Hogy is van ez a korai kötődéssel?

Az első életév folyamán kialakult kötődés, az ún. korai kötődés nagyon fontos a gyermek további élete szempontjából – erről ma már szinte minden szoptatással, altatással szóló cikkben olvashatunk. De hol vannak a határok? Ha egyszer véletlenül nem ébredtél fel a babasírásra azzal helyrehozhatatlan károkat okoztál?

Hogy is van ez a korai kötődéssel?Ha nem alakul ki a megfelelő korai kötődés, akkor a gyermek a későbbi élete során sem tud majd kötődni, nem lesznek mély barátságai, párkapcsolatai, nem tud majd senkihez sem kötődni – ez a jövőkép él sok anyuka fejében a korai kötődés fontosságáról szóló utalások, cikkek alapján.

De mi is az a korai kötődés?

Az az érzés, hogy ha szükségünk van rá, van kihez fordulnunk, evolúciós szükséglet. Számos emberhez kötődünk életünk folyamán, a kötődésre szükségünk van a faj fenntartásához és az életbenmaradáshoz. A gyermek életének első éve ennek a kötődésnek a megtapasztalásáról szól: kezdettől fogva kommunikál a környezetével és várja a választ. Arra van szüksége, hogy kötődhessen valakihez, visszaszaladhasson hozzá, ha baj van, és felfedezhesse a világot, ha ez a kettő egyensúlyban tud lenni az életében, akkor ideális a fejlődése.

Az anya és a baba kapcsolata

A korai kötődés tekintetében háromféle-képpen alakulhat az anya és a baba kapcsolata:

1. Az anya válaszol a gyermek jelzéseire

Ha a baba jelzéseit megértik és azokra a megfelelő választ kapja, akkor jól érzi magát, bátran és kiegyensúlyozottan fedezi fel a világot és szükség esetén a szülőtől kér segítséget.

2. Az anya nem válaszol a gyermek jelzéseire

Ha a baba jelzéseire nem érkezik válasz, vagy elutasítják a jelzéseit, akkor a kicsi kifelé fordul, és minden energiájával a külvilágban zajló ténykedéseire összpontosít, nem fut vissza anyához, ha fáj, nem kér segítséget.

3. Az anya hol válaszol, hol nem, vagy nem jól válaszol

Sok félnek attól, hogy a 2. eset fordulhat elő náluk, holott a bizonytalan válasz sokkal gyakoribb. Ilyenkor az anya hektikusan reagál a baba igényeire: néha dédelgeti, néha figyelmen kívül hagyja az igényeit, néha félreérti, mit szeretne és mást ad neki.

Klasszikusan ez a helyzet alakul ki, ha egy babát időre etetnek, altatnak, teáztatnak, ha éhes stb. Ilyenkor a baba, amikor jelez, hogy éhes, lehet, hogy csak teát vagy cumit kap, mert még nincs evésidő, ezért “beleszokik” a rendszerbe, azaz egyre kevesebbet sír. Ilyenkor sincsenek teljesen figyelmen kívül hagyva az igényei, csak néha akkor kap figyelmet, amikor kéri, néha nem.

De ugyanez a helyzet akkor is, ha az anya “túlgondolja” a kicsi igényeit, ha sír, félreérti, pl. az orvos tanácsára csak 20 percig hagyják szopizni a babát, hogy ne legyen hasfájós, aki emiatt sokat sír, mert éhes, ezért úgy gondolják, hasfájós és ezzel kezelik, vagy kézben tartják, mert szegény mindig sír, holott “csak” éhes.

De kialakulhat ez a helyzet azért is, mert valaki nagyon jó anya szeretne lenni, de a külvilág elvárásainak is szeretne megfelelni, ezért néha tudatosan elnyomja a baba felől érkező kéréseket, hogy minden elvárásnak megfelelhessen.

Ha a baba hol ilyen, hol olyan választ kap a kéréseire, bizonytalanná válik, ezért a biztonság kedvéért inkább háttérbe szorítja a vlág felfedezését és túlzottan ragaszkodóvá válik. Nem mer elszakadni anya szoknyájától, bátortalan lesz az emberekkel szemben is.

Elronthatom?

Nem kell aggódnod, ha a gyermeked néha állandóan csak felfedez, máskor pedi napokig csak kézben akar lenni, ez a fajta kettősség a totyogókor sajátja, az elszakadásról szól.

Hasonlóképpen a néhány hónapos babánál sem jelent gondot, ha néha egész nap csak kézben szeretne lenni, vagy ha nem érted meg, miért sír. A kulcs az érzékenység: ki kell zárni a zavaró külső tényezőket, a kéretlen tanácsokat, az elméletgyártást arról, mit miért csinál a baba és csak őrá kell figyelni, hogy megértsd a viselkedését és az igényeit. A kulcsszó az empátia.

Semmi sem végleges Jó hír, hogy a korai kötődésben okozott lyukak nem véglegesek. Az emberi természet rugalmas és a kötődés kialakulása hosszú folyamat eredménye, ezért még a huzamosabb ideig tartó negatív folyamatok is jóra fordulhatnak, ha pozitív, kötődést támogató élmények érik a gyermeket. Pl. a csecsemőotthonban nevelkedett babák is képesek a kötődésre, ha szerető család fogadja örökbe őket.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológus, babapszichológus. 2006 óta foglalkozik csecsemőkori problémákkal, könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két kisfiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon válaszolok, a blogon a hozzászólások között nem. Ha a kérdésed hosszabb vagy privátban szeretnél kérdezni, kéthetente az online fogadóórán tudsz kérdezni.

16 Comments

  • Zsuzsi

    2012. március 24. szombat

    Kedves Ági!
    Mi a teendő (tanácsod) ha úgy érzem, hogy kislányom 18 hós nem jól kötődik??? Problémás születése volt, dévény tornára járunk 4 hós kora óta. Azt állandóan végigsírja. Nekem is tornáztatni kellett sokáig. Minden nehezen ment kezdettől fogva. Igényeit nem jelezte. Mindenki mondta, milyen nyugodt ez a gyerek biztos kiegyensúlyozott-szerintem nem. Szoptatom még mindig, nem merek vele leállni. Sajnos sok hibát elkövettem, pl ő nem sírt ha nem látott sétánál, kifele fordítva toltam babakocsiba túl korán. Szeretgetni nem lehet, nem szereti. Ha kérem, puszit nem ad nekem, apjának sem mindig. Ha megkérdezem szeret-e: nem a válasz. De vannak akikre mondja, hogy szereti, emberre, állatra, bármire, még a követ is megpuszilja. Előfordul, hogy megüti az arcomat, vagy megkarmol,direkt fájdalmat okoz, az sem zavarja ha sírok miatta. Hiába mondom, nem szabad, már mindent kipróbáltam, hogy ne csinálja. Sokszor játszunk együtt (vagy velem csináltatja), igényli, szereti. Mivel nem adott jelzéseket 12 hósan babajelekre tanítottam, 13 hósan már visszajelelt. Sok mindent mutat. Már egyre jobban megy a beszéd is. Egyre érthetőbb a kislány. DE. Kisebb társaságban volt,hogy kiközösített, kissé távolabb kellett vonulnunk a többiektől. Úgy érzem nem mer tőlem eltávolodni. Hordozásba kezdtem másfél hónapja, nehezen szokta meg. Most már vele is alszom. Mit tehetek még?

    • Vida Agi

      2012. március 28. szerda

      Nincs semmi gond a kislányoddal. A kötődés jele nem az, hogy szeretget téged a baba, hanem az, hogy társaságban őriz téged, ha valami gondja van, hozzád szalad vissza segítséget kérni, “töltődni” és, hogy képes másokat szeretni, hiszen az alapvető mintát anyától veszi ehhez. Az, hogy “bánt” téged, ebben a korban szintén gyakran előfordul, mert a kicsi még nem teljesen érti, ilyenkor mit tesz a másik embernek, anyával azért is durvább, mert téged megszokott, tudja, hogy veled sok mindent megtehet (és ezt ne a szó pejoratív értelmében értsd). Ebben a korban még nem tudja megmondani a kicsi, hogy szeret-e, azt se tudja mit jelent igazából, a szeretete abból derül ki, hogy bízik benned, bízik abban, hogy te vigyázol rá, gondoskodsz róla – nála még ez a szeretet jele.

  • Márti

    2011. november 09. szerda

    Kedves Ági!
    1 éves kislányomra hetente kétszer 1 órára bébiszitter vigyáz. Az első pár alkalommal nem volt gond, elkezdtek játszani én csendben eltűntem, és nem volt egy könnycsepp sem. Bár ezt nem tartottam jó megoldásnak, csak egyszerűbbnek.
    Kimaradt majdnem egy hónap, majd mikor újra megjelent a bébiszitter, kislányom már a láttán el kezd sírni, és kapaszkodik belém. Próbáltam angolosan távozni, volt, hogy kikísértek az ajtóig, az eredmény ugyanaz: ordítás. Mikor ők előttem elindultak sétálni, az járt a legkevesebb sírással, mert az utcasarkon találkoztak egy cicával. De jön a tél, nem tudnak minden alkalommal sétálni menni.
    Idáig mindig velem volt, nem volt senki, akire bízhattam volna.
    Hogy tudnám megértetni vele, hogy nem hagyom el, csak el kell mennem egy kis időre? Mit tegyek, hogy ne viselje meg ez az egész?
    Tanácstalan vagyok..

    • Vida Ági

      2011. november 16. szerda

      Nem kell aggódnod: ebben a korban minden baba sír, ha elmegy anya, ez jelzi azt, hogy biztonsággal kötődik hozzád. A legjobb, ha elbúcsúzol tőle, elmondod, hova mész és mikor jössz vissza, és vele mi fog történni addig, egyszerű szavakkal, az ő nyelvén, utána pedig elmész, bármi történjék is. Néhány alkalom után meg fogja tanulni, hogy ilyenkor elmész, de vissza is jössz és nem fog többé sírni.

  • Ada

    2011. szeptember 14. szerda

    Kedves Ági,
    kisfiam most múlt 1 éves. Problémamentes terhesség és szülés után kerültünk haza a picivel, akit nagyon vártunk férjemmel. Kb. 5 napos korától rohamok jelentkeztek nála, 3 hetes korától pedig állandóan kórházban voltunk. Agyi fejlődési rendellenességet találtak nála, ami epilepsziás rohamokat okozott, 3 hónapos koráig többet voltunk kórházban, mint otthon. Gyógyszerek mellett most tünetmentes, és mindentől eltekintve jól fejlődő, teljesen normális gyermek. Ugyanakkor nekem (főként a fentieket figyelembe véve) nagyon rosszul esik, hogy gyermekem nem igazán kötődik hozzám. Gyakorlatilag egészen kicsi kora óta megszokta, hogy össze-vissza mások kezében volt (mert a kórházban nem lehettem mellette állandóan), és azóta is barátságos, ismerkedő kisfiú, de pár perc után mindenki kezéből (az enyémből is) ki akar mászni, rúgdos, nyűgös, kiabál. A szoptatást is abba kellett hagynom 8 hónasos korában, mert annyira ellentkezett, és ki akart kerülni a kezeim közül. Nekem néha nagyon fáj, hogy nem ölelhetem őt, mert úgy tűnik, egyáltalán nem igényli a babusgatást. Ha ritkán elmegyek itthonról, akár egy napra is, mint ha észre sem venné, apjával is ugyanúgy elvan, nem hiányzom neki. Gondolja, hogy ez a korai kórházban töltött idő miatt van? Vagy csak ennyire önálló lenne, ilyen kicsinek?
    A betegségével kapcsolatban is szívesen írnék saját érzéseimről, ha megírná melyik fórumon tudom ezt megtenni, mert nagyon nehezen kezelem a szituációt, nagyon hálás lennék.
    Üdvözlettel
    Adrienn

    • Vida Agi

      2011. szeptember 19. hétfő

      Mivel sokat volt kórházban és másokkal, természetes, hogy hozzászokott az emberekhez, ez nem azt jelenti, hogy nem kötődik hozzád. A kötődés nem azt jelenti, hogy a baba bújós és ölelgetni lehet, ebben a korban egyébként is a legtöbb baba izgága, sokat akar mozogni, nem marad meg kézben. A biztonságos kötődés jele az, ha a kicsi bizalommal fordul másokhoz, szívesen fedezi fel a környezetét.
      A saját magaddal kapcsolatos kérdéseket is nyugodtan felteheted itt.

  • kinga

    2011. szeptember 09. péntek

    Kedves Ági,

    szeretném megkérdezni, hogy most 6 hónapos kisfiam mellé próbálok “megszoktatni” egy fiatal lányt aki hetente 1 szer lenne vele 1-2 órát. Harmadszor jött és kisfiam amikor a kezemben van mosolyog rá de a pár perces közös játék után mindig engem keres, követel.
    Kérdésem, hogy ilyen kis korban szabad-e “idegenre” bízni a gyerekemet? Nem lesz visszafordíthatatlan csalódás neki? Vagy még várjak pár hónapot? Egyáltalán van ideális életkor amikortól bébiszitter alkalmazható-ha csak ilyen rövid időre is? nagyon köszönöm,kinga

    • Vida Ági

      2011. szeptember 10. szombat

      Nyugodtan vigyázhat egy fél éves babára heti néhány alkalommal pár órára más, nem lesz baja tőle. Azért keres téged, mert már tudja, hogy nem vagy mindig ott vele, ez természetes.

  • Tóth Anett

    2011. augusztus 30. kedd

    Kedves Ági!

    Van egy 1 éves kisfiam aki 11 hónapos koráig velem volt otthon egy kis faluban laktunk aztán 12 hónapos korában elköltöztünk a közeli városba, mert sajnos el kellett mennem dolgozni. Az 1 hónap alatt nagyon sokat vigyázott rá a nagymamája mivel a bölcsibe még csak most tud menni. Azt vettem észre, hogy elkezdett nagyon erősen kötődni hozzá, előtte is nagyon szerették egymást, de most pl. a mi nap volt olyan, hogy meglátogattak a boltba ahol dolgozok és amikor az ölembe akartam venni egyértelműen bújt a mamához és nem akart jönni hozzám. Nekem ez nagyon fáj olyan mint ha már őt jobban szeretné mint engem. Ez miért lehet? Mit tudok tenni? É még olyan gondom is lenne szintén a nagyival hogy amiket eddig én megtanítottam a gyereknek ő teljesen másképp csinálja és kértem többször is hogy úgy csinálja a dolgokat ahogy én tanítottam nem nagyon foglalkozik vele. Ő mindent megenged neki azt csinál a gyerek amit akar. Én pl. etetésnél nem engedem hogy az étellel játszon ő engedi neki, vagy ha takarítok beteszem addig a járókába és elkezd ordítani pedig amíg nem volt ennyit a mamával ilyen soha sem volt. Ez a környezet változásoktól lehet? A költözés meg az hogy nem vagyok mindig vele mint előtte? Mert régen volt egy megszokott napirendünk ami most eléggé felborult, lehet emiatt van? Kérlek ha lehet válaszolj. Előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2011. szeptember 02. péntek

      Természetes, hogy ebben a korban a kicsi, akivel van, ahhoz kötődni kezd. Így lesz ez a bölcsiben is, és így van a nagymamával is. Ez nem ellened szól, hanem a mama mellett. Tudom, hogy rosszul esik, de ezek a gyermeked számára jó dolgok és természetesek az ő korában. Azt is meg kell szoknia, hogy a mamánál másként vannak a dolgok, mint otthon, de ez nem gond, a bölcsiben sem lesz minden úgy, mint veled.

  • Maria

    2011. augusztus 03. szerda

    Kedves Agi!

    1eves lesz a kisfiam a heten,korulbelul egy honapja vettuk eszre azt,hogy senkihez nem akar odamenni sot ha tarsasagba vagyunk az apjahoz se megy csak hozzam,azelott mindenkivel baratkozott minden heten egy nap a nagyszuloknel hagytuk,nagyon szerette,most se itthon se mashol nem marad el senkivel csak velem,a mult heten nyaralni voltunk,es ott se akart senkivel megbaratkozni egy percre ha eltuntem mar sirt es keresett es az apjaval se maradt el,pedig mostanaba o is sokat van itthon.Hogy segithetnenk hogy valtozzon?

    • Vida Agi

      2011. augusztus 07. vasárnap

      Ez az életkorából fakadó dolog, rájött, hogy nem mindig vagy ott vele és ezért mindig veled szeretne lenni, “őrizni”, idővel kinövi majd.

  • Kriszti

    2011. augusztus 02. kedd

    Kedves Ági,

    16 hónapos kislányommal kapcsolatban szeretnék Tőled kérdezni.
    Várva várt gyermek volt, a családi életünk kiegyensúlyozott és boldog. A férjemmel nagyon jó a házasságunk. Kislányommal sok türelemmel és szeretettel foglalkozunk. Karakán, intézkedős, jövős-menős gyermek. Rengeteget visszük játszótérre gyerekek közé, ami – úgy tapasztalom – rendkívül inspiráló számára. Ilyen közegben kicsit a háttérben maradunk és hagyjuk kibontakozni, kevésbé játszunk vele, hogy fel tudja találni magát illetve be tudjon illeszkedni a többiek közé. Jó mozgású, intellingens gyermek, nem erőszakos.
    A problémám a kötődéssel van. Nem túl érzelmes gyermek, kevésbé igényli a bújást, puszilgatást, persze amikor engedi babusgatjuk. Ez nem is lenne baj, de a játszótéren ha valaki szépen szól hozzá nagyon hamar barátkozik az illetővel, akár fel is kéredzkedik az ölébe, mindegy, hogy akkor látja először. Gyakran csinálja azt is, hogy ha kicsit megbillen belekapaszkodik egy vadidegen anyuka lábába míg visszanyeri egyensúlyát. Hihetetlenül hamar bizalmas lesz bárkivel, tőlünk egészen messzire is eltávolodik játék közben és úgy látom, nem nagyon izgatja, hogy ott vagyunk-e még. Általában csak akkor jön hozzánk ha valami inzultus érte, de akkor sem mindig. A múltkor elfáradt a játékban és nem hozzám kéredzkedett, hanem az ismerősömhöz akivel beszélgettem, őt életében kb. 2-szer látta. Miután átvettem tőle, vissza akart menni hozzá.
    Ezen én nagyon meg vagyok lepődve, mert sok kisbaba volt már a környezetemben gyerekkoromtól fogva, de ilyet nem tapasztaltam. A gyerekek általában tartottak másoktól hiába kedveskedtek nekik és az anyjukhoz ragaszkodtak. Persze volt már sokszor arra is példa, hogy rám volt igénye, illetve, hogy mégis inkább hozzám ragaszkodott idegenekkel szemben.
    Különösebben nem zavar, hogy ilyen a lányom, de mióta sokan észrevették és csodálkozva meg is jegyezték, azóta kicsit önbizalomhiányom van, hogy talán én rontottam el valahol. Pedig úgy érzem mindent megteszek a lányomért, nagyon szeretem, szépen bánunk vele és még soha nem is adtuk oda a nagymamáknak sem egy napra sem.
    Kicsit bizonytalan vagyok, talán rámunt a lányom, hogy egész nap együtt vagyunk, illetve normális határok között engedékeny vagyok vele és kicsit túlságosan biztonságban érzi magát?
    Remélem idővel ez a világba vetett bizalom kicsit csökkenni fog és óvatosabb lesz.
    Egyébként minden rendben van vele, szépen fejlődik mozgásban és értelmileg is, nem hagytuk sírni, születése óta mindig igyekeztünk az igényeit legrövidebb időn belül kielégíteni. Egyébként egy mosolygós, kiegyensúlyozott kislány, aki mindenkit levesz a lábáról ezzel a közvetlenségével. Felénk is gyakran mutatja a szeretete jeleit, de akkor is furcsállom ezt, hogy sokkal kevésbé ragaszkodik hozzánk, mint bármelyik ismerősöm gyereke a saját szüleihez.
    Szerinted van valami teendőnk?

    Válaszodat előre is köszönöm,
    Kriszta

    • Móni

      2011. augusztus 04. csütörtök

      Erre a válaszra én is nagyon kíváncsi vagyok, mert mintha az én lányomról szólna mint korban mint viselkedésben.

      • Era

        2011. augusztus 05. péntek

        Én is már nagyon várom a választ,mert az én kisfiam is pont ilyen.Ő is most lesz 18 hónapos.Szeretem ezt a blogot mert sokszor fel sem kell tenni a kérdést,mert valaki már feltette helyettem.:)

    • Vida Agi

      2011. augusztus 05. péntek

      Alapvetően vannak barátkozósabb, nyitottabb gyerekek és visszahúzódóbbak. Az, hogy ő ennyire megbízik másokban egyrészt azért van, mert ő nyitottabb típus, másrészt jó jel: azt jelenti, hogy alapvetően jó élményei tapasztalatai vannak a világról, ezért nem tart másoktól, hanem megbízik bennük is, mint ahogyan bennetek is. Most még nem az az időszak van az életében, amikor azt kell megtanulnia, hogy tartson másoktól, hanem az, hogy megtanuljon beilleszkedni, kapcsolatot teremteni, és ez neki láthatólag jól megy. Később megtanulja majd azt is, mitől tartson.
      Az, hogy emellett nem olyan bújós típus szintén alapbeállítottság kérdése, nem ti rontottátok el, hanem ő ilyen.