7-10 hónapos baba alvása

7 hónapos baba nehezen alszik el, eddig jól aludt, de most mindig felkel – ilyen és ehhez hasonló problémákkal elég sok anyuka keres meg mostanában. A baba alvása szempontjából 6-7 hónapos kortól nagyjából 10-12 hónapos korig van a legrosszabb korszak, amit a fogzás, a mozgásfejlődés és a szeparációs szorongás együttese okozhat.

7-10 hónapos baba alvásaNagyon intenzív időszak ez a csecsemő életében (és az anyukákéban is:o)): egyhelyben békésen nézelődő babából ekkor válik a kicsi önálló személyiséggé. Először csak kúszni kezd, majd egyre hatékonyabb mozgásformákkal éri el a játékokat és a féltett holmikat is, emiatt egyre többször szegül szembe egymással az akaratotok. Néhány hónapja még az ő akarata körül forgott a világ, most meg egyszercsak anya kénytelen naponta többször is azt mondani, hogy „nem, ezt nem szabad. nem lehet. veszélyes.” Ő folyton akar valamit, Te pedig állandóan kénytelen vagy szembefordulni vele – ez teljesen normális dolog, de ezt az élményt fel is kell dolgozni valahogy a babának. Megjelennek az első hisztikezdemények.
A mozgásfejlődés folyamán ráadásul szegény nemcsak a teáltalad állított falakba ütközik, hanem olyan akadályokba is, amiket nem tud megoldani. Szeretne elérni egy játékot, de nem tud még odamenni, megfogja a labdát, de elgurul, megszerzi a távirányítót, de hiába nyomogatja, nem csinál semmit… Nap, mint nap a saját korlátaiból származó kudarcokkal kell szembenéznie, és ezek a kudarcok ösztönzik arra, hogy fejlődjön és napról napra, hétről hétre többet tudjon megcsinálni.

Miközben a kicsi akarata szárnyait bontogatja olyan kellemetlenségekkel is szembe kell néznie, mint a fogzás, ami nemcsak fájdalmas, hanem a húzódó íny miatt kellemetlen érzés is. És bizony akár 1-2 hónapig is eltarthat, hogy a kicsi fájlalja a növekvő fogacskát.

Az értelem rohamos fejlődése is megzavarja a kicsi lelki békéjét: furcsa zajokat hall, számára érthetetlen képeket lát pl. a tévében, a megszokott napirend olykor felborul. Amikor leteszed az ágyába és várod, hogy elaludjon, ő meg nem tud, mert nem a megszokott időben került az ágyba, nem a megszokott cselekvéssor történt lefekvés előtt, és olyan érdekes zajokat hall közben az utcáról, vagy a szomszédból. Ezek mind-mind megnehezíthetik az elalvást. Az alvásigény is csökkenhet egyik napról a másikra. Ilyenkor történik az, hogy szegény anyuka leteszi a megszokott időpontban a babát aludni, de a kicsi -köszöni szépen- esze ágában sincs még elaludni. Ilyen esetben egy nappali alvást el kell hagyni és máris rendbejön a helyzet.

A kicsi hamar rájön, hogy a legbiztosabb pont az életében anya, aki viszont nincs mindig ott vele, ezért úgy dönt, hogy érdemes őrizni és néha éjszaka is ránézni, megvan-e még. Ez a jelenség a szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor környékén okozhat alvásgondokat.

Mit tehetünk?

  • A nyugodt, kiegyensúlyozott napirend előfeltétel. Nem az a fontos, hogy mindig ugyanakkor egyen meg aludjon a kicsi, inkább az a fontos, hogy a cselekvések sorrendje ugyanaz legyen (alvás után mindig evés, aztán játék jön stb.).
  • Az esti rutincselekvések elalvás előtt mindig ugyanazok legyenek, soha ne változtassunk a sorrenden.
  • Ha lehet, ebben az időszakban ne utazzunk sehova és ne aludjon éjszakára máshol a baba, ez hetekre felkavarhatja a napirendjét.
  • A babának 20 percre van szüksége az elalváshoz. Ebben az időszakban legyen csend, ne zajongjunk. Később majd kinövi ezt, kevésbé lesz zajérzékeny, de 7-10 hónapos korban nagyon érzékenyek erre.
  • Ha altatjuk a babát (cicin vagy ringatva) vegyük figyelembe, hogy 20 perc múlva lehet csak letenni, ennél korábban előfordulhat, hogy a kiságyba letéve, felébred és kezdhetjük előről az egészet.
  • A fogzásra adjunk a baba alkatának megfelelő homeopátiás szert, ha ez nem hat és egyértelműen fájdalomról van szó, kapjon Panadol Babyt vagy Nurofent, de ezeket csak 1-1 alkalommal lehet adni, maximum 4 napig folyamatosan!
  • Sokszor az is rendbeteszi az éjszakai alvásproblémákat, ha 1-2 éjszaka alatt visszazökken az alvás a normál kerékvágásba. Ezt elérhetjük úgy, hogy pl. együtt alszunk 1-2 éjszakát a kicsivel, vagy nagyon szélsőséges alvászavarok esetén adhatunk Sedatif PC homeopátiás nyugtatót, 1 szemet vízben feloldva alvás előtt, de ezt nem szabad folyamatosan adni. A baba sokszor azért alszik rosszul, mert ezt szokta meg, azaz 1-2 alkalommal felkelt éjjel, megtanulta, hogy olyankor mi történik, és utána már mindig felkel a korábbi időpontokban. Ha néhány éjszakára visszabillen az egyensúly, akkor utána már minden bűvészkedés nélkül is jól fog aludni.
About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

126 Comments

Comment navigation

  • zolyomi timea

    2011. május 08. vasárnap

    Kedves Agi!

    Az en problemam is az ejjeli alvassal kapcsolatos.A kisfiam 10es fel honapos,megvan a napi rendunk,este 8 es 9 kozott fektetem le(attol fugg,hogy mikor meddig birja).Majus 4-en elindult,megy egyedul es orvendtem is hogy igy most jol elfarasztaj magat es az alvas is jobban fog esni neki.Hat napkozben 2-szer aluszik de olyankor masfel,2 orakat egyhuzamban.Este ha 8 fektetem le akkor 11 fel 12-ig aluszik de utanna mar kezdodik a fesztival.Kinaltam vizzel de soha nem fogadta el,ha tejet adok akkor vissza alsuszik egy darabig.Napkozben is nagyon ramvan kapva,ha itthon van a ferjem is akkor is csak en kellek neki.Ha nem lat a lathataron akkor olyan cirkuszt csinal,sirast vag le(sokszor konnyek nelkul-kis hiszti).Soha nem aludta at az ejszakat,vajon mikor fog az az ido is elkovetkezni? 4 foga van,most megvagyok gyozodve hogy valahol kinozza a foga is,tisztaban vagyok,de ejjel is ha patyolgatom es simogatomegy darabig megnyugszik,visszateszem a kisagyban es 10-15 perc mulva megint torka szakadtabol sir.Volt olyan hogy a ferjem a masik szobaban aludt mert o hajnali 4-kor kel es ejjel 1orakor megepredt a kicsi es kivettemmagam melle-akkor reggel 7-ig aludt es meg tej sem kellett neki!Mondtam a ferjemnek hogy valamit ki kell talaljunk,vagy nagyobb agyat vegyunk mert nekem az az elkepzelesem hogy almaban mikor forgolodik nem eleg a hely neki es azert is ebred meg annyit,sokszor olyanokat koppan a feje… Elore is koszonom a segitseget es a tanacsod !

    • Vida Agi

      2011. május 22. vasárnap

      Ennek több oka is lehet:

      1. Fogzik Ha még nincs kint legalább 6 foga, vagy ha 6 foga már áttört korábban, akkor most jöhet a 7.-8. foga, vagy ha hamar kezdett fogzani, akkor már az őrlőfogak is jöhetnek

      2. Ha veletek egy szobában (a saját ágyában) alszik, akkor felébreszthetik a zajaitok (forgolódás stb.)

      3. Mozgásfejlődés Ha most tanul mászni, felállni, járni, akkor a saját mozgása is felébresztheti. Ezen segíthet ha hálózsákban alszik, de a mozgásfejlődés okozta nyugtalanságon segíthet a Rooibos tea is, amiből reggel és este 1 csészével lehet meginni vagy a Mesélő Hold illóolaj, amit a szobájában lehet párologtatni.

      4. Szeparációs szorongás: éjszaka is teszteli, megvagy-e, amikor megébred, akkor rögtön téged keres, csak veled akar visszaaludni. Ezen segíthet, ha este pár napig Apa fekteti és éjjel is ő megy be hozzá (vizet ad). Az első éjszaka nagyon nehéz lesz, de 1-2 nap alatt ez teljesen rendezni szokta a problémát, hiszen így a kicsit nem hagyjátok magára, de rájön, hogy éjjel bármit csinál, nem jön anya, ezért inkább megtanul maga visszaaludni.

      5. Tényleg vannak olyan babák, akiket egy idő után már a túl kicsi ágy zavar, nálunk az segített ezen, hogy a kiságy helyett az 1×1 méteres járókában altattuk a babát és onnantól kezdve nem ébredt fel többet arra, hogy nekiment az ágy szélének.

  • J. Zsani

    2011. április 15. péntek

    Szeretnék egy példát napirendre. légyszi segítsetek. hogy szoktassam a babámat a kiságyba?

    • Vida Agi

      2011. május 07. szombat

      Nagyon egyszerűen: lefekvés előtt dédelgesd meg és félálomban tedd a kiságyba. Utána pedig ne vedd ki. Ha sír, nyugtasd meg, de ragaszkodj hozzá, hogy ott kell aludnia.

      Napirend: nincs arany középút, minta, amit követni kéne. 10 hónaposan általában 2 alvás van napközben, két alvás között 4-5 órát tud ébren tölteni a baba, sok baba már kezd áttérni az egyszeri alvásra, ezért lehet, hogy néha 1x, néha 2x alszik.

  • Veronika

    2011. április 12. kedd

    Kedves Ági!

    Kisfiam alvásával kapcsolatban szeretnék kérdezni. 10 és fél hónapos, jól fejlődő, kiegyensúlyozott, nappal jó alvó( babakocsiban vagy rövid szeretgetés után kiságyban), jókedvű baba.
    Közös szobában alszunk, mert kisebb korában rettentő hasfájós volt, igényelte a közelséget és persze igényli most is. Este cicin alszik el, és nagyjából 4 órát alszik ilyenkor egyhuzamban. Utána kezdődik a macera. Kikéretőzik, cicit kér…nagyjából 2 óránként, de van, hogy nem is hajlandó elengedni a cicit, vagy ha el is engedi, nem tűri, hogy visszarakjam a kiságyba.
    Senkinek sem jó ez így. Tudom, valamit változtatnom kell. Elolvastam a tanácsokat itt az oldalon, tehát nagyjából összeállt a kép, csak megerősítést, helyesbítést várok.
    1. lépés: Este elalhat cicin, de éjjel nem adok neki, csak vizet. És elkezdem a felvesz – letesz módszert.
    2. lépés: Ha ez nem válik be, bevetem apát. 🙂
    3. lépés: ha ez már jól megy átköltöztetem a saját szobájába.

    Ezt kell tennem?
    Mit tanácsolsz?

    Köszönöm válaszod:

    Veronika

    • Vida Agi

      2011. április 16. szombat

      Igen, teljesen jól látod a helyzetet, de először mindenképpen a költöztetéssel kezdd, ugyanis sok baba már ettől is jobban alszik (nem ébred fel a forgolódásra, zajokra) és kisebb a kísértés is, hogy át akarjon menni hozzátok.

  • K.Judit

    2011. április 10. vasárnap

    Sziasztok!
    Az én kisbabám 8 hónapos és nehezen aludt el mi azzal próbálkoztunk, hogy a szobában minden zajt megszüntettük és félhomályban a karomon ringatva elalszik és kis idő múlva szép lassan beteszem a kiságyba.(Egész reggelig alszik)

  • Zita

    2011. április 08. péntek

    Kedves Ági!

    Először is köszönöm a válaszodat!
    Amiket irtál 3 okot azokat már körüljártuk.

    A foga biztos ,hogy jön felül de nem nyálzik,az esti kúszás mászás létező dolog este, de próbáltam már kis hálózsákot adni rá ,de ugyanúgy elforgolászik kúszik benne,az anyahiány az is biztos ,hogy megvan este, de próbáltam már valamilyen alvóállatot is betenni hozzá és a pólómat is, de sajnos ez sem segitett.
    Az esti szopizás ami teljesen megnyugtatja és ellazitja….:Erről neked mi a véleményed?Félünk ha megvonjuk tőle ezt a lehetőséget akkor lelki sérülést okozunk neki.
    (Most az elmúlt egy hétben annyit változott az alvása ,hogy nem 2 óránként hanem 3 óránként kel fel,de hát ez sem az igazi.)
    A napközbeni és az esti lefektetésnél abszolult nincsen semmi gond, mert ott ügyesen elaltatja magát csak az éjszakáknál van a probléma.
    Nem értem ha nappal és este el tudja magát altatni , tehát megvan ez a képessége, akkor ,hogy lehet ,hogy éjjel meg nem tudja….ezért gondolkodtat el a probléma ,hogy tényleg ez -e a probléma valójában.
    Ezt a felvesz-letesz módszert is már próbáltuk, bár az igazat megvallva nem voltunk túl kitartóak mert annyira sirt, mindig ,hogy nem volt szivünk ezt csinálni vele.Ezzel csak még jobban felkelt és nehezebben aludt vissza.
    Egy kicsit meg vagyok zavarodva ,mert a szoptatási tanácsadó azt mondja ,hogy ha neki este cici kell és arra nyugszik meg akkor adjak neki cicit.Annyi mindent hall az ember ,hogy mi lenne a jó ,de már kezdek teljesen összezavarodni.
    Ha tudnál valamit hozzászólni a leirtakhoz azt megköszönném.
    Köszönettel!
    Zita

    • Vida Agi

      2011. április 23. szombat

      Nézd, az a helyzet, hogy az, hogy milyen módszert használtok végül, csak rajtatok múlik. Jó az is, ha veled alszik és cicizik éjjel, amennyit csak tud – ha ez mind a kettőtöknek jó, akkor lehet ezt is használni.
      És jó lehet az is, ha hagyod, hogy éjjel is megtanuljon magától elaludni (nappal ez más, mert ott egyértelmű helyzet van, ezt tanulja meg a baba, megszokja, hogy olyankor kell elaludni, míg éjjel felébred és segítséget kér, mert ezt szokta meg)

  • Barbara

    2011. április 01. péntek

    Kedves Ági!

    A kisfiam jövőhéten lesz 11 hónapos, azzal a kérdéssel fordulok Hozzád ,hogy kb 3-4 hónapja nem alussza végig az éjszakát. 4 fogacskája egyszerre nő, és elég duzzadt a többi helyen is az ínye. Még szopizik, sosem volt cumija, 10kg szépen fejlődik, mosolygós kiegyensúlyozott baba, 7 hónaposan felállt, és úgy kb 9 hónap végén tette meg az első lépéseit, azóta egyre többet jár. biztos ezek miatt lehet a felkelés, de már szinte beállt egy mindig azonos rendre. Este 1/2 9-9 körül alszik el első felkelése úgy 11körül van utána hajnali 3 körül van amikor 5- kor is felkel utána 6-kor és 7-kor már indul a nap. Ritkán alszik 8-ig is. Van úgy,hogy csak egyszer kel fel éjszaka utána csak 6-kor, ez változó. Ilyenkor mindig szopizik és alszik tovább mostanában pár korty szopi és alszik tovább.
    Nem mondom jó lenne már végig aludni az éjszakát, de ami ennél is fontosabb ezek a felkelések hosszú távon nem hatnak ki negatívan az Ő fejlődésére? Mit lehet tenni annak érdekében,hogy végigalussza nyugodtan az éjszakát?
    A felkelésekről leszokik Magától, ettől lehet rossz alvó később?
    Köszönöm előre is a válaszod
    Barbara

    • Vida Agi

      2011. április 08. péntek

      A számodra nehéz a sok felkelés, de a baba sokkal felszínesebben alszik, ezért őt ez egyáltalán nem viseli meg, számára ez a természetes. Ráadásul az ő alvásciklusa rövidebb, mint a tiéd, ezért gond nélkül fel tud kelni akár óránként-másfél óránként is, anélkül, hogy ez zavarná, mert ha a felszínes alvási szakban ébredünk fel, akkor az nem okoz problémát.

  • Biró Andi

    2011. március 30. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam 9 hónapos múlt, de lekopogom, semmi gond nincs az éjszakai alvással, csupán napközben megy mostanában nehezebben az elalvás. Van úgy, hogy egy nap még 3x alszik, de a jellemzőbb a kettő. A gond, ami miatt írok és kérnék ötletet, segítséget az az, hogy eddig csak úgy aludt el a fiam, ha bekapcsoltuk neki a zenélő-ágyrezgető kütyüt. Most már tudtam redukálni a nappali csak zenével való elalvásra, viszont este csak a rezgéssel alszik el. Félek, hogy ha hirtelen elveszem tőle ezt a fajta megnyugtató-altató dolgot, fenekestül felfordul minden, hisz ehhez szokott 9 hónapja. Tudom, mi rontottuk el, nem így kellett volna, de most mégis kérném a segítségedet.

    Előre is nagyon köszönöm válaszod!

    • Vida Agi

      2011. április 08. péntek

      Szerintem, ha ezt szokta meg és ezt szereti, akkor nem kell mindenáron elvenni tőle. Az a gond, hogy ilyen idős korban már annyira ragaszkodnak a korábbi szokásaikhoz, hogy ha le akarod őket szoktatni, abból általában nagy sírás van. Éppen ezért az olyan szokásokról, ami ártalmatlan és senkinek nem okoz nehézséget (nem neked kell cipelni, ringatni, nem zajos stb.), nem kell leszoktatni.

  • Zita

    2011. március 29. kedd

    Szia Ági!

    Nekem olyan problémám lenne , hogy (a kisfiam aki most jelenleg 8 és fél hónapos )éjszaka 2 óránként felkel síva és cicit kér mindíg és szopik is, úgylátszik ez nyugtatja csak meg ,mert próbáltam azt is ,hogy csak megsimogatom vagy csak kézbe veszem ,de az nem vált be , mert amint visszatettem az ágyába újra felsírt.Ezt normális egy ennyi idős babánál , hogy 2 óránként felkel ?Ez esti 4 szoptatás nálam.Ezek a felkelések úgy 6 -6 és fél hónaposan kezdődtek amikor elkezdett kibújni a kis fogacskája alul.Az elején ehhez társítottam ,de azóta már eltelt pár hónap….
    Nagyon örülnék ,ha tudnál adni valami jó tanácsot!
    köszönettel !
    Zsilkóné Zita

    • Vida Agi

      2011. április 08. péntek

      Nem, az semmiképpen nem normális, ha 2 óránként kel, ennek mindenképpen valamilyen oka van, ezt kell megtalálni és orvosolni.

      Ebben a korban 3 ok miatt kelnek a babák éjszaka:

      1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

      2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

      3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

      Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

      Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

      Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
      Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

      Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

      Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Szabóné Guti Alexandra

    2011. március 29. kedd

    Kedves Ági!

    Kifiam 9 hónapos. 6-8 hetes kora óta napirend van az életében. 7 hónapos kora óta, amikor kibújt az első foga, a nappali alvásai nem igazán alakulnak jól. Délelőtt (9.30 – 10.00 óra körül) alszik max. 30 percet, ez nem is lenne gond, mivel ez mindig így alakult. Ebéd után, kb. 12.30 – 13.00 körül már fáradt, de ilyenkor sem alszik többet 30 percnél, pedig korábban 1,5-2 órákat aludt. Emiatt nem bírja ki az esti szoptatásig (belealszik), ami kb. 19.30 körül van, így leteszem aludni délután 16.45 körül kb. 30 percre. Elaludni elaszik magától, az éjszakákat végigalussza, bár néha korán 5.30 körül felkel. Már nem kellene háromszor aludnia, de máshogy nem bírja. Hogyan tudnám megnyújtani az ebédutáni alvását? Próbálom visszaaltatni (felveszem, kimegyek, visszamegyek) kb. 1 órán keresztül, de ritkán sikerül. Viburcol kúpot próbáltam. Esetleg hagyjam el a délelőtti alvást?

    • Vida Agi

      2011. április 08. péntek

      Nem kell aggódnod, igazából nem gond, ha ő még 3x alszik, ha egyébként magától alszik el és éjjel jól alszik, akkor neki most erre van szüksége, majd ha megérik rá, magától átáll a kétszeri vagy rögtön az egyszeri alvásra.

  • K. Betty

    2011. március 28. hétfő

    Kedves Ági !
    Nálunk kb. 1 hónapja kezdődtek a gondok mert a kisfiam aki most ápr.4-én lesz nyolc hónapos beteg lett. Először középfül gyulladása volt két hétig arra szettünk kétfajta antibiotikumot majd kiderült hogy van egy gyenge tüdőgyulladása ekkor kaptuk a 3. antibiotikumat és legvégül elkezdet menni a hasa és még mindig belázasodott amikor be kellett feküdnük a kórházba ahol kiderült hogy rotája van. Két napot voltunk bent majd haza jöttünk. Az első éjszaka nem volt semmi extra felkelt megteáztattam aludt tovább. Persze ennek örültem hogy iszik. A második nap otthon már az étvágya is visszatért- különben egy mindenevő gyerek-. A második éjszak már nem volt elég a tea egy órát szenvedett majdnem mire végül adtam neki enni. Azóta minden éjjel 1 órakor felkel és eszik. Régóta nem evett már éjszaka. Nappal pedig eddig jól aludt de ma kétszer is felriadt félóraután egyszer de alvásnál majd a duáninál. És nyügös fáradt de nehezen alszik el. Amikor beteg volt sokat aludt nappal a babakocsiba ez baj? És persze hogy minden egybe legyen most bújt ki mindakét szemfoga. Nem tudom mit tegyek lassan több mint egy hónapja nem tudok pihenni és kezdek kifáradni. Mit tegyek? Este fél nyolc körül szokott elaludni aztán hajnali egykor riasztás majd hajnali ötkor megint. De volt márolyan is hogy 1-ig óránként keltem. Mit javasolsz? Milyen legyen a napirendünk lehet hogy azzal van a gond? Légyszi írd meg milyen kb a jó napirend. Van egy nagyobb gyerköcöm is őt minden reggel fél 8kor viszük oviba.
    Várom válaszod. Köszönettel: Betty

    • Vida Agi

      2011. április 03. vasárnap

      Az a gond, hogy a betegség és a kórház ideje alatt a megszokott napirendje felborult, ezért most újra meg kell szoknia a megszokott rendet nappal és éjszaka is. Az nem gond, ha éjjel még kétszer kel, ez betegség nélkül is normális 8 hónaposan, az óránkénti kelés az nem, de ez a fogzásnak tudható be. Nappal ebben a korban általában 2 alvás szokott lenni, általában 1-1,5 órásak és két alvás között már kb. 4 órát tud ébrenlenni a baba, ehhez kéne igazítani a napirendet.

  • topsy

    2011. március 28. hétfő

    Kedves Ági!
    Lehet hogy már megoldódott a probléma,Erika decemberi kérdéséhez csak annyit írnék,hogy az én kislányom most lesz 8 hónapos,és majdnem 6 hónapon át csak kézben aludt el.Rettegtem,hogy sosem tudom majd leszoktatni,de tettem,amit a szívem diktált,ringattam,és puszilgattam,mert így volt jó Neki.Mindenki riogatott,hogy majd a tizenöt kilós gyerekemet is cipelgethetem!És láss csodát,egyszer csak azért kezdett sírni,hogy kézben hordozom,csak próbaként betettem a kiságyába,és szépen gügyögésre váltott,azóta magát altatja!Én semmit nem tettem ennek érdekében.Csak szerettem Őt,és próbáltam ösztönösen cselekedni.Azért írtam le ezt,hogy lássák a többiek is,sokszor túlaggódunk dolgokat feleslegesen!

    Gratulálok ehhez a nagyszerű portálhoz,nagyon jó,hogy mindig okos válaszokat olvashatok Ágitól!

    Jó babázást Nektek!

  • Ági

    2011. március 28. hétfő

    Kedves Ági!

    Kislányom 8.5 hónapos, az a gondom, hogy nem tudom mit orvosoljak. Nincs még foga, bár 3 hónapja mindent rág, ami a szája közelébe kerül, de csak 1-1 nap látom azt, hogy ezzel küzd. Akkor régebbi tanácsodra Chamomillát kap. És ez hatásosnak tűnik.
    2 hónapja mászik, már elég biztosan áll, kezeit fogva sétálunk,de azt látom, hogy nem áll le éjszaka sem, az alvása nyugtalan, forgolódik szinte folyamatosan. Néha alszik, de áll a kiságyában. Ha visszateszem, mintha mi sem történt volna,alszik. 6 hét alatt 4x volt 40 fokos láza,ebből 1x hasmenése is,de az eddigi 2 orvos és a teljes vizelet-vérkép alapján semmi baja.
    A napirendünk: 5-kor kel- eszik, alszik 7-ig, aztán alszik még 10 körül, 1 körül és 5 körül fél-fél órát. Ha nem teszem le nyűgös, töri össze magát mindenhol. Aztán este 9-től alszik 5-ig, de így fel-felriadva, sírdogálva, állandó forgolódással. A viburcol kúp segítség, de nem szeretném állandóan ezzel altatni éjjel.
    Kérlek segíts- mit tehetnék?
    Nagyon szépen köszönöm!

    Ági

    • Vida Agi

      2011. április 05. kedd

      Mivel a fogzás a problémája továbbra is, ezért nem tudsz mást tenni, mint adni a Chamomillát és a Viburcolt és várni, hogy áttörjön az első foga. A homeopátiás szereket folyamatosan adhatod, ameddig ki nem jön a foga.

      • Ági

        2011. április 05. kedd

        Nagyon köszönöm, akkor fog-táncot fogok járni. 🙂

  • dalex

    2011. március 16. szerda

    Szia Ági!

    Kislányunk 9 hónapos és kb 3-4 héttel ezelőttig teljesen magától aludt el (most ott kell lennem vele, mert nem tud leállni egy másodpercre sem vagy épp elalszik a cicin, de szopi közben is „dolgozik”) és többnyire végig is aludta az éjszakát, de legalábbis ha felsírt és átmentünk hozzá akkor vissza is aludt gond nélkül!
    A gondok akkor kezdődtek mikor egyre korábban kezdett kelni reggelente! Minden reggel kb egy fél órával korábban! Ilyenkor volt/van szopizás, majd visszaalszik! Most ott tartunk, hogy kb 3 óra felé kel fel, kajcsi van, majd alszik tovább! Eközben volt egy hét, hogy nem voltunk itthon, de ott is ez volt, sőt muszáj volt többször is mellre tennem, mert felébredt éjszaka és csak így nyugodott meg!
    Elképzelhető, hogy valóban éhes és azért kel fel vagy egyszerűen csak rászoktattam az éjszakai evésre? 4 hónapos kora óta nem evett éjszaka!
    Hogyan lehete elhagyni az éjszakai evéseket? Vagy várjak míg megoldódik magától? Vagy tényleg szüksége lehet erre a plusz kajcsira? Fogunk még nincs, és egyelőre semmi jele nincs a fogzásnak!
    Válaszodat előre köszönöm! Eddig mindig tudtál nekünk segíteni! 🙂
    üdv
    dalex

    • Vida Agi

      2011. március 19. szombat

      9 hónaposan még teljesen normális, ha éjjel 1x-2x eszik a baba, éhes és szomjas is lehet ilyenkor, ez nem számít alvászavarnak és nem szabad róla leszoktatni sem.

  • KKNoemi

    2011. március 10. csütörtök

    Kedves Ági,

    írtad, hogy ennyi idősen már a hiszti csírái tapasztalhatók… lehet ezen alakítani már most, hogy a későbbiekben könnyebben kezelhessük a majd aktuális 2-3 éves kori igazi hisztit?
    kisfiam 8 hónapos, és mintha ezt tapasztalnám, a lányom viszont 2.5 éves, nála pedig az igazi hiszti fordul elő – szerencsére nem vészes formában! alakítható, irányítható, befolyásolható ez ennyi idősen már?

    köszönöm válaszodat!

    • Vida Agi

      2011. március 13. vasárnap

      Igen, befolyásolható: kiegyensúlyozott környezet, egyértelmű napirend és pontosan megszabott határok kellenek a kicsinek, valamint az, hogy ti is kiegyensúlyozottan, higgadtan kezeljétek az indulatokat, mert a kicsi példa alapján tanul. Ha te sem csapkodsz és kiabálsz, ő sem fogja ezt tenni.

  • kardos anna

    2011. február 26. szombat

    kedves Ági,

    Kislányom 9.5 hónapos, 9 kg körül van. Szoptatom 3-szor napközben és vegyesen eszik főzeléket, tejpépet gyümölcsöt. Kisebb sem aludt sokat egyben, éjjel rendszeres volt a 2-3 szoptatás, de utána azonnal visszaaludt. Néhány napja az első éjszakai ébredésnél nem hajlandó visszaaludni, ahogy beteszem az ágyába és kimennék a szobából, felsír. Este szopizással alszik el, délelött is így. A délutáni alvása elég zaklatott és rövid. Próbáljuk,hogy éjszaka az apukája altassa vissza, ha ő mellette van nem sír, de képes ébren lenni 1-2 órát. Látszik rajza (is), hogy fáradt napközben, nyűgös lesz hamar. Hogyan szoktassuk le az éjszakai fenntlétről. Külön szobában alszik 1 hónapos kora óta, de mindig azonnal átmegyek hozzá, ha éjjel éhes lesz.
    köszönöm

    • Vida Agi

      2011. március 05. szombat

      Minden gyerek átmegy ezen a korszakon, hogy nem tud éjjel visszaaludni. Ennek általában az az oka, hogy annyira érdekli a világ, hogy nem tud lazítani, kikapcsolni. Segíthet este elalvás előtt 1 csésze afrikai vörös tea (Rooibos), valamint ha ilyenkor éjjel, amikor megébred, magatok mellé veszitek és úgy alszik vissza, ezzel megtanulja, hogy rajta kívül mindenki más alszik, de nem szokik be az ágyatokba, hiszen az esti elalvás a saját ágyában történik. Segíthet még az is, ha éjszakára a Mesélő Hold nevű illóolajat párologtatjátok a szobájában.

  • nellcsy

    2011. február 24. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kisfiam 9 és fél hónapos, és szeretném tudni, hogy jó-e a napirendünk evés alvás terén. Reggel 5-fél6 körül eszik, majd fél8-8 körül kel. Tízórai 9-kor, ebéd fél1-1 körül. Ez után szeretném altatni, de addigra már olyan fáradt szegénykém, hogy mindig bealszik 12 óra körül. Persze nem hagyom aludni, és felkeltem ebédre, de utána csak nagy nehezen alszik el fél2-2 körül és alszik 1,5-2 órát Az uzsi fél5-5 kor van, a vacsi pedig negyed 9-kor utána fürdés és alvás 3/4 9-kor. Szeretném elkerülni, hogy bealudjon ebéd előtt,és ne kelljen felkeltenem de akkor felborul az egész napirendje. Mit változtassak? Köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. március 06. vasárnap

      Szerintem, ha ő dél felé mindig fáradt, akkor ne keltsd fel ebédre, inkább várd meg, amíg magától felkel és akkor legyen az ebéd. Ha nem akarod, hogy éhes legyen, akkor add később a tízórait, mondjuk 10-11 között.

      • nellcsy

        2011. március 06. vasárnap

        Köszönöm a válaszod!

  • Judit

    2011. február 21. hétfő

    Kedves Ági!
    10 hónapos lesz a kislányom, mászik, nemrégen fel is állt. 5 fogacskája már kint van. mindig is problémás volt az alvása, régebben csak szopizás közben aludt el, 3 hónapos koráig le sem lehetett tenni, kézben aludt csak. aztán javult a helyzet, éjszaka csak egyszer, vagy kétszer kelt, vissza is tudtam altatni. napközben pedig már az autóban, vagy babakocsiban is tud aludni. úgy két hete a napközbeni alvások is problémásak, 20 perc után felriad. valamint éjjel rendszerint felkel fél háromkor és két, három óra múlva lehet csak visszaaltatni. magam mellé veszem, szopizik, de nem tud elaludni. ringatom, nagy nehezen és sokára elalszik, de van úgy, hogy háromszor is felriad, amikor leteszem.
    ő nem tud önállóan elaludni, csak sír és egyre jobban belelovalja magát a sírásba, ha egyedül merem hagyni. így este szopizás közben alszik el.
    ezt a problémát is szeretném megoldani, valamint azt is, hogy éjjel ne két-három órán át tartson a visszaaltatása. mit tudna tanácsolni? köszönettel:Judit

    • Vida Agi

      2011. február 26. szombat

      Az elalvás tanult dolog, tehát ez magától nem alakul ki, csak úgy, ha a baba magától rájön, hogyan tud magától elaludni. Meg kell tanulnia elaltatnia saját magát, de mivel most nem ezt szokta meg, ezért először mindenképpen ellenállásba fogsz ütközni, ha változtatni szeretnél, mert ő a korábbi szokásokhoz ragaszkodik.

      Nappal: lehet, hogy azért nem alszik olyan hosszan, mert ebben a korban nappal már a legtöbb baba áttér a 2 alvásról az egyre, vagy legalábbis az egyik alvás már csak 20-30 perces lesz.

      Az éjszakai alvás minőségét nagy mértékben befolyásolja a nappali alvások mennyisége és az ébren töltött idő hossza is. Nappal ebben a korban két alvás között általában 4-5 órát tud ébren lenni a baba, az esti elalvás előtt is legalább ennyit kell ébren lennie ahhoz, hogy elég fáradt legyen, mire le szeretnéd fektetni, valamint ez garantálja azt is, hogy éjjel tényleg eleget tud majd aludni. Ha ugyanis nappal túlalussza magát, vagy nem elég fáradtan fekszik le, akkor éjjel jó eséllyel csak rövidebben alszik vagy pár órát ébren tölt az éjszaka közepén.

      Az önálló elalvást úgy tudod neki megtanítani, hogy ha már nagyon álmos, lefekvés előtt kicsit dédelgesd meg, annyira, hogy ellazuljon, de ne altasd el teljesen. Ha már félig alszik, akkor tedd le a kiságyba, ha sír, vedd ki, nyugtasd meg, ha ellazult, megint tedd vissza és így tovább, amíg el nem alszik. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz. A lényeg, hogy minden egyes altatásnál következetesen ugyanazt csináld nappal és éjszaka is. Ameddig nem tanul meg egyedül elaludni, a saját ágyában aludjon minden alkalommal.

  • Noémi

    2011. február 14. hétfő

    Kisfiam 10 hónapos, 6 hónapos kora óta feláll, és sétál kapaszkodva, kb 2 hete önállóan tesz 3-4 lépést. 3 hós korára duplázta a születési súlyát (3140gr), most 10 kg. Piciként kb 2-3 hós koráig nagyon jól aludt este, hasfájás mellett is, 5 órákat. Aztán kb 3 hósan 3 óránként kelt, de6 hótól egyre rosszabb, volt, hogy 1-1,5 óránként ébredt és cicit akart. Mellettünk alszik, most raktuk a kiságyát az ágyunk mellé, kb 3 napja ott alszik, a rács az ágy oldalán le van véve, így alszik. november végén jött ki az első 2 foga, és kb 1 hónapja a felső 4 áttörte, de még csak a hegyei látszódnak, most még felül a 3. fogak is leértek. Kérdésem, hogy hagyjam most az éjszakai altatást még, amíg kijönnek teljesen az áttört fogai, és ringatással-cicivel altassam vissza (így teljesen jól elvan, reggel 8-9 körül kel-persze 3 óránként cici), vagy már most el lehetne kezdeni az éjszakai leszoktatást, altatást. Ha csak 1x kelne éjjel, nekem az már tök jó lenne.
    Csak anyatejet kap, tápszert nem, és persze a normál ételek napközben. Még napközben is 3-4 óránként cicizik, szomjoltásképp. Ha gyümölcslét adok neki, azzal is elvan. Köszönöm

    • Vida Agi

      2011. február 20. vasárnap

      Nem teljesen jól közelíted meg a dolgot, mert ha a kicsi fogzik, akkor először csökkenteni kell az ezzel járó kellemetlenségeket és utána – ha nem múltak el teljesen a felkelések- akkor lehet megtanítani önállóan elaludni a babát. Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

      1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

      2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

      3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

      Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

      Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

      Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
      Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

      Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

      Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Zolyomi Timea

    2011. február 05. szombat

    Kedves Agi!

    A kisfiam 7 honapos es kicsi koratol nem elussza at az ejszakat,most meg a foga is kinozza.Az a problemam hogy meg nappal sem marad el tolem,mondhatom azt hogy egesz nap rajtam „csung”.Mar 3 hete csak setalunk,a jarokat nem akarja lokni nagyon,hamar megunja es ha a kezet fogom ugy megy mint egy „nagylegeny”.-egesz nap setalunk(amikor nem alszik vagy eszik).Az ejjeli megebredesekre nem aluszik vissza simogatassal vagy ringatassal es mar azon is gondolkoztam hogy probaljak olyankor vizet vagy tejport adni…lehet hogyu nem jo otlet.A masik problema az hogy nem szeret aludni a kicsiagyba-este 7.30 es 8.00 kozott fektetem le a nagyobbik fiammal egyutt es akkor beteszem a kicsiagyba es mikor megebred akkor kiveszem magam melle szopizni es az a helyzet,hogy belealuszok en is,es csak reggel ebredek meg-egyszoval oda van kapva hozzank.De volt ra eset hogy visszatettem a kicsiagyba es 5 perc mulva mar fel volt allva es megint visszavettem magam melle es reggelig aludt.Ugy vetytem eszre hogy kozotttunk jobban aluszik.Mit tegyek ennek erdekebe?mert en sem szeretnem hogy adakapjon hozzank,vagyis mar oda van.Mi tevo legyek?Peldaul napkozben 2-szer aluszik,igaz hogy reggel 6 orakor kell, de delelott nem aluszik csak 30 percet max.1 orat. Delutan 2 orat is aluszik,ha en is ledolok melleje.
    Elore is koszonom a segitseget es a tanacsod.Elnezest kerek ha egy kicsit hosszasan irtam!

    • Vida Agi

      2011. február 11. péntek

      Előfordulhat, hogy éhes éjjel és ezért ébred, ha megeteted és utána hosszabban alszik, akkor ez volt a gond.

      Az ágyatokból kiszoktatni csak úgy tudod, hogy a kiságyba teszed le aludni, ha feláll, visszafekteted, és kimész, aztán, ha sír, bemész, megnyugtatod, de nem veszed ki, ha kell lefekteted megint és megint kimész és így tovább, amíg el nem fogadja, hogy márpedig ott kell aludni (ez bizony első alkalommal akár másfél órát is tarthat)

  • Zolyomi Timea

    2011. február 05. szombat

    Kedves Agi!

    A kisfiam 7 honapos es kicsi koratol nem elussza at az ejszakat,most meg a foga is kinozza.Az a problemam hogy meg nappal sem marad el tolem,mondhatom azt hogy egesz nap rajtam „csung”.Mar 3 hete csak setalunk,a jarokat nem akarja lokni nagyon,hamar megunja es ha a kezet fogom ugy megy mint egy „nagylegeny”.-egesz nap setalunk(amikor nem alszik vagy eszik).Az ejjeli megebredesekre nem aluszik vissza csak simogatassal vagy ringatassal es mar azon is gondolkoztam hogy probaljak olyankor vizet vagy tejport adni…lehet hogyu nem jo otlet.A masik problema az hogy nem szeret aludni a kicsiagyba-este 7.30 es 8.00 kozott fektetem le a nagyobbik fiammal egyutt es akkor beteszem a kicsiagyba es mikor megebred akkor kiveszem magam melle szopizni es az a helyzet,hogy belealuszok en is,es csak reggel ebredek meg-egyszoval oda van kapva hozzank.De volt ra eset hogy visszatettem a kicsiagyba es 5 perc mulva mar fel volt allva es megint visszavettem magam melle es reggelig aludt.Ugy vetytem eszre hogy kozotttunk jobban aluszik.Mit tegyek ennek erdekebe?mert en sem szeretnem hogy adakapjon hozzank,vagyis mar oda van.Mi tevo legyek?Peldaul napkozben 2-szer aluszik,igaz hogy reggel 6 orakor kell, de delelott nem aluszik csak 30 percet max.1 orat. Delutan 2 orat is aluszik,ha en is ledolok melleje.
    Elore is koszonom a segitseget es a tanacsod.Elnezest kerek ha egy kicsit hosszasan irtam!

  • Fazekas Beata

    2011. február 03. csütörtök

    A kislanyom 8 honapos egy ideje ejszaka nagyon rosszul alszik.Egyfolytaban megebred ejszaka es mindig szopizni akar.Olyan is van h nem alszik vissza es jatszani van kedve.Babakocsiban alszik sokat a kisagyban forgolozik egyfojtaban.A foga is bujik.Nagyon nehezen alszik el is.Ringatva alszik el es nem tudom h szokasam le a babakocsirol.Koszonom szepen elore is h segitesz.

    • Vida Agi

      2011. február 06. vasárnap

      Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

      1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

      2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

      3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

      Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

      Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

      Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
      Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

      Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

      Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

  • Eszter

    2011. február 02. szerda

    Kedves Ági,

    A kisfiam lassan 7 hónapos lesz és, sajnos nem igazán jó alvó, többször felébred az éjszaka folyamán, ált. 2x, vagy 3x. Nem aludt még át egyetlen éjszakát sem.
    A kérdésem az lenne, hogy megzavarhatja-e az alvását, ha a hétvégéket rendszeresen a nagyszülőknél töltjük
    ( kisebb kihagyásokkkal), kb. két hónapos kora óta. Ebben az esetben is rosszabbá válhat az alvási ritmus? Ő már gondolom, hozzászokott valamennyire, hogy a hétvégén máshol alszunk…
    Mit tanácsolsz? Inkább maradjunk otthon 7-10 hónapos kora között? A friss , vidéki levegő és a család többi tagjával való kapcsolat építése szempontjából, mi úgy éreztük, hogy jót tesz neki. Illetve egy hétvégi látogatás a másik nagyszülőnél, mennyire jó ötlet? Várom válaszodat! Köszönöm

    • Vida Agi

      2011. február 06. vasárnap

      Ha rendszeres az ottalvás és ilyenkor nem változik a napirendje, akkor ez nem lehet gond. 7 hónaposan egyébként még a 2-3 ébredés éjszaka normális, nem számít alvászavarnak.

  • Ági

    2011. január 27. csütörtök

    Kedves Ági!

    9 és fél hónapos a kislányom. 6 hetes korától átaludta az éjszakákat 4 és fél hónapos koráig. Akkor még csak egyszer-egyszer kelt és általában egy kis ringatással hamar visszaaludt. Aztán egyre nehezedett az éjszakai helyzet; egyre többször kelt fel és egyre hosszabb időkre. Közben elkezdtük a hozzátáplálást, megkezdődött a fogzás is, szóval mindig volt mire fognom a dolgot. Mostanra kibújt a 6. fogacska is, elkezdett kúszni és térdre húzva magát „kutyázik”. Tehát most elég jelentős a mozgásfejlődés és megkezdődött a szeparációs szorongás is. Igazából a nyugtalan alvás okait nagyjából sejtem, értem, csak a megoldásokat nem találom. A ringatás után (ami sokszor 20-30 perc…) sokszor felébred, mikor visszarakom az ágyába, a szoptatás után/közben nem mindig alszik el. Van, hogy 2-3 órát is virrasztunk éjjel. Tegnap magam mellé raktam az ágyba és kb 20 perc alatt elaludt, úgy hogy mikor beraktam a kiságyba, nem ébredt fel és egészen reggelig aludt. De ezt a módszert nem szeretném (sűrűn) alkalmazni, mert félek, hogy hozzászokik és még 2 évesen is velem akar majd aludni, valamint, hogy az amúgyis erős kötődés még erősebb lesz vagy akár függéssé alakul. Olvastam, hogy az anya pólója vagy egy textil pelus, nyálkendő (stb) „társ” lehet a baba alvásánál, csak azt nem tudom, hogy lehetne erre rászoktatni… Várom válaszodat és esetleg más hasonló tanácsokat az éjszakai alvás problémákra. Előre is köszönöm: Ági

    • Vida Agi

      2011. január 30. vasárnap

      Minden gyerek átmegy ezen a korszakon, hogy nem tud éjjel visszaaludni. Az éjszakai felébredésnek és fennmaradásnak az az oka, hogy a kislányod túlságosan éber lesz, amikor felébred és nem tud visszaaludni. Erre többféle megoldás van. Például az, hogy ha nem sír, akkor fogjátok és alszotok tovább. Nem beszélgettek vele, nem próbáljátok visszaaltatni, mert akkor azt hiszi, éjjel is mindent lehet (tudod, írtam, ebben a korban mindig a határokat tesztelik). Ha azt látja, hogy ti alszotok, akkor ő is el fog aludni, és 2-3 éjszaka után nem ébred már fel többet. Segíthet a Rooibos tea is, ami egy enyhe kellemes ízű gyümölcstea és enyhén nyugtató hatású. Késő délután egy csészével igyon meg belőle legalább.

      A közös alvás, ha egyébként a kicsi a kiságyában alszik és csak arra használjátok, hogy melletted aludjon vissza, nem gond, hiszen amikor már nem lesz oka rá, hogy felébredjen, akkor a kiságyában fog aludni tovább.

      A pólóhoz, alvósállathoz nem kell különösebben szoktatni: odaadod neki, kicsit megdédelgeted, leteszed a kiságyba és elbúcsúztok egymástól, nincs semmi különösebb technikája. Ha sír, akkor elmeséled neki, hogy ezentúl az állatka vagy a póló (párna stb.) vigyáz rá, megsimized és kimész. Ezt játszátok, amíg el nem alszik.

  • Beres Piroska

    2011. január 24. hétfő

    hat nem tudok irni nagyon mivel nem nagyon vagyok a szavak embere, de nagyon orulok , hogy vannak ilyen cikekkek a kismamak reszere.

    en igy sokkal tajekozotabb vagyok.

    szeretnek kerdezni, hogy a kislanyom 9 honapos lesz feb.3-an, es az arcan jobb felen egy feher folt van. mit csinaljak?gomba lenne???

    • Vida Agi

      2011. január 29. szombat

      Érdemes lenne elmenni ezzel bőrgyógyászhoz, lehet hogy allergia jele.

  • kialvatlan

    2011. január 22. szombat

    Kedves Ági!
    Az én legkisebb gyermekem 9 hónapos. Kb. másfél hónapja pokoliak az éjszakák. A legtöbb idő, amit átalszik 2 óra. Ennél általában kevesebb (1-1,5 óra). Csak és kizárólag mellen hajlandó elaludni. Amikor megpróbálok vele sétálni és énekelni akkor akár 1 órán keresztül is képes üvölteni. Inkább mellettem alszik, szorosan hozzámbújik én átölelem. Amikor már elegem lesz, akkor elalvás után beteszem a kiságyába – persze a legtöbb esetben elalszom mellette.
    Napközben kétszer alszik: kb. 2×1-1,5 órát.
    A körülményekről: egy légtérben alszunk egy kb. 40 nm-es tetőtérben: 7 éves Iskolás, 5,5 éves Óvodás, 10-12 órát dolgozó Apa. Fizikai képtelenség megtanítani egyedül elaludni, mert a többiek későn aludnának el – legfőképpen az Iskolás miatt nem tehetem meg, neki pihennie kell.
    Mit tehetnénk a nyugodalmasabb éjszakákért? Szoktassam le a mellen elalvásról. És ha igen, akkor hogyan?…. Nagyon elrontottam?
    Előre is köszönöm a válaszodat.

    • Vida Agi

      2011. január 29. szombat

      Mivel ennyien alszotok együtt, talán a legkönnyebb és leggyorsabb megoldás, ha magad mellé veszed és együtt alszotok, mert bárhogyan is próbálod leszoktatni, az problémát okozhat majd a családnak. Mindenképpen meg kell nézni azt is, mi az élénk alvás oka, ez ebben a korban lehet fogzás (ezen homeopátiás szerekkel lehet segíteni, ehhez a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf -ben találsz megoldást), vagy a mozgásfejlődés miatti nyugtalanság (ezen segíthet egy hálózsák, vagy a Mesélő Hold nevű illóolaj, amit a szobában párologtathatsz)
      Vagy ha van rá mód, akkor próbáld meg néhány éjszakára külön tenni tőletek, vagy a családot elküldeni egy hétvégére „nyaralni” Apával, amíg a kicsit megtanítod elaludni.

  • Jucus

    2011. január 16. vasárnap

    Kedves Ági!
    Már nagyon vártam a válaszod a január 4-i kérdésemre,pedig az utolsó hozzászólónak megtetted,kérlek nézz lejjebb is egy kicsit,mert nagyon várom a segítséged! Köszönöm szépen!

  • Anita

    2011. január 11. kedd

    Kedves Ági!

    A kislányom 10 hónapos múlt. Már kb. 1 hónapja nagyon nehezen alszik el este és éjszaka sem hajlandó mindig a saját ágyában aludni. Napközben kétszer alszik, délelőtt és délután is. Ezek hossza változó, úgy vettem észre, hogy az időjárástól és a frontoktól függ, aztán fél 8 kor fürdés. A fürdéstől és az esti táptól úgy fel pörög, hogy hihetetlen. Ugrál, pörög-forog az ágyba. kb este 10 körül jön el az a pont, amikor már nagyon fáradt, de ekkor is úgy kell elringatnom, hogy végre alugyon. Vagy a kezembe vagy a babakocsiba tudom csak elaltatni. Aztán hajnali 1 körül már meg is ébred és utána már nem hajlandó tovább az ágyába aludni, csak köztünk. Ott is nagyon éberen alszik, nagyon sokat pörög-forog álmába, meg nyöszörög. Valamikor megébred, nem mindig, de folyamatos mozgásban van egész éjjel.
    Mit tegyek?
    Válaszodat előre is köszönöm: Anita

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Ebben a korban este már akár 5 órát is ébren kell lennie ahhoz a babának, hogy elég fáradt legyen és el tudjon aludni. Mivel ő nagyon mozgékony, sokat nyüzsög és ebben a korban egyébként is rohamosan fejlődnek a babák, ezért az idegrendszere és az izmai is folyamatos fejlődésben vannak, ezért alszik ennyire „mozgékonyan” éjszaka is. Segíthet, ha hálózsákban alszik éjszaka, illetve érdemes kipróbálni a Mesélő Hold nevű illóolajat, amit a szobájában párologtathatsz éjszakára, segít nyugodtabban aludni neki.

  • Cs. Hajni

    2011. január 10. hétfő

    Kedves Ági!

    Kislányom most 7 hónapos. Nappal 2-2,5 fél óra után már álmos és el is alszik hamar, általában 1 órát alszik. Kérdésem, hogy nem túl rövid a 2-2,5 óra ébrenlét egy ekkora babának? Oda-vissza forgolódik, de nagyon ritkán mutatja meg…szóval nem egy aktív baba, sajnos hason nem nagyon szeret lenni, nem igazán támaszkodik a karjain és még kinyomni se tudja magát, a lábait már húzogatja, de a kezeit nem használja. Nem kell megijednünk, vagy forduljunk szakemberhez a mozgásfejlődésével kapcsolatban? Válaszodat köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. január 16. vasárnap

      Az nem gond, ha hamarabb álmosodik el, ez egyéni adottság kérdése.
      Ha 7 hónaposan még nem támaszkodik a kezére, akkor érdemes szakemberhez fordulni.

  • Jucus

    2011. január 04. kedd

    Szia Ági!
    2 kérdésem is lenne feléd :
    – nagyon jó kisbabám van csak a fogzása miatt ébred szinte óránként,vagyis fél 8-kor kap nurofent(a homeopátiás nem jött be)és 11 körül szopizik újra és visszaalszik,de ezután szinte óránként ébred. Az lenne a kérdésem, hogy minden éjjel fél 2-3fele magamhoz fektetem és továbbá ott cicizik,mert úgy legalább én is pihenek, ezt is megszokja egy idő után, vagy ha már elmúlik a fogzás és alszik akkor emiatt nem ébred fel?
    – egy hét múlva lesz 7 hónapos,de 3 héttel hamarabb született és az a kérdésem hogy nem baj ha még nem nagyon akar hasról hátra fordulni? Fordítva már többször előfordult,de nagyon szeret hason lenni és ha elfárad aranyosan leteszi a fejét és pihen. Köszönöm szépen a válaszod és bocs a hosszú levélért!!

    • Vida Agi

      2011. január 16. vasárnap

      Az a helyzet, hogy a metszőfogak áttörése nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért nem biztos, hogy jó a Nurofen erre, a homeopátiás szerek ugyanis a többi tünetet (nyűgösség, élénkség stb.) is megszüntetik, a Nurofen csak az esetleges fájdalmat csillapítja.
      Egyébként önmagában az nem gond, ha magad mellé teszed, ha este a kiságyában alszik el, akkor ha majd már nem ébreszti fel a fogzás, akkor nem fog felkelni és így az ágyatokba sem megy át.

      Ez egyáltalán nem gond, ha már egyik irányba át tud fordulni, hamarosan a másik irányba is megtanulja.

  • Judith

    2011. január 03. hétfő

    Kedves Ági!

    Az előző hozzászóllásomhoz írnék eg ykis kiegészítő kérdést:
    Végigmazsoláztam a hozzászólásokat és a tanácsaidat is, és be kell vallanom, hogy gondban vagyok a „tudatos” napirend kialakítással az alvással kapcsolatban. Kb reggel 6-7kor kelünk a kislányommal. Az evési időnk: 10 óra (gyümi és szopi), fél 2 (főzelék és néha szopi), 5 (ism gyümi és néha szopi)és végül fél 8kor esti szopi és alvás. Napközben mikor kellene letennem aludni? Nem igazán tudjuk beilleszteni a mostani rendünkbe a tanácsod, h legalább 4 órát maradjon fenn, hogy elég álmos legyen, ill. az esti alvás előtt 5 óra teljen el ébren:-(vagy hozzuk eg ykicsit előbbre a tízórait és az ebédet, és rögtön evés után próbáljam meg elaltatni? Mivel (ahogy az előző hozzászólásomban olvashattad) nagyon nincs alvási ritmusunk, így tudatosan szeretném kialakítani, mai mindeókettőnknek jó lesz, és így kevésbé lesz Picúrunk nyűgös napközben- legalábbis én ezt gondolom:-)
    Köszönöm válaszod!

  • Judith

    2011. január 03. hétfő

    Kedves Ági!

    Kislányom 8,5 hónapos- eddig jó alvó volt, kb 3 hónapos korától átalussza az éjszakát. sajnos kb 1 hónapja nagyon rosszak lettek az éjszakáink: kb 2 vagy akár óránként is felébred, ill. felordít; ilyenkor az ágya mellé ülök, simogatom a hasát és visszaalszik. 1 hete azonban mérhetetlen mozgásban van mind nappal, mind éjjel. Éjjelente többször hason találom, vagy térdelve, de ilyenkor a hátára fodítom és a hassimogatással kb egy fél óra alatt vissza is alszik- ezt persze kb 1-2 óránként eljátszuk. A nappalaink viszont nem ilyen egyszerűek: ha hajnali 4-5 fele megetetem, akkor nagy valószínűséggel visszaalszik mellettem kb 7ig; ha később eszünk hajnalban, akkor már nem alszik vissza. Ezután már nem alszik délelőtt csak, ha kimegyünk sétálni, de akkor is csak kb 30 percet. Persze délelőtt már nagyon álmos, túrja a kis szemét, a tízórai evés is nehezen megy, mert nagyon nyűgös, de ha beteszem a kiságyába, akkor akár órák hosszat is szenvedünk: ő folyton folyvást hasra fordul és mászik, míg én visszafordítom. Délután ugyanez a helyzet. Természetesen egész nap szinte kezelhetetlen, mert rettentő fáradt és álmos, de annyira érdekli a körülötte lévő világ, hogy ez ébren tartja. Végül este kb 7 óra fele fürdés, és utána belealszik a szopizásba, de 1-2 óra elteltével ism ébren van. Mit tehetünk? Legyünk kitartóbbak napközben, és akár 1-1.5 órán keresztül is „kínlódjuk” a kiságyában? Köszönöm a tanácsát!

    • Vida Agi

      2011. január 16. vasárnap

      Ennyire rendszertelen alvást általában a fogzás okoz. Ha nappal látni rajta a fogzás jeleit (nyálzik, mindent megrág stb.), mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz).

      Emellett a rendszeres napirend is nagyon fontos, hiszen ez kihat az éjszakákra is. Ne a mostani etetési időket vedd figyelembe, hanem mindig azt kell nézni, mikor álmosodik el, mikor kéne már aludnia. Ebben a korban 2 nappali alvásra van szüksége a babának, ezek általában 45-90 percesek lehetnek, ez egyéni igénytől függ. A napirendnek ennek megfelelően kb. így kell kinéznie:
      reggel felkelés és reggeli
      kb 3 óra ébrenlét után tízórai, majd alvás
      ébredés után 1 óra játék, majd ebéd
      ezután kb. 2 óra játék, majd alvás
      alvás után uzsonna, majd játék estig és vacsora

      Nappal érdemes a kiságyába szoktatni, a levegőn ugyanis gyorsan elalszik, de itt olyankor is elalszik, ha még nem elég fáradt, ez megzavarja a napirendjét. Ha azonban néhány napig következetesen a kiságyban altatod, akkor is, ha az elején ott csak másfél óra után alszik el, akkor megszokja és megtanulja, mikor van az alvás, és hogy azt a kiságyban kell megejteni. Segíthet neki kikapcsolni elalvás előtt egy altatási rutin, amit mindig ugyanúgy csináltok, ebből tudja, hogy most alvás jön. Pl. lehúzzátok közösen a redőnyt alvás előtt, mesét olvasol neki a félhomályban, megdédelgeted, majd puszi és alvás.

  • Erika

    2010. december 29. szerda

    Szia Ági!
    A következő kérdésekben kérném véleményed: kislányom 9 hónapos, eddig kb. 10 éjszakát aludt végig. Az elején hasfájós volt, akkor mindig kézben altattuk és azóta is csak kézben alszik el.
    1. Egyik kérdésem az lenne, hogy kell e valamilyen módon egyedül alvásra „kényszeríteni” vagy jó, ha továbbra is így csináljuk. Férjemnek és nekem nem okoz ez különösebb terhet, csak attól félek, hogy nagyobb korában problémái, alvászavara lesz emiatt. Ha kézben altatjuk továbbra is, akkor elképzelhető, hogy egy idő után ő maga igényli majd, hogy egyedül aludhasson el?
    2. Napközben háromszor alszik még: délelőtt és délután 1-1,5 órát és késő délután felet. Elaltatjuk kézben, letesszük a kiságyba, alszik ott 20-30 percet, majd még egy 3/4 órát rajtunk, a mellkasunkon, illetve a késő délutáninál (6 óra körül) csak rajtunk, akkor nem lehet letenni.
    3. Éjjel nagyon sokszor felébred, van, hogy óránként,de háromszor minimum. Tudom, hogy ebben az időszakban fogzik, mozgásfejlődés miatt is lehet és a szeparációs szorongás is zavarhatja. Éjjel 90%-ban ki kell venni az ágyából, visszaringatni. Hajnalban 4 körül szopizik is, de minimálisat.
    Sokmindent kipróbáltunk: többféle homeót (Chamomilla, Osanit, Viburcol), aludt a pólómmal („anyaszag”), kapott vekkert, hogy a monoton zajra hátha jobban alszik, de semmi. Mit tanácsolsz?
    Bocsánat a hosszú leveléért, megpróbáltam komplex lenni 🙂 Köszönöm

    • Vida Agi

      2011. január 04. kedd

      1. Sajnos ez nem így van, ha kézben alszik el és erről nem szokik le, akkor még később is igényelni fogja, hogy testközelségben aludjon el, ez akár 6-7 éves korig is elhúzódhat. Persze ez nem gond, ha titeket nem zavar, de számítani kell rá.

      2. 9 hónaposan már csak 2 alvásra van szüksége a babának, ez nálatok abból látszik, hogy az utolsó alvás már nem megy a saját ágyikóban. Lehet, hogy ha a két másik alvást kicsit kijjebb tolnátok, mondjuk 30-30 perccel, akkor ez az utolsó alvás teljesen el is maradhatna.

      3. Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is. Nyilván ezek nem azonnal hatnak, minden esetben legalább 3-4 napot kell várni, mire hatása lesz a dolognak.

      Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
      Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

  • Sárgabarackocska

    2010. december 14. kedd

    Kedves Ági!

    Kisfiam 8 hónapos és a nappali alvással vannak problémák, már ha problémának tekinthető. Eddig 3X aludt napközben, délelőtt 1 órát és délután 2X 1 órát. Aztán kb egy hete úgy egyik napról a másikra először elhagyott a délutáni alvásból egyet és pár napja már csak 1 X alszik 11 körül egy másfél órát. Délután olyan 5 körül már látom rajta, hogy hulla fáradt, de amint beteszem a kiságyba megy a hiszti, rögtön hasra fordul és mászik. Próbálom nyugtatni, sétálgatni vele, vizet adni de semmi nem hat. Ennek az az eredménye, hogy este 6 körül már annyira fáradt, hogy nem bírok vele. Így hamarabb megyünk fürdeni és fél7 7 körül már alszunk is. Este 1-2 X kel fel, de könnyen visszaalszik. A kérdésem az lenne, hogy normális, hogy egy 8 hónapos baba akár 6 órát is fent van? Hogyan tudnám legalább délután egyszer altatni? Ő is jobban bírná a napot. Vagy jó ez így ahogy van?
    Köszönöm a választ.

    • Vida Agi

      2010. december 16. csütörtök

      8 hónaposan már csak 2 nappali alvás szokott lenni és két alvás között minimum 4 órát tudnak ébrenlenni a babák, este akár 6-7 órát is. Tehát ha 11 körül másfél órát alszik (azaz fél1-ig alszik), akkor legkorábban fél5-5 körül lehetne lefektetni, hogy elég fáradt legyen és könnyebben elaludjon. Ha ilyenkor nehezen alszik el, akkor próbáld meg, hogy ilyenkor sétáltok egyet, hogy legalább egy fél órát aludjon (1-2 hónap múlva úgyis áttér az egyszeri alvásra, addig ez kiegészítő lehetőségnek jó, hogy ne dőljön ki este olyan hamar), de az sem gond, ha csak 1 alvás van már, és korábban fekszik, ha utána éjjel jól alszik (mint ahogyan most ezt is teszi).
      Ha ugyanis fél5-5 felé alszik 1 órát, akkor este legkorábban 10 felé lehet lefektetni, hogy elég álmos legyen az elalváshoz.

  • Somogyi Balázsné

    2010. december 11. szombat

    Kedves Ági!

    Kislányom 8 hónapos, eddig nagyon szépen elaludt egyedül, de már másfél hete nem akar elaludni mindig feláll a kiságyban és van, hogy épp elaludna de visszaébred és ismét kb 1 óra mire elalszik. Nálunk este elalvás előtt van fürcsi, meg evés és után megy egyből az ágyba. Fürdés előtt már mindig fáradt, sőt még amikor eszik akkor is és amikor eljutunk a kiságyhoz és leteszem, teljesen felpörög.Eleinte ott voltam vele, s úgy el is aludt, de most már az sem válik be. Hiába állok ott vele feláll és akárhányszor visszafektetem, újra feláll, vigyorog, dumál. 8 hónapos koráig fürdés és evés után kb, egy fél óra múlva elaludt. Tegnap két órán keresztül nem tudott elaludni. A védőnőm azt tanácsolta, ugyanúgy mint eddig tegyem le és menjek ki. Néha ha sír menjek be hozzá fektessem vissza nyugtassam meg és újra jöjjek ki. Illetve valami lágy zenét tegyek be neki, de azon kívül más ne legyen.Kipróbáltam délutáni alvásnál, de inkább nem aludt, hanem csak állt a kiságyban. Ha ott maradtam vele úgy kezdett elaludni, s akkor gondoltam kimegyek, de pár perc múlva már hallottam is, hogy újra fent van.
    Már nincs ötletem mit csináljak.

    • Vida Agi

      2010. december 19. vasárnap

      Teljesen jó, amit a védőnő tanácsol, másként nem tudod rá megtanítani, hogy ilyenkor aludni kell. Ha néhány napon keresztül mindig ugyanígy csinálod, akkor fokozatosan megtanulja majd.

  • Szandra

    2010. december 08. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam pont ma 8 hónapos. 2,5 hónaposan már átaludta az éjszakát. Azután gy időben rendszeresen 4.30-kor kelt először ciciznikb. 5-6 hónaposan. Kijött két foga 7. hónapban, jól meg is szenvedtük, golyócskáztunk,borostyán láncoztunk, nurofeneztem, Igazából míg át nem törte az ínyét nem segített semmi, éjszakáztam mert számtalanszor felsírt. Most úgy látom nincs fogzás, hasfájás(mert gripe watereztünk hasfájóság miatt), bár most aloe gélt adok neki és ált. reggelre van kaki is. Nappal de. vagy sétálva vagy ágyba alszik kb.1-1.5 órát du. igyekszem itthon a saját ágyában 2-től 4-ig szokott kb. aludni.Este 8.30-körül kerül ágyba. Most az a legújabb h 3-4 körül kell és cicizni akar utána meg 7-8 körül és újra cicizni akar. Nem akarok visszafelé fejlődni. Most azt csináljuk h betettem egy használt pizsama felsőmet és apuka megy át hajnalba de nem igazán válik be mert csak ordít, otthagyja és várjuk h magától elszenvedje magát (kb.1 óra. Ez jó módszer? Abban bízom h majd átmegy rajta mert nem akarok megint 2x szoptatni reggel. Még a főétkezések anyatej és csak gyümölcsöt tízóraira meg uzsonnára, mert 10kg és 3850g-al született.Mit tegyünk?

    • Vida Agi

      2010. december 08. szerda

      Nem kell semmit tenned, egyszerűen arról van szó, hogy éhes. Ebben a korban a maximum, amit elvárhatsz tőle, hogy éjjel egyben aludjon 5-6 órát, utána pedig evés után még 3-4 órát. Ahogy nő a baba súlya, úgy a tápanyagigénye is megnő, tehát teljesen normális, ha a korábban éjszaka nem evő baba éjjel megint megéhezik. Másfél éves korig általában 1 hajnali evés meg szokott maradni.

  • Marcsi

    2010. december 02. csütörtök

    Kedves Ági!
    November 30-i kérdésemhez még annyit fűznék hozzá, hogy kisfiam nappal 11-től 1 órát alszik(ritkán 1 és negyed órát), délután 3-4 körül pedig még egy órát.Válaszodat előre is köszönöm: Marcsi

  • seres attiláné

    2010. december 01. szerda

    én kislányom 9 és fél hónapos és még mindig eszünk éjszaka 2-szer tápszert,probáltam teáztatni helyette de akkor inkább nem aludt biztos hogy a foga miatt is fel kel többször már 7 fogunk van és látom a nyolcadik is meg van dagadval az ine,hogy tudnám az éjszakai evésről leszoktatni 6 hós tápszerre is már vissza álltunk viszont főzelékeket eszünk de nem szívesen eszik sokat
    köszönöm

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Nem szabad leszoktatni az éjszakai evésről, normális, ha 9 hónaposan még éjjel 1-2 alkalommal eszik. Ha nem 3-4 óránként, hanem annál gyakrabban kel fel, akkor van szó alvászavarról, amit pl. a fogzás okozhat, de ha csak kétszer kel fel és evés után visszaalszik, akkor szimplán éhes.

  • Marcsi

    2010. november 30. kedd

    Kedves Ági!
    Kisfiam nemsokára 10 hónapos lesz, és bár soha nem volt jó alvó, kb. 2 hónapja nagyon rossz a helyzet ezen a téren. Már sok mindent kipróbáltam, igyekszünk betartani a napi rutint, de már teljesen tanácstalan vagyok. Az éjszakák nálunk a következőképpen alakulnak: háromnegyed 8-kor fürdés (azért ilyenkor, mert később fürdettünk, de már olyan nyügös volt, hogy előbbrehoztuk.), aztán vacsi, el is alszik, egyedül, csak beteszem az ágyába, kicsit beszélget, és már alszik is. Kb. 2-3 órát alszik, aztán sírva édred, megitatom (vizet kap), néhány korty után ellöki a cumisüveget, és elfordul oldalra, alszik. Egy-két óra múlva újra ugyanez. Reggel fél 6-6 körül megetetem, és akkor még fél nyolcig visszaalszik. Nem tudom, mi lehet a gond, éjszakára „jó éjszakát ” tápszert kap, meg is eszi a szokásos adagot, nem hiszem, hogy éhes lenne. De próbáltam már fél 4-kor is megetetni, és akkor is egy-másfél óra múlva újra fennt volt. De csak ennyi, hogy sír, iszik, elfordul, alszik, ki sem veszem az ágyából. Próbáltam már azt is, hogy ivás nélkül visszaalszik-e, nem adtam neki, de úgy teljesen felébredt, már nagyon sírt, és alig tudtam megnyugtatni, hiába adtam neki inni. (kb negyed órát vártam).
    Mi lehet a baj? Talán ezt szokta meg? Mit tehetnék ez ellen?

    • Vida Agi

      2010. december 07. kedd

      Ebben a korban leggyakrabban 3 ok miatt kelnek fel a babák:

      1. Fogzás: amíg nem törik át 6 foga (két metsző alul és 4 felül), addig általában ez problémát szokott okozni, mert feszítik az ínyt.

      2. Mozgásfejlődés: ez több fronton támad, egyrészt az idegrendszer állandó fejlődésben van miatta és ez okoz éjszakai felriadásokat, másrészt az izomzat fejlődik, és gyakran a kicsi a saját izomrángásaira, illetve a mozgására ébred fel (kvázi álmában is „gyakorol”).

      3. A szeparációs szorongás, ami 8 hónapos kor körül kezdődik, a kicsi rájön, hogy anya és ő nem egy személy és felismeri, hogy anya nincs mindig ott, ezért, amikor felriad, akkor anyát hívja, keresi.

      Ehhez hozzájön még az, hogy a gyerkőc megtanulja, hogy amikor éjjel felriad (a fenti 3 ok valamelyike miatt), akkor segítséget kap a visszaalváshoz.

      Mindig azt szoktam tanácsolni, hogy első lépésként szüntessük meg azokat az okokat, amik miatt a baba éjjel felkel. Ha a fogzás jeleit tapasztalod (nyálzik, kezét, játékait rágja), akkor mindenképpen kapjon fogzásra való homeopátiás alkati szert (tehát nem valamilyen homeopátiás szert, hanem az ő tüneteinek és természetének, alkatának megfelelőt – ezekről részletesebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz). Ha sokat mocorog éjjel, elmászik az ágyában stb. akkor megpróbálhatod, hogy éjjel hálózsákban altatod. Anyahiány ellen pedig segíthet egy kispárna vagy ruhadarab (póló), amit a tiéd és amit odaadsz neki az ágyban, de erre szolgálhat az alvósállatka is.

      Ha ezen a téren már mindent megtettél, akkor következhet, hogy megtanítod egyedül elaludni, illetve, ha felébredt, visszaaludni. Erre az a módszer, hogy amikor este leteszed, akkor kicsit megdédelgeted, annyira, hogy ellazuljon, de nem altatod el teljesen. Ha már félig alszik, akkor leteszed a kiságyba, ha sír, kiveszed, megnyugtatod, ha ellazult, megint visszateszed és így tovább, amíg el nem alszik.
      Ha éjjel felkel, ugyanez a teendő.És a nappali alvásoknál is így kell csinálni. Az elején még nehezen fog menni, akár 1-1,5 óra is eltelhet, amíg el nem alszik, de napról napra jobb lesz.

      Sírni semmiképpen se hagyd órákig, de próbáld kifigyelni a határmezsgyét a segítségkérés és a hiszti között (ebben a korban már előfordulhat).

      Az is be szokott válni, ha pár napig este Apa fekteti és ő kel fel hozzá éjjel (tudom, nehéz megoldani), de 1-2 nap alatt teljes változást szokott hozni ez a módszer, ha következetesen alkalmazzátok.

    • Bogár

      2010. december 09. csütörtök

      Kedves Marcsi!

      mi is jó éjt tápszert adtunk estére a babánknak.ugyanígy jártunk mint Ti.többször felébredt, nyügi volt.
      hallottuk, hogy ez a tápszer nem minden babának válik be.abba hagytuk, és már aznap este semmi gondunk nem volt.
      próbáld ki, hátha csak ez a baj nálatok is.

  • D.S. Kriszta

    2010. november 11. csütörtök

    Kedves Ági!

    A lányunk 10 hónapos és nem merem a saját ágyában altatni este, mert bár nem ébred fel, de úgy forgolódik, mint egy körhinta (és csak azt hallani, hogy iszonyúakat koppan a feje). Így köztünk alszik, de ott sem jobb a helyzet. Napközben 2x alszik, az esetek 99%-ában nem forog. Mit lehetne tenni, hogy éjjel nyugodtan aludjon lehetőleg a saját ágyában a saját szobájában?

    • Vida Agi

      2010. november 13. szombat

      Az intenzív mozgásfejlődés időszakában gyakori ez a probléma. Cseréljétek le a kiságyat az 1×1 méteres járókára vagy párnázzátok alaposan körbe a kiságyat.

Comment navigation