Rángatózik, remeg az álla – mi baja a babának?

Különösen a születés utáni első hetekben fordul elő, hogy furcsa rángásokat produkálhat a baba, de később is előfordulhat. Ijesztő ez az anyukának, nem tudja mire vélni a dolgot, aggódva tűnődik rajta, vajon milyen betegség állhat a háttérben. Miért lehet ez?

Moro reflex, rángatózik, remeg a babaSírás és evés után gyakori a remegő állacska, amit a fejletlen idegrendszer okoz, ez újszülötteknél akár minden sírás vagy etetés után (illetve közben) előfordulhat.
Alvás közben sem ritka jelenség a hirtelen összerándulás, ami gyakran látszólag ok nélkül jelentkezik főként a háton alvó babáknál, számukra ugyanis ez a testhelyzet bizonytalanságot jelent, ami kiváltja belőlük a Moro-reflexet.

Ébrenlétben gyakran a bizonytalan testhelyzet, erős hang, rázkódás, vagy a leeséstől való félelem válthatja ki a Moro-reflexet. Ilyenkor a baba a karját két oldalra hátradobja, a tenyerét szétnyitja, a térdét felhúzza, majd hirtelen a két karját maga elé zárja (ez néha elmarad). Mindehhez általában ijedt arcot vág, vagy pár másodpercig nem vesz levegőt. Sokszor ezt sírás is követi. Ilyenkor vedd fel és nyugtasd meg. A Moro-reflex általában 4-6 hónapos korra teljesen eltűnik.

3-4 hónapos korban a babák már fokozottabban érzékenyek a zajra, ezért a hirtelen hangoktól, de még a halkabb, szokatlan zajoktól is összerezzenhetnek akár álmukban is.

6 hónapos kortól előfordulhat, hogy a kicsi csak a saját maga szórakoztatására rázza a fejét vagy a kezét, lábát, ez azonban általában csak átmeneti jelenség, ami csak néhány hétig tart. Ha a kicsi egyre többször csinálja, és nem csillapodik, hanem erősödik a jelenség, érdemes orvosnak is megmutatni.

6-8 hónapos kortól a nagy „akarás” is állhat a remegés hátterében: a kicsi szeretne valamit megcsinálni vagy elérni, erőlködik, koncentrál, de nem sikerül neki, ilyenkor nyögés és sírás helyett remegéssel is reagálhat erre a helyzetre. Ilyenkor hagyhatod egy kicsit erőlködni, de ha nagyon felhergeli magát, lehet segíteni neki egy kicsit.

Ha a remegés nem csak alkalmilag fordul elő, nem lehet a fenti események egyikéhez sem kötni, erősödik, vagy szokatlannak találod, mindenképpen fordulj gyermekorvoshoz.

Miért sír a baba? Megtanulhatsz-e az ő „nyelvén” beszélni, vagy várnod kell egymás teljes megértésére addig, amíg meg nem tanul beszélni? Katt ide a válaszért! >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

18 Comments

  • MNiki

    2012. március 18. vasárnap

    Szia Ági!

    Lehet rossz helyre írom,de totálkétségbe vagyok esve, és utolsó reményem hogy neked van valami ötleted a problémánkra. Kisfiam 7 hós lesz 22.-én. Óriási baba (4,5kgval született most 10 kiló)igazi csodababénak tartja mindenki mert már a kórházba oldalára forgott,most alig 7 hósan ül,mászik,feláll, ,kapaszokdva lépeget, már pár napja átkapaszkodik egyikhelyről a másikra) a „baj” 2 hónaposan kezdődőtt, addig igazi eszem-alszom-nézelődök baba volt. Aztán átfordult a világ, azóta az én babám nem boldog, semmi nem jó neki, sehol semmilyen körülmények között (mostanában ncsak és kizárólag nálam van el, de ez is véges és velem is sír).Sajnos nem tudomm élvezni a vele töltött időt mert egyfolytában nyűgös,nyíg, sír,nyafog, jó napokon csak morog-és látványosan szenved, Olyan érzésem van hogy élet-undora van. Komolyan nincs el sehol-semmit. Akkor van csend ha alszik…(de sajnos ez is max 1óra) még szopizás-etetés közben is morog-rúgkapál-szenved. Nagyon kivagyok merülve, mert éjszaka rengeteget kelünk (sosem alszom 2 óránál többen egyben) és csakis én dugahtom vissza a cumit itathatom etethetem meg…nagyon nyugtalanul alszik. Már próbáltunk mindent. Fogtam a fogaira (már 6 van neki) a forntokra a szélre a csillagok állásra, de ez már nem okés így hogy 0-24ben nyűglődik.Nem gagyog cuki babásan nem ismételget nem mondja hogy bababa-dadada.mamama amit ilyenkor kéne. Nagyo ritkán mosolyog…Miért nem boldog a babám???Annyira rossznak érzem magam hogy nem tudom boldoggá tenni.:( Hordozom, 6 hóig csak szopizott iszerintm nem tudom sírni hagyni…Szóval nem értem…Szervi baja nincs a dokink szerint (ő a szokásos fog-front-csillagok dologgal zárja a témát ha mondom) De 0-24 /7 napon nincs ilyen!!!!! Mit tegyek? Vigyem sámánhoz-természergyógyászhoz-léleklátóhpz-pzsihológushoz???? Köszönöm…egy nagyon nagyon fáradt és kimerült boldogtalan anyuka 🙁

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      Több dolog miatt is lehet, hogy ő folyton ilyen nyűgös:

      1. Nincs napirendje, nem alussza ki magát, ezért álmos.

      2. Nincs rendben az emésztése, esetleg refluxos, ami állandóan bántja (erre utal, hogy evés közben is nyűgös)

      3. Mivel ilyen hamar fogzott, ez is bánthatja.

      Egy homeopátiás gyermekorvoshoz kellene elvinned, ez sokat segíthetne.

  • Anyuka

    2012. március 05. hétfő

    Kedves Ági!

    Segítséget szeretnék kérni a következő dologban. Kislányom 11 hónapos múlt, kb 1 hónapja vettem észre nála a következőt. Napközbeni alvás után (utazóágyban alszik), néha sírva ébred, ilyenkor hirtelen áll fel, remeg az egész teste. Gyorsan kiveszem, pár másodpercen belül megnyugszik,(sírástól a nyugtatásig kb fél perc telik el) elmúlik ez a jelenség, és jó a kedve, mint, ha mi se történt volna. Van úgy, hogy éjszaka is felsír, de akkor szerencsére nem jelentkezik remegés. Babakocsiban is felijedt már, de ott nem tapasztaltam ezt a jelenséget. Eleinte heti 1-2-szer fordult elő, de a múlt héten 3szor is. Nagyon aggódom. Néhány eset, mikor remegett (Telefoncsörgés, tv bekapcsolás, ajtó becsukás, de volt, hogy a konyhába főztem és felsírt…) Más babáknál is előfordul, vagy komolyabb kivizsgálást igényel? Esetleg lehet, hogy megijed, vagy rosszat álmodik? Tettem említést a védőnőnek, illetve a doktornőnek, szerintük nincs miért aggódnom, de nyugtalanít.

    Válaszod előre is köszönöm!
    Egy aggódó anyuka

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Ez ijesztő jelenség, de nem kell aggódni miatta, csak azért van, mert felriad álmából.

  • Koroknainé Bea

    2012. március 04. vasárnap

    Kedves Ágnes!
    Kislányom nem rég töltötte be a 3 hetet,és szopás vagy ha cumizik az ála remeg, mintha félne vagy nem is tudom mi válthassa ezt ki.Szeretném ha választ kaphatnék.

    • Vida Agi

      2012. március 11. vasárnap

      Ez teljesen normális jelenség, erről szól a fenti cikk is.

  • Kriszti

    2012. február 24. péntek

    Szia
    7,5 hós kisfiam valószinüleg fogzik pár napja, mindenkit meg akar harapni és mindenkinek megy neki a szájával. azóta nagyon sokszor remeg a feje.
    ökölbe szorítja a kezét és olyan mintha nekünk akarna jönni vagy nagyon mérges lenne és beleremeg a felső teste, mintha fázna. naponta 30-szor vagy még többször csinálja. Normális jelenség ez, mert nagyon ijesztő. eddig nem csinálta. lehet-e a foginy viszketésétől?

    • Vida Agi

      2012. február 27. hétfő

      Valószínűleg itt két dologról van szó, az egyik a fájós íny, a másik az, hogy egyre akaratosabb, sok dolgot szeretne megcsinálni, elérni, de még nem képes rá és ettől dühös lesz. Próbálj meg rágókát adni neki, amivel vakarhatja az ínyét. Ha pedig úgy látod, ezek a rángatózások nincsenek összefüggésben azzal, hogy valamit éppen nagyon akar, valami nem tetszik neki, akkor mutassátok meg orvosnak is.

  • Zsuzsa

    2012. február 12. vasárnap

    Kedves Ágnes!

    Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, h 7 hónapos kisfiam az utóbbi napokban többször is összerezzen, megrázkódik. Először én is és a védőnőnk is arra gondolt, h biztos pisil, de már tapasztaltam ezt tisztába rakás közben is, amikor nem pisilt! Evés, játék vagy épp bármikor tudja ezt produkálni, ez csak egy nagyon apró rezdülés, de nem tudom, h mit csináljak?! Vigyem orvoshoz? Esetleg a fogzással lehet összefüggésben, mert most bújt ki az első 2 fogacskája. Válaszát előre is köszönöm:
    Zsuzsa

    • Vida Agi

      2012. február 13. hétfő

      Valószínűleg teljesen ártalmatlan jelenségről van szó, amit a cikkben foglaltak is okozhatnak, de lehet más oka is, pl. ijedtség, vagy fázik a baba. Ha sűrűsödik vagy erősebbé válik a jelenség, érdemes orvoshoz fordulni.

  • Babuci

    2012. február 10. péntek

    Kedves Ági!

    A megfázással kapcsolatos bejegyzésben az ajánlott Algopyrin és Aspirin hivatalos betegtájékoztatója szerint mindkettő csak erős megszorításokkal használható, http://www.doktorinfo.hu/drinfo/pid/0/medicineApplication/oid/0/m,0100000014158
    http://www.doktorinfo.hu/drinfo/pid/0/medicineApplication/oid/0/m,0100000019045
    a Paracetamol tartalmúak viszont használhatóak terhesség alatt is.

    Üdv
    Babuci

    • Vida Agi

      2012. február 13. hétfő

      A magzat súlyát (Hadlock)

  • Klára

    2012. január 25. szerda

    Kedves Ági!

    Babám most lesz 4 hónapos és már a hasamban is remegtette az állát. Még most is szokta, nem igazán tudom semmihez kötni, szopi közben, cumizás közben… Aggódnom kéne?

    Válaszodat előre is köszönöm,
    Klára

    • Vida Agi

      2012. január 28. szombat

      Nem hinném, hogy nagy gond lenne, de ha sokat csinálja, az orvosnak megmutathatod, hogy ő mit gondol róla.

  • MVik

    2012. január 22. vasárnap

    Szia Ági!

    Bocs, hogy ide írok alvás témában, nem vagyok egy számítógép zseni, csak most próbálok beregisztrálni, holott már 1 éve nap mint nap olvasom a blogod.

    Kisfiam 1 éves lesz febr.2.-én, 7 hónapos koráig végig aludta az éjszakákat, gond nélkül, azóta, vagyis gondolom a fogzás kezdte óta viszont átlag 2-3 alkalommal ébred éjjelente. Szerencsére hamar vissza alszik de csak úgy, ha kiveszem az ágyból, megitatom, megnyutatom. Már naggyon fáradt vagyok, mert délutánonként már vissza kellett mennem dolgozni, türelmetlen lettem ls szétszórt, és hulla fáradt.

    Vettem a múltkorában egy könyvet? „Aludj jól gyermekem” címűt, abban van egy alvásra szoktató módszer, amiról a véleményed szeretném kikérni. Késleltetett válasz a neve, a Szuperdada könyv is javasolja. Ha felsír a gyerek, be kell menni hozzá, megnyugtatni, de nem felvenni, majd ha őjra, vagy még mindig sír, legkozelebb 3 perc múlva, majd 5 perc, 7, 11, stb. Állítólag előbb utóbb rájön a gyerek, hogy kár sírni.

    Nekem elég durvának tűnik a módszer, ráadásul a kisfiam abszolőt nem nyugszik meg egy sima hátsimitől, hanem ha nem veszem ki, csak behergeli magát, és még nagyon sivalkodásba kezd.

    Te tanácsolod ezt a módszert?

    Amúgy hogy kell „túlélni” ezt a nemalvós korrszakot?? Vaéaha még fogok az életben átaludni éjszakát??????????????

    Előre is köszönöm a válaszod!

    Viki

    • Vida Agi

      2012. január 28. szombat

      Válaszoltam a másik helyen, ahol ugyanezt kérdezted.

  • Adrienn

    2012. január 22. vasárnap

    Igen, és sajnos az is előfordulhat, hogy epilepsziás! Kisfiunk 5 napos korától „produkált” furcsa remegéseket, egyre rosszabbodott, szeme is rángott idővel és kétrét görnyedt. 5 hetes korában derült ki, hogy veleszületett rendellenesség van az agyában és emiatt epilepsziás. Azóta tudjuk, hogy szerencsénk van, időben észlelték, kezelik. Gyermekünk most másfél éves és szépen fejlődik, gyógyszereket kap. A terhességgel és szüléssel minden a legnagyobb rendben volt, férjemmel mindketten 28 évesek és egészségesek voltunk. A pici sajnos nem lett az. A gyerekorvos sokáig nyugtatott minket, hogy kis remegés nem baj. Aztán a védőnőnk látta egyszer a rohamát és azonnal beküldetett minket kórházba.
    Nem riogatásnak szánom, de néhány babánál a mienknél sokkal enyhébb tünetei vannak, amik viszont hosszú távon nagyobb gondokat okozhatnak, ha nem derül ki időben. Egy fájdalommentes eeg vizsgálat mindenre fényt deríthet! Én a tapasztalataink alapján azt mondom, hogy inkább egy szükségtelen vizsgálat, mint, hogy későn kapjon segítséget egy babuci!

  • Bizsu

    2012. január 22. vasárnap

    Amikor nekem megszületett a kisfiam ö is rángatózót és nagyon megijedtünk de mondta a védőnőm hogy ez majd elmúlik. Úgy is lett de nagyon megrémültem.