságyba át, felkelt, nem aludt 1 órán át vigasztalgattam, majd elaludt és aludt 2 órát (ami véletlen, nagyon nyomott volt az időjárás 🙂 )
    -Szo.: nem aludt semmit 7-14 óra között, kész voltam
    Szóval: MIT RONTOK EL? Örülnék, ha délelőtt tudna pihenni idebent, ebéd után mindig kimegyünk sétálni, bár a nagy melegben majd nem tudunk, akkor is a kiságyába kellene hogy aludjon. MIT TEGYEK?
    Nagyon fáradt vagyok, ráadásul napok óta fáj a gerincem, derekam…
    Tudom, hogy nem kellene panaszkodnom, hiszen az esténk nagyon szépen alakul, de jó lenne, ha napközben az itthoni teendőket meg tudnám csinálni és nem az esti lefekvése után kellene.
    Nagyon várom a véleményedet, tanácsodat! KÖSZI

    Válasz: Azt rontottad el, hogy összevissza csináltad. Egyik nap cicin aludt el, a másik nap hagytad sírni, a harmadik nap sétáltatok. Ha meg akarod tanítani egyedül elaludni, akkor ki kell választanod egy módszert és azt kell csinálni folyamatosan és következetesen mindig ugyanúgy (és fontos, hogy olyankor altasd el, amikor álmos, ne akármikor!)

  • Kádár Andrea

    2009. február 21. szombat

    Szia Ági!
    6 hós kislányomnál 3 napja teljesen felborult az éjszaka! Eddig este 8tól reggel 7ig aludt. Tegnapelőtt kétóránként felébredt (este 8tól reggel 7ig tartott a „műsor”). Nem éhes, nem fáj semmije, 10-20 perc alatt visszaalszik mindenféle hiszti vagy sírás nélkül. (de be kell mennem hozzá, mert amikor felébred nagyon hangosan kezd sírni, olyan mintha megijedne valamitől, s ha nem megyek be rázendít nagyon). Tegnap már óránként csinálta (illetve a 45 perces ciklus után). Eddig egyedül szépen visszaaludt. Ennyire befolyásolná a szilárd étel bevezetése? Igazából csak délben kap enni. 9 napja kezdtük el. Vagy mi más magyarázat lehet erre a hirtelen változásra? Napközben 2×20-45 percet alszik, illetve este 5-6 között egy rövidet (úgy látom ez még kell neki. vagy mégsem?) Mennyit „kellene” elvileg fent lennie ebben a korban napközbeni ébredés után? Köszönöm a válaszodat

    Válasz:Ezek az ébredések a hozzátáplálás miatt és a kezdődő fogzás miatt is lehetnek. A fogzás nem úgy néz ki, hogy amikor már látszik a kicsi ínyén valami, akkor kezdődnek a tünetek is, hanem általában 3-4 hósan már megkezdődnek a kellemetlen tünetek (nyálzás, rágás, étvágytalanság, ébredések, nyugtalan alvás, enyhe hasmenés) és csak utána kb. 5-6 hósan törik át az első fog. Amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.
    Mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

    A nappali alvása így teljesen rendben van, a legtöbb baba ennyi idősen ilyen rövideket szokott aludni csak, majd ha már elkezd intenzívebben kúszni-mászni, akkor jobban kifárad fizikailag és többet fog aludni napközben is.

  • Ramóna

    2009. január 24. szombat

    Szia Ági!
    Szeretném megkérdezni, hogy egy 6,5 hónapos kisbabának mennyi a napi alvásigénye nappalra és éjszakára elosztva?
    Kisfiam délelőtt 10-11 óra körül alszik el a friss levegőn, ahol 2-2,5 órát is elalszik. Majd ezután kb. 2,5 óra múlva újból leteszem aludni 14-15 óra között. Ilyenkor 20 perc és 1 óra között alszik. Ilyenkor a kiságyába teszem le, de elég nehézkesen, sírva alszik el. Majd este 17-18 óra között ismét alszik 1 órát, de van mikor 2 órát is. Így az esti lefekvés 10-11 óra körülre esik. Miután elalszik éjjel 1-2 között felébred, majd hajnali 4-5 között (mondjuk most jön a fogacskája). Nem tudom, hogy egy 6,5 hónapos babának ez az alvásmennyiség megfelel-e vagy soknak számít. Mit tegyek, hogy éjjel ne keljen fel? Illetve, hogy sírás nélkül aludjon el.

    Válasz: Ez az alvás kicsit sok. Nappal összesen 2-3 óra az alvásigény ebben a korban (két adagra elosztva), éjjel 10-12 óra. Valószínűleg azért alszik el sírva, mert még nem elég fáradt, amikor lefekteted. Az éjjeli felébredések hátterében is állhat ez (illetve a fogzás)

  • Dorci

    2009. január 14. szerda

    Szia Ági

    Sose gondoltam, hogy valaha alvásgondokkal fogok hozzád fordulni – kicsi lányom 3-4 hetes kora átalussza az éjszakát, a mai napig is.
    Valójában nekem ELALTATÁSI gondjaim lettek az elmúlt bő 1 hónapban.
    Flóra, 11,5 hónaposan a mai napig átalussza az éjszakát, de mind az ebéd utáni, mind az esti elalvás vált igen nehézzé. A szokásos rituálén nem változtattunk (este fürcsi, tápszer, ének, lefektetés), mégis már nem elég neki, hogy összebújva megnyugtató dalocskákat duruzsolva ellazuljon, sokszor el is aludjon a mellkasomon. Abban a pillanatban, hogy felállnék és betenném a kiságyába, rázendít és erősen kapaszkodik. Ilyenkor próbálom további énekkel nyugtatni, simizni az ágyában, de csak feláll. Többszöri elfektetés és nyugodt, csendes beszéd és ének ellenére sem változik a helyzet, ilyenkor szoktam kijönni a szobájából és (tudom sokan elitélnének) hagyni, hogy sírva elaludjon magától – mint ahogy ezt bő 10 hónapig tette. Ez kb 10-15 perc.
    Szóval ezt szeretném kiküszöbölni, mert nyílván ez nem jó se neki, se nekem.
    Az alsó középső metszők után dec. végére kibújtak a felső középsők is. További fogacskát nem nagyon látok, bár tudom, ez nem jelenti,hogy nincs is készülőben…
    Mit gondolsz, mi lehet az oka a nehezen elalvásnak? Milyen tanácsod lenne, ennek a megoldására?
    Körülnéztem a hasonló topicokban, de nem találtam segítséget…

    Előre is köszi

    Üdv
    Dorci

    Válasz: Ez a szeparációs szorongás, ami minden babánál megvan ebben a korban. Tudja, hogy elmész, ezért sír. Megoldás erre nem nagyon van, azon kívül, amit jelenleg teszel. Esetleg az segíthet, ha Apa fekteti le, mert ő azért mégiscsak más.

  • Kriszta

    2008. december 12. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 2 hónapos. Próbálunk napirendet tartani ( Suttogó szerint), de sajnos főleg délután és este ( 17,00-22,00-ig) egyáltalán nem alszik és sokat sír. Csak a pihenőszékben hajlandó 20-30 perceket elbóbiskolni. Ebben az időben sűrűbben is eszik ( anyatejes), 2-2,5 órát bír ki maximum. Ráadásul fürdés után (7-8 körül szoktuk fürdetni) egyáltalán nem alszik este 22,00-23,00-ig utána is csak kínkeservvel altatjuk el. Éjjel végigalussza az éjszakát ( 23,00-tól 06,00-07,00-ig) és délelőtt is nagyjából jól sikerül az alvása. Leginkább a friss levegőn szeret lenni, akár 3 órát is alszik séta közben (dél körül viszem le) és utána ha nem veszem ki a kocsiból.
    Ráadásul hasfájós is, próbáltuk az Infacolt és a Gripe Water-t is, de késő este semelyik nem használ igazán, nappal viszont nem is kell egyik sem…
    Próbálom mindig ágyban altatni, de sajnos sokszor annyira sír, hogy fel kell vennem. Az a baj ezzel, hogy ha el is alszik a kezemben ilyenkor ha leteszem az ágyba felébred és minden kezdődik előlről. Csak a cumi enyhít egy kicsit a dolgon, azt meg folyton kiköpi ( direkt 🙂 ) és sír hogy vissza tegyem neki. (Nagy gézengúz!)
    Szóval tanácstalan vagyok az estével kapcsolatban, kérlek segíts mit tehetnék még… Köszönöm.

    Válasz: Valószínűleg arról van szó, hogy így jelzi, hogy este már nem kell neki alvás. Ebben a korban napközben 1,5-2 órákat szokott ébrenlenni a legtöbb baba, este viszont már simán elvannak ébren 2-3 órát is, mert tudják, hogy jön az éjjel.
    Azt javaslom, hogy az esti időszakban (5 után) már ne akard lefektetni aludni, viszont ha sír, nyűgösködik, adjál neki szopizni. Ez egyébkén azért is jó, mert így teleeszi magát és éjjel nem fog felébredni mert éhes (a Suttogó is írja ezt amúgy)

  • Vida Agi

    2008. november 21. péntek

    Kirus ennyi idősen még egy hajnali szopi belefér, végülis szomjas is lehet éjszaka. Tulajdonképpen ha 6 órát alszik egyben, nagyjából az az, amit el lehet várni tőle, tehát a hajnali szopi még pont belefér.

  • Kirus

    2008. november 21. péntek

    Köszönöm a választ, este már így altattunk. Délután 4kor aludt utóljára, és este 8-kor már lógott a feje a tányérba, mikor a pépet ette. Így megszoptatni sem tudtam. Így felkelt éjfélkor, és ezt lehet, hogy elrontottam, de megszoptattam. De amikor már éreztem, hogy nem szopik, csak cumizna, rögtön betettem a kiságyba, és aludt is. Hajnal 3-kor viszont újra felébredt. Apa rendes volt, és lement Patrikhoz (galérián alszunk, és alattunk van a birodalma), fél órájába került, de elaltatta az Általad tanácsolt módon. Tényleg köszönjük, ehhez tartani fogjuk magunkat.
    Még egy kérdésem lenne, ami így este merült fel bennünk. Hogy legyen a szoptatás ezentúl. Mármint inkább tömjem meg este, az utolsó evésnél mindenképp szopjon, és ha felkel, reggelig ne szoptassam meg? Szívesen engedem szopizni, amíg van tejem, nem jelent problémát. Csak azt szeretném elkerülni, hogy a cicizést összefüggésbe hozza az alvással. Ráérek még a hajnali szopikról leszoktatni az alvás érdekében? Amúgy napközben is próbálok mindent úgy csinálni, ahogy tanácsoltad, és nem altatom el. Ha álmos, próbálok mellé telepedni, és simizni. Ha így elalszik aludhat. Ha nem, akkor játszunk még. Persze ilyenkor sem tudom kikerülni a kajaidőt, és cicin beájulhat. Ilyenkor beteszem a helyére, és ha alszik alszik, ha nem, újra játék, nem erőltetem. Van esetleg valami tanácsod a cici-alvás összefüggésre?
    Köszönöm szépen az értékes ötleteket!

  • Kirus

    2008. november 20. csütörtök

    Kedves Ági,

    Kisfiam 7hónapos. Nem bújt ki még egy foga sem, már lassan egy hónapja ül egyedül, és azóta áll is. Minden mellett próbál oldalazva „menni”, és ezt egész nap gyakorolja is. Tehát szerintem eléggé fárasztó napjai vannak. Mégis most kezdett el problémás lenni az alvás. Szopizik, de már 1hónapja délben főzeléket kap, este pedig pépet, és erre még szopizik is. Eddig szopás után rögtön elaludt, este ugyan felkelt néha, de cicizés és peluscsere után rögtön vissza is aludt. A gond az, hogy egy ideje nem tudom beállítani az evések időpontjait, így a napközbeni alvásét sem. Régebben 10 körül aludt el, szépen lassan ezt az időpontot fél9-re hoztuk. Néha működik, néha nem. De nem tudom mitől nem. Rendszertelenül ébred, egy darabig 8-kor kelt, szopizott, fél11-kor próbáltam gyümölcsöt adni, de szophatott is, fél2-kor ebére főzelék, 17-kor szopi, 20-kor pép és szopi, alvás. Van, hogy 1,5óránként megébred este, van, hogy csak hajnal5 körül, de akkor az esti fél9-es alvást elhúzza tízig, és hisztizik. Eddig, ha megébredt, magamra fektettem, és 10perc alatt elaludt, aztán betettem a kiságyába. Nem szokott velünk aludni. Viszont mostanában, ha be szeretném tenni a kiságyba este, rögtön elkezd mászni, feláll, és ha otthagyom, sír. Hogyan tanítsam meg neki, hogy a kiságyban alvás van? Hogyan szoktassam rá az egyedül alvásra? Gondolom, ha továbbra is magamon altatom, akkor lassan nem fogom tudni leszoktatni róla. Továbbá napközben mikor kéne letennem aludni? Elég kétszer? Egyszer délelőtt, aztán délután? Mikor legyen az utolsó alvás napközben? (általában keveseket alszik napközben) Nyilvánvaló, hogy átalakultak az igényei, csak hirtelen az egész napirend felborult, és nem tudom, hogyan alakítsam, szervezzem újra. Reggel keltsem fel mindig azonos időpontban? Használok, vagy ártok ezzel?
    Köszönöm a segítséget!

    Válasz: Ennyi idősen a kétszeri nappali alvás elég. Az átlagos alvásigény kétszer 45-90 perc szokott lenni, mindkét véglet normális, ha a baba egyébként jókedvűen, kipihenten ébred és kiegyensúlyozott. Felkelteni sose szabad a babát (örüljünk, hogy végre alszik :)) A sem gond, ha néha tovább alszik vagy korábban kel, végülis mi sem alszunk mindig azonos hosszúságban, a keltegetés szerintem inkább ártalmas, mint hasznos, hiszen olyankor még nem pihente ki magát, azért alszik.

    Az esti lefekvés előtt kb. 4-5 óra teljen el ébren, tehát ha 9-kor fekteted, akkor a délutáni alvásból legkésőbb 5-kor kell felkelnie. Önmagában az, ha a napirendje helyrekerül megoldhatja az éjszakai alvásgondokat is.

    Ami az önálló elalvást illeti, arról mindenképpen le kell szoktatni, hogy rajtad aludjon el. Első körben próbáld meg, hogy csak melléfekszel altatáshoz, ez talán nem vált ki akkora ellenállást. Ha már erre vevő, akkor megpróbálhatod, hogy elalvás előtt megdédelgeted, megszeretgeted, segítesz neki ellazulni, de nem altatod el teljesen, hanem félálomban leteszed a kiságyba. Ha sír vedd ki, nyugtasd meg, aztán megint amikor félálomba kerül, tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Első alkalommal akár 1 órát is eltarthat mire így elalszik, de ez minden alkalommal egyre csökkenni fog, mert megszokja, hogy ez az elalvás új módja.

  • Katalin

    2008. november 12. szerda

    Kedves Ági!

    Szeretném én is a tanácsodat kérni.
    Kisfiam már 2 hónapos és még mindig nagyon sokat sír. Sír, ha az ágyába szeretném letenni, sír szopizás után is (kb. fél órát szopizik pedig), sír, ha felébreszti valami, stb. Persze nem mindig, vannak azért jobb napok is. De ha nappal kevesebbet sír, akkor az éjszakák nehezebbek, és fordítva. Próbálkozom a Suttogóval. Mikor megörülök, hogy végre bevált a módszer, másnap mintha kicserélték volna, és megint olyan mint mikor a kórházból hazahoztuk.
    Valamint egyszerűen nem tudom megkülönböztetni, hogy melyik a fáradt és melyik az éhes sírás. Tegyük fel, hogy másfél óra eltelt etetés óta (100-140 grammokat eszik), aludt is már mondjuk fél órát. Felkel és sír. Vajon mi lehet a gond?
    Éjszaka előfordul, hogy 11-től kb 5 órát alszik már. Viszont sem előbb, sem hajnali 5-6 után nem tud visszaaludni. Az éjszakai 10-12 óra alvás sehogy sincs meg neki. Most már én is elég kimerült vagyok. Hogyan altassam vissza reggel? Illetve fürdés után 8-9 körül?
    Tudnál segíteni?
    Köszönöm előre is válaszod.
    Katalin

    Válasz: Ha másfél órával az etetés után sír és aludt már fél órát is, akkor az a gond, hogy túl korán aludt el, még nem volt elég fáradt, amikor elaludt, és amikor felkel, akkor nem éhes, viszont nem is pihente ki magát igazán. Próbáld meg úgy csinálni, hogy miután evett, soha ne altasd el, hanem tedd evés után tisztába (ettől felélénkül), utána pedig játékidő jöjjön, először nézelődjön egyedül, aztán ha unatkozik, játsszál vele te is, egészen addig, amíg ki nem fárad teljesen (kb. 1,5 óra ébrenlét után), és csak ilyenkor fektesd le, így elég fáradt lesz ahhoz, hogy valamivel tovább aludjon és az alvásból ne nyűgösen ébredjen.

    A sok sírás oka az, hogy nincs rendszeresség az életében. A babának még nincs időérzéke, ezért neki fontos a dolgok egymásutánja, ezért nem lehet, hogy néha evés után alszik el néha később, néha másfél óránként eszik, néha nem, neki az a jó, ha az evés után mindig játék jön, a játék után mindig alvás, mert így pontosan tudja, mi a következő lépés.

    Ha este csak későn szeret lefeküdni, akkor ne erőltesd a korábbit most még, hanem egy darabig fektesd inkább 11 körül, ahogy ő szereti, hogy beálljon a rendszer, aztán amikor már jól alszik éjjel, és megvan a 10-12 órás éjjeli alvás, akkor próbáld meg 10-10 percenként egyre korábbra hozni az esti lefekvést.
    Hajnalban úgy altasd vissza, hogy ne kapcsolj lámpát, ne beszélj hozzá, hanem csak szopizzon (nem kell büfiztetni, átpelenkázni stb.) csak tedd vissza az ágyába és kész. Ha így sem akar visszaaludni, vedd magad mellé az ágyba, így biztos visszaalszik még.

  • réka

    2008. október 26. vasárnap

    kisfiam 6honapos mult,fogzik immár 3honapja.eddig nem volt semmi gond,este 8kor fürdött,fél 9kor szopizott és elaludt.éjfélkor csináltam neki vitaminos daráltkekszes,tápos tejet,seperc alatt megette és aludt reggel 5-6ig.de most megváltozott egy ideje ez a rend és nem tudom az okát.éjjel szabályosan fél 3kor felébred,gagyog,nézgelödik, rágcsálja az ökleit,és kb majd egy ora nyösztetésre alszik el majd ismét felkel 5-6kor.sokszor sirva ébred éjjel.kérlek benneteket h ha tudtok valami tanácsot,osszátok meg velem.köszönöm

  • Vida Agi

    2008. október 16. csütörtök

    bettibea, szerintem megijedt, hogy kísérletezni szeretnél vele és úgy döntött, inkább magától fog jól aludni mostantól 🙂

  • bettibea

    2008. október 13. hétfő

    Azt írtam az elején ki fogom próbálni a felébresztős módszert, de hála istennek, pár napja, hete a fiam végigalussza az éjszakát. Este 10-től, reggel 8-ig. Kíváncsi lennék mi történhetett,hogy így egyik napról a másikra ilyen jó alvó lett? Pedig mások ilyen idős korukban kezdenek nem aludni…

  • Brigi

    2008. október 12. vasárnap

    Nem tudom melyik módszert próbáljam ki. A kislányom lassan 13 hónapos lesz. 8 hónapos koráig semmi gondunk nem volt. A kórházból hazajöttünk onnantól átaludta az éjszakát egészen 8 hónapos koráig. Akkor elkezdett felébredezni éjszaka. Először csak 1x, majd 2x, majd többször. Most tény, hogy meg van fázva, de óránként, 40 percenként ébred fel. Hajnal 2-ig 5 perc dédelgetés után vissza tudom tenni, de 2 körüli ébredés után 2-3x arra ébred, hogy inni szeretne. 4 óra körül már nem nagyon bírom, akkor odarakom közénk a nagy ágyba, de ott is felébred, csak éppen elég akkor megsimogatnom. Szeretnék végre újra aludni. Van valakinek ötlete? (Chamomilla c30-at használunk a fogára.)

    Válasz: Ha meg van fázva, akkor most valószínűleg emiatt akar többször inni éjszaka, hiszen ilyenkor kiszárad a szája. Nálunk az vált be, hogy éjszakára bekentem a hátát BabyLuuf balzammal, így nem dugult be az orra éjjel, nem ébredt fel rá. A Chamomilla CH30-as potenciálban gyenge, fogzásra a CH15 vagy a CH9 ajánlott. Ezenkívül érdemes megnézni, pontosan melyik alkati szer való neki, ezt a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf

  • málnabokor26

    2008. október 08. szerda

    Szeretnék kérdezni:

    Az én fiam most lesz 7 hónapos. A történethez azt hiszem az is hozzátartozik,h. 6hetes korában 1 hétre, 3 hónapos korában 3 hétre, 5 hónaposan 2 hétre elutaztunk a távolabb lakó nagymamához, ami minden esetben felzaklatta. Első elutazás előtt már csak 1 x kelt éjjel és egyedül aludt el, az alatt az 1 hét alatt amíg távol voltunk 2x-3x,kelt, de továbbra is elaludt egyedül, bár nehezebben, majd amikor hazaértünk, rá pár napra elkezdte átaludni az éjszakákat, egészen a következő elutazásig és továbbra is egyedül aludt el. Amíg ott tartózkodtunk eléggé zaklatottan aludt, sokszor felsírt, már lefektetés után is. Amikor hazaértünk újra nyugodtabb lett, de nyár volt és meleg, így néha felébredt 1x-1x éjjel, de már nem nagyon aludt el egyedül, csak cicin. Augusztus közepén az apukája elutazott 2 hétre, ezalatt vált igazán nyugtalanná az éjjeli alvás, de ekkor jött ki 2 foga is ( 5és fél hós volt ekkor). Majd egyre rosszabbak lettek az éjszakák. Most ott tartunk, h. éjfél után akár óránként is felsír és csak cicin nyugszik meg. Ekkor már köztünk marad az ágyban, mert képtelen vagyok rá,h. óránként felugráljak, megszoptassan és visszategyem és mire visszaalszom már újra sír. És ma már igen ritka, ha egyedül elalszik. Mit tehetnék?

    Válasz: Amíg a felső 4 metszőfog ki nem jön, addig a legtöbb baba nyűgösködni szokott éjszaka (és néha nappal is). A megoldás egyik része, hogy amikor éppen áttör a fog (a baba nyálzik, rágja a játékait, a kezét, esetleg enyhe hasmenése van), akkor fogzás elleni homeopátiás szert érdemes használni. Ezeknek a leírását a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatod. A fogzás nem 1-2 napig tartó folyamat, hanem akár 1 hónapot is húzódhat egyetlen fogacska áttörése (és itt most 4-ről van szó)

    A másik, hogy meg kell tanítani neki, hogy amikor felkel éjszaka, akkor egyedül, nélküled is vissza tudjon aludni. Csak úgy fog megtanulni egyedül aludni (és nem felébredni éjjel), ha megtanítod egyedül, cici nélkül elaludni és visszaaludni. Este ne cicin altasd le, hanem vacsora utána fürdesd meg, kicsit dédelgesd (énekelhetsz neki stb. ahogy szeretitek) és már ellazult (de nem teljesen alvó) állapotban tedd le a kiságyba. Ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, és tedd megint vissza. Ezt játszátok addig, amíg el nem alszik (első alkalommal akár 1 órát is eltarthat, de legközelebb már jobb lesz). Ha éjjel felkel, adhatsz neki egy korty vizet (hátha szomjas), de utána ugyanez a teendő. Az első éjszaka még -készülj fel- nehéz lesz, de a következő éjszaka már sokkal jobb, ha ugyanígy csinálod.
    A másik megoldás lehet erre, hogy 2-3 napig Apa fekteti le este és ő kel fel hozzá éjszaka. Első alkalommal talán ebből is sírás lesz, de már azonnal érződik a hatása, mert “apa miatt nem érdemes felkelni”:)

  • M. Erika

    2008. október 07. kedd

    Nalunk 27 hetes a kisfiunk es miota nem szopizik (sajnos 6 hete) azota nyugtalan ejszaka, de az utobbi 1 het az nagyon, 20-30 percenkent fel sir- forgolodik. A vedono azt mondja ez mar a fogzas jele, de ez normalis? vizet vagy teat adok neki az nem jo, de ha tapot adok neki akkor el alszik. Ha valaki tud kerem segitsen. Nem tudom nalunk mi jonne be, az ora vagy az ebresztes.

    Válasz:Lehet a fogzás is, de a tápszer is okozhatja. Lehet, hogy ki kéne próbálni más tápszert, mert esetleg emésztési problémái lehetnek tőle.
    A fogzás bizony ilyeneket okozhat. Fogzásra való homeopátiás szerekkel lehet javítani a helyzeten (teljes javulásra ne számíts, de ritkulhatnak a felkelések éjjel). A http://www.kismaamblog.hu/fogzas.pdf alatt találod ezeknek a szereknek a leírását.

  • Lujza

    2008. október 06. hétfő

    Nálunk 11 hetes a baba és mostanában minden este 6órától éjfélig fenn van,csak kézben alszik el.Ha leteszem kb fél óra múlva sírva ébred,Vajon mi lehet az oka?Az egész napos apahiány?Mert apa este 6 körűl ér haza és kb tízenegy körűl fekszik és addig rengeteget törödik vele.Van hogy csak nála nyugszik meg?Lehet ebben valami?

    Válasz: Az apahiány nem lehet gond. Inkább az szokott előfordulni, hogy az apa érkezése „felzaklatja” a kicsit, apa játékos, lehet vele nagyokat hancúrozni, érdekes a kicsi számára és ezért teljesen lázba jön, ha apa végre hazaérkezik és lehet vele játszani. Próbáljatok estefelé nyugodtabb körülményeket teremteni, lehet játszani, de a nagy csiklandozások ideje nem ilyenkor kell, hogy legyen. Emellett a délutáni alvás és az esti lefekvés között legalább 3 óra teljen el ébren. Este hosszabb ideig van ébren a baba és gyakran az a baj, hogy napközben túlalussza magát, azért nem tud este időben lefeküdni.

  • Erika

    2008. október 06. hétfő

    En is ki fogom probalni ezt a dolgot marmint a ketyegos orat hatha segit.Mar ugyis annyi mindent kiprobaltunk hatha pont ez fog segiteni.
    Ami meg a felebresztos dolgot illeti abban lehet valami mert ha most ugy belegondolok Balazs mindig 8 kor fekszik es mikor Anitat 10 kor kiserem be az agyaba mindig vigyazva lepkedunk a szobaban mert kisse nyikorog a parket es felunk ,hogy fel ne ebresszuk a fiut, de neha akar ,hogy is vigyazunk csak megebred teazik es ha ilyenkor visszaalszik akkor mar nem ebred fel csak ejjel 4 fel5 fele. Mert akkor felebred lehet ,hogy azert nem ebreszti fel az idegrendszere a megszokott idopontokban?Mert kulonben minden ejjel pontosan ugyanabban az idokben szokott felebredni marmint fel 12 fel 1 es igy tovabb minden feloraban vagy oraban .De mondom vannak napok ,hogy szinte vegig alussza az ejszakat.Agi neked mi a velemenyed?

    Válasz: Igen, ez lehet, hogy amikor ti felébresztitek, akkor kizökken a megszokott ritmusból és azért nem kel fel már utána csak később.

  • bettibea

    2008. október 05. vasárnap

    Ezt a felébresztős módszert kipróbáljuk majd. Nem is rossz ötlet. Kíváncsi vagyok beválik-e? Majd megírom.