Büdös kölök az ágyban?!

A napokban felkaptam a fejem a Velvet egyik cikkének a címére: „Húzz az ágyamból büdös kölök!”címmel. Szakmába vágó témaként felkeltette az érdeklődésemet a cím, ezért látnom kellett, mit takar: miért gond egyesek szerint, ha a baba vagy a kisgyerek a szülőkkel alszik?

A sztori a cikkben gyakorlatilag annyi volt, hogy a 4 éves gyerkőc éjszakánként átlátogat a szülői ágyba és nem hajlandó kiköltözni onnan. Emiatt a szülők nem tudnak kényelmesen aludni. Persze mindenféle trükköt bevetettek, anya kiköltözött az ágyból, megpróbálták visszavinni az ágyába, kicselezni, lekenyerezni, de nem ment.

Én magam úgy gondolom, az együttalvás jó dolog. Évezredekig együtt aludtak a gyermekek a szülőkkel, biztonsági okokból (élje túl a baba az éjszakát), hőszabályozási okokból (melegítették egymást) és van számos egyéb előny is (a baba igény szerint szopizhat, csökkenti a betegségek kockázatát, ráadásul az együttalvós baba anyukája kipihentebb és a baba is jobban alszik, és egyes állításokkal ellentétben még a bölcsőhalál kockázatát is a felére csökkenti – az ezzel kapcsolatos kutatásról itt találtok egy cikket). Évezredekig nem volt külön ágy és a külön szoba, a kicsi ösztönei azt diktálják, maradjon a szülei közelében.

Az együttalvásra egyébként sokféle biztonságos megoldás is létezik, nem csak azt lehet tenni, hogy magunk mellé tesszük a babát. Ott van például a babaöböl, az ágyunk mellé húzott kiságy, nagyobb éjjel átvándorló gyerekeknél lehet erre a célra rendszeresíteni egy magas matracot, de olyat is láttam már, ahol egy heverő volt odatolva a szülői ágy és a fal közé a gyerekeknek.

A gondot két ponton láttam az együttalvás ellen tiltakozó történetben:

1. Ez nem csak technikai probléma, ami arról szól, hogy a gyerek nem tud anya nélkül aludni, hanem valami lehet a hátterében is, nem?
2. A potenciális megoldások között szó volt trükközésről, szigorról, de fel sem merült az az egyszerű lehetőség, hogy simán meg kéne beszélni a gyerekkel a dolgot és kitalálni egy kölcsönösen kompromisszumos megoldást. Mert hogy 4 éves korban ezt már meg lehet tenni.

Nézzük csak, milyen okok lehetnek a háttérben!

Miért akar egy 4 éves gyerek, aki korábban gyönyörűen aludt a saját ágyában, beköltözni a szülőkébe, miért megy át hozzájuk hajnalban?

Erre több válasz is létezik:

• Fél a sötétben: 3-4 évesen már meglehetősen jó fantáziával bír a gyermek, ismer sokféle mesebeli lényt, fantáziál és bizony most már szörnyeket lát a sötétben. A megoldás erre nem az, hogy elmagyarázzuk neki, miért ne féljen, hanem olyasvalamit kell keresni, ami megnyugtatja, ami az ő világában helyére teszi a dolgokat. Például Bartos Erika Anna és Petijében erre szolgál az anya baba és az apa baba, akik odaülnek a kicsi ágya mellé és vigyáznak rá, amíg alszik, ez olyan megoldás, ami a kicsi számára is feldolgozható magyarázat. Miközben esténként együtt átöltöztetitek pizsamába apa babát és anya babát (vagy akár egy plüssmackót), a kicsi újra meg újra eljátsza a saját lefekvését és alvását is, ez segít feldolgozni neki az éjszakától való félelmét.
  Kisebbeknél gyakran egy éjszakai fény a megoldás, ami megnyugtatja, amikor éjjel felébred. A sötéttől való félelem 1,5-2 éves kor között kezdődhet, de van, akinél csak később jelentkezik.
• Anyahiány: anya dolgozik, a kicsi oviba jár, este a házimunkával telik az idő, napközben nincs módja az anyának a kicsivel foglalkozni, beszélgetni, neki szentelni a teljes figyelmét, így hát a kicsi éjjel megy és bepótolja, ami napközben kimaradt. Ezt csak úgy lehet feloldani, ha több figyelmet szentelsz neki. Persze tudom, könnyű mondani, hiszen este munka után még ott a házimunka, a vacsorakészítés, a pároddal is kéne időt tölteni… De azért nem lehetetlen megoldani. A vacsorát készíthetitek együtt is, közben beszélgethettek. Ovi után még ki lehet menni együtt egy fél órára a játszótérre vagy sétálni egyet kettesben (neked is jót fog tenni munka után a friss levegő). A család vacsorázhat közösen beszélgetve is, így Apával is tudtok beszélgetni és a gyerekre is jut idő. Este lefekvés előtt pedig rá kell szánni egy kis időt a kicsire, amikor meséltek, rajzoltok, beszélgettek fél órát kettesben, másra nem figyelsz ilyenkor, csak őrá.
• Zaklatott: az élet manapság színtiszta rohanás sok családban: reggel rohanás a munkába, az óvodába, aztán rohanás haza, otthon próbálod utolérni magad, a gyereket meg elhalmozod programokkal, feladatokkal, kötöttségekkel, hogy elteljen valahogy az ideje, amikor nem tudsz éppen vele foglalkozni.

  A családok többségében az esték tévézéssel telnek, a napi rutinteendők, a fürdés, a vacsoráztatás kapkodással telik, az a lényeg, hogy gyorsan túllegyél rajta és leülhess pihenni végre. Persze ez jogos igény. Csakhogy a gyerek számára ez a kapkodás, rohanás állandó alkalmazkodást jelent, amiből megpróbál valahogyan kibújni. Ha másként nem megy, hát éjszaka intézi úgy a dolgokat, hogy az legyen, amit ő szeretne. De nem csak az alvásban nyilvánul ez meg, sok gyerek egész egyszerűen megbolondul, amikor hazaér, csapkod, feszült, nyugtalan, mert az oviban/bölcsiben jó gyereknek kell lennie, otthon pedig szabadon kiadhatja magából a felgyülemlett feszültséget.

  A zaklatott életvitelt csak úgy lehet megváltoztatni, ha a fontos dolgoknak szenteled az időt és megszabadulsz a feleslegesektől, az életet pedig nem rohanásként és rutinként éled meg, hanem megpróbáljátok közösen élvezni. A tévézést például a minimumra lehet csökkenteni, helyette este beszélgethettek, játszhattok, mesét olvashattok. Reggel idegeskedés és kapkodás helyett lehet nyugodtan és mosolyogva is készülődni, időt hagyva a gyereknek arra, hogy ő is készüljön. Házimunka közben is lehet beszélgetni a gyerekekkel, esetleg bevonni őket is. Sok anya ehelyett gyorsan túl akar lenni az egészen, miközben a kicsit megkéri, hogy „foglalja el magát valamivel”. Őszintén: ha folyton rohansz, hogy a végén holtfáradtan leülhess a tévé elé „pihenni”, azzal milyen példát mutatsz a gyerekeidnek?

Nem fogod tudni kipaterolni a gyereket az ágyadból, ha nem találod meg a probléma gyökerét és nem kezded először azt megoldani.

A másik maga a megoldás gyakorlati része. Ha szigorúan fogod a gyereket egy ilyen helyzetben (márpedig a szobádban maradsz, rádzárom az ajtót, büntetést kapsz stb.), akkor azt tanítod neki, hogy az ő lelki szükségletei, problémái, igényei nem számítanak, csak a te tekintélyed.

Ha kísérletezgetsz vele, és megpróbálod „lefizetni” (jutalmat kap, ha nem jön át, visszaviszed a szobájába, megszöksz mellőle stb.) azzal pedig a bizalmát játszod el, becsapod őt.

A legjobb megoldás az őszinteség: 4 éves korban már meg lehet vele beszélni, hogy „anya nagyon álmos, rosszul érzi magát így” és „már nagyfiú vagy, aludhatsz a saját ágyadban”, aztán pedig meg kell találni a közös kompromisszumos megoldást. Például a kicsi kap egy matracot az ágyatok mellé és ott alszik éjszakánként, vagy vesztek egy nagyobb ágyat, vagy építhet magának egy alvókuckót a saját szobájában vagy a szobátokban, ami csak az övé, kiválaszthatja, hol legyen a helye, és onnantól ott alszik. A „kuckó” lehet egy játszósátor, de lehet erre a célra kapni alagút formájú sátrat is az IKEÁban.

Segíteni kell neki feldolgozni az alvással kapcsolatos élményeit, lerajzolni, beszélgetni róla, meséket mondani, amiben szerepel az alvás, amikkel ő is tud azonosulni, mindez segít neki feldolgozni az alvással, altatással kapcsolatos feszültségét.

Nem árt magadban is helyretenni a dolgokat: lehet, hogy azért nem tudsz a gyerek mellett aludni, mert idegesít, hogy még mindig közöttetek alszik? Esetleg szégyelled, hogy ennyi idős és még mindig nem alszik rendesen? Ha lelkileg tisztázod magadban, mi is ezzel a valódi bajod, akkor nem fog zavarni a szuszogó csomag melletted. Azok az érvek, hogy nem tudsz tőle éjszaka forogni és hogy félsz, nehogy leessen, nem a valódi okok. Oka van annak, ha te ezeket észreveszed, ezeken rágódsz és rosszul alszol, ezt az okot kell felismerni. Ha elfogadod magadban, hogy egy darabig így lesz és majd kiszokik az ágyból, akkor édesdeden fogsz aludni úgy is, hogy ő ottvan.

Ha magad sem tudod, jó anya vagy-e, nem rontod-e el a dolgokat, akkor tudok segíteni neked. Klikk ide >>