Álmos a baba mégis pörög: miért?

Akinek kisgyereke van, az pontosan ismeri ezt a helyzetet: a babája álmos, láthatóan fáradt, ásítozik, a szemét, az orrát, a fülét dörzsöli, nem lehet semmivel lekötni, csak nyűgösködik, mégis: akármit teszel, nem tud elaludni. Mi lehet ennek az oka? Mit lehet tenni?

Ennek az oka olyasvalami, ami felnőttként biztosan ismerős: amikor sok a stressz az életedben, amikor például valami miatt izgulsz, nehezebben tudsz elaludni, gyakrabban ébredsz fel éjszaka, nyugtalanabbul alszol. A babákkal ugyanez történik: bizonyos hatások stressz-reakciót váltanak ki belőle, ezért nehezebben alszik el és éjjel is gyakrabban ébred.

Erre gyanakodhatunk akkor, amikor egyéb hatások nem állnak fent: nem beteg, az elalváshoz szükséges tényezők megvannak, mégsem tud elaludni.

Mik lehetnek ezek a hatások?

1. Túl sok inger

Ha a babát túl sok inger éri, nehezebben tud elaludni, túlpörög. Az első fél év folyamán ez még kevésbé szokott problémát okozni, bár vannak olyan érzékenyebb babák, akik már ekkor is jobban igénylik a jól megszokott nyugodt környezetet és nehezebben alkalmazkodnak a változásokhoz. Nagyjából 6 hónapos kortól 2 éves korig azonban különösen nehéz a szülők helyzete, mert a kicsik ingerkereső üzemmódban vannak, minden érdekli őket, ezért a túlságosan mozgalmas programok, a bevásárlóközpontok (gondolj csak bele, mennyire ingergazdag környezet van egy plázában vagy hipermarketben: folyamatosan szól a zene, nagy a háttérzaj, rengeteg a szín, a fényinger, a szagok és még ott vannak az emberek is, ráadásul mindez mesterséges inger, egészen más, mint pl. ha a piacra mennél ki a babával), otthoni televíziózás, családi programok. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne menjünk bevásárolni vagy nyaralni a babával, vagy éppen ne nézzünk tévét otthon, azonban ügyeljünk arra, hogy a túlfáradt kicsi ki tudja pihenni magát a program után, ha nyűgös, türelmetlen, teremtsünk lehetőséget neki az elvonulásra, pihenésre (néha egy rövid szopi egy nyugodt helyen is elegendő erre).
Amikor már csak egyszer alszik napközben, a mozgalmas programokat lehetőség szerint ne alvásidőre szervezzük, vagy ha mégis beleesik az alvásidő (pl. egy utazás vagy egész napos kirándulás esetén), teremtsük meg a nyugodt, zavartalan délutáni alvás lehetőségét!

Nem véletlen, hogy a kisgyerekkorban gyakori pavor nocturnus jelensége is éppen akkor jelentkezik, amikor a kicsi túlságosan fáradtan került ágyba. Ilyenkor a kicsi álmában felül, beszél, láthatóan félálomban van, nem tud magáról és nem lehet felébreszteni. Az olykor sírással, csapkodással járó alvajárás-szerű rohamok akár 30 percig is tarthatnak. Gyakorlatilag a szervezet arra reagál ezzel, hogy a kicsit napközben túl sok inger érte, túlságosan elfáradt.

2. Túl sok stressz

Talán furcsán hangozhat, hogy egy kicsit túl sok stressz érhet, de bizony mégiscsak gyakran ez a nyugtalanság oka. Mert mi is a stressz? Az a helyzet, amikor nem érezzük biztonságban magunkat és a szervezetünk elkezd azon dolgozni, hogy ezt a helyzetet azonnal megoldja, visszaállítsa az egyensúlyt. A csecsemő számára a biztonság legnagyobb forrása az édesanyja, aki egész nap ott van vele. Ha tőle kiszámítható válaszokat kap, ha ő kiegyensúlyozott, a baba is kiegyensúlyozott.

Nem egy olyan anyukával találkoztam az évek során, akinek kezdetben kiszámíthatóan és jól aludt a babája, aztán a fogzással jött néhány nehezebb éjszaka, ami megviselte az anyukát, nyugtalankodni kezdett és onnantól fogva már akkor sem aludt jól a baba, ha nem fogzott.
Ugyanez történik akkor is, ha az anyuka szülés utáni depresszióban szenved, ilyenkor az anya hangulatingadozásait a baba is átveszi. Sajnos gyakran nem veszik észre, hogy ez a valódi ok és a babát kezelik hasfájással, fogzással és egyéb tünetekkel, holott a nyugtalanság alapvető oka az anya állandó aggódása, változó hangulata.

3. Kiszámíthatatlan életvitel

A baba számára stresszforrás, ha úgy érzi, nem számíthat a környezetére. Amikor éhes, enni kap, amikor álmos, lefektetik, amikor testközelségre vágyik, felveszik. A napirend alapvetően azt szolgálná, hogy a kicsi biztonságban érezze magát és kiszámítható legyen számára a környezete.
Tehát nem az a jó napirend, ami merev, az órához alkalmazkodik, hanem az, ami a baba számára szükséges biztonságot és kiszámíthatóságot megteremti.

Újszülöttkorban ezt leginkább úgy tudjuk megteremteni, ha a baba testközelben lehet és igény szerint szopizhat. Ezzel mi is fel tudjuk venni az ő tempóját, megkapja a szükséges biztonságigényt és ő is alkalmakodik hozzánk, megtanulja, mikor van a nappal és mikor az éjszaka. Nagyjából 5-6 hét után már nagyjából átlátható rendszer van a napirendjében.

Ha kiszámítható válaszokat kapott az igényeire, 3-4 hónaposan a baba már képes kicsit várni pl. amíg elkészítjük az ételét, vagy leülünk megszoptatni, ebből is látszik, hogy már ismeri a szokásainkat és számít rájuk. Felismeri az altatás körülményeit, a sétához való készülődést, a pelenkázás előkészületeit is: mindent, amit ugyanúgy végzünk. Éppen ezért a környezete kiszámíthatóságában egyre nagyobb szerepet kapnak a szokások, a napi rutinok.

A problémát gyakran az okozza, hogy a szülők maguk unalmasnak találják a napi rutinokat és variálni kezdik, 1-2 éves kor között pedig már úgy gondolják, elég nagy a kicsi ahhoz, hogy rugalmas legyen, képes legyen kezelni a változásokat, ezért elkezdik variálni a mindennapi szokásokat, újakat vezetnek be, egyik napról a másikra akarják megváltoztatni pl. az elalvás körülményeit (elveszik a cumit, lecserélik a kiságyat heverőre stb.). Csakhogy a totyogók nagyjából 9 hónapos kortól 2 éves korig nagyon érzékenyek az efféle változásokra. Ebben a korban egyébként is annyi minden változik a környezetében, hiszen a mozgásfejlődéssel és az értelmi képességek fejlődésével kinyílik számára a világ és a megszokott környezet is rengeteg újdonságot rejteget, hogy a kicsi számára a szokások, a megszokott rutinok nem unalmasak, hanem a biztonság forrásai.

Éppen ezért, ha olyasmire szoktattad rá a kicsit, amit úgy érzel, érdemes lenne elhagyni, mert nagyobb korban már nem lesz tartható (pl. sétálva altatás, a te ujjadat szopizva altatás) jobb azt legkésőbb 8-9 hónapos korban megtenni, mert utána már sokkal nehezebben fog menni.

4. Ha nagy félelem érte

Oltás után, orvosi beavatkozások után, ha baleset érte, átmenetileg megrendülhet a baba biztonságérzete, természetes, ha utána nyugtalanabbul alszik. Ha tartjátok a megszokott napirendet és néhány napig lehetőség szerint csak rá figyelsz, újra „feltöltődhet anyával”, ismét helyreáll a biztonságérzete és megint nyugodtan tud aludni.

5. Ha sírni hagyják

Nem egy esettel találkoztam, amikor az anyuka elhatározta, hogy megtanítja aludni a babát, ezért néhányszor sírni hagyta. De aztán nem bírta tovább és mégiscsak felvette, újra bement hozzá, a kicsi alvása pedig ezután mintha még rosszabbá vált volna. Ennek az az oka, hogy a sírás során a baba testében a kortizol nevű stresszhormon termelődik és ennek a szintje még akkor is magas marad egy darabig, amikor a baba már nem sír. (Emlékezz vissza egy olyan helyzetre, amikor sírtál valami miatt! A rossz érzések, a szomorúság még akkor is megmaradt, amikor már nem jöttek a könnyeid. A baba számára viszont a sírás nem csak a feszültség levezetésére szolgál, hanem vészcsengő is egyben: jelzi a világnak, hogy valami gond van. Hogy éreznéd magad, ha nem kapnál a sírásodra választ, megnyugtatást?)

Rendszeres sírni hagyás esetén a magas kortizolszint állandósul, még 6 (!) éves korban is kimutatható a szervezetben, ami rossz stressztűrő képességhez vezet, azaz a sírni hagyott gyermek nehezebben viseli a stresszt, könnyebben kiborul, verekedősebb, agresszívebb lehet, vagy maga ellen fordíthatja a stresszt (pl. extrém ügyetlen lehet, akivel mindig valamilyen baleset történik).

A sírni hagyás tehát stressz a baba számára és bár, ha kitartóan csinálják, a baba egyre csendesebb lesz és kevesebbet fogja éjjel zavarni a szüleit, gyakran előfordul, hogy amikor ismét zavarja valami a baba álmát, megint fel fog ébredni.
Ha pedig nem következetes a szülő és csak néha-néha kísérletképpen hagyja a babát sírni, azzal azt okozza, hogy a kicsi folyton felriad, felszínesen alszik, még jobban „őrzi” anyát, ezért nem tud elaludni, nem engedi el őt altatáskor, felriad, amikor anya kimenne a szobából.

Hogyan altassuk el, ha mégis túlpörgött?

Ahhoz, hogy a kicsi el tudjon aludni, el kell lazulnia. Normál állapotban ehhez elég egy kis dédelgetés, cumizás, simogatás stb. De ha nagyon felpörgött állapotban van, akkor az ellazulás hosszabb ideig tarthat. Ilyenkor lépcsőzetesen haladjunk:

1. Először segítsünk a pörgő babának/kisgyereknek kiszakadni a „pörgésből”: kapcsoljuk ki a tévét, zenét, kicsit be is sötétíthetünk, feküdjük le mellé az ágyba, beszéljünk hozzá halk hangon, simogassuk. Néha a meseolvasás, mesekönyv-nézegetés vagy akár a diavetítés is segít neki, hogy a szétszóródott figyelmét egy helyre koncentrálja. Kisebb babáknál az ún. fehér zajok is segíthetnek kizárni a külvilágot (pl. vetillátor, hajszárító vagy porszívó zaja vagy akár óceánszimulátor, azaz minden olyan zaj, ami folytonos morajlással jár)

2. Ha már ellazult, akkor fektessük le őt a megszokott módon, biztosítva őt a jelenlétünkről. Ha igényli, ha felriad, maradjunk még mellette kicsit, simogassuk, de néha az is elég, ha csak rajta van a kezed a hátán vagy a pocakján (attól függően, hogy hason vagy háton alszik)
Nagyon nyűgös totyogók esetében néha csak az segít, ha anya mellett aludhatnak el, a kisebb babák pedig néha csak testözelben, hordozás vagy szopi közben tudnak elaludni ilyenkor.

A legjobb megoldás a megelőzés. Figyeljük meg, mi váltja ki a gyermekünkből ezeket a túlpörgött állapotokat és igyekezzünk elkerülni őket!

alvasbanner

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

74 Comments

  • Adri

    2016. július 22. péntek

    Kedves Ági!

    Kisbabám 9 hetes és a 6. hét óta problémáink vannak a nappali alvással. Nehezen tud elaludni, és ha sikerül, akkor is csak fél óra-40 percet alszik. Amikor fáradt lesz elkezd sírni, és nem tudjuk megnyugtatni, majd egyszer csak kidől szegénykém. Figyelem a reakcióit (mikor ásítozik, pislog laposakat) és az ébredés óta eltelt időt is, de egyik pillanatban még nevetgél majd kezdődik a sírás. Nem gondolom hogy hasfájós vagy éhes lenne, mert az éjszakákkal nincs gond.Tudnál tanácsot adni, hogy hogyan tudnék neki segíteni? Még szopizik,igény szerint etetem,ez sokszor megnyugtatja,de csak addig amíg a cici a szájában van. Mostanában sokat rágja a kezét, ez is nyugtatja, de a cumit még nem tudja használni. Előre is köszönöm a segítséget!

    • Vida Ágnes

      2016. július 24. vasárnap

      Vannak olyan babák, akik ebben a korban inkább többször fél órát alszanak. Ezt az okozza, hogy náluk nagyjából ennyi ideig tart a mélyalvás, utána felszínes alvási szakaszba érnek és ha valami megzavarja őket, itt fel is ébrednek. Ha egyébként utána kipihent, jókedvű, néhány óráig megint játszik, nem nyűgös, nem kell foglalkozni vele, vagy erőltetni, hogy tovább aludjon. Később, amikor majd áttér a nappali 2 és később az 1 alvásra, hosszabban fog aludni egyhuzamban.

      • Adri

        2016. július 25. hétfő

        Kedves Ági!

        Köszönöm a választ. A gond az, hogy nem kipihent, láthatóan fáradt, de nem tud elaludni/visszaaludni, ezért a nap nagy részében nyűgös és sokat sír. Ha leteszem a kiságyba nem alszik el , csak sír, ha kézben ringatjuk, akkor is sokat sír mielőtt elaludna. Majd leragad a szeme, néha el is szenderedik 1-2 percre, majd felriad és folytatja a sírást.

      • Anett

        2016. augusztus 03. szerda

        Kedves Ági!Nekem a gondom hogy az Eddig magatol nyugodtan el alvó babám egyik napról a másikra felrúgott minden szokást ☺️!3 hónapos ..eddig betettem a kisagyba..Cumi textil pelus es magatol elaludt!most ha leteszem ivbe feszíti a hátat!teljes erőből !!!
        Napközben allandoan nyálfolyás ököl eves (gondolom fogzas )!mar elkezdett forogni(akkor meg ugye a mozgás fejlődés zavarja)plussz szajpenesze van..amitől a hasa puffad!ogen szepen ki elemeztem a bajokat de nem tudom hogyan állíthatom vissza a dolgokat!ha egesz nap siras nelkul elalszik akkor biztosan este sirni fog!!!a cumit csak neha fogadja el..van hogy elalszik a kocsiba van hogy nem..nincs mindig bevalt módszer !anyatejes de nem altatom cicin!a kerdesem ekkora baba meddig kepes fent lenni?az irasaid szerint 1,5-3 orat…de sokszor mar egy ora utan asitozik,es tartok tole hogy késve teszem le,emiatt tulporog es ezert is feszíti a hátat!o a második baba de valahogy nem tudok igy ráhangolódni 😔Fele annyi idom van sajna ra igy másodikként !

        • Vida Ágnes

          2016. augusztus 08. hétfő

          Ebben a korban hirtelen elkezdenek a kicsi érzékenyebbek lenni a hangokra, fényekre, ezért nehezebben alszanak el, ráadásul a mozgásukkal is jobban ébren tudják már tartani magukat. Valószínűleg már többet is tud fentlenni, mint 1 óra. Ilyenkor még csak az álmosság első jeleit tapasztalod, de utána ő megint éber lesz egy kis időre és csak amikor legközelebb az álmosság jeleit mutatja, akkor kell lefektetni. Elalvás előtt sötétíts be, kapcsolj le minden zajforrást, ami zavarhatja! Ha nagyon érzékeny a zajokra, kipróbálhatod az ún. „fehér zajt” is az altatáshoz (pl. ventillátor), sok baba könnyebben alszik el így. Ha háton alszik, segíthet, ha az alváshoz egy takaróba csomagold pólya-szerűen (mert a keze kapkodásával ébreszti fel magát sok baba) vagy rugalmas pólyát (pl. Minimo Baby) használtok.

      • Évi

        2016. augusztus 15. hétfő

        Kedves Ági!
        Az én kislányom juliusban volt 2 éves. Szuleése ota problémás alvo( hasfájos, refluxos a szopizás se ment konnyen stb)Napkozben sokat vagyunk friss levegon, szinte megállás nélkul mozgásban van. nem az a bujos baba nem igazán engedi meg hogy olelgessék. egyébként nagyon értelmes okos kislány. kb 3hete tart nálunk ismét a rossz alvás.eddig ugy nézett ki a napunk hogy reggel 7-7:30kor kelt 12:00 12:30 kor aludt 1-2orát majd este 7után furdés és fél 9kor alvás. cumisuveggel alszik el este ugy hogy melléfekszem az ágyba(kozottunk alszik a nagy ágyban, kb 2-3honapig aludt a szobajában de éjjel akkor is átjárt)most reggel 9kor kel a déli alvás teljesen elmaradt mivel hatalmas duhkitores sirás árán sem tudtam 2-3 orán keresztul elaltatni, ugyhogy 8orakor telejesen kiutve aludt el… kb 3-4napig. Azota viszont reggel 9 oratol este 9-10-11ig is ébren van! játszik táncol nevetgél egáltalán nem fáradt. elalvás után még éjjel felébred lemászik az ágyrol és kirohan a folyosora sirni, csak ugy tudom megnyugtatni ha olbe veszem és álomba ringatom(ez kb 1orát szok igényelni). már kezdek én is tul feszulni a helyzetben nem tudom mit rontottam el és mit tehetnék! válaszodat koszonom! 🙂

        • Vida Ágnes

          2016. szeptember 28. szerda

          Mivel nappal nem piheni ki magát, ezért éjjel is nyűgösebb, túlpörög. Próbáld meg nappal is melléfeküdve aludni, valamint segíthet a jobb alvásban este, lefekvés előtt egy csésze Rooibos tea.

  • Szalma-Bertalan Mónika

    2016. július 07. csütörtök

    Kedves Ági,

    két kérdésem lenne, nagyon megköszönném a választ!
    – Az első kérdés: kislányunk, Franciska 4 hónapos volt június 24-én, pár héttel ezelőttig ha letettem aludni a kiságyába 2-3 órát is aludt, most ha leteszem aludni maximum, de az tényleg maximum fél óra és fent van. Így napközben többször elalszik, de csak kis időre. Akkor alszik, ha az ágyunkban fektetem le és mellé kucorodom, nélkülem, a jelenlétem nélkül nem alszik sokáig.
    Mi történhetett? Mit tegyek, hogy hosszabb időt egyedül is aludjon?

    – A másik kérdés: ha otthon vagyunk, élénk, nevetgél, jól érzi magát, ez a megszokott környezete. Amint elmegyünk boltba, az utcára, a barátainkhoz sikítva ordít, ha bárki ránéz úgymond idegen (nem apa, vagy én) szintén sír, nem lehet megnyugtatni, még nekem sem sikerül.
    Mitől van ez? Fél talán? Meg fog ez változni? Mit tegyünk?

    Hálásan köszönöm a válaszokat!

    Üdvözlettel:
    Szalma-Bertalan Mónika

    • Vida Ágnes

      2016. július 12. kedd

      1. Új fejlődési szakaszba lépett és már nincs szüksége annyi alvásra, mint korábban. Valószínűleg a fogzás is megkezdődött nála, ezért riad fel 30 perc után. Ez később még változni fog, amikor már hosszabban tud ébren lenni, ritkábban álmosodik el és akkor, mivel fáradtabb lsz, hosszabban alszik el.

      2. Idegen helyen nem érzi biztonságban magát, ezért sír, ezt később ki fogja majd nőni, addig is legyen ilyenkor mindig testközelben, ölben.

  • Csilla

    2016. július 05. kedd

    Kedves Ági!

    8 hónapos kisfiam esti altatása miatt vagyok nagyon elkeseredve. Valamit tuti rosszul csinálunk, segíts kideríteni hogy mit.

    Reggel 6:15-kor ébred a kicsi, ezután tápszert kap és indul a játék. 2 óra múlva már nagyon álmos, van hogy a „tízórait” szinte csukott szemmel eszi meg. Alszik kb 45-90 percet, majd játék és a tízóraihoz képest 3,5 óra múlva ebéd. Ezután játék és a délelőtti kelés után 4 óra múlva alvás (ringatva mert amúgy játszik a kiságyban és ha megvárom míg magától alszik el akkor éjfélig fent lenne este). Itt alszik kb 2 órát (50 percet magától, de ha megszeretgetem akkor még alszik tovább egy órát)utána uzsizunk és újra játék/séta amikor már nincs olyan meleg. Este a délutáni alvástól számított 4 óra múlva kezd nyűgös lenni. Ekkor fürdés majd tápszer amin majdnem bealszik, de büfiztetésre felkel és sír. Ezután ha lerakjuk a kiságyba akkor felül, feláll vigyorog csak ne kelljen aludni, ha ringatjuk akkor meg sír. Láthatóan álmos, ásítozik amúgy. Éjjel még 1-2 óra között eszik álmában tápszert aztán 5-kor fel szokott sírni aminek az okát nem tudom de utána alszik 6:15-ig.
    Mit rontunk el?mégsem olyan álmos mint ahogy azt mi gondoljuk? Később fürdessük?csak akkorra meg mát nagyon éhes. Ha meg időben fürdünk és vacsi után hagyom játszani akkor felpörög. A délutáni alvásnál ne altassam vissza?elég az 50 perc.
    Nagyon várom a tanácsát!
    Üdv: Csilla

  • Pinczinger Cecilia

    2016. július 05. kedd

    Kedves Ágnes!

    Altatasi problémával fordulok Önhöz. Fiam 2,5 hònapos.Az estéink szornyuek, 1/1,5 ora kinszenvedes az altatas.Amint berakjuk a kiságyába,elkezd feszkelodni,vergodni,a fejevel mintha szoget akarna utni a kisagyba (hason alszik).A cumit kikopi,idegesen szivja,kikopi,szivja,kikopi…Eddig mindenezt a hasfájásra fogtuk(a kolikat az orvos is diagnosztizalta),am mintha nem olyan gyakran kuszkodne a hasaval,mint amilyen gyakran vergodni szokott elalvasnal(utobbi minden napos dolog). Hozzateszem,hogy az etetesek is altalaban szornyuek,nagyon mohon eszik,emiatt sokszor bukik..talan a hason fekves emiatt kenyelmetlen neki (jol kibufiztetem etetés utan és nem rogton rakom le az agyba),de haton sem szeret lenni,sot mintha semmilyen pozicio nem feleelne meg szamara…A lefekves elotti rutint tartjuk(apaval kozosen altatodalok ..). Felek,hogy a cumival is csak rontottam a helyzeten,mert mar a nappali altatasoknal is igényli(persze ugyanaz a mizeria mint este ),ill. egezsen idaig elalvas előtt kikopte,par napja viszont mar vele alszik el:(Szivem szerint cicin altatnam el,de a hasfájás/tuleves miatt nem merem.Leszivni naponta tobbszor nem szeretnm a mellem,este mèg igen,de nem tudom h osszezavarna e ha este cicin probalom megnyugtatni,napkozben pedig cumival?A cumirol erdemes lenne leszoktatni,avagy mas imprinting fog kellenni neki?Talan jobban orulnek,ha az ujjat szopna cumi helyett..de azt meg csak ugyetlenul nyalogatta..Mar mindenfele nyugtato modszerrel probalkoztunk sikertelenul..az a baj h nagyon belehergeli magat a hisztibe..Lehetseges h a külön szoba miatt ellenkezik altatasoknal, mert tudja h egyedul lesz,avagy a hasfájástol felne esetleg előre? Ugye vege lesz ennek a szornyu idoszaknak hamarosan,vagy ez csak az en ugyessegemen mulik? Kerem segítségét,nagyon el vagyok keseredve..segitsegem nincs(par honapja koltoztunk ki Nemetorszagba)..Válaszat előre is köszönjük! Cecilia

    • Vida Ágnes

      2016. július 07. csütörtök

      Általában az szokott lenni a gond ilyenkor, hogy amikor lefekteted még nem elég álmos. Ebben a korban az utolsó délutáni ébredés után már kb. 3 órát is simán ébren vannak a babák, esznek, játszanak, nézelődnek és elég csak akkor vinni fürdeni, amikor már úgy látod, tényleg nagyon álmos. Nem gond, ha elalvás előtt közvetlenül szopizik, ettől könnyebben megnyugszik és ellazul majd, ez nem zavarja össze. A cumizás nem gond, ha csak lefekvéshez kapja, nem lóg egész nap a szájában.

  • Andrea

    2016. június 29. szerda

    Kedves Ági!

    Több kérdésben is segítettél már, most újra a tanácsodat szeretném kérni.
    Kislányom 11,5 hónapos. Éjszaka nagyon jól és sokat alszik, általában 11 órát egyhuzamban (néha ébred 1-1szer, amit a fogának és most intenzív mozgásfejlődésének tudok be). Nappal mostanában átállt az egyszeri alvásra, ami általában csak 1-1,5 óra, de előfordul, hogy 45p.et alszik egész nap össz-vissz. Igaz, olyan is volt, hogy 3,5 órát aludt egyhuzamban, de ez kirívó eset volt. Ennek tükrében kérdezném, hogy az egyszeri 45-90p. nem kevés nappali alvásnak egy ennyi idős babának? Bő egy hónapja még kétszer aludt, de az első alvás időpontjában még soskszor nem volt álmos, csak sétával sikerült elaltatni, itthon az ágyában nem, illetve a délutáni, második alvás is sokszor maratoni altatás árán jött csak el. Általában nagyon későn aludt el (este 6 körül), aludt este 7ig kb, így természetesen nagyon nehéz volt este 9-10 között letenni, hiszen akkor még nem volt álmos. Aztán mivel későn aludt el (este 10-fél 11 között), későn is kelt reggel (ami inkább már délelőtt volt, 9-fél10 magasságában) és így fenntartotta magát ez az ördögi kör.
    Az utóbbi másfél hétben sikerült átállni arra, hogy este 9-fél10 között elalszikés így reggel is egy órávan korábban, 8-fél 9 között kel. A délutáni alvása általában 13:30-15:00 között szokott megesni.
    A napközbeni alvásával az a további gondom, hogy én hetente háromszor dolgozom délután 4től este 7ig (a férjem is dolgozik ilyenkor), ekkor a nagyszülők vigyáznak a lányomra. Este negyed 8 körül tudom felvenni és hazafelé az autóban (negyed óra az út) mindig elalszik. Amikor hazaérünk, finoman felébresztem szegényt és utána vacsorázik, de ez a negyed óra alvás is kizökkenti/kipihenteti annyira, hogy este ezeken a napokon az elaltatása óriási tortúra. Amíg kétszer aludt, este nem aludt már a kocsiban, így sokszor gondolkodom rajta, hogy mégis vissza kéne állni a kétszeri alvásra, de azt olyan erőltetettnek érzem, ő alakította úgy, hogy már csak egyszer alszik. Illetve akkor meg azért aludt el este nehezen, mert a második alvása sokszor annyira későre esett. Ami pedig azért van, mert a délelőtti órákban egyáltalában nem álmos, legkorábban 13:00-13:30 körül lehet letenni.
    Így inkább egyszer alszik 14:00 körül, amikor már tényleg fáradt és nemcsak sétával altatható el, hanem az ágyában is és így nincs altatás erőltetés. Csak ugye sokszor az az egy alvás is csak 45p-1 óra, így az az érzésem, hogy nem alszik nappal eleget és ezért is alszik el este az autóban. De másfelől azt is gondolom, hogy természetes, hogy 3-4 óra ébrenlét és intenzív játék, sok inger után, amit a nagyszülőknél kap, az autó monoton zötyögése elringatja. Próbálok beszélni út közben hozzá (egyedül hozom haza), de semmit sem ér, pillanatok alatt elalszik.
    Hogy tudnám ezt a problémát kiküszöbölni?
    Vajon lehet alapja annak a félelmemnek, hogy így nappal nem alszik eleget? Ha igen, mit tehetnék? Erőltessem mégis a két alvást? Ha nem, mit csináljak, főleg ezzel az esti autós bealvással…

    Válaszodat előre is köszönöm szépen!

  • Móni

    2016. június 15. szerda

    Kedves Ági!

    Kiságyba visszaszoktatással kapcsolatban lenne kérdésem. Fél éves lesz a kislányom, kb három hete alszik velem, mert az esti altatással problémák voltak- nem igazán akart elaludni, gyakran ébredt. Szeretném ha vissza szokna a kiságyba, de nem tudom hogyan kezdjek neki. Mostanában már a nappali alvás is nehezen megy,cicin vagy vállon elalszik, de ahogy beteszem a kiságyba felébred. Ilyenkor van hogy az egész alvásidőt végig nyöszörgi. Próbáltam a felvesz-letesz módszert, mikor felveszem abba is marad a panaszkodás, de ahogy leteszem újra kezdi. Mennyi idő alatt segít ez a módszer ha segít egyáltalán? Hogy tudom vissza szoktatni? Előre is köszönöm!!

  • Kovács Margaretta

    2016. június 10. péntek

    Szép napot! Kérdésem lenne, 9 hónapos babám alvása katasztrófa. Mindig is rosszul aludt, kezdetben hasfájás, azota meg nemtudom mire fogni. 4 foga van, és a következő 2 is lassan kibujik, de minden este nem létezik hogy ez a gond. Elkezd forgolódni, dörgöli a szemét és elkezd sirni. Megszoptatom hátha szomjas, de ugyan ugy nyugtalan. Ringatom, kézben, hintában, mellette fekszek, simogatom, de nem segit. Hálozsákban is probáltam, anélkül is. Ritka hogy 2 orát egyben aludjon nyugton. Hajnalban esetlg. Legtöbbször azon fáradozok hogy ő ne ébredjen fel, kialvatlan vagyok. Férjemmel gondoltunk rá h esetleg születése közben érhette trauma amit ujra átél és ez lehet baj. Nemtudunk mire gondolni. Ön szerint sedativ pct adhatnék neki? Válaszát előre is köszönöm

    • Margaretta

      2016. június 25. szombat

      Mivel nem jött még válasz, átformálom a dolgot. Próbáltam a sedatif pct. Könyebben elaludt töle, de ugyan ugy forgolodik, sir. Eljön az éjfél, 1 óra, forgolodik, megszoptatom, de ez nem segit, és elkezd sirni, sőt, visit…. ezután nehezen nyugszik meg, fel kell h ébredjen teljesen hogy abbamaradjon a sirás neki. Ha fogzás valoban, akkor mivel probàlkozzak? 9.5 hónapos. Nagyon várom hogy kicsit könnyebb legyen, mert ez nagyon kimerítő…

      • Vida Ágnes

        2016. június 25. szombat

        Mivel még nincs kint az első 8 foga, mindenképpen a fogzás okozhatja a nyűgösséget. Mélyen alszik, azért ébred fel olyan nehezen, ezért az is lehet, hogy ha nem foglalkozol a forgolódással, csak akkor mész be hozzá, amikor teljesen felébredt, akkor az is lehet, hogy magától is visszaalszik. Biztos, hogy félálomban van most ilyenkor, mert a szoptatás után sem nyugszik meg, tehát nem ez a baja.
        Mivel éjfél körül kel, a homeopátiás alkati szerek közül a Chamomilla lehet az ő alkati szere, de érdemes megnézni a listát és kiválasztani azt, ami leginkább neki valónak tűnik: http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf

  • Móni

    2016. május 22. vasárnap

    Köszönöm a választ! A napirendünk jelenleg úgy néz ki, hogy 7körül ébred, eszik, utána ébren van, 10körül megint eszik, utána általában alszik. Dél körül ebédel, van hogy alszik, de van hogy ébren van a következő etetésig ami 4 óra körül van. Utána általában alszik. A fürdetés fél8 körül van, utána 8-10ig van az etetés, ami mostanában nyúlt ilyen hosszúra. Eddig 40 perc evés után elaludt, le tudtam tenni és reggelig aludt. Mostanában hiába alszik el evés közben, ahogy lerakom felébred. Nagy nehezen sikerül elaludnia, de néha felébred, és akkor szintén legalább egy óra elaltatni. Min kellene változtatni, hogy el tudjon aludni? Előre is köszönöm!

  • Móni

    2016. május 20. péntek

    Kedves Ági!

    Esti elalvási problémával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Kislányom 19 hetes, két hónapos kora óta átaludta az éjszakát kb. három héttel ezelőttig. Azóta az esti altatás egy két órás procedúrává nőtte ki magát, ami abból áll, hogy fürdés után eszik-cicizik, belealszik, amíg lehet ébresztgetem, hogy rendesen egyen. Utána büfizik, ekkor még mindig alszik, viszont ahogy leteszem a kiságyba aludni kinyílik a szeme és sírni kezd. Ezt szoktuk ismételgetni, amíg végül nem sikerül úgy letenni, hogy aludjon. Onnantól viszont reggelig alszik szépen. Mi lehet a probléma? Semmilyen változás nem történt az életünkben. Előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2016. május 22. vasárnap

      Ilyenkor általában a napirendet érdemes végiggondolni. Ahogy a baba nő, egyre többet tud este is ébren lenni, ha nem elég álmos, nehezebben tud elaludni is, ez okozhatja a problémát.

  • Juhász Tímea

    2016. május 18. szerda

    Kedves Ágnes! Kislányom 2,5 hetes. Azt olvasom ebben a korban a nappali alvasok száma 4-5. Az én lánykám eddig 3×3 órát aludt, és éjjel is csak 1x kel. Pár napja nagyon nehezen alszik vissza, és nappal 2x alszik már csak. Viszont látom, hogy nyűgös! Cicin szoktam megnyugtatni, be is alszik, viszon ahogy letenném felébred. Ez normális, vagy valamit nekem kell máshogy csinálnom.?
    Köszönöm a válaszodat!:)

    • Vida Ágnes

      2016. június 25. szombat

      Ez babafüggő, vannak olyan babák, akik az első heteket szinte teljesen átalusszák, mások sokat vannak ébren. Mivel még nagyon kicsi, sokat fog ez alakulni magától is. Most annyit tehetsz, hogy amikor álmosnak látod, dédelgeted vagy szoptatod és, ha elszenderedik, leteszed.

  • B Ildikó

    2016. május 17. kedd

    Kedves Ági!

    A következő dolog foglalkoztat minket a babánkkal kapcsolatban. Még kicsi (7.5 hónapos), a mi édes pici lánykánk. 🙂 Pont ezért (mert lány) fogalmazódott meg bennünk apával, hogy önvédelmi sportra járassuk majd (karate és társai). Semmi mást nem akarunk rá „kényszeríteni”, de ezt az egyetlen dolgot nagyon szeretnénk mindketten, hogy mindenképp csinálja.
    Nem vagyunk nagy sportemberek, nem ezért. Hanem mert a világ tele van „szörnyű” emberekkel, akikről hallani, hogy gyerekeket bántanak mentálisan, fizikailag, akárhogy. Vagy tudjuk, hogy a gyerekek a legkegyetlenebbek tudnak lenni egymással… Szóval, hogy tudja magát megvédeni, tudjon kiállni magáért,ha szükséges, de mivel küzdősport, önfegyelmet, kitartást, stb.-t tanulna.

    A kérdésem, kérdésünk, hogy mikortól lehet javasolt, hogy ilyesmivel kezdjen foglalkozni de úgy tudjuk oda vinni, hogy ne érezze kényszernek, ne érezze, hogy a szülei akarata rányomja a bélyegét, hanem hogy szeretni tudja, és fel tudja fogni, hogy a saját érdekében akarjuk, hogy azzal foglalkozzon, és élvezni tudja?

    Köszönöm,
    Ildikó

    • Vida Ágnes

      2016. május 17. kedd

      A küzdősportokról sokan gondolják, hogy önvédelmet tanul belőle a gyerek, de igazából ez nem teljesen van így. Sokkal inkább tanul belőle fegyelmet, kiállást, lesz egy jó általános állóképessége, mindegyik hasznos, ha meg kell majd védenie magát. A legkorábban a judo kezdhető el, arra már 3-4 éves kortól lehet járni, a gyerekek nagyon élvezik, mert kicsit birkózósabb. A karatét, taekwondoot tanfolyamonokon általában 5 éves kor körül lehet kezdeni (bár nálunk az oviban már középső csoportban is volt). Ami igazán felkészít pl. utcai támadásokra az a krav-maga, azt viszont csak 8 éves kortól lehet.

    • Andrea

      2016. június 29. szerda

      Kedves Ildikó! Ne haragudj, hogy „belebeszélek” a kérdésedbe, de a családom élete eléggé a kyokushin karate körül forog, így van személyes tapasztalatom már óvdás kori küzdősportolással is, ráadásul nekem is van egy pici lánykám (még ő sincs 1 éves), így miatta mi is sokat beszélünk a férjemmel az általad említett problémákról. Hátha tudok tanácsot adni :).
      Az én öcsém 5 évesen kezdte a kyo karatét az oviban, most 20 éves, fekete öves mester (már 14 éves kora óta junior fekete öve volt, de már felnőtt) és most ő tanít 5 éves kortól felfelé :). Szóval igen, általában az 5 éves kor az alsó határ, legalábbis a kyoban, ami egy full kontakt karate, szemben sok más karatéval, pl. shotokan (anno Linda filmek). Ha már önvédelem, én mindenképpen full kontaktban gondolkodnék egyébként (tényleges erejű ütések-rúgások, persze gyerekek mértékével).
      Az öcsém picit visszahúzódó volt kicsinek, az edzésekkor apának végig ott kellett ülnie évekig, mert azt leste, hogy ott van-e és ha eltűnt (nyilván próbálkozott), akkor sokáig elsírta magát. Mégis, az sosem fordult meg benne, hogy ne szeretne edzésre járni. Ebben 3 fő szempontot látok. Az egyik az edző személye, aki ha jó szakmailag és ért a gyerekek nyelvén, akkor olyan követendő példát tud nekik mutatni, akikre hasonlítani akarnak és akinek meg akarnak felelni a lehető legjobb értelemben, akire felnéznek. Öcsém első edzője is ilyen volt és amint átkerült már máshoz (felső tagozatos lett) is szerencsére olyan edzői, mesterei (sempaiai, senseiei) lettek, akikhez ugyan úgy imádott járni. És persze megkérdőjelezhetően beleszerett a sportba is. A másik fontos szempont a közösség, azaz hogy talál-e kis barátokat az edzőhelyen. Harmadik jelentős szempont pedig a sikerélmények kérdése. Őket folyamatosan viszik versenyekre és nincs is annál motiválóbb számukra, mint hogy onnan érmeket hoznak haza, kis bajnokok lehetnek már 6-7 évesen is. Ez lelkesítni őket igazán és ezért önszántukból mennek edzeni, nem a szülő erőltetni rájuk. Az éremelhozatal egyébként ebben a korban nem olyan nehéz, mert mivel nemek, korcsoportok és testtömegek alapján vannak a kis karatékák beosztva, általában nincs sok ellenfelük, így sokszor az érem hazahozatala adott, mert eleve 2-3an vannak csak egy súlycsoportban. Én ezt a bőkezű éremosztást régen furcsállottam, de már belátom, hogy a gyerekeknek ez a legfontosabb lelkesítés a sporthoz. Az öcsémnél a mai napig kint vannak a vitrinben a legkisebb korában nyert oklevelek, aranyérmek és kupák is a felnőtt elismerések mellett.
      És még egy fontos szempont. Valóban nem jelenti sajnos azt automatikusan egy küzdősport űzése, hogy valaki meg tudja az utcán védeni megát, főleg 8-9 évesen, ha pl. késsel támadnak rá (az ellen a legnehezebb hatékonyan fellépni felnőttként is). De nagyobb esély van rá, mint nélküle és ad egy olyan kiállást, önbizalmat, magabiztosságot, ami a kritikus szituációban megfelelő lélekjelenlétet eredményezhet.
      Ezért fontos lenne az edző és edzőhely (dojo) keresésnél ezt is szem előtt tartani, azaz elmondani, hogy nektek az önvédelem az elsődleges célotok, mert mindenhol más ezen a fókusz. Én is karatéztam (igaz, én felnőtt fejjel kezdtem el), több edzőhöz is jártam. Volt, aki külön tanította a lányokat, hogy tudják megvédeni magukat, főleg késes támadáskor, de olyan is volt, ahol ez fel sem merült, csak a dogmatikus karate rendszer oktatása volt edzésről edzésre. Szóval ilyen irányban is érdemes tájékozódni. És ami még nagyon fontos az az, hogy ti is tanítsátok az önvédelemre, beszéljetek róla minél többet. Adjatok neki pl. sprayt (nem muszáj paprikának lennie, egy sima dezodor a felkészületlen támadó szemébe fújva is kellően hatékony tud lenni az adott pillanatban, egy barátnőm annak idején az anyukájától, e célból és óvatosságból kapott dezodorral menekült meg a megerőszakolástól…), ami este pl. legyen mindig a zsebében, ha már egyedül közlekedik. Tanítsátok meg neki, hogy hova nem nyúlhat soha senki és ha mégis valaki megteszi vagy meg akarja tenni, ellenálljon foggal-körömmel és ne féljen segítséget kérni, titeket pedig legfőképpen avasson be. Borzalmas tud lenni a szégyenérzet, hogy a kis áldozat magát hibáztatja és a szüleinek sem meri elmondani a történteket, csak azért, mert nem beszéltek vele arról, hogy az ilyen helyzetet hogy kell kezelni.
      Szóval szerintem a küzdősport keresés az alap, de e mellett ezeket is meg kell tenni és ha már nagyobb, be lehet íratni önvédelmi kurzusokra is, külön vannak ilyen tanfolyamok. Nem fogja erőltetésnek venni, mert akkor már érteni fogja, miért fontos ez. Persze azt sem kell sugallni, hogy mindenki vadállat és bánatni akarja, nem kell, hogy rettegjen és mindenkiben az ártó szándékot feltéelezze, de tény, hogy fel kell őket szerintem is készíteni sajnos.
      Bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de hátha tudtam segíteni.

      Üdvözlettel,
      Andi

  • Zsófi

    2016. május 16. hétfő

    Kedves Ági!
    Köszönöm a választ!😊
    Időközben a harapás abbamaradt szerencsére.
    A másik dologgal kapcsolatban még szeretnék hozzáfűzni valamit. A kisfiammal szinte csak én vagyok éjjel-nappal, mert az apukája külföldön dolgozik. Minden este lefekvés előtt megvan az általad is javasolt fél óra, vagy inkább több. Igazság szerint születése óta nem volt olyan, hogy egyetlen hang nélkül átaludta volna az éjszakát. Mikor hallom őt, máris nyúlok a pótcumiért, mert ha kap, alszik is csendben azonnal tovább. Igazából fel sem ébeed, a szeme is csukva. Mikor volt a cumival is nyekergős időszaka, simogattam és halkan nyugtattam, az segített. 16 foga kijött már, panasz nélkül. Volt időszak, hogy egyszer ébresztett, kereste a cumit, megkapta és aludt. Ezért voltam tanácstalan, hogy mi lehetett ez, de már ez is elmúlt szerencsére. Nyálzik régóta, biztos az ötösei jönnek, mégis mostanában nyugisabb, még náthásan is. Ritkán ébred igazán fel, de csak felül és ahogy hozzáérek, már fekszik is vissza és alszik.
    Egy olyan tanácsra lenne szükségem, ha majd lesz időd, hogy egyetértesz-e abban, hogy a legújabb szokását, miszerint este 11 előtt nem hajlandó aludni, picit megpróbáljuk megváltoztatni és reggel is és délután is mindig picit előbb és előbb kelteni, hogy körülbelül 10-kor este azért aludjon és délután se 5-kor keljen?
    Köszönöm előre is és a választ pedig még egyszer!
    Zsófi

    • Vida Ágnes

      2016. május 17. kedd

      Igen, ha gond nektek a 11 körüli fektetés, akkor előrébb lehet hozni az időpontot azzal, hogy néhány napig reggel korábban kelted, ezzel a délutáni alvás is korábbra csúszik egy kicsivel. Kell 4-5 nap, mire átáll a bioritmus és már nem kell kelteni, addig délután esetleg tovább akar aludni majd és olyankor is kelteni kell.

  • Zsófi

    2016. május 09. hétfő

    Kedves Ági! Már próbáltam írni ide neked más témában, de sajnos nem láttad vagy nem tudom.:-( Mások, akik utánam kérdeztek, kaptak választ, de mivel ilyen még nem volt azelőtt, nem tudom, mi lehetett. Ezért kérdezem, kérdezhetek-e itt most, hogy el tudd olvasni? Nagyon köszönöm előre is:Zsófi

    • Vida Ágnes

      2016. május 16. hétfő

      Válaszoltam! 🙂

  • Wéber Eszter

    2016. április 23. szombat

    Kedves Ági!
    Tudsz esetleg javasolni valamit az alvási problémáinkra? Április 4-én írtam. Sajnos nekem már semmi ötletem, hátha Te találkoztál hasonló esettel.
    Köszönöm: Eszter

  • Tera

    2016. április 20. szerda

    Kedves Agi, kisfiam 8 honapos de meg nem maszik es ulni se nagyon szeret, ha felultetem kitamasztva sokszor addig rugdalozik mig lecsuszik es lefekszik:D Hason inkabb hatrafele kuszik de azt se sokat, altalaban igy oldalra csapkod a kezevel mintha repulni akarna 😀 Levagyunk maradva? Forogni nagyon szepen forog , igaz a hozzataplalassal is gondok voltak, 4 honapos kortol minden nap probaltam vegul 6es fel honapos koratol mindent megeszik. Addig nemvolt hajlando.Koszonom

    • Vida Ágnes

      2016. április 21. csütörtök

      Kúszni 9, mászni 10 hónaposan kell elkezdeni, tehát még nincs semmivel se lemaradva. Ne ültesd, mert az nem motiválja gyakorlásra, inkább fektesd hasra, hadd gyakorolja a kúszást, ha már hátrafelé megy neki, pár hét és elkezdi előrefelé is, ha sokat gyakorolhat.

      • Tera

        2016. április 21. csütörtök

        Koszonom, nagyon sokat van hason, de az nem gond hogy oldalt csapkod a kezevel? Mikor el akar erni valamit a levegobe rugdal es csapkod szegenykem 😀 probalok neki segiteni , de azt olvastam magatol kell rajonnie hogy is kell kuszni. Ma lettudn kilenc honaposak es zavar, hogy mas egykoru baba már sokkal tobb mindent csinal. Nem látom rajta hogy baj lenne, de megis azert aggodok.

  • olga

    2016. április 18. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam 3 hónapos múlt.Negyedik gyerek. Kiegyensúlyozott , nyugodt baba, naponta ötször szopik. Elég mohón eszik, mindig kell böfiztetni. Kb 2 hónapos kora óta már csak hajnalban 5és6 között szopik, aztán még fél8-8-ig viszaalszik. Napközben 3-szor alszik: Délelőtt, koradélután és koraeste.

    Délelőtt kb másfél órát (10-fél12), ezt majdnem mindig kinn, hordozóban séta közben. Utána felébred, eszik(kb 12-kor), majd kb 2 óra ébrenlét után elálmosodik, nyűgös lesz. Ilyenkor a kiságyba fektetem (kb fél2-kor), hason hamar elalszik egyedül, kicsit simogatom, és kb 4-5 perc múlva alszik is. Eddig ilyenkor mindig nagyon hosszan aludt, kb 2-3 órát. 5 hete viszont szinte pontosan az étkezés befejezése után másfél órával (tehát nem a lefekvés után) felriad és nyöszörögve sír kb 2-3 percet, aztán megnyugszik, elalszik 3-4 percre, majd újra sírás, újra elalvás. Ha ilyenkor megpróbálom kivenni, dühösen sírni kezd. Ez a nyüglődés kb 1 óra hosszan eltart, felváltva sírás, alvás. A sírások között tényleg alszik, csukva van a szeme. Leginkább periodikus hasfájásnak tűnik, mert magas hangon sír, rángatja a lábait, néha pukizik is. Aztán 1 óra felváltott sírás és alvás után abbahagyja és alszik nyugodtan még 1-1,5 órát megszakítás nélkül.

    Délután , amikor felébred (kb fél5) eszik, majd estefelé még egy rövidet alszik, aztán ébrenlét, fürdés, evés alvás. Éjszaka sose sír; napközben sem sírós, nyugodt kisbaba.

    Vajon mi lehet ennek a délutáni nyüglődésnek
    az oka, hogyan tudnék segíteni rajta?

    Köszönöm.

    • Vida Ágnes

      2016. április 19. kedd

      Elképzelhető, hogy tényleg addigra dolgozza fel az ebédet és az emésztése miatt ilyen nyűgös. Hasfájás elleni szerekkel érdemes próbálkozni. Ebben a korban elsősorban a Gripe Water ajánlott, mert 3 hónaposan jellemzően már nem a levegőnyelés a hasfájás oka (a legtöbb hasfájás elleni szer csak erre hat)

  • Szabóné

    2016. április 12. kedd

    Kedves Ágnes!
    Kisfiam 7 hónapos. Kúszik,màszik,stabilan ül. alul és felül jön két
    foga. 4 hónapos kora óta hozzátáplálom,mindent elfogadott, de most
    mióta fogzik darabos ételt nem eszik csakis tejet és abból sem sokat.
    Mi lehet a baj hogy nem kell a darabos étel? Már egy hete hogy
    mindenfélével próbálkozom, de mindìg én eszem meg. A másik kérdésem
    hogy mióta kúszik,mászik és ül, a
    babahordozóban,kézben,babakocsiban,kiságyban megfordul. Altatásnál
    mindìg ki kell tàmasztanom két oldalt mert megfordul hasra és sìr
    akármilyen álmos. A kitámasztás semmit nem ér. Éjszaka is álmában megfordul, felül és sìr. Nem alszik
    hason mert azthiszi másznia kell ha megfordul. Ez egy éjszaka kb
    20szor megtörténik. Miért van ez??? Ha
    megfordìtom a hátára egyböl hasra fordul. A babakocsiban is hason
    utazik ha nem kötöm be. köszönöm a választ.

    • Vida Ágnes

      2016. április 25. hétfő

      A fogzás okozhat átmeneti étvágytalanságot, a kanalas ételek csíphetik az ínyt, ez is okozhatja. Nem kell erőltetni, semmi baja nem lesz, ha most átmenetileg nem kapja őket. Azért minden nap kínáld meg, és ha kelleni fog neki újra elfogadja majd, illetve, ami segíthet, ha az ínyét, ott, ahol jön a fog, bekened fogzáskönnyítő géllel és utána pár perccel kínálod meg a kanalas étellel, ha tényleg az ínye fáj, ez segíteni szokott.

      Az alvásnál ez átmeneti állapot, néhány hét alatt el szokott múlni. Addig segíthet, ha rugalmas pólyában vagy hálózsákban alszik, amiben nem tud megfordulni.

  • Wéber Eszter

    2016. április 04. hétfő

    Kedves Ági!
    17 hónapos kislányom alvási problémájára keresem a megoldást. Viszonylag jó alvó volt, de kb. 3 hónapja felébred, feláll az ágyban és sír. Eleinte csak 4-5 alkalommal, de mára már odáig fajult, hogy van, hogy 10-szer is felkel. Hiába próbálom megnyugtatni, próbálok neki cumit adni, kiveri a kezemből, néha ha kiveszem az ágyból, még jobban sír és vissza akar menni, néha megnyugszik a kezemben, de nem nagyon veszem ki, mivel most arra szoktunk rá sajnos, hogy sír, feláll, iszik vizet, és magától visszafekszik. Gyakorlatilag a vízivás az egyetlen, ami beválik, és visszaalszik. Kísérleteztem sok mindennel: teljes sötét, világosabb, hálózsák, hálózsák nélkül, volt, hogy hagytam sírni, de nem volt szívem kitaróan megcsinálni, egész éjjel több napon keresztül. Mivel csecsemő korában olvastam az altatásról és nevelésről szóló könyveidet, nem volt ringatásos altatás, semmi felesleges szokás. Elfáradt, és aludtunk szépen. Most napközben már csak egyszer alszik, de akkor 2,5-3,5 órát, mert nyilván fáradt az éjszaka miatt. Amúgy nagyon kiegynsúlyozott baba, jókedvű napközben, 12 foga van már. Altatás is könnyű, beteszem az ágyába, és elalszik magától.
    Annyi plusz adalék, hogy 6hónapos volt, amikor eladtuk a lakásunkat, és most még mindig keressük a helyünket, nagymamáknál lakunk -két hónap itt, két hónap ott. Velem van egy szobában mindkét helyen, szemmel láthatóan jól érzi magát mindenütt, napközben az éjjeli problémáknak semmi nyoma.
    Köszönettel: Eszter

    • Vida Ágnes

      2016. április 25. hétfő

      A szeparációs szorongás időszakában ez gyakori probléma. Valószínűleg a hátsó fogai is jönnek és amiatt kel fel, a víz is ezért kell neki, mert íz hűsíti a fájó ínyt. A visszaalváshoz viszont rád van szüksége, csak veled érzi biztonságban magát, ezért nem alszik vissza magától. Elsőként talán a fogzásra kéne adnod neki valamit, akkor ritkábban ébredne fel.
      Ha ez nem működik, akkor a legegyszerűbb, ha az első ébredés után magad mellé veszed és együtt alszotok tovább, ebben a korban sok babát csak ez nyugtat meg.

  • Dné Noémi

    2016. április 01. péntek

    Kedves Ági!

    A babám most 3 hetes és alig alszik napközben. Már vagy egy hete fél óránként szopizni akar, van, hogy elalszik cicin (az esetek többségében), van, hogy nem. Ha elalszik, akár azonnal felkelek akár várok 20 percet vagy egy órát is, az esetek 99%-ában azonnal felébred és sírni kezd. Azt is kipróbáltam, hogy nem próbálom meg áttenni a kiságyba, hanem a szoptatós ágyon hagyom, hátha ott alszik, de ugyanúgy felébred ha átteszem, ha nem. Este 10-11 körül viszont általában egy olyan 2 órás művelettel sikerül letenni a kiságyba, olyankor beájul és alszik éjjel 2-3-ig, akkor szopizik egyet, majd megint alszik reggel 6-ig körülbelül, szopi, majd alvás 8-9-ig. Onnantól kezdve viszont szinte semmi. Hasa kicsit szokott fájni délutánonként.

    Kérdezném, hogy csak szimplán ennyire éber baba és már most le kell kötni, vagy inkább csak nem szeretne egyedül maradni és igényelné a közelségemet?

    Köszönöm válaszod.
    Noémi

    • Vida Ágnes

      2016. április 25. hétfő

      3 hetesen még minden normális 🙂 Valószínűleg még sokat igényelné a közelségedet, ez később sokat fog változni majd, most szoptasd igény szerint, legyen testközelben, amikor szükséges!

  • Agi

    2016. március 30. szerda

    Kedves Agi!

    Kisfiam 14 hos, kb egy honapja atmeneti allapotban vagyunk, probal atallni 1 nappali alvasra. Eddig nem volt problema, igyekeztem „lekovetni”, hogy mit szeretne, ha ugy alakult hagytam 2-szer aludni, ha nem sikerult delelott elaltatni, akkor csak 1-szer aludt, ebed utan, bar ennyi ebrenletet kicsit nehezen birt. Igy ezeknel az 1-szer alvasoknal elofordult tobbszor, hogy tulfaradt, nem tettem le a faradtsag elso jeleinel, hogy jol „jojjon ki” a napunk es 8-9ig fennmaradjon (egyebkent hajnal 4-5korul mar kukorekol).
    Korabban mukodott, hogy amikor lattam, hogy faradt, olbevettem, picit ringattam es mar csukodtak is a szemei. 3 napja viszont, hiaba egyertelmu, hogy faradt, nem hajlando elaludni. Ugyanugy olbeveszem, ringatom, de ahelyett, hogy szepen lecsendesedne es elaludna, ahogy eddig tette, felhergeli magat, uvolt es fesziti ki magat a kezeimbol.
    Elkeseredesemben setalva-ringatva altattam el 2 napig, illetve s harmadik nap tapszert kapott lefekveskor, igy vegulis sikerult elaltanom mind a harom nap, de ez azert visszalepes az eddigiekhez kepest. Lehet elrontottam, hogy parszor tulfarasztottam? Vagy mi lehet a gond? Hogyan tudnam helyrehozni? Mit tanacsolsz?

    • Vida Ágnes

      2016. április 25. hétfő

      Lehet, hogy egy kicsit túlfáradt addigra és már emiatt tiltakozik az elalvás ellen. Nem gond, ha most te segítesz neki elaludni, de ha nem akarod tápszerrel altatni, az is segíthet, ha pl. a nagyágyon mellédfeküdve aludhat el, vagy ha mesét olvasol neki lefekvés előtt, ami segít egy kicsit ellazulni még mielőtt jönne az igazi alvás.

  • Ági

    2016. március 30. szerda

    Kedves Ági!
    Kislányom 21 hónapos múlt, soha semmi gondunk nem volt az alvással, altatással. Mostanában arra lettem figyelmes, hogy Mírát az esti lefekvésnél nagyon foglalkoztatják az árnyékok. Nézegeti őket és az ellen dolgozik, hogy le ne csukódjanak a kis szemei. Iszonyatosan fáradt ilyenkor, mégis másfél óráig elhúzódik az altatás (ölben). Próbáltuk már sötétben, világosban is altatni, kiságyban, nagy ágyban, másik helységben… Hiába.
    Többször átbeszéltük már, hogy nem kell félnie az árnyéktól, de szerintem nagyon nehéz egy ekkorka gyerekben maradéktalanul kiirtani a félelmet. Sőt, azt vettem észre, minél többet beszélek róla, annál jobban fél. Inkább nyugtatgatni szoktam, hogy érezze a közelségemet. Előkerülnek néha a plüss állatai is alvás előtt, de ez sem tudja elterelni a figyelmét.
    Mit tehetnék? Ebben kérném segítségét. Előre is köszönöm, Ági.

    • Vida Ágnes

      2016. április 25. hétfő

      Ezen az segíthet, ha valamilyen kapaszkodót kap a kicsi, ami segít neki biztonságban érezni magát. Pl. egy plüssállatkát megkérhetsz, hogy vigyázzon rá éjszaka, amíg alszik, ehhez kitalálhatsz egy rituálét, odahúzhatsz egy széket az ágyához, amire leül a plüssállatka, mintha anya lenne, „beszélgettek” az állatkával még egy kicsit lefekvés előtt, ő is meghallgatja az esti mesét és utána jön az alvás. Ezzel játékos módon megnyugtatod őt és segítesz neki, hogy biztonságban érezze magát éjszaka.

  • Zsoka

    2016. március 26. szombat

    Kedves Agi,

    Van egy 2 eves kisfiam, aki este barmikor fekszik le, nagyon ritka, hogy reggel 5 ora utan keljen fel. Van, hogy 3-4 kozott ebred es nem alszik vissza. (este 21:30-22:00 kozott fektetem). Napkozben pedig alszik 13-15 ora kozott es ha nem ebresztem fel, aludna min. 4 orat is. Tanacstalan vagyok, rendben van az, hogy nappal ilyen sokat aludjon? Hadjam neki, vagy keltsem fel tovabbra is, annak remenyeben, hogy egyszer majd reggel tovabb alszik?

    Valaszat elore is koszonom,
    Zsoka.

  • Cs. Beáta

    2016. március 25. péntek

    Kedves Ági!
    9 hónapos a kisfiam, de már egy ideje tart, hogy este 7kor annyira fáradt hogy el kell altatnom(2 perc alatt elalszik)1-2 alkalommal felkel este szopizni(már csak elalvás előtt szopizik) ez még rendben is lenne. Viszont hajnal fél5-5től ébren van és ordít, visít torkaszakadtából, de ennek ellenére dörzsölgeti néha a kis szemét. Se leköni se a figyelmét elterelni nem tudom. Ez általában abbamarad amikor átjön párom a másik szobából, mert ő nem tud a kicsi mellett aludni és elég komoly összpontosítás kell a munkájához. Most sem lát engem a pici és csendben van. Illetve egész nap nem csinálja, de ha reggel meglát ordít. Hajnalban már nem bírok élni kávé nélkül,hogy csitítani és játszani tudjak vele, de azt eddig is ittam, és mindent megpróbáltam már, hogy ne kiabáljon. Éppcsak túl vagyok a depin, de így lassan visszazuhanok, párommal a vizsonyunk csak romlani fog és a legnagyobb félelmem, hogy az imádott kisfiam fejlődése és lelkivilága csorbát szenved. Mit tehetnék?
    Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2016. március 26. szombat

      Mivel viszonylag hamar alszik el, ezért kel fel hajnalban, hiszen addigra már 10 órát aludt. Az óraállítás után ez jobb lesz majd magától is, de ha még úgy is túl korainak érzed, akkor azt lehet tenni, hogy a nappali alvását eltolod 30 perccel, így este is később álmosodik el. 3-4 nap kell, mire átáll teljesen a bioritmusa és elkezd később kelni, ha ez megvan, akkor megint 30 perccel odébb tolhatod az egészet.

  • Arnie

    2016. március 25. péntek

    Mi is hasonloval szenvedünk.két es fél hetes a picink, es gyakran nem hajlando elaludni, pedig meg alig kellene fent lennie. Ma 5.órája próbáljuk elaltatni, hasa nem faj, enni kapott, tisztaba lett téve, mindent megpróbáltunk.a végkimerülés szelen vagyunk.asit nagyokat es nézelődik. Lathatoan semmi baja nincs, egyszeruen nem hajlando aludni :/

    • Vida Ágnes

      2016. március 26. szombat

      Még nagyon picike, ezért még nagyon felületesen alszik, ezért ő képes szopi közben is kipihenni magát. Szoptasd igény szerint, amennyit csak kéri, ha akar, hadd aludjon el cicin, vagy ha büfi után felébred, hordozással, testközelben altasd. Ha háton alszik, ez is lehet a nehéz elalvás oka, próbáld meg hasra tenni, sokszor szokott segíteni.

  • Zsófi

    2016. március 11. péntek

    Bocsánat, azt még elfelejtettem az alváshoz hozzátenni, hogy ezt a hangos nyekergést van, hogy a cumival a szájában is csinálja, néha még rugdos is álmában, pontosan úgy, mint mikor ébren hisztizni készül. Sokszor enélkül nincs is helyezkedés… Ez ugyanúgy pár hete tart. Remélem, van valami ötleted, mert mi tanácstalanok vagyunk.
    Még egyszer köszönöm:
    Zsófi

  • Zsófi

    2016. március 11. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 18 hónapos. Nála is elő-előfordul, hogy tiltakozik az alvás ellen, pedig már 8 órája fent van. Azt még meg is oldjuk szerencsére, viszont amit most elkezdett pár hete, azzal nem boldogulunk. Nagyon cumis, de most már napközben ritkán kéri csak, alváshoz viszont mindig. Éjszaka, ha észleli, hogy kiesett a szájából és nem találja, visít, amíg vissza nem tesszük a szájába. Már pótcumikkal alszunk, hogy ne kelljen keresni, csak gyorsan odaadni neki egyet. Nappal simán visszateszi, de gondolom, félálomban könnyebb visítani érte. Ha felszínesebben alszik, van, hogy 8-10 alkalommal van ez éjjel. Van esetleg erre valami (számunkra) kedvező megoldás?
    A másik gondom-bár ez már nem ide tartozik, csak sajnos a fogadóórák időpontjában ritkán tudok írni-, hogy még mindig harap. Szeretetből, nagy ritkán bosszúból. Utóbbi egyre kevesebbszer fordul elő szerencsére. Már próbáltunk mindent, amit Te is tanácsoltál, de még mindig kék-zöld a karunk… Átölel és harap. Odafut, átkarolja a lábunkat és harap… Van még valami titkos fegyvered esetleg? 🙂
    Előre is nagyon köszönöm:
    Zsófi

    • Vida Ágnes

      2016. május 16. hétfő

      Nem azért ébred fel a kisfiad, mert kiesett a cumi és nem azért hív téged, mert nem tudja visszatenni, hanem azért hív, mert szeparációs szorongása van és téged szeretne látni. Szét kell választani ezt a szokást attól, hogy miért ébred. Ha nincs semmi baja a babának, másfél évesen már nem kel fel éjszaka 8-10 alkalommal. Ő viszont felriad, tehát valami baja van. Esetleg érdemes lenne megnézni, nem jönnek-e hátul az őrlőfogai vagy a szemfogai, ez okozhat ilyen gyakori ébredést. Ha nappal is láthatóan masszírozgatja az ínyét, esetleg duzzadt is a íny, érdemes éjszakára valamilyen korának megfelelő baba fájdalomcsillapítót adni neki.

      A másik gond a szokás, hogy téged hív, ha felriad. Ha már kevesebbszer fog ébredni, ez nem fog akkora gondot okozni, de segíthet, ha estefelé beiktatsz 30 percet, amikor csak vele foglalkozol, játszotok, feltöltődhet „anyával” és pár napig éjjel Apa megy át hozzá (ez gyakran szokott hatni, mert a kicsi megtanulja, hogy anya nem jön, ugyanakkor nem hagytad mégsem magára).

      Az ilyesfajta harapás a túlzott érzelemkifejezés miatt van. A kicsi nem tud mit kezdeni a nagy, túláradó érzelmekkel, ezért ölel és harap egyszerre. Segíthet, ha higgadt maradsz (tudom, ez nagyon nehéz), mert minél változatosabban reagálsz, ő annyival inkább fogja csinálni, mert kíváncsi a reakciódra. Ha mindig az a higgadt válasz, hogy „nem szabad”, hamarabb leszokik róla. Ugyanakkor ennek a problémának az okát is meg kell oldani, azaz a kicsinek meg kell tanulnia kezelni az érzelmeit. Ebben segíthet, ha elkezded dicsérni, amikor úgy fejezi őket, ahogyan az helyes (pl. csak megölel, de nem harap)

  • Ágnes

    2016. március 09. szerda

    Kedves Ági!

    Kissé kétségbe vagyok esve,mert a lassan 6 hónapos kisfiam nappal nem nagyon alszik. Ha álmosnak látom,próbálom altatni,de nem mindig sikerül,illetve van,hogy gyorsan visszaébred. 2,5-3 hónapja éjjel is rosszul alszik. Most már többször fel is ébred,nem egyszerűen nyugtalanul alszik. Azért vagyok megijedve,mert kezdem azt gondolni,hogy miattam nem alszik. Eléggé ideges vagyok sokszor,vele is ingerült vagyok. Borzasztó lelkiismeret-furdalásom van nap mint nap. Valójában születése óta sokat idegeskedek, szinte állandóan. Lehetséges,hogy miattam a baba is stresszes,és ezért nem alszik jól? Próbálok nyugodt maradni,de sajnos sokszor nem megy 🙁

    • Vida Ágnes

      2016. március 27. vasárnap

      Nem miattad nem alszik, hanem azért, mert ebben a korban sok minden történik a babák életében (fogzás, intenzív mozgásfejlődés), amit megzavarja az alvásukat is. Nappal ne erőltess semmit! Ha álmos, fektesd le és aludjon amennyit tud, ne várd el, hogy órákat aludjon. Ha fél órát alszik és utána kipihent, úgy is jó! Ha fogzik, enyhítsd a fogzás tüneteit, ez is segíthet a jobb alvásban, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találsz.

  • Kata

    2016. március 04. péntek

    Szia! Kislányom 6 hónapos múlt (26 hetes) és súlya sokkal nagyobb mint az átlag 6 hónaposoké (10kg).
    3 hós koráig mellettem aludt, majd áttértünk a kiságyra. 3 hós volt mikor elkezdett jönni a foga, ki is bújt a hegye és már az sincs. Nincs még egy foga sem, csak 4 helyen be van duzzadva az ínye. Amikor már nem látszott a hegye, akkor kezdődött a hisztivel járó altatás..napközben hol tápszer közben alszik el, hol fél órás ringatással vagy dúdolással, este pedig 1 órát ringatom hogy aludjon, de csak feszíti magát és sír. Az apjánál mindig megnyugszik és elalszik (max 10 perc után). Éjszaka még mindig 3-4 óránként eszik, és vissza is alszik.
    A kiskádban egyedül belekapaszkodva a kád szélébe feláll, mászni is próbál, de úgy hogy a fejét nem emeli. Szépen ül egyedül.
    Egy játék 10 percig érdekes a számára aztán hisztizik.
    Nem tudom miért nem tudom elaltani, miért bújt vissza a foga, vagy miért nem emeli a fejét mászás közben..
    Remélem Te adsz választ a kérdéseimre!
    Előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2016. március 27. vasárnap

      Van ilyen, hogy átmenetileg visszahúzódik a fog, ez nem probléma, később ki fog jönni.

      A nappali altatásnál az lehet a gond, hogy még nem álmos. Erre utal az is, hogy 1 órán át kell altatni. Ha álmos lenne, nem tartana ilyen sokáig. Ezesetben az segít, ha kicsit később fekteted, mint a szokásos. Figyeld ki, mikor álmosodik el igazán és akkor fektesd le! Az is lehet, hogy lassan elhagyná az egyik nappali alvását és utána könnyebb lenne nappal és este is az altatás (ebben a korban sok baba kétszer alszik már csak, de néhány baba már az egyszeri alvásra is áttérhet).

      A mászása fejlődik még, ahogy gyakorol, nem kell emiatt aggódni.

  • Klára

    2016. február 29. hétfő

    Kedves Ági!

    Kérdésem a visszaaltatással lenne kapcsolatos. Kisfiam 2,5 hónapos, este jól alszik 8-4-ig akkor álomszopi majd alszik reggel 7/8-ig. A nappali altatások most már kezdenek beállni 1-1,5 órát bír ébren lenni, ágyában altatom. Viszont nem értem hogy miért kell fel minden egyes alkalommal 40-45 perc után. Sose vettem fel, mindig megpróbálom visszaaltatni, általában sikerül is (ágyában, bár a „susog/ütögettől szerintem csak felhúzza magát ezért inkább csak simogatom a hátát, esetleg ütögetem kicsit a popsiját). Nem értem hogy miért kell minden egyes alkalommal visszaaltatnom, erre nem „tanítottam”, sőt mindig megvárom talán sikerül neki magától, de nem.
    Van egy ovis bátyja akit délben elhozunk az oviból, de ez maximum csak egy alvásába „szól bele”, ilyenkor az autósülésben alszik, ahol természetesen nem tud visszaaludni. Délelőtt és délután, valamint este ettől még aludhatna. Kérlek segíts!

    Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2016. március 27. vasárnap

      Azért kel fel 45 perc után, mert addig tart az alvásciklusa, és ha valami megzavarja, akkor itt nem kerül vissza mélyálomba, hanem felriad. Ha utána jókedvű, éber, akár ébren is maradhat, ha még álmos, vissza lehet altatni. Cserébe éjjel szépen alszik 🙂

  • Csillag

    2016. február 27. szombat

    Kedves Ági!

    Kisfiam 15 hónapos. Már kinn van 16 foga és nyomát sem látom további fogzásnak.
    10 hónapos kora óta velem alszik, mert csak cicin hajlandó elaludni, és a kiságyba akárhányszor próbáltam letenni több órás harc volt.
    Az elmúlt három hétben, pontosabban amióta elkezdett járni,rendkívül rosszul alszik,így egyikünk sem tudja kipihenni magát.
    Elalvas előtti és napi rutinunk van. Minden este nyolctól alszik. Éjszaka, 1-2-3 magasságaban felebred, dobálja magát,egy pozícióban maximum két percig marad mag, majd felül,visszadol,újra fetreng, ramfekszik, rajtam is forgolódik és ez akár egy órán át is tart. Múlt éjszaka odáig fajult, hogy teljesen felelenkult, beszélt és szeretett volna játszani.
    Tagadhatatlanul fáradt vagyok ettől. Főleg a rám mászástol. Visszafektettem a helyére, de újra rámugrik.
    Néha már kezd elég lenni neki a cici fogasa is, de így nehezebben alszik vissza.
    Még arra is gondoltam, talán mert mostanában nem engedek csak max 2 perc cicit és kész (éjszaka), ugyanis szeretném róla valahogy leszoktatni. Ha elveszem tőle ilyenkor, már nem sír, de ez a nyuglodes következik. Vagyis egyáltalán nem bír visszaauldni egyedül.
    Cumit,és minden mást eldob, meg sem próbálja.
    Alvaszavara lett vagy van erre egyszerűbb magyarázat is?
    Szeretném, ha segítene nekem!
    Köszönöm

    • Vida Ágnes

      2016. március 27. vasárnap

      Még korai leszoktatnod róla. Ez az időszak az egyik legnehezebb a kicsiknek, önállósodnak, de közben félnek is ettől, ezért anyásabbak. Várj néhány hetet, amíg kicsit nyugodtabb lesz és akkor kezdd el leszoktatni a ciciről!

  • Judit

    2016. február 25. csütörtök

    Kedves Ági! Kislányom 2 éves, 4 hete született meg a kistestvére. Nagyon szereti, puszilgatja, ölelgeti, nyoma sincs a féltékenységnek. De: néhány napja nem akar elaludni este, az esti alvás mumus lett, hisztizik, sír, éjfélekig pörög, pedig 8-kor leteszem, mint mindig, de szinte retteg hogy le kell feküdni („nem csicsi”). Arra gondoltam, lehet hogy valami poszttraumás állapot jött elő, mert a szüléskor hajnalban kellett mennem a kórházba, és arra ébredt, hogy „anya eltűnt”, és a 4 nap is megviselte. Eddig (3 hétig) nem volt semmi jele ennek, de most egészen furcsa, talán fél, hogy anya megint „eltűnik”?! Mit tehetnék, hogy megnyugodjon és újra szépen elaludjon? Odafekszem mellé, simogatom, sőt már az ágyunkba is átvittem stb., de nem bír (akar) elaludni. Egesz nap itthon vagyok vele, nagyon kiegyensúlyozott, nyugodt kislány, próbálom biztosítani, hogy ugyanúgy szeretem, és itt vagyok neki, mint eddig…) Mit tehetnék?

    • Vida Ágnes

      2016. március 27. vasárnap

      Volt egy rossz élménye (anya eltűnt) és testvére is született, természetes, hogy most kicsit anyásabb lett. Segíthet, ha esténként, amikor a tesó már lefeküdt, van egy külön félóra, amit csak rá szánsz, beszélgettek, játszotok, mesét olvastok stb.

  • Melinda

    2016. február 24. szerda

    Kedves Ági!
    Négy hónapos babánk nappal alig, este\hajnalban pedig nagy küzdelmek árán alszik el. Figyeljük az álmosság jeleit, fokozatosan besötétítünk, nem megy a tv, semmilyen zaj (hajnalban is csak félhomály van). Ilyenkor már karban nyekereg, viszont az ágyban pedig visítva ordít. Kivesszük, sétálgatunk, mikor megnyugszik és „csak” nyekereg, visszarakjuk az àgyába. Ahol újrakezdődik a visítás. Egy-egy altatás így másfél-2 óra, amikor mar valószínű a fáradtságtól alszik el.
    Ezt követően éjjel 1x ébred, így alszik 9-10 órát. Nappal viszont itthon csak maximum fél órára tudom elaltatni (hasonló visításokkal kísérve). Babakocsiban, autós hordozóban néha sikerül hosszabban.
    Az altatási mizéria miatt napirendünk nincs, csak az esti fürdést tudjuk tartani.
    Mit tanácsolsz?
    Válaszod előre is megköszönve!

  • hajni

    2016. február 20. szombat

    Nem biztos hogy erre az oldalra való az én kérdésem de semmit nem találtam ezzel a problémával.
    No szóval nagyin régota szeretnénk kisbabát és mist ugy néz ki össze is jött bár nekem azt mondták két petevezeték átfulyás után hogy természetesen nem lehet babánk.
    De nekem már van egy 12 éves fiam és most szerettünk volna egy kis tesót.
    Szóval utolsó menstruációm 2015 dec 23 volt meg. Voltunk már dokinál 6 hetesen minden ok utrogesztant adott 3×1 kup. Héten csütörtökön kis halványrózsaszinlett a wc papir pisilés után.
    Bementünk a kórházba baba jól van 11mm crl.
    Petezsák mögött a hátsó falnál 21×5mm haematóma. Kaptam rutascorbint 3×1
    Most nagyon félek mik az esélyek nagyon szeretnénk ezt a babát.

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      Előfordulnak ilyen kis bevérzések, ahogy a magzat megtapad, nem kell tőle megijedni. Pihenj sokat és szedd a gyógyszert!

  • Viktória

    2016. február 20. szombat

    Kedves Ági!

    Kislányom 20 hónapos. Éjszaka alszik 10-11 órát. Nappal viszont egyre kevesebbet… Van, hogy 45 percet. Az egész napos alvási időszaka nem haladja meg a 12 órát otthon. Viszont a bölcsiben délután is alszik 3 órát. Minden nap,ha az időjárás engedi, megyünk ki levegőre délelőtt, délután, de bármit teszek délután nem alszik hosszan, s emiatt nyűgös, fáradt lesz este. Gondoltam arra is,hogy esetleg éhes lenne,de ebédre több fogásból is választhat, nem eszik többet akkor sem. Amikor lerakom egyből elalszik,számomra ez azt jelenti, hogy fáradt, de nem értem, miért nem piheni ki magát otthon rendesen!?
    Mit tudok tenni ebben a helyzetben?
    Előre is köszönöm
    Viktória

    • Vida Ágnes

      2016. február 21. vasárnap

      A bölcsiben több az inger, jobban lefárad, ezért alszik ott hosszabban. Otthon, a megszokott környezetben nem fárad el annyira, ezért nem alszik olyan hosszan. A lényeg, hogy amikor álmos aludjon, ha utána úgy látod, még fáradt, esetleg legyen egy kis csendespihenő még, meseolvasás, pihengetés, de nem kötező az alvás, ha már nem akar.

  • Kinizsi Krisztins

    2016. február 18. csütörtök

    Szia Ági! Bízom benne hogy tudsz nekem segíteni. Az én kisfiam 14 hetes. Kb. 7 hetes kora óta nagyon rosszul alszik. Tápszert eszik mert elég kevés tejem van, szoptatni csak alvás előtt szoktam amin jól el is alszik, büfi és fektetem le. De fél óra múlva vagy egy óra múlva rendszeresen felkel. 1 hete már azt csinálom hogy többet aludjon hogy szopi után a babakocsiba teszem le aludni, mert ha neki áll mocorogni, tologatom a kocsit és így alszik tovább. Így most másfél két órát alszik. Bár ìgy az egész napom ezzel megy el. De főleg az éjszakai alvása zavar, mert éjjel is sokszor ébred. Nagyon keveset alszom, egyre nehezebben bírom. 9 óra körül teszem le az ágyába de kb 2 óránként van hogy gyakrabban megébred. Próbáltam hogy tápszert adok neki éjjel hátha jobban lakik és többet alszik de nem is kell neki. Csak szopizva alszik vissza akkor is. Tudatosan nem adtam neki cumit, de most már el sem fogadja. Így van hogy olyan fáradt vagyok, hogy éjjel mikor megébred szoptatás közben elalszom felette. De már nagyon kényelmetlen. Adj tanácsot kérlek mit változtassak, mit csinálok rosszul!!??

    • Vida Ágnes

      2016. március 27. vasárnap

      Nem kell már ilyen hosszan aludnia! Ha felébred, ne altasd vissza már! Tartsátok a 4É sorrendet, azaz evés után jöjjön a játék, majd, amikor álmosodik (ebben a korban ez kb. 1,5-2 óra múlva van), akkor fektesd le aludni és aludjon, ameddig tud. Ha felébred, megint evés és így tovább. Ha rendszer kerül a nappalaiba, az éjszakák is jobbak lesznek majd.

  • Kné Szilvi

    2016. február 15. hétfő

    Kedves Ági!

    10 hetes a kisfiam. Kialakult már a napirendünk ami jól működik késő délután azonban eléggé nyűgös lesz. Éjszaka egyszer kel eszik és alszik is vissza. Így két felvonásban alszik 9-10 órát. Nappal két rövid és egy hosszabb alvása van. Olyan 17 órától romlik el a kedve. Kap Espumisan cseppet, eves után rendesen böfizik. Tornáztatom a pukik ellen. Véleményem szerint nem a hasa a gond. Nem húzgálja a lábát és nem jön rá az a bizonyos fájdalmas sírás. Inkább panaszos a hangja.
    Lehetséges hogy a korából adódóan a napi stressz miatt nyűgös?! Akkor is ilyen a délután ha aznap orvosnál voltunk és szurit kapott, akkor is ha vendégeink voltak és akkor is ha ketten vagyunk itthon teljes nyugalomban. Én nyugodt vagyok, imádok vele foglalkozni tehát én sem ragaszthatom rá.
    Mi a véleménye?!Kinövi legyek kitartó? Esetleg tehetek valamit , hogy könnyebb legyen neki a délután?
    Sajnos cicire nem rakhatom csak evesnél mert az elején kèpes volt 8-9 órán át is cicizni nehéz volt a napi rutint beállitani. Cumit nem szereti. Jelenleg az öklét rágja nyugtatásképpen illetve kezdi csócsálni a játékait. De csak percekre foglalja le aztán jön a panaszkodás.
    Előre is köszönöm.

    Szilvia

    • Vida Ágnes

      2016. február 16. kedd

      Ez az esti nyugtalanság gyakori ebben a korban. Az okozza, hogy estére már kicsit fáradt a baba, de aludni még nem akar, mert tudja, hogy jön a hosszú esti alvás, viszont a fáradtságot kezelni még nem tudja. Ki fogja nőni. Nyugodtan megszoptathatod, ez nem fog bezavarni, őt is megnyugtatja, és közben még hasznos is, mert így biztosan jóllakik éjszakára (este kevesebb a tej kicsit).