Lemarad, ha késik?

A baba fejlődését sokan valamiféle versenyfutásnak élik meg: „Miért nem mászik már? A szomszéd gyerek ennyi idősen már mászott.” „Miért nem beszél? Már régen beszélnie kellene.” A türelmetlenség oka gyakran az a félelem, hogy azok a gyerekek, akik valamit hamarabb csinálnak, úgy tűnik, előnyösebb helyzetbe kerültek ezáltal, megelőzhetik a többieket, míg a később érők lemaradhatnak. Szerencsére erről szó sincs. Lássuk, mi áll a háttérben valójában, mikor kell szakemberhez fordulnunk és mikor nem.

1. Miért nem hízik már?

Ha a baba keveset hízik, akkor azon aggódunk, megfelelően fog-e fejlődni, ha meg nagyon gyorsan, akkor sokan máris azon aggódnak, nem fog-e így később elhízni. Valójában a hízás mértéke a legtöbb esetben alkati kérdés.

Az első 1 évben a babák hízása általában kétféle mintázatot követ:

1. az egyik csoportba tartoznak az első fél évben nagyon sokat hízó babák, akik a második félévben már szinte semmit nem híznak
2. a második csoportba tartoznak a fokozatosan kis lépésenként hízó babák, akik fokozatosan mindig híznak egy kicsit.

Egyikből sem lehet következtetéseket levonni a későbbi testalkat vagy hízékonyság kapcsán, ezt öröklött tényezők határozzák meg elsősorban (ameddig kizárólag csak anyatejjel/tápszerrel táplálunk, később a táplálék minősége természetesen már befolyásolhatja a hízás mértékét).

A hízásnál érdemes figyelembevenni a WHO által ajánlott életkori percentilis értékeket, ha a gyermekünk az életkorának megfelelő átlagban van, nincs okunk aggodalomra. A percentilis értékek nemenként és életkoronként tartalmazzák az átlagos testsúly és magasság adatokat. Ha az átlagos tartományba esik a gyermek, akkor nincs gond, ha alatta vagy felette van, annak gyakran genetikai (elsősorban a testmagasság esetében) vagy táplálkozásbeli, de akár egészségügyi (allergia, felszívódási zavar stb.) esetleg hormonális okai lehetnek, amiknek érdemes utánajárni.

2. Miért nem kúszik, mászik? Miért nem jár? Lemaradt a mozgásfejlődésben?

A mozgásfejlődésben is a hízáshoz hasonló mintázatot követnek a babák: vannak gyorsan fejlődő, hamar átforduló, kúszó-mászó babák, akik már 6 vagy 8 hónaposan járnak, és vannak lassan, megfontoltan fejlődő gyerekek, akik mindent az utolsó pillanatban kezdenek el, alaposan kigyakorolják az előző mozgássort, mire a következő fejlődési fázisba lépnek át.

Ez vérmérséklet kérdése is: általában az első csoportba az érdeklődő, izgága, ingerkereső csecsemők tartoznak, míg a másodikba a nyugodt, passzív, csendben nézelődő babák (bár egy felnőtthöz képest 6-24 hónapos korban még ők is izgágának és örökmozgónak tűnhetnek)

Felmérések azonban azt mutatják, hogy függetlenül attól, mikor kezdett el mászni vagy járni egy baba, 3 éves korban a kisgyermekek testi képességei ugyanazon a szinten vannak, ugyanazokat a mozgásokat tudják elvégezni. Tehát önmagában a lassú mozgásfejlődés nem feltétlenül jelent hátrányt.

Természetesen érdemes odafigyelni a mozgásfejlődés ütemére, hiszen vannak olyan megakadások, amik miatt a teljes fejlődés gátolt lehet, mint például a hipertónia vagy a hypotónia. Fontos azonban, hogy ne az ismerősök gyerekeihez hasonlítgassuk a gyermekünket, hanem itt is az ajánlott ütemet vegyük figyelembe:

hason fej felemelése – 2 hónapos

fej megtartása legalább 10 másodpercre – 3 hónapos (forduljunk orvoshoz, ha a fejét lógatja)

tárgyak után nyúlás 1-1 alkalommal – 4 hónapos

átfordulás (valamelyik oldalra) – 6-7 hónapos

kúszás – 9 hónapos

mászás – 10 hónapos

felülés önállóan kapaszkodás és támasz nélkül – 10-11 hónapos

felállás – 11-12 hónapos

járás – 13-18 hónapos

Önmagában nem jelent előnyt az, ha a kicsi már 6 hónaposan mászik vagy az átlagnál hamarabb jár, mint ahogyan hátrányt sem jelent (nem lesz görbe a lába vagy a háta, mint ahogyan azt sokan hiszik). A lassabb fejlődés előnye, hogy a gyermek alaposan kitapasztalja az egyes mozgásformákat, rengeteget gyakorolja az egyes feladatokat, jobban elmélyül bennük, ami az egyensúlyérzék fejlődésére jó hatással van.

3. Jó az, ha hamar beszél?

A szomszéd gyereke már 1 évesen beszélt, a csoportban az egyik anyuka kislánya másfél évesen már mondatokat használ, míg a te babád még főként csak a babanyelvet beszéli. Gond-e ez?

Sokan azt hiszik, a gyorsan beszélni kezdő gyerek okosabb, illetve abban reménykednek, hogy ha majd tud beszélni a kicsi, akkor jobban meg lehet érteni, mit gondol. Önmagában azonban a korán elkezdett beszéd nem jelent kimondott előnyt, mint ahogyan az a kisgyermek sem lesz kevésbé okos, aki csak később kezd el mondatokban beszélni. Az utóbbi csoport ugyanis épp annyira fejezi a gondolatait, érzelmeit 1-1 szóval, a saját nyelvét használva és mimikával, gesztusokkal, mint azok, akik már másfél évesen a szüleiktől tanult szavakat használják.

Az pedig kimondottan helytelen, amikor a szülők állandóan szavaltatják mások előtt a gyermeküket, hogy megmutassák, milyen szépen tud már beszélni.

A beszédtanulás révén nem feltétlenül fogja a kisgyerek pontosabban kifejezni az érzéseit, mert a megfelelő szókincsnek még nem feltétlenül van a birtokában, viszont az valóban kimutatható, hogy sok kisgyereknél a hiszti oka pont az, hogy a gondolatai előrébb járnak, mint a szavai, nem tudja elmondani, mit gondol vagy próbálja mondani, de nem értik meg őt. Anyukák gyakran tanácsolják egymásnak ilyenkor, hogy negligáljuk a gyereket, hogy kénytelen legyen megszólalni, azonban ez csak további frusztrációhoz vezethet. Hatékonyabb, ha rengeteget beszélünk vele, képeskönyvet nézegetünk, mondókázunk, fejlesztjük az utánzási képességet (pl. ezekkel a játékokkal) és szükség esetén logopédushoz fordulunk. A beszéd összetett folyamat. Nem csak mentálisan kell megérnie rá a gyereknek és akarnia kell (szociális ráutaltság, érettség), hanem megfelelő arcizomzat és összetett idegrendszeri folyamatok is szükségesek hozzá.

Gond, ha később kezdi el? Előny, ha hamarabb?

Azt gondolnánk, ha valamit hamarabb kezd el a kicsi, azzal előnybe kerül a többiekkel szemben. De ez nem így van. A fejlődés üteme eltérő lehet. A hasonlítgatás másokhoz, a „túl lassan fejlődik”-aggodalmak hátterében gyakran az áll, hogy az anyuka a saját anyai alkalmasságát kérdőjelezi meg magában. Attól fél, hogy ő nem csinál valamit elég jól, ami miatt az ő gyereke lassabban fejlődik. Ha te is így érzel, megnyugtatlak: számos anyukával beszéltem már, akik rengeteget beszélgettek a gyermekükkel, mondókáztak, mesét olvastak, a csemete mégsem akart beszélni. Aztán egyszercsak megindult a nyelve és onnantól kezdve ledumálta a már korán beszélő gyerekeket is 🙂

Igen, vannak olyan esetek, amikor oda kell figyelni, mert a késés valamilyen valós problémára utalhat, ilyen esetekben az idejében elkezdett fejlesztés sokat segíthet, de az esetek többségében nem valódi, csak relatív (az ismerős gyerekekhez viszonyított) késésről van szó, emiatt pedig teljesen feleslegesen aggódunk.

Ha bizonytalan vagy benne, hogy jó helyen tart-e a mozgásfejlődésben, ha nem tudod, hol kellene tartani és mivel segítheted a fejlődését, tudok segíteni neked. Katt ide a megoldásért >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

63 Comments

  • Magda

    2013. november 14. csütörtök

    Azt elfelejtettem leírni, hogy kisfiam 2900grammal született, és 8 és fél hónaposan már megháromszorozta a születési súlyát, de nem kövér, hosszú is, 73cm.

  • Magda

    2013. november 14. csütörtök

    Kedves Ági!
    Kisfiam 11 hónapos lesz november 20-án,még nem ül fel,nem mászik, kúszni is csak körbe-körbe és hátrafelé tud, úgy, hogy egyszerre tolja hátra a két lábát.Körbe-körbe pedig úgy, hogy a lábaival derékszöget formál-kidobja oldalra az egyik lábát, és úgy tolja magát körbe-körbe.Nagyon ritkán tolja el magát a lakás különböző pontjaira. Feltolja magát négykézláb, ringatózik, felemelt popsival tolja magát hátra és annyi. Ha ültetem,eldől(erős a nyomás a környezetben, hogy igenis ültessem).Ha kapaszkodva ül, akkor úgy marad.Szinte egész nap hason van, rágcsálja a játékokat, átfordul hasról hátra és vissza, rúgkapál, nagyon izgága, de sehogyse, hogy elkezdjen helyesen, jobb kéz -bal láb és fordítva kúszni. A felülésről ne is beszéljek…Vigyem tornára? Köszönöm a választ! Imádom a kismamablogot, mindig rád hivatkozok:-) Szép napot!

    • Vida Agi

      2013. november 16. szombat

      Kicsit le van maradva a korához képest, de ha már tud körbe-körbe és hátra kúszni, akkor hamarosan előre is fog és a négykézláb ringatózásból hamarosan mászás lesz. Szerintem várj még egy kicsit, mozogjon, gyakoroljon és be fog indulni. Ha pár héten belül mégsem kezd el mászni, fordulj szakemberhez.

      • Magda

        2013. november 16. szombat

        Nagyon szépen köszönöm a választ! Kellemes hétvégét!

      • Magda

        2013. november 16. szombat

        Még csak az lenne a kérdésem, hogy ültessem annak ellenére, hogy eldől, görbül a háta, vagy várjam meg amíg magától felül? Egyébként amikor hasra akarom tenni, akkor már nem nagyon engedi, hanem négykézlábas támaszban akar leereszkedni vagy oldalt popsira ülve. A lábait támasszam hátulról, hogy tolja magát, vagy hagyjam, hogy magától induljon?Kúsznia kell tudni váltott kézzel-l-bbal, vagy másznia a későbbi diszlexia elkerülése végett? Van valami szabály, hogy 1 évesen, napi 5 étkezés mellet hányszor szabad szopiznia? Imád szopizni. Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget!

        • Vida Agi

          2013. november 17. vasárnap

          Nem, ha görbül a háta nem szabad ültetni!
          A kúszásnál és a mászásnál nagyon sokféle mintázat van, van, aki rövid ideig kúszik és sokáig mászik, van, aki sokáig kúszik, feláll és csak utána mászik. Van, aki soha nem kúszik szabályosan váltott kézzel. Nincs olyan kutatás, ami szerint az egyik vagy a másik csoport előnyben lenne a másikhoz képest diszlexia szempontból, csak annyit tudunk, hogy a diszlexiások között sokan voltak, akiknél a mászás teljesen kimaradt.

          • Magda

            2013. november 17. vasárnap

            Nagyon szépen köszönöm a választ!

  • pál zsuzsa

    2013. szeptember 18. szerda

    SZIA ÁGI!

    Én már kerstelek a szobatisztaság témájával is ,ami már megoldodott. A nagy fiamnak késői beszédfejlődése van.Az lenne a kérdésem,hogy gyerek pszihiáterhez
    vittem,mert 3 éves volt és nem beszélt a dr. nő felirt neki B komplexet,tanakant és ecephbolt.közben elkezdett járni napiba ,és a beszéde fokozatosan beindult.mindent kimond,de nem tisztán ,de mondja.szeretném a véleményed kérni mennyi ideig adjam a szirupokat? Vittem vissza a dr. nőhöz,de annyira meglepődik a rendelőbe,hogy igen nem en kivül nem mond semmit.ezért nem látom értelmét oda vinni.

    • Vida Agi

      2013. szeptember 19. csütörtök

      Nem tudom, pontosan mi volt az oka, hogy ezeket írta fel a doktornő, ezért mindenképpen vele kéne egyeztetni a gyógyszer abbahagyásával kapcsolatban. És esetleg megmutatnám más szakembernek is, logopédusnak például, több szem, többet lát.

  • Margit

    2013. július 03. szerda

    Kedves Ági! Segítségedet, tanácsodat kérném. 23 hónapos kisfiam még alig beszél. Néhány szót mond: mama, káká, nem, de,vau, miau, az igen = tá, és még néhány állathangot utánoz. Hogyan fejleszthetném, hogy beszéljen? Kislányom másfél évesen már mondta a szavak első szótagját, de kisfiamnak hiába mondok el egyszerű szavakat sokszor, akkor sem mondja ki.
    A másik ok, amiért írok, hogy kislányom (3 és fél) sokszor belefelejtkezik a játékba és későn indul el wc-re, vagy csak akkor hajlandó elmenni, ha már picit pisis a bugyija. Ha szólok, hogy menjen, azt mondja nem kell, vagy nem akar elmenni…

    • Vida Agi

      2013. július 21. vasárnap

      A gyerekek beszédfejlődése nagyon eltérő. Ha kifejezi magát a maga módján és mondogat szavakat, az bőven elég ebben a korban, ha sokat beszélsz hozzá, mondókáztok, énekeltek, mesét olvastok, akkor elkezd majd többet beszélni, ha megjön az ideje.

      3 és fél évesen normális, ha néha kicsit elfeledkezik magáról a kicsi, idővel ezt ki fogja nőni, nem kell erőltetni, az csak felesleges szorongást okoz benne.

  • Melinda

    2013. június 29. szombat

    Kedves Ági!
    Egy héten belül lesz két éves a kislányom. Mellette van egy hat éves nagy fiam.
    Azzal a problémával fordulok hozzád, hogy a lányom két éves létére nagyon kevés szót használ. Mindent megért, de nem aktív a beszéde. Azokat a szavakat (pl: bibí=seb, szia)amiket már ki tud mondani egyszer-kétszer használja, aztán nem mondja magától, de kérésre sem. Sokat énekelünk, mondókázunk,Gyerekházba járunk, nem félénk, szívesen játszik más gyerekekkel, a testvérével, kitűnő a mozgáskoordinációja, nagyon jó az egyensúlya mégis nagyon lassan fejlődik. Augusztusba megy bölcsibe. Forduljak szakemberhez, vagy várjak még? Egyébként a kisfiam teljesen jó ütemben tanult beszélni. Köszönöm!

    • Vida Agi

      2013. július 21. vasárnap

      Nagy különbségek vannak a gyerekek beszédfejlődésében, nem szabad hasonlítgatni őket. Ha 2 évesen mindent megért, elmagyarázza, amit akar, a saját nyelvén, használ szavakat, akkor idővel fog majd folyékonyan is beszélni.

  • Adrienn

    2013. június 21. péntek

    Kedves Ági!
    Nekem két fiam van. A nagyobbik augusztusban lesz három éves, a kisebb éppen akkor lesz másfél éves. Tehát nagyon kicsi a korkülönbség! A nagyobbik fiam nem nagyon akar megszólalni! vannak szavak amiket helyesen használ (anya, apa, kakaó, fa, tiszta, gyere…), de különösebben nem akarja mondatba fűzni… Mikor rákérdezek, hogy miért nem akar beszélni, akkor elmutogatja (egy pillanat alatt!), hogy ő még ahhoz kicsi. Mindent megért! Komolyan mindent és cicerói körmondatokat mutogat el nekünk mindent (már profin fejtem meg, mit szeretne!), de nem mondja ki mit szeretne! Kérlek segíts nekem abban, hogy hogyan bírhatnám rá, hogy végre szavakkal is kifejezze magát! Ismerősök (más anyák) azt mondják, hogy tegyek úgy, mintha nem érteném, hogy mit akar, hogy „legyek értetlen”! Lehet, hogy ez beválna? Ettől viszont azért félek, mert hát ők utánozva tanulnak és nem nagyon szeretném, ha aztán fordulna a kocka és amikor én szeretnék majd valamit, ő „lenne értetlen”!
    Nem akarom, hogy hátrány érje bármiben is, de nem feltétlen akarom szakemberhez hordani, hiszen egyébként egy feltűnően okos, figyelmes, érdeklődő legény! Segíts kérlek! Köszönöm!

    • Vida Ági

      2013. június 23. vasárnap

      Nincs miért aggódnod. Azért nem beszél mondatokban, mert profin megérted így is. Ahogy elkezd nyitni a világ felé, oviba megy, a testvérével is többet játszik, neki is el kell magyaráznia a dolgokat stb. egyre többet fog beszélni is. Nem javaslom, hogy játszd meg magad előtte. Inkább beszélgess vele sokat, olvassatok mesét, bábozzatok, kapjon ő is szerepet a bábozásban, rajzoljatok, meséljétek el mi van a képen és járjatok sokat gyerekek közé, ezek segítenek majd neki, hogy ne csak a saját „nyelvén” fejezze ki magát.

      • Adrienn

        2013. december 17. kedd

        Köszönöm! Boldog karácsonyt!

  • Erika

    2013. május 02. csütörtök

    Kedves Ági!

    Szeretném a véleményedet kérni. A kisfiam most 9,5 hónapos, és még nem ül föl egyedül. A védőnő szerint amíg nem mászik (még csak kúszik) ez nem gond, mert abból következik a felülés. Az orvos viszont azt mondta, hogy vigyem gyógytornára. Amúgy ha fölültetem ritkán, egy kezére támaszkodik. Ma pedig négykézláb volt, amikor feltolta magát a kezével, és ült, de megint a kezére támaszkodott ülés közben. Amúgy egy nagyon mozgékony kisfiú(főként ha figyelembe vesszük, hogy mekkora súllyal született és most milyen nehéz), már nagyon gyorsan kúszik, négykézláb pedig hintázik. Szerinted vigyem gyógytornára vagy még várjak vele egy kicsit? Ha vigyem, akkor mit ajánlasz? Dévény-tornára nem szeretném vinni.
    Köszönöm előre is a válaszod!

    • Vida Agi

      2013. május 30. csütörtök

      A felülés valóban a mászásból szokott következni, általában 10 hónapos kor után, tehát még semmivel sem vagytok lemaradva.

  • Hirvi

    2013. április 29. hétfő

    Kedves Ági!
    Kislányom 9 hónapos és nem ül, nem mászik és állni sem próbál. Nem is nyomja föl magát négykézlábas helyzetbe. Kúszik körbe-körbe és előre, forogva közlekedik. Alacsonyabb dolgokat (alsó polc, asztal alja, stb.) megpróbál elérni ott mata rajta, kicsit húzza is magát, de inkább azért, hogy közelebb kerüljön. Kézzel húzza magát mindenhova, lábbal kalimpál, csak kicsit segít. A mászás nem érdekli, az ülés sem nagyon. a pihenőszékében előre dől ugyan, de amúgy nem ül sehogy. Ölben kinyomja magát, mintha állni akarna. Fenekét föl emeli néha, de inkább a kezével próbálja kinyomni magát. A fejét emeli, ha hanyatt van, mi ntha föl akarna ülni. Egész nap szőnyegen van a földön (viszonylag nagy tere van), akkor nincs ott, ha etetés van (pihenőszékben) vagy séta (babakocsi vagy kendő), esetleg ha alszik a kiságyban. Amúgy az egész napot a szőnyegen tölti mindenféle zörgős, gurulós játékok között. Az a kérdésem, hogy aggódjak,hogy nem ül föl, vagy még van ideje? Mászni sem mászik, de úgy tudom a kúszás is lehet jó.

    Köszönöm:
    Hirvi

    • Vida Agi

      2013. május 05. vasárnap

      Nem kell aggódnod. A gurulva és kúszva ügyesen közlekedő babák általában később kezdik csak a mászást, mert enélkül is eljutnak mindenhová, de egyébként sincs még lemaradva semmivel, hiszen mászni 10, felállni 11 hónapos korban kell csak tudni.

  • Anikó

    2013. április 22. hétfő

    Kedves Ági!
    Kisfiam 11 hónapos. Pontosan 8 héttel született korábban, szerencsére teljesen egészségesen, csak a kis súlya miatt kellett kórházban lennie 3 hétig. Ha fejlődést nézem mindig 2 hónappal kevesebbet számolok.
    Az első időkben mindent gyorsan csinált, 2 hónaposan már forgolódott, kúszott (nem „szabályosan”), alkaron támaszkodott. 4 hónaposan hirtelen leállt, ezt a hirtelen hízásnak gondoltam (1800 grammal született 4 hónaposan már 6 kiló volt). Azóta szép lassan fejlődik, ami szerintem normális, de többen azt mondják vigyem orvoshoz, mert az nem lehet, hogy ennyire lassú. 5 hónaposan próbált ülni először, persze támasztékkal 10 hónaposan ült először támaszték nélkül és 10 hónaposan nyomta ki a popsiját előszőr, most ezzel próbálkozik.
    Én nem gondolom, hogy nagyon le lenne maradva bármiben is, a kedvenc elfoglaltsága, hogy fekszik az ágyában és nézegeti, elemezgeti a játékait, forgolódik és beszél a saját nyelvén (földön nem szeret lenni 20 percnél tovább, de a kiságyában elvan sokáig). Szinte mindig hason van, aludni is csak úgy tud. Sok ismerősöm szerint ez nem normális, mert ilyenkor már legalább kúszni-mászni kéne.
    Kell aggódnom? Elvigyem orvoshoz?
    Én arra gondoltam, hogy ő egy megfontolt, lassan, de biztosan fejlődő baba és sem testileg sem értelmileg nincs baja. De hát egy pici aggodalom már van bennem is.
    Köszönöm szépen a segítséget, tippet, megerősítést 🙂 !

    • Vida Agi

      2013. május 05. vasárnap

      Mivel koraszülött volt, ezért a mozgásfejlődése is a korrigált korának megfelelő, vuszont mivel azonban korababa, ezért érdemes lenne megmutatni korai fejlesztőben, mert lehet, hogy bizonyos területen fejletlenebb és egy kis tornásztatással lehetne segíteni neki, hogy korának megfelelően fejlődjön.

  • Beatrix

    2013. április 10. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam kereken 9 hónapos, még nem kúszik, és nem is ül, leginkább gurulva közlekedik, és a hasán körbe tud kúszni, de előre egy centit sem. Járunk egy fejlesztő babatornára 6 hónapos kora óta, de túl nagy változást nem tapasztalok. Hason fekve mostanában kinyomja magát annyira, hogy csak a popsija van lent, a háta felemelkedik, szóval szerintem pár hét múlva négykézláb lesz. Kérdésem az lenne, mennyire lehet káros a későbbiekre nézve, ha a kúszást kihagyja, illetve nagyon el van-e késve? Keressek-e neki másik tornát, forduljak-e egyéb szakemberhez? Én a szívem mélyén úgy érzem, hogy nincs vele semmi probléma, ugyanis nagy testű, hosszú baba, és ezért lassabb szerintem, de sokan riogatnak a családból. Köszönöm!

    • Vida Agi

      2013. április 29. hétfő

      Nem kell aggódnod, a gurulva közlekedős babák később kezdhetnek el kúszni, mert gurulva is eljutnak mindenhova. Nem kell megijedni, ha már nyomogatja a popsiját, hamarosan kúszni és mászni is fog.

  • Heni

    2013. február 13. szerda

    Kedves Ági!
    először is hagy gratuláljak az oldaladhoz, egyszerűen szuper már terhesen gyakran böngészgettem itt.:)

    A tanácsodat szeretném kérni, kisfiammal kapcsolatban. Ő ma lett fél éves, és kerek egy hónapja tudja a hasról hátra fordulást, de még a mai napig kicsit erőlködve megy neki. Próbálom sokat hasaltatni de kb 5 perc után azon van hogy megfordulhasson. (kicsi kora utál hason lenni…ennek ellenére próbáltam sokat hasaltatni, amíg bírta.)A kérdésem a következő,hogy hasról megfordult, akkor pár perc múlva fordítsam vissza őt hasra?? (a vissza fordítást szinte ő fejezi be, csak a lábait fogom keresztbe és úgy fordítom…) Mert jelenleg párszor vissza szoktam fordítani, és a 3.4 ik alkalomnál sírás a vége…Lassan ideje lenne a forgolódásnak is…oda vissza fordulásnak de ennek jelét sem látom. Oldalára sokat fordul, sőt van hogy félig már hason van de az utolsó pillanatban gyors vissza hátra 🙂 Ő valamiért hanyat szeret lenni és úgy is játszik a legtöbbet. Van ötleted hogy segíthetem neki hogy beinduldjon ez a forgolódás?

    A védőnőnk azt mondja várjunk, hiszen ha 7 hónapos korig nem indul be a forgolódás akkortól kóros…(nem szeretném megvárni azt az ítéletet hogy kóros..olyan csúnya szó 🙂 )

    Köszönöm előre is segítségedet Üdv Henriett

    • Vida Agi

      2013. március 02. szombat

      Ha sírás van, akkor már ne fordítsd vissza. Igazából ebben a korban, ha naponta 5-6 alkalommal 5-5 percig hason van az elég ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön majd a mozgása, nem kell mindig visszafordítani. Nála már beindult a forgás, hiszen hasról hátra már fordul, ezt kell 7 hónapos korra tudni, nem pedig minden irányban tökéletesen és gyakran fordulni, tehát ő nincs semmivel se lemaradva.

      • Kálmán Melinda

        2013. április 03. szerda

        Kedves Ági!

        Már sokat olvastam a mozgásfejlődéssel kapcsolatos válaszaidat. De most én is kérdezni szeretnék, mert bizonytalan vagyok. Kislányom most tölti be ápr. 10-én a 8hót. 6 hónaposan már át tudott fordulni hasról hátra és kis küzdelemmel hátról hasra is. Igaz nem igazán szerette, mivel születése óta utál hason lenni és mindig ordít ha hason van. Sokat játszottam vele és sokszor tettem pár percekre hasra. A max. 10perc kb. amíg le tudtam kötni a figyelmét. Vagy hátra vágta magát, vagy ordított, hogy segítsek. Viszont, most egyáltalán nem akar forogni. Ha hasra teszem néha hátra vágja magát, vagy ügyesen kinyomja a popiját és a kezével ülésbe nyomja magát, ez néha sikerül néha meg egy pici segítség kell hozzá. Ha négykézláb rakom le akkor hintázik egyet-kettőt és kiül. Viszont ha háton fekszik, nem akar megmozdulni sem! Mint Jézus Krisztus, kifeszítve fekszik egy darabig, vagy ordít vagy tapsol nekem, hogy segítsek! Ha elfordítom beindul és csakis a felülést próbálgatja. Kúszni sem szeret, ha az kúszásnak tekinthető, hogy inkább hátrafelé tolat és tengelye körül körbe forog. Néha már sikerül négykézlábra is emlekednie, de ebből is kiül. Rajtam a ruhámon felkapaszkodik szó szerint kinyomja magát a lábával állásba. Utána lépegetni akar. A hintájába felpattan állásba, lépeget és körbe forog vele. Ha fárad akkor rugózik. Ha kúszást vagy mászást gyakoroltatom vele keservesen ordít, sőt ha már a hasa földhöz ér ordít! Szóval csak a függőleges mozgásformákat preferálja. Ez normális? Mit csináljak, hogy hátról is elmozduljon újra. (Próbáltam játékkal, telefonnal, tv távirányítóval, mindennel ami érdekes, még egy kis csokit is bevetettem, de még az sem érdekli!) 🙂

        Válaszod előre is köszönöm!

        • Vida Agi

          2013. április 29. hétfő

          Semmi baj nincs a kislányod mozgásfejlődésével. A körbe-körbe forgás és a hátrafelé tolatás egyaránt a kúszás kezdeti formái. Rájött, hogy fel tud ülni és mivel ez új a számára, ezt gyakorolgatja, ez természetes. Ne akard gyakoroltatni vele a kúszást és a mászást, de ne is segíts neki felállni, vagy felülni, ha magától nem sikerül. Idővel mindegyiket fogja magától is csinálni, most viszont látszólag rájött arra, hogy „anya úgyis segít, ha nem érzem jól magam háton”.

  • Judit

    2013. január 18. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam 6és fél hónapos. 4és fél hónapos korában jó párszor átfordult hátról hasra, viszont azóta sem csinálja. A hasról hátra fordulás nem is érdekli! jól érzi magát hason egy darabig, el is játszik, nyúl a játékok után, pár napja pedig a kézfejére támaszkodva, a lába segítségével előre tolja magát! ha leültetem a két lábam közé, megfeszíti a lábát, sokszor nem akar ülve maradni, inkább állna! Pár alkalommal jártunk Dévény tornán, mert a nyaki izma egy kicsit kötöttebb volt, de ez hós korára teljesen elmúlt! járunk neurológushoz is, aki szerint semmi baja a gyerkőcnek! Én mégis aggódom amiatt, hogy nem akar forogni! Baj lehet, vagy csak lustább a kisfiam? Ha a forgást később kezdi, akkor minden nagyobb mozgásformát később kezd majd megtanulni?

    • Vida Agi

      2013. február 03. vasárnap

      Ha már néhányszor át tudott fordulni, akkor képes rá, csak most nem érdekli annyira, hogy gyakran csinálja. Most láthatóan a kúszás érdekli inkább és nem a forgolódás, örülj neki 🙂 Legyen sokat hason és idővel megjön a kedve a forgáshoz is.

      • Heni

        2013. március 05. kedd

        Köszönöm a válaszodat :)Időközbe szerencsére már hasra is fordul, igaz még csak egy irányba de szép lassan majd beindul ez is.Most már látom hogy napról napra ügyesebb.:)

  • Andrea

    2012. november 21. szerda

    Kedves Ági!
    Mozgásfejlődéssel kapcsolatosan lenne kérdésem.
    Kislányom most lett 11hónapos, pár napja mindenhol feláll, kiságyban,asztal mellett,járókában. Ezt úgy csinálja, hogy megkapaszkodik mondjuk az asztal szélében és karjával a felső testét felhúzza, ezután húzza csak a lábait, majd térdepel és onnan áll fel. A járókában viszont négykézlábra áll és onnan húzza magát állásba. Emellett ügyesen kúszik, támaszték nélkül ül, viszont ami aggaszt, hogy a kúszás után ő a mászást kihagyta és azonnal felállt. Most már csak ezzel foglalkozik. Sok helyen olvastam eltérő írásos véleményeket a mászás kimaradásáról. Önnek mi a véleménye erről?
    Illetve ami még aggaszt, hogy bár ülni nagyon ügyesen megtámasztás nélkül ül, de egyedül még képtelen felülni. Amíg nem fog mászni nem is fog tudni önállóan felülni?
    Születésekor enyhe nyaki hypotóniát állapítottak meg nála, gyógytornász járt pár hónapig hozzánk, legutóbbi neurológiai vizsgálatnál még nem tudott felállni, ezt azóta produkálja.
    Véleményére lennék kíváncsi a mászással és felüléssel kapcsolatosan.
    Válaszát előre is köszönöm!
    Üdvözlettel:
    Andrea

    • Vida Agi

      2012. november 23. péntek

      Az, hogy a baba felállt még nem feltétlenül jelenti azt, hogy kimarad a mászás, ettől nem kell megijedni, sok baba csinálja ezt így, aztán mégis mászni kezd, mert állva nem lehet eljutni sehová 🙂

      • Andrea

        2012. november 26. hétfő

        Kedves Ági!

        Köszönöm a gyors választ. Remélem a talicskázás,a sálazás és a tornáztatás amit a fejlõdésneurológián javasoltak meghozza az eredményt és a kúszást felváltja majd a mászás.
        De ha mégis kimaradna ez a mozgásforma milyen következményei lehetnek?
        Ami még aggaszt az az,hogy nem tud önállóan felülni. Próbálkozást már láttam de még nem sikerült neki pedig 3 hét múlva már 1 éves lesz. Nagy gond ez? Kell aggódnom?
        Üdvözlettel:
        Andrea

        • Vida Agi

          2012. november 30. péntek

          Több kutatás vizsgálta már a diszlexia kialakulásának lehetséges okait és ilyen esetekben mindig azt találták, hogy a diszlexiások nagy részénél kimaradt a kúszás és a mászás a mozgásfejlődésből. Ha esetleg kimaradna, akkor ezt később lehet pótolni kisgyermekkorban speciális fejlesztő gyakorlatokkal, így nem lesz később probléma vele.
          A felülés a mászásból fog következni (négykézláb hátratolja a popsiját és leül), nem kell aggódnod, ha most még nem tudja.

  • Zsani

    2012. november 21. szerda

    Szia Ági! Tanácsodat szeretném kérni. Kisfiam 4,5 hónapos, már egy ideje ügyesen hátról-hasra fordul, de hasról-hátra nem. Mikor sír segítek neki megfordulni, de most úgy veszem észre már nem is próbálkozik, hogy saját maga forduljon meg, helyette lehajtja a fejét és sír amig nem megyek. (Ellenben ülni azt már nagyon szeretne. Az ujjunkba kapaszkodva húzza fel magát.) Az lenne a kérdésem, hogy hagyjam „küzdeni”,hogy magától jöjjön rá, vagy továbbra is forgassam?Nem fogja megszokni, hogy anya mindig megy és segít?

    • Vida Agi

      2012. december 13. csütörtök

      Egy darabig hagyd próbálkozni, de ha nagyon nem megy neki, akkor segíts nyugodtan, nem fog rászokni.

  • Szidónia

    2012. szeptember 19. szerda

    Szia Ági!
    Kislányom 13-án múlt 6 hónapos.Kb. 2 felült egyedül és ma már stabilan ül és játszik egész sokáig, kb. 5 napja mászik és tegnap óta folyamatosan felhúzza magát a dohányzóasztalnál és így ácsorog perceken át. Nem túl korai ez még?
    Köszönöm

    • Vida Agi

      2012. szeptember 23. vasárnap

      Nem kell aggónod, vannak ilyen ügyes babák, akik korábban kezdik, örülj neki 🙂

  • Vera

    2012. július 23. hétfő

    Kedves Ági!

    A kislányom ősszel lesz 3 éves, nyár eleje óta szobatiszta, pisil a bilibe, WC-be ügyesen, de a kakiláshoz pelenkát kér. Azt már olvastam a honlapodon, hogy le fog erről szokni magától. Most bölcsibe jár délelőtt, ott adnak neki pelenkát amíg elvégzi a dolgát. Az oviban (szeptembertől)nem fognak neki adni. Mi lesz, ha ott is kéri? Nem fogják emiatt „eltanácsolni” az oviból? Hogyan értessem meg vele, hogy ott már nem lehet amit még most lehet?
    Köszönöm a válaszod: Vera

    • Vida Agi

      2012. augusztus 05. vasárnap

      Hamarosan 3 éves lesz: beszéld meg vele. Mondd el neki, hogy ő már nagy és az oviban nem fog pelust kapni, hanem wc-re kell mennie. Otthon is megpróbálkozhattok vele, hogy egy szép új bilit választ magának a boltban és abba kakilhat. Fontos, hogy a kakilás intim dolog a kicsi számára, ő azért szeret még mindig pelusba kakilni, mert ott nem látja senki és nem érzi úgy, hogy „elveszítette” a „termékét”. A bili azért is jó, mert ott nem esik bele a vízbe a „termék”, hanem utána meg tudja nézni, hogy megvan. Engedd meg neki, hogy kakiláskor bezárkózzon a fürdőbe és csak akkor menj be hozzá, ha ő szól, hogy készen van (kérd meg, hogy ha végzett, akkor szóljon). Fontos, hogy ha nem akarja, nem kell erőltetni, idővel magától is megjön majd a kedve hozzá.Az oviból egyébként nem fogják eltanácsolni emiatt, sok kiscsoportossal előfordulnak még szobatisztasági problémák, ezt az óvónénik is tudják.

  • Tompa Teréz

    2012. július 06. péntek

    Kedves Ági! Kislányom 15honapos lesz. Már lassan 6honapja mászik,már ha fogja a kezemet akkor nagyon szeret járni,söt néha szalad,tudom hogy még nincs elkésve hogy egyedül is járjon,de ha az egyik kezét elengedem röktön megáll. Az a kérdésem miért lehet ez.

    • Vida Ági

      2012. július 16. hétfő

      Ez azért van, mert fél. Megszokta, hogy segítesz neki és egyedül még nem mer járni, csak segítséggel. Igyekezz minél kevesebbet vezetgetni, és hagyni, hogy maga próbálkozzon, mert a vezetgetéssel rossz egyensúlyi helyzetet sajátít el és ezért később fog elkezdeni magától járni, illetve bátortalan lesz és többet fog esni.

    • Brita

      2012. július 25. szerda

      Szia!
      Velünk ugyanez volt a helyzet. Az én fiam is hasonló korú, és mi is besétáltunk a csapdába, mert fogtuk a kezét és úgy sétáltattuk otthon, aztán már kikövetelte magának hogy sétáltassuk..de egyedül nem akart menni.
      Mi azt csináltuk, hogy mondtuk neki, hogy egyedül menjen, mint a többi kislány és kisfiú, és adtunk a kezébe egy kis plüs állatot, hátha azzal nagyobb a biztonság érzete, hogy fog valamit ( az újjunk helyett). És elindult!! Kicsivel több mint egy hete jár egydül! Nagyon örülünk neki! Már nem kell a kezébe semmi, mert rájött, hogy nem kell félnie. Kicsit bizonytalanul kezdett járni, de egy hét alatt rengeteget fejlődött! Nyugi! próbáljátok meg Ti is, hátha sikerül nektek is!

    • Brita

      2012. július 25. szerda

      Jajj, majd elfelejtettem.. Kaptam olyan tippet, hogy konyharuhával vagy textil pelussal próbálkozzunk… A lényeg, hogy a konyharuhát hajtogasd össze kicsire, az egyik végét te fogd meg, a másikat a kislány, járjatok így, aztán ha már jól megy vele, akkor hajts egyet rajta, hogy nagyobb legyen köztetek a távolság, így neki is kell egy kicsit egyensúlyoznia..aztán még nagyobbra, és mégnagyobbra, aztán már elvileg nem is kell neki…
      nálunk nem vált be ez a módszer, mert nem akarta megfogni egyáltalán a konyharuhát (textil pelust), de lehet hogy nálatok ez válik be. A családban így tanultmeg járni egy kislány…viccesen néz ki, de nála ez működött..

  • Katica

    2012. június 05. kedd

    Kedves Ági!

    Tanácsot szeretnék kérni. Kisfiam 6 hónapos anyatejes baba. Nincs vele semmi gondom csak egy. Este és napközben is csak cicin hajlandó elaludni. A cumit nem szereti folyton kiköpi. Hogyan tudnám leszoktatni róla ?
    Segítséged előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. június 12. kedd

      Ez első kérdésem ez: tényleg le kell szoktatni róla? Ha így gyorsan elalszik és számodra is megfelelő ez az altatási mód, akkor egyelőre maradhat, idővel magától elhagyja majd. Ha viszont valamilyen okból megoldhatatlan, hogy így altasd el továbbra is, akkor ki lehet váltani valamilyen más altatási szokással, pl. ringathatod kicsit, vagy a hátát simogathatod a kiságyban, vagy adhatsz neki cumit (sok baba igényli, hogy szophasson elalvás előtt)

  • Móni

    2012. június 04. hétfő

    Kedves Ági!

    Második kisfiam most 6 hónapos. A születése óta úgy alszik el és lehet megnyugtatni, ha be van takaróba bugyolálva. ( Nagyon hasfájós baba volt. Mostanra nőtte ki talán. ) Igazán nyugodtan bebugyolálva és hason alszik csak. A félelmem, hogy mivel be van takaróba bugyolálva, így nem tudja a kezeit mozgatni, nem akadályozom meg a mozgásfejlődésében? Ha a kezei szabadon vannak és úgy sikerül letenni aludni, akkor kb. 10-15 perc múlva a saját kezei felébresztik. :o(
    Mit tegyek? Ez első kisfiamnál ilyen gondunk sosem volt és ő egész hamar megfordult, átfordult.
    Előre is köszönöm a segítségedet, válaszodat!
    Móni

  • Móni

    2012. június 04. hétfő

    Kedves Ági!

    Második kisfiam most 6 hónapos. A születése óta úgy alszik el és lehet megnyugtatni, ha be van takaróba bugyolálva. ( Nagyon hasfájós baba volt. Mostanra nőtte ki talán. ) Igazán nyugodtan bebugyolálva és hason alszik csak. A félelmem, hogy mivel be van takaróba bugyolálva, így nem tudja a kezeit mozgatni, nem akadályozom meg a mozgásfejlődésében? Ha a kezei szabadon vannak és úgy sikerül letenni aludni, akkor kb. 10-15 perc múlva a saját kezei felébresztik. :o(
    Mit tegyek? Ez első kisfiamnál ilyen gondunk sosem volt és ő egész hamar megfordult, átfordult.
    Előre is köszönöm a segítségedet!

    • Vida Agi

      2012. június 05. kedd

      Mivel ébrenlétben nincs bebugyolálva, csak alváskor, ezért ez nem okozhat gondot.

  • Orbán Veronka

    2012. május 15. kedd

    Kedves Ági,
    Folyamatosan olvasom a blogod, és már nagyon sokszor elhatároztam, hogy megkérdezem a véleményed a lányom felől. Két kérdésem lenne, egyik a mozgásfejlődésével kapcsolatos, a másik az önálló játékkal.
    16 hónapos és még nem jár, sőt a kapaszkodni is csak emberekbe, tárgyakba egyáltalán nem akar.Nagyon későn kezdett mászni is, 13 hónaposan, a neurológus azt mondta enyhe izomtónuszavara van, de gyakorlatokat konkrétan nem ajánlott. Kezdtem aggódni érte. Mi a véleményed?
    Nagyon nyugodt kislány, egyedül naphosszat eljátszik. Azonban kezdtem emiatt is aggódni, hagyjam egyedül játszani, ha nem sír, vagy ne? Az önálló játék miatt már sokan megszóltak, hogy ez a gyermek nem tud semmit.
    válaszod hálásan köszönöm, Orbán Veronka

    • Vida Agi

      2012. május 20. vasárnap

      Ha már gyakorolgat és mászik, akkor nincs miért aggódnod, idővel elkezd majd járni is. Ha 18 hónapos koráig egyáltalán nem jár, akkor fordulj vele orvoshoz.
      Az önálló játéknak örülj, jó dolog, ha ilyen szépen el tudja foglalni magát.

  • Zsanett Fényes

    2012. május 02. szerda

    Szia!A lányom,Annabelle 9 hónapos.Nagyon ügyesen ül önállóan és át tud fordulni a hátáról a hasára és vissza,lépeget ha fogom a kezét.A prombélmám az,hogy hason nem marad egy percet sem,rögtön oldalra fordul vagy hátra és a hátán mozgolódik a lábával tolja magát ha elakar érni valamit,számomra ez furcsa..ha a hasára forditom összekulcsolja a lábát és összehúzza magát a kezével együtt..mintha erölködne..aztán sir,aggasztó,nem értem miért?Még egy foga sincsen,igy csak pépes ételeket adok neki,de szinte semmit nem eszik már 4 napja és megy a hasa,lehet a fogzás miatt?

    • Vida Agi

      2012. május 05. szombat

      Nem kell aggódnod emiatt, azért csinálja, mert szeretne kúszni, de még nem tudja összehangolni a mozgását, ezért erőlködik. Ne jártasd a kezénél fogva, mert ez elveszi a kedvét a mászástól, kúszástól, és rossz egyensúlyi helyzethez szoktatja, amitől később késhet majd az önálló járás.
      Az étvágytalanságot és a hasmenést a fogzás okozhatja, de ha a hasmenés súlyosbodna, forduljatok orvoshoz.

  • Gabi

    2012. április 30. hétfő

    Kedves Ági!
    Kisfiam nemrég múlt 2 éves. Nagyon okos kisfiú 🙂 De a bilire nem hajlandó ráülni, pedig magyarázgatjuk neki a dolgot, hogy mit hogy kéne. Hogyan próbáljuk rávenni? Jön a jó idő, úgy tudom, ilyenkor célszerű elkezdeni a szobatisztaság bevezetését.
    Köszönöm!
    Gabi

  • Schmidt Ildikó

    2012. április 13. péntek

    Kedves Ági!

    Ne haragudj hogy itt írok neked, sokat próbálkoztam a chaten, de valamiért nem látszik az írásom. Esetleg ha válaszolsz itt nekem, annak nagyon örülnék.
    Kisfiam a 37. hétre született, jelenleg tápszeres. Egy hét múlva lesz 6 hónapos. Mozgásával a következő van: hátról hasra fordul, de hasról még nem tud hátra fordulni. Egy –két hónappal ezelőtt próbált hasról hátra fordulni, néha ment is neki, de nem gyakorolta. Inkább elkezdett hasra fordulni, azt gyakorolja ezerrel. Még nem húzza magát ülő pozícióba sem. Nem kúszik. Ültetni nem ültetem, védőnő azt mondja, ha majd magától fog ülni…. Le vagyunk késve? Hogyan segítsem?
    2 Éjszakákat átalussza, nagyon ritkán kel fel (eddig 4-5 alkalommal) de volt már hogy csak tápszerrel tudtam visszaaltatni, nincs valami javaslatod, hogy éjszakára milyen teát adjak neki? Vizet issza, nagyon sokat, napi akár 2-3 decit is. Éjszaka azonban elutasítja a vizet. Mellesleg a baba nagyon sokat bukik, lehet, hogy éhes maradt? (fogára kap homeopátiát)
    Köszönettel: Schmidt Ildi

    • Vida Agi

      2012. április 15. vasárnap

      Elsőként átfordulni 6 hónaposan kell tudni, ezért már most előrébb jár a fejlődésben, ha van helye és lehetősége gyakorolni, akkor idővel egyre ügyesebben fog menni neki.

      Ebben a korban teljesen normális, ha éjjel még 3-4 óránként kel enni a baba, ilyenkor etesd meg, mert éhes, az itatással csak becsapod. Ne adj neki teát inni, a víz jobban oltja a szomjat.

  • eszter

    2012. április 09. hétfő

    Szia Ági!

    Kisfiam nemrég múlt 3 éves. A szobatisztasága miatt aggódom. Alsónadrágot adunk már rá, ha kakilnia kell nincs is probléma, általában szól, bár nem tudom meddig tartogatja.
    A pisi már más tészta. Sajnos nem akar pisilni, nem szeret wc-re menni, tartogatja. Sokszor kicsi a nadrágba megy, de olyankor sem szól. Kérdezgetjük és mikor észreveszem átöltöztetem és ráültetem a wc-re, hogy pisilje ki magát. Néha még ilyenkor is tiltakozik.
    Mit tanácsol, mit tehetnék?
    Köszönöm,
    Eszter

    • Vida Agi

      2012. április 15. vasárnap

      Valószínűleg valami megijesztette a pisiléssel kapcsolatban, ezért leginkább az segíthet, ha nem erőltetsz semmit, hagyod, hogy akkor menjen pisilni, amikor úgy érzi és akkor sem történik semmi, ha bepisil. Ezenkívül segíthet, ha apa megmutatja neki hogyan kell állva pisilni és együtt pisilnek, ez szokott tetszeni a kisfiúknak. A jóidő beállta is sokat fog segíteni, mert akkor kevesebb ruhában könnyebb lesz pisilnie.

  • B. Noémi

    2012. március 16. péntek

    Kedves Ági!

    Kisfiam most tölti a 4. hónapot. Nagyon nem szeret hason lenni, pedig próbálom a a figyelmét elvonni, játszani közben, mutatni színes dolgokat. Észrevettem, hogy feszíti a kezeit hátra, és hogy balra nem szívesen fordítja a fejét, de nem mindig.

    A gyerekorvos azt mondta, hogy enyhe fokozott izomtónusa van, és mutassuk meg neurológusnak. Megmondom őszintén, hogy nem vagyok a Dévény módszer mellett, mert hallottam, hogy nagyon fáj a babáknak, így valami kellemesebb, de lassabb módszert választanék. Neked erről mi a véleményed?
    Van olyan masszázs, ami hasznos, de nem jár fájdalommal és itthon is lehet végezni (ha már megmutatta szakember hogyan kell csinálni)?

    Mikor kisebb volt, gyönyörűen emelte a fejét hason, sőt, még ki is nyomta magát „idő előtt”. Mitől alakul ki ez a fokozott izomtónus? Behozható az esetleges lemaradás?

    Köszönettel: Noémi

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      Lemaradásban még nincs, és ha gyakran hasrateszed, akkor nem is lesz. Mindenképpen mutasd meg neurológusnak, és majd ő javasol olyan szakembert, aki tud segíteni, ha szerinte is szükséges.

  • Bea

    2012. március 13. kedd

    Szia Ági! Nagyon örülök ennek a cikknek! A kislányom 7 hós és nem forog. Nem is aggódnék még emitt de kapja a Dévényi gyógytornát. A hölgy heti 1x jön hozzánk igaz csak 40 percre amiből 10-et eltelefonál.
    És nem is lenne ez akkora baj, de nemhogy a kislány mozgása fejlődne, de olyan mozgásokat csinál amit előtte soha. Pl megfeszíti a bal vagy jobb karját előre és alig bírom neki behajlítani. Így az, hogy forogjon esélytelen. Tornáztatom a magam módján játékosan ahogy Te is írtad de nem vagyok szakember.
    Az lenne a kérdésem ,hogy mi lehet az oka, hogy a torna ellenére nem javul a lányom mozgása, sőt!!! Most már kezdek aggódni…. Meddig legyek türelemmel? Esetleg nézessem meg másik szakemberrel? Mert őszintén szerintem ez neki nem megfelelő, ami a hölgy” csinál” vele.

    Köszönöm válaszod: BEA

    • Vida Agi

      2012. március 31. szombat

      Ha úgy érzed, nem megfelelő az a torna, akkor mindenképpen hagyjátok abba és fordulj másik szakemberhez.