Énekeljünk a babának! (INTERJÚ)

Mit, mikortól és hogyan énekeljünk a babának? Csak bölcsődalokat és gyerekdalokat vagy más dalokat is énekeljünk? Mit fejleszt a zene? És mit tegyen az az anyuka, aki nem tud énekelni? Daloló Gábor Ada okleveles koragyermekkori zenepedagógust kérdeztem minderről.

VÁ: Milyen hatással van a zene a babára? Mit fejleszt?

baba éneklés, ringatóDGA: Számos előnye van annak, ha a baba, kisgyermek zenés közegben nő fel: fejlődik a hallása, a ritmusérzéke, a beszédkészsége, az egyensúlyérzéke, a mozgása, a fantáziája, a koncentrációja, a memóriája; megsokszorozódnak az agyi összeköttetései, amik az intelligencia és a kreativitás mértékét befolyásolják. Az ilyen gyerekek hamarabb tanulnak beszélni és járni, eleve tisztábban formálják a hangzókat, választékosabb a szóhasználatuk, ráadásul könnyebben tanulnak idegen nyelvet is.

Később, amikor óvodába és iskolába kerülnek, kiderül, hogy ügyesen számolnak, de az írás- és olvasástanulás is gördülékenyebben megy számukra, már csak azért is, mert maguktól megtanulnak szótagolni a mondókázás révén. Ezek mind „okosságok”, de van egy másik terület, amit a magam részéről sokkal fontosabbnak ítélek meg: ez az érzelmi és szociális fejlődés. Azok a gyerekek, akikkel játsszák az ölbeli játékokat, akiknek énekelnek, akikkel zenét hallgatnak, jobban kötődnek ahhoz a személyhez, akitől mindezt a jót kapják. A kisbaba számára az édesanyja az elsődleges kapocs a világhoz: mindent tőle kap, és mindenért az anyuka felel elsősorban, vagyis a pici testi-lelki-szellemi fejlődése az anya kezében van. Az a kisgyermek, aki sok örömet, vidámságot, szépséget kap otthon, az a kinti világban is könnyebben boldogul: olajozottabban megy számára a bölcsődei és az óvodai beilleszkedés, könnyebben teremt kapcsolatot a társaival és a pedagógusaival, de más felnőttekkel is.

Mivel a gyermek a saját családjában kapja meg az első zenei impulzusokat, ezért okvetlenül fontos, hogy ezek az alapok jók legyenek – hogy legyen majd mire építkezni a gyermekévek során. Ne gondoljunk ördöngösségre, különleges fejlesztésre, amikor a kisgyermekkori zenei nevelésről beszélünk óvodáskor előtt: nem más a feladatunk, mint hogy felkeltsük a gyermek zenei érdeklődését; érzékennyé, figyelmessé, fogékonnyá tegyük a környezet hangjai iránt; az énekléssel és az ölbeli játékokkal érzelmileg gazdagítsuk; spontán hangadásra és ritmikus mozgásra serkentsük; és felébresszük az utánzási kedvét. Erre kínál megoldást az otthonDALOLÓ online énektanfolyam, és a fentieket fejtem ki alaposabban az ingyenes hírlevélsorozatomban.

VÁ: Mikortól énekeljünk a babának?

DGA: Onnantól fogva, hogy tudomást szereztünk a létezéséről! Árnyaltabban megközelítve: egy könnyedebb hangvételű, 65 éve ismert Kodály-idézettel válaszolok: „Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel. […] Ezért ma még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése.” Magyarul: minél képzettebb zeneileg az édesanya, annál jobban jár a gyermeke. De nem kell kétségbeesnie annak a szülőnek sem, akinek nem volt zenétől hangos a gyermekkora: tanulni, fejlődni anyaként-apaként is lehet! A küldetésem az otthonDALOLÓ-val pont arról szól, hogy az ilyen családoknak segítsek igényes, szép zenékkel, tündéri ölbeli játékokkal, nagy mókázással boldoggá varázsolni legféltettebb kincsük gyermekkorát.

VÁ: Milyen dalokat énekeljünk neki?

DGA: Elsősorban a kisgyermekeknek szánt repertoárból válasszunk, tehát olyan hangkészletű és zenei formájú dalokat énekeljük, amik a kicsiknek valók. A magyar zenei anyanyelv a néphagyományon alapul, ezért én mindenképpen azt tartom helyesnek, ha először népi gyermekjátékdalokat és magyar népdalokat hall a kisgyermek, de senki sem követ el bűnt, ha mást is énekel a gyermekének. Itt a mértéken van a hangsúly: nagyobb dózisban halljon az a pici magyar zenét, mint idegent, és főleg ne a rádiók zenei kínálatán nőjön fel.

VÁ: Mit tegyen az az anyuka, aki nem tud énekelni, vagy hamisan énekel?

DGA: Próbáljon meg nyitott lenni, és kezdjen „merni” énekelni! Számtalanszor hallom, hogy „nekem nincs hangom”, „engem kitiltottak a kórusból”, „énekórán zeneszerzőkből feleltettek csak, különben megbuktam volna”, és így tovább. Tele vannak a szülők rossz emlékekkel, rossz beidegződésekkel, alacsony önbecsüléssel. Fontosat üzenek a mamáknak: tessék szépen elkezdeni énekelni, függetlenül attól, „van-e hangotok”, vagy nincs, ugyanis a saját gyermeketeknek a saját hangotok a legszebb a világon! Az hordozza ugyanis az érzelmeiteket, és a legkisebb gyermek is azonnal dekódolja, hogy a beszéd- és énekhang milyen valós érzelmeket közvetít felé.

Ha valaki nem szeret, vagy nem tud énekelni, annak is érdemes részt vennie az otthonDALOLÓ online énektanfolyamon, mert nemcsak énekes, hanem szöveges játékokat is tanítok, amiket ő is ugyanúgy tud játszani a gyermekével, mint az a szülő, akinek nem gond az éneklés. Az a meglátásom, hogy sokkal több jól éneklő anyuka van, mint ahányan azt magukról gondolják. Ez a tanfolyam segít ráébredni a saját értékeinkre is! Ahogy az anyuka gyakorol, egyre ügyesebb lesz, egyre szebben és kifejezőbben énekel, egyre élményszerűbb az előadása, ezt pedig azonnal visszajelzi a gyermeke. Kell-e nagyobb elismerés annál a rövid, sürgető mondatnál, hogy „Még!”? Ugyanakkor, ha végképp „menthetetlennek” ítélné magát az anyuka, akkor itt vagyok én, hogy „gombnyomásra” énekeljek neki és a gyermekének.

VÁ: Nem jobb-e, ha inkább felvételről hallgatunk zenét? Kell-e, hasznos-e felvételről gyerekdalokat vagy más zenét hallgatni?

DGA: A hivatalos zenepedagógiai álláspont szerint csak élőzenét hallgasson a gyerek. A személyes véleményem szerint ez nem mindig megoldható vagy üdvös, éppen a fent említett gátlások és ismerethiány miatt. Van néhány olyan gyerekzenei kiadvány, amit minden további nélkül jó szívvel ajánlhatok, de nagyon sok a giccses, értéktelen anyag is a piacon. Jó ízléssel, megfontoltan kell tudni választani – de erre sajnos kevesen képesek maguktól. Azt mondom ezért, hogy a gyerekdalokat, mondókákat, énekes ölbeli játékokat elsősorban a szülőtől kellene meghallgatnia – és a későbbi életévek során elsajátítania – a kisgyermeknek, a „zenehallgatásra szánt”, nehezebb népdalokat és komponált zeneműveket pedig leginkább autentikus előadóktól, tehát felvételről. Én nemcsak a népzenére, de a komolyzenére is esküszöm, és persze lehet nagyon igényes, „fogyasztható” dzsesszt, bluest és rockot is hallgatni, semmi baja nem lesz tőle a gyereknek. Érték és mérték…

VÁ: Kell-e tanítani a gyereket a dalokra?

DGA: Nem kell. A kisgyermek utánzással tanul. Ha sokat hallja a neki való zenei anyagot, és az tetszik is neki, magától akarja majd mondani a mondókákat és énekelni a dalokat. Az a feladatunk, hogy érdeklődővé tegyük, a többit elintézi az ösztön. Az anyának, apának, nagyszülőnek kell tanulnia, hogy tudjon mivel érdeklődést felkelteni! Erre való az otthonDALOLÓ online énektanfolyam.

About The Author

Vida Ágnes

Pszichológia és pedagógia szakot végzett, Magyarországon 2006-ban elsőként kezdett el baba alvás szakértőként segíteni a hozzá forduló szülőknek. Gyermeknevelésről szóló könyvei, tréningjei, tanfolyamai, könyvei pedig szülők tízezreinek segítettek jobban megérteni gyermekük viselkedését és magukat, mint szülőket. Ági nem csak beszél róla, hanem csinálja is: személyesen is segít a hozzá forduló szülőknek és közben még a saját két tizenéves fiát is nevelgeti. Kérdezni szeretnél? Sürgős kérdésekre a Facebook oldalon vagy a blogon tudok válaszolni, ha privátban vagy személyesen szeretnél kérdezni, a beatrix@kismamablog.hu címen tudsz időpontot kérni.

7 Comments

  • Évi

    2014. január 08. szerda

    Szervusz Ági!
    Kisfiam 2 éves.Apukája zenél(harmónikázik)van,hogy játszik neki itthon(ami biztos jó dolog).Van dvd a zenekarukról,45 perces,amit nagyon szeret hallgatni,nézni és egy nap többször is be kell raknunk.Leül,cumizza az ujját,néha utánozza a hangszereket(nagyon aranyos).Mese nem nagyon érdekli,csak:”apát be”.Sokszor játékkal sem tudom elterelni.Az lenne a kérdésem,hogy probléma e számára,hogy ilyen sokat nézi?Meg,hogy annyit cumizik közben ,miért (van,hogy játék,olvasás közben is)?Próbáltam másik cd-t(gyerekdalosat),de aztán az Apa is kell mindig…
    Köszönöm!:
    Évi

  • Barbi

    2013. november 02. szombat

    Kedves Agi!
    Segitsegedet szeretnem kerni 7 hetes babank.altatasaval kapcsolatosan. Napkozbe nagyon nehez elaltatni kiveve ha setalunk illetve autoba. Mar bevetettunk minden praktikat amit te is javasolsz illetve a suttogo, de hosszutavon egyiket se tudjuk.tartani. Mikor mar nagyon faradt ordit es nehez megnyugtatni. Napirendet probaljuk tartani de mivel hol.alszik hol nem igy nehez.mar mint hogy alvad eves jatek es megint alvas mert van hogx ket etetes kozott fent van vagy csak rovidet alszik.

  • Estee

    2013. október 30. szerda

    A legjobb honlap a témában!
    Mindenre intelligens, használható választ kapunk, igényes megfogalmazásban! Köszönöm!

    (olyan jó, hogy még sosem futottam itt bele olyan szavakba, mint pocaklakó, babó, babuci…)

  • Hanna

    2013. október 26. szombat

    Szia Agi!

    Sajnos nem tudom megoldani,megszervezni hogy minden nap levegore vigyem a 7 honapos kisfiamat.

    Milyen probléma lehet belole?

    Elore is köszönöm a valaszod.

    • Vida Agi

      2013. november 16. szombat

      Leginkább alvászavarok szoktak lenni belőle, de a D-vitamin miatt is fontos a levegőztetés.

  • Veronika

    2013. október 25. péntek

    Nagyon örültem, amikor megláttam ezt a témát!
    A férjem zenekari zenész, én ének-zenetanár vagyok. Már az első perctől kezdve énekelünk a fiunknak. Ezzel altatjuk, nyugtatjuk meg a legtöbbször, de napközben is szinte folyton énekelünk neki, vagy szól a zene. A most 15 hónapos fiam ha meghall valamilyen zenét azonnal mozogni kezd, érzi a ritmust és a tempóváltásokat is. Nagyon édes „koreográfiákat” fejlesztett ki már most. 🙂 Minden édesanyát és édesapát csak biztatni tudok arra, hogy ÉNEKELJEN! Mindegy, hogy képzett vagy nem, a babának úgyis a saját anyukájának a hangja a legszebb! Elég csak egyszer kipróbálni, milyen hamar meg tud nyugodni egy sírós baba is a zenétől. És ez csak egy pozitívum a sok közül.
    Jó éneklést mindenkinek!!! 🙂