5 tévhit, ami miatt nem tud elaludni a baba

Tanácsadásokon találkozom vele, hogy a legtöbb alvással kapcsolatos probléma, nehézség abból adódik, hogy a szülőkben számtalan tévhit él arról hogyan is kéne aludnia egy babának és aztán ezt próbálják erőltetni abban a reményben, hogy majd megoldást hoz. A leggyakrabban előforduló félreértéseket gyűjtöttem össze.

#1 A babának magától kéne elaludnia

A szülő számára legkényelmesebb megoldás valóban az lenne, ha a baba magától aludna el, nem kéne foglalkozni vele. De nézzük csak meg, mi is szükséges az elalváshoz:

1. Hogy álmosak legyünk… A babánál nem mindig olyan egyszerű megállapítani, mikor álmos igazán. Az ébrenléti ciklusa úgy épül fel, hogy ébredés után még kicsit álmos (ezért alszik vissza olyan könnyen etetés közben), aztán felélénkül, éber lesz, majd kis játék után az álmosság jeleit mutatja, aztán megint felélénkül, de már csak rövidebb időre, végül ismét elálmosodik, de ekkor már nem lehet elterelni a figyelmét, nyűgös, ha játszol vele, szórakoztatod, akkor is láthatóan fáradt már. Ilyenkor kell elaltatni. Sokan azonban már az álmosság első jeleinél megkezdik az altatást, így végül hosszas huzavona alakul ki, az anyuka altat, a baba közben felélénkül, nem akar még aludni, míg végül mindketten kifáradnak az altatásban.

5 tévhit, ami miatt nem tud elaludni a baba

2. …de ne túl fáradtak… A baba, de még az 1-2 éves totyogó sem feltétlenül tudja kezelni azt az állapotot, amikor már nagyon fáradt. Ha ilyenkor nem tud ellazulni, mert túl sok az inger vagy nem kap segítséget az ellazuláshoz, újra felélénkül, de mivel fáradt, már nem jókedvű, túlpörög, értelmetlen tevékenységekbe kezd, nyűgösködik, sírdogál. Ezt az idegrendszer éretlensége okozza, amit 3 éves korra kinő a baba. Ezt az állapotot elkerülhetjük, ha odafigyelünk az álmosság jeleire és segítünk a kicsinek ellazulni elalvás előtt.

#2 Ha álmos úgyis elalszik

Este lefekvés előtt sok felnőtt tévét néz, vagy olvas egy kicsit, van egy esti rutinja (fürdés, búcsúzás, lefekvés stb.) mielőtt aludni tér. Ez a rutin nem csak megszokás, hanem az elalvás előtti ellazulást is segíti.
A baba azonban még nem tudja ezt önállóan megoldani magának, ő a szülei segítségét kéri ebben.
Segíteni kell neki az elalvás előtti ellazulásban mégpedig olyan módon, ami neki a leginkább megfelelő. Ez lehet ringatás, szoptatás, testközelség, attól függően, mitől nyugszik meg inkább a babánk. Kétféle típus van ebben, erről itt olvashatsz.

Az ellazulásban segít az elalvás előtti megszokott rutin, a megfelelő testhelyzet megtalálása (van amelyik baba háton alszik jobban, van, amelyik hason) és az, ha te magad is nyugodt vagy, mert ha anya ideges, feszült, siet, azt a baba is megérzi, ő sem tud ellazulni.

Az ellazulást, a rutint néhány nap alatt megtanulja a baba, ehhez azonban szükséges, hogy ne kísérletezz, ne variáld, hanem minden egyes altatásnál ugyanúgy csináld. Nyilván a nappali altatás más, mint az éjszakai. Nappal rövidebb rutinra van szükség, este lehet más és hosszabb a rutin, így a baba megtanulja megkülönböztetni a nappali és az éjszakai alvást egymástól.

#3 Mélyen kéne aludnia, amikor leteszem

Nem kell mélyen aludnia. Addig kell altatni, amíg el nem lazul, utána leteheted őt. Azt azonban tudni kell, hogy a babának nagyjából 20 perc kell, mire teljesen ellazul. Ha akkor teszed le, amikor már ellazult, de még nem alszik teljesen, idővel tudatosodik benne, hogy ő most bekerült a kiságyba és megkeresi azt a módot, ahogyan meg tudja nyugtatni magát (cumi, ujjszopás, fejforgatás, rongyi-gyűrögetés stb.). Magában sírni hagyni nem szabad: legyél ott mellette, simogasd, nyugtasd, segíts neki, hogy el tudjon lazulni! A baba képes megtanulni, mikor van alvásidő és hogyan lazuljon el, magától erre azonban nem képes. Türelmes tanítgatással képes vagy segíteni neki megtalálni azt a módot, ahogyan maga is képes segíteni saját magán.

#4 Akkor alszik jól, ha mélyen alszik

Újszülöttkorban, amikor a kicsinél még nem válik el markánsan egymástól az álom és az ébrenlét, különösen nehéz megállapítani, mikor alszik mélyen, mert a baba pillanatok alatt úgy néz ki, mint aki mélyen alszik, aztán néhány perc múlva megélénkül és látszólag ébren van, aztán gyorsan újra megnyugszik.
Ami mélyalvásnak látszik (a baba arca rezzenéstelen, lassan lélegzik), az nem feltétlenül tart sokáig: az újszülöttnek szinte egyáltalán nincs még mélyalvása, néhány perc után átvált felszínesebb alvásra. Az idő nagy részében felületesen alszik, mocorog, sírhat is álmában, ez normális. 2-3 hónapos korra már 20-30 percet is képes mélyalvásban tölteni, 3-6 hónapos korra már 40-45 percet, 1 éves korra nagyjából 1 órát és csak 2 éves korra tud másfél órát mélyalvásban tölteni, mint a felnőttek.

Nem gond tehát, ha alvás közben mocorog, nyögdécsel. Ha ezt álmában csinálja, nem kell tennünk semmit vele. Figyeljük ki, hogy mi a különbség a teljes ébrenlét (ilyenkor sír, nézelődik) és a felszínes alvás között!

#5 Alvásidő van, most kéne aludnia

Nem alvásidőben kell aludnia a babának, hanem akkor, amikor álmos.
A napirend fontos, azonban csak az a napirend a jó, ami a baba saját ritmusához igazodik.
Figyeljük ki, mikor álmos a baba, mikor van tényleg szüksége alvásra és ne óra szerint altassuk! Ha kicsit odafigyelünk, előbb-utóbb észrevehetjük, hogy valójában van rendszer abban, ahogyan a baba elálmosodik, csak ez a rendszer gyakran bonyolultabb, mint az, hogy 3 óránként eszik és 2 óránként alszik. Érdemes néhány napon át felírni, mikor álmosodott el a baba és mennyit aludt, és észre fogjuk venni az egymás után következő napokban a logikát.

A rendszert néha felboríthatják bizonyos elemek: ha sok a jövés-menés, nem a megszokott helyen alszik a baba, ha sokat vagyunk szabad levegőn, ezért hosszabban alszik, ha túl sok inger éri, ezért nyűgösebb, jobban felpörög. Ilyenkor kell néhány nap, amíg visszaáll a kicsi a megszokott rendszerre.

És a legfontosabb: a legtöbbet azzal segíthetünk a babának és saját magunknak is, ha mi is rendszeres, kiszámítható életet élünk, kiegyensúlyozottak vagyunk. Ha nyugodt vagy, nem sürgeted a dolgokat, nem kapkodsz, a baba is jobban érzi magát és könnyebben el tud aludni.

alvasbanner

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon válaszolok, a blogon a hozzászólások között nem. Ha a kérdésed hosszabb vagy privátban szeretnél kérdezni, kéthetente az online fogadóórán tudsz kérdezni.

40 Comments

  • Katona Zsoltné

    2016. január 14. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kislányom már 6 hónapos.4 hónapos kora óta adok neki gyümölcsöt,főzeléket ill. csak szeretnék adni mert nem fogadja el. Összezárja a száját mikor szeretném etetni. Eleinte még evett valamennyit,de most kb.4 kanállal akar enni.Nem tudom mi az oka talán nem elég éhes?Mennyit és hányszor kellene egyen egy nap? Adjak úgy neki hogy kevés főzi,vagy gyümölcs + tápszer? Tápszerből kb.150-et eszik.Amióta adom neki a kajákat,felborult a napi rendünk. 4-5 óránként eszik.Próbálok egy-egy tápszert kihagyni,ill. evést,hogy akkor fogadja el a főzeléket.De akkor sem kell neki sok. Valamit rosszul csinálok? Már eléggé kikészültem. Éjszakai alvást már nem is mondom,van mikor nyugtalanul alszik,éjszaka is kér enni kb.2*. Már nagyon kivagyok hogy pihenni sem tudok. Lányomon kívül van még 2 fiam is 14,5 és 8,5 éves.Köszönöm a választ.

    Üdv.Szandi

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      Valószínűleg jön a foga és az út ételek csípik az ínyét. Ne erőltesd! Kapjon tápszert, amikor szokott, és mellette naponta egyszer kínáld meg az új ételekkel, kóstolgasson, de nem baj, ha még csak 1-2 kiskanállal eszik. Ezzel valószínűleg ő is kiegyensúlyozottabb lesz majd és talán éjszakára sem marad éhes. Esetleg próbálkozhatsz tejpéppel is, hátha azt szívesebben fogadja el, mint a gyümölcsöket és az laktatóbb is.

  • Melinda

    2016. január 14. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kisfiam 3,5 hónapos és bár soha nem volt éjszaka jó alvô, de két hete ez csak rosszabbodott. Az első nyolc hétben görcsös volt nagyon, sokféle cseppet kipróbáltunk, de nem igazán hatott semmi, aztán kimaradt. Egy kicsit fellélegeztem,mikor már nem sirt fel éjszaka, csak felébredt és szopizás közben visszaaludt. Az első perctől velem alszik, mivel feladtam egy időre a kiságyas huzavonát, az elején próbálkoztam beleszoktatni, de nagyon fárasztó volt, kimerültem. Nappal åltalában jól alszik, 3×1,5 órákat. Este hagyom kifáradni, 3 órát ébren tartani, de legjobb esetben is csak éjszaka 2-ig alszik, hogyha 11kor fektetem le. Aztán jön az órás vagy max másfél órás ébredés. Ha szopiztatom, akkor is utåna dobålja a fejét s bár a szemét nem nyitja ki, de addig nyögdécsel és dobálozik, amíg felsīr. Aztán cumit adok, azzal nyugszik picit, kb 5 percet utána ismét hangos, keserves sírás, nyugtalanság, dobålózás. Kb fél óra múlva visszaalszik, mert belefárad és egy óra mûlva kezdődik előlről. Így megy reggelig. Nem gondolom, hogy a tejjel lenne probléma, mert 2,5 -3 óránként szopizik nappal, jelenleg 6,5 kg, 3,3-al született. Anyatejen kívül nem kap mást. Nappal sokat nyåladzik, ės a kezeit nagyon gyakran szájába veszi. A foga jönne vagy mi lehet nyugtalanságának az oka?

    Köszönöm a válaszod!

    • Vida Ágnes

      2016. január 14. csütörtök

      Lehetséges, hogy a pocakja fáj ilyenkor, az evéstől beindul az emésztése, kakilna, de nem tud, ezért viselkedik így. Ezen szokott segíteni az éjszakai etetés előtt egy kiskanál Gripe Water.

  • Évi

    2016. január 13. szerda

    Kedves Ági!
    Az én kisfiam 1 éves és pár hete mi is küszködünk az alvással. Volt egy nagyobb műtétje és azóta nagyon rosszul alszik. A műtét utáni ébresztés nagyon nehezen ment, nem akart felébredni, az anesztes már vitte vissza, hogy akkor gyógyszeresen megpróbálja, de út közben felsírt ezért már nem kellett visszavinni. Én csak a szobában vehettem át, akkor már újfent szunyokált. Nem tudom emiatt az eset miatt, de azóta nagyon rosszul alszik a gyerkőc pedig azelőtt nagyon jó alvó volt. Éjszakanként sokszor felsír, szinte ordít és csak akkor nyugszik meg ha felveszem, de ez egy ejszaka alatt 5x is lejátszódik, ezért mostanában az első felsírás után magunk közé tesszük és úgy alszik reggelig.
    A műtétet végző orvos szerint pár hétig a trauma miatt rosszul alszanak, de már eltelt egy hónap és nem akar javulni a helyzet. Lehet hogy tényleg emiatt sír ilyen sokat mostanában éjszaka? Ha igen akkor fog javulni ez a helyzet valamikor? Volt egyébként pár hónapos korában is egy nagyobb műtétje de akkor nem volt semmi gond utána, igaz akkor nem is volt gond a felkeltéssel!
    Előre is köszönöm a választ!

    Tisztelettel,
    Évi

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      Egy ilyen rossz élmény felborítja a kicsi biztonságérzetét egy olyan életkorban, amikor egyébként is nehezen reagálnak a kicsik a változásra, ezért ilyen nyűgös most szegény. Egyáltalán nem gond, ha most veletek alszik az első felsírás után, ettől jobban biztonságban érzi magát. Ha este a saját ágyába teszed le aludni és csak az első felsírás után viszed át közétek, idővel majd nem fog már felébredni és a saját ágyában alszik tovább.

  • Niki

    2016. január 13. szerda

    Kedves Ági.
    Kisfiam most lesz 4 hónapos. Arra lennék kiváncsi mennyi sirás a normális?
    Úgy érzem egész nap szinte minden percben szórakóztatni vagy ringatni kell ahhoz,hogy ne sírjon.
    Náha arra gondolok,hogy valami komolyabb baja lehet.
    Ha valami pl. valamilyen agyi vagy fejlődési próblémája lenne azt észrevenném?

    • Vida Ágnes

      2016. január 14. csütörtök

      Egy átlagos csecsemő naponta 4-6 órát is sírhat. De nem ez a gond. A legtöbb baba igényli a testközelséget, úgy érzi biztonságban magát, ezért érzi magát jól, ha vele vagy. Ne az legyen a cél, hogy ne sírjon, hanem az, hogy a valós igényeire kapjon választ. Akkor fektesd le, amikor tényleg álmos, így nem tart olyan sokáig az altatás, ha unatkozik játssz vele, viszont ébredés és evés után, amikor jóllakott, jókedvű, akkor nem kell szórakoztatni, ilyenkor tedd le játszószőnyegre, adj neki játékokat, tegyél fölé játszóhidat és kicsit játszon önállóan is. Ebben a korban 10-15 percet már el szoktak lenni a babák magukban, ha jókedvűek. Utána, ha sír, unatkozik, adj neki más játékokat vagy játssz vele kicsit, aztán megint hagyd magában játszani. Ha már kezd fáradni, vidd magaddal hordozóban vagy ha nagyon nyűgös kendőben és úgy végezd a dolgodat. Nem kell mindig szórakoztatni, váltogassátok a közös játékot és az önálló játékot így idővel megtanulja majd, hogyan foglalja el magát kicsit.

  • Anita

    2016. január 13. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam 7 hetes. Napirendjét a 4 É szerint próbálom alakítani, több kevesebb sikerrel. Alvás után eszik, utána játszik kicsit, ha elálmosodott (többszöri ásítás után, vagy ha elkezd nyűgösködni) viszem be a kiságyába.

    A szobában leengedem a redőnyt, kicsit ringatom és beszélek hozzá a fotelben, majd beteszem a kiságyba. Az esetek nagy részében elkezd rúgkapálni és sírni. Ilyenkor az egyik kezemmel le szoktam szorítani az ágyra, a másikkal simogatom a fenekét, végig dúdolok neki. Ezután még néhány percig rúgkapál és nagyon szenvedő hangokat ad ki, majd egyik pillanatról a másikra elalszik.

    Nagyon rosszul érzem magam emiatt, hogy így altatom el, hogy vergődik a kezem között, de csak simogatással nem sikerül.

    Ez körülbelül 2 hete van így, előtte sokszor sehogy nem tudtam napközben elaltatni, volt, hogy csak kétszer 1 órát aludt nappal, és egész nap csak sírt.

    Éjszaka nincs gond az alvással. Fürdés után eszik, és általában mire beteszem a kiságyba már majdnem el is aludt. Kétszer kel éjjel, de mind a kétszer könnyen, gyorsan visszaalszik evés után. Ez akkor is így volt, mikor nappal nem aludt.

    Nem tudom mit tegyek, úgy érzem, hogy ezzel a leszorítással bántom a kisfiam, és nem szeretnék neki maradandó lelki károkat okozni, hogy szinte sírva alszik el.

    Tudsz esetleg valamilyen tanácsot adni?

    Előre is nagyon szépen köszönöm.

    Anita

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      Nem teszel ezzel semmi rosszat, régen pont emiatt (is) pólyázták a babákat, mert ebben a korban sok az akaratlan, koordinálatlan mozgás, ami miatt a kicsi bizonytalannak érzi magát és nehezebben tud elaludni. Segíthet, ha hálózsákban vagy rugalmas pólyában altatod (itthon a MinimoBaby gyárt ilyet) vagy egy takaróba csomagolod altatás előtt pólyaszerűen, így könnyebben ellazul majd.

  • éva

    2016. január 12. kedd

    Kedves Ági!

    7 hónapos kisfiunk cumit, cumisüveget soha nem fogadott és fogad el, így kezdettől fogva cicin alszik el, és alszik vissza, ha felébred. Hullámokban jönnek a jobb (2-3 ébredés) és rosszabb éjszakák (5-8 ébredés), utóbiakat mindig a fogzásnak tudtuk be. Most szilveszterkor ki is jött az első két foga pár nyűgösebb éjszaka után. Volt pár jobb napunk ismét, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom betenni a kiságyba elalváskor. A szokásos rituálé után a szoptatós fotelben elalszik cicin egy perc alatt, mikor elengedi már álmában, és érzem, hogy ellazult a teste, beteszem a kiságyba, elhelyezkedik, és alszik szépen. Eddig legalábbis így volt. Kb egy hete azonban amint letettem a kiságyba, kipattant a szeme, és ordítani kezdett, hogy vegyem ki. Ezzel párhuzamosan az éjszakáink is teljesen tönkrementek. Kb negyed óránként ébredt egész éjjel. Két nap múlva belázasodott, és átesett egy háromnapos vírusfertőzésen. Mivel lázas volt éjszaka, mellettem aludt, nyugtalanul, egész éjjel a cicimen lógva, sokszor felsírva. Azóta a betegség elmúlt, a helyzet maradt. Egész éjjel talpon vagyok mellette, pedig már a szobájában alszik. Ha felébred, sír, azonnal feltérdel, vagy feláll, kérezkedik ki. Ringatás, simogatás nem elég, apát kikéri magának, ordít a ciciért. Nem éhes, enni nem is eszik, szinte abban a pillanatban, ahogy a cici a szájához ér, már alszik is vissza. Beteszem az ágyába, és kb negyedóra – félóra múlva kezdjük előről. Az ébredés néha egész ijesztő, ébredezni nem is hallom, csak kipattan a szeme egy pillanat alatt, és szinte sikít. Ha kiveszem, és megkapja a cicit, egyből abbahagyja. Ezt általában hajnalig bírom, akkor magam mellé veszem a nagyágyba, és így alszunk valamicskét, persze cicizve. Napközben kétszer alszik, délelőtt 1, délután 1-2 órát, álatalában egyhuzamban, ha sikerül letennem, akkor onnantól zavartalanul. Mitől lehet ez a hirtelen változás az éjszakáinkban? Fogzás? De az első két fog ilyen extrém rossz éjjeleket nem okozott. Biztos hogy egyáltalán fáj valamije, ha ilyen könnyen elhallgat a cicin? Gondoltam, hogy a betegség alatt szokott hozzá, az együtt alváshoz, de ezt már pár nappal előtte kezdte, nem utána. Mozgásfejlődésben amúgy előre tart, a járáson kívül mindent csinál már, de ez sem újkeletű, hogy emiatt pörögne, pár hete megy már minden ‘produkció’. Kedves Ági, mit javasolsz? Apa és én mindenre elszántan várjuk a javaslatodat, ha kell, rászánunk pár tesómentes napot, csak visszakapjuk a normális éjszakáinkat 🙂 (ui: Chamomilla Ch15 és mindenféle gélek kipipálva, nem használtak semmit 🙁 Előre is köszönöm, Éva

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      Valószínűleg a felső 4 metszőfoga bújik, azok szinte egyszerre szoktak jönni és hetekig sírós éjszakákat okozhatnak, plusz ilyenkor általában fogékonyabb a kicsi a fertőzésekre is (ami szintén közrejátszhat abban, hogy most ilyen rosszul alszik). Azért nyugszik meg olyan könnyen cicin, mert az anyatejnek fájdalomcsillapító hatása van. Segíthet, ha szopi után, amikor leteszed és felriad, nem veszed ki, ottmaradsz vele, simogatod, nyugtatod, amíg meg nem nyugszik (az első pár alkalommal ez akár 1 órán át is tarthat), de végül nem cicin alszik el. Éjszaka lehet próbálkozni azzal, hogy pár napig csak apa megy be hozzá és ő altatja vissza, bármi is történik, te nem kerülsz elő, így a kicsi rájön, hogyan kell magától visszaaludni anya nélkül.

  • Mia

    2016. január 12. kedd

    Kedves Agi,

    2 honapos kisfiam nem igazan akar nappal aludni, illetve szeretne, de nem tudom ugy bevezetni az alvasba, ahogy irod is.
    Ejszaka semmi gondom vele, az esti rutin utan nagyon jo alvo, 7tol furdetes, utana szopiztatas, ha leteszem es felebredne, megint megszoptatom addig, mig vegul nem ebred mar fel, es igy alszik kb fel 9tol 3ig, aztan megint megetetem, igy 6ig alszik, felkel megetetem, pelus csere, es boldogan ebredo kisbaba…ez utan jon az egesz napos huzavona. Probalok egy alvas elotti rutint bevezetni nala, hogy olbe veszem, cumit adok neki, kicsit ringatgatom is, igy elvagyunk legalabb 20percet, aztan ahogy leteszem felkel, es sir, ugyhogy johet minden elorol. Tobbnyire hason alszik, mert igy a legnyugottabb, de mostanaban probalom neha polyalni is, hatha ugy nem kel fel, ahogy leteszem….nem sok sikerrel. A cumit probalom leteves elott kivenni, mert ha bent hagyom, akkor az zavarja meg, ha kiesik, igy megint felkel leteveskor. Ha minden probalkozas utan sikerult letennem nem alszik tovabb 30percnel.
    30perc alvasokkal nem tudom tartani a 3oras eteteseket, mivel mindig akkor etetek, amikor felkel.
    Kicsit ketsegbe vagyok esve, hogy hogy fog ez az egesz menni….es mit nem csinalhatok jol, mi lehet a problema?

    Elore is nagyon szepen koszonom a valaszat!

    Mia

    (Annyit meg elmondanek a babamrol, hogy 4,350 gral szuletett, most 9hetesen 5,900gr, hasfajos volt, ezert sokat volt olben, nagyon rovid idoket van el csak magaban, vidam kisficko)

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      Ha ilyen hosszan kell altatni, akkor az a lehet a gond, hogy nem elég álmos még, amikor lefekteted. Evés után mindig legyen ébren, játsszatok, legyen ott, ahol te is vagy, ne a kiságyba tedd le, azt csak alvásra használjátok, hanem járókába vagy játszószőnyegre tedd, amikor ébren van. Amikor álmosodik (szemét , fülét dörzsöli, nyűgös, már ölben sincs el, nem lehet elterelni a figyelmét), akkor tedd le aludni. A cumit nyugodtan adhatod, ha használjátok, nem kell elvenni tőle. Ebben a korban még nem tudják benttartani a babák hosszan, de nem amiatt ébred fel, mert kiesett, az ujjaddal finoman tartsd bent a cumit, amíg el nem lazul a baba, így hamarosan ráérez majd, hogyan kell benttartani.

  • Orsi

    2016. január 11. hétfő

    Kedves Ági!

    Kisfiam lassan 7 hónapos. Kezdetektől fogva tudatosan tanítom elaludni (3. gyerek, muszáj neki :)), amivel nincs is gond, ellazultan leteszem, magától elalszik.
    Viszont az éjjelek miatt kezdek picit elszomorodni.
    Huszon alkalommal (!) kell felkelnem hozzá, plusz van, hogy órákat fent vagyunk (ma 3-5-ig…), és ez így megy már hónapok óta, és komolyan kezdek teljesen (vég)kimerülni.
    Este, szopi után ellazult állapotában leteszem, úgy tűnik, alszik. De aztán nyöszörög, kukackázik, és ha nem alkalmazom a felvesz-leteszt, kiabálás lesz belőle. Felveszem, adok neki pár korty vizet, nyugtatóan ringatom, amíg újra ellazul (kb. 10 mp), majd leteszem hasra (nappal is mindig így alszik). Van, hogy azonnal, van, hogy 5 p, van, hogy 15 p múlva újra nyöszörög, kukackázik. Mindig az előzőeket ismétlem, de olykor leteszem a hátára, hátha. Néha bejön.
    Kb. 22 óra körül elalszik, de nem egész 1 órán belül minden kezdődik elölről. És ez így megy egész éjjel. Pedig többször magam mellé veszem (a szobájában alszom a kezdetektől), igény szerint szoptatom, de nem éhes, sokszor ellök, keze-lába jár, nyöszörög. Olykor nagyokat durrant, de nem nyugszik meg látványosan (kapja a Gripewatert, de kipróbáltuk a Biogaia-t, Espumisant, édeskömény teát is – semmi.). Szóval van, hogy órák (!) telnek el, mire sikerül újra ellazítani, elaltatni, addig felvesz-letesz. Ha felpaprikázza magát, cici vagy adok pár korty vizet kizökkenteni.
    Nincs óra, amit végigaludnánk.
    Ötletem sincs, mit tehetnék még.
    A nappali alvása kb. 3x35p. Van, hogy sírva ébred, olyankor magam mellé veszem, szoptatom, elalszik, akár még plusz 1-2 órát (!) is, de ezt csak ritkán tudom megtenni, mivel itt vannak a testvérei is. Ha nem fektetem magam mellé, hanem a megszokott módszerrel próbálom visszaaltatni, akkor az sosem sikerül.
    Kíváncsi lennék, van -e valami ötleted, főleg az éjszakákra, mert azok elég húzósak így. Minden létező irodalmat elolvastam, kipróbáltam…
    Mondjuk fogom én még sajnálni, hogy nem jelentkezik be ennyit, mondjuk 16 év múlva! 😀
    Tudom, hogy az idő “nekem dolgozik”, a nagyfiaim is meredek alvók voltak kicsinek, most pedig minden rendben. De ez így 3 gyerekkel tényleg picit sok, nappal (is) minőségi anyukának kéne lennem, ami így finoman szólva is kihívás.
    Előre is köszönöm, bármit is írsz!
    Orsi

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      Ennyire extrém esetben mindenképpen érdemes utánanézni, nincs-e valamilyen szervi oka annak, hogy ilyen felszínesen alszik a baba. Érdemes lenne alváslaborhoz fordulnotok, ahol fel tudják deríteni a felszínes alvás okát. Ebben a korban még a nyűgösebb babák is át szoktak aludni néhány órát az éjszaka folyamán legalább néha. Leggyakrabban orrmandula-probléma szokta okozni az állandó élénkséget, de esetleg érdemes megnézni azt is, nem túl száraz-e a lakás levegője (fűtési időszakban ez is gyakori gond)

  • Ági

    2016. január 09. szombat

    Kedves Ági!

    Rendszeresen böngészem a tanácsaidat, amikor a 3 hónapos kisfiammal kapcsolatban valamire választ keresek. Többek között az altatás témaköre is aktuális nálunk.
    A bejegyzésben leírtak korábbi írásaidnak köszönhetően már nem jelentenek újdonságot, mégis lenne kérdésem. 3 hónapos kisfiam napirendje kb. 3-4 hete alakult ki, miután megszűntek a hasfájós gondok. Szerintem jól működött, habár az éjszakai ébredések mindig nagyon össze-vissza vannak, nem látok benne rendszert. A kisfiam még mindig 2-3-szor ébred és szopizik minden éjjel. Utána szépen alszik tovább. Az első alvás a leghosszabb, 4-6 óra, utána rövidül 2-3 órára. Eddig mindig szoptattam, mikor éjjel ébredt, de a védőnő szerint túl sokszor eszik. Lehet, hogy nem is azért ébred éjjel, mert éhes, csak nem tud egyedül visszaaludni? Nem szoktam megvárni, hogy sírjon. Mikor hallom, hogy cuppog a kezén, akkor szopizunk. Talán meg kéne próbálnom cumival visszaaltatni evés nélkül? Akkor sikeres az elalvás megtanítása, ha ilyen esetben fel se kell kelnem hozzá, mert magától visszaalszik? Mekkora babától lehet már elvárni ezt? Gondolom, hogy ha valami baja van (melege van, elfeküdte a kezét, megijedt valamitől, bántják a szelek, stb.) akkor természetes, hogy megyek megnyugtatni.
    A nappali alvás úgy működik, hogy követem az általad is javasolt alvás-szopi-játék ciklust. A kisfiam kb. 1,5-2 óra ébrenlét után álmosodik. Ekkor egyik pillanatról a másikra nagyon nyűgös lesz játék közben, és nem lehet megnyugtatni. Ilyenkor kezdjük a rutint: kézbe veszem 5-10 percre, amíg elénekelem neki az alvós dalunkat 2-3-szor. Ezalatt megnyugszik. A védőnő szerint ne hordozzam, mert megszokja és később is követelni fogja. De enélkül az ágyában nem nyugszik meg semmitől. Azt gondoltam, hogy később ahogy nő, fejlődik, biztos lehet változtatni a rutinon. Tévedek? A kézben megnyugtatás után megy a kiságyban elalvás cumival és halk zenével, de azért kis sírás van, amikor leteszem. Néha az ágyat is ide-oda tologatni kell. Így 5-10 perc alatt elalszik, de 30 perc után ébred is. És itt van a problémám. 2 órát ébren van, fél órát alszik, aztán felkelés után szopizunk, vagyis nem tudjuk tartani a 3 óránkénti evést. A védőnő szerint túl gyakran eszik, nem kéne napi 8 szopizás. De ha felkelés után nincs szopi, akkor nagyon sír, és nem tudom megnyugtatni, pedig még mosolyog, amikor kiveszem a kiságyból. És azt se akarom, hogy a 3 óra megvárása miatt ébredés után is legyen játék, mert azzal felborul az alvás-evés ciklikussága, előbb-utóbb felcserélődnek, vagy egybe fognak esni. Tényleg gond, ha a 3 hónapos baba naponta 8-szor szopizik? Amúgy szép, mosolygós, arányos baba. Szépen emeli a fejét, már elkezdett hasra fordulni is. Bízom benne, hogy hamarosan már hosszabban tud ébren lenni, és akkor csökkenhet a szopizások száma. Vagy el lehet érni valahogy, hogy fél óránál többet aludjon? Amikor sétálunk, akkor persze simán alszik hosszabban. Mit változtassak, hogy ritkábban egyen? Úgy érzem, hogy nem az éhsége, hanem a napirend és a ciklikusság megtartása miatt eszünk ilyen gyakran.
    Előre is köszönöm a választ és további sok sikert kívánok

    • Vida Ágnes

      2016. január 10. vasárnap

      3 hónaposan még azért ébred a baba mert éhes éjszaka, 2-3 éjjeli ébredés ilyenkor még normális. A cumival csak becsapnád, visszaaludna, de hamarosan újra ébredne, mert még éhes.
      A legtöbb baba 1 éves korig legalább 1 éjszakai evést még igényel, néhány baba erre még másfél éves korig igényt tart.
      Ha kiegyensúlyozott a baba, idővel egyre ritkábban kel fel enni és egyre hosszabb időszakokat alszik át.

      Tökéletesen csinálod az altatást. Egy kis segítség kell a babának az ellazuláshoz elalvás előtt, nem lehet még elvárni, hogy teljesen magától megoldja ezt, mivel ő gyorsan elalszik, ezért ez különösebb kellemetlenséget sem jelent.
      Egyáltalán nem gond, hogy ő 2,5 óránként eszik, ha így kéri. Majd, ha már nagyobb lesz a pocakja, több fér bele, akkor ritkábban fog enni. Később, amikor már hosszabban lesz ébren, ritkulni fog az evés is, és hosszabban lesznek az alvások is, mert jobban lefárad a hosszabb ébrenlét alatt. Mivel most sír, ha ébredés után nem kap enni, nyilván éhes, tehát miatta van így a napirend, nem a ciklikusság miatt.

  • Erika

    2016. január 08. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam 3,5éves volt koraszülött
    Nem akar aludni ebéd után itthon,oviban alszik.
    Reggel 8-TOL este 11 fentvan hétvégén.Hétköznap fél 9 kor alszik el fél 6-kor kelünk.ülve alszik el ha már nagyon fáradt,nem akarja hogy meséljek énekeljek neki.Este csak melletünk alszik el.Önmagát ringatja,ha álmos,ha jókedvevan,ha porszívózok, ha zene megy ha mesét néz,ágyon ülve hintázik.Csecsemőként is sok gond volt az alvásával,önringatás pici kora óta megvan,én már nem tudom mit tegyünk senki nem mond semmit,korai fejlesztőben annyit mondtak hogy éretlen az idegrendszere.Ön mit tanácsol?Mi már teljessen kivagyunk,nem tudunk segíteni kisfiúnknak,ez mellet figyelemzavart álapítóttak meg,viselkedésével is gondok vannak.1500g született 31 hétre,6hetet volt inkubátorba,és csak 3 foghadtam meg:-(
    Nagyon várom válaszát!üdvözlettel H.N

    • Vida Ágnes

      2016. január 10. vasárnap

      Hétvégén legyen sokat levegőn és délután legyen egy kis csendespihenő. Nem kell kötelezően aludni, de feküdjetek le a nagyágyra, pihenjetek, olvassatok mesét és ha álmos, akkor elalszik majd. Nem kell erőltetni (ebben a korban nem minden kisgyerek igényli már a délutáni alvást), ha tényleg elfárad addigra, el fog aludni.

  • Ági

    2016. január 08. péntek

    Szia Ági!
    6 hónapos a kisfiam. 2 hónapos koráig egyszer evett éjszaka majd 3 hónaposan végigaludta az éjszakát. Ez sajnos csak egy hónapig tartott mert 4 hónaposan kibújt az első foga kB 1 hétig nem aludt, ezután 5 teljes napig ismét aludt. Majd elindult a következő fogacska és azóta sem alszik bár már kibújóban van a 3. és a 4.
    A problémám viszont az hogy felkel 1-kor 2-kor majd 3 körül de ekkor már magunk közé veszem kb 1 hónapja mert nehezen alszik vissza (babahordozóban elringatom majd beteszem a kiságyba) és ha vissza alszik egy óra múlva fent van és nyugtalanul alszik. Köztünk viszonylag jól alszik de szeretném erről leszoktatni mert félek hogy rászokik. Mit tanácsolsz?

    • Vida Ágnes

      2016. január 10. vasárnap

      Mivel egyértelműen a fogzás zavarja (az első 6 fog szinte egymás után folyamatosan jön, ezért nincs a “nemalvásban” szünet), ezért a fogzást kéne kezelned. Homeopátiás alkati szerekkel tudsz próbálkozni, erről bővebb leírást a http://www.kismamablog.hu/fogzas.pdf alatt találhatsz.

  • Tasi Tímea

    2016. január 08. péntek

    Kedves Ági!
    Kisfiam most 5 és fél hónapos és alvással kapcsolatos problémánk van.Saját ágyában alszik de úgy hogy elötte cici (csak anyatejet eszik) ott általában elalszik és beteszem az ágyába.Elég ritkán alszik el egyedül pedig többször próbáljuk azt is.Sajnos éjjelente 1-2 óránként ébred és csak cicin nyugszik meg. Próbáltunk már több mindent hogy megnyugtassam és visszaaltassam de úgy sír hogy egy idő után már fulladni kezd és mindig az a vége hogy kiveszem a kiságyból cicire veszem visszaalszik és visszateszem a kiságyába aztán 1 óra múlva kezdődik minden előről.Cumit nem fogad el,sem vizet. A párom sokat dolgozik, éjjel nem tud nagyon segíteni de próbáltuk hogy ő nyugtassa meg de nem sikerült. Ha én megyek akkor sem tudom úgy megnyugtatni hogy az ágyában maradjon. Próbáltam a fogzásra fogni a dolgot bár ennek még sok jelét nem látom este bekentem neki dologéllel adtam neki nurofent hátha fáj neki és azért ébred de úgy sem volt jobb a helyzet ezért úgy gondolom nem a foga miatt van. Már azt is kipróbáltam elkeseredettségemben hogy magam mellé veszem az ágyba de akkor is felébred sírva nem alszik jobban. Sajnos a nappalok sem jobbak kb 3x alszik fél órát. Szinte mindig sírva ébred de úgy hogy még ki sem nyitja a szemét de már sír. Simogatással akkor sem tudom megnyugtatni csak cicivel.Nagyon sok foglalkozást igényel nappal is egyedül max 10 percet van el. Ölben szeret lenni és úgy ha sétálunk vele. Hason fektetni sem tudom sajnos mert 5 perc alatt teljesen kiborul. Ezért le is vagyunk maradva szerintem a mozgásfejlődésben is mert nem próbál meg forogni sem.Félek hogy a kevés és nyugtalan alvásból v.milyen idegrendszeri probléma lehet?Sosem volt egyébként jó alvó éjszaka max 3-4 órát aludt 4 hónapos koráig de már azt is visszasírom.Mit tehetnék?( chamomillat,viburcolt adok neki de semmi változás) válaszod előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2016. január 10. vasárnap

      Több dolog is okozhatja ezt:
      1. ha egy szobában alszik veletek, akkor a ti zajaitok is zavarhatják, ezekre könnyebben felriad,
      2. a kezdődő fogzás is lehet, de ha ez kezdettől így volt, akkor valószínűleg nem a fogzás a gond.
      3. a lakás száraz levegője is okozhat gyakori ébredést (a száraz nyálkahártya miatt a kicsi álmában nem kap jól levegőt), ezen párologtatóval lehet segíteni,
      4. ha kezdettől fennáll ez a probléma, forduljatok orvoshoz vagy alvásambulanciához, hiszen reflux vagy megnagyobbodott orrmandula is állhat a háttérben.

  • Zsuzsfi

    2016. január 08. péntek

    Kedves Ágnes!
    Kisfiam a 4. hetes és nagyon jól van. Van tejem, eszik rendesen, a napirendünk a két és fél – négy órás evések közti idö adja… Éjszaka hosszabb. A “problémàm” mivel sokat eszik, sokat bukik és a gyomorsav is feljön a torkáig alvas kózben és mindenféle hangokat ad ki. Folyamatosan. A gyermekorvos mondta, hogy ez a reflux normàlis a babaknal. De arra mar nincs megoldasa, hogy a hangok (ló nyerités, ugatòs, jazz énekes…) , a sav miatti torokköszörülés -mar le se tudom tenni hàtàra aludni, mert azonnal megébred valamelyik fenti tünettöl. Most, rajtam, velem alszik, illetve a kocsiba valo ülésében néha. De szeretném a hàtàn altatni, és az àgyàban, mert én nagyon mêly alvó vagyok, és igy nem biztonsàgos… Tudna nekem segìteni? Megvàsàrolnàm a könyvét is, nagyon szìvesen, ha talalok benne helyzetünkre segìtséget. Nagyon köszönöm vàlaszàt! Legjobbakat kìvanom! Zsuzsi

    • Vida Ágnes

      2016. január 10. vasárnap

      Bukós babáknál a rendszeres büfizés mellett érdemes kipróbálni, hogy nem háton, hanem hason altatod, sokkal mélyebben tudnak aludni így, és ha buknak, könnyebben kijön, nem nyelnek félre miatta.

  • Anett

    2016. január 07. csütörtök

    Kedves Ági!

    Kislányom néhány nap múlva lesz 8 hetes, aki kizárólag szopizik.(36.hétre született) A napirendje úgy néz ki, hogy alvás, majd szopi, egy kis játék majd újra alvás következik. A probléma az, hogy a játék után mikor már látom és jelzi is sírással, hogy fáradt és álmos, akkor hiába teszem le a kiságyba, csak sír és sír, ki kell vennem és minden egyes alkalommal újra mellre kell tennem és komfortszopival tud elaludni. Az tény, hogy nagyon igényli a közelséget, amit meg is adunk neki, de normális, hogy ilyen korban még csak így alszik el vagy hogyan tudnánk ezt mással helyettesíteni? Éjszaka és nappal is előfordul, hogy szopi után ügyesen elalszik és így le tudom tenni az ágyába. 1-2 napja próbáltunk neki latex cumit adni (Physio Soft), de még nem tudja bent tartani a szájában, kiesik és sír. Válaszod és tanácsod előre is köszönöm!

    • Vida Ágnes

      2016. január 10. vasárnap

      Ez egyáltalán nem probléma! Ha így gyorsan elalszik, könnyen megnyugszik, hadd aludjon el szopizás közben! Ez a tejtermelésnek is jót tesz és a lelkének is. A cumit ebben a korban még nem tudják benttartani a babák, meg lehet próbálkozni azzal, hogy az ujjaddal tartod a cumi végét, hogy ne tudja kiköpni egészen addig, amíg a kicsi meg nem nyugszik és nem kezdi el hatékonyabban szopizni. Néhány alkalom után már bent fogja tudni tartani.

  • Kriszta

    2016. január 03. vasárnap

    Kedves Ági!
    Nagyon jó és hasznos írás, tuti alkalmazni fogok belőle néhány dolgot. 🙂
    (Bocsi, hogy ehhez a cikkhez írom)
    Van egy 5 hetes kislányom, alapvetően nagyon jó baba. Szerencsére van bőven tejem, csak szopizik. A kérdésem az volna, hogy ébredés után még a kiságyban rögtön elkezd eléggé sírni és tátogni, hogy éhes. Nem tudok vele semmit “kezdeni”, azonnal meg kell etetnem. Normális ez így vagy tennem kellene valamit? (Az éjszakákra nem vonatkozik, akkor félálomban megszoptatom és visszaalszik.) Illetve az esti fürdés végén, mikor már öltöztetem, akkor is iszonyatosan elkezd sírni, teljesen vörös lesz a kis feje, mint aki menten éhen akar halni (pedig lehet, hogy egy órával előtte evett), amíg nem rakom cicire, nem hagyja abba. Nagyon rossz hallani a “szenvedését”, ezért gyorsan próbálom elkezdeni az etetést.
    Tudsz esetleg valamilyen tanácsot adni a fentiekkel kapcsolatban? (Nap közben már egyre többet van ébren, próbálok játszani vele, sokat beszélek hozzá, nagyon érdeklődő baba, de a kajáért iszonyatosan hangosan küzd.)
    Előre is köszönöm szépen.

    • Vida Ágnes

      2016. január 10. vasárnap

      A legtöbb baba ébredés után éhes, nyugodtan szoptasd meg ilyenkor. Pont emiatt szoktam javasolni, hogy alvás-evés-játék-alvás legyen a napirend sorrendje, így nem kerül teli hassal az ágyba (mert akkor az emésztése folyton felébresztené). Az esti sírása is normális, már tudja, hogy jön az esti alvás és követeli előtte a maga adagját 🙂 Ügyes, hogy ilyen gyorsan megtanulta 🙂

  • Kinga

    2016. január 03. vasárnap

    Kedves Ági,

    5 hónapos lányom kizárólag szopizik. Nappal nagyjából 3-4 óránként. Viszont éjjel 2 óránként ébred. Nem éhes, de nem tud egyedül vissza aludni, pedig félálomban van. Ezért komfort cicizik. A cumit nem szereti, el se fogadja. Kipróbáltam, hogy más àgyba raktam, mert amúgy körbe-körbe forog, lejjebb vettem a fűtést, aztán feljebb, volt fény, aztán nem volt fény. Volt idő amikor átaludta az éjszakát vagy maximum egyszer kelt. Tudsz tanácsot adni mit csináljak?

    Köszönettel,
    Kinga

    • Évi

      2016. január 09. szombat

      Kedves Ági!
      Kedves Kinga!

      Nekem is ugyanez a problémám azzal a különbséggel, hogy a kisfiam fél éves elmúlt, a hozzátáplálását már elkezdtük, vacsorára pépet kap, aztán fürdés és szopi, mégis maximum 2 órát alszik egy huzamban. Az éjjeli szopi sokszor csak pár perc, ha viszont csak megpróbálom visszaaltatni, teljesen felébred és játszik 1-2 órát akár az éjszaka közepén is..

      Típus kérdése vagy valamit rosszul csinálunk?

      Köszönöm,
      Évi

      • Vida Ágnes

        2016. január 10. vasárnap

        Valószínűleg jön a foga, ezért ébred ilyen gyakran. Az anyatejnek van egy kis fájdalomcsillapító hatása, ezért ragaszkodik hozzá, amikor felébred. Homeopátiával tudsz enyhíteni a fogzás tünetein.

  • Tünde

    2015. december 29. kedd

    Kedves Ágnes! Van egy 4 éves kisfiam és egy 8 hónapos kislányom.A kisfiam nagyon okos,értelmes gyerek,mindent hamar megtanul, sosem volt vele gond.Pici kora óta szopja a bal kezén a mutató és középső ujját,de én mindig úgy gondoltam,kinövi majd. Mikor terhes lettem a kislányommal,ő nagyon örült és várta is a tesóját.A terhesség kezdetén azonban durván elkezdte rágni a körmeit,már ott tart,hogy a lábujjkörmeit is. Továbbra is szopja az ujját,de azt csak elalváskor,viszont így is nyomasztó és közben az én körmeimet dörzsölgeti a másik kezével. Voltak gondok az oviban is vele. A pici megszületése után kb 1 hónapig itthon volt velünk ő is.Mikor először vittem oviba,nagyon haragudott,még verekedett is az öltözőben. Sokáig sírva ment és néha már olyan hisztirohama is volt,hogy itthon maradt. Sok időbe telt,mire megint megszokta az ovit.Ott csak egy gyerekkel játszik és nem beszélget még az óvónőkkel sem.Pedig szereti őket,mert szokta mondani.Nagyon zárkózott,nem akar részt venni semmiben. De ez még a testvére előtt is így volt. Most meg kb 1 hónapja ő akar lenni mindenben az első.Ha ez nem így van,akkor sírógörcsöt kap.Az oviban is mindent neki kell adni elsőnek különben ott is sír.Nem tudok már mit kezdeni ezzel az egésszel.Látszik rajta,hogy sokszor szorong. Mindent megadunk neki,soha nem bántjuk.Szeretjük,ígyekszünk sokat figyelni rá. Mit tegyünk,ön mit javasolna nekünk. Még annyit mondanék,hogy az ovi inkább ukrán nyelvű és lehet emiatt sem beszél senkivel.A barátja magyar,de vele sem sokat kommunikál. Az óvónő szerint mindent ért,de sosem válaszol,csak bólógat vagy integet a fejével. Kérem adjon nekünk valami tanácsot,mert nagyon aggódunk. Előre is köszönöm. Tünde.

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      A körömrágás, az ujjszopás és a versenyzés egyaránt szorongásos tünetek. Az oviban ebben a korban akkor érzik igazán jól magukat a gyerekek, ha van olyan óvónő, akihez kötődhetnek, őnála ez valami miatt nem alakult ki, emellett pedig a testvére érkezése is nyomja a lelkét, hiszen ezzel ő úgy érzi elveszítette az elsőségét a családban. Legyél most nagyon türelmes vele, szeretgesd sokat! Minden héten 1-2x legyen valami külön kis program, ami csak az övé. Egy közös séta, biciklizés, játszóterezés, közös játék vagy más, amit szeret. Jó, ha van ilyen kis program apával is, amit csak ők ketten csinálnak. Ezenkívül hasznos lehet még valamilyen rendszeres sport, mert ott ki tudja adni a benne levő feszültséget.

  • Helga

    2015. december 29. kedd

    Kedves Ági!

    A segítségedet szeretném kérni… Van egy kisfiam,aki most 3 hónapos,sajnos az eleje nehezen indult,mert húgyúti fertőzés miatt kaptunk antibiotikumot,s utána 1 hetet kórházban is töltöttünk,így sajnos ő nagyon keveset-nagyon nehezen-s szinte csak rajtam aludt… Rendeltem 2 anyagodat is,s most próbálom egy ideje alkalmazni,hogy ellazulás-utána kiságyba teszem (van amikor hamar elalszik-van amikor sírdogálva nehezebben alszik el) simogatom-dúdolászok,s ez nappal egész jól sikerül-este viszont nagyon nem tud így elaludni. Valamint most kb 1 hete valahogy nagyon elcsúszott a napunk,mert eddig este 11 fele szokott lenni az utolsó szopi,amin általában be is aludt,de most nem tud,s van,hogy éjjel 1-2ig fenn vagyok vele mire el tud aludni,s ezáltal sokszor másnap 12-13 óráig alszik (közben általában 2szer szopizik)… Mindent ugyanúgy csinálok mint eddig,mindig az ő igénye szerint szoptattam-a napjait is hozzá igazítom. (Általában 7-8 fele fürcsi-evés-játszás-vagy alszik ezután 30-40 percet vagy szopizik,s ezután elaludt) Azon is gondolkoztam,hogy lehet jön a foga,mert eléggé nyálzott a napokban,meg rágta a kezét,s igazából azóta nem tud este elaludni,vagy ha elalszik,rá 10-20 percre felkel?!
    Hogy tudnám visszahozni,hogy előbb alcsizzon el? ( Mert elég fárasztó,s mivel egész délelőtt alszik,nagyon elcsúszik a nap,nem sok mindent tudok így csinálni,valamint én sem tudok így annyit pihenni…???)
    Válaszodat előre is nagyon szépen köszönöm!
    Üdvözlettel: Helga

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      A gond az, hogy elcsúszott a napirendje, nála délelőtt még éjszaka van, ezért alszik ott olyan sokat és ezért fekszik le éjszaka olyan későn. Ezen úgy tudsz segíteni, ha elkezded reggel korábban ébreszteni néhány napon át. Ettől a napirendje elkezd korábbra csúszni, délután is hamarabb fog aludni, este is hamarabb álmosodik el. Elsőre ez még nem fog könnyen menni, kell 4-5 nap, mire beáll a bioritmus és az új időpontokban álmosodik el a baba, de ha kitartóan és következetesen csinálod, át fog állni az új rendszerre.

  • Éva

    2015. december 28. hétfő

    Kedves Àgi! Soha jobbkor ez az ìrâs! Éppen most akartam altatàssal kapcsolatban kérdezni tőled! A kisfiam 4 éves lesz januàrban. Kötődően nevelem, együtt alszunk, és este is elaltatom, tehàt addig maradok vele, amìg el nem alszik. Mivel délutàn is alszik, ez este 10 körül van, emiatt szinte mindig lefekszem vele én is aludni. Emiatt a férjemmel nagyon keveset vagyunk együtt, ùgyhogy úgy érzem, itt az ideje, hogy este egyedül, önàllòan aludjon el. Azt is szeretném, ha a sajàt szobàjàban, àgyàban aludna. Egyelőre azt gondoltam, maradna az együttalvàs, de meseolvasàs utàn szeretnék neki jò éjszakàt kìvànni, és kimenni a férjemhez. Hogy csinàljam, hogy ezt sìràs, hiszti nélkül elérjem? A kisfiam rendkìvül érzêkeny, akaratos gyerek, de nagyon jò a kapcsolatunk, mindig a kis igényei voltak az elsők, de ez màr nem jò ìgy nekem és a férjemnek. A sajàt àgyban alvàssal megvàrjam, hogy ő mondja? Köszönöm a vàlaszt!

  • Virág

    2015. december 28. hétfő

    Kedves Ági!

    Az én fiam 8,5 hónapos. Kb 1 hónapja éjszakánként már velem alszik, mert annyira sűrűn kelt, hogy egyszerűen nem bírtam fizikailag már (negyedóranként 1,5 órán át pl.) A nappali alvasai még mindig 30-50 perc között mozogtak 2,max 3x. Majd nappal egyszer mellette felejtődtem és észre vettem, hogy 30 perc utan kipattan a szeme, szétnéz, meglátott, odabújt és békésen aludt tovább, összesen 1,5 órát. (Nappal melléfekszek, összebújunk, majd cumival vagy anélkül most már egész gyorsan elalszik. Este szinte ugyanez, csak plusz szopi, esetleg kis szeretgetés, hancur, ha még látom, hogy nem teljesen fáradt még) így nappal kb 3 órát jókedvűen ébren van. Viszont ha beteszem a kiságyában – merthogy ez a művelet a nagy ágyon zajlik-, borítékolhatóan felébred ismét 30-40perc után. Ekkor csak magamon tudom megnyugtatni és vagy 10 perc után visszaaltatni.
    Már nappal nincs szopi, nem kéri, csak a lefekvésnél kell neki. Szerintem jól eszik, alkalmanként 200g lecsúszik. Elvileg nem lenne szabad éhesnek lennie, de éjjel még mindig csak cicivel tudom megnyugtatni és visszaaltatni. Kb 4 hós koráig este 8kor letettem, majd 3kor keltett először. Majd ez elkezdett besűrűsödni, előbb 11kor, majd most mar 10kor sír fel először (vagy mar 9kor). 10kor elfogadja a vizet es iszik is rendesen. Volt egy hét olyan 3hete, amikor már csak fél1kor keltett, majd 3kor, 5-6kor. De azóta újra óránként. Viszont éjjel már fájdalmas, mikor az üres cicit szívja.
    A szeparációs szorongása igen erős. Igaz, szinte egyedül neveljük, külföldön élünk, így rajtunk kívül ritkán lát mást. Most az ünnepekre itthon vagyunk, érezhető a változás, már nem sír annyit, mikor szem elől veszít.
    Te mint szakember, mit látsz ebből? Normális és magától javulni fog? Lehet kevés neki az esti szopi/közelség? (Bár ennél többet már nem lehet vele lennem, jön napközben is velem, teregetünk, főzünk…) Éhes lehet? (Család meg van győződve róla, annak ellenére, h napi 4x 200g gabonapépet/húsosat benyom, plusz babakeksz, banán meg amit sikerül kidumálnia a tányérunkról) Így ma vettem esti jó éjt tápszert. Arra gomdoltam, az esti gabonapépéhez ebből is teszek, tehát nem a szopit szeretném kiváltani vele. Lehet a reggelihez is kap.

    Véleményed megköszönöm!
    Kívánok boldog új évet neked és családodnak!

    Üdv: Virág

    • Vida Ágnes

      2016. január 17. vasárnap

      Jön a foga, ezért kel most ilyen gyakran, ez normális jelenség és az első 6 fog áttörése után javulni fog majd.