A baba alvásproblémáinak ritkán említett pszichés faktora

Jópár éve foglalkozom rosszul alvó babákkal és a miattuk nagyon kimerült szüleikkel. A legtöbben amiatt aggódnak, hogy a gyakran ébredő, nappal rövideket alvó baba nem fejlődik majd rendesen, mert nem alszik nagyokat és hosszúakat vagy valami baja van, ami miatt nem alszik, valami titkos kór (ki tudja, micsoda?), ami megzavarja az alvását. Pedig a megoldást egészen máshol kell keresni.

A legritkább esetben van tényleg valamilyen szervi ok a háttérben (pl. orrmandula, reflux, esetleg valamilyen korábbi betegségből visszamaradt kellemetlen érzés, fájdalom).

A legtöbb rosszul alvó babának azonban semmi gond nincs a fejlődésével és nincsenek szervi okok sem, szimplán csak felületesen alszik, mint a csecsemők általában.

Ami igazán számít és, ami az akár évekig elhúzódó problémákat okozhatja: az, hogy miként reagál a szülő arra, hogy a gyereke nem jó alvó.

1. Küzdés a rossz szokások ellen Aki úgy tervezte, hogy az újszülöttje majd nagyokat alszik a kiságyban és azzal szembesül, hogy csak mellkason, kézben, cicin alszik jól és letéve felriad, de azért újra meg újra leteszi, erőlteti és már-már kényszeresen küzd azellen, hogy a kicsit leszoktassa arról a rossznak vélt szokásáról, hogy testközelben érzi magát biztonságban (ez nem rossz szokás, hanem ösztön és így van jól, ha az első hetekben megkapja a baba, ha türelmes vagy, később egyre nyugodtabb lesz majd és kevésbé fog tiltakozni a kiságy ellen is).

2. Túlaggódás és variálás A kísérletezgetés, a kétségbeesett „ma ezt próbálom ki, holnap azt”, a babát is megzavarja, megbontja a biztonságérzetet és a szülőt is elbizonytalanítja, úgy érzi, semmi sem működik, pedig már mindent kipróbált.

A szülő feszültsége a babára is átragad és ez tovább súlyosbítja a helyzetet, hiszen a kicsi nem érzi magát biztonságban, ha a szülő fél, ezért még kevésbé alszik jól (itt szokott felmerülni a kérdés: „Azért nem alszik a babám, mert stresszes vagyok?„)

3. Síráspara De ilyen lehet az is, amikor valaki attól fél, hogy a szomszédokat zavarja a sírás vagy hogy mit szól az anyós/anyuka/apuka ahhoz, hogy sír a baba, vagy egyszerűen csak a félelem attól, hogy ha sír a baba akkor biztos valami baja van, ezért bármit megtesz, hogy ne sírjon a baba, inkább minden nyekkre rohan, csak csend legyen. Ilyenkor rutinná válik a baba elhallgattatása és ahelyett, hogy megtalálnák az okot, ami miatt sír, az lesz a cél, hogy gyorsan csendben legyen megint.

4. Kapkodás Itt kell megemlíteni azt a szülői reakciót, amikor néhány nagyjából átaludt hónap után a fogzás kezdetén azzal szembesül, hogy ébredezni kezd a babája és azt se tudja, hova kapjon, megrémül, mi történt, nem tudja, mit tegyen, egyre fáradtabb, kimerültebb és mindenfélével kísérletezik csak, hogy újra csend legyen.

5. Lelkiismeretfurdalás Aki maga mellé vette a babát, hogy legalább mászkálni ne kelljen éjszaka, de közben lelkiismeretfurdalása van, amiért nem rendesen, a kiságyban alszik a baba, azt hiszi ez az ő hibája és soha nem fog megoldódni.

Nincs konzervmegoldás, ami mindenkinek működik.

Az, hogyan oldódik meg, sikerül-e megoldani, nagy mértékben anya lelkiállapotán múlik.
Ha olvas egy tippet és este nekiáll kipróbálni, de közben nem biztos benne, nem biztos magában, kétségbeesetten ringat, ki-be mászkál, felvesz és letesz, maga mellé fektet és közben rettenetesen érzi magát és feszült, a baba sem alszik el. És nem a módszer a hibás.

Gyakran tapasztalom, hogy hosszú hónapok óta húzódó problémák szűnnek meg csak azért, mert anya felszívta magát, elhatározta, hogy változtat, megjön az ereje, kisimul és akkor hirtelen elkezdenek jóra fordulni a dolgok. Nem a módszer miatt, hanem azért, mert ő maga lelkileg erősebb let.
Most tud következetes lenni, mert nem rágja közben magát azon, hogy jól csinálja-e.
És a baba is kisimul, elkezdi érzelmi biztonságban érezni magát. Nem fél attól, hogy anya elmegy, itthagyja, nem fog jönni többet, mert érzi rajta, a mozdulatain, a hanglejtésén, látja az arcán, hogy amikor kell, amikor tényleg kell, akkor biztosan itt lesz.

A jó alvás kulcsa a biztonságérzet.
És ezt csak olyan szülő tudja megteremteni, aki maga is biztonságban érzi magát.
Aki nem kételkedik benne, hogy jól csinálja-e és nem hiszi azt, hogy teljesen elrontotta,
hanem hisz a gyermekében, hogy túllesz rajta, kinövi.
Aki hisz magában, az képes segíteni a babájának is.

Ha belegondolunk, jóban lenni magunkkal az nem csak az alváshoz, hanem a gyermeknevelés minden területéhez szükséges.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

Leave A Response

* Denotes Required Field