Játékok új köntösben

A legtöbb baba és kisgyermek idővel megunja a játékait. A szülők ennek nem örülnek, mert a játék drága dolog, ezért próbálják újra meg újra ugyanazokat a játékokat adni a gyereknek, hátha egyszercsak megint játszik vele. Csakhogy a kisgyermekeket arra programozták, hogy szüntelen új élményeket keressenek, felfedezzenek, ezért aztán eszük ágában sincs ugyanazzal a játékkal játszani folyamatosan, amit már egyszer felfedeztek. De mit lehet akkor tenni, hogy a játékok pár hét használat után ne a kukában végezzék?

 Játékok új köntösbenVannak nagyon komplex, nyomogatós játékok, sokféle funkcióval, ezek a legdrágábbak és sajnos ezek kerülnek leghamarabb lapátra. A babát néhány hétig kötik le ezek, aztán egyre csökken az ugyanazzal a játékkal töltött idő, míg a végén már nem akar játszani vele a kicsi. Előnyük, hogy néhány hónap kihagyás után újra elő lehet venni őket és a baba megint felfedezi, újra játszik velük.

Az idő egyébként minden régi játékot megszépít: ha megunt egy játékot a kicsi, tedd el néhány hónapra, vegyél elő másik játékokat és később elővéve ismét nagy kedvenc lesz.

A babákat és a kisgyerekeket egyaránt nagyon jól lekötik a háztartási eszközök, ezeket nyugodtan előveheted nekik, szívesen fogdossák, nézegetik őket, 1-másfél éves kor között pedig már próbálják úgy használni, mint a nagyok 🙂

    – habverő,
    – fakanál,
    – egy csomag bontatlan papírzsebkendő,
    – fém kiskanál,
    – kislábas és fedő

A legtovább az egyszerű játékokat lehet használni, hiszen ezeket mindig újabb helyzetben próbálhatjuk ki. Néhány ötlet:

    – A megunt homokozójátékokat alapos lemosás után új életre kelthetjük a fürdőkádban fürdőjátékként,
    – Az építőkockák örök életűek, ezeket sohasem unják meg, ha mégis, akkor ki lehet próbálni egy másik szobában, új helyen építkezni (pl. jó időben a teraszon)
    – Labdát már lehet 5-6 hónaposan is használni, a babának odaguríthatjuk és már a kúszni tudó baba is képes visszagurítani. Ezt úgy taníthatod meg neki, hogy amikor véletlenül visszagurítja, dicsérd meg érte. Néhány alkalom után rájön, mit szeretnél tőle és kezdetét veheti a móka 🙂
    – A kisautókat nem csak egyféle-képpen lehet használni: építhettek nekik leporelló könyvekből legurulót, vagy kartondobozból alagutat, ettől újra izgalmas lesz játszani velük.
    – A babáknak készíthettek nagy dobozból babaházat, ebben már másfél évesen partner a kicsi, de minél idősebb, annál jobban élvezi az „építkezést”.
    – Az egészen kicsiknek segíthet ugyanazokat a játékokat új színben feltüntetni, ha új környezetben találkoznak velük. Emlékszem, nagyjából 5 hónapos volt a fiam, amikor ráunt az unokatestvérektől ajándékba kapott kis zongorára, ami előtte hetekig lekötötte. A zongora átköltözött a hálószobába, a kicsi kapott ott is egy játszósarkot és láss csodát, máris lelkesen játszott vele.
    – Amikor már mászik a baba, akkor nagyon leköti a figyelmét a pakolászás. Ha nem szeretnéd, hogy a konyhai fiókokat és a komódból a zoknikat pakolja ki, akkor keress cipősdobozokat, töltsd meg ártalmatlan tárgyakkal és játékokkal (mindegyikbe elég 4-5 darab) és „hagyd el” őket a kicsi közlekedési útvonalában, imádni fogja kipakolni és egyenként végignézegetni őket 🙂

És, ha még mindig nem tud magában egy percet sem eljátszani a baba, tudok segíteni neked. Katt ide >>

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

8 Comments

  • Andrea

    2011. február 11. péntek

    Kedves Ági!
    11hónapos kisfiam,nagyon jól eljátszik egymagában a járókába,ezt szokta meg.Pár hónapja ha több időm van kiteszem a szobájába a szőnyegre és mászkálhat kedvére,persze most kapaszkodik,pakol,decsak a játékait tudja,max.üti a konvektort és a tévét ha bevan kapcsolva.Úgy felpörög ilyenkor,hogy semmi nem érdekli,csak az hogy mehessen.Beszoktam ülni hozzá a járókába(dupla nagy)és mutogatom neki a játszási lehetőségeket,tegnap a karika toronyra feltett végre egy karikát,aztán már nem érdekelte hiába dicsértem,van egy dobozkája abba is beteszi a dolgokat,rácsukja az ajtaját,és már nemis érdekli,mászik rám folyton,amivel eléggé kitud hozni a nyugiból:(a védőnő kiakadt mert még mindég nem tapsol,nem csipcsip csókázik(ezt magamtól honnan kéne tudnom hogy már csinálnia kellene??!!)de hiába mondókázok,tapsolok neki,látszik rajta hogy nem érdekli,már megy is tovább.Fogalmam sincs mit kéne tennem,teljesen összevagyok zavarodva,pláne amikor ilyen elvárásokkal vannak a fiam iránt,utána hetekig azt hiszem buta a gyerek,vagy nem fejlődik.Mégis milyen nagy könyvbe van az leirva mikor mit kell játszanom a gyerekkel és mikor mit kellene tudnia?ezt egy laikus szülő honnan tudná magától???nekem a mondókákat is bizony újra meg kellett tanulnom,most ezeket fújom neki állandóan,aztse tudom van-e értelme,főleg ha nem érdekli,és aztsem tudom miért nem érdekli.De pl.ha meghallja a kutya hangját énmár mondom is neki,hogy ugat a kutya,már utánozná a hangot,és van 1 forgó disz a plafonon,azt szoktuk fújni neki,és őis úgytesz mintha fújná.Szóval ami érdekli azt utánozza,de nem kötile semmi ha benntvagyok vele játék közben.Magában viszont sokáig eljátszik bármivel,szoktam figyelni,utánozza az autó hangját amikor tologatja.Csináltam neki kartonból házat,ha ottvagyok ki be mászik rajta,bújócskázunk,visit nagyokat,de egyedül nem közeledik felé.Kérlak segíts mertmár nem tudom mit csinálok rosszul.köszi

    • Vida Agi

      2011. február 11. péntek

      Nem kell aggódnod emiatt, nagyon eltérő, melyik gyereket mi köt le ebben a korban, mint ahogyan a gyerekek fejlődésében is hatalmas eltérések lehetnek, hiszen egy már járó baba egészen más dolgokat tud játszani, mint aki még csak most kezd mászni. Ha játszol vele, énekeltek, mondókáztok, lehetősége van sokféle játékot kipróbálni, akkor idővel mindent megtanul majd. A gond az, hogy túlzottak az elvárások a védőnő részéről, hiszen a babák nem egyformán fejlődnek, mint ahogyan mi felnőttek sem vagyunk egyformák, ezért nem is lehet mindenkitől ugyanazt elvárni. Vannak persze életkori határok, amikorra az adott dolgot már tudni kéne, de nálatok ilyesmiről szó sincsen.

  • Renianya

    2011. január 12. szerda

    Kedves Ági!

    Kisfiam március elején lesz 1 éves.
    Milyen játékokat érdemes neki venni?
    Válaszod várva.
    Reni

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Ebben a korban nagyon sok minden érdekli a babát, túl bonyolult és drága játékokat felesleges venni, mert gyorsan megunja őket. Ami nagyon hasznos és hosszasabban lefoglalhatja az a formabedobós játékok, a nagyméretű építőkocka, autók, gombnyomogatós játékok, labda, illetve 1 éves kor körül, amikor járni tanulgat, minden érdekes lehet, amit maga előtt lehet tolni (kis bevásárlókocsi, dömper stb.)

  • Reni

    2010. november 08. hétfő

    Kedves Ági!

    Úgye lassan itt a karácsony , kisfiam akkor lesz 9 és fél hónapos , milyen játékokat érdemes ebben a korban vásárolni?
    Ami persze fejleszti is?
    Válaszodat várva.

    • Vida Agi

      2010. november 17. szerda

      poharas összerakós játék, formaillesztős játékok, építőkockák, kicsiknek való képeskönyvek

  • Katamama

    2010. október 10. vasárnap

    Szia, játékkal kapcsolatban lenne kérdésem, de ez egyszersmind tipp is, hogy miről lenne érdemes egy hosszabb összeállítást is irnod ha van kedved. 😉
    Szóval: én mindig bajban vagyok hogy milyen ajándékot kapjon (illetve kérjünk a családtól ha kérdezik). Sajnálom kidobni a pénzt a sokezer forintos csodákra és nehéz is választani, de mégse kaphat egy cipősdoboznyi műanyag vackot a nagyszülőktől karácsonyra…. Szóval szerinted mi az ami szerinted „hasznos” és számára is szórakoztató – most, névnapjára 15 hónaposan, vagy karácsonyra 17 hónaposan? (lány) Ami van és szeret: baba-lego, labda, kocsi amin ülve hajthatja magát, babbakocsi, plüss állatok…
    Köszönettel! Kata

    Válasz: Szerintem érdemes néhány alapdarabot megvenni (baba, építőjáték, kisvonat stb.) és ezeket bővítgetni (babaruha, újabb kockák, további kisvonatok stb.), valamint mozgásos játékokkal, színezőkkel, gyurmával és hasonlókkal bővíteni a készletet, azaz olyan játékokkal, amik kevésbé időtállóak.

  • Éva

    2010. október 10. vasárnap

    Kedves Ági!

    Kislányom 5.2 hónapos. Méhen belüli kényszertartással született, lábfejei befelé fordultak, emiatt konduktorhoz fordultunk, aki észrevette, hogy fejét jobbra tartja, bal kezét kissé hátra csavarva tartaja mikor kézben van. Torna feladatokat kaptunk, amiket csinálunk mai napig is. Átfordulni hátáról hasra 3 hónapos korában kezdte, vissza 4 hónaposan. 4 hónaposan kezdte hogy négykézlébra emelkedik és hintázik, most pedig azt gyakorolja hogy kiül oldalra.
    Ami engem aggaszt az az hogy ha hátáról hasra fordul,akkor mindig csak jobb irányba teszi azt, balra sohasem. Kaptunk feladatokat erre is, de nem hajlandó csinálni. Próbáltam mindenfélével motiválni de semmi, ha eldöntöm balra akkor átfordul, de magától nem próbálja.
    Szerinted mi a teendő, fejlődése szempontjából a későbbiekben okoz-e ez valamilyen problémát?

    Válaszodat előre is köszönöm.

    Válasz: Mivel nagyon gyors korához képest a mozgásfejlődése, ezért nem okoz gondot, ha most még egyelőre csak az egyik oldalra csinál bizonyos dolgokat. A későbbiekben ez nem fog problémát okozni, a tornagyakorlatokat azonban mindenképpen folytassátok.